A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)
1960-04-15 / 15. szám
8. OLDAL \ Irt PÁSZTOR Husvét vasárnapja EVANGÉLIUM Szent Márk 16, 1—7. Mikor elmúlt a szómat, Mária Magdolna és Má ria, Jakab anyja, és Salome illatszereket vásárolának, hogy elmenvén, megkenjék Jézust. És korán reggel a hét első napján a sirhoz ménének napfelkeltekor. S mondák egymás közt: Ki hengeriti el nekünk a követ a sírbolt ajtajából? Odatekintvén pedig, látták, hogy a kő már el van hengeritve. Mert igen nagy vala. És bemenvén a sírboltba, egy ifjút látának ülni jobbkéz felől, hosszú fehér ruhába öltözve és megrémülének. Az pedig mondá nekik: Ne féljetek! A megfeszített názárethi Jézust keresitek, feltámadott, nincsen itt, imhol a hely, ahová tették Őt. De menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek, hog> előttetek megyen Galileába, ott majd meglátjátok őt, amint mondotta nektek. SZENTBESZÉD “Feltámadott Krisztus e napon, Alleluja, hála légyen az Istennek!” Ezzel a gyönyörű hálaénekkel ezzel a magasztos “Te Deum”-mal üdvözli ma, Husvét szent ünnepén az Anyaszentegyház hiveit. Ezzé' a lelkes öröménekkel, az uj, a szebb, az örök életet hirdető igékkel örvendezteti meg ma, a feltámadás Golgotha nagy napján az Egyház a Jézus Krisztus hivő, i Krisztust szerető lelkeket. Az éj sötétsége ime elmu.rott s a nappal világossága elközeledett, a halálnak félelmetes része eltűnt s helyébe az életnek bátorító biztató angyala lépett. A Nagypénteknek néma gyásza, amelynek éles fájdalmában Krisztus Urunk keservesen kiáltott fel: “Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” A Husvétnak hangos örömére változott, amelynek élénk ujjongásában Krisztus Urunk lelkendezve kiált fel: “Feltámadtam, béke veletek, én vagyok, ne féljetek!” Miként a tavasz évről-évre hirdeti a nagy természetben a tél elmúltával az élet diadalát, akként a Husvét ünnepe is évről-évre hirdeti a Nagypéntek elmúltával Krisztus feltámadását. Ami a rügyfakadás, ami a virágnyilás a természetben, az a mi hitünkben, Krisztus feltámadása. Rügy nélkül, virág nélkül nincs tavasz. Krisztus feltámadása nélkül nincs igazi vallás, nincsen igazi hit. . . Ami Krisztus feltámadása előtt történt, az csak előkészületi állapot volt, hasonló ahhoz az időkhöz, amelyet a mag a föld méhében tölt. Amint a magnak igazi élete a rügyfakadással, a virágnyilással kezdődik, éppen ugv Krisztus dicsősége is a feltámadással indul meg útjára. Ha a megfeszített és eltemetett Krisztus nem támadt volna fel, akkor ugyan ki követte volna Krisztust, akkor ugyan hol maradtak volna az apostolok, a vértanuk? Ha Krisztus nem támadt volna fel, akkor sírja egyben tanításának a sírja is lett volna, és akkor ma nem uralkodnék az életben, az emberek között, az emberek szivében. Krisztus feltámadása a keresztény vallásnak az alapja; az a bizoynos sziklára épített alap, amelyet hiába ostromolnak, hiába verdesnek a bősz hullámok és a vészes viharok. Ezen az alapon megtörik minden ellenséges támadás, minden ördögi fondorkodás. Krisztus feltámadása az a bizonyos fenséges nyitány, melyet az apostolok, hitvallók, vértanuk beláthatatlan sora követett. Mert Krisztus feltámadása az erő, a hatalom, amellvel az apostolok megindultak hóditó Útjukon, s amely erő és hatalom mind a mai napir fenntartotta Jézus Krisztus tanításait és fenn fogja tartani a jövőben is, az idők végeztéig. Krisztus feltámadása minden, a kezdet és a vég, a vallásnak ereje, hatalma és tartalma. John Kennedy szenátor (bal) és Hubert Humphrey szenátor (jobbra a második) az április 5-iki Wisconsin állam előválasztására készülnek. Mindkettő a demokrata elnökjelöltségre pályázik. Bttn és megbocsátás Pár évvel ezelőtt Franciaországban feltűnést keltett Marcel Jouhandeau “És mégis megelégedett” cirnü elbeszélése. A katolikus kritika részéről is elhangzott ellene a frivolitás vádja, pedig az iró szándékát tekintve, a keresztény ember magatartásának egyik legbensőbb vonására kívánt rámutatni elbeszélésében. A második világháborúban DuíCOiurtial parasztgazda német fogságba esik. Felesége otthon nem tudja egyedül ellátni a gazdaságot, felfogad hát egy 32 éves tengerészlegényt, aki fiatalsága ellenére nár sok kikötőt bejárt, minden hájjal megkent ember. Büszke fejtartása és parancsolgató modora miatt Kádinak nevezi el a falu. Kádi csakhamar meghódítja az egyszerű parasztasszonyt. Uralma alatt megkezdődik a nodos parasztgazdaság csen-1 les kiárusítása. Az asszony j azonban mindenre szemet i huny, csakhogy a férfit meg- J '.arthassa. Hazajön azonban fogságából a férj. Kádi megérzi, hogy vége a gondtalan világnak. Nem könnyen törődik bele, aanem gonosz tervet sző, amibe beleavatja a -bolcnláulásig szerelmes asszonyt is. Egy esse az istálló padlásáról hurkot akar vetni a hazatért férj nyakába. A gazda azonban szerencsésen megmenekül, kifejti magát a hurok szorításából. Az udvarra rohanva ott találja sápadtan reszkető feleségét. Egy pillanat alatt mindent megért: felesége bűntársa volt Kádinak, akivel együtt elakarták őt láb alól tenni. Ha most magára engedné a bosszuállás kisértetét, mindkettőjüket megölhetné első haragjában. Amikor lecsillapodik, igy szól feleségéhez: — Nehéz idők jártak fölöttünk. Te is megbotlottál, mint annyian. Ha lehetséges, hogy lemondj erről az emberről én megpróbálom 'helyreállítani a mi boldogságunkat. De ha nem tudsz tőle megválni, ha gyermekeinknél is jobban szereted, ha az én bocsánatom sem rendit meg, akkor eredj el innen. Megadom rá az engedélyt és többé nem törődöm veletek. De a gyermekeim becsülete és a te becsületei nekem értékesebb, mint a bosszuállás. Az asszonyt megrendítik ezek az őszinte szavak, odaborul férje elé és zokogva mondja el vallomását. — Te láttál engem az éjszakában, láttad, hová sülylyedtem. Nem kell, hogy meg eskess, meglátod, hogy meg fogom érdemelni bocsánatodat, amivel megajándékoztál. Meg is tartja szavát. Mintaszerű háziasszony lesz, gondos anya. Rövidesen helyreáll férj és feleség között a házasélet. A tizedik esztendőben azonban rejtelmes betegség lepi meg az asszonyt. Teste felpuffad, csontjai szinte eltűnnek. A férj mindent elkövet, hogy megmentse, de az menthetetlen. A temetés előtt a férfi tűnődve nézi ezt az elformátlanodott testet, melyen az I arc mégis oly szép maradt. | Úgy érzi, hogy Isten dicsőségére tette azt, amit tett. A koporsó mögött ott ballag a férj soványan, önmaga árnyékaként. A falubeliek igy mutogatnak feléje: íme, ott megy egy igaz keresztény! S mindezt sajnálkozva, részvéttel s talán némi gúnnyal is mondják róla, mintha éppen keresztény “magatartásának, megbocsátó szeretetének volna áldozata. Valójában sohasem bocsátották meg néki, hogy annak idején nem verte el magától az asszonyt, s hogy életében és szenvedésében tanúságot tett Krisztusról. Kétségtelen, hogy rendkívüli esetet mond el a röviden ismertetett elbeszélés. De ha jól körülnézünk, ennek kicsinyített másával — legalábbis hasonlóval —, a magunk környezetéiben is gyakorta találkozhatunk. Körülvesznek bennünket bűnre vezető alkalmaink, mint a folyóban úszkáló halakat a megvetett háló. Alig van bűnünk, melyet annyira személyesnek tarthatnánk, hogy csak ránk, meg még valakire tartoznék. A legtöbb bűnről elmondható, hogy olyan, mint a tóba dobott kő Tiszt Herbert^ L Vidor pappá szentelése Április 23-án, szombaton foeia Elkó Miklós Pittsburgh gör. kát. püspök pappá szentelni tiszt. Herberth L. Victort, If. Herberth József és neje, 5077 Catherine streeti lakósok fiát, a Munhall, Pa-i Szent János g. k. székesegyházban. Tiszt. Herberth Clevelandban született és iskoláit itt kezdte meg, majd amikor szülei Maple Heightsba költöztek, az ottani high schoolban folytatta a tanulmányait. Filozófiai és theológiai képzettségét a pittsburghi SS. Cyrill és Methodus szemináriumban kezdte, majd Bachelor of Arts oklevelét a pittsburghi Duquesne egyetemen szerezte meg 1955-ben. Papi tanulmányait 1959-ben fejezte be. Msgr. VERGANI MEGHALT JERUZSÁLEM. — Msgr. Antonio Vergane, a galileai latin szertartása pátriárchátus vikáriusa, 56 éves korában rákban meghalt. nyomán támadt vizgyürü: végigkarikázza a széles vizet, minden tenyérnyi helyet bejár. S mikor a tó közepén — ahová a kő esett — már régen nyugalom van, ott kinn, a partmenti nádszálak még mindig csóválják fejüket. A magyar beszéd közmondásainak nagy családjában legalább félszáz szól arról, hogy milyen könnyen feledjük a magunk botlását, de a másokét szinte soha. Beszélünk róla, botránkozunk és megszólunk, vájkálunk mások sebeiben, turkálunk mások szennyesében s nemegyszer éppen azt nem bocsátjuk meg másoknak, hogy ők igaz keresztényhez illően megbocsátottak az ellenük vétőnek, ahelyett, hogy a bosszúhoz, a tettleges elégtételhez folyamodtak volna. Szigorúbbak vagyunk £ törvénynél, a feloldozó papnál és szigorúbbak Istennél aki maga a szeretet. Kát. Aggmenház | a a hírei Hálás köszönetét mondunk azoknak akik az építési alapot gyarakitó, évi Elite-Bált az idén is megrendezték. Fáradhatatlan munkájuk és szorgalmuk eredményét, a 3,091.- 41 centet átadták az Aggmenb áznak.-Önzetlen munkájukért, hűséges segítségükért a sok süteményért, virágért és minden egyéb hzozáj árulásért, hálás köszönetét mondunk. A viszsza fizetést az ég hatalmas Urától kérjük, mindennap szép kis kápolnánkban. Véletlenül kedves ajándék Kinyílik váratlanul a ház ajtója és egy jól öltözött férfi lép be azon, kezében csomaggal. Csak annyit mond, hogy ez az Aggmenházé, és indul is kifelé. Kérdésünkre, hogy kicsoda azt felelte clevelandi vagyok és elment. A csomagban selyemruhába öltözött prágai kis Jézuska volt. Önkénytelenül arra gondoltunk, hogy a Jézuska nem a nagyon várt kapavágásra jött-e el ? . . Bizony jó is lenne az építés, hogy az úgyszólván naponkinti jelentkezőket fölvehetnők. Csak még kevés a pénzünk. De azért nem csüggedünk, hanem továbbra is dolgozunk, bízva a jó Isten és ami kedves magyar testvéreink segítségében. Kegyhelynyitás Mint minden évben úgy az idén is, május első vasárnapján, vagyis május elsején délutáni 3 órakor, lesz az ünnepély, a St. Margit egyházközség rendezésében Mgsr. Köller Endre plébános ur vezetésében. Ugyancsak akkor koronázzák meg a Szeplőtelen szent szűz Szobrát a St. Margit iskolás lánykái. A test felüdüléséről a jó szivü Bizottság asszonyai fognak gondoskodni. A szűz Anya, szeretettel várja az ö hivő gyermekeit. Az Aggmenházat vezető Nővérek. Szent János, I. rész, I. szakasz 1. Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige. 2. Ez vala kezdetben az Istennél. Mindenek ő általa lettek, és nála nélkül semmi nem lett, ami lett. 3. Benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben világosodik, de a sötétség azt fel nem fogta. 4. Vala egy ember Istentől küldetve, kinek János vala neve. Ez bizonyságul jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindnyájan higyjenek ő általa, 5. Nem vala ő a világosság, hanem hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Igaz világosság vala ez, mely megvilágosit minden e világra jövő embert. 6. E világon vala és a világ ő általa lett, és a világ őt meg nem ismeré. Tulajdonába jöved, de övéi be nem fogadták őt. 7. Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada nekik, hogy Isten fiaivá legyenek, kik az ő nevében hisznek. __ 8._ Kik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfiú akaratából, hanem az Istentől születtek. 9. És az Ige testté lön, és miköztünk lakozék; és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyetlenegy szülöttének dicsőségét, telve malaszttal és igazsággal. 10. János bizonyságot tőn felőle és kiálta, mondván: Ez az. kiről mondottam: aki utánam jövendő, előttem lett; mert előbb vala nálamnál. 11. És az ő teljességéből vettünk mi mindnyájan, malasztot malasztért. 12. Mert a törvény Mózes által adatott; a ma’.aszt és igazság pedig Jézus Krisztus által lett. SZENTBESZÉD Láttatok-e valaha a temetőben sirkövet, melyve ez lett volna Írva? Legyen valaki bármilyen hires :udós, a világtól ünnepelt ember, sírjára ezt írják: itt nyugszik ez és ez. Lehet ő bármilyen gazdag ember, egész vagyona nem ér annyit, hogy ettől a földdarabkától, a sirgödőrtől meg tudta volna magát váltani ; ott fog elporladni a sírban. De ezzel szemben mi történt Jézus sírjával, aki életében szegény volt, halála is csúfos volt? Nem megy feledésbe. Az ő sírja nem az elmúlás emléke, hanem a győzelem, a hatalom, az örök élet bizonyítéka. Jézus sírja sohase lesz az emberiség emlékezetből kitörölve, sőt évről-évre szaporodik azok száma, kik Jézus sírjához hittel, hálával, szeretettel eltelve zarándokolnak. Testi szervezetünk ásványi, növényi és állati anyagokból áll, melyeket a lélek éltet. Testi szervezetünk tehát kicsinyített mása a nagy természetnek és ezért nem lehet csodálkozni, ha együtt érzünk a természettel. Ősszel, mikor látjuk hullani a fák leveleit, szomorúság fog el. Nem szivesen fogadjuk a telet sem, mint a természet halálát. De ha jön a tavasz, örömmel üdvözöljük és egész természetünk uj életre ébred. így vagyunk a husvét ünnepével is. Husvét napján a templomba sietnek az emberek. A templomok, mint a megáradt folyók, öntik magukból az emberek ezreit és amerre csak nézünk, ünneplő, örvendő arcokat látunk. Kinek szól a húsvéti harangszó? A sírjából dicsőségesen feltámadt Krisztusnak, aki feltámadásával meggyőz bennünket arról, hogy a halál után van egy más élet, hogy nemcsak az anyagi természetben van a tél után tavasz, ujjáébredés, hanem az emberi egyéni életben a halál nem a végleges megsemmisülést jelenti, hanem van feltámadás, van örök élet. Azért énekeljük husvétkor: “Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halálával a halált és a sírban lévőknek életet ajándékozott.” De ez az ünnep csak azokra örvendetes, akik hisznek Jézusban mint Megváltójukban, akik megtartják törvényeit és igy életükkel kiérdemelték a boldogabb túl világi életre a jogot. Vájjon milyen érzéssel vannak eltelve husvét napján azok, akik az istentelenség utján járnak? Azokra csak elszomorító lehet éppen úgy, mint aho az első husvétkor félelem és rettegés fogta el azok szivét, akik Jézust keresztre feszítették, mert érezték azt. hogy az a Jézus, akit ők nem ismertek el Megváltójuknak, lesz az ő birájuk. Hasonló sors vár azokra is, akik a husvét ünnepében csak egy közönséges napot látnak. A husvét ünnepe hirdeti nekünk azt az igazságot is, hogy .Jézus azért is támadott fel, hogy hirdesse nekünk, hogy ő lesz a gonoszoknak igazságos bírája. Az ember élete szakadatlan harc az emberi bűnös szenvedélyek ellen. Ha tehát megtagadtam magamat Krisztusért, akkor méltó vagyok a feltámadás gyümölcseire. Éljünk tehát úgy, hogy ne mint üres magot vessenek a sírba, hanem erkölccsel, becsülettel teli életet, mert istentelen, bűnös élet után nem lehet örvendetes feltámadás. Husvét vasárnapja EVANGÉLIUM