A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)
1960-02-12 / 6. szám
i. OLD AC A JA PÁSZTOR ÓHflZfll HIRflDd HAZATÉRT MAGYARORSZÁGBA... Részletek egy kicsempészett levélből őszinte írásból Rosszul ment talán a sorom Kanadában? Nem, sőt innen hazulról nézve akkori életemet, be kell ismernem, hogy magyon is jól éltem. Az volt csupán a baj, hogy még többre vágytam s egy csapásra akartam elérni mindazt, amihez maguknak a kanadaiaknak is évekre van szükségük. Az, hogy lakásom, autóm, televízióm van, nem elégített ki. Ugyan, hát az is valami? —- mondottam. Amikor pedig nem sikerült úgy, ahogyan elképzeltem — másnak viszont igen —, akkor meg letörtem és elvesztettem kedvemet a további küzdelemhez. Találkoztam valakivel — ma már tudom, hogy a találkozás nem a véletlen müve volt — és az ő rábeszélésére kezdtem kacédkodni a hazatérés gondolatával. Sok minden közrejátszott még, ezekre nem térek ki, elég az hozzá, hogy egyik nap visszavándóflásra jelentkeztem . . . ' -'fi A vonat kigördült a bécsi Westbahnhofról és ahogy csattogó kerekekkel mindinkább közeledett a magyar határhoz, annál jobban nőtt nyugtalanságom és félelmem. Olyan érzés volt ez, amilyet szabad földön soha nem éreztem. Mintha bilincset kattantottak volna a csuklómra és a mellettem ülő követségi tisztviselő marcona fegyőrré változott volna át. Pedig valójában igen előzékeny, udvarias volt, állandóan cigarettával kínált és igen megértőnek mutatkozott. Bizonyára bennem volt hát a hiba, valami arra kényszeritett, hogy fogolynak érezzem magam. Amikor ki akartam menni a folyosóra, azon kaptam magam, hogy engedély-kérést mormolok a tisztviselő felé. Hegyeshalomba érve pedig már úgy szálltunk le a vonatról és úgy mentünk az állomásépület felé, hogy én elől, ő pedig mögöttem, mint ahogy az elfogott gonosztevőket szokták kisérni. Ezekben a pillanatokban tudatosult bennem teljes valóságában, hogy mit veszítettem el meggondolatlanságom következtében... * (Győrbe vitték, ott egy bizottság elé került.) ❖ A valóságban is fogoly lettem. Igen udvariasan bántak velem, nem panaszkodhatom, hanem azok a végnélküli kihallgatások! Nem tudom pontosan, mennyi ideig voltam bezárva, tiz napig vagy két hétig, csak azt tudom, hogy összesen hatszor hallgattak ki. Mindenre kiváncsiak voltak. Legelőször is arra, hogy részt vettem-e a forradalomban és ha igen, mit csináltam ? Rokonszenveztem-e a forradalommal? Ismerek-e olyanokat. akik fegyveresen harcoltak az októberi napokban, később pedig az oroszok ellen? Kanadában vagy egyebütt találkoztam-e ilyenekkel ? Mit csinálnak, hogy élnek, szervezkednek-e? Aztán a külföldi segélyszervekről akartak adtokat. Se vége, se hossza nem volt kérdéseiknek. Amikör azt hittem, hogy túl vagyok rajta, akkor újból kezdődött az egész. Végül papirt tettek elém és rám parancsoltak, hogy az egészet írjam le, elejétől végig, nevekkel, házszámokkal, adatokkal. Amikor napokig tartó munka után ezzel is készen voltam, ismét kihallgatásra vezettek elő. A hang most már kevésbbé volt udvarias. Az egyik tiszt rámripakodott, mondjam meg, miért akartam hazajönni, milyen megbízatással érkeztem Magyarországra ? Kétségbeesetten tiltakoztam a gyanúsítás ellen: senki nem szervezett be, semmiféle kémszervezettel nem álltam kapcsolatban sem Kanadában, sem egyebütt, ilyen szervezeteket egyáltalán nem ismerek. * (Végül hazaengedték Budapestre, családjához.) * Az utcán sok ismerőssel, régi baráttal találkoztam. Egyik-másik melegen, szeretettel üdvözölt, mások azonban — és ezek voltak többségben — zavart mentegetőzéssel továbbsiettek. Rájöttem arra, hogy félnek szóbaállni, beszélgetni, hátha abba a gyanúba keverednek, hogy szimpatizálnak a disszidensekkel . . . Sokkal jobban fájt azonban amikor olyan valakivel találkoztam, aki, ha nem is nyíltan, de mégis szemrehányást tett hazatérésem miatt. Fivérem is azzal állított be egyik napon, hogy ismerőseivel sokat beszélt hazatérésemről és egyik-másik barátja megvetőleg nyilatkozott rólam. Nem értem . . . azaz most már megértem őket, de miért nem akarnak ők is megérteni engem ? * Ma végre megtudtam, mi van a beígért rehabilitációval és az állással. Ott voltam annál a vállalatnál, ahol alkalmazást ígértek és ahonnan eddig kitérő választ kaptam. Ma a személyzeti osztály főnökénél, azaz a káderesnél voltam. Hidegen közölte velem, hogy ne is számítsak az állásra, egyenesen ő az, aki nem hajlandó a vállalathoz venni. Ne is csodálkozzak — tette hozzá gyűlölködve — mit gondolok, hogyha nem sikerült a kapitalista országokban megcsinálni a szerencsémet, akkor egyszerűen hazajövök és folytatom ott, ahol abbahagytam ? Valamit dadogtam, hogy hiszen megígérték az állást, mire kijelentette, hogy ő semmit se ígért, amiben viszont igaza volt. Szerinte Budapesten szó sem lehet az elhelyezésemről, úgy gondolja, legjobb lenne, ha vidéki munkára jelentkeznék, leginkább valamelyik most alakult kolhoznál, ezek amúgy is szükiben vannak az olyan munkaerőnek, aki elvégzi számadásaikat, könyvelésüket. Ha ott hosszabb ideig megálltam a helyemet, akkor esetleg szó lehet arról, hogy visszakerüljek Budapestre tudásomnak és képzettségemnek megfelelő állásba . . . KORSZERŰ BETYÁRCSÁRDA BUDAPEST. — A Falusi Vasárnap Írja: Buboskemencét még nem szégyenitettek meg annyira, mint most Kondoroson. Javítják, alakítják a betyárok hajdani mulatóját, megtekinthetővé teszik a hires rejtekutakat és villanyvezetékkel szövik be a hires kéménypadlást, és 60 wattos égőkkel aggatják tele (hol van már az olajmécs?) ... De mindez még semmi ahhoz képest, ami egy megrögzött modern ember ötlete: “Nádtetős, tornácos, kármentős legyen a csapszék, ősi mivoltában építve, buboskemencével de . . . alulra, a borospince helyére Az algíri zendülés szereplői: Pierre LaGaillarde (balra) a francia ejtőernyős katonák egyenruhájában; Joseph Ortiz (középen) és Pierre Sapin-Lignieres őrnagy. A zendülő francia telepesek feladták a reménytelen harcot. A BUDAI ZÖLDFA VENDÉGLŐ BUDAPEST. (FEC) — A volt Zöldfa (jelenleg Éttemi és Biiffé Vállalat I. O. üzeme) a leglátogatottabb budai éttermek egyike. Úgy délben, mint este a nenü-kiszolgálási órákban dig lehet helyet kapni. Évrőlévre mind több a kis, kétszemélyes asztalok száma, a 4-6 személyeseké pedig csökken. Úgy látszik, az üzletvezetés figyelembe vette a régi szó-; kást, hogy a magyar ember nem szívesen ül ismeretlenekkel egy asztalnál. Ez a szokás ma jobban dívik, mint valaha, valószínűen a fokozódó bizalmatlanság miatt. A régi világ nyomaiként a kerthelyiségben zöldremázolt csebrekben néhány öreg és kopasz pálma szerénykedik. Amint diszkrét viselkedésükből és öltözködésükből könnyen megállapítható, a “régi világ” emberei is látogatják az éttermet. Feltűnően sok mindkét nemből a magaskor u nyugdíjasok száma. Egyedülállók, vagy olyanok, akik koruk miatt segítség nélkül háztartást vezetni már nem képesek. Vannak olyanok is, akiket a közös konyhahasználattól való undor hajt el hazulról. Nem ritka közöttük, aki már évek óta jár oda étkezni. Minden forinttal számolnak, mert egy tízforintos mennüre sem nagyon futja nekik naponta. Le-Az egyik bécsi lap riportot közölt a magyar koronaékszerekről. Ezek az értéktárgyak élénken foglalkoztatják az osztrák közvéleményt, mióta Hainburgnál a Duna osztrákcsehszlovák határszakaszán egy vállalkozó szellemű csoport az SS-tisztek által 1945 tavaszán elsülyesztett fémtartályok után kutat. Ezekben a vasdobozokban van állítólag az elrabolt magyar koronaékszerek egy része is. Az osztrák lap munkatársa ezzel kapcsolatban kérdést intézett egy ismert osztrák műtörténészhez, aki szakmai érdeklődésből nyomon követte a magyar koronaékszerek mozgalmas történetét az utóbbi 15 esztendőben. A műtörténész kijelentette: “Kizártnak tartom, hogy a magyar koronaékszereket 1945 tavaszán a Dunába sülyesztették volna. Megállapítható ugyanis, hogy a magyar állam tulajdonát alkotó koronaékszerek 1945 augusztusában Wiesbadenben, az Amerikai Egyesült Államok németországi megszálló csapatainak főhadiszállásán, a háború után megmentett műtárgyak gyűjtőhelyén voltak. Az értéktárgyaknak itt nyomaveszett és azóta csak feltételezések — igaz, hogy alapos feltételezések — vannak arra vonatkozólag, hogy hol rejtették el a magyar koronágőzkazán állittassék, központi fűtés céljára.” Központi fűtés — a búbos mellett . . . vest és egy főttésztát szoktak fogyasztani. Kizárólag férfipincérek szolgálnak fel. Öltözékük kifogástalanul tiszta, nyáron úgy a kerthelyiségben, mint a belső termekben fehér kabátot, fekete nadrágot, fehér inget és fekete “propeller-nyakkendőt” viselnek. Udvariasak és gyorsak. Az üzletvezető helyettesíti a régi ‘‘köszönőembert.” Minden asztalhoz odamegy, nem hajlong ugyan, de üdvözli a vendégeket és gyakran érdeklődik, hogy van-e valami kívánságuk vagy panaszuk. Majdnem egészen a kiszolgálási idő végéig az étlapon szereplő minden ételt lehet kapni. Több ételféléből lehet kisadagot is rendelni. Az étlap összeállításánál tekintettel vannak a böjtöt tartó vendégekre; törzsvendégek, ha előre megrendelik, egyszerűbb diétás ételeket is kaphatnak. Minden asztalon ott áll a vizeskancsó, a vendégtől nem várják el, hpgy szeszes italt rendeljen.- -Már a bejárati ajtó közeié ben tábla utal a panaszkönyvre. Főleg az igen gyenge minőségű kávét kifogásolják. Külön fizetőpincér van. A borravaló elfogadási tilalom már csak papíron van meg. A pincérek nem várják ugyan de nyíltan elfogadják. zási ékszereket. A nyomok Rómába, a Vatikánhoz vezetnek.” Patrick J. Kelleher, amerikai állampolgár doktori értekezésének cime: “The Holy Crown of Hungary”. 1951-ben a Rómában működő Amerikai Intézet adta ki. Az értekezéshez külön függelékként a magyar koronaékszerekről készült 26 teljesen uj fényképfelvételt csatoltak, ami azt bizonyítja, hogy az amerikaiak 1951-ben hozzájutottak a történelmi becsű ereklyéhez — állapította meg az osztrák műtörténész. A lap a továbbiakban közli Franz Bellernek, a salzburgi tartományban lévő Maltsee nagy község plébánosának nyilatkozatát: 1944 októberében Horthy kormányzó elrendelte: a magyar koronát ássák el a kabinetfőnök laktanyájának pincéjében. Az SS néhány nappal később őrizetve vette Horthyt és Szálasit állította a budapesti kormány élére. Szálasi utasítására Pajtás ezredes kiásta a koronát, amelyet a szovjet csapatok elől magukkal vittek nyugatra. Szent István koronája 1945 március 27-én hagyta el Magyarország területét. Az amerikaiak birtokukba vették a koronát, amelyet aztán a többi magyar koronázó ékszerrel együtt Wiesbadenben helyeztek el. Nem véletlen, hogy Beller plébános értesült mindenről, miután a második világháború utolsó napjaiban Maltsee volt a Szálasi kormány székhelye. Az osztrák lap ezután idézeteket közöl a Mindszentyperből is, imerteti azt a levelet, amelyet Rohracker salzburgi érsek 1947 november 18-án Spellman new yorki bíboroshoz intézett. Ebben tolmácsolta Mindszenty kérelmét: intézze el Spellman, | hogy az amerikai hadsereg a | magyar koronázó ékszereket j ne adja vissza a magyar álj lamnak, hanem juttassa Rómába, a pápához. — Minden jel amellett szól, — írja a bécsi lap, — hogy az amerikaiak titokban teljesítették ezt a kérést. A bécsi lap igy fejezi be riportját : Lehetséges, hogy a dunai kincskeresők is találnak majd valamit, talán ékszereket, melyeket az SS a halálba küldött magyar zsidóktól zsákmányolt, vagy műtárgyakat, amelyeket magyarországi múzeumokból raboltak. De egy bizonyos, a magyar koronaékszereket nem a Duna fenekén kell keresni. isabotázs! Pest] vicc Az átképzőtanfolyamon vizsgáztatják a MÁV leendő alkalmazottait. — Mit tesz elvtárs — hangák az első kérdés, — ha észreveszi, hogy ugyanazon a vágányon két vonat rohan egymásnak ? — Vörös jelzést adok. — Helyes! De ha ezt nem veszik észre a mozdonyvezetők ? — Akkor kézzel integetek nekik. — És ha ez is hasztalan? — Szólok a húgomnak. — Miért? — Mert állandóan nyaggat, hogy szeretne már egyszer látni egy vasúti szerencsétlenséget. Kis hirek az ©hazából DEBRECEN. — A Hortobágy nagykiterjedésü terméketlen földjeinek hasznosítására, a pusztai állattenyésztés és az öntözéses gazdálkodás legjobb módszereinek kidolgozására sikeres kutató munkát folytat a Debreceni Mezőgazdasági Akadémia a puszta árkusi részén. Különösen a 877 holdas mintaöntözőtelep eredményei figyelemreméltóak. Biztatóak a fütelepitési és fümagtermesztési kísérletek is — ezzel a gyengén termő, úgynevezett ősgyepet javítják. Az alig hasznosítható szikeseken a haltenyésztés ígéri a legnagyobb jövedelmet. Most megkezdték a váltógazdálkodás követelményeinek megfelelő 150 holdas kísérleti halastó építését. A cél az, hogy a gazdaság önellátó legyen, tehát két tő halállományának takarmányszükségletét a harmadik, szárazmüvelésü tó termése fedezze. HALLOTTA MÁR . . .? . . . hogy Hot Springs National Park, Arkansas államban, az egyedüli fürdőhely, hely a U. S. kormány tulajdonában áll. Hol vannak a koronaékszerek? Vitatkoznak az ifjúság megrontói BUDAPEST. (FEC) — A kormány és a párt fáradhatatlanul küzd az ifjúság vallásos meggyőződése ellen. A cél, hogy a vallásnélküli, sőt istentagadó ifjúság elméjét Marxista-leninista tanokkal töltsék meg. Most lassan kezdenek rádöbbenni, hogy a pártnak nincs olyan eszmeraktára, amelyből a kiölt vagy megcsappant Isten-hitet pótolni lehetne. A Magyar Nemzetben Dezséry László erről a kérdésről irt cikket, amelyből az alábtJi sorokra érdemes felfigyelni: Megint arról a rétegről szeretnék írni — szerintem az ifjúság zöméről —, amely a félúton túl van, de tele problémával és pontosabb felvilágosítást követel. Az ifjúságnak ez a széles rétege mihamarabb világnézeti légüres i térbe kerülhet, ha meg nem erősítjük a tanítást, ha pontosabbá nem tesszük az oktatást és ha az oktatást nem visszük közelebb az ifjúság jól megértett, őszintén ki is fejezett gondolkodásmódjához. Nem szabad azzal áltatnunk magunkat, hogy az, aki elutasítja a vallást — egyben a marxista világnézetet vallja. Sőt, még azt sem szabad gondolnunk, hogy ezt a világnézetet keresi. Polgári atheizmus nagyjából egyet jelent azzal, hogy semmiben, semminek, senkinek sem hinni. Ezek azok ,akiket régi egyszerű szólással úgy jellemez a magyar ember, hogy: “Nem hisznek ezek sem Istennek, sem embernek.” Ez a polgári atheizmus gyakran a mának élés filozófiájával párosul és külön is érdemes volna figyelmet fordítanunk rá. Vannak olyan ifjúsági körök, amelyekben éppen olyan divataz atheizmus, vagy éppen a mókázás a vallás felett, mint ahogy divatos a kommunista eszmék kicsúfolása. Széles körben éj olyan felfogás is, hogy a vallás idejét múlta, ők már nem i hisznek, mint a felnőttek, vagy éppen az öregek. Világnézetre nem kell törekedni. “Ha majd megöregszünk, nekünk is lesznek elveink.” Hirek a világ minden részéből PARIS. — Az algériai francia kolonisták lázadásának összeomlása után De Gaulle kormánya kért és kapott a parlamenttől felhatalmazást, hogy egy éven át törvényerejű rendeletekkel kormányozza az országot. A demokratikus szabadságjogok érintetlenül maradnak; a rendkívüli hatalom csak arra szolgál, hogy hasonló francia rendzavarást a kormány meg tudjon előzni, és hogy ujult erővel folytathassa háborús vagy békés igyekvését az algériai háború befejezése érdekében. HAVANA, Cuba. — A cubai kormány elkobozta Batista volt diktátor és hívei vagyonát, körülbelül 150 millió dollárt. Összesen körülbelül 300-an voltak ezek a Batista rezsim gazdagjai, kormányhivatalnokok és tisztek. BELSEN-BERGEN. — Adenauer kancellár koszorút helyezett az itteni náci irtótáborban az áldozatok emlékére emelt oszlop talapzatára. A német nép nevében fogadalmat tett, hogy soha többé nem fognak megismétlődni oly rémtettek, amikkel itt a nácik beszenynyezték a német nevet. BERLIN. — A Telefunken gyárban most készítik a világ első hangszalagra felvett orvosi folyóiratát. A havonta egyszer kiadott folyóiratban a szövegközti szivzörejeket, a tüdő működését stb. megfelelő hangok mutatják be. Az ujitás igen jelentős, mert elősegiti, hogy a magukat továbbképző orvosok lehallgatással különböztessék meg az egészséges és a beteg szervek működését. VARSÓ. — A lengyel kormány felajánlott 42 millió dollár kártérítést oly amerikai vagyonokért, amelyeket köztulajdonba vettek a háború óta. Ugyanakkor a kormány amerikai termésfeleslegeket akar vásárolni, amelyeknek árát zlotyban fizetné. 1956 óta, amióta a Lengyelország és Amerika közti viszony javult, Amerika 255 millió dollár segélyt adott a lengyeleknek, hogy Gomulka kormánya kevésbbé függjön a szovjettől. További 40 millió dollár amerikai segítséget rövidesen kapnak a lengyelek. BELIZE, British Honduras. — A függetlenségi világmozgalom átcsapott Közép-Amerikába. British Honduras angol gyarmat a függetlenségről tárgyal Londonnal. A tárgyalásokat megneheziti az, hogy a szomszédos Guatemala igényt tart az angol Hondurasra. Régen az angol és spanyol gyarmatositók sokszor háborúskodtak azon a tájékon és Honduras többször gazdát cserélt. Amikor, 1840-ben, Guatemala függetlenítette magát a spanyol uralomtól ,igényt emelt Hondurasra, de megegyezés jött létre az angolokkal, hogy Guatemala ezt az igényt nem érvényesíti annak ellenében, hogy az angolok országutat építenek Guatemala fővárosáig. Ez az országút a mai napig sincs megépítve és ezért Guatemala most megujitja követelését. VARSÓ. — Egy vonatjeggyel kétszer lehet utazni egy napon. Három vasutas erre rájött és igy manipuláltak: A reggeli vonattal Lodzból Varsóba érkezett utasok jegyeit az érkezési oldalon a portás átvette, de ahelyett, hogy széttépte volna, a legközelebbi vonattal visszaküldte Lodzba egy társának, a jegyeladónak, és ez a jegyeket délután újra eladta. Ez az üzlet három éven át folyt és a három jómadárnak körülbelül 10,000 dollár hasznot hozott. A visszaélés azért maradhatott felderithetetlenül három éven át, mert a menetjegyek, aznapi pecséttel ellátva, csakugyan érvényesek voltak, illetve érvényeseknek tetszettek. DZSAKARTA, Indonézia. — A múlt héten öt millió tonna amerikai rizs szállitmány érkezett ide.
