A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)

1960-08-19 / 33. szám

*. OLD AC a tő r terror? Pünkösd után 11-ik vasárnap I ‘.W EVANGÉLIUM Szent Márk 7. fej., 31—37. Az időben Jézus ismét eltávozván Tirus vidéké­ből. Szidonon át a galileai tengerhez méné, a tiz város határai közé. Ott hozzá vivének egy siketné­mát s kérék őt, hogy tegye rája kezét. És félrevivőn őt külön a seregből, füleibe bocsátá ujjait, és köp­vén, illető nyelvét és föltekinve az égre, fohászkodék és mondá neki: Effeta, azaz nyíljál meg. És azonnal megnyilának fülei és megoldódék a nyelvének kö­teléke és helyesen szól vala. És megparancsolá nekik, hogy ezt senkinek se mondják. De mennél jobban tiltá nekik, annál inkább hirdeték és szerfölött csodálko­­zának, mondván: Mindent jól cselekedett, a siketek­nek visszadta hallásukat és megszólaltatta a némá­kat. SZENTBESZÉD r ar Aki ismeri az emberi életet, az előtt nem lehet kétséges mily nagy jelentősége van életünkben az evangélium fenti mondatainak. Nemcsak azért, mert egy siketnéma meggyógyitásáról van szó. Nem cse­kély dolog az ... Vannak percei az embernek, amikor irtózik min­den zajtól, különösen terhes az embernek a nagyvá­rosok lármája, gépek zakatolása, szirének bugása, automobiltülkölés. Ám ennél sokkal szörnyűségesebb az a végtelen csend, amely a süket embert környékezi, aki nem képes arra, hogy egy csengő szót halljon. Nélkülöz­nie kell a muzsikának lelket vidámitó zengését fogal­mat sem szerezhet magának arról, hogy milyen gyö­nyörűséget jelent az ártatlan kisdedek gügyögése, a madarak vidám dala, források csörgedezése, a há­borgó tenger moraja. Nehéz elviselni a kellemetlen zajt, de ennél sokkal ijesztőbb az üres csend, melyben a süket ember kénytelen élni. Hogy milyen a néma ember sorsa, arról mi mind­nyájan fogalmat szereztünk akkor, a mikor ideve­tődtünk az amerikai tájakra és egy árva szót sem tudtunk beszélni angolul. Sokszor úgy szerettünk volna valamit kimondani az idegen környezetben, df képtelenek voltunk rá. Drága kincse az embernek mind a kettő. A fül is, a nyelv is. Csak az a veszedelem, hogy az embei visszaélhet mindkettővel. A siketnéma meggyógyi­­tásával az Ur Jézüs erre akarta felhívni a figyel­münket. Ha mindkét szervünk egészséges is, még sem szabad felhasználnunk a rosszra. Nagyon nehéz volna az életünk, ha nem halla­nánk semmit. Néha azonban igen jó volna, ha sem­mit sem hallanánk egyes olyan beszélgetésekből, amelyek ártalmasak, szeretetellenesek, békesség­bontók. Természetes, hogy ilyenekben résztvenni nem is szabad. Még a puszta jelenlét is az ilyen be­szédeknél veszedelmes lehet, mennyivel vétkesebb do­log ilyen beszédeket folytatni, illetve a hallott dolgo­kat azonnal másoknak is elmondani. Az a kis nyelv nagyon sok testi-lelki romlásnak volt már előidézője. Nem egyszer mozgatta valaki a nyelvét önfeledve, gondatlanul és az eredmény egy egész élet elkeserité­­se és boldogtalansága lett. Meghallgatni azt, amire kötelességünk hallgat­ni, nagyon jó. Hallgatni különösen a lelkiismeret sza­vára, a kegyelem hivó intésére, az evangéliumi taní­tásra, szülői, lelkipásztori intésre elvitathatatlan kötelességünk. Megnyitni viszont ajkainkat az Isten dicséretére, a szeretet ápolására, az igazság védelmezésére, a bárdolatlan beszédek megakadályozására — szin­tén nagyon fontos feladatunk kell hogy legyen. Sok előny és áldás rejlik az Isten e két adományá­ban, a fül és nyelv épségében. Legyünk hálásak érte az Istennek azáltal, hogy nem engedjük meg haszná­latukban a jó Isten és felebarát megsértését, hanem inkább gondosan felügyelünk rájuk s csak a jó elő­mozdítására használjuk. Ez az autó nem szalad a fának, hanem a felhőszakadás vize sodorta el félmérföld távolságra Washing­ton környékén. ______________________ Korunk szégyene MÜNCHEN — A Nemzet­közi Eucharisztikus Kong­resszuson Father Dominique Pite belga dominikánus pap korunk szégyenének mondta azt, bogy csak most — ami­kor már majdnem késő — jött rá a világ arra, hogy az elmaradt, szegénységben élő népekért tenni kell valamit. Mindenütt a világon nagy a feszültség, mondta Pire, és ennek egyedüli orvoslása egy világszerte folytatandó harc lenne a szegénység és éhség ellen. Father Pire a kezdeménye­zője az Európa-falvak moz­galomnak. Nyugat-Európa több országában lakóházakat építettek hontalan családok és beteg egyének részére. Em­berbaráti munkálkodásáért Father Pire Nobel békedijat kapott és az azzal járó pénz­jutalmat Európa-falvak ér­tésére adományozta. ADÓMENTES LEGHUTES WASHINGTON. — Az or­szágos adóhivatal uj rendel­kezése értelmében az air con­ditioning költsége a jövedelmi adóból levonható, ha — ha or­vosi rendeletre szerelték be és használják. (Uj Ember, Budapest) Babiloni cserépkép: egy férfi és egy nő között gyü­mölcsfa áll, a nő a kezét nyújtja a gyümölcsért és a képen még egy kigyó is látha­tó. Egészen nyilvánvaló, mit ábrázol. A paradicsomi gyü­mölcsfának, az ősemberpár bűnbeesésének történetét. Öt­ven évvel ezelőtt, amikor De­litzsch nemcsak a szentirás minden feljegyzését, de az emeriség egész kultúráját a babiloni őskulturából igyeke­zett levezetni, erről az ószö­vetség első könyvének harma­dik és negyedik fejezetében elbeszéltekről is azt állította, hogy nem egyéb, mint az egyik ősbabiloni mítosz sémi változata. Azóta azonban tud­juk, hogy a paradicsom és bűnbeesés története: minden nép hagyományainak egyik legeslegrégibb darabja, és ismeretes az egész földön. A témának világhírű kutatója Feldmann és a szaktudomány sokszor idézi “Paradicsom és bűnbeesés” cimü könyvét. Vi­lági szakember, müve függet­len a kinyilatkoztatott vallá­sok bármelyikének világnéze­tétől és a szentirás igazolni kívánásának szándékától. Kutatásai mélyen vissza­nyúlnak az ősidőkbe és meg­állapítja, hogy a témának ezernyi változatai közt is visszatérnek egészen azonos motívumok. Éspedig a követ­kezők: Isten teremtette az embert (az első emberpárt), mégpedig fejlődési fokozatok nélkül, azonnal, mint tökéle­tes embereket, és közvetlenül vagy közvetve ő maga tanítot­ta őket nemcsak önmagáról, hanem az evilági dolgokban is, azok pedig megszegtek egy általa adott parancsot, amely­nek mivoltáról eltérnek a kü­lönböző hagyománydarabok. Egyetértenek azonban abban, hogy az eseménynek részese volt egy mind az Istennel, mind az emberrel ellenséges lény is; egyetértenek abban is, hogy az esemény az embe-Irta; IJJAS ANTAL riség számára kiválasztott ki váltságos környezetben (“pa­radicsom-kert”) történt. A legtöbbet emlegetett, mondhatni legklasszikusabb és legismertebb példája an­nak, hogy a paradicsom és bűnbeesés története ma is élő valóság egy ma is élő ősnép hitében: a bambuti-négerek egyik hagyománya. Ez az u.n. pigmeusok közé tartozik, tör­pe növésű ősnép Közép-Afri­­kában. Legismertebb kutató­juk Sehebesta professzor, aki évekig élt köztük, megtanulta nyelvüket és feljegyezte ha­gyományaikat. A következő­ket Írja erről ő maga: — A bambutiak szerint az emberiség történetének kez­detei ezek voltak: Miután Is­ten megteremtette a világot és az emereket, ő maga is mintegy emberiként élt köz­tük. Gyermekeinek nevezte őket, és azok atyjuknak hív­ták. De ő teremtette az em­bert, nem úgy szülte őket. Va­lamiféle a-^VanyL jelenségről vele kapcsolatban, mintegy istenpárról, sohasem lehet szó, ezt mindig hangsúlyoz­zák a bambutiak. Azt is, hogy Isten noha emberként élt az emberek közt mindig látha­tatlan maradt, de az emberek tudták jelenlétét és beszélni is tudtak vele. A környezet, amelyet kényelmes és bizton­ságos megélhetésükre kivá­lasztott, maga az őserdő volt. Szigorú parancsot adott ne­kik valamiről, amelynek mi­volta elhomAVooodott a bam­butiak emlékezetében. A pa­rancs megtorlással volt ösz­­szekötve: azzal, hogy a ter­mészet ellenségesen fordul szembe az emberrel, ha az adott tilalmat áthágják. Az emberek azonban nem állták meg a próbát. A legsúlyosabb büntetés az volt, hogy Isten ettől kezdve elvonta jelenlé­tét az emberek közül. Nem hagyta őket, az ő gyermekeit, védtelenül a világban, előző­leg fegyvereket és szerszá­mokat ajándékozott nekik, Pünkösd után 11-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté 18, 23—35. “üO* hogy fenn tudjanak maradni. Eltávozása az emberek közül: a legnagyobb katasztrófája az emberiség történetének — mondják a bambuti négerek. Ebből a pigmeus-mitoszból hiányzik az Isten ellen való neheztelésnek minden voná­sa. Igazságosnak tartják Is­ten cselekedetét, mert a pa­rancs, amit adott, súlyos és jelentős dolog volt. S emlé­keznek a bambutiak arra is, hogy az emberiség nem fogad­ta tompa rezignációval a for­dulatot: keresni kezdte a kö­zülük eltávozott Atyát min­denütt a világon. íme, ez a legutolsó jelentés “paradicsomról és bűnbeesés­ről” ahogyan a legeslegősibb Afrika még ma is ismeri és áthagyományozza nemzedék­­ről-nemzedékre. Egészen bizo­nyos, hogy független a szent­­írástól, amelynek megfelelő helyével azonban a maga leg­lényegesebb vonásai szerint megegyezik. A megegyezés oka az, hogy az emberiségnek ez a hagyománya egy vala­mikori közös emlékezetanyag­ra megy vissza, mint forrás­ra. Semmi kétség: maga a tör­ténet egész kis teológia. Van egy szellemi létü, láthatatlan Isten, aki mindenható, nem azonos a világgal, amelyet ő teremtett; ő teremtette a maga szolgálatára az embert; megismertette magát az em­berekkel ; parancsokat adott neki. A bambuti négerek ha­gyománya határozottan állít­ja az őskinyilatkoztatás tör­téneti valóságát. Ugyancsak határozottan állítják a bam­buti négerek, hogy az emberi­ség történetének kezdeteiről szóló e hagyományt ők őriz­ték meg legtisztábban. Isme­rik a körülöttük élő népeknek ugyanerről szóló elbeszéléseit, de eltorzitottaknak tartják azokat. Vallási tudásukat nem “akármifélének” ismerik; tu­datában vannak, hogy amit tudnak, az igen magasrendü vallási ismeret, aminthogy valóban az is. Ők sem imádtak soha bálványokat. Az imád­ságról azt vallják, hogy Is­tent, aki ezen a látható vilá­gon túlra ment, lelkűkben le­het megszólítani, bármit kér­ve tőle — ez az imádság. Tud­ják, hogy ezt nemcsak han­gok nélkül, de akár határo­zott szavak nélkül is lehet tenni, magának a léleknek áradásával — ismerik az imádság legmagasabb foko­zatait ! Egyszerű teológia ez. Az Isten-ismeret azonban ebben az egyszerűségében is bámu­latos és csodaszép. Az időben mondá Jézus e példabeszédet: Hason­ló a mennyeknek országa egy királyemberhez, aki számot akar vetni szolgáival. És mikor elkezdte a számvetést, eléje viteték egy, aki neki tízezer talen­tummal tartozott. Mivel pedig nem volt honnan meg­fizetnie, parancsolá ura, hogy eladatván ő és felesé­ge, fiai és minden vagyona, úgy fizessen meg. Lebo­rulván pedig a szolga, kéré őt, mondván: Légy béke­­tűréssel hozzám s mindent megfizetek tenéked. Könyörülvén tehát az ur azon a szolgán, elbo­­csátá őt és az adósságot elengedő neki. Kimenvén pedig a szolga, talála egyet a szolgatársai közül, aki száz pénzzel tartozik neki vala és megfogván, fojto­­gatá őt, mondván: Fizesd meg, amivel tartozol. S leborulván szolgatársa elé, kéré őt, mondván: Légy béketüréssel hozzám s megfizetek neked mindent... Amaz pedig nem akarta, hanem elmenvén, a töm­lőébe veté őt, amig nem fizeté az adósságot. Látván pedig szolgatársai a történteket, nagyon el szomo­­rodának és elmenvén, elbeszélők uruknak azokat, ami történt vala. Akkor előhivá őt ura s mondá neki: Álnok szol­ga, minden adósságodat elengedtem neked, mivel­hogy kértél engemet... Vájjon nem kellett volna-e A világhírű hamburgi állaikerl kétéves gorillája még barátkozhat a gyerekekkel. Mire megnő, 7 láb magas lesz és 7000 font súlyú. Csak ápolója mehet be majd hozzá akkor. Jézus és a királyember íeked is könyörülnöd szolgatársadon, a mint én kö­­íyörültem rajtad? És megharagudván ura, átadá ótet a poroszlóknak, mig le nem fizeti minden adós­ságát. így cselekszik az én mennyei Atyám is vele­tek, ha meg nem bocsátótok, kiki az ő atyafiának, szivetekből. SZENTBESZÉD Az idősebbek megbecsülése a legszebb emberi gondolat és kötelesség, mely sajnos ma nagyon is kezd veszendőbe menni, mert az emberek nem igen akarják figyelembe venni a szentirás ezen szavait: “Az ősz fő előtt kelj fel és az öreget tiszteld meg.” Azt mondja az isteni parancs: “tiszteljed” — vagyis ha a szülők beszélnek, a gyermek hallgasson. Valaha ez magától értetődő volt minden családban. Ma a gyermek vitatkozik a szüleivel, jobban tud mindent és okosabbnak tartja magát. “Tiszteljed” jelenti azt, hogy nem szabad szüleinket bántalmazni. Az ószövetségi szentirás azt mondja: “Aki atyját vagy anyját megüti, haljon meg.” Ugyancsak az ószövetségi szentirásban van mondva: “Hollók váj­ják ki és sasfiókok falják fel azt a szemet, amely megveti atyját és ferdén néz anyjára (Préd. 30. 17.) “Tettel és szóval és minden türelemmel tiszteld atyádat” mondja a szentirás. Vagyis támogassuk szüleinket betegségökben, ha szükséget szenvednek, anyagilag. Jusson eszünkbe az, hogy soha se nőt­tünk volna fel, ha szüléink nem gyámolítottak volna minket. Aggódó virrasztással ültek betegágyunk mellett. Ne feledjük el azt a sok munkában eltöltött napot, mellyel véres verítékkel keresték meg a min­dennapi kenyeret. Ne feledjük el azt a szorgos gon­doskodást, aggódást, álmatlan éjszakákat, melyeket szüléink a mi jó voltunkért tettek és átéltek. A szülők iránt érzett szeretetből és tiszteletből soha se szabad kinőni. ANEKDOTÁK V. PIUS PÁPA ÉLETÉBŐL V. Pius pápa a szerzetesi szegénységet igen nagyra be­csülte. Szerzetes korában rendszerint gyalog járt és mindamellett mindig kifogás­talanul tiszta és rendes volt megjelenése. — A szegénységre, de nem a szennyre tettem fogadal­mat — szokta volt mondogat­ni. Albai perjel korában a ko­lostor jogainak és védelmé­nek kérdésében összekülönbö­­zött della Trinitá urával. A gróf azzal fenyegette a per­jelt, hogy a kútba dobatja. Pius nyugodtan felelt: — Gróf ur, én senkitől, csak egyedül Istentől félek. De Isten igazságos! Pápa korában, egyik bizal­mas embere arra figyelmez­tette, hogy illenék már roko­naira is gondolnia, Pius igy felelt: —■ Nem azért tett az Isten pápává, hogy saját véreimről hanem, hogy az egyházamról gondoskodjak! Paradicsom és bűnbeesés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom