A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)
1960-11-04 / 44. szám
\ Tó MAXTOR 7. OLDAL — un az en Ilonkám nem najlik a csábító szóra! Hűsége ki van próbálva s a szenvedés iskolájában akaratereje megizmosodott és megszilárdult. Én bízom benne! Nemsokára csakugyan álomba merült s egyhuzamban aludt egész másnap reggelig. Felébredvén, csodásán megerősödöttnek érezte magát.Ugyszólván újjá volt születve. A cigánynő megújította sebén a tapaszt s kijelentette, hogy a sebgyógyulása igen jó előhaladást tett. Harmadnapra már annyira volt, hogy felülhetett fekhelyén s a beszéd sem esett nehezére. Magához intette tehát Elmát s igy szólt: — Most már láthatjátok, hogy túl vagyok minden veszélyen. Most már egy kis izgalmat is elbírok. Beszéljünk tehát a kastélyról! Szólj Elma, nem tudnád azt valahogy keresztül vinni, hogy bejuthass oda? — Most már nem lehet, nagyságos ur! — Mi ennek az oka? Elma körülnézett, vájjon nem hallja-e valaki szavait s igy felelt: — A gróf elűzött bennünket régi helyünkről, mely a kastély közelében volt. Az okát is megmondom, csak arra kérem a nagyságos urat, el ne árulja, amit most majd mondani fogok. A gróf azelőtt csaknem mindennapos vendégünk volt, kivált midőn még életben volt Jutka nővérem, ki igen szép lány volt — sokkal szebb, mint é.n Halála után történt, hogy a gróf egy Ízben elutazott hazulról s néhány napra rá igenszép nővel tért vissza. Ebbe, mint bevallotta, halálosan beleszeretett. A nő azonban hideg volt iránta s hallani sem akarta szerelmes szavait. A gróf ur hallotta egy Ízben, hogy anyám oly bűvös illatot tud készíteni, mely megboszorkányozza és szerelmessé teszi az illetőt, akinek szánva van. A gróf mezeivirágokból bokrétát köttetett, melyet anyámnak a bűvös illattal be kellett hintenie, én meg bevittem a kastélyba és átadtam a szép nagyságának. Elemér heves mozdulatot tett felindulásában. — Oh, a nyomorult! Mikép is tudtatok ti neki ilyen gálád célra kezére járni? — Legyen nyugodt nagyságos ur, nem lett semmi baj, — folytatta Elma. — Mikor az első csokrot bevittem, még két fogoly nő volt nála, kiknek a mezei virágok csodás illata szintén igen tetszett s nem győzték szagolni. Varázsereje megtört az által, hogy olyanok is szagolták, akiknek szánva nem volt. A gróf tehát hasztalan várta a hatást. Megtudva az eredménytelenség okát, a másik két hölgyet, kik még a kastélyban vannak, elzáratta s az uj bokrétát a csodás illattal behintve, ismét én általam nyujtatta át a szép nagyságának. Én azonban már előbb megszántam volt a szőke nagyságos asszonyt, útközben eldobtam a csokrot, másikat kötöttem s azt adtam át a nagyságának. így aztán másodszor is megmenekedett a megrontás veszélyétől. Oh nagyságos ur, borzasztó ám az, mikor valakit megrontanak! — Derék lány vagy Elma, — szólt dicsérőleg Elemér. — Nem fogok megfeledkezni rólad, csak egyszer felgyógyuljak. Ám ha téged be nem eresztenek a kastélyba, akkor majd én kísérlem meg a bejutást. — Nem lehet, nagyságos ur. Az a kastély egy valóságos erősség. Hegy lejtőjére támaszkodva kívülről csak földszintesnek látszik s egy része úgyszólván föld alatt van. — Hah, tehát megtaláltam azt a földalatti kastélyt, melyet egy romániai kártyavetőnő kivetett! Most tehát csak be kell oda jutni! Ezt meg is kísérlem, amint felgyógyulok. —; Nem lehet nagyságos ur, — csóválta fejét Elma s elbeszélte a házi körülményeket. Felemlítette a rettenetes ripacsos Bálintot, a vérengző kutyákat, a magas keritésfalat, a hatalmas kaput, mely vastag érclapjaival talán még az ágyúgolyónak is ellenállhatna. Mindebből kihozta, hogy be nem lehet jutni egyes embernek. Ide erőhatalom kell, nagyszámú (oendőrség, vagy katonaság egy-két ágyúval felszerelve. — Jól gondoskodott mindenről a bitang, — szólt Elemér felháborodva. ^— De én mégis bejutok talán, — jegyezte meg — Oh gyermekem, fejedelmi jutalmat adnék neked, ha ezt megtennéd és hirt vinnél az én drága Ilonkámnak. Most jött Vera. — Már megint nagyon sokat beszél a nagyságos ur! Mondom, ez nem jó lesz. — Ne féljen, jóasszony, — jegyezte meg erre Elemér. — Már most mondhatjuk, hogy túl vagyok minden veszélyen. íme már is mily erősnek érzem magam. Erre az öregasszony csak a fejét csóválta. — Nagyságos uram, — úgymond, — addig nem lehet, hoppot mondani, mig túl nem vagyunk az árkon. És igaza volt. Nem lehetett tudni, mi okozta a visszaesést, de tény, hogy a következő napon Elemér rosszabbul érezte magát és csakhamar seblázat kapott. Előre látható volt, hogy ebből két-három hét előtt ki nem gyógyul. — ha ugyan rá nem mégy. ’ 5. FEJEZET A postagalamb Ilma és Nedda egy idő óta nem látták Ilonkát, kérdezősködni nem merészeltek, de biztosra vették, hogy ő is a ciszternába került. Tudták, hogy a gróf szenvedélyes szerelemre gyűlt iránta, ha tehát még ővele is ily kegyetlenül bánt, akkor vájjon mit várhatnak ők tőle? — Meglásd Nedda, — szólt Ilma, — előbb-utóbb mi ránk is ily sors vár. Eddig csak azért kegyelmezett meg nekünk, hogy Ilonka előtt a nagylelkűség színében mutassa be magát, de nem hiszem, hogy sokáig éljünk mi e palotában. Ilma erre nem szólt semmit, gmi azt jelentette, hogy társnője véleményét mindenben osztja. Abból, hogy a grófot már napok óta nem látták, azt következtették, hogy valószínűleg elutazott ismét bizonyos időre. Egy napon a két lány fölöttébb nyomott kedélyhangulatban és bánatosan állott a nyitott ablaknál. Mindketten szótalanul bámultak a semmiségbe s ábrándozva nézték a kék levegőégben úszkáló bárányfelhőket. Ekkor egyszerre gyors szárnycsapkodás, éles vi;jongás hallatszott. Egy kánya űzőbe vett egy szegény galambot, mely halálos veszedelmében más menekvést nem látva maga előtt, beröpült a nyitott ablakon. A lányok ijedtükben elfutottak az ablak mellől. Ez a jelenet oly rémesnek látszott előttük, hogy egy percig szóhoz sem tudtak jutni s ebben mintegy saját sorsukat látták. Nedda szedte össze magát legelőbb s gyorsan bezárta az ablakot. A szegény galamb pihegve hullott a pamlagra, szárnyain és hátán meglátszottak a karvaly csőrének vagy karmainak a nyomai. Ilma óvatosan közelített hozzá, a szegény pára engedte magát megfogni. Most látták, hogy a szárnya alatt levélke van kötve testéhez. — Nini postagalamb, — szólt csodálkozva. — Szegény L±at csaknem áldozatul esett hivatásának! Nedda elméjében most villámként felvillant egy eszme, egy terv! Most itt az alkalom, hogy tudósitást4ekct kijuttatni a külső világba. Pár sorban papírra vetik helyzetüket, a másik levélke mellé kötik az övékét s útnak eresztik a hírmondót. Bárhova megy is, Kömlővár borzalmait meg fogja tudni a világ s a hatóságnak tennie kell valamit. A terv megvalősitása semmi nehézségbe sem ütközött. Mennyire örvendtek, hogy végre ily kedvező alkalom kínálkozott. Sokáig törték a fejüket, mígnem egyszerre a véletlen kezükre játszott. — Csak legalább Judnók, mi van a nagyságos asszonnyal, — szólt Ilma. — Bár közölhetnők vele e fontos eseményt. — Nem hiszem, hogy még életben legyen, — jegyezte meg Nedda. — Bizonyára olyasmit vágott a gróf szemébe, amit az a szenvedélyes ember már nem birt elviselni s a katasztrófa bekövetkezett. — Nem, — rázta fejét Ilma. — Én egyebet gondolok. A gróf igazán szereti őt s bizonyára csak elzáratta, hogy ezáltal megtörje ellenállását. Azt hiszem, ki fog derülni minden ! Ebben aztán meg is nyugodtak s várták a szabadulás percét. Ezalatt a kolozsvári rendőrkapitány sem volt rest. A körülmény, hogy Lorántffy Ilonka oly rejtélyes módon eltűnt, azt a gyanút támasztotta benne, hogy alighanem ismét a zsiványok keze van a dologban. De már most egy döntő csapásra határozta el magát. Ennek a rablóvilágnak végét fogja vetni! Az egész lovas rendőrséget mozgósítva s még egy csapat huszárságot is maga mellé véve, megindult a nagy razziára. Az eredmény azonban igen sovány volt. A rablóbanda zöme úgy látszik, már elhúzódott s mindöszsze három szegénylegényt hajtottak fel, kik futásban keresték üdvöket. Mindjárt vagy ötven golyó repült utánuk. A haramiák a következő percben be is buktak mindahárman s mozdulatlanul maradtak a gyepen. Kettő szörnyet halt, egyikük azonban még élt s remény volt, hogy életben is fog maradni. Ezt a kapitány mindjárt vallatóra fogta, de nem birt belőle kivenni semmit. Folytatta tehát a razziát, de teljesen eredménytelenül. Idegen megye területére önhatalmúlag nem léphetett át. De jelenleg céltalan is lenne, mert hátha a rablók azóta már harmadik vagy negyedik vármegye határán is túl vannak. Előbb határozottan tudni kell, merre vették útjukat s csak aztán lehet megtenni a további hatósági intézkedéseket. A razzia még sem volt egészen eredménytelen s ez további tevékenységre sarkalta a rend • őrkapitányt. A sebesült haramiát beszállították a rendőrséghez és a rendőrorvos azonnal ápolás alá vette őt. A kapitány lelkére kötötte neki, hogy a zsiványt mindenáron igyekezzék talpra állítani, mert fontos leleplezéseket vár tőle. Pár nap múlva a haramia állapota csakugyan annyira javult, hogy ki lehetett őt hallgatni. A kapitány szép szerével akart tőle kivenni mindent, azért kíméletesen bánt vele s igen szépen beszélt hozzá: — Mondd meg fiam, kinek a bandájából vagy? — Nem vagyok én haramia, kapitány ur! — Mit kerestél hát harmad magaddal abban a félreeső erdőben? És miért futottatok el? — Fát akartam lopni. — Azt ugyan bátran cselekszi mindenki s nem is bántanak senkit, ha annyit visz, amennyit a hátán elbír. Te is jól tudod ezt s bizonyára nem azért futottál el. — De azért kapitány ur! — Mondd meg hát a nevedet és lakhelyedet! A haramia adós maradt a felelettel. — No lásd, nem mondasz igazat, — pirított rá a kapitány. — Én már tudom, hogy Harambasa bandájából való vagy! Akárhogy tagadod is, az Isten napját nem fogod többé meglátni! Itt maradsz örökös rabságban, mig csak töredelmes vallomást nem teszel és meg nem mondod, hová vitték azt a fiatal úri nőt, akit fogva tartottatok. A haramia megint csak hallgatott. — Bolond vagy, — fakadt ki a kapitány. — Hogy tudsz szenvedni a többiért? Társaid vigan élik világukat, neked meg börtönben kell sinylened. Mert tudd meg, hog yamint egy kicsit egészséges leszel, mindjárt a legsötétebb tömlődbe záratlak, ahol száraz kenyér lesz a táplálékod s azt is az egerek és patkányok eszik el előled. — De nem szabad ám engem bezárni, ha rám tudnak sütni valamit, — jegyezte meg a betyár hetykén. — Hohó, hát ebben bízol? No fiam, akkor nagyon csalódok Ha nem vallasz, akkor nagyon csalódok Ha nem vallasz, akkor ott fogsz elrothadni a sötét tömlöc fenekén. Erről biztosítalak! Egyébiránt semmi mást nem akarok tudni, mint csak azt, hová dugtátok azt a szép úri nőt, akit túlról hoztatok magatokkal. Ha ezt bevallód, akkor nemcsak szabadságodat nyered vissza, hanem még jutalmat is kapsz. A haramia sehogy sem akart rámenni a lépre. — No jó! — kiáltott most a kapitány bőszülten. — Meg fogod te még ismerni a magyarok istenét. Fogsz te még vallani egy pohár vízért. Ezzel ott hagyta őt. A külső szobában meghagyta a betegápolónak, hogy ételt adhat a betyárnak, amennyit akar és amit kíván — de italt semmi szin alatt! Se bort, se tejet, sem bármiféle más folyadéknak még színét se lássa. Úgy gondolkozott a kapitány, hogy a szomjúság majd csak ráviszi a zsiványt, hogy mindent kivalljon. Két napig aztán nem is ment tájékára sem a sebesültnek, ki ételt bőven kapott, naponta háromszor is, de italt nem. — Hát a bor hol marad? — kérdezte a zsivány egész követelőleg az ápolótól. — Miféle bor? — kérdezte az ápoló csodálkozást színlelve. — Az, amit eddig kaptam. — Az eddig volt, de most már nem jár, mert már egészséges vagy. Megesnék, ha az ilyen jött-ment csavargókat mindennap jól tartanók borral. Hát én iszom, mi? Hát az a kis iparos, ki reggeltől estig munkaasztala mellett görnyed, az is iszik, mi? A szegény mezei munkás ki már pitymallatkor vágja a rendet, hát az is mindennap iszik, mi? — Legalább vizet adjatok, — dörmögte a zsivány. — Azt meg azért nem kapsz, mert megártana. Örülj, hogy eledelt kapsz, még ezt sem érdemied meg. A zsivány csak tűrt egy darabig, de aztán mind jobban lármázott, végre könyörgésre, rimánkodásra fogta a dolgot. Minden kérése siket fülekre talált. Harmadnap megjelent nála a rendőrkapitány s minden harag nélkül, szinte édeskésen szólt: — No fiam, meggondoltad-e a dolgot? — Adjon innom, kapitány ur! Tiltakozom az ilyen kegyetlenség ellen. — Jól adod fiam! Azt hiszem, elég kegyetlenséget segítettél elkövetni te is a betyárok között. No de. megmutatom, hogy ember vagyok! Oda szólt az ápolónak, hogy hozzon egy pohár vizet. E parancs rögtön teljesítve volt. A zsivány nyújtotta is kezét a viz után, amint az ápoló belépett. A kapitány maga vette át a pohár vizet és csalogatva mutatta meg neki. — Innál ugye, fiam? — De előbb vallanod kell ám! — Nincs mit vallanom, — ordított a zsivány. — Akkor nincs viz, — felelt a kapitány nyugodtan. — Vidd ki, — adta oda a poharat az ápolónak. (Folytatjuk) I A hét legjobb vicce Amikor Kruscsev az Egyesült Nemzetek szervezetének közgyűlése alatt levetette, a cipőjét és azzal verte az ^asztalt, az egyik nyugati diplomata a fejét csóválta mögötte. — Miért veri a cipőjével az asztalt? — kérdezte tőle idegesen. — Mért ne verném? — szólt hátra Kruscsev — nincs abban semmi. Mire Cabot Lodge, aki hallotta. a párbeszédet ezt mondta szomszédjának: — Mért nem verte akkor inkább az asztalt a fejével? Abban tényleg nincsen semmi ! Világ űri tüzérség MOSZKVA — Azt hiresztelik itt, hogy a szovjet oly rakéta előállításán dolgozik, amely le tud lőni mübolygót. A szovjetnek gondot okoz az amerikai Midas és Samos kémbolygók terve, amelyek fényképfelvételeket tudnak majd készíteni a föld minden részéről, tehát képesek lesznek felfedezni titkos orosz rakéta állomásokat. MAGYAR TOLVAJT KERES ARGENTINA BUE OS AIRES — A rendőrség körözőlevelet adott ki Fleischmann Emil 41 éves magyar kalandor ellen, aki Argentínában texasi olajmágnásnak adta ki magát és része volt egy minden eddiginél nagyobb csekktolvajlásban. Fleischmann és bűntársai 700,000 dollár értékű travelers checkeket loptak, amelyeket a First National Bank of New York bocsátott ki. EGYETL0TLEN CSEREFORGALOM BERLIN — A keletnémet szovjetzóna úgynevezett kormánya közli, hogy a legutóbbi kilenc hónap folyamán Nyugat-Néme (országból 11,859 fiatal német szökött át a kommunista országrészbe — azért, hogy ne kelljen bevonulniok a katonasághoz. A nyugatnémet hatóságok pedig azt közlik, hogy ugyanabban az időszakban a szovjetzónából 147,212 német menekült a szabad országrészbe. SZERETŐK ÉS MILLIÓK Huntington Hartfordtól válik a felesége. Azért válik, mert férj uramnak fél tucat szeretője van. És persze tartásdijat követel. 25 millió dollár tartásdijat kér. Nem azért, mert férj ének oly sók szeretője van, hanem azért, mert sok pénze van. legalább 50 millió dollár. Mr. Hartford ugyanis az A and P vagyon örököse. Egy tucat évvel ezelőtt Marjorie Steele olcsóbban is adta volna. Akkor ő cigarettáslány volt Hollywoodban, egy éjjeli mulatóhelyen cigit árult s a vedégeknek, akik borravalót nyomtak a kezébe, azt mondta: Thank you. Akkor szebb kislány volt, ma okosabb asszonyság. HALLOTTA MÁR . . .? . . . hogy Amerikában 146- ban 8000 televízió volt, ma több mint 60 millió. SZÉP ILONK4 SZEKENCSEJE------------Irta: TÖLGYEST MIHÁLY
