A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-28 / 35. szám

a ió PÁSZTOR 7. OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYESY MIHÁLY — Akkor az enyém is, — tette hozzá Etelka nyo­matékosan. Elemér rendelkezésedre bocsátotta, te­hát a tied! Nem tartozol számot adni róla, arra for­díthatod, amire akarod. Azt mondhatod, hogy so­kat kellett kémekre és titkos mábizásokra kiadni. Meg aztán Londonban az élet rémségesen drága. — Tévedsz, Etelka! Elemér bizonyára számon fog­ja kérni tőlem a sok pénzt! — Az nem lehet igaz! — Már megbocsáss kedvesem, de én csak job­ban tudom, mit mondott nekem, mikor útra keltem. — Tehát számolni fogsz a pénzről? — Igen, ez kötelességemmé van téve! — Hogyan fogod hát elszámolni, amit eldorbé­­zoltál és elkártyáztál? Erre Ödön zavarba jött. — No látod, meg vagy fogva! Ha én most nem is jöttem volna ide, még akkor se tudnál becsülete­sen elszámolni. Elemér bizonyára nem azért adott pénzt, hogy elkártyázzad. Igaz-e? — Igaz, igaz! — Mondd meg, mennyit veszítettél? — Azt biz én most a legjobb akarattal se tud­nám megmondani pontosan. — Hát csak hozzávetőleg mondd meg! ' — Mindent elvesztettem, ami nálam volt. Etelka megijedt. Bizonyára nagy összegnek kell lennie, mert feltételezhető, hogy nem üres tárcával jött ide Londonból. Már most mi lesz belőle? Azon a pénzen talán Amerikába mehettek volna s most úgy állanak a dol­gok, hogy talán innét se tudnak elmenni! Borzasztó helyzet! Igazán jobb lett volna teg­nap-este a tengerbe vetni magát! Akkor legalább vége lett volna ennek a gyötrelmes életnek. Izgatottan járt le, fel a szobában egy percig. Sze­retet volna rátámadni erre a hitvány emberre, de nem mert, mivel attól tartott, hogy a legválságosabb időben itt hagyja. ! Végre valamennyire leküzdötte felindulását s Ödön előtt megállva igy szólt: — Mondd meg Ödön, mennyi pénzzel rendelkezel jelenleg? — Talán el akarsz számoltatni ? — kérdezte Ödön mogorván. — Azért akarom csak tudni, hogy ahhoz szab­jam tervemet. Ismétlem, hogy itt nem maradhatok, mert nem tudom, nem-e fog a lord még egyebet is tenni ellenem! . — Ne mondj ilyet, — vágott szavába Ödön. — Ő nem fog a rendőrséghez menni. — De hátha sürgönyileg értesíti Elemért a tör­téntekről? Nem is kell neki egyebet tudtára adni, mint csak azt, hogy te az én pártomra állottál s ak­kor ő rögtön intézkedni fog, hogy engemet kézreke­­ritsenek. Te rád is akkor rossz napok várnak. Ödön felállott, nyújtózkodott és ásitozva szólt: — Etelka, én ma képtelen vagyok okosat gon­dolni. Hagyjuk a dolgot holnapra. Addig tiszta lesz a fejem s akkor megbeszéljük a dolgot. — Holnapig? — kérdezte Etelka. — Ez képte­lenség! Vétkeznék magam ellen, ha itt maradnék. Te azt mondtad, hogy védőm és támaszom akarsz lenni s ezért megújítottam veled azt a kapcsot, mely ha­zánkban egy darabig összefűzött bennünket. És azt mondhatom, hogy voltaképen ez idézte elő veszte­met! A lordnak az esett legrosszabbul, hogy téged fö­léje helyeztelek. Emiatt szakított velem és vette le rólam kezét . . . Etelka abba hagyta, mert látta, hogy erélyes beszéde vajmi csekély hatással van Ödönre. Ez az em­ber ma egyáltalán ném volt abban a helyzetben, hogy valamiről gondolkozzék. — Nem értelek! — kiáltott Etelka. — Borzasz­tó dorbézolás lehetett az, amit az éjjel végbevittél! Még most sem vagy kijózanodva. — Nem tehetek róla, — vonta vállát Ödön. — Jól tudom, hogy nagy áldozatot hoztál értem, össze­vesztél a lorddal az én kedvemért, ez mind igaz, de én ma semmire se vagyok képes! Még mindig oda va­gyok ! Etelka rávetette fürkésző tekintetét. Valóban úgy látszott, hogy igazat mond. A fiú annyira oda volt, hogy hasznát venni nem lehetett. De hátha ilyes­mi máskor is ismétlődni fog? Már ez is mutatja, hogy Ödön gyenge ember, aki a jó pajtások csábításainak nem tud ellenállani! Le­­het-e ilyen emberre támaszkodni? Etelka átlátta, hogy önmaga ellen vétene, ha erre az emberre bízná magát. Most tehát a maga esze szerint fog eljárni. Azt fogja tenni, amit a saját érdekében jónak lát. De ezt is ravaszsággal kell csinálni. Ödön ne vegye észre, hogy őt el akarja hagyni. Oda ült tehát melléje s igy szólt hozzá színlelt részvéttel; — Valóban beteg vagy Ödön. Aludd ki magadat estig. Az éj beállta előtt úgy se tehetünk semmit. — Én is amondó vagyok, — motyogta Ödön. — Jaj, a fejem, a fejem. — Feküdj le! Hajtsd ide a támlányra a fejedet. Maradj teljes nyugalomban s főfájásod el fog múlni! — Igazad van, Etelka — Megpróbálok aludni! Lehajtotta fejét és nemsokára el is aludt. — Most tehát átengedlek sorsodnak, — mondot­ta magában Etelka. Veled úgy se boldogulhatnék, teljes életedben pipogya ember voltál s az is maradsz! Legelőször is átkutatta a szekrényeket és fió­kokat — pénzt keresve. Egy fiókot zárva talált, ab­ban lesz tehát elzárva, amit keres. De hol a kulcs? Bizonyára Ödön zsebeinek valamelyiképen van. Ezeket a zsebeket is átkutatta és csakugyan megta­lálta a kulcsot. A zárt fiókban semmi- értékest sem talált Leve­lek voltak benne, pénzt azonban nem tartalmazott. — Hol van- hát a pénz? — gondolta magában Etelka ijedten. — Lehetetlen, hogy már semmi pénz se legyen nála. Vagy csakugyan mindenét elvesztette volna ? Hideg verejték ült ki Etelka homlokára. — így igazán szépen leszünk. — mormogta ma­gában. Neki éppen semmije sincs — nekem alig ke­véssel több! Mi lesz belőlem? Utána nézett, vájjon van-e óralánca? — Ez sincs, — mormogta magában. — Bizonyára ezt is elkártyázta. Borzasztó! Oly nagy rémület fogta el a boldogtalant, hogy nem bírván megállani a lábán, kénytelen volt egy percre leülni a pamlagra. — Iszonyú helyzet, — mormogta magában egy­re. — Oh Istenem, mily óriási hibát követtem el, hogy a lord házát jobban meg nem becsültem! Uralkodni akartam mindenki fölött s most ime kiestem minden­ből. Itt állok mindenkitől elhagyatva. Ebben az em­berben bíztam, könnyű szívvel cserébe vettem őt a lordért s most látom csak, mily kegyetlen rossz vá­sárt csináltam! Eredeti terve az volt és azért altatta is el őt, hogy ezalatt kilopja tárcájából a pénzt és azzal odébb áll­jon. így azonban maradnia kellett. Talán megtudja, hol tartja pénzét, mert lehetetlen, hogy mindenét el­kártyázta volna. Csak volt annyi előrelátás benne, hogy nem vitte magával minden pénzét. Időközben nyugodtabb is lett, miután látta,' hogy a rendőrség kiküldöttei nem mutatkoznak. Meglehet, hogy a lord nem is fordult a rendőrséghez, hanem talán sürgöriyözött Elemérnek. Valószínű, hogy a sürgöny nem talált rá mindjárt, következőleg Elemér se válaszolhatott mindjárt; ez okból Etelkának leg­alább egy napi előnye van! Egy nap alatt pedig so­kat lehet tenni. Estefelé felrázta álmából Ödönt. — Kelj fel már! Eleget aludtál Ödön! Már este van. Ödön felriadt és megdörzsölte szemeit. — Mi az, mi az? — kérdezte bambán körülte­kintve. — Kelj fel, hé! Eleget aludtál már! — Mit akarsz velem? — Nagy zavarban vagyok Ödön! Ki kellene fi­zetnem az ebédemet, de nem bírom, mert nincs pén­zem. Ödön rá bámult. — Micsoda? — kiáltott. — Pénz nélkül jöttél a lord házából? Semmit se hoztál magaddal? — Semmit! Ödön most rögtön ki volt józanodva. — Tehát neked sincs pénzed? — kérdezte elhül­­ve. — Mi lesz akkor belőlünk? — Ugyan ne mondj ily badarságot, Ödön! Ne­ked van még pénzed! Legalább kellene, hogy legyen! — Nekem nincs, — csóválta fejét Ödön. Most Etelkán volt a sor, hogy ijedten nézzen rá. Tehát csakugyan nem lenne pénze? — Boldogtalan! — kiáltott. — Úgy látszik, min­denedet eljátszottad és elmulattad. — Ezt nem mondhatnám! Van még valami, de nem tudom mennyi! Itteni tartózkodásom általában igen sokba került és hosszabbra is nyúlt, mint ter­vezve volt, ennélfogva azt hiszem, a banknál nyitott hitel már ki van merítve. — Ezt én nem hiszem, — vetette ellen Etelka. — Fivérem nem gondolhatta, hogy gyorsan végzel, ennélfogva meg vagyok győződve, hogy bőséges hi­telt nyitott számodra. Ő az ilyenekben nem fukar. — Nem értelek, Etelka! — Mutasd hát feljegyzésedet — mindjárt ösz­­szeszámithatjuk, mennyi van még, vagy mutasd az utalványt, abból is mindjárt megtudjuk, mennyit le­het még felvenni. — Ejnye, hová is tettem? Várj csak, hadd gon­dolkozzam ! — Szép, hogy még ezt se tudod! — Igen, igen, tudom már! — kiáltott fel Ödön. — A szállodatulajdonos kezéhez tettem le. Eredj kér­lek és kérdd el tőle. Etelka fellélegzett. El is indult, de csakhamar visszatért. — Hiába mennék, nekem úgy se adná! Magad­nak kell érte menned! De el ne feledd, hogy én miss Henriette Smit vagyok. — Igen, igen, Henriette Smit. — motyogta Ödön. — Ezt jól megjegyzem magamnak. De voltakép miért nem mehetnél te? — Meg lehetsz győződve, hogy szívesen mennék; — szólt Etelka sajátszerü hanglejtéssel. — De nem akarom magamat a fogadós részéről visszautasítás­nak kitenni. Előre látható, hogy nekem ki nem adja. Neked kell elmenned. Mozdulj már! Ödön nagy nehezen felkászolódott s kiment. — Az ördögbe is, — mormogta magában kedvet­lenül. — Félek, hogy nagyon szűk lesz a maradék hitel s akkor megint szemrehányásokat kapok tőle. Ej, ej, miért is hozta az ördög a nyakamra ezt a hár­piát. Felkereste a fogadóst s előadta neki kívánságát. Ez felütötte a főkönyvet, kikereste belőle a letétemé­­nyezett értékeket és átadta neki. Visszatérve Etelkához, letette az asztalra. — Itt van minden, — mondotta. — Ennyi az egész! Számítsd össze, mi van még felvenni való! Etelka mohón kapta kézhez a bankutalványokat. Mindegyiknek a hátlapján látható volt az ösz­­szeg, ami már ki lett fizetve. Ezeket mind egy külön papírra leírta és megállapította, hogy körülbelül még háromszáz font áll még rendelkezésre. — Ez szép pénzösszeg. Ezzel már lehet valamit tenni, — gondolta magában Etelka és arca újólag kiderült. — Mégis jobban gazdálkodtál, mint gondol­tam! Bocsáss meg Ödön, — szólt fenhangon. — Jó, jó, — mormogta Ödön. — De most iVet­nénk valamit. — Ezt bizony jól mondod, Ödön! Magam is szük­ségét érzem, hogy valamit magamhoz vegyek. Haj­nalban utazunk! Mi van még itt fizetnivaló? — Nagyon kevés, legfeljebb két napi számla. — Annál jobb! Legalább nem kell sokat fizet­nünk. Hozzuk is mindjárt rendbe a dolgot! Meglehet, hogy az egyik bankutalványt maga a fogadós is be­váltja. Ez olyan mint a készpénz, a,bank akárkitől és akármikor készpénzfizetés mellett mindig átveszi. — Igazad van, — bólintott fejével Ödön. — Eredj hát hozzá, egyenlítsd ki tartozásunkat s a mi; fennmarad, hozd vissza. — De minek menjek én? — Azért, mert te vagy a férfi! Csak nem kíván­hatod, hogy én lássak el mindent? Ödön tehát végre sok tuszkolás után elment a fogadóshoz. — Eljöttem a számlámat kiegyenlíteni, uram! — Oh, azért kár volt idé fáradni, lord! Tetszett volna Csak becsöngetni a szobapincért! — Egyéb megbeszélni valóm is lesz, uram! — Talán nem volt megelégedve, lord? — Oh, ez kérdésbe sem jöhet, felelt Ödön. Telje­sen meg vagyok elégedve. Ameddig itt laktam, min­denben a legnagyobb rendet és tisztaságot találtam. E tekintetben elismerésemet nyilvánítom. — Örvendek, — hajtotta meg magát a fogadós. — Lord elismerése büszkévé tesz. Valóban sajnálom, hogy már elméltóztatik utazni. — Magam is sajnálom, — felelt Ödön. — Itt igen jól éreztem magam s már volt is megfelelő társasá­gom! De itteni dolgaimat már befejezvén, itt időzé­semnek nincs többé célja. És most áttérek arra, ami végett tulajdonkép jöttem s amiért önnél óhajtom teljesíteni a fizetést. Ugyanis tegnap este egy társa­ságba keveredtem s kártyáztunk. A szerencse nem kedvezett s igy minden készpénzemet elvesztettem. A fogadós összeráncolta homlokát. Azt hitte, hogy a vendég pénzt akar tőle kölcsön kérni. Ez kissé kellemetlenül érintette, miután nem tudta, hogy a bankutalványokra mennyi hitele van még? — Lord, — mondotta — szavaiból azt veszem ki, hogy ön pénzzavarban van. — E pillanatban valóban egy fillérem sincs, — felelt Ödön. A fogadós szinte megvetőleg nézett rá. — Akkor ön nem utazhatik el, legfeljebb meg­felelő értékű zálogot kell itt hagynia. De ezt se sze­retem! Minek vesződjem én más holmijának az őr­zésével és értékesítésével? Az ilyennel mindig vesz­teség jár! Ödönt sértette a fogadós megváltozott magavi­seleté. — Ön félre ért engem! Én nem mondtam, hogy teljesen vagyontalan vagyok, csak folyó pénzérté­kem nincs, mert elkártyáztam az este. De vannak bankutalványaim, amit ön is tudhatna, mert önnél voltak letéve. — De nem tudom, vájjon nincsenek-e már kime­rítve. — Oh legkevésbbé sem, — felelt Ödön. — Éppen az imént összeszámítottam s még háromszáz fontom van. A fogadós arca kiderült. — Bocsánat, lord, — mondotta, — mivel lehe­tek szerencsés szolgálhatni? — Azt akartam csak a fentebbiekből kihozni, — szólt erre Ödön, — hogy készpénzzel nem fizethetek. — Oh kérem, kérem, lord, én az utalványt is elfogadom, illetőleg beváltom. ' '"ff I *% (Folytatjuk) f ; Személvi hírek r BARUCH Bemard M. Baruch, a finán­­ciális zseni, 89-ik születésnap­ján igy szólt a gratulálókhoz: “Semmisem oly ellenszenves nekem, mint egy ember, aki megvénült és mindenkit taní­tani szeretne.” FARUK Most, amikor világraszóló botrány lett a leleplezésből, hogy a kairói múzeumból el­loptak értékes régiségeket, köztük Tutenkámen fáraó jo­garát, a kormány azt kezdi hiresztelni, bogy a muzeum első és legnagyobb fosztoga­tója Faruk, az elkergetett ki­rály volt. Faruk a múzeumi kincseket pénzzé tette és sok­millió dollárt elrejtett külföl­di bankokban. THOMPSON Frank Thompson jersey kongresszusi képviselő autó: jába egy truckból ismeretlen tettes savat öntött, a sav ki­ette kabátja ujjának egy da­rabját és lyukat égetett a kar­jába. A merénylet nyilván az­zal függ össze, hogy Thomp­son képviselőnek szerepe van az uj unió-korrupció elleni törvény megalkotásában. A merénylet hatása alatt Chelf kentuckyi képviselő törvény­­javaslatot nyújtott be, mely 20 évig terjedő börtönbünte­téssel fenyeget meg minden­kit, aki kongresszusi képvise­lőt megtámad. HODGE Orville E. Hodge állami au­ditor volt Illinoisban, több mint két millió dollárt lopott és 12-15 évi börtönt kapott. A napokban volt Hodge bebör­tönzésének harmadik évfor­dulója. Ez alkalomból égy új­ságíró felkereste a börtönben és megkérdezte, van-e üzenni­­valója a külvilág részére. Hodge ezt felelte: “Innen min­denki szeretne kimenni.” NKRUMAH Erzsébet angol királynő a Privy Council'ba meghívta Kwame Nkrumah ghanai mi­niszterelnököt. Nkrumah az első néger tagja a királyi ta­nácsnak. A Privy Council tag­jai az uralkodó tanácsadói fontos alkotmányos kérdések­ben. A tanácsnak 300 tagja van, köztük az összes minisz­terek. ROCKEFELLER "fl| Steven Rockefeller, a mil­liomos olajmágnás milliomos dédunokája, New York állam kormányzójának fia, egy nor­­végiai faluban megesküdött a Anne Marie Rasmussennel, aki három évvel ezelőtt New Yorkba ment angol nyelvet tanulni és evégből állást vál­lalt a Rockefeller háztartás­ban. EPSTEIN Londonban meghalt Sir Jacob Epstein világhírű szob­rászművész, 79 éves korában. Orosz-zsidó emigráns szülők gyermeke volt, New Yorkban született, ott, Parisban és Londonban végezte művészi tanulmányait, Londonban te­lepedett meg, Erzsébet király­nő 1954 újév napján lovagi rangra emelte. MUSZADEG Teheránban, Perzsia fővá­rosában az emberek nem fe­lejtették el azt, amire még itt is biztosan sokan emlékeznek még: hogy Mohamed Musza­deg, az öreg, örökösen sirán­kozó miniszterelnök, aki az angolok elleni beteges harag­jában behívta az országba a szovjetet, a miniszterelnöki szkből egyenesen a börtönbe penderült hat évvel ezelőtt. A Muszadeg elleni győzelmes népfelkelés 6-ik évfordulóján a nép éltette a saht és halált kiáltott Kruscsevre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom