A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-14 / 33. szám

2. OlDÁL Á Jő PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1738 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5903 SUBSCRIPTION RATES: Jne Year_________________$6.00 Half Year --------------$3.50 fa C.L.011/.E1 ESI DIJAK: évre __________________$6.01 évre-$3.5t Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. JUBILÁL AZ INCOME TAX Aranyjubileumot ünnepel most az országos jöve­delmi adó. Az országos adóhivatal ebből az ünnepi al­kalomból elhalmozta a jubilánst szives jókivánatokkal, elmulasztotta azonban az ilyenkor szokásos szép és ér­tékes ajándékokat. Mert az adószedőnek az a szokása és elve, hogy nem ad — senkinek semmit. A jövedelmi adót az amerikai nép sokáig úgy gyű­lölte, úgy kerülte, mint az ördög a szenteltvizet. Az amerikai szabadság korlátozását látta a jövedelem meg­adóztatásában, mert ennek előfeltétele, hogy a kor­mány emberei szimatolhatják a jövedelmét, ami pedig mindenkinek privát ügye. Csak a polgárháború idején tűrték el Észak lakói, hogy Lincoln megadóztassa őket a háború költségeinek részbeni fedezése céljából. 1894- ben megint felmerült a gondolat, hogy a jövedelmet megadóztassák és akkor felállt a képviselőházban egy pennsylyaniai honatya és imigyen dörmögte: “Az in­come tax békeidőben olyan gyűlöletes, hogy nincs az a kormány, amely income tax kivetésére merészked nék”. Amikor a kongresszus mégis megszavazta az adót, a Legfelsőbb Biróság az amerikai szabadságjo­gok védelmében vétót emelt a törvény ellen, alkot­mányellenesnek mondta ki és érvénytelenítette. Indo­kolás: “A jövedelmi adó nem más, mint a gazdagok há­borúja a szegények ellen”. Az, hogy egy törvény alkotmányellenes és ez okból a Legfelsőbb Biróság érvénytelenítheti, nem a leg­nagyobb baj, segíteni lehet ezen a bajon úgy, hogy .csi­nálnak egy alkotmánymódosítást, amendmentet. 1913-ban ez megtörtént, életbelépett a 16-ik alkotmánymó-ILÍ, .•«! ' :buu - isi Áj í; , ü ti'.,.; j dositas es azóta a? income tax velünk van es velünk- H JViUl - i ■ ; :• Ulti iOI CCTMÍOD u I m IJO ' HUOlUU lész holtunk napjáig. Az első 'évben a jövedelmi adó 71 millió dollárral gazdagította Uncle Sam kincstárát. Most 62,000,000,- 000 dollárt tesz ki az egyéni és vállalati jövédelmi adó és egyének és vállalatok és uniók gondoskodnak arról, hogy minden évben több és több pénzre legyen szük­sége a kormánynak kormányzati és honvédelmi célok­ra, igy hát évről-évre. több billió adót fognak fizetni. Az income tax eredetileg könnyen viselhető teher volt; például férj és feleség évi 4000 aranydollár jöve­delemig egy cent adót sem fizetett és még a milliomos adója sem haladta meg a jövedelem 6 százalékát. Ma... mindenki tudja, mily sok adót fizetünk — oly sokat, hogy joggal mondhatjuk: nem csak magunknak dolgo­zunk és keresünk. Mit lehet tenni, hogyan lehetne segíteni ezen a bajon? Aki tudja, hogy hol lehet ingyen kapni rakéta­hordó lökhajtásos repülőgépet, jelentkezzék Washing­tonban az illetékes hivatalban. HARC A MALARIA ELLEN A baloldali kép Dr. Bemard Finch, 41 éves orvosi mulatja, aki a West Covina, cali­­íorniai kihallgatáson fejéi karjára hajtva ül 33 éves Barbara nevű feleségének gyil­kosságával gyanusilva. Jobboldali vöröshaju barátnője, Mrs. Carol Tregoff Pappa elvált asszony látható, aki azt vallotta, hogy a lövöldözés előtt látta Mrs. Finchel. kezében fegyverrel. A HŰTLEN ASSZONY ÁLMAI Casanova Jakab nem mon­dott el mindent, ami 1740-től 1773-ig megesett vele kalan­doréletének tragikomédiái közepette. A nemes lovagnak első iga­zi szerelme Don Francesco felesége, Lucrezia volt. Ma­donna Lucrezia Rómában la­kott, abol férje ügyvédkedés­sel kereste a kenyerét. Casa­nova pedig Tivoliban bérelt egy régi kis kerti házat, na­rancsfák és olajligetek kö­zött, háttal egy omladozó ko­lostornak, apiely római fürdő márványkockáiból épült. Az égő napsugár, Tivoli éles bta­­ra, Lucrezia csókja és á saját lángoló vérfn érsekié te tün­­défbarlari^gá tették a kis ker­ti. házat, amelyben biborvirá­­gok és fehér liliomok 'között találkoztak a szerelmesek. Lucrezia szerette Casano-Irta: SURÁNYI MIKLÓS vát, de szerette a szép sely­met, a bársonyt, az igazgyön­gyöt és a régi arany kösön­tyűket is. Férje, Don Fran­cesco, éjjel-nappal dolgozott, Casanova fáradhatatlanul kártyázott, hogy Lucrezia minden szeszélyét kielégít­hessék. Emiatt a Madonna sokszor volt egyedül és ilyen­kor naplót irt fehér juhbőr­­he kötött aranykapcsos nap­lójába. Egy alkalommal nap­lóját kivitte Tivoliba, hogy ha várakoznia kell szerelme­sére, szép verseket Írjon a magány és várakozás órái­ban. Este amikor Casavona hitelbe vásárolt egyfogatuján hazaküldte Lucreziát és gond terhes homlokát tenyerébe hajtva affin, töprengett, hogy miként hzéíi meg ezer lírára menő kártyaadósságát, hirte­len észrevette, hogy Lucrezia emlékkönyve az ablakpárká­nyon maradt. Kezébe vette, fellapozta és olvasgatni kezd­te kíváncsian. Julius 4-ike volt és először a junius 28-iki félj egyzést betüzgette. Ezt •lvasta: Junius 28. Ma éjjel szörnyű­séges álmom volt, amelyet csak leírni tudok, de elmon­dani nem merek senkinek. Tivoliban voltam, a kis kerti ház hálószobájában. Casano­va ölében ültem. Egy szál ázsiai selyemből szőtt sötét violaszinü, áttetsző, dús redő­­jü, ezüstfonállal hímzett per­zsa ing volt rajtam, amit Ca­sanova hozott nekem Kons­tantinápolyból. Abban szere­tett nézegetni, amikor őrület­től elborult szeme már ki­nyílt és látni is tudott. Én a vállára hajtottam a fejem s ő az arcomat simogatta. E pillanatban kinyilt az aj­tó magától. Mind a két szár­nya széjjelpattant s a nehéz bársony függöny hirtelen sű­rű rdiiőkbe 'kesksnyedett, magától, engedelmesen, szin­te kárörömmel szétnyílt, utat nyitott egy sápadt, verejté­­kes, tágra meredt szemű, reszkető ajkú férfiúnak. Don Lorenzo volt, az uram. Felemelte mind a két kar­ját, mintha átkot hirdetne, vagy várná ,hogy rászakad az égboltozat. Rettenetes volt az arca: mint a csontvázaké, amelyeket az ásatásoknál emelnek ki a kőtörmelékek SZEGED Irta: JUHÁSZ GYULA A Tiszaparton halkan ballagok És hallgatom, mit sírnak a habok? E partok méla fordulóinál Állt egyszer gőgös Attila király. E tájon, hol a két viz összeér, Áldozott egykor dús Ajtony vezér. Ott fönn, ahol most vén harang dalol, Dugonics András busult valahol. Kenyából, Kelet-Afrikából érkezett legújabb je­lentés a “háborúról”, amit az angol kormány folytat a benszülottek egyik nagy ellensége, a malária ellen. A nemzetek szövetségével karöltve folyik ez a harc százezer négyzetmérföldnyi területen. Aránylag kevésbe kerül ez az irtóhadjárat, amely emberéletek százait menti meg, nem szólva azokról az ■ezrekről, akik egész életükön át szenvedő áldozatai a maláriának. A statisztika mindennél ékesszólóbban beszél. A kenyai gyerekek 90 százaléka volt maláriás az akció előtt. Két évvel később, amikor a maláriaterjesztő szú­nyogok irtása elkezdődött, mindösze 2 százalék volt a megbetegedés. A gyermekhalandóság a “háború előtt” nagy volt. Minden ezer közül 165 meghalt. Öt év múltán minden ezer közül 80 vesztette életét. A UN hasonló akciót folytatott annak idején Mexi­­coban, ahol ugyancsak emberéletek ezreit mentették meg. Ilyen hadműveletekről mindig szívesen ad számot a sajtó. A nemzetek szövetségének feladata, hogy kar­öltve az érdekelt nemzetekkel siessen az elmaradt né­pek segítségére. Ha a nyomorúság, baj, betegségek el­tűnnek a föld színéről, a kommunista agitátorok a vé­gén munka nélkül maradnak. A BÉKE BIZTOSÍTVA VAN . . . A Hazafias Népfront budapesti békebizottsága ülést tartott, amelyen dr. Pesta László elnök beszámo lója alapján megvitatták az első félévi békemozgalmi munka tapasztalatait. , A beszámoló rámutatott arra, hogy a fővárosban Mert busulásra volt itt mindig ok, Ugye bajtársak, ugye magyarok? Itt Tömörkény, ott Gárdonyi lakott, Petőfi Zoltán erre ballagott. Megállók felhős tavaszég alatt, S mig megy a viz és az idő szalad, Érzem, hogy az öreg Tisza felett Az örök élet csillaga remeg. egyre szélesebben bontakozik ki a békemozgalom. Az elmúlt félévben 640 békegyülést, megemlékezést, kiál­lítást rendeztek, s ezeken kivül számos tanácstagi be­számolón és szülői munkaközösségi ülésen is megemlé­keztek a békemozgalom eredményeiről. Az idei második félévben a békebizottság részt fog venni békemozgalmakban a hiroshimai atomtámadás évfordulóján, a második világháború kitörésének év­fordulóján. A hiroshimai évfordulón a;;t fogják hangoz­tatni, hogy az atombomba emberségtelen fegyver és atomtámadással csakis Kruscsevnek van joga újból és újból fenyegetőzni. A világháború kitörésének évfor­dulóján pedig a békemozgalmisták nem fogják említe­ni a Sztalin-Ribbentrop ölelkezést, amely elindítója Volt ennek a háborúnak. Arról sem fognak említést tenni, hogy a második világháború első fejezete azzal zárult le, hogy Sztálin és Hitler, mint éhes farkasok, feldarabolták Lengyelországot és felét-felét felfalták. Mégis, minthogy ennek a hazugságpropagandának békemozgalom nevet adtak, a Hazafias Népfront bu­dapesti bizottságának akciói biztosítani fogják a világ békéjét — akár hiszik a pestiek, akár nem. közül. A koponyájából fehé­ren villogott ki a fogsora és rémesen csattogott. Casanova nem látott sem­mit, csak én. Elugrottam az öléből, ő pedig ott maradt az ágyon és egykedvűen tűnő­dött. Nem vette észre, hogy elugrottam tőle, nem hallotta mentegetőzéseimet, nem lát­ta, hogy cdaborultam az uram csontvázkarjai közé és nem hallotta, hogy bevádoltam őt gonosz hazugságokkal. Hogy ő az oka mindennek, hogy el­csábított, megrontott . . . hogy erőszakkal kényszeri­­tett a házasságtörésre . . . Semmit sem hallott, sem a szerelmi vallomásaimat, sem a bocsánatkérést, sem a csók­jaim csattanását amikkel le­vettem az uramat a lábairól s megmámorosodva az ölelé­seimben, azt kérdezte tőlem: — Mit csináljunk ezzel az emberrel? Én felkiáltottam: — Öljük meg a gonoszte­vőt! És szegény Casanovát meg­ragadtuk, ágyba döntöttük. Sötét ibolyaszánü selyemin­gemből, amelyet ő hozott ne­kem Konstantinápolyból, kö­telet csavartunk és megfoj­tottuk. Casanova nem ellen­kezett. Hátrahajtotta a fejét, kimondhatatlan fájdalommal és szemrehányással rám né-BORT SUGÁRZÓ SZÖKŐKUTAK A régi világban Budán és Visegráclon a szökő­kutak vizsugarai helyett borsugarakban gyönyörköd­hetett a szemlélő. Lapozzuk csak végig a régi leírásokat s rögtön találunk állításunkra bizonyítékot. Dainero Tamás megörökítette tz 1501-iki budai űrnapját. (Cime: “La Testa del Corpus Domini a Buda.”) Mindjárt ebben találunk valamit a budai borkutról: tj “A főtér közepén igen csinos szökőkút állott, melyből egész napon át kitűnő bor folyt. A temérdek nép egész nap zarándokolt e forráshoz. Bögrékkel, fazekakkal, kalapokkal merítettek a finom italból, sőt némelyik csak a száját tartotta oda a borsugár­hoz.” Dainero Tamás megörökítette az 1501-iki budai borkút létezését igazolja. Bretagnei Anna francia királyné egyik fegyverhirnöke is említ Budán bor­kutat II. Ulászló felesége Anna 1502-ben Budára való megérkezésének leírásában: “A kastély egyik udvarában levő szökőkutból hat cső állott ki, melyek mindegyikéből egész napon át bor folyt.” Budán tehát két borkút is volt; az egyik a fő­téren, a másik a kastély udvarán. Visegrád is dicsekedhetett ily kiváló ékesség­gel, egy bort szökellő kuttal, sőt ebből már kétféle: vörös és fehér bor folyt. E kútról Oláh Miklós emlé­kezik meg “Hungária et Atilla” cimii 1536-ban irt müvében. Munkájának “Buda környéke” cimü feje­zetében, ahol a visegrádi udvart leírja, áll a követ­kező: “ . . .csodálatraméltó remekmű a múzsák kútja is, melyből vörös és fehér bor folyt.” Valószínű, hogy nemcsak Budán és Visegrádon voltak ilyen borkutak, hiszen a pazarlásban határt nem ismerő magyar főurak, kiknek nagy szőlőtermő birtokaik voltak, bizonyára utánozták az udvar e meglepő ékességét. Következtethetünk erre abból is, hogy Oláh Miklóst nem a bor érdekli, mint az ide­gen írókat, hanem maga a kút, a “csodálatraméltó remekmű.” Hihető, hogy Oláh előtt nem volt újdon­ság a borkút elterjedtségénél fogva; s hátha igazat mond a magyar mesében. MAGYAR KÖLTŐK Emlékezés nélkül mi volnál, óh szív? Beszédes húrjától megfosztott hárfa. Tompa * Az élet rövid béke s hosszú harc, És a halál rövid harc és hosszú béke.- Peíőíi * Minden órádnak leszakaszd virágát: A jövendőnek sivatag homályit Bizd az Istenség kezére S élj az idővel. ' F ; r*........... Berzsenyi zett és azt suttogta utolsó erőlködéssel: — Azért mégis imádom önt, Madonna Lucrezia . . . Óh, miért is bocsájt az Is­ten ilyen rettenetes álmokat a házasságtörő asszonyokra! Ez volt a naplóban és Casa­nova, elolvasván, szánakoz­va, mosolyogva, kissé gúnyo­san megjegyezte: — Szegény Lucrezia. Hogy megijedhetett! És megtapogatta oldalán rövid, hegyes, finom török kardját. Helyén volt a kard. Casanova kettőt lapozott a könyvben és szeme megállóit a mai dátumon. Julius 4. — Hm, ezt most irta, ahogy rám várakozott az erkély pi­ros rózsái alatt. Él olvasta: Az éjjel is róla álmodtam, az én szép, finom, édesbeszé­­dü, büszke és bőkezű gaval­léromról. Úgy volt, hogy Ca­sanova Párisban járt s ott a Hotel du Roule legszebb lak­osztályában fogadta Lajos ki­rály udvarának kitűnőségeit. Tudósok, költők, művészek és az clasz opera szépségei úgy hódoltak előtte, mi*t az élet és szerelem királya előtt. Saint Simon, Condé herceg, Richelieu és egy Querini ne­vű nagyvilági dáma vezették őt Fontainebleauba, a királyi vadászatokra. Mindönki cso­dálta Casanova éles és köny­­nyed elméjét, férfiúi megje­lenésének kellemét, szeren­cséjét a játékban s a szere­lemben, könnyed társalgását, lovaglását és tornáját. A nők mind felajánlották neki sze­relmüket, de ő éjjel-nappal az én nevemet suttogta és a királyi selyemszöző gyárban két tucat harisnyát vásárolt nekem, amelybe minden má­sodik szál szinaranyból volt beleszőve. Óh, mily ragyogó volt az az áttört selyemarany harisnya! Madame Querini majd megtébolyodott irigysé­gében és Condé herceg ked­vese boldognak mondta azt a nőt, aki e drága kincseket a lábára huzza. A harisnyát én húztam fel, én voltam az a boldog asszony és Casanova volt az a szerencsés, aki látta, mint feszül meg térdemen e remekmű. Ezt álmodtam az éjjel s az­óta nem tudok egyébre gon­dolni, mint a két tucat arany­nyal átszőtt selyemharisnyá­ra. Casanovának nem merem említeni, pedig tudom, hogy csak egy szót kellene szólnom és . . . Casanova arcán hideg ve­rejték ütött ki a napló olva­sásakor. Eszébe jutott ezer li­ra kártyaadóssága és ijedten susogta az ajka: — Ez már veszedelmes álom. Itt nem szabad tréfára venni a dolgot. Ha egy asszony ilyesmit álmodik . . . És Casanova összeszedte értákes apróságait, selyem­mellényeit, fodros ingeit, bár­sonyzekéit, török kardjának szíj j át megszorította a dere­kán, fejébe vágta tollas ka­lapját, kiosont a kerti házból és szaporán szedegetve vé­kony lábait, elhagyta Tivolit. Kocsit bérelt és elszökött Ancona felé . . . RS

Next

/
Oldalképek
Tartalom