A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-02 / 40. szám

4. OLDAL A Jő PÁSZTOR-* -— . A magyar nepnek nincsen más gondja, mint algériai menekültek segítése? BUDAPEST. — A Népsza­vában olvastuk a Magyar Távirati Iroda következő hi­vatalos jelentését: Az algériai menekülteket segítő bizottság a gyűjtési akció befejezésével jelentést adott ki. Mint a jelentés is megállapítja, az akció sikerrel fejeződött be. A gyűjtési fel­hívásra szinte az egész lakos­ság megmozdult. Népünk ismét bebizonyítot­ta testvéri szolidaritását az algériai nép iránt. Az algériai menekülteket segítő bizott­ság, a már eddig elküldött adományokon kívül tiz tonna cukrot, 43 tonna lisztfélesé­get, több mint öt tonna szap­pant, két és fél tonna tejport, különböző gyógyszer eket, 2700 takarót, gyermekfehér­­nemüt, iskolai felszereléseket és egyéb szükséges dolgokat vásárolt, összesen 1,200,000 forint értékben. ~ A bizottság köszönetét fe­jezi ki mindazoknak, akik a nemes emberbaráti feladat teljesítésében részt vettek és forintjaikkal segítették eny­híteni a több mint kétszázezer algériai menekült, öregek, rokkantak és ártatlan gyer­mekek szenvedéseit. * Azután a Népszabadságban is láttuk ugyanezt a hivatalos jelentést, de — egy mondatot elhagyott a pártlap. Elhagyta azt a mondatot, amely azt ha­­zudja, hogy “A gyűjtési fel­hívásra szinte az egész lakos­ság megmozdult.” Úgy látszik, a Népszabad­ság szégyenkezve visszahök­kent ettől a hitleri méretű nagy hazugságtól. Bizonyára értesült a Népszabadság szer­kesztősége arról, hogy a ma­gyar posta még mindig tö­megesen továbbítja Ameriká­ba a magyar falvak nyomorú­ságban élő lakóinak segítsé­get, ócska ruhát kérő, kö­nyörgő leveleit. És persze azt is tudják a Népszabadság irói, hogy hiábavaló a nyomor szivettépő kiáltozása a falusi levelek szarkalábbetüin ke­resztül : nem lehet a szegé­nyeknek, betegeknek, nyomo­rékoknak, ruhátlanoknak ócs­ka holmit küldeni, mert ezt könyörtelenül betiltották az uj vámrendelettel Moszkva magyarországi helytartói. A nyomorban élő magyarok nyo­mora hidegen hagyja őket, Kádárt, Münnichet meg a Ma­­rosánt; ők az algériai felke­lők részére rendelnek el gyűj­tést, mert igy kívánja ezt a szovjet reglama. KITÖR AZ ELFOJTOTT HARAG Társbérlők, szomszédok veszekszenek, verekednek BUDAPEST. — A Népsza­va erkölcsnemesitő céllal ér­dekes riportot közöl a bérhá­zakban gyakran előforduló torzsalkodásokról és elárulja az ellenségeskedéseknek mé­lyebb, titkos, tudatalatti ki­robbantóját: az üzemben munka közben felgyűlt ha­rag kitörését abban a perc­ben, amikor már nem áll a munkás a gyári fegyelem nyo­mása alatt. Már okai is vannak a la­kók közti durva összeütközé­seknek;1 ideges, ingerült és ingerlékeny lakókkal vannak tele az összezsúfolt lakások. Társbérlők összeférhetetlen­sége közmondásos Pesten. íme a Népszava riportjának pár jellemző részlete: A József körúti nagy bér­házban lakógyűlés volt. Az egyik felszólaló éppen kifo­gásait sorolta a ház gyerekei ellen: összefirkálják a falat, hangoskodnak, egész nap za­varják a ház lakóinak nyu­galmát. Egyszerre csak az emeletről egy asszony, két rakoncáltlan kislány anyja ki­áltott le. A nem éppen szalon­képes hozzászólásból vita lett, amely már-már tettlegesség­­gé fajult, amikor végre sike­rült rendet teremteni. A kerületi tanács szabály­sértési előadója, dr. Felméri Imre a házirend megszegésé­ért, trágár és ocsmány sza­vak használatáért pénzbír­sággal sújtotta az asszonyt. — Elég gyakran tárgyalok ilyen ügyeket —- mondja dr. Felméri. — Hol a házirend megszegése, hol botrányoko­zás az ügy magva. A békét­­lenkedő, veszekedő lakótár­saink ügyeit három csoportba sorolhatnám. A notórium ösz­­szeférhetetlenek, akik felrúg­ják a házirendet, semmibeve­szik a szocialista együttélés szabályait, tartoznak az első csoportba. A másodikba a társbérleti “csendéletek”, a harmadikba az ittasság mi­atti botrányok tartoznak. A Bezerédi utcában lakó Sz.-né és B. közötti albérleti vita mind a két fél megbün­tetésével végződött. A főbér­lő nem tudott aludni, mert az albérlő zajongott. A főbérlő fia botrányt rendezett. Hang­szalagra vették a veszekedést. Később napirendre kerültek a verekedések is. Az ügyet bír­sággal zárták le. Sokszor tömegverekedések ügyében kell igazságot tenni a szabálysértési előadónak. A Homok utca egyik kis hálá­ban ^ házfelügyelő figyelmez­tette a gyerekeket, viselked­jenek csendesebben. Emiatt a szülők ostrom alá vették a házfelügyelő lakását, baltával és papucs sarkával betörték a házmesterlakás ablakait és kölcsönösen osztották a pofo­nokat. A verekedésnek rend­őr közbelépése vetett véget és a több száz forintos pénz­bírságok kiszabása tett pon­tot az ügyre. — Mi az oka az ilyen ma­gatartásnak ? — Néhány emberből hiány­zik az önfegyelem — mondja dr. Felméri. — Akik munka­helyükön rendesen és csende­sen viselkednek, otthon egy­szerre megváltoznak és külö­nösen ha isznak, nem bírnak magukkal. Az elmúlt félév­ben csaknem 200 ilyen jellegű feljelentés érkezett hozzánk, az összes szabálysértések 10- 15 százalékát teszik ki a ve­­szekedéses ügyek. Sok az alaptalan feljelentés, szemé­lyi ellentétekből, bosszúból. ÖREG MAGYAR TRAGÉDIÁJA BORDERTOWN, N. J. — A 70 éves Varga László se­­hogysem tudott megvigaszta­lódni szeretett élettársa el­vesztése fölött, gyakran ment ki a sírjához, végül is örökre ott akart maradni. Letérde­pelt a sir mellett, családja tagjainak a fényképeit kö­rülrakta, azután főbelőtte ma­gát. Úgy találták, arccal a sírra borulva. A 32 éves Harry Levenstein (jobbról) életéről 20 év­vel ezelőtt lemondtak az orvosok Lengyelországban, mert súlyos tuberkulózisban szenvedett. Most sike­rült kijutnia apjához (balról). Középen F. B. Dwyer képviselőnő, aki közreműködött a bevándorlás ügyé­ben. MAGYAR DIÁKOK, MUNKÁSOK EZREIT INGYEN DOLGOZTATJÁK BUDAPEST. — A Népsza­va jelenti: Szerda délben meg­nyitották a hansági csator­nát. A Hanság szivében ta­lálkoztak össze a horvátkim­­lei és a hanságtanyai táborok ifjú építői és 800 fiatal üdv­rivalgása mellett vágtak át a most elkészült két csatorna közötti, alig egy méteres sza­kaszt. Ebben az évben 24 ki­lométer hosszú csatornát ké­szítettek a fiatalok, s igy már több mint negyven kilométer hosszan szelik át a Hanságot a levezetőcsatörnák. Az eddig épült csatornákkal együtt a most megnyitott csatorna már 6000 holdról vezeti le a vizet. A csatorna megnyitása után mindhárom hansági tá­bor fiataljai a horvátkimlei táborba vonultak, hogy együtt ünnepeljék meg a nagy ese­ményt. A Kommunista Ifjú­sági Szövetség Központi Bi­zottsága a Hanságban dolgo­zó fiataloknak köszönetét mondott az ingyen végzett nagy munkáért. 8000 óra munka — munkabér nélkül Uj ebédlőt avattak szerdán a Budafoki Zománcedény­gyárban. A gyár dolgozói 4 hónap alatt mintegy nyolcezer óra társadalmi (vagyis in­gyen) munkával a régi, szűk étkezde helyén világos, csem­­pézett, villanytűzhelyekkel, gőzfütéses üstökkel ellátott főző- és étkezőhelyiségeket emeltek . Segítettek a Hárosi Fale­mezgyár, az I. Épületelem­gyár, a Kőbányai Porcelán­­gyár, az Elekthermax dolgo­zói is. A falburkoló csempéket zo­máncozott hulladéklemezből gyártották. VETERÁN MAGYAR BŰVÉSZ HAMBURG, Nyugat-Né­­metország. — A nagy német kikötőváros egyik forgalmas utcájában évtizedek óta áll a magyar Bartl János bü­­vészkellékeket árusító üzlete. A 79 éves tulajdonos ötven évvel ezelőtt került ki Német­országba. Kora fiatalságától helyet, hogy kellő időben közbelépjen, a legkisebb szemfényvesztést sem tudta felfedezni. A kendő, amely­­lyel szemét bekötötték, nyil­ván valami olyan vegyi anyaggal volt preparálva, amely a sürü szövetet áttet­szővé tette. De ennek titkát kezdve érdokolto a bűvészet s állandóan újabb és újabb trükkök feltalálán törte a fe­jét. Üzletének ma nemzetkö­zi neve van. A Bartl-féle bü­­vészkatalógus a trükkök ez­reit sorolja fel és egy nagy­üzem semmi mást nem gyárt, csak Bartl büvészkellékeit. Kezdetben, amikor gyári munkás volt, mint amatőr bűvész néhány ötletes trük­kel szórakoztatta társait. Mu­tatványainak nagy sikere volt, s már-már azzal a gon­dolattal foglalkozott, hogy átképezi magát hivatásos bű­vésznek. De rájött arra, hogy jobb üzlet a büvészkellékek gyártása. Lakásán maga ké­­szitette a kellékeket, amelye­ket azután társainak adott el. Később kis üzletet nyitott, ahol már nagy választékot tartott. A kellékek árusításával együtt egy kis házi amatőr bűvész iskolát is nyitott. Ta­nítványait bevezette a legér­dekesebb trükkök ismereté­be. Messze földekről jönnek hozzá a tanítványok és pél­dául a hinduknak ő tanítja azt az elképesztő mutat­ványt: hogyan emelkedik fel egy kötél a magasba, hoj*y megmerevedve megálljon a le­vegőben. Az öreg büvészkellék ke­reskedő és tanár elmondotta, hogy az első trükk, amivel nagy feltűnést keltett a vá­rosban, ez volt: bekötött szemmel autóvolán mellé ült és a legnagyobb forgalomban hibátlanul vezette kocsiját. A rendőr, aki mellette foglalt ma sem áiulta el. “Minden trükköt megta­nulhatnak nálam az amatőr bűvészek, — mondotta. Egy nap alatt nyulat varázsolhat­nak elő a cilinderekből, vagy eltüntethetik a feleségeiket. A kisebbpénzüek kártyatrük­­köket és száz más érdekes és mégis olcsó mutatvány trükk­jét sajátíthatják el nálam. FELEDTÜK EL . . . WASHINGTON — Krus­­csev washingtoni fagyos-hü­­vös-langyos fogadtatásakor csak egy incidens volt: egy fiatal ember fekete zászlót hordott körül, rajta az ijesztő koponya-keresztcsónttal. A rendőrök gyorsan eltávolí­tották a tüntetőén hallgatag tüntetők köréből és most ar­ra a kérdésre, hogy milyen vádat emelnek Marvin H. Merry 27 éves west-virginiai tanító ellen, D. G. kormány­zótanácsa azt felelte, hogy — nem emelnek vádat. Felejt­sük el ezt az epizódot, hiszen Kruscsevvel akpcsolatban oly sokat kellene, ha lehetne, fe­lejteni. A SZÁMLA Kruscsev és több mint 100 tagú kíséretének amerikai propagandakörutja drága mulatság, az utazási, szállo­dai, étkezési, stb. költségek naponta több ezer dollárt tesz­nek ki. A számlát a U. S. kül­ügyminisztérium egyenlíti ki. KIS hírek az óhazából DEBRECEN. — Egymillió forint társadalmi munkát (fi­zetés nélkül) végeztek eddig Hajdu-Bihar megye polgári járásában. Az év második fe­lében községfejlesztési napo­kon és falunapokon újabb fél­millió forint értékű közhasz­nú munkát végeznek majd a járás lakói. * SZOMBATHELY. — Száz­ötvenféle kerámiatárgyat ké­szítenek a magyarszombatfai hires fazekasok a község ke­rámiagyárában. A magyaros motivumokkat díszített vá­zák, tálak, mokkás készletek eljutnak a Szovjetunióba, Lengyelországba, Angliába, Kanadába és más országok­ba is. * EGE!R. — Néhány héttel ez­előtt gyilkosság történt a mátrai ásványbánya gyön­­gyössolymosi üzemegységé­nél : vasruddal fejbevágták Szűcs Péter éjjeliőrt és több késszurással meggyilkolták. A rendőrség a lakosság segít­ségével kézrekeritette a tet­test, Minszk Lajost, aki a vál­lalatnál dolgozott, mint segéd­munkás. {4 A gyilkos megtudta, hogy a munkások fizetését, 147,000 forintot a pénztár páncél szek­rényébe csukták és azt éjjel meg akarta szerezni. Félt, hogy az őr észreveszi, ezért a pénztár ajtajában megvárta és amikor Szűcs Péter arra sétált, leütötte, maöd agyon­szurkálta. Ekkor — ugylát­­szik — megijedt és az éjjeliőr­től elrabolt kulcsokkal együtt elhagyta az épületet. * MAKÓ. — Makón és kör­nyékén szedik a vöröshagy­mát. A fővárosba és az or­szág más vidékeire hetenként 300-400 mázsát szállítanak. A napokban megkezdődött a Makó-vidéki vöröshagyma exportja is. A termést a felvá­sárlótelepen gondosan válo­gatják és gépekkel osztályoz­zák, hogy egy tételben azonos nagyságú és minőségű áru ke­rüljön a megrendelőhöz. Az első tételeket, mintegy har­minc vagon vöröshagymát Ausztriába és Svájcba szállí­tották. MŰVÉSZI KIVITELŰ MAGYAR BÉLYEGEK A VILÁGPIACON BUDAPEST. — Magyaror­szágon mintegy százezer a bé­lyeggyűjtők száma, világszer­te körülbelül százmillió bé­lyeggyűjtővel számolnak. A Magyar Filatélia — vagy ahogy az egész világon isme­rik: Philatelia Hungarica Bé­lyegkereskedelmi Export és Import Vállalat a világ öt leg­nagyobb bélyegkereskedelmi cége közé tartozik. A ma­gyar bélyeget minden földré­szen, minden számottevő or­szágban képviseli az a mint­egy 400 vállalat, amelyekkel a Filatélia rendszeres kapcso­latot tart fenn. Több mint 100 külföldi szaklap fénykép alap­ján minden esetben előre be­mutatja olvasóinak a kibo­csátás előtt álló magyar bé­lyegeket, amelyeket hozzáve­tőleges adatok szerint körül­­bel 60,000 külföldi gyűjt. A magyar bélyegek világsi­kerének az a titka, hogy mű­vészi a tervezésük, szép a ki­vitelezésük. Mig némelyik or­szág külföldön készítteti pos­tabélyegeit, a magyar nyom­daipar műszaki felkészültsé­ge olyan, hogy más államok bélyegeinek előállítását is vál­lalja. Számos magyar bélyeg­sor jelenik meg 4 szinü kivi­telben, ugyanakkor olyan or­szág, mint például az Ame­rikai Egyesült Államok, ed­dig legfeljebb két színben nyomatta bélyegeit és most készül fel ennél több szinü nyomatok előállítására. A műszaki felkészültséggel párosul a magyar bélyegter­vezők nemzetközileg elismert művészi tudása. Légrády Sán­dor, Cziglényi Ádám, Szűcs Pál, Nagy Zoltán, Gönczi Ti­bor, Velter József, Papp Ta­más és társaik neve világszer­te ismert a szaksajtóban kö­zölt cikkekből és magukról a bélyegekről. A magyar bé­lyegek értékének emelkedésé­re jellemző, hogy a brüsszeli világkiállítás megnyitása al­kalmából kiadott blokk elő­ször 1,50 dolláros áron ke­rült forgalomba, ma pedig már 5 dollár az értéke. A Nemzetközi Bélyeggyűjtő Szö­vetség tavalyi kongresszus alkalmából készített virág­blokk ára ugyanez idő alatt 1 dollárról 2.50 dollárra emel­kedett. Az idén is számos szép uj sorozatot bocsátott ki a ma­gyar posta. Most jelent meg a hét értékből álló lepke-sor — Velter József tervezése —, amely bizonnyal tovább gya­rapítja a már “bélyegnagy­hatalomnak” számitó Ma­gyarország hírnevét. Nem kétséges, hogy a lepkéket ere­deti színeikben ábrázoló és la­tin megnevezésüket4 feltünte­tő uj sor is joggal arat majd nagy sikert. Két szomszédvár BERLIN — A költők fan­táziájában két szomszédvár lakói, mindig ellenségek, halá­los ellenségek és összecsapá­saik jó témát nyújtanak kö­tői elbeszélések, balladák Írá­sára. De megesik néha más­kép is: az ellenségek baj­ban egy percre, egy órára fegyverszünetet kötnek és megsegítik egymást. Ez tör­tént most Kelet-Berlin és Nyugat-Berlin szegesdrótke­­ritéses határvonalán. A szov­jetzónában az egyik “határ­menti” parkban tűz ütött ki, a kommunista tűzoltóság nem tudott úrrá lenni a pusztító lángokon, mire a demokrati­kus tűzoltóság a túloldalról működésbe hozott egy fecs­kendőt, áthúzta azt a szeges­­drótkeritésen és segített elol­tani a tüzet. THANK YOU! SOGNE, Norvégia — Rev. Olav Gautestad, aki a fiatal Rockefellert és norvég meny­asszonyát megeskette, jelenti, hogy egyháza 1000 dollár CANTON, Ohio — Az or­szágúton történt gondatlan­ságból elkövetett emberölé­sek bűnöseit általánosságban gyakran nevezzük gyilkosok­nak, bár ez a meghatározás az igazságszolgáltatásban nem helytálló. Annál megle­pőbb, hogy Stark megye vád­­zsürije hivatalosan ezt az osz­tályozást adta annak a bűn­esetnek, amelynek következ­tében három ember meghalt. Az eset úgy történt, hogy Ellis Paterson 2í6 éves és James Bradley 23 éves fiatal­ember egy bárban lefolyt ita­lozás után fogadást kötött. Arra vonatkozott ez, hogy me­lyikük autója gyorsabb. A versenyben már jóval 80 mérföldön felüli sebességgel száguldoztak, amikor belero­hantak a szembejövő forga­lomba. Három személy ma­radt holtan az országúton és 8 súlyos sebesült. A két esze­veszett “versenyző” megúsz­ta a borzalmas kalandot. Stark megye történetében első eset, hogy nem ember­ölés, hanem gyilkosság címén emeltek vádat országúti sze­rencsétlenség okozója ellen. Mivel azonban a két vádlott fogadott, hogy a törvényben előirt sebességet túllépi, az előre megfontolt gyorshajtás alapján nem egyszerű gon­datlanságot látott a vádzsüri. BEVÁNDORLÁS KANADÁBA OTTAWA — A kanadai kormány közli, hogy Los An­gelesben és Minneapolisban bevándorlási hivatalokat fog nak felállítani, mert amerikai­ak egyre nagyobb számban vándorolnak be Kanadába. Tiz év óta a Kanadába áttele­pedő amerikaiak száma húsz­szorosára emelkedett. A két bevándorlási irodában infor­mációt kaphatnak amerikai farmerek, üzletemberek és munkások, akik Kanadában akarnak szerencsét próbálni. Hasonló kanadai bevándorlási irodákat két év előtt nyitottak meg New Yorkban és Chica­góban. ajándékot kapott az öröm­apától, Nelson Rockefeller newyorki kormányzótól. Szépség Szolgál A KONYHAI MELLÉKÁLLOMÁSON A modern konyha elengedhetetlen kelléke—lé­pést megtakarító, ebédet megmentő mellék te­lefon—színekben. Érdeklődjék helyet megtaka­rító, oldalhorgas fali telefonjaink iránt, mely lehetővé teszi, hogy letegye a készüléket, amikori megkavarja a lábast, vagy megnézi, hogy mit cselekszenek a gyerekek. Rendeljen egyet még ma. Ha már ott tart, rendeljen melléktelefont minden munkaszobába, -nappali szobába és háló körzetek részére. Hívja: OHIO BELL MA 2-9900 ’ OHAZAI HÍRADÓ GYILKOSOK VERSENYE Dorcas Brower 19 éves eszkimó szépség, Holly­woodban játsza egy esz­kimó film főszerepét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom