A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-04 / 36. szám

4. OLDAL A Jő PÁSZTOR 6HAZAI HÍRADÓ AHOL NINCSEN ELLENŐRZÉS, DÁRIDÓZNAK A ZSSVÁNYOK BUDAPEST. — A Népsza­badság jelenti: Öt évvel ez­előtt megírtuk, hogy a Töl­­buhin körúti husüzletben ho­gyan csapta be egy szervezett bünbanda a vásárlók tíz­ezreit. Akkor 1954 végén bí­róság elé kerültek a tettesek, Matis Lajos életfogytiglani börtönbüntetést kapott, a töb­biek megúszták néhány évi börtönbüntetéssel. Lehmann Lajos és Budai László, az üz­let akkori dolgozói szintén je­lentősen megkárosították a vásárlókat, Lehmann három évi, Budai öt évi börtönbünte­tést kapott. Mindketten két és fél évi büntetést töltöttek le, mert — bár előzőleg bün­tetve voltak —, az igazság­ügyi szervek feltételezték ró­luk, hogy használ nekik ez a súlyos büntetés. Lehmann 1956 végén mint régi “húsos” a szakma spe­cialistája, ártatlan képpel be­kopogtatott a Nagybereki Ál­lami Gazdaság igazgatói szo­bájának ajtaján. . Nem beszélt múltjáról, csu­pán szakértelméről s nyom­ban alkalmazták, majd kine­vezték a fővárosba, a gazda­ság Tolbuhin körúti vásár­­csarnokban levő husárudájá­­nak vezetőjévé. Honnan is szedhette volna munkatársait Lehmann, mint régi kolégái, illetve bűntár­sai közül? Budai Lászlót — akivel együtt ült a börtönben — helyettesévé nevezte ki, a többszörösen büntetett Tőkés Ferencet eladónak, saját fe­leségét pénztárosnak. Barta Lajost adminisztrátornak al­kalmazta. Ismét együtt volt tehát a társaság. Nemsokkal azután, ott folytatták bűncselekmé­nyeiket, ahol 1954ben kény­szerűségből abbahagyták. Itt is — csakúgy, mint elő­ző munkahelyükön — azt ta­pasztalták, hogy feletteseik, a gazdaság vezetői, nem el­lenőrzik az árudát Ugyanazokat a módszereket alkalmaztak, amelyekkel ezer és ezer vásárlót csaptak be annakidején a Tolbuhin kör­úti husüzletben. A félsertése­ket nem szakszerűen bontot­ták, az olcsóbb husfajtákat drágábban értékesítsék. Az olcsóbb oldalast például jól lefaragták, csak éppen annyi húst hagyták rajta, amennyi nem ordította világgá, hogy itt nyilvánvaló csalásról van szó. A lefaragott olcsóbb húst pedig hozzámérték a drágább­hoz. Naponta százával csap­ták be a vásárlókat. A szakértői vizsgálat meg­állapította, hogy csupán a sza­bálytalan sertésbontásokból 71,000 forint jogtalan bevé­telt vágtak zsebre a vásárlók kárára. Ugyanúgy, mint előző bűn­cselekményük során, a mara­dék- és hulladékhusból most is körülbelül 6 mázsa kolbászt csináltak, amelyet sertéskol­bászként adtak el. 'Csaltak úgy is, hogy egy kiló hús he­lyett 90 dekát mértek vagy még kevesebbet — ezt igazol­ta az a harminc próbavásár­lás is, amelyet a rendőrség emberei végeztek. A bünbanda harácsolt úgy is — összesen 76 ezer forint értékben —, hogy az előírtnál lényegesen nehezebb súlyú csomagolópapírba adták az árut. A bünlajstrom széles skáláját folytatni lehetne. Az áruda két és fél év alatt 17 millió forintos forgalmat bo­nyolított le, s Lehmannék több mint 700,000 forinttal károsították meg a vásárló­kat. Megdöbbentő az a hallatlan felelőtlenség, az ellenőrzés ilyen nagyfokú hiánya, amely lehetővé tette, hogy többszö­rösen büntetett emberek is­mét vezető gazdasági állások­ba kerüljenek, s szinte ugyan­azon a helyen, ugyanazokkal a módszerekkel folytathas­sák bűnös tevékenységüket. “Minink nincsen munkanélküliség!’7 Gőzerővel folyik az ifjúság poiyamunkája Szovjetmagyarországon BUDAPEST. — A Népsza­badság jelenti: Vasárnap este újra benépe­sedtek a hansági EIS.Z-tábo­­rok, hogy folytassák azt a munkát, amelyet" a mocsaras vidék termővé tétele végett tavaly elkezdtek. Hétfőn reg­gel fél hat órakor ünnepélyes zászlófelvonáshoz sorakoztak a horvátkimlei törzstábor, va­lamint a kisudvari és a han­­ságtanyai táborok fiataljai, hogy utána ásót és lapátot ra­gadva részt vegyenek a Han­ság csatornáinak építésében. (Megjegyzés: KISZ Kommu­nista Ifjúsági Szövetséget je­lent.) Az idén nyáron még egyszer annyi KlSZ-fiatal keresi fel a hansági táborokat, mint ta­valy: a múlt nyáron 2400, az idén 6000 fiatal dolgozik a ter­méketlen táj termővé tételén. Az első nap nem kedvezett a fiataloknak, mert alighogy munkára indultak, megeredt az eső és a sürü cseppek rövid idő alatt csaknem járhatat­lanná tették a Hanság amúgy is mocsaras, lápos területét. A fiatalok a zápor ellenére is, kellemesen töltötték el első napjukat a Hanságban. Hajrá! Hajrá! A győri vízügyi igazgató­ság szakemberei már jó előre kijelölték minden tábornál a munkálato khelyeit, hogy a fiatalok azonnal munkához láthassanak. A szeszélyes idő­járás _ megzavarta a fiatalok számításait: később, a kora hajnalinál is kiadósabb esc zudult a Hanságra. Kénytele­nek voltak visszatérni a tábo­rokba, ahol ismerkedéssel töl­tötték el idejüket. A hétfőn megnyílt három hansági táborban két héten keresztül, napi hat órát dol­goznak a fiatalok. A nap töb­bi részében a táborozás örö­meit élvezik. Filmvetítések, szórakoztató előadások, sport­vetélkedések teszik kelle­messé pihenő idejüket. A ter­vek szerint a nyári táborozá­sok folyamán hozzávetőlege­sen 2300 köbméter földet mozgatnak meg. Túlórázni fognak A hansági táborozáson rész­vevő fiatalok már az első nap megismerkedtek tehát a Han­ság nehezen megközelíthető földjével, s átestek a szeszé­lyes időjárás okozta első tűz­keresztségen is, Derekasan állták a sarat; megfogadták, hogy a hátralevő két hét alatt pótolják az időjárás okozta elsőnapi kiesést. Badacsonyban meg nyílt a Lékai János ifjúsági építőtá­bor, amelyben nyolc hétig, csoportban, mintegy hatszáz egyetemista dolgozik a világ-Kopenhágában, Dániában egy hatalmas teherautó fel­dőlt, amely üres sörös üvegekkel volt megrakva. Órákig szünetelt a forgalom, amig eltakarították az üvegcse­repekét. Jubiláns házaspárok a kókai templomban KÓKA, Pest megye. — Né­hánv hét plntt Kókán har­ság szentségében vállalt köte­lességüket egy hosszú életen át megtartsák. A jubilánsokat egy kislány köszöntötte, majd Falvai Jó­zsef esperes-plébános, ki kö­zel harminc esztendeje lelki­­pásztora a sziskatolikus köz­ségnek, intézett hozzájuk ün­nepi szentbeszédet. Példaké­pül állította őket a fiatalság elé, s Isten áldását kérte to­vábbi életükre. Kevés szem maradt száraz, amikor házastársi esküjük megújítására került sor. Pil­lanatra mintha életük alkonya és hajnalaiért volna egybe, tengernyi emléket, örömöt és bánatot sürítve a fogadalmi szavakba. Úgy hangzottak e szavak, mint egy mennyei szépségű, egy egész élet árán kitelj esitett himnusz záró ref­rénje. És Te Deum volt a Te Deum valóban: hálaadás Is­tennek az ünnepi pillanatért, a régiért és az uj ért, a mos­taniért. , MOSZKVAI EGYVELEG A 14-ik kerület rendőrség nyomozást folytatott le Gyer­­gyessy Imre, a Vendéglátó­ipari Vállalat volt raktárveze­tője és Mocsy Aba volt árube­szerzője, valamint bűntársaik ügyében. Gyergyessy Imrét, aki a múltban detektív volt és Mocsy Abát, aki katona­tiszt volt, a vállalat megbízta azzal, hogy különböző papír­árukat szerezzenek be. A fel­dolgozásnál megengedetnél lé­nyegesen nagyobb hulladékot számoltak el, s az igy szerzett papirt piaci árusoknak adták el. Mocsy ezenkívül a válla­lat raktárából nagyobb meny­­nyiségü papírt lopott el. Az üzelmekben részt vett. ifj. Gombos Lajos telepvezető is, aki a Dózsa Nyomdából ötezer forint értékű papirt sikkasz­tott el. A csalók és zsiványok mintegy 30,000 forint kárt okoztak üzelmeikkel, ame­lyekben több orgazda is segí­tett nekik. * A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy a nyári idényben a Déli, Keleti, Nyugati és Ke­lenföldi pályaudvarokon vala­mennyi jegypénztár egész n^apon át elővételben is ad ki menetjegyet. Bármilyen me­netjegy három nappal az uta­­zjs megkezdése előtt megvál­ható. A jegyváltásnál közölni hirü borvidék rekonstrukció­ján. A Bodrogközben háromszáz fiatal megkezdte a belvizek lecsapolását. kell a pénztárossal, melyik na­pon kívánnak utazni. * A Chinoin Gyárban dolgo­zott munka vezetőként Bagó Soos Lajos. A gyárban csem­pészáruk értékesítésével fog­lalkozott. A holmikat részben ő hozta külföldről, részben olyanoktól vette, akik cso­magban kapták azokat, vagy külföldön jártak. Nylonken­dők, órák voltak a fő árucik­kei és ezeket részben szemé­lyesen, részben munkatársai segítségével adogatta el az üzemben. Még részletre is árusított. A bíróság árdrágító üzérkedés büntette miatt egy­évi és négyhónapi börtönre ítélte. * Különös szerencsétlenség játszódott le a tompái határ­ban. Kollár Mátyás lóvonta­­tásu kocsiján méheket szállí­tott. A kocsi felborult, s a mé­hek megtámadták a lovakat. Az egyik ló a csípésekbe be­lepusztult. A méhészt is kór­házba szállították. * Dolgoztatják a gyerekeket. A 14-16 évesek foglalkozta­tására vonatkozó kormány határozat végrehajtására nagy gondot fordítanak az il­letékes megyei szervek. Bács- Kiskun megyében az idén lé­nyegesen enyhültek az általá­nos iskolából kikerülő gyer­mekek elhelyezésével kapcso­latos gondok. Ezerhétszáz ser­dülőkorú az iskola befejezése után azonnal munkalehetősé­get talált, több mint 2500 gyermek ipari tanulóintéze­tekben, vagy középiskolákban tanul tovább. A megyei ta­nács 2200 fiú és lány ideigle­nes foglalkoztatását szervezte meg élelmiszeipari üzemek­ben, konzervgyárakban. Vas megye székhelyén, Szombat­helyen, ahol a legtöbb a 14-16 éves fiatal, tanácsülésen tár­gyalták meg foglalkoztatásuk lehetőségeit. Tolna megyében 15 továbbképző iskolát állíta­nak fel. * A magnélküli görögdinnyét a Kertészeti Kutató Intézet ujmajori kísérleti gazdaságá­ban augusztus 25-én mutatták be az prszágos dinnyeverse­nyen. * A hortobágyi rizsföldeken i az idén alkalmazták először a repülőgépes gyomirtás mód­szerét. *- A fővárosi tanács házkeze­lési igazgatóságának rendel­kezésére Budapest ' minden kerületében ház- és bérle­ményleltárt kell készíteni. A több mint 400,000 bérlemény­ben nyilvántartásba veszik a kályhákat, radiátorokat, tűz­helyeket, fürdőkádat, moso­­dót, beépített szekrényeket, redőnyöket, valamint a kö­zös helyiségekben levő be­rendezési tárgyakat: a köz­ponti fűtési berendezéseket, a felvonót, a mosókonyha tarto­zékait stb. Itt a szénaláz idény! Megszökött. . . BECS. — A “Dixi” cipő­gyár bűnvádi feljelentést tett a vállalat tulajdnosa, Lovas András 54 éves magyar állam­polgár ellen, aki, anélkül, hogy a dolgozók bérét kifizet­te volna, gépkocsiján isme­retlen helyre távozott. A gyár gépeit és berendezéseit a gaz­dasági rendőrség lefoglalta, mert - Lovas kétmillió schil­ling adósság hátrahagyásával tűnt el Ausztriából. MÁRIAPÓCSI ZARÁND0KLÁS BUDAPEST. — A magyar­­országi máriapócsi kegyhe­lyen az őszi idényben a kö­vetkező napokon lesznek bú­csúk, szeptember 6 (Kisbol­­dogasszony), szeptember 13 (Szűz Mária neve és a Szent Kereszt felmagasztalása), ok­tóber 4 (Szűz Mária oltalma), október 25 (Krisztus Király), november 8 (Bazilika búcsú­ja, Szent Mihály) november 21 (Szűz Mária bevezetése a templomba), december Ő ( templomba), dec. 6 (Szent Miklós), december 8 (Szűz Mária Szeplőtelen Foganta­tása) . HALLOTTA MÁR . . .? . . . hogy az alumíniumot 1824-ben fedezték fel és az­óta felfedezték azt is, hogy egyetlen fém :sem található a földben oly nagy mennyiség­ben, mint aluminium. Zvara Péter kommunista újságíró miért kapott $63,060 üzleti sápot? WASHINGTON. — Zvara Péter magyar kommunista új­ságíró, aki az Uj Előre és ké­sőbb a Magyar Jövő cikkírója volt, az automobilipari mun­kás unióban is tevékenyke­dett, mint Richard T. Gosser unió alelnök titkára. Ebben a minőségében nemcsak fizetést kapott az uniótól, hanem 1:950 és 1968 közt még legalább 63.000 dollárt kapott egy név yorki mérnöki vállalattól, a George Elliott Co.-tól. Ami­kor ez a busás “mellékkere­set” kitudódott, Walter Reu­­ther, az unió elnöke, maga elé citálta Toledóból Zvara Pé­tert és se szó, se beszéd ki­rúgta unió állásából. New Yorkban a vádzsüri is foglal­kozott a George Elliott Co. által éveken át kifizetett sáp ügyével és, miután arra köz­vetítési jutalék (commission) jelleget sütöttek rá, a vád­emelés —- hogy, hogy nem —­­elmaradt. Sáp volt-e vagy commis­sion ? Most a szenátus kor­rupció- vizsgáló McClellan bi­zottsága foglalkozik a dolog­gal és McClellan szenátor azt mondja: “Megvesztegetés pénz vagy jutalék vagy akár­micsoda volt az.” És mit mon­dott Zvara Péter, akit kihall­gatásra a szenátusi bizottság elé citáltak? Hallgatott, a Fifth Amendment védelme alá helyezte magát . . . An­nakidején, amikor Walter Reuther faggatta, Zvara zat állította, hogy ő a “sáp-com­­mission-vagy-akármiből” ösz­­szesen csak 34,000 dollárt vá- I gott zsebre, a többi pénz má­­'■ sok zsebeibe vándorolt. Csak 34.000 extra dollárt vágott zsebre — ez nemsok pénz egy kommunista újságírónak és unió-tisztvi'selőnek szerény mellékkeresetképpen . . . Hogy ezt a nem éppen épü­letes históriát jobban meg­értsük, ime a “sáp vagy akár­mi” háttere: A George Elliott Co. mér­nöki cég a munka-termelé­kenység vizsgálatával foglal­kozik. Gyárak veszik igénybe szolgálatait s Elliott mérnö­kei a gyárban vizsgálódva, ta­nulmányozzák és kiszámítják, hogy egy-egy munkásnak egy­­egy munkaművelete mennyi időt vesz igénybe. Kényes kér­dés az ilyesmi, mert amit El­liott mérnökei abban a gyár­ban mint megfelelő munka­időt állapítanak meg, attól függ ott a munka tempója. Kényes kérdés lévén, munka­adók ilyen mérnöki cég mun­kamérő vizsgálati szolgálatát többnyire csak az unióval egyetértésben veszik igénybe. Nos, Zvara Péter biztosította az autóipari unió jóváhagyá­sát, hogy egy bizonyos gyár a munkamérésre a eGorge El­liott mérnöki céggel szerződ­jék, és ezért a biztosításért, vagy közvetítésért, vagy akár miért Zvara Péter I960 és 1968 közt 63,000 dollárt ka­pott, Walter Reuthernek an­nak idején Zvara Péter azt mondta, hogy ezen az akármi­pénzen másokkal megoszto­zott. Közvetlen feljebbvalója az autó-uniónál, Richard T. Gosser alelnök, azt mondja, hogy ő nem osztozkodott Zvara Péterrel. Egyelőre ennyit tudunk er­ről a legújabb unió-korrupciós afférról. A szenátus McCellan bizottsága folytatja a vizs­gálatot. KÉRDÉS: Mi az alkotmányos vagy törvényi jog­köre az ország Első Hölgy ének-FELELET: Nincsen semmiféle jogköre. Az Első Hölgy a háziasszony szerepét tölti be a Fehér Házban. Többnyire az elnök felesége az Első Hölgy, de más is lehet, pl. az elnök testvére, sőt idegen nő is. Jefferson elnök özvegyember volt s az ő kétszeri elnöksége alatt az Első Hölgy szerepét Dolly Madison, a külügyminisz­ter felesége töltötte be nyolc éven át. Amikor, 1809- ben, Dolly férje, James Madison lett elnök, Dolly már mint tapasztalt háziasszony vezette a háztartást és az elnökséggel járó ceremóniákat, megint nyolc éven át. Dolly Madison eszessége és megnyerő egyénisége révén oly népszerű volt, mint azóta egyetlenegy Első Hölgy sem, de ezenfelül még történelmi jelentőségű cselekedetei is fel vannak jegyezve. Az 1812 évi angol­­amerikai háború idején, amikor az angolok felgyújtot­ták a Fehér Házat, Dolly Madison mentette ki a lángok­ban állt házból a Függetlenségi Nyilatkozat eredeti példányát és George Washington képmását, Gilbert Stuart olajfestményét. Azt is javára Írták, hogy ő ve­zette be Amerikában a fagylaltot, de ez legenda volt, az amerikaiak már korábban is ismerték és szerették a fagylaltot, George Washington házában, Mount Ver­­nonban mindig volt két vizzel hütött “fagyasztóban” ice cream. Alom és valóság WROTHAM, Anglia — Két év előtt Ivor Pindart meg­csípte egy darázs, eszméletlen állapotban került kórházba, ahol megállapították és meg­mondták neki, hogy ő rend­kívül érzékeny darázsméreg­gel szemben. Azóta sokszor ál­modott darázzsal és ő és a fe­lesége nagy gonddal ügyeltek a kertjükben talált darázs­fészkek kiirtására. A napok­ban megint találtak egy da­rázsfészket, az asszony hoz­záfogott az irtómunkához, egy darázs a férj hüvelykuj­jára repült, megcsípte és 10 perccel utóbb Ivor Pindar ha­lott volt. leheteílenség! OTTAWA — Mrs. William Gailbraith panaszt tett a ka­nadai légierő ellen, mert — állítása szerint — egy lök­­hajtásos katonai repülőgép­ből söriösflaskót dobtak le a házára. A légierő szószólója kijelen­tette, hogy ilyesmi lehetetlen, a jet repülőgép repülés köz­ben teljesen el van zárva és csakis a pilóta potyoghat ki belőle, ha működteti a kivető készüléket. Dr. Abraham Novitsky VILLANOVA, Pa. — Ab­raham Novitsky philadelphiai rabbit a Villanova egyetem doktorrá avatta. Ő az első zsi­dó, akit ez a katolikus egye­tem doktorrá avatott. HALLOTTA MÁR . ..? . . . hogy New York város­ban majdnem annyi telefon van, mint Dél-Amerikában és Ázsiában együttvéve. Harminckét par . . . Java­részük ezüstlakodalmas, de akadt köztük két hatvanöt, s két hatvanéves pár is, kik több mint félszáz esztendőt éltek le egymás mellett ke­resztényi szeretetben és hű­ségben. Ők néhányan külön ültek az oltár jobb oldalán, a menetben se vettek részt, s ide is lovaskocsin tették meg az utat. Némelyikük alig tud járni, törődött és öreg, csak szeretetük és hitük erős, mely segítette őket, hogy a házas-Jó, ha ezt is tudjuk Az ezüst-, arany- és gyé­menetük megindult a tem­plom felé. Elől díszbe öltözött ministránsok, mögöttük tem­plomi zászlókat vivő kislányok haladtak. Jobbról és balról az idős párok mindegyikét egy­egy elso-aldozos kisíiu, ílieto­­les- kisleánv kisérte. tár elé, hogy megismételje házastársi esküjét. minckét házaspár járult az ol­mantlakodalmas párok fölso­rakoztak a plébániakertben, s

Next

/
Oldalképek
Tartalom