A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)
1960-09-02 / 35. szám
2. OLDAL * IA IM<37«mp Szerkesztőig és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14. OHIO Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Gary évre________________$6.00 MI évre________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year_______________$6.00 Half Year_______________$3.5C Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio LABOR DAY Szeptember első hétfője — Labor Day — az európai nyugati államok május elsejei ünnepének felel meg az Egyesült Államokban. Kevesen tudják azonban, hogy mindkettőt először Amerikában ünnepelték meg. New York városában 1882-ben volt az első felvonulás, amit szeptember első hétfőjén tartottak meg. Húszezerre rugó munkástömeg tartott gyűlést a Union Squaren, ahonnan énekelve a Broadwayre vonult, a zászlókon a napi nyolcórai munkaidőt követelve. A tüntetés eszméje más amerikai városokban is követőkre talált és azóta szeptember első hétfőjén az egész amerikai nép — nemcsak a munkásság — törvényes szünnapot tart. Május első napjának első megünneplése is New Yorkban folyt le. 1886 május 1-én az American Federation of Labor, az Amerikai Szocialista Párt és a Knighst of Labor 30,000 tagja együttes ülést tartott. A programon ugyancsak a kötelező 8 órai napi munkaidő kivivása szerepelt. Határozati javaslatot is fogadtak el, mely szerint ezután minden május elsején tüntetést rendeznek céljaik elérésére és kivivott eredményeik leszögezésére. Három évvel később a Második Nemzetközi Szocialista Szövetség európai kongresszusa, az amerikai kiküldöttek javaslatára, kimondotta, hogy május 1-ét a munkásság minden országban meg fogja ünnepelni, hogy ezzel a világ munkásainak szolidaritását bizonyitsák. Azóta a szocialisták sajátították ki maguknak a májusi eszmét, majd a kommunisták tették ezt a napot a maguk ünnepévé. Minthogy a legtöbb amerikai munkás ellenzi a marxizmus minden formáját, az amerikai munkások inkább Labor Day napján ünnepelnek. hí A napi nyolcórás és a heti 40 órás munkaidő, mely 1882-ben még csak álom volt, továbbá a munkásság sok más észszerű követelése már régen megvalósult az Egyesült Államokban. Hetvennyolc évvel ezelőtt csak 45,000 tagjuk volt az összes szakszervezeteknek. Ma 18 millió szervezett munkás dolgozik az országban akik közül 13 és fél millió az egyesült AFL-CIO tagja. A munkásság szabad szervezkedési és kollektiv szerződési jogát, a tárgyaló asztalok mellett a vállalkozókkal való egyenrangúságát és a sztrájkhoz való jogát törvények biztosítják. Amikor a Labor Day eszméje megszületett, az egész országban egészségtelen, sőt életveszélyes viszonyok álltak fenn igen sok gyári üzemben és embertelen vállalkozók sokszor kizsákmányolták az amerikai műn kást. Ezeket a visszaéléseket azóta vagy törvény tiltja, vagy a kollektiv szerződések küszöbölik ki. A munkabérek vásárlóereje háromszorosra emelkedett, a reformok, amelyeket akkor a zászlókra Írtak, mint a kötelező, ingyenes elemi iskola, fokozatos jövedelmi adó stb., régen megvalósultak. A minimális órabér, aggkori, munkanélküliségi és baleset-biztosítás, fizetett vakációk — általánosak az Egyesült Államokban. Sok üzem ma biztonságosabb és egészségesebb, mint a munkás otthona. A magasabb életszínvonal kivívásával az amerikai munkás társadalmi helyzete is előnyösen változott meg. A társadalmi biztosítás a kiöregedett munkásnak is biztonságot és életkedvet ad. Az amerikai demokrácia, — ha még kívánni valót is hagy hátra —, bebizonyította, hogy a legtökéletesebb gazdasági rendszer a világon. LEVELÉT MEGÍRTA . . . Hogy az agymosás mesterei a moszkvai fogházban megdolgozták-e, megpuhitották-e Powers U-2 pilótát, azt biztonsággal majd csak akkor lehet megállapítani, amikor — és: ha — Powers hazajön. Amikor Powers első leveleit olvastuk, semmi különös nem tűnt fel. Nem fedezhettünk fel azokban külső befolyást, őszinteség és nyíltság hiányát. De most meg érkezett a két hónappal később az orosz légi banditák által lelőtt RB-47 repülőgép egyik életbenmaradt, moszkvai börtönbe vetett pilótájának első levele és ez gondolkodóba ejt. A levél Ugyanúgy hangzik, mint Powers első, levele. Lehet ez véletlen összetalálkozása két amerikai pilóta elméjének, gondolkodásának? Erre a kérdésre meg tud felelni az, aki megjárta a nácizmus poklait. A dachaui koncentrációs táborból a rabok hozzátartozói időnkint levelezőlapokat kaptak. Az első üzenetek, mind kivétel nélkül, igy szóltak: Jól vagyok, jó egészségben, nem szenvedek hiányt semmiben ...” Ez a levélszöveg szigorúan meg volt parancsolva. Nem volt véletlen, hogy a levelek százai, ezrei úgy hasonlítottak egymáshoz, mint két egyenlően nagy hazugság. Dietrich Cura. 22 éves német kémikus, olyan pará nyi fényképezőgépet szerkesztett, amely elfér egy pecsétgyűrűben. Négy képei tud készíteni, olyan méretben, hogy ezekből 24 darab foglal el annyi helyet, mint egy levélbélyeg. Móric bácsi szörnyű fogsága a budai Nádor-laktanyában J clkáy Jolán emlékiratainak ebben a részletében nagybátyjának,. Jókai Mórnak sajtó vétség miatt történt bebörtönzését meséli el bájosan, okosan, kedélyesen. A naplóban szereplő személyek a következek: Móric bácsi —< Jókai Mór, a nagy mesemonló regényíró. Róza néni — Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza. Rózácska — Laborfalvi Róza unokája, aki később Feszty Árpád festőművész felesége lett. Eszter néni — Jókai Mór testvére. Édesapám - Jckay Károly, Jókai Mór bátyja. * 1862-ben alakította Móric bácsi a Hon cimü politikai napilapot, előbb azonban irt édesapámnak szándékáról és elhivta, hogy beszéljék meg ezt a tervet. Édesapám eljött Pestre és mondta bátyámnak, ne kezdjen most uj lapot, nem jó világ jár még a politikára, sok baja és gondja lesz vele! De bátyám el volt határozva és ő nem mond le tervéről. Kérte édesapámat, engedje meg, hogy a lap óvadékát, mely tízezer, forint, rátálblázhaissa édesapám csallóközi birtokára. Édemapám igen jó testvér volt, nagyon szerette öccsét és meg is engedte a betáblázást. Emlékezem rá, mikor a lap megindult, az előfizetések a lakásunkra jöttek és a pénzt én számláltam össze és csomagoltam külön a forintot, külön a 10 krajcáras kis papirospénzt és külön rudakba a krajcárokat. Bátyám igen meg volt elégedve az első évi eredménynyel. Gróf Zichy Nándorral együtt szerkesztették a lapot, a gróf elhozta a grófnőt nénihez, a grófnő gyakran meglátogatta Róza nénit. 1863- ban gróf Zichy Nándor irt egy cikket a kormány ellen. Oly szelíden volt Írva, hogy most a dicséretszámba menne, akkor még nem használtak oly kemény kifejezéseket, mint most és mégis sértőnek találta a policia. Ezért a cikkért a felelős szerkesztőt vették elő. Egy nap idézést kapott bátyám Wolafkától, az akkori rendőrfőnöktől. Gondolta, hogy nem valami kellemes dologért hívhatja magáihoz, el ment a kiszabott időre és Wolafka tudtára adja, hogy Irta: JÓKAY JOLÁN ezért a kormányt támadó cikkért megbüntetik egy havi fogházra és úgy emlékszem, 1000 forint pénzbírságra. Móric bácsi azt kérdi Wolaf kától, hogy mikor kell megkezdeni a fogságot? Minél előbb, volt a válasz. Ezzel hazajött bátyám és irt Zichy grófnak, ő eljött és soká tanácskoztak. Mikor a gróf elment, mondja bátyám'aViéninek (aki nagyon levert volt ezen híren), hogy “a gróf magára vállalta a fizetést, mert azt nem engedi, hogy az ő cikkeiért engem be is csukj anak és meg is fizettessenek.” Gyermekleányka voltam, mikor ez történt. Sohasem feledem el azt az érzést, mikor megtudtam, hogy szeretett bátyámat börtönbe viszik. Én a börtönt dohos, sötét pincehelyiségnek képzeltem, szalmaággyal. Hogy fog ott lenni az én bátyám, akinek egészségére úgy vigyáz mindenki a háznál. Róza néni másnap felment Wolaf kához, kért behocsájtást, de ott egyik komandótól a másikhoz' küldözték. Ő azonban nem ismert fáradságot, ha férjéről volt szó. Nagyobb utakat megtett ő már érte és veszedelmesebbeket és megmentette, hát csak most sem hagyja el az Isten. Sok ide-oda küldözgetés után végre is bejutott Wolafkáihoz, a nagy úrhoz. Kérte Wolafkát, hogy legyen kimélettel embertársa iránt és mentse fel a fogság alól. Beszélt neki, könyörgött, szívhez szóló meleg hangon, hogy kímélje meg férjét, ő gyenge, mellbeteg ember, vérhfnyó, lázas, akinek nagy ápolásra és még jobb táplálásra van szüksége és ha el nem engedik a fogságot, a nedves börtöni levegő végzetes lehet az ő gyenge tüdejére. Azt mondja Wolafka, hogy nagyon sajnálja, de a büntetést ő el nem engedheti, mert ez a legfelsőbb parancs. Akkor hát, ha már meg kell lenni, legalább azt engedje meg, hogy egészséges fűthető szobába tegyék, a maga ágya és bútora lehessen szobájában. Erre a kérésre nagyot nézett Wolafka, de néni is reá szegezte nagy fekete könnyes szemeit és várta a választ. Wolafka nem tudott mást mondani, mint azt, hogy csak menjen haza Jókainé, holnap megkapja a választ. — De még azt is kérem, hogy naponta ebédet feüldhessek férjemnek. Erre még nagyobbat nézett Wolafka. Arra is megkapja a választ holnap. Én remegve vártam haza Róza nénit, oly hosszúnak tetszett az idő, mig ő visszajön a várból, pedig konflison ment el, nem gyalog. Mikor a szobába lépett; villogó szemeiben megnyugvás és száján mosoly és általános nyugodtság látszott egész énjén. Elébe szaladtam, átöleltem, kérdem, hogy mit végzett? Ő csak csendesít, csitt, csak hallgatni, mert még semmi sincs, de holnap megtudunk mindent. Másnap reggel megérkezik a várva várt levél, nagy pecséttel. Róza néni átveszi a levelet és egy darab ideig reszkető kezében tartja, felsóhajt, Ur Isten, mi lesz a válasz? Gyorsan futott végig a levél tartalmán, arcáról láttuk, hogy meg van ’elégedve vele. így hát meg volt engedve a szobaberendezés és az ebéd beküldése. Róza néni azonnal felment Budára a Nándor kaszárnyába és megnézte a börtönt, melybe bátyánkat zárják. A porkoláb igen derék ember volt, felkísérte nénit az emeletre és megmutatta neki azt a két szobát, melyet Wolafka megrendelt a fogoly számára. Szép világos, tágas szobák voltaik, nagy kályha volt a szoba közepére építve. Róza néni megnyugodott s megnyugtatta bátyámat is. Ebédnél nem szólt senki egy szót sem, mert inkább sírásra volt mindenkinek kedve, mint evésre, gyorsan kellett mindent összecsomagolni, mert másnap jelentkezni kellett a fogságra. Még aznap felküldtük a bátorokat, ruha- és edényfélét, bátyám faragószerszámait, meg ahhoz való kis vasasztalkáját, melyen faragóeszközeit tartotta. Róza néni maga rendezte be a iszobákat, az első volt az irószobája, a másik a háló, amelyet szokott ágyneműivel vetett meg. Irószebájában volt egy kis asztal, melyet 1848-ban is használt iró- és kártyázó asztalnak, ezt óhajtota, hogy felvigyék, azonkívül egy nagy divánt, melyen délutáni álmát (Folytatás a 8-ik oldalon) SALJAPIN KARRIERJE , • Fedor Saljapin, a világhírű orosz énekes emlék- * irataiban megrázó adatokat halmoz fel viszontag-; ságos ifjúságára s életére vonatkozóan. Saljapin apja, Iván Írnok volt, ki életét nagy nélkülözések közt tengette. Mikor felvette szerény havi fizetését, első dolga is az volt, hogy lerészegedett, otthon pedig jól elverte a feleségét. Egy alkalommal atyja annyira megverte az édesanyját, hogy az mozdulni sem tudott. Fedor, aki azt hitte, hogy édesanyja meghalt, keservesen felzokogott és a fájdalomtól aléltan borult a mozdulatlan testre. Mikor édesanyja nagynehezen felocsúdott, szeretettel vonta keblére fiacskáját s homlokon csókolva őt, igy vigasztalta: — Ne sírj fiacskám, nincs semmi bajom! Egy durva, részeges atya s egy gyöngédlelkü, szelidlelkü anya oldalán nőtt fel kimondhatatlan nélkülözések közt a fiatal Fedor. Szomorúsággal teli életének egét csak akkor ragyogta be némi fény és derű, mikor megjelent náluk nagynénje, Anna, édesanyjának legfiatalabb húga, aki a maga derűs jókedvével bearanyozta a család mindennapi komor életét. Anna fiatal, szép leány volt, kinek fiatalsága ellenére már szomorú sors volt a háta mögött: még serdülő lánykorában elrabolták a szülői házból s később afféle kéteshirü háznak lett a lakója, ahonnan sógora Iván Saljapin segélyével sikerült kiszabadulnia. Fedor ekkor nyolcéves volt. Történt pedig, hogy egy húsvéti napon vándorcirkusz érkezett a faluiba. Volt a komédiások közt bizonyos Jacob Marmontov nevű bohóc, akit általánosan Jaska néven ismertek a Volga mentén. Ennek a bohócnak ügyes tréfáival és mókáival elért sikerei nagy hatással voltak a fiatal Fedor lelkére, amelyben szinte észrevétlenül érlelődött meg a vágy: vajha ő is olyan hires és ünnepelt művész lehetre, mint amilyen Jaska, a bohóc! Nos és hogy lett belőle énekes? Első rendszeres énekleckéit egy kazán! karmestertől kapta, kinek vezénylete alatt több éven át a templomokban énekelt; ezt megelőzően azonban már az édesanyja tanította énekelni, aki maga is szépen énekelt. Tizennyolc éves korában sikerült bejutnia egy kisebb színházhoz, ahol az első alkalommal egy szolgát kellett alakítania. Boldog volt s az előadás után azonmód, korommal feketére festett arccal, rohant haza. Ám atyja nem engedte többé el. Megint csak a nyomorúságos mindennapi élet kötötte le minden idejét. Volt csizmadia, foltozóvarga, asztalos, esztergályos, majd írnok, mint az atyja; sűrűn változtatta mesterségeit s gazdáit, bekalandozta a környéket és énekelt lakodalmakon mulatságokon s mindenféle családi ünnepségekben, de azért a szive vágya ellenállhatatlanul vonzotta a szinház felé. Sikerült is végre egy kis szinház színpadán a kő-’ zönség elé lépnie, de ekkor nagy csúfság érte: a kő- , zönség színe elé lépve — egyetlen szó, egyetlen hangnem jött az ajkára. Félholtan bandukolt ki a Volga partjára s keresett valami munkát. Fedor a volgai hajósokhoz csatlakozott s hajókra cipelte a terhet s énekszó közben vontatta a bárkát. Óh, mily mohon kapott az utcán ta!ált zsebkendő után, melynek csücskében négy darab huszkopekes ércpénzt talált . . . Levergődött vala- ' hogyan Tifisbe, ahol sikerült felvétetnie magát az éppen ott működő olasz staggione tagjainak sorába. A társasággal bejárta a környéket s Batum után Kontaisban ütötték fel sátorfájukat, ahol Fedor ■‘Faust” Valentino szerepét énekelte szép sikerrel. Ámde ez a társaság szétrebbent s ő visszatért Tiflisbe, ahol ismét a nyomor, a nélkülözés s az éhség várt reá. Végső kétségbeesésében jó eszméje támadt! Felkereste Ussatovot, a cári színházak mindenható énekmesterét. Ussatov meghallgatta az énekét s az annyira megtetszett neki, hogy nemcsak megtanította őt az énekmüvészetre, hanem minden tekintetben embert faragott belőle. És ezzel Fedor művészi pályája is helyes irányba terelődött. Csakhamar Tiflisben lépett fel újra az “Aida” és a “Bajazzok”-ban s már ekkor döntő sikert aratott. Ezek után Fedor hamarosan felkerült Pétervárra, a császári színházak kötelékébe, ahol drámai játéka valóban meghozta számára a sikert s most - már a legelső énekesek közé küzdötte fel magát. Na- • gyón lesújtotta őt atyja és különösen édesanyja ha■ála, akit a korábbi sok nélkülözés és a bánat sírba döntött. Hogy Saljapin mily nagy tiszteletnek örvendett - hazájában, példa rá a következő történetke. Pétervárott egy nap valami ügyben felkereste Stassovot, a nemzeti könyvtár igazgatóját, aki kü- , lönben őszintecsodálója volt művészetének. Mikor Fedor belépett a könyvtár igazgatósági termébe, Stassov egy karosszék karfájáról levette azt a szalagot, amely azt jelezte, hogy abba a székbe ülni tilos s igy szólt hozzá: — Foglaljon helyet, ez az ön méltó hel^e! Itt ült valaha Gogol és Turgenyev. Huszonöt év történetét adta elő ebben a könyvben Saljapin, aki a világ legnagyobb énekese lett. Y (THE GOOD SHEPHERD; _________Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY
