A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)

1960-02-05 / 5. szám

2. OLDAL \ ¥i*> PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder; B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztc-aég és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 GáSgg&a 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: | SUBSCRIPTION RATES: így évre________________$6.00 I One Year-----------------------$6.00 fél évre _____________$3.50 I Half Year ----------------$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. RABOK SZABADSÁGA Az amerikai televizióban érdekes és figyelemre­méltó interjú hangzott el. Az interjú alanya a wash­ingtoni csehszlovák nagykövet volt. A speaker aziránt érdeklődött: milyen a szabadság a kommunista uralom alatt álló Csehországban? A nagykövet erre igy vála­szolt: “Nálunk nagyobb a szabadság, mint az úgyneve­zett demokratikus-kapitalista államokban. Mindenki szabadon beszélhet, birálhat még akkor is, ha a párt vezető funkcionáriusairól van szó. Minden egyéb hí­resztelés, vagy állítás légbőlkapott koholmány.” A nagykövet magabiztos kijelentéseihez csak né­hány szerény megjegyzést kívánunk hozzáfűzni. Ame­rikában élő csehek és magyarok gyakran küldenek élel­miszer és ruhacsomagokat otthonmaradt rokonaiknak, barátaiknak. A szlovákok kérve-kérik a feladókat: a holmikat ne csomagolják kapitalista szellemű újságok­ba, mert ebből baj támadhat. Leveleikben pedig sem­miféle célzást ne tegyenek politikai dolgokra s csupán személyi természetű problémákra szorítkozzanak; el­lenkező esetben kellemetlenségeknek teszik ki őket. te. íme: igy fest hát a “nagyobb” szabadság Csehszlo­vákiában. Ez a házilag készített szabadság-kotyvalék csak arra jó, hogy port hintsenek vele a világ szemébe. Ez a szabadság a valóságban — rabok szabadsága. NEVETÉS — VEZÉNYSZÓRA Az emberi társadalom legősibb igénye: a nevetés. Az embert nemcsak esze, értelme különbözteti meg az állattól, hanem az a képessége is, hogy nevetni tud. A nevetés adománya nélkül az élet sivár és kietlen lenne, mint egy terméketlen pusztaság. Bergson,* a, n§gy, francia filozófus egyik főmüvé­ben, a nevetés kérdésével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy a nevetés olyan lelki szükséglet, mint a kikapcso­lódás, a szellem időnkénti pihentetése; a feszültsége­ket, amelyek a lélek pólusain sűrűsödnek, a nevetés villáma oldja fel. Mikor nevetünk? Akkor, ha az állandóan .változó élet hajlékony és puha szövetébe, valami oda nem illő merev anyag kerül. Ha a modern élet ritmusa össze­ütközésbe kerül a jnaradisággal, a megszokott a szo­katlannal, más szóval: ha két ellenkező előjelű elem találkozik és azok nem képesek egységes vegyületté összeolvadni. Mindezt abból az alkalomból bocsátottuk előre, hogy világosabbá váljék az a képtelenség, amellyel a szovjet művészeti akadémia lepte meg a világot. Ez a tekintélyes intézet arra utasította a cirkuszi bohócokat, hogy ne elégedjenek meg az öncélú nevettetéssel, ha­nem igyekezzenek nevelni is. Olyan módon nevettes­sék meg a közönséget, hogy az egyben tanuljon is. Le­gyenek tehát — hangsúlyozta a müintézet — publicis­ták, propagandisták is, mert az öncéluság nem egyez­tethető össze a kommunista ideológiával. Mire célzott a szovjet bohócok főhatósága? Nyil­ván arra, hogy munkájuk során a nyugati életformát ■ kell nevetség tárgyává tenniök. Ezzel két legyet üt­nek egy csapásra: a közönség szórakoztatása mellett antikapitalista propagandát is folytatnak. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű. Mert a jó humor nem is­­. mer tréfát. Nem lehet egyszerűen úgy bánni vele, mint az agyaggal. Ha csak politikai formát gyúrnak belőle, • elvész minden sava-borsa. Torz figura lesz belőle, mely nem nevetést, hanem éppen ellenkezőleg, visszatet­szést vált ki. A szovjet bohócok nehéz helyzetben vannak. A közönség öncélúan akar nevetni, mert az irányított hu­morból hiányzik annak minden szükséges alkateleme. A szovjet vezetők pedig “nevelni” akarnak. Bohóc le­gyen a talpán, aki ezt a fából-vaskarikát produkálni tudja . . . UTAZÁS A VILÁGŰRBE Dr. Eilliot T. Benedikt professzor, az American Astronautical Society előtt tartott előadásában figyel­­,'meztette a jövő űrhajósait a rájuk váró veszélyekre. ,, Eszerint a rakéták és űrhajók, melyek a fény se­bességével, másodpercenkint 186,000 mérföldes sebes­séggel száguldanak, egy bizonyos távolságon túl a biz­tos megsemmisülés felé rohannak. A világűrben záporozó kozmikus sugarak, a csilla­gok pora, meteorhulladékok emésztik majd meg eze­ket a csodálatos jármüveket és utasaikat. Ingrid Bergman és harmadik férje, Lars Schmidl, előző férjélöl Roberto Rossellini, filmrendezőtől származó három gyermekével, Norvégiában, Oslo környékén levő skipálya mellett töltik vakációjukat. MEGFIZET A liFRtJC Irta: FARKAS IMRE Ötvös Károly, a hires-neves iró-fiskális, elhelyezkedett öblös karosszékében meg­tömte pipáját, kényelmesen rágyújtott fekete selyem­sapkáját megigazította hatal­mas, fénylő, kopasz golyó-fe­jén, azután azt mondta a pat­­varistájának, “Pete öcsém­nek” : — Bocsásd be a grófot! A gróf benyitott az ügy­védi irodába. Elegáns, szép szál ember volt, a Kanizsay , grófok jellegzetes markáns arcával. Azzal kezdte: — Kérem, én válni akarok a feleségemtől. Ötvös Károly bólintott: — Gondoltam. — Miből, kérem? — Csak két eset volt le­hetséges. Vagy anyagi zava­rok, vagy házassági differen­ciák. Minthogy úgy tartom, a Kanizsay-vagyon . . . A gróf idegesen intett a ke­zével : — Az is ki van már kezd­ve, kérem. Ez az asszony . . . Ötvös Károly csöndet intett a pipájával. A gróf meredten nézte az óriási borostyán-bun­kót, mely a pipaszár végén hadonászott. És elhallgatott. Az ügyvéd most azt mond­ta: — Rendben van. A pert le fogjuk folytatni. De mielőtt a tényekkel foglalkoznánk, engedjen meg a gróf ur né­hány kérdést. Én ugyanis iró is vagyok egy kicsit, ön pedig úgynevezett érdekes ember, a házassága úgynevezett érde­kes házasság. — Mondja el a házassága történetét. A gróf rágyújtott egy ci­garettára. Egy pilanatig me­reven nézte a hires ügyvéd icmeres tajtékcsibukját. Az­után belefogott a történetbe: — A feleségem gyönyörű asszony . . . Az ügyvéd bólintott. —Gondoltam. — Miből? — Mert azokkal van a leg­több baj. De hát . . . foly­tassa, kérem. — Bécsben ismerkedtem meg vele. EgV udvari .bálon. Akkor, amikor bemutatták Annunziata-Immaculata-Gi-zella főhercegnőt. A felesé­gem akkor még más felesége volt: Strahlemburg Ottmár grófé. Ötvös Károly fölpillantott. — Ez a név szerepet ját­szott a kuruc-labanc időkben. — Igen. Strahlemburg Ot­­már gróf volt a császáriak egyik vezére . . . éppen ez a baj. Ez a körülmény roppant befolyásolt engem. Ősöm ugyanis, Kanizsay Máté, aki annakidején a császári udvar­ban teljesített szolgáltot, Rá­kodhoz pártolt. Ötvös Károly megint csal bólintott a nagy busa fejével — Bölcsen tudom! — Mármost, az asszony ott maradt az udvarnál. Strahlemburg Otmár gróf is haza-hazalátogatott az udvar­hoz ... —- Elképzelem! — A legérdekesebb a do­logban az, hogy ősöm, Ka­nizsay Máté ; is el akart válni a feleségétől. Mert —- az el­lenőrizhetetlen fáma szerint — belegabalyodott egy lobogó hajú, hegedülő-leányzóba, bi­zonyos Cinka Pannába, aki es-‘ ténként, a tábori tüzek fényé­nél muzsikált bizonyos, csá­szári füleknek nem kívána­tos nótákat . . . Az ügyvéd közbevágott: — De mikor aztán meg­hallotta, hogy a felesége vál­ni készül tőle és másba szere­tett bele, nagyon szenvedett és bosszút esküdött . . . A gróf elbámulva nézett a hatalmas koponyára: — Honnan tetszik ezt tud­ni? Az ügyvéd megvetően le­gyintett a pipaszárral: — Hogy honnan tudom?... De hiszen ez csak természe­tes. Férfitempó! — Ősöm, Kanizsay Máté, aztán elbujdosott és meghalt szomorú magányosságban .. . Hiába irta levelei, Írásai fölé családja jelmondatát: “Meg­fizet a kuruc . . .” Nem fi­zetett ő meg, szegény, senki­nek. — De ön megfizetett? A gróf sóhajtott: — Én megfizettem . . . A másik érdekes megállapítás, hogy Einsten rela­­tivitási elmélete értelmében a világűrben kalandozó emberek kibújnak az idő vastörvényei alól és nem öre­gednek meg, legalábbis nem olyan formában és tempó­ban, mint azok, akik a földön maradnak. Ha egy húszéves férfi útnak indul távoli naprend­szerek felé, testben, lélekben húszéves marad, mig azok, akiket itthon hagyott, az évek során szabályosan meg­öregednek. Mármost, ha az űrhajós visszatér a földre, ugyanolyan fiatalon ugrik majd ki a gépből, mint ahogy beszállóit. De amint megérkezik, az idő törvényei új­ból érvényesek lesznek ránézve is és némi késéssel bár, de ő is elkezd öregedni. Mindez úgy hangzik, mint valami utópista regény. De emlékezzünk rá, hogy nemrég még a hold-utazás­ról szóló regényeken is mosolyogtak az emberek. Ma pedig ott tartunk, hogy Amerika kormánya billiókat költ kísérletekre, melyek célja rakétákkal elérni a hol­dat, Marsot, Vénuszt és a naprendszer többi bolygóit. És önt a bosszúvágy vezette a grófnőhöz? —-Szó sincs róla, kérem. Én amikor megláttam, még azt se tudtam, hogy kicsoda ? De rendkívül , megtetszett ne­kem. Az tetszett főleg, hogy boldogtalan. Ott, az udvari aálon, a nagy pálmac^arnok­­>an , könnyezni láttam ... vérem, ez is tradíció a mi családunkban ... Ha siró asszonyt látunk, mi azt el­vesszük, kérem. Hát nem ret­­enetes ? Ötvös Károly meggyőző­léssel felelte: — Bizony, ez rettenetes! ■ — Bemutattak neki és na­gyon meghatott, hogy rögtön lizalma volt hozzám! Ez ké­sőbb aztán nem hatott meg, mert kiderült, hogy azokban az időkben mindenkihéz bi­­cama volt. De akor nem t'ud­­;am, hát meghatott. — Éíj nji volt a könnyei )ka ? — Áz ura, Iletőlég egy kis oécsi artistanő, Gallmeyer ?epi nevezetű, aki lobogó haj­jal énekelt, és. hegedült egy .zinpadon vad melódiákat. ., — Szóval: a modern Cinka Panna! — E'z a Gallmeyer Pepi egészen a hatalmában tartot­a a Strahlemburg grófot. Engem pedig hármas érzés reritett hatalmába, kérem. Először a mult, a hires, hety­­:e jelige, hogy: “Megfizet a curuc,” Másodszor: a jelen, neg akartam bosszulni a szép isszonyt, aki kevéssel e talál­kozás után már a vállamon sírta el a bánatát ... és tud­­a, ügyvéd ur, az én családom íem tud női könnyet látni. . . — Igen, ezt már hallottam, — Harmadszor pedig: l jö­vő! Nagyon tetszett nekem a ;,záp hölgy. És boldog akar­om lenni . . . —• És nem sikerült? — Nem sikerült. A válás tönnyen ment, Strahlemburg gróf egy-kettőre beleegye­zett, mivel ő szerelmes volt akkor abba a bizonyos Pepi­be, a grófné pedig csupa tűz és láng volt: csak válni, válni gyorsan ... Kanizsavárra menni lakni, komondorok és virágok közé és figyelni az Bstharang szavára . . . — Úgy is történt? — Persze, hogy úgy tör­tént. Csak egy kis baj volt. Á virágokat meg se látta, a komondorokba belerúgott és ha az estharangok szavát hal­lotta, akkor sírva fakadt. Mi oedig, a Kanizsayak, tetszik tudni ügyvéd ur, nem tudunk női könnyeket látni, mert ak­kor elválunk . . . — És most el is fognak válni. — No, nem egészen ezért. A Gallmeyer Pepi miatt. — Hiszen ő miatta háza­sodtak össze. Most pedig ő miatta válnak el ? Nem értem. — Pedig nagyon egyszerű (Folytatás a 4-ik oldalon) El NEVEZTE EL ELŐSZÖR AMERIKÁT AMERIKÁNAK?; Ralph Waldo Emerson, a tizenkilencedik század * legkülönb amerikai gondolkodója, a következő kije-; lentést tette: “Tulajdonképen szégyen, hogy Amerika egy tol­vajnak, Amerigo Vespuccinak, a sevillai uborkakeres­kedőnek a nevét kénytelen viselni!” Emerson még abban a hitben élt, hogy Amerigo Vespucci nevezte el az uj világrészt a saját nevéről.• De nemcsak Emerson élt ebben a hitben, hanem a tör­ténelem- és földrajztudósok javarésze is. Holott Ame­rigo Vespucci írásaiban sohasem használta az Ameri­ka elnevezést az uj világrésszel összeköttetésben. Az elnevezés költőtől eredt. Mathias Rifmannak hívják azt a költőt, akinek Amerika nevét köszönheti.. Rövid élete gazdag volt lelki eseményekben, a tudásr vágy kielégítésében, a szépség szolgálatában. Tanul­mányait Heidelbergben és Párisban végezte. Colum­bus felfedező útja előtt tiz esztendővel született Él­sz á s z - Lotharingiában. Tanulmányai elvégeztével Strassburg közelében, St. Dieben telepedett le, ahol benső barátságot kötött Martinius Waldseemüllerreb Egyéb barátai is voltak, akikkel együtt irodalmi kört szervezett meg, de leginkább mégis Martinius Wald­­seemüllerhez ragaszkodott. Az Ur 1507-ik esztendejében Mathias Ringman Martinius Waldseemüllerrel nyomdát alapított St. Diében. Kimondott céljuk az volt, hogy “nyomtatvá­nyaik utján a tudás terjesztését szolgálják.” Waldseemüller egy világtérképet rajzolt meg; amelyhez latinul a magyarázó szöveget Mathias Ring­­man irta. A magyarázó célt szolgáló könyv megírásába nagy lelkesedéssel fogott bele a fiatal költő. A köny­vet “Introductio Cosmographiae”-nak nevezte el. Közvetlenül a világtérkép megszerkesztése s a szöveg megírása előtt Mathias. Ringman lefordította Amerigo Vepucci jelentését útjáról. A jelentés annyi-, ra hatott Mathias Ringmanra, hogy szonettet is irt Amerigo Vespucciról, valamint Columbusról. Az “Amerigo” név melódiája és ritmusa nagyon tetszett neki s a név latin fordításban is: Americus. Waldseemüller elkészült a térképpel, s az uj vi­lágrész térképével is, ám ennek az uj világrésznek nem volt neve. — Név nélkül akarod megjelentetni? — kérdezte Ringman a barátjától. — Uj világnak nevezem — mondotta —, merthi­szen más nevet nem tudunk. .„A S erre a fiatal költő az Amerigo Vespucci iránti lelkesedéstől áthatva, igy szólt:-— Nevezzük az uj világrészt Amerikának. Legyen ez a név az uj világrészt jelző térképen! S felfogása érdekében erőserr érvelt, sőt azt a meg­jegyzést is tette, hogy amig a többi világrész ismert el­nevezése női eredetű, itt az ideje, hogy az uj világrészt egy férfiről nevezzük el. Waldseemüllerrel nem volt nehéz érvelni, merthiszen okos ember létére nem lehe­tett csökönyös s a térképkészitő elfogadta költő-barát­ja indítványát az uj világrész elnevezését illetőleg. Ugyanabban az esztendőben, amikor a nyomda, megnyílt, jelent meg a térkép a magyarázó szöveggel is. A hatodik fejezet a következő szöveggel indult meg! “Miután ezekkel a földrészekkel, (Európával, Ázsiával és Afrikával) kellőképen foglalkoztunk, most rátérünk egy uj világrészre (észak és dél Amerikára)-, amelyet Americus Vesputius fedezett fel. Nem látóra be, hogy bárki is joggal állást foglalhatna az ellen, hogy a világrészt felfedezője, Amerigo után nevezzük el Americus országának, vagy Americának.” A térkép s a könyvecske első kiadása ezer példány­ban jelent meg s az egyetemeken s a tudósok körében nagyon kapós lett. Ringman fiatalon halt meg. Egy-két évvel a ha­lála után Waldseemüller újabb térképet adott ki, de már sem mint kiadó, sem pedig mint térképraj zöló nem szerepelt az újabb kiadásokon. Az “Amerika” elneve­zés azonban átment a köztudatba. Más térképrajzolók a Ringman-Waldseemüller térkép hatása alatt az uj világrészt ugyancsak az Amerika névvel tüntették fel. A név bűvös szuggeráló ereje a különböző orszá­gok kormányaira is hatott. Először Franciaország és Németország fogadta el hivatalosan az uj világrész el­nevezését. A két ország példáját követte a többi euró­pai ország. Spanyolország ragaszkodott legtovább a Novo Mondo (Uj Világ) elnevezéshez, végül azonban szintén elfogadta Mathias Ringman ötletét. Vespuccit soká azzal vádolták, hogy határtalan hiúságában és becsvágyában Columbust kicsinyelni akarta a nagyvilág előtt s részben azért gondoskodott arról, hogy az uj világrészt az ő nevéről kereszteljék el. Ám Ringman könyvecskéjéből meggyőződünk ar­ról, hogy Amerigo Vespucciban efajta becsvágy egyál­talában nem élt s ha kizárólag rajta állt volna, akkor az uj világrészt sohasem nevezték volna el róla. A térképnek s könyvnek első kiadásából ezidősze­­rint csak egy példány van meg, még pedig a württem­­bergi Wolfogg kastély könyvtárában. Erre a példányra a század elején akadtak rá. Ugyanebben a kastélyban találtak egy másik térképet is, amelyet Albrecht Dü­­! rer festőművész rajzolt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom