A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)
1960-11-04 / 44. szám
4. OLDAL \ Irt PÁSZTOR ÓHAZAI HÍRADÓ IKKA-ÜZÉREKET" FOGOTT EL Ä BUDAPESTI RENDŐRSÉG BUDAPEST. — A Zuglói Eszpresszóban tetten érte a kerületi rendőrség S. Károlyné huszonöt éves budapesti lakost. “Csak ezt az egy pár harisnyát akartam eladni’’ — mondta, de táskájából tucat, szám kerültek elő a küldföldi nylonharisnyák és nyloningek. A hazugságon rajtakapott most már bevallotta, hogy üzérkedéssel foglalkozik, a külföldi holmi nem is az övé, hanem csak jutalékot kap az árusításukért. Az ezt követő rendőrségi eljárás azután egy háromtagú IKKA-üzér társaság működésének vetett véget. A bűncselekmény értelmi szerzője Schubert Sándorné volt. Az egykori épületfanagykereskedő külföldi roko. póktól kapott 10-20 dolláros IEKA csomagutalványokkal . leplezte működését. Bevonta az üzérkedésbe S. Károlynét, akivél együtt dolgozott az egyik Keravill boltban. Később rábeszélte az elvált fiatalasszonyt, hogy lépjen ki munkahelyéről és csak üzérkedéssel foglalkozzon. A társaság harmadik tagja S. Károlyné öccse, a huszonkét esztendős H. Ferenc segédmunkás volt. Rövid működésűk során 60 ezer forint értékben vettek IKKA utalványokat, s ezeken főleg fürdőruhákat, blúzokat, nyloningeket éd nylonharisnyákat vásároltak. A nyloninget általában 80-100, a blúzt 60-70 forintos haszonnal adták tovább, egy-egy fürdőruhán 200 forintot is kerestek. Aki nem tudta a 25-30 százalékos felárral kínált drágább holmit készpénzzel megvásárolni, annak részletre adták. Mikor H. Ferenc látta, hogy az üzérkedés milyen jól jövedelmez, a saját zsebére is mintegy 20,000 forintos forgalmat bonyolított le. A három IKKA-üzér ügyében rövidesen bíróság Ítélkezik. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS létesítsen több állást M O S T ÉS MOZDÍTSA ELŐ CLEVELAND FEJLŐDÉSÉT SZAVAZZON IGEN -EL A I -------—-----—--------— VÁROSI BOND kibocsátásra OLCSÓ ÁRON VEHETJÜK MEG CLEVELAND JÖVŐJÉT tgL Cleveland alkalmas arra, hogy nagyobb kon- Mm venciók legyenek rendezhetők, amely továb■■Mi bi dollárokat hoz forgalomba és több mun” kaalkalmat létesít. 1 5 Azt jelenti, hogy folytatólagos tervek a község haladásának előmozdítására, amely több munkaalkalmat létesít és arányban tartja az adózási rátát. 6 Jelenti a további kikötési helyek létesítését több tengert járó hajó részére. 7 Jelenti az uj parkolóhelyek létesítését egész Cleveland városában, beleértve a CTS Rapid Transit megállóknál is. EZEKNEK A B0ND0KNAK MEGSZAVAZÁSA NEM EMELI AZ ADÓZÁST Citizens Committee FOR City Bond Issues, Walter S. Sparling, Chairman 3 Szavazza MEG a METROPOLITAN PARK LEVY-t A Szavazat erre a kibocsálványra saját magának és unokáinak érdekében van. Csakis akkor lehetünk biztosak abban, hogy nagyszerű Metropolitan Parkjainkat kifejleszthetjük, ■hogy a gyorsan növekvő lakosság igényeit kielégíthessük. ,E,z a rpeglevő levy megújítása és nem emeli az adó rálát. Citizens Committee FOR Metropolitan Park Levy, CHARLES S. SPAHR, Chairman ELVTARS urak ÉS PROLETÁROK BUDAPEST (FEC) — Már a Népszabadság is panaszkodik: “Magatartás ... erkölcs . . . szerénység . . . Ezek azok a területek, ahol a legtöbb baj mutatkozik. Hibákkal tévedésekkel találkozunk. Sokat beszéltünk erről, de nem eleget! Mert vannak vezetők, akik felelőtlen, saját tekintélyüket, becsületüket, emberi hitüket rontó életet élnek. A pohár fenekére néznek és végigtántorognak az utcán. Nagyon elharapódzott és szinte kóros jelenség, hogy a vezetők visszaélnek hivatalukkal: mikor magasra kerülnek, nem akarják észrevenni azt az egyszerű munkást, azt az embert, aki tisztelettel köszön nekik, akivel pedig nemrég — korábbi munkáséletükben — barátkoztak. Szégyelik már őket. Elfelejtik, hogy ők is olyanok voltak, ők is egyszerű emberek voltak. És ez fáj legjobban az egyszerű munkás embereknek, hogy vezetőik könnyen elfelejtik, honnan jöttek, honnan kerültek fontos állásba.’’ > Akik félreállnak .. . KAPOSVÁR — A Somogyi Néplap irja: A passzív emberek — kik szóban mindennel egyetértenek, de gyakorlatban semmit sem csinálnak, — valósággal fékezői a pártnak, Az ilyenek inkább ártanak, mint használnak, mert rájuk sohasem lehet számítani, és nem lehet tudni, hogy voltaképpen hogyan gondolkodnak. Persze azért, hogy minél kevesebb passziv ember legyen a pártban, nagyon sokat tehetnek a pártszervezetek. Ne tűrjenek tétlen szemlélőkét maguk között a kommunisták. Akik pedig nem hajlandók dolgozni, azoknak mondják meg, semmi hátrányuk sem származik abból, ha elhagynak bennünket. LOPNAK RENDÜLETLENÜL BUDAPEST. — A társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények olyan mértéket öltöttek Magyarországon, hogy szállóigévé lett: mindenki abból él, amit lop. A társadalmi tulajdon elleni bűncselekménynek csökkentésére a kormányzat két intézkedést hozott: az egyik a “népi” ellenőrzés megszervezése volt, mely bizonyos mértékig az állami ellenőrzés jogkörét vette át. A felsőbb szervezést a régi Állami Ellenőrző Központ volt alkalmazottal, mig a legfőbb irányítást maga a párt, illetve megbízottai végzik. A nagyvállalatok és gyárak munkáját szintén az Állami Ellenőrző Központ volt alkalmazottai ellenőrzik magasabb szinten. A másik újabb keletű intézkedés a társadalmi bíráskodás létrehozása volt. A Társadalmi Bíróságokat egyelőre kisérletképen állították fel egyes nagyvállalatoknál vagy üzemeknél. Működésük hason-Homályos László világos esete BUDAPEST. — A Népszava ismerteti Homályos László esetét, amelyből kiderül, bogy a magyarországi népidemokráciában cudarul bánnak a dolgozó emberrel. Homályos László harminc évig bányában dolgozott, s ebbői huszonnégy évig föld alatt. 1959 február 4-én éjjel megsérült a jobb lábán. A tapolcai szakrendelő intézetben törést állapítottak meg. Ezután kórházba, majd fürdőbe utalták, végül tavaly május 31-én munkaképesnek nyilvánították. Közben isiászban megbetegedett, és emiatt nem tudta felvenni a munkát. Jelenleg is munkaképtelen. Táppénzt azonban nem kap, mert dr. Gyulai Nagy Tihamér, az ajkai rendelőintézet ellenőrző főorvosa szerint már gyógyult. A Veszprém megyei szakszervezeti alközpont ellenőrző főorvosa dr. Delbl Ferenc azt mondja: — A beteg jogosult a táppénzre. Már mindent elkövettünk, hogy az illetékes felülvizsgáló főorvos, dr. Gyulai Nagy Tihamér vegye táppénzes állományba. Intézkedésünk azonban mind ez ideig eredménytelen maradt. Ezért most azt javasoljuk, hogy Homályos László forduljon a bírósághoz, mert az igazság mellette áll. Ezek a tények több mint másfél évvel a baleset után. Nem humorizálni jött New Yorkba — mégis humorizált Kádár lános BUDAPEST. — A Magyar Távirati Iroda tudósítója, Polgár Dénes, Kádár Jánossal és a többi gyászmagyarral az Egyesült Nemzetek nagygyűlése alkalmából, a kruscsevi korcsmái kabaré játék idejére, New Yorkban tartózkodott és hazatértük után a következő beszámolót küldte szét a magyarországi lapoknak : Mlegható jelenet játszódott le a magyar U. N. missziónak a 75 utca 10 szám alatti székházában. Amerikai magyaroknak mintegy 40 képviselője jött el, hogy köszöntse Ká-Népidemokratikus aranyélet BUDAPEST. — A Népszava irja panaszrovatában: Közbenjárásukat megkérte Fülöp Lajosné Balatonaligárói. e-7 é'Vupyjis; »ban vettek ugyanis egy mosógépet Budapesten és csak a hazaszállítás után — a kipróbálásnál vették észre, hogy folyik. Felszállitották tehát újra a gépet a Hajdúsági Iparművek i budapesti szervizéhez. Há-■ rom hónap miiiva meg is kapták. Folyni ugyan már nem folyt, viszont a keverőlapát nem forgott. írtak újra a szerviznek, d< a választ még most is hiába várják. Lapunk az illetékes minisztériumhoz fjrdult orvosiáért. Rövid id> alatt közölték szerkesztőséginkéi, hogy soronkivül lekildenek egy motoros szerelő, a géphez szükséges alkatrészekkel ellátva, így a he/szinen hozzák majd rendbe amit a szervizben nem ja\tottak meg. lit a becületbiróságokra. Munkájukata kerületi ügyész ség ellenőrzse alatt folytatják. így a brületi ügyészség dönti el, mlyek azok a kisebb jelentségü ügyek, melyeket az zemi társadalmi biróság vai hivatva tárgyalni, s melye azok, melyek bírói eljárásilá vonandók. A társadlmi bíróságok felállítására lár csak azért is szükség vo;, mert ha minden kisjelentősgü társadalmi tulajdon ellei vétséget a bíróságok tárgjünának, a bíróságok számáterősen emelni kellene. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS VÁLASSZA MEG IT.IRA w “ -------------------------X | JAMES I. BELL TAPASZTALT MINŐSÍTETT Ajánljsft az Ohio Si ate Bar Assrtiation VlevelaBid Bar Association (ievclaanti Plain Dealer VÁLASSZA MEG I MBA BELL BÍRÓT A SÜPBEMS CÖUKT OF 0HI( bírói állásra dár Jánost és személyében a magyar népet. A küldöttség nőtagjai valóságos virágözönnel halmozták el Kádár Jánost szeretetük jeléül. A küldöttség szóvivője röviden üdvözölte Kádár Jánost. “Érzéseinket akarom tolmácsolni — mondotta —- Mi, amerikai magyarok, úgy nézünk az ország vezetőire, mint hazánk megmentőire. Jó érzés nekünk, hogy hosszú, Amerikában töltött évek után köszönthetjük önt, s ön által az egész magyar népet.” Kádár elvtárs láthatóan megilletődve válaszolt. “Kedves munkatársak, nagyon köszönöm a kedvességüket. Az otthoni dolgokról nem akarok sokat mondani, mert hiszen önök közül többen jártak ezen a nyáron Magyarországon, s talán jobban tudják, mik az otthoni hirek. Egy bizonyos, és' ezt önök is láthatták, hogy otthon. Magyarországon is lehet élni, sőt, talán- jobban lehet élni, mint az 'Egyesült Államokban. Itt, úgy látom, dolgozni jól lehet, de azt hiszem, hogy élni jobb minálunk. Mi Magyarországon azt valljuk, hogy az élet nemcsak a pénzből áll. Otthon, ha valaki az utcán sir, akkor a szembejövők megkérdezik, hogy mi baja van. Ha valaki bajban van, mindig számíthat embertársai segítségére. Minálunk törődnek egymással az emberek.” Kádár Jánosnak ezeket a szavait óriási taps fogadta. Ezután baráti beszélgetés kezdődött Kádár János és a vendégek között. Az asszonyok azt mondták, hogy “reméljük, az Egyesült Államokban is él közismert humorával.” Kádár János erre azt válaszolta, hogy nagyon szívesen, bár most nem humorizálni jött a magyar küldöttség, hanem dolgozni. Az amerikai magyar újságolvasó, miután ezt a humortalan humoreszket végigolvasta, önkéntelenül felkált: “Mi ? Azok az amerikai magyar férfiak és nők, állítólag negyvenen, akik Budapest segédhóhérának, Nagy Imre és Maiéter Pál hitszegő árulójának és gyilkosának tiszteletére összesereglettek, nem merik, megnevezni magukat? Negyven névtelen new yorki gyászmagyar és gyászamerikai! Tudjuk, többen is vannak. És semmitsem számítanak. Komisz elvtársak BUDAPEST. — Az ügyfelekkel szemben használt hangnem egyes hivatalokban annyira eldurvult, hogy a budapesti rádió jónak látta hallgatóinak erről beszámolni és —fr ez esetben a VI kerületi h^zkezelőséget megróni. A riporter elmondja hogy köszönésére végigmérte a tisztviselő és mintha csak levegő volna, elfordult. Majd tanúja volt, mikor egy kétgyermekes családapát, ki kétségbeesve erősködött, hogy lakásának se ajtaja, se ablaka nincsen, durván kituszkoltak az ajtón, ráfogván, hogy részeg. Egy másik hivatalnok egy munkásnőnek, ki öthónapos terhes volt, azt kiabálta oda: “Miért nem ment grófkisasszonynak?” A riporter igy fejezi be: “Kérdezem, ki adott ezeknek az embereknek jogot arra, hogy a hivatalukban kiskirályokként viselkedjenek? Ki adott jogott arra, hogy megértés, segítség és jó szó helyett modortalankodjanak ? Mióta nem kötelező a szolgálatkészség, együttérzés, jómodor és udvariasság?” A jövő papjai BUDAPEST — A Hittudományi Akadémia ünnepi üléssel nyitotta meg idén a 325. tanévét. Az ünnepélyes megnyitáson megjelent Hamvas Endre Csanádi püspök és számos katolikus egyházi és világi személyiség. Jelen volt még az Állami Egyházügyi Hivatal két tisztviselője. A lelépő dékán, Erdey Ferenc kiemelte beszédében, hogy az 1936 május 13-án Pázmány Péter által alapított egyetem első fakultása a hittudományi volt négy tanárral, melyhez csatlakozott a filozófiai fakultás egy tanárral. Az elmúlt iskolai év eredményeiről beszélve megemlítette, hogy 224-en vizsgáztak, ezek közül 155 kitünően, 48 jól és 21 elégségesen. Baccalaureatust tizen, licenciatust kilencen tettek, mig tizennégyen nyerték el a doktori cimet. HALLOTTA MÁR ... . . . hogy az amerikai munkások egyharmada oly üzemekben dolgozik, amelyekben 50 vagy kevesebb az alkalmazottak száma. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS Issued by William G. Plckrel. Chairman, 71 E. Stale Street, Columbus, Ohio TARTSUK \ ISKOLÁINKAT NYITVA! SZAVAZZON MINDKÉT JAVASLATRA! Cleveland School Levies 9 *•* 10 Meg kell előzni a kommunistákat! Iskoláinkat Nyitva kell tartani! Adjuk gyermekeinknek és unokáinknak a legjobb kiképzést, hogy előrehaladhassanak az életben. Az iskoláknak csak annyi pénz áll rendelkezésre, amennyi márciusig elegendő. Ha nem szavazzák meg ezt a két javaslatot, egy speciális, januárban megtartandó szavazás az adófizetőknek 150,000 dollárjába kerül. Takarítsuk meg ezt a fölösleges kiadást. Szavazzon igennel mindkét iskolai javaslatra november 8-án. Mindkettő méltányos és igazságos. Citizens Committee for Cleveland School Levies; Curtis Lee Smith, Thomas E. McDonald, Co-Chairmen.