A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)

1959-03-06 / 10. szám

a jó pásztok 5. OLDAL HASZNOS JANOS EMLÉKE OlRWEiLL, 0. — Az Ashta­bula megyei Ground Obser­ver Corps, a civil légi figyelő szolgálatot végző- önkéntes csoport január 31-én beszün­tette működésiét, miután az Egyesült Államok kormányai az ország egész területén fe­­ilíeslegesuEik nyilvánította ezt az -eddig hasznosnak bizonyult -soig-álatot. Feleslegessé azért DR. BRAUN A JÖVŐ LÉGÜRI HADSZÍNTÉRRŐL SOUTH BEND, Ind. — Dr. Wernher von Braun, a né­­metszármazásu amerikai ra­kétakutatási főnök, a Notre Dame egyetemen átvette a se­nior class elnöke kezéből a hazafiassági érdemjelt. E'z alkalommal Braun kijelen­tette, hogy az oroszok ugyan megelőztek és felülmúltak bennünket a rakéta kutatás és gyártás terén, de Amerika az élre kerülhet, ha a nép hajlan­dó a kutatás és tervezés költ­ségeit magára vállalni. A szovjet célja a világtiri uralom, fejtegette Braun. A technikai, mérnöki lehetőség már ma megvan arra, hogy felküldjenek a föld légkörébe és azon túlra műholdakat, amelyekben figyelő készülé­keken kívül figyelő emberek is lennének. Ezek katonai cé­lokat is szolgálnának, lehető­vé tennék az egész földterü­leten a katonai megfigyelést. Az amerikai felsőbbséget ezen a téren csak úgy lehet elérni, ha már az iskolákban kezdjük technikai, fizikai, mérnöki tehetségek kiképzé­sét. MANION MEGSZÓLALT Dr. Manion, aki egykor a Az orvosi tudomány ELISMERI a méhfullánk mérgé­nek hatását reumatikus esetek­ben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, melv méhíüllánkmérget tartalmaz. — Fájdalom nélkül enyhitőleg hat. Reuma, arthritis, viszketegség, csípő és derékfájás, viszértágulás, gölcs, hülés stb. esetekben. Ne szenvedjen. Kérjen INGYENES bővebb értesítést. Cim: JOHN TÓTH, 1143 Hülcrest Rd, South Bend 17, Ind. Csakis az Esrvesült Államok és Canada területére szállítunk. Ne hagyja a járt utat járatlanért! MÁRCIUSI ESEMÉNYEK Vasárnap, március 8-án es­te a Szent István Anyák Kö­rének divatbemutatója az is­kola nagytermében. Szombaton, március 14-én este Warrenville és környéke magyarsága vacsorája és mű­soros szabadságünnepélye az \mikor a gyász szomorú órája »érkezik, lelkiismeretes körül­­ekintéssel vigyázunk a legki­­ebb részletre is. Köszönjük a -aagyarság szives pártfogását CONVERY and HANLEY Tametkezők és Balzsamozók 460 SUMMER STREET STAMFORD, CONN. Telefon: 3-1411 vált a -magas helyekről, tor­nyokról való éj jel-nappali fi­gyelés, ellenséges repülőgé­pek közeilísdssiének kémlelése, mert időközben kiépült az egész országban a radar háló­zat, Ashtabula megyében a G. 0. C. megszűnésének érde­kes magyar vonatkozása van, ‘mert Orwell városában a fi­gyelő tornyot magyar ember 'építette fel, Hasznos János, aki fogadott hazája iránti lel­kesedésből és Ihlüsége jeléül tette ezt, miértis őt a város Notre Dame egyetem dékánja volt és újabban szuperpat­rióta szerepében tetszeleg ma­gának és egy kis csoportnak, fenntart egy “nevelő” adó­mentes rádió programot. Ezen a programon Kimmel tenger­nagy, a pearl-harbori tenge­részeti parancsnok, azt fejte­gette, hogy a Pearl Harbor elleni japán támadást Roose­velt elnök rendelte meg. A rá­dió előadást röpirat formájá­ban kiadta Manion és egy példányt elküldött Mrs. Elea­nor Rooseveltnek, hadd tudja meg sok év után, hogy az c férje volt Pearl Harbor sír­ásója. Mrs. Roosevelt most meg­felelt a vádra: Sokan Roose veit legközelebbi munkatársai és bizalmasai közül — Hull külügyminiszter, Stimson re­publikánus hadügyminiszter, Knox republikánus tengeré­szeti miniszter, stb. — meg­írták emlékirataikat és egyi­kük sem tud semmit erről, miértis ő, Mrs. Roosevelt, cso­dálkozik, hogy Manion és tár­sai elhisznek ilyen stiletlen ostobaságot. FELHÍVÁS Indiana államban lakó volt politikai foglyok, internáltak, deportáltak és szovjet hadi­foglyok március 15-én, va­sárnap délután 4 órakor je­lentkezzenek South Bendben a Verhovay Otthon 1024 W. In­diana Avenue dísztermében a távolabb lakók Írjanak e címre: Dr. Csőke Rezső, 505 W. Calvert, South Bend 14, Indiana. Magyar Politikai Foglyok Világszövetsége indianai ide- I iglenes vezetősége. Ashfordi Társadalmi Kör he­lyiségében. Vasárnap, március 15-én d. u. 2:80-kor Bridgeport és környéke magyarsága nagy­szabású szabadságünnepélye a Klein Memorial Hallban, az Amerikai Magyar Szövetség bridgeporti osztályának ren­dezésében. Ünnepi szónok Dr. Ecklhart Tibor. SZEMÉLYI ÉS CSALÁDI HÍREK Belső Gyula volt országgyű­lési képviselő, aki az utóbbi 7 éven át a New Britain kórház­nál mint főkertész működött, március elsejével New Bruns­wick, N. J.-ben a St. Peter kórháznál mint ground super­visor fogja uj állását elfog­lalni. [ hazafiénak emlegettük. Hasz­nos János kevéssel a G. 0. C. I -megszüntetése előtt halt meg, igy hát a sors megkímélte őt egy kiábrándító tapasztalat­tól. Az aeihtabuki városiházán tartóét bnesuünneip-élyen M. Sigt. Hal Kelley 'átnyújtotta Hasznos János ö-zveigyének hárem fényképről készített -művészi kivitelű nagyítást, amely élethűen ábrázolja Hasznos Jánost, Orwell tisz­telt -emlékű polgárát. Milák kivégzéséi elhalasztották AKRON, O. — Milák Imre, akit egy házaspár meggyilko­lásáért villamosszék-r-e Ítél­tek, még nem végzi be életét, mert. a kormányzó haladékot adott a halálos ítélet végre­hajtására, hogy a védő fel­lebbezéssel élhessen. Aranylakodalom-STONE, Ky. — Varga Sándor -és felesége sz. Kovács Lidia február 18-án ünnepel­ték meg házasságuk 50-ik év­fordulóját. A Győr megyei Mer i-ch id.-a községből 1910- ben, illetőleg 1912-ben jöttek Amerikába, miután szülőfalu­jukban a lutheránus tem­plomban örök hűséget esküd­tek egymásnak 1909 február 18-án. Varga Sándor negy­ven éven át bányában dolgo­zott, 10 -év előtt vonult nyuga­lomba. Nagy családot nevel­tek fel V-argáék: van kilenc gyermekük, mind családosak, van 22 unoka és- 2 dédunoka. * TOLEDO, 0. — Szecsko Gábor és felesége sz. Melegh Jusztina február 15-én ünne­pelték meg az óhazai, e-ger­­hocsi templomban 1909 feb­ruár 15-én kötött házasságuk 50-ik évfordulóját. A Szent István templomban hálaadó misét hallgattak, a Sokol Hallban rendezett ünnepi ebé­den 150 rokon és barát sze­­renesekivánatait fogad ták. Toledoban 33 eve laknak, ahol Szecsko Gábor 31 éven át a L i b b e y - Owens-Ford üveg­gyárban dolgozott, két év előtt vonult nyugalomba. Az aranylakodalmas házaspár­nak 2 leánya, 7 unokája, 7 dédunokája van. Dr. Ormándy OXFORD, Ohio — A Miami egyetem fennállásának száza­dik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségeik során meghi vasra a Philadelphia Orchestra nagysikerű kon­certet tartott,amelyen lelkes ünneplésében volt része a ze­nekar világhírű vezetőjének, Oirmándy Jenőnek. Az egye­tem ez alkalommal diszdok­­torsággal tüntette ki Onmán­­dy Jenőt. DR. BÖTTY PAULINA FONTOS MEGBÍZATÁSA YOUNGSTOWN, 0. — Dr. Bötty Paulina, az első re-f. egyház lelkipásztorának, Nt. Böltty Jánosnak felesége, a Youngstown University szoci­ológiai osztályának vezetője, Kryzan polgármestertől meg­hívást kapott a városi Fair Employment Parotices bizott­ságba. Ennek a bizottságnak feladata azon őrködni, iho-gy a munkapia-con senkitse érjen sérelem faji, nemzetiségi vagy felekezeti elfogultság okából. HALÁLOZÁS HAMMOND, Ind. — Miijo Ferenc, aki az Ung megyei Ki-srát községből származott, élete 71-ik évében elhunyt no­vember 7-én, Temetése nagy részvét mellett ment végbe a -Szentháromság r. k. templom­ból, ahol Ft. Sipo-ss József plébános végezte a gyászszer­tartást. -Gyászolják: kiét gyer­meke és két unokája, kiter­jedt rokonság. * ST. PETERSBURG, Fia. — Banyar Ágost, a youngstowni SOUTH BEND ES VIDÉKI 1736 East 22nd St.. Cl«v«land 14. Ohio Chicagói Iroda — ruttó)* Frank lmra. 8341 Pralrta, Chicago 19, I1L. talafon TRlangla 4-1224 «7rprvs7Trtsifi P8 rnnDHTV»T»i. Bridgeport, Conn. ÉS KÖRNYÉKE Irodavezető: HAHN B. JANOS Iroda: 578 Bosiwick Avenue (Horváth Magyar Patika) Lakás: 2G0 Mountain Grove Street Telefon: ED 3-4939 18 orosz síelő, akik a californiai Squaw Valleyben vesz­nek majd részi az I960 évi olimpiai versenyeken. Aetna Standard Engineering Go. nyugalomba vonult mér­nöke, február 22-én 66 éves korában elhunyt. Banyar Ágost Kassáról származott, sok évet töltöt t Youngs town­­ban, Eltwood City, Pa.-ban és egy év -előtt költözött Flori­dába. Gyászolják: özvegye sz. Deák Helen, leánya Mrs. Al­bert Abbot Clevelandban, két unoka és egy testvére az óha­zában. Temetése a Szabó ká­polnáiból és a youngstowni Szent István templomból hol­nap szombaton d. e. 10 órakor llesz. jíj WARBURG, Alta. — Zárni Imréné -sz. Nemes Pálfi Má­ria február 9-én 72 éves korá­ban elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végibe a St. -Charles katolikus tem­plomiból. Az elhunyt a Vesz­prém megyei Padrag község­ből származott. Gyászolják: férje, akivel 22 éven át bol­dog házasságban élt, fia és családja, két unoka, valamint rokonok itt és az óhazában. * DiUQUElSNE, Pa. — Özv. Csőkuly Sándorné február 13- án -elhunyt. Temetése nagy részvét mellett ment végbe a Szűz Mária magyar gör. kát. egyház templomából, ahol Ft. Pajtos Bertalan végezte -a gyászszertartást. Az Ung me­gyei Csicser községből szár­mazott, több mint 50 év előtt jött Amerikába, férjét évek­kel ezelőtt vesztette el. Gyá­szolják: négy leánya, három fia, 15 unokája és 2 déduno­kája. MAGYARÍPARI SIKEREK BUDAPEST. — India egyik legnagyobb építőipari cége vagongyártó műhelyt épít és a csarnok tervezésiére pályá­zatot irt ki. A pályázatra az Iparterv mérnökei is elküld­ték tervezetüket. Az indiai szakemberek véleménye sze­rint e terv bizonyult a leg­jobbnak és a Magyarorszá­gon kipróbált élő-gyártási módszert alkalmazzák majd az indiai gyár építésénél is. A budapesti Hiradás-techni­­kilométeres távközlési hálózat kai -Gyár készítményeit isme­rik az egész világon. Az el­múlt esztendőben Venezuelá­ból, Ecuadorból, a Délafrikai Unióból, Kábáiból: -és Uruguay­­ból is kaptak megrendelése­ket. Legnagyoíblb vevőjük az idén is a Szovjetunió. Első­sorban mikrohullámú berende zéseket gyártanak szovjet megrendelésre körülbelül 20 millió rubel értékben. A be­rendezések mintegy ötezer kiépítésiéhez elegendők. A kol­hoz -teleionközpontclk szál 1 itá­­sát is megkezdik. Kínából első­sorban átviteltechnikai be­rendezésekre kaptak megren­| delést húszmillió rubel érték­ben. A múlt évben érkezett 2,3 millió dolláros argentin megrendelésbeli több mint egymillió dollár értékben au­tomata telefonalközpontokat gyártanak -s ugyancsak az argentinoknak megkezdik öt­ezer uj tipus u pénzbedobós telefonautomata szállítását is. A hölgyeket, akik a $64,000 i Question televíziós program hatása alatt Revlon-féle pipe­­recilkkeiljel piperézték magu­kat, talán érdekelni fogja, ha eláruljuk, hogy annak a szép­­ségszergyámak tulajdonosát nem Rév Ionnak .hanem Rev­­sonnal hívják . . . és talán azt is érdeklődéssel fogják olvas­ni, hogy Mr. Re-vson 100,000 dollárért vett egy yachtot, személyes k i r á n d -u lóhajót, melynek fenntartási költségei igen magasaik, mert tizen­négy alkalmazottat kell tarta­ni a hajón. Ki tud róla? Wojner Józsefet, bátyá­mat, keresem, aki, úgy- tu­dom, Gary, Ind.-ban lakik. Fontos családi ügyben akarok vele érintkezésibe lépni. Woj­ner Antal, R. D. 1, Box 531, Mentor, Ohio. MINK KABÁTOT LOPOTT TORONTO, Ont. — Havan­­csák Miklós 19 -éves ujikana­­dást tetten érték, amikor kö­vet hajított egy szőrmeüzlet kirakatába és egy sebtiben kiszedett mink kabáttal fu­tásnak eredt. Két taxi soffőr látta ezt, utána eredtek és el­fogták a tolvajt. A mink ka­bát értéke 5000 dollár, de Havancsak csak 1000 dollár kárt okozott, mert ennyibe A CÁR DÜHÖS Kruscsev, a vörös cár, dü­hös. Haragszik, mert Perzsia nem állt kötélnek és nem fo­gadta el a szovjet sok-sok évi barátsági szerződési ajánla­tát és inkább Amerika segít­ségében látja jövője biztosí­tékát. Dühében Kruscsev azt kiabálta, hogy a perzsa nép elégedetlen a kormányával és hogy a perzsa sah a vagyonát Angliában tartja biztonság­ban. Az, hogy a perzsa nép elé­gedetlen a kormányával, talán éppen annyira igaz, mint Kruscsev állítása, hogy a ma­gyar nép meg van elégedve a szovjet rabsággal. HALLOTTA MÁR . . . ? . . . hogy régen könnyebb volt ügyvédi vizsgát letenni, mint ma. Patrick Henry, a függetlenségi harc hires ha­zafia, hat heti' tanulás után ügyvéd lett. Abraham Lincoln sem tanult sokkal többet. . . . hogy az amerikai há­zak 80 százaléka fából van építve. I Hírek a világ minden részéből PÁRIS. — De Gaulle köztársasági elnök megke­gyelmezett az utolsó német háborús bűnösnek, aki ha­lálos ítélet alatt állt. Wolfgang Seuss, 52 éves, nürn­bergi születésű tiszt büntetését az elnök életfogytiglani fegyházra változtatta át. Franciaországban / jelenleg 'már csak kilenc német háborús bűnös van fogságban. NEW DELHI. — India kormánya a mértéktelen népszaporodás meggátlása végett engedélyezni szán­dékozik termékenységet kizáró operációkat, ha ezt a család növekedését nem kivánó felek kérelmezik. TAIPEI, Formosa. — A városi tanács elrendelte, hogy hat éven aluli gyermekeknek nem szabad dohá­­nyozniok színházban vagy moziban. CHARGING, Anglia. — Henry Woodward, 79 éves tengernagy agyonlőtte magát a tartós siirü köd miatt. A halottkém megállapitása szerint a köd harma­dik napján a tengernagy lelki egyensúlya megbomlott s ez okozta végzetes elhatározását. VARSÓ. — Az államvasut tizenegy uttestjavitó munkása ellopott három mérföld hosszú sineket és el­adta azokat az állami ócskavas üzletnek. Az államtól lopták, az államnak adták el . . . ZWICKAU, keletnémet szovjetzóna. — Herbert Baumann a kocsmában azt mondta Walter Ulbricht pártfőtitkárról, hogy gazfickó. Kapott ezért az egy szó­dért egy évet. TZANDEAN, Dél-Afrika. — Mogyágyzsi III, a transvaali Babubedu törzs királynője, a leghíresebb afrikai esőcsináló, 86 éves korában meghalt. Őfelsége 'a királynő 60 éven át uralkodott. NATANJA, Izráel. — Az itteni öregotthonban meghalt a 72 éves temesvári származású Klauber Szi­dónia, akit két éven át 77 éves férje, József ápolt. Fér­je megbeszélte az otthon igazgatójával a temetést és az otthon lakóival beszélgetve, egyre ismételte: “Most már nincs célja az életemnek”. Vacsoraidőben a szo­bájában az ajtóra felakasztotta magát. GENUA, Olaszország. — Anna Barionit, egy tá­bornok özvegyét, pénzbírságra ítélték, mert engedély nélkül pisztolyt tartott a lakásában. De azt nem kifo­gásolta a biró, hogy az asszony a padláson egy öreg ágyút őriz; annak az emléktárgynak megőrzése nem ütközik törvénybe. TOKIO. — Frank Finlayson, amerikai őrmestert tavaly júniusban a Kisarazu repülőtérről áthelyezték Oklahomába. Az őrmester egy ismerős japán család gondjaira bizta Peanuts nevű fekete, szörösfülü kis­kutyáját. De Peanuts nem tudott megbarátkozni az uj családdal, folyton elkóborolt az elhagyott Finlayson Dtthonhoz és egész napokat, éjjeleket töltött ott. A ja­pánok hiába próbálták etetni, Peanuts éhségsztárjkba lépett. Erre a régi bázis altisztjei összeadtak 110 dol­lárt és repülőgépen elküldték Peanutst Oklahomába. TACOMA, Wash. — Dave Beck, a Teamsterek egykori mindenható és dúsgazdag elnöke, 240,000 dol­lár jövedelmi adóval csalárd módon adós maradt az adóhivatalnak. Ezért most öt évi börtönnel és 60,000 dollár pénzbírsággal sújtotta a szövetségi biróság. SZÉKELY ZOLTÁN NOTESZÉBŐL Március 8-án, vasárnap dél­után a rctm. kát. magyal* egy­ház javára a templom alatti tejemben kávódélutánt ren­dez Mrs. Hiustvári, Mrs. Tóth és Mrs. Potih. Halboskávét és süteményt fognak felszolgál­ni. Március 8-án, vasárnap dél­után társasjátékkal egybe­kötött kávédélutánt rendez­nek a Munkás Dalárda asszo­nyai egyleti helyiségükben a rák kampány javára. A ren­dezőség kiéri a -magyar asz­­szonyclkait, hogy süteménye­ket és ajándéktárgyakat hoz­zanak. Virágvasámap nagy csirke és marhasülit ebéd lesz a rcm. kát. egyház javára, a tem­plom alatti teremben. A két -évvel ezelőtt érke­zett Mrs. B-enyá-ts Edith bá­jos és müveit leányát Erikát eljegyezte Besznyálk Endre mérnek, kanadai menekült fiatal ember. MÁRCIUS IDUSA Ez -évben három márciusi ünnepély lesz vároisounk.ban: az Egyl-etközi és- Egyházi Nagyibizottság -rendezésében a. Jótékonysági Egyletben, a ref. egyház dísztermében és a szabadságharcosokból álló Baráti Kör egésze -alatt. Az ; utóbbinál szerepelni fog Hajós 1 Magda hegedümüvésznő és Bachman Tibor zongoramű­vész. AZ OTTHON TELJES HOUS/:POWMJ VILLANYOSÁRAMMAL a kényelmes OTTHON! Villanyos háztartási berendezését teljesen élvezheti mindenkor, amikor óhajtja HOUSEPOWER villanyos árammal. Helybeli villanyzerelője, vagy a Philadelphia Electric huzalozási osztálya megmondhatja, hogy milyen könnyen építheti ki otthonának huzalozását. PHILADELPHIA ELECTRIC COMPANY INNEN -ONNAFi JAKAB AÁBRÁS A Jó Pásztor uisxó képviselő)« Z34 Wilson Street Johnstown, Pa. Telefon: 37-8395 PHILADELPHIA ES KÖRNYÉKÉ Irodavezető: SZÉKELY ZOLTÁN 122 W. Loudon St., Philadelphia. 22. Pa. Telefon: GL 5-8666

Next

/
Oldalképek
Tartalom