A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-08-21 / 34. szám
7. OLDäL SZERENCSÉJE — Holnap mindennel tisztába kell jönni, — gondolta magában. De most nézzünk utána, mit csinált Ödön. A derék fiú nagy meghasonlottságban jött el a kastélyból. Érezte, hogy a dolog nincs rendjén. Meg volt győződve, hogy gyöngeségében cudar dologra vetemedett s a lelkifurdalását borba akarta fojtani! Ez okból egy mulatóhelyet keresett fel s ott ivott, kártyázott. Az aranyfiatalságból többen voltak itt s meglehetős nagyban játszottak. Leányok szolgálták ki a vendégeket. Volt köztük egy Jenny nevű pincérnő, ki valamennyi között a legszebb volt és akinek a férfi-vendégek leginkább csapták a szelet. Ödönnek is tetszett a leány s többször szóba állott vele. Ma azonban nagyon fel volt indulva s mindjárt a kártyaasztalhoz ült, nyilván oly célból, hogy a játék hevében feledjen. A szerencse azonban nem kedvezett neki s egykét fordulóra tiz fontot veszített. Bosszúsan fel akart emelkedni. Szomszédja azonban visszatartotta: — Csak nem fog elszaladni, báró ur?! — Ma nincs szerencsém, — szólt Ödön. — A kártya bizonyára meg fog fordulni, — jegyezte meg a másik. — Kitartás a fő. Ödön tehát tovább játszott. És ime a szerencse csakugyan kedvezett neki. Az első betétet mindjárt ő nyerte meg, erre azonban Jenny tette rá kezét, és mondván: — Az első nyereség az enyém! Ez szerencsét hoz! Ödön a másik fordulónál is nyert. — Oh, erre már iszunk! — kiáltott egy ficsur. — Jenny kisasszony, hat üveg pezsgőt a báró számlájára! A pezsgőt elhozták — hat üveg helyett azonban tizenkettőt. Úgy számították, hogy aki nyer, az bizony szívesen megfizeti az árát. Amily mértékben fejébe szállt a bor, annál hevesebben játszott. Kezdetben nyert, de utóbb veszített úgy, hogy egyszerre csak üres lett az erszénye. Most felugrott. — Tovább már semmi esetre sem játszom! — kiáltott. — No az lenne szép, — szóltak többen. — Hát ilyen magyar ön? Mi úgy tudjuk, hogy a magyarok még nálunknál is nagyobb kártyások. Mint van az, hogy ön el akar illanni? Jenny is hízelkedni kezdett neki, aminek a vége az lett, hogy folytatta a játékot és ismét veszített, Minden pénzből kifogyott, csak még egynéhány bankutalvány volt nála. — De már most elég, — mondotta. — Nem akarom, hogy még a kabátomat is elveszítsem! Adják ide a botomat s a kalapomat. Jenny körülvette őt: — Ilyen felhevült állapotban nem mehet el, — mondotta. — Mit gondol, halálra hüti magát! Menjen egyelőre a mellékterembe s ott pihenje ki magát. Ödön csakugyan átment s bosszúsan dobta magát a kerevetre. Egyszerre csak azon vette észre magát, hogy a feje nagyon is nehéz és a lábai is megtagadták a szolgálatot. A mohón ivott pezsgő megártott neki. Csak reggel józanodott ki. Ahogy felkászolódott, a pincérleány már ott termett s benyújtotta neki a számlát, mely öt fontnál többet tett ki. Ödön kikutatta zsebeit, de nem talált annyi pénzt. — Adjon zálogot, — szólt a pincérlány hidegen. — Mit? — kiáltott Ödön, — hát nincs nékem annyi hitelem? — Ilyen helyen nincs hitel, uram! Ödön azonban fizetni nem tudott, mert nem volt pénze; az pedig, hogy zálogott adjon, egyenesen felháborította. Heves szóváltás keletkezett, erre bejött az üzlettulajdonos, a zajra előjött a bérszolga is, ki már tudta, hogy ilyen körülmények között neki mi a dolga és fenyegető állást kezdett elfoglalni. Ödön kénytelen volt óráját és láncát zálogba adni. Abban állapodtak meg, hogy estére vissza váltja. Bosszúsan és mámorosán ment haza, útközben kegyetlenül káromkodva magában és szidva a cudar játékbarlangot, ahol őt kifosztották. — De úgy kell nekem, — mondotta. — Minek mentem oda? A fogadóba érve, a kapus ily szavakkal fogadta: — Lord, tegnap este egy kisasszony kérdezősködött ön felől. — Úgy? És ön mit mondott neki? — Nem mondtam egyebet, mint azt, hogy az ön hazatérte bizonytalan. — Ezzel bizonyára el is riasztotta a hölgyet! — Csak azt mondtam neki, hogy holnap, az az már mint ma keresse önt. Erre ő is itt nyittatott szó-1 bát magának. Ödön erre bólintott egyet a fejével s felfelé ment a lépcsőn. Szobájába menve, belülről bezárta az ajtót, s a pamlagra dobta magát. — Cudarul érzem magam, — mormogta magában. — Még ilyen mámoros soha se voltam. Nem tudom, mi lehetett az italban, hogy ilyen kutyául vagyok. Most még Etelkával is találkozzam? Brrr! Elővette tárcáját mégegyszer és bele nézett. — Csakugyan üres, — mondotta. — A mi pénzünk szerint háromszáz forintot vertem el az éjjel. Szépen vagyunk! Nem tudom, mit szólna ehhez Elemér, ha megtudná! Elaludni igyekezett, hogy legalább fejfájása elmúljon. Ekkor egyszerre erős kopogtatás riasztotta fel. — Ki az, ki az? — kérdezte bosszúsan. — Én vagyok, Etelka — szólt egy női hang. Nemeshegyi összerezzent. — Jó, jó! — dörmögte bosszúsan. — Várj csak egy percig. Mindjárt kinyitom. Ahogy hirtelen felemelkedett a pamlagról, feje úgy szédült, hogy csaknem elesett. Nagy nehezen tudta magát annyira összeszedni, hogy az ajtóig mehessen. Etelka meg türelmetlenkedett kívül. — Mi lesz már? — kiáltotta. Ödön végre kinyitotta az ajtót. Etelka belépett, de idegenkedve nézett Ödönre, kinek zavaros szeme, dúlt vonásai, egy átdorbézolt éj nyomait viselték magukon. — Te már itt vagy? — rebegte Ödön zavarodottan. — Bekövetkezett, amitől féltem, — viszcnzá Etelka. — A lord még tegnap szakított velem. — A gyalázatos, — dörmögte Ödön. — De bajosan tudván megállani a lábán, a karosszékhez támolygott s abba bele dobta magát. — Ödön! — kiáltott Etelka. — Nos, mit akarsz? — dadogott a fiatalember. Etelka megbotránkozva nézett rá. — Még kérdezed? Hát nincs nekünk most elég megbeszélni valónk? — Van, van, de most kérlek, hagyj magamra! Jöjj el később. Etelka meglepetve nézett rá. — Miért jöjjek később? — Azért mert . . . mert én kissé rosszul vagyok. — Mit csináltál? Hol jártál? Bizím^íén dorbézoltáh Ödön hallgatott. — Ez igy nem maradhat, — folytatta Etelka. — Én egy percig sem vagyok nyugodt. Nem tudom, tett-e ellenem lépéseket a lord! Ha tett, akkor minden percben jöhetnek értem. Ödön hallgatott. — És neked erre egy szavad sincs? — kiáltott Etelka. — Most nincs! — Ah, hát igy vagyunk! — szólt Etelka kezeit összecsapva. Ödön könyökére támasztotta nehéz fejét. Etelka most oda rohant hozzá s megragadta vállát. — Hallgass ide! Már te is úgy akarsz tenni, mint a lord. — Én ... én, — bámult rá Ödön. — Tudni akarom, hogy hányadán állok! Mit fogsz értem tenni? — Mindent — mindent! — Akkor hát emelkedjél fel! Ödön megpróbálta, de visszaesett. — Az Istenért, hol voltál az éjjel? Mit csináltál? — Az égre kérlek, hagyj el Etelka! Nem látod, hogy nem jól érzem magam? — Mi bajod van, boldogtalan? — Hagyj magamra —• jöjj később, addigra jobban leszek! — De hátha a lord rendőröket küld a nyakamra? — Oh, azt ő nem teszi, nem teheti! — De megteheti! Azt mondta, hogy még mást is megérdemlők és meg is kapom. Ez alatt nem érthetett egyebet, mint a rendőrséget! Ödön erre felháborodva akart felemelkedni, de a feje még mindig olyan nehéz volt, hogy ismét viszszaesett. Etelka összecsapta kezeit. — Az Istenre kérlek, mi bajod? Majd könnyekre fakadva a pamlagra ült s az asztalra hajtotta a fejét. Ödön hallgatott. Még vigasztalni se bírta Etelkát, annyira mámoros volt. — Csak álmos vagyok, ennyi az egész, — dünynyögte maga elé. , Etelka felszökött s szinte kikelve magából, Ödön elé ugrott. — Szólj, hol voltál, mit csináltál? Látom már, hogy mámoros vagy! Ilyen körülmények között neked még van kedved dorbézolni? — Mit tudtam én, hogy neked kiadják az utat? — Nem vagy férfi! ______________________________A Tó PÁSZTOR Ödön erre fel akart emelkedni, de nem birt. — Ne sértegess, Etelka! — kiáltott zavaros szemeit rámeresztve. Etelka kétségbe volt esve. Kezeit tördelve járt fel és alá a szobában. — No nekem szép védőm van! Ittas vagy, mámoros vagy, hitvány vagy! Oh . . . Megint zokogásban tört ki. De mindez nem használt. Etelka nem tehetett egyebet, kénytelen volt bevárni, mig Ödön kialussza magát. Az ablak mellé húzott egy széket s arra leülve kinézett, folyton azon aggódva, nem jönnek-e a rendőrök. Ödön ezalatt elaludt és csakhamar horkolni kezdett. Etelka végtelen megvetéssel nézett rá! — Ilyen ember! Ha most oly szorult helyzetben nem lennék, rögtön itt hagynám! De nem mehetek sehová, kénytelen vagyok rá támaszkodni, pedig meg vagyok győződve és látó mis, hogy ez egy ingadozó nádszál, sőt még ennél is rosszabb! Egy semmi ember, egy hitvány báb, egy könnyelmű legény, akiben bizni nem lehet! A szerencsétlen leány ott ült a legnagyobb kínnal küzködve. Most érezte csak igazán, mily szerencsétlenség zudult reá. Tettének következményei most mutatkoztak egész szörnyűségükben. Amit vetett, azt most kell learatnia. — Oh, csak Viktóriával ne kötöttem volna ki, — mondogatta magában kétségbeesve. — Még most is ott lehetnék a lordnál s idővel talán csakugyan befonhattam volna őt. így azonban mindennek vége! Most erre a hitvány emberre vagyok utalva, erre a semmiházira! Végre Ödön mégis felébredt. — Ah, — szólt ásitozva, — mily furát álmodtam! Emellett oly különös tekintettel nézett Etelkára, mintha nem ismerné őt. Etelka türelmetlenül kifakadt: — Itt az ideje, hogy már egyszer okosan beszéljünk ! E sivár valóság közepette badarság lenne álmokkal foglalkozni. Úgy látszik, te már elfeledted, mily helyzetben vagyok! Most tehát azon gondolkodjunk, mikép lábolunk ki a hínárból, amelybe jutottunk. — De mikor olyan szép volt az az álom, — szólt Ödön. — Sokért nem adnám, ha teljesedésbe menne. Hallgass csak ide, majd elmondom! — Eh, ne untass engem ily badarsággal. Álmodra valóban nem vagyok kiváncsi. Ehelyett majd inkább én mondom el a valóságot! Ez azt hiszem, ki fog téged ábrándítani. Úgy látszik, már elfeledted, imit ide jöttömkor mondottam, ismételten tudtodra adom tehát; hogy a lord még tegnap kiutasított hámból. Ödön felemelkedett s pár lépést tett a szobában. De csakhamar kénytelen volt ismét leülni. — Fejem úgy zug, mint a malom, — szólt homlokát szorongatva. — Nem tudom elképzelni, mi lehet annek az oka! Alighanem hamisított bort adtak innom ! A gyalázatosak! — Hol voltál? — támadt rá Etelka mérgesen. — Én Istenem, csak nem kívánhatja senki, hogy itt egyedül üljek egy barátságtalan szállodai szobában ! Itt létem ideje alatt megismerkedtem fiatal emberekkel, ezek aztán magukkal vittek. Ettünk-ittunk és kártyáztunk. Egyebet mit is csinálhatna az ember idegenben? De már az este rosszul éreztem magam! Ez volt az oka, hogy kellő időben nem bírtam hazajönni. Nem is álmodtam, hogy te még tegnap este eljöjj! — Szép férfi vagy! Bár tudtad, hogy állásom meg van ingatva, hogy a lorddal minden percben bekövetkezhetik a szakítás és mégis dorbézolásnak adtad magad. Elfecsérled a pénzt és rontod magad. Most tiszta fejre lenne szükségünk s neked nincs! Mily könnyelmű vagy! — Mért lennék könnyelmű? Azt akartad volna, hogy itt üljek egész este és meghaljak a unalomtól? Ezt senki se kívánhatja. Különben is nem az én hibám, hogy igy állasz. Ez szemrehányás akart lenni. Etelka érezte, hogy erre rászolgált, éppen azért átsiklott rajta s igy szólt: — Hallgass ide! Beszéljük meg a helyzeted nyugodtan. Innét okvetlenül el kell mennünk, még pedig mielőbb. Nem vagyok biztos egy percre se, nem jönnek-e rendőrök értem. Mig aludtál, valósággal pokoli kínokat szenvedtem. Minden neszre felriadtam s hallgatództam. Felizgatott képzeletemben minduntalan fegyvercsörgést hallottam a folyosón. Itt tehát nem maradhatunk. Mennünk kell nemcsak ebből a városból, hanem egész Angliából. — El, el, — mormogta maga elé Ödön. — De hova menjünk és mivel? — Mivel? — kérdezte Etelka csodálkozva. — Hiszen el vagy te látva pénzzel. — Igen ám, csakhogy ez a pénz nem az enyém! — Hát kié lenne? — Fivéredé! j, £ (Folytatjuk) A hét legjobb viece A szovjet bejelentette, hogy felküldi az első embert a világűrbe. Egyre-másra jelentkeznek vállalkozó széllémű emberek az első világüri utazásra. Az orosz egymillió dollárt kér, biztosításul a családja részére arra az esetre, ha netán kintmaradna örökre. Az amerikai fiatalember kétmilliót kiér, egyet a famíliának, egyet a girl friend je részére. A huncut pesti polgár még az igényes amerikánuson is túltesz; ő egymilliót kér a családjának, egymilliót a barátnőjének és egymilliót annak részére, aki helyette felszáll. Orosz divat nem kell NEW YORK — Az orosz kiállítás női ruha osztályán csupa olyan divatkreációt mutattak be, amelyeket meg lehetett rendelni Oroszországból. Most, a kiállítás bezárása uitán, az amerikai női ruha ipar szaklapja, Women’s Wear, közli, hogy egyetlenegy megrendelést sem adtak fel amerikai cégek. ARANY PENNY KNOXVILLE, Tenn. — Az utcai parkoló-perselyek kiürítésénél nem kis meglepetésre egy pennyt találtak, amely nem rézből vagy alumíniumból volt, hanem aranyból —két és fél dolláros aranypénz volt. MUNKANÉLKÜLISÉG SVÁJCBAN BERN — Az országos munkaügyi hivatal közlése szerint augusztus elsején Svájcban 760 volt a munkanélküliek száma. Az országnak öt és egyharmad millió lakosa van. Fekete statisztika CHICAGO — Az országos biztonsági tanács statisztikai évkönyvének számadatai szerint a múlt évben Amerikában kilenc millió baleseti sérülés történt. Négy millió baleset a lakásban fordult elő. A balesetek-okozta kár 12 ezer millió dollár volt. Nem álii meg a busz MALDEN, Mass. — Jött az autóbusz, Robert Bryan intett: álljon meg az utcasarkon, de nem állt meg a busz. Erre Robert Bryan taxiba ült, utolérte a buszt, a megállónál beszállt és öklével az autóbusz soffőr arcába csapott. Robert Bryan a városi bírótól majd megkapja a megérdemelt büntetést. A soffőr a magáét már megkapta Robert , Bryantól. A tégi jé idők LOUISVILLE, Ky. — Miss Mattie Lee Wood 66 éven át egy és ugyanazon vasárnapi iskolában tanitott, oly hoszszu idő alatt sokat látott, hallott és tapasztalt. Most, 8'6-ik születésnapján megkérdezték, mi különbséget észlelt hat és fél évtizeden át a fiatalságnál és általában az életben? Ez felelte: “A világ egyre jobb és jobb.” HALLOTTA MÁR? . . . hogy Jules Verne egyebek közt a televíziót is megjósolta fél évszázaddal a TV , megszületése előtt. —............................ ■ ■ ■■ ■ ■ .......— SZÉP ILONKA Irta: TÖLGYEST MIHÁLY
