A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-11 / 50. szám
\ Tó PÁSZTOR 7. OLDAL — Vissza. A nagyságos asszony megengedte neki, hogy estére ismét eljöhessen. * A gazda most Ilonkához fordult: | — Nagyságos asszonyom, ezt igazán rosszul tette. — Már bocsásson meg jó ember, de megmentőmet csak nem utasitom el úgy egyszerre. — Az egy rossz ember, nagyságos asszonyom! Napközben eszembe jutott, hogy hol is láttam én őt. Nem régiben hajnalban kirabolták a postát. Senki se tudja, kik voltak a tettesek. De én már sejtem. Akkor reggel, midőn a rablás történt, én igen korán mentem a hetivásárra. Egyszerre öt vagy hat vadászféle ember ment az országúton. Én merek esküdni, hogy ezek voltak a rablók és ez a fiatalember is köztük volt. Most már biztos vagyok benne. Ilonka ijedten nézett rá. — Ön tehát gondolja, hogy ő is rabló? — Úgy kell lennie. Részt vett a póstarablásban, tehát ő is rabló! — De hátha nem ezek rabolták ki a postát? — De az már bizonyos. A csősz azt is tudja, hogy lovaik a közeli erdőben állottak s a rablás végrehajtása után azokon elvágtattak. Mi tudjuk ezt, de nem szólunk semmit, mert félünk, hogy a zsiványok megbosszulják magukat rajtunk! — Most már minden meg van magyarázva! — kiáltott fel az asszony. — Ezért nem akarta, hogy a nagyságos asszony a hatóság segítségét vegye igénybe. Oh, az egy veszedelmes ember. Ne tartson vele! — Igaza van! — szólt Ilonka. — Óvakodni fogok tőle. De hogyan juthatnék én Nagyváradra? — Mit akar a nagyságos asszony ott? A. — Ott találhatom a férjemet! — Nem úgy, nagyságos asszonyom! Legjobb lesz, ha kegyed felkeresi a csendbiztost. Az majd módját ejti annak, hogy férjét hivatalosan tudositsa. Ilonka egy percig zavartan tétovázott. Végre igy szólt: — Tulajdonkép csak azért akartam Imre segítségét igénybe venni, mert minden pénz nélkül vagyok. Nem tudom, vájjon e részben kisegíthetnének-e önök ? — Oh, a legnagyobb szivességgel, — jelentette ki a háziasszony — szivesen adunk annyit, amennyit nélkülözhetünk. •— Akkor bemegyek Kolozsvárra, ott érintkezésbe lépek a hatósággal és megtudakoltatom férjem hollétét. — Ez bizony jó lesz! — jegyezte meg a gazda. — A hatóságok oly lassan járnak ugyan, mint a csigabiga, de mégis ez a legokosabb, amit tehet. — De hogyan jutok én Kolozsvárra? A gazda erre elmondta neki, hogy kiviszi őt kocsiján a legközelebbi vasúti állomáshoz, ahonnét pár óra alatt Erdélyország fővárosába érhet. — Messzire van-e az állomás? — kérdezte Ilonka. — Az bizony jó messzire van! Több mint három óra járás. — És mikor megy a vonat? — Úgy tudom, éjfél körül. — Akkor hát indulni is kellene! — jegyezte meg Ilonka. — Ezt tanácsolnám! — mondotta a gazda. — Most nem igen bátorságosak az utak! — De itt nem maradhatok! — mondotta Ilonka. — Legjobb nekem erről a vidékről minél előbb elmenni, mert a rablók bizonyára azon lesznek, hogy engem ismét hatalmukba kerítsenek. — Nem bánom, nagyságos asszonyom. Én elviszem, ha éppen akarja. Van egy ócska puskám, meg egy derék fokosom, azt magunkkal visszük és szükség esetében védelmül használjuk. Ilonka a háziasszonyhoz fordult, s kérdezte, nem fog-e félni egyedül itthon? — Oh, én is elkísérem ám! — jelentette ki a kérdezett. — Nagyon megunná magát a hosszú utón. — Nagyon köszönöm. — szólt Ilonka meghatottam — Ön igazán jó szivii. Egyelőre csak annyit mondhatok, fizesse meg az Isten. De ha egyszer férjemmel egyesülve leszek, bizonyára nem fogok magukról megfeledkezni. A gazda most befogott. Mig ő az istállóban a lovak körül foglalatoskodott, azalatt belépett a szobába Wesselényi Imre. Látszott rajta, hogy nagy felindulásban van, szemei félelmesen villogtak. Nyilván tudta már, vagy legalább sejtette, miben történt a megállapodás, mig ő oda volt. Ilonkát köszöntötte, a háziasszonyt azonban még tekintetre sem érdemesítette. — Eljöttem megtudni a nagyságos asszony elhatározását. — mondotta. — Remélem, velem fog jönni. — Ezt nem tehetem, uram! — Mire határozta tehát el magát? Csak nem fog itt maradni? — Nem, hanem elutazom. — Talán bizony egyedül akar Nagyváradra menni? • . — Nem oda, hanem Kolozsvárra megyek! Imre csodálkozott. — És mit akar ott nagyságos asszonyom? — Érintkezésbe fogok lépni az ottani hatósággal. — Ám legyen! — felelt Wesselényi. — Én kegyedet el fogom kisérni. — Nagyon köszönöm, Wesselényi ur, de már lesz, aki el fog kisérni! — Kicsoda? — kérdezte Imre szinte indulatosan. — A házbeliek! — Hát ezt érdemeltem meg, nagyságos asszonyom? — Ne vegye ezt sértésnek, kedves barátom! De gondolja meg, hogy én férjes nő vagyok. — Hát idáig el tudott velem jönni? — Ezt is csak az ön rábeszélésére tettem és mert azzal biztatott, hogy mindjárt férjemnek fog átadni. Eleinte férjem megbízottjának tartottam önt. Tovább azonban nem mehetek önnel. Ezt pedig ne vegye hálátlenságnak. Ha egyszer férjemmel egyesítve leszek, igen kitüntető szivességgel fogadom, ha ellátogat hozzánk. Első dolgom lesz férjemet rábírni, hogy ő maga hívja meg önt. Hol van lakóhelye? — Nem tudom még, hova fogok menni. — Hova mehetne ön máshova, mint a szülői házhoz? — Oda most nem megyek. Meghasonlottam apámmal. — Meghasonlott? Hogy lehet szülőkkel meghasonlani ? Lám, én boldog voltam a szülői háznál! Imre szomorúan lesütötte szemeit. — Eszerint nem Írhatunk önnek? — kérdezte Ilonka. — Nem! — válaszolt Imre s fejét dühösen megrázva, elrohant. Magaviseleté valóságos megdöbbenést keltett Ilonkában. látlanságnak. Ha egyszer férjemmel egyesítve leszek jegyzést kockáztatta: — Hisz ez bolond! Ilonka szomorúan felfohászkodott, romlatlan szivében mély részvétet érzett a szerencsétlen ember iránt. Most belépett a gazda s jelentette, hogy minden készen van. — Mindjárt készen leszek én is! — válaszolt Ilonka. Magára kapta a nagykendőt, melyet a háziaszszony kölcsönzött neki. Wesselényi Imre a háztól nem messzire bokor mögé húzódva, látta, hogy elindultak. Mély elkeseredés, vad indulat szállott szivébe, mert kinullázottnak hitte magát. — Ezért legalább bosszút kell állani! — mormogta magában. A kocsi elhaladt előtte. Host előjött fejtekéből s utána indult. A kocsi most gyorsan ment, a legközelebbi emelkedésnél azonban, ahol csak lassan kapaszkodhattak a lovak — elérte a kocsit. A hold a felhők mögé bujt, úgy hogy teljes volt a sötétség. Ilonka egyre attól félt, hátha belefordulnak a nagy sötétségben a vízmosásba. Az asszony váltig biztatta őt, hogy ne féljen, meg lehet bízni a lovakban, nem lépnek azok félre, de meg a gazda is tapasztalt kocsis és jól ismeri az utat. Imre feltűnt mögöttük és az asszony meg is látta őt. — Nini, valaki jön utánunk! — szólt halkan. Ilonka összeházkódott ijedtében. A gazda hátranézett. Nem lehetett kivenni, ki legyen az, de magatartása igen gyanús lévén, a gazda elővette puskáját, hogy minden eshetőséggel szemben készen legyen. — Az Istenért, csak nem fog lőni! — mondotta Ilonka szepegve. — Majd csak a levegőbe lövök, hogy ezáltal elriasszon! a fickót. — jegyezte meg a gazda. El is sütötte fegyverét. A hegyek hatszorosan verték vissza a dörgést. Erre Imre azt hitte, hogy őrá lőttek s ezáltal jogosítottnak vélte magát hasonlót hasonlóval viszonozni. Előkapta tehát revolverét s azt rájuk szegezve, elsütötte. Ilonka rémülten felsikoltott. A golyó éppen füle mellett sivitott el. Imre a sikoltás hallatára elrémült. Vájjon Ilonkát találta a golyó? Bármily bősz volt is, e gondolat rettenetes izgatottságot keltett benne. A paraszt azonban nem volt rest s puskájának második csövét is kilőtte, még pedig most egyenesen a támadót célba véve. A golyó Imre combjába vágódott. — Ördög és pokol! — kiáltott felszisszenve s a következő percben összerogyott. Ilonka ájuldozott az ijedtségtől. A gazda pedig a lovak közé vágott s elmenekülni igyekezett a veszedelmes helyről. Attól tartottak, hogy hátha még több rabló is rájuk támad. — Mondtam én, hogy rablók járnak erre! — jegyezte meg a gazda. — Ez nem volt az igazi rablók közül való. — mondotta a felesége. — Hát ki lett volna? — A fiatalember volt, aki Wesselényi Imrének mondta magát! — Ugyan mit beszélsz? — vetette ellen a gazda. Ilonka sem akarta ezt elhinni. Imre csak nem vetemedhetett ilyesmire! — De az volt! — erősitgette az asszony. — Az alakjáról ráismertem. Egyébiránt majd tisztába hozzuk mi ezt! Az öregem mindjárt holnap jelentést tesz erről az esetről. A vasúti állomást minden további baleset nélkül elérték. A vendégszerető asszony érzékeny búcsút vett Ilonkától, ki megígérte, hogy amint lehetséges lesz, levélben tudósítani fogja szerencsés megérkeztéről. Wesselényi nem birt tovább menni. Sebéből vérezve ott feküdt tehetetlenül az utón. Nemsokára pandúrok mentek arra, kik felszedték őt és bevitték a legközelebbi városkába, ahol sebét bekötözték. , r Kérdezték őt, mi történt vele? Az egészből csak annyit vallott be, hogy a sötétségben rálőttek. A csendbiztos rablótámadásnak vélte a dolgot, de csakhamar megjelent a parasztgazda s máskép adta elő a dolgot. '"*■ |«Ildimül Tőle tudta meg Lorántffyné dolgát a csendbiztos is, amiről Wesellényi Imre mélységesen hallgatott. Most tehát egész más világításban lászott a dolog, ami arra indította a megyei csendbiztost, hogy a sebesültet Kolozsvárra szállíttassa további kihallgatás végett. 59. FEJEZET Váratlan vendég. A rablók között nagy volt az izgatottság. A szép fiatal nő eltűntével nem sokat törődött volna egyikük se, mert végre ő csak terhűkre volt, hanem attól tartottak, hogy egyik társuknak árulása és a postarablás miatt, katonaságot mozgósitanak ellenük. A pandúroktól nem féltek volna, a katonasággal azonban nem volt tanácsos kikezdeni. Harambasa pedig dörmögött, mint a medve. Szörnyen bosszantotta, hogy az a gaz Jancsi igy visszaélt a bizalmával. Szerette volna őt elfogatni s elevenen megégetni, de uj rejtekükből egyikük se mert kimozdulni. A vezér kiadta a szigorú parancsot, hogy egy darabig minden ember a táborban maradjon. Egy este az őrszem nagy meglepetésére, egy nő közelitett a búvóhelyhez. Az első pillanatban azt hitte, hogy ez egy álruhába bujt kém s rászegezte fegyverét. — Ki fia vagy? — kiáltotta. — Jó barát! — válaszolt egy női hang. A rabló meglepetve nézett rá. Tehát nem női ruhába bujt férfi, hanem valóságos nő. — Mit akarsz? — Vezess a vezérhez! — parancsolta a nő. A rabló azt hitte, hogy talán a megszöktetett nő áll előtte s jól ránézett. De nem az volt! Ennek bogár fekete a szeme, mig a másiké szép kék volt. — Mit akarsz a vezérrel? — kérdezte a rabló gyanakodva. — Ne kérdezz sokat, hanem vezess hozzá! — parancsolta a jövevény. A határozott beszéd imponált a rablónak s a táborba vezette az idegen nőt, bejelentvén őt a vezérnek. Harambasa előjött. Kérdő tekintetét várakozásteljesen szegezte az ismeretlenre, aki most hátravetette a fátyolt. — Kegyed az? — kiáltott meglepetve. — Én vagyok, — felelt a nő s közelébb lépett az őrtüzhöz. Harambasa még egyszer ránézett. — Valóban ő az . . . Lorántffy Etelka, — mormogta magában. — Hogy a manóba talált ide? Drága nagysád, — tette hozzá fenhangon —, ez egyszer rosszkor jött. , — Miért? — Mert menekülőben vagyunk. Itt már ég alattunk a talaj. — Nagyon garázdálkodtatok talán? — Nem, hanem elárult egy társunk, ugyanez a fickó rabolta el tőlünk a fogoly nőt is. Etelka ennek hallatára ijedten kiáltott fel: — Mit hallok? Lehetséges lenne ez? — Úgy van! Bármily nehezemre esik is bevallani, de úgy van! Egy percig megkövülve néztek egymásra. — De mint történhetett ez, Boldizsár? — kérdezte végre Etelka. — Ez szinte hihetetlen. — Hihetetlen, de mégis való, — válaszolta a vezér és elbeszélte a történteket, miközben egyre erősitette, hogy őt semminemű mulasztás nem terhelheti. Etelka rosszalólag csóválta fejét. — Számodra nincs mentség, — mondotta. — Hogy tudtál olyan embert beereszteni hozzá, aki még nem volt egészen kipróbálva? Valóban egyedül a te hiszékenységed mozdította elő a szöktetést. (Folytatjuk) Személyi liirck XXIII. JÁNOS A pápa erős hűtést kapott, de szokásos audienciáit megtartja. Állapota tehát nem ad aggodalomra okot. MARSHALL FIELD A chicagói Marshall Field család nagy üzletének bevétele ez év első felében 156 millió dollár volt, egymillióval több, mint a múlt év első fölében. CHAPLIN Charlie Chaplin 70 éves filmkomédiás 34 éves felesége Oona hetedik gyermekkel örvendeztette meg svájci villájukban. KARÁCSONY A SZENTFÖLDÖN JERUZSÁLEM — Az izraeli és jcrdáni hatóságolk megállapodása alapján 3000 izraeli kereszténynek, nagyobbrészt araboknak, megengedik, hogy karácsony estéjén a fegyverszüneti határon át Bethlehembe menjenek, jordáni területre. Január 7-én, a görög orthodoxok kapnak engedélyt betlehemi zarándcklásra. Január 18-án 300 örmény orthodox fogja Bethlehemben megünnepelni a karácsonyt. Összesen 10,000 keresztény kért határátlépési engedélyt, de a jordáni kormány csak 3000 zarándokot bocsát be. AZ ACÉLIPARI KONFLIKTUS Eisenhower elnök, mielőtt a nagy útra elindult, komoly üzenetet küldött az acélipari munkaadóknak és az uniónak: Tartós sztrájk ebben vagy más alapvető iparban veszélyezteti az Egyesült Államok gazdasági életét és biztonságát. A vitában álló feleknek mindent el kell követniök békés megállapodásra. Ha ez mégsem sikerülne, a nemzet nem nézhetné tétlenül az ilyen konfliktus romboló következményeit és törvényes beavatkozás elkerülhetetlen lenne. ÖREG EMBER ELSŐ BŰNE WINDER, Ga. — John Henry Davis 100 éves férfit letartóztatták, mert megölte és a mezőn eltemette 29 éves leányát. Davis eddig büntetlen előéletű volt. HONVÁGY KITCHENER, Opt., Canada — Milton Leismadárházából elloptak 13 galambot. Másnap 7 galamb visszajött. Carl, a galambok 12 éves barátja, nagyon megörült a hazatért madaraknak. IJESZTŐ ZENE BADEN-BADEN, Németország — A badeni és Württemberg! szőllőgazdák rájöttek arra, hogy a rigók és a seregélyek utálják a rock-n-roll zene néven ismert hangzavart. FAGYOS GYŰLÉS LIVERPOOL, Anglia — A kórház, szülészeti osztályára hoztak egy 31 éves nőt, akinek agyában egy vérér mégrepedt. Az orvosok, hogy agyvérzésnek elejét vegyék, öt óra hosszat megfagyasztották az asszonyt és megoperálták, aztán másnap megszületett a gyermeke — normális, egészséges gyermek. JAJ DE JÓ A VASÁRNAP! KOPENHÁGA — A lutheránus egyház elhatározta, hogy ezentúl a vasárnapi istentiszteleteket 10 óra helyett 10:30-kor fogják kezdeni, hogy a hivők félórával tovább aludhassanak. Irta: TÖLGYESY MIHÁLY SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE
