A Jó Pásztor, 1959. január-június (37. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-29 / 22. szám
2. OLDAL A Jó PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERDJ Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőbég és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 53 Bgy e fél é ELŐFIZETÉSI DIJAK: évre________________$6.00 évre------------------------$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year ---------------------$6.00 Half Year _ .........„$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. ; DULLES Meg volt Írva a csillagokban, hogy külügyminiszter lesz, mint volt nagyapja és egyik nagybátyja. Meg lesz Írva a történelem könyvében, hogy Amerika egyik kimagasló külügyminisztere volt. A republikánus kormányzatban a felelősség teljében ugyanazt a politikai vonalat követte a világhóditási mániával megbabonázott szovjettel szemben, mint a Truman adminisztráció alatt, mint Acheson demokrata külügyminiszter tanácsadója. Mégis, mindkét párt felől kritika és támadások érték, amelyek azonban idővel elcsendesedtek, mert bebizonyosodott, hogy Dulles külpolitikája az egyedül lehetséges stratégia: erőteljes Nem! feleletül az orosz Nyetre. Kihívónak és célszerűtlennek mondták egyesek Dulles elgondolását, hogy a szabad világ fő fegyvere az egész katonai hatalom latbavetésével, masszív megtorlással való fenyegetőzés uj orosz előretörés esetére. Ma már mindenki belátja, hogy csakugyan ez az egyedüli fékező erő, ettől, csak ettől, retteg a moszkvai banda, semmi mástól. Veszélyesnek és célszerűtlennek mondták Dulles erőteljes állásfoglalásait, amelyek a háborús örvény széléig vitték a szabad világot, például az indo-kinai, vietnami háborúban. Dél-Vietnam ma szabad, mert Dulles elment a háborús veszély határáig. Amikor gyógyíthatatlan betegség támadta meg és a halál árnyéka lebegett felette, Dulles megnyugvással cs elégtétellel olvashatta az újságokban, hogy mindenütt a világon, ahol szabadság van, benne látták a szabad világ egyik legerősebb védelmezőjét, akinek nagy esze és tudása, idealizmusa, vallásossággal párosult igazságszeretete a világ békéjének éppen olyan erős biztosítéka volt, mint a szabad világ katonáinak milliói és az atombombák elraktározott ezrei. MEMORIAL DAY Az amerikai nép május 30-át háborúban elesett hősi halottainak szenteli, amikor is a legkisebb falutól a leghatalmasabb városig, mindenütt hódolattal emlékeznek meg azokról, akik a legnagyobb áldozatot hozták a nemzet javára. Nemcsak az ország területén, hanem Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában. Luxemburgban és Cubában is a közönség meglátogatja az amerikai katonák sírjait. Koreában, ahol 24,000 amerikai katona áldozta fel életét, az Egyesült Nemzetek pusani temetőjében lesz az emlékünnepség. Az országnak körülbelül száz nemzeti temetőjében katonai parádét tartanak és az egész világon, ahol amerikai katona áll őrt, vagy ahol a tengereken amerikai lobogó leng, huszonegy ágyulövés kísérete mellett, félárbocra engedik az amerikai nemzeti lobogót. Tengeri ütközetek színhelyén koszorúkat bocsátanak le a hullámokba. Az első “Memorial” vagy “Decoration” Day megünneplése az amerikai polgárháborút követő első évekre vezethető vissza, amikor is Mississippi és South Carolina államokban a nők virágokkal halmozták el nemcsak a déli, hanem az északi hadsereg hőseinek a sírjait is. Az északi államok társadalma erre hasonló gesztussal felelt és lassanként az egész országban hagyománnyá vált, hogy a tavasz pompás virágaival borítják el a hősök sírját, ünnepi keretek között. Amikor John A. Logan, 1868 május 5-én a hadsereg főparancsnoka lett, kiadta az azóta nagyhírű rendeletét, hogy ...“A hadsereg minden állomásán katonai szertartások keretében díszítsék fel az elesett bajtársak sírját, az idő múlása ne felejtesse el velünk, hogy mekkora áldozatokba került a szabad és egységes köztársaság fenntartása”. Már az első alkalommal is május 30-át választották ki emlékezés napjául, mert a virágok ezidőtájt érik el teljes pompájukat. Az ország fővárosában, Washingtonban, katonai társzekerek hordták ki a Füvészkertből és az elnök magánkertjéből, a legszebb virágokat az arlingtoni nemzeti temetőbe. Ulysses S. Grant tábornok, akkor már elnökjelölt, állt az emelvényen és az ünnepi szónoklatot James A. Garfield tábornok, az Egyesült Államok későbbi elnöke tartotta meg. A Baltimore, Md. közelében 27 utassal és négy repülővel lezuhant Viscount jet hajtásos repülőgép szerencsétlenségének oka a radarkészülék elromlása volt. A szerencsétlenség a Capitol Airlines negyedik balesete volt 13 év óta. Béla herceg testvéröccse volt Endre királynak. Veszedelmes rokonság abban az időben. S még csak tetézte, hogy igen eszes és végtelenül szeretetreméltó lovag volt. Gregelydoibában, vívásban, mindeneknek előtte állott. Nőtt is a népszerűsége napról-napra; olyan embernek tartották, akinek jövője van politikai téren. Ő még sem volt elégedett, panaszkodék a barátjai előtt (vagy csak kitalálták), hogy unatkozik, nincs semmi komoly foglalkozása. Érthetetlen dolog! Ej, ugyan hát mivel is foglalkoznék egy herceg? Hiszen csak nem folytathat gazdasági tevékenységet! Az udvarnál is gyakran esett szó erről a király füle hallatára. A sok léha udvari nép locsogott, csacsogott. A herceg unatkozik. A herceg elégedetlen. A herceg titkolózik. Talán akar valamit? A. király találgatni kezdett. Akar valamit? Hát mit akarhatna egy királyi herceg? Közel feküdt a gyanú, vigyázatlan szó felverte, mint vackából a nyulat. Összehivatta leghübb tanácsosait, akik között a két legbizalmasabb, Buna és Viskó, ellenségei voltak Bélának s közié velük, hogy aggódik a, jövő miatt, mert a trónörökös, Salamon, még igen kicsike és — Béla unatkozik. Mi erre a véleményetek? No mit néztek rám olyan sötéten, titokzatosan? Beszélj, Buna, mit tartasz öcsém felől? — A koronára vágyik, hiszen világos. Nyíltan emlegeti, hogy valami komoly foglalkozást szeretne. Hátha csak a hadak vezérségét óhajtja? veté közbe a mérsékelt, higgadt Gutkeled. — Az meglőhet —- hajlott rá rögtön a jószivü király és épen ezzel hell tisztába jönnünk, mert ha ez a vágya, ez valóban megilleti, mert öcsénk és vitéz lovag. A tanácskozás különben zárt ajtók mögött folyt, hát semmi sem szivárgott ki belőle, a tanácsurak hallgattak, aki pedig az udvari diákoktól kérdezte, az csak annyit tudott meg, hogy délelőtt másfél óráig tartó szükkörü tanácskozás volt a király elnöklete alatt s a folyó ügyeken kívül egy csomó kinevezést intéztek el. Beavatott politikusok azonban tudni vélik, hogy a király a tanácskozás végén ebben összegezte az eredményt:- Kedves Buna! Ezennel megbízzuk tekegyel m elet, hogy nekünk rövid idő alatt egy előterjesztést készítsen és elénk terjessze, amely alkalmas legyen úgy a Béla herceg céljainak teljes felismerésére, mint ennekutána a helyzet végleges tisztázására. Buna ki is eszelt valamit, amit a legnagyobb titokban (csupán Viskó jelenlétében) közölt a királlyal: Hivja magához felséged Béla herceget, tegye ki elébe egy asztalra a koronát és a kardot. — Minek? Hogy válasszon belőlük. ÍGY szerettem volna Irta: SZÉP ERNŐ Én úgy szerettem volna élni, Minden halandóval beszélni. • Mindenkinek nevét kérdezni, Mindenkinek szivét érezni. A járdán osztani virágot, Tegezni az egész világot. Megsimogatni, ami állat, Érinteni minden fűszálat. Imádni végtelen sereggel A Napot, ha fellángol reggel. É;s énekszóval összejönni, Az esti csillagnak köszönni. S testvéri csókkal hazatérni — Én igy szerettem volna élni. Endre csodálkozó szemeket meresztett cirákjára. Az pedig folytatá: — Mondja el neki felséged atyafiságos bizalommal, hogy törődött beteg, ráunt a koronára. Salamon királyfi pedig kiskorú, gyönge, tehát válasszon szive szejij^^ — De hátha lasztja? — Akkor megkapja a tőrt. Mert a függöny mögött egy biztos emberünk lesz, aki reá rohan és elbán vele. A király felsóhajtott: — Ah, Istenem, miként beszélsz Majd' meggondolom, jó Buna. Mindent meggondolok. Sokáig habozott, de egyszer Várkonyban mégis rászánta magát a drámai jelenet megjátszására, pedig jó ember volt, de ap;a volt és inkább lett rossz emberré. Ihbgy jó apa maradhasson. Sátorába hiyatá Bélát azon a címen, hogy beteg; a herceg jött gyanútlanul, de amint az ajtónál elhaladt, egy szolgálat tevő apród a fülébe súgta titokzatosan: — A kardhoz nyúlj, kegyelmes uram. A herceg csodálkozva nézett a fiúra: miről beszél ez? De még jobban csodálkozhatik vala, ha tudja, miről beszél, hogy íme, milyen fiatal és már milyen nagyravágyó. A herceg egyenesen a király ágyához sietett, hol betegséget színlelve eljátszotta felvett szerepét, majd felszólitotta bizalmas meleg szavaikkal: — Ott van a kard is, a korona is, válasz, édes öcsém. Béla nem habozott, a kardhoz nyúlt. Hát eldőlt. A bérgyilkos mozdulatlan maradt rejtekében, utasítása szerint, helyette a király ugrott fel ágyáról és megölelvén öccsét, elérzékenyülve adá oda neki a választott vezéri kardot s ajánlá oltalmába fiacskáját, majd egy ajándékkal elh almozva bocsájtá el. Azután hehivatá kédves tanácsosait, Bunát és Viskót, örvendező arccal tudatva a történteket.-—'Öltözzetek színes ruhákba, mert ma nagy ünnepet ülünk vig lakomán. Öreg királyotok szivéről két kő esett le. Egy az, hogy Béla ártatlansága immár nyilvánvaló, más az, hogy Salamon fiam jövője, nem aggodalmas többé. Petőfi Sándor édesanyja mosogatás közben folyton énekelt Akik ismerték, ngy mondták, hogy kicsiny termetű asszony volt, sovány, sötétszemü, arca hoszszas, beesett, sárgásbarna, hajzata éppoly gazdag é^ fekete, mint a fiáé. Ilyen volt Hruz Mária, Petőfi anyja, akinek külsejét, termetét, arcszinét, szemét, könnyed karcsúságát fia örökölte. Szenvedélyességét, szigorát, vándorösztönét, indulatait, féktelenségét apjától kapta; az anya szelid volt, csititó, kedves, engedékeny, életében egy rossz szava sem volt senkihez. A költő rajongva szerette, a legnagyobb bókot az a nő kapta tőle — Pákh Albert édesanyja —, akire egyszer azt mondta: “egyszerű és jó, mint az én anyám”. Jó volt és egyszerű, halk szavú, csak dalolni szeretett nagyon; mondják, amikor cseléd volt — mert az volt —, sokszor felmondták a szolgálatát, mert mosogatás közben egyre énekelt, s felköltötte a ház urát délutáni álmából. . . Nincs senki, akiről a Petőfi-életrajzok kevesebbet tudnának, mint róla. Még a szülőhelyét sem; mert hogy egy Liesnó nevű faluban látta meg a napvilágot, ahogy az életirók mondták, semmiféle okmány, nem bizonyította. Hruz Mária nem Liesnón született, hanem Necpálon, Turóc megyében, a neepáli evangélikus egyház születési anyakönyve szerint: 1791 augusztus 26-án. Csak 11 nappal volt fiatalabb, mint a férje, a nagymérgü Petrovits István, aki ugyanebben az. esztendőben, augusztus 15-én született az Alföldön, egy magyar faluban, Kartalon. Necpál, ahol Hruz Mária született, teljesen szlovák, a magyar népszámlálás szerint is az volt. Petőfi anyja őslakója volt ennek a községnek, apja, anyja — Hruz János paraszt-cipész és Jarabek Zsuzsanna parasztlány — is ott születtek, nagyszülei is odavalósiak voltak, valamennyien «vangélikusok és valamennyien — harmadíziglen — szlovákok. Ez a Nagy Fátra vidéke, a legmélyebb Turóc. Micsoda hegyek fogják körül ezt a falut, sötétzöld erdők mindenütt, a falu lenn a völgyben, néhány ház a hegyoldalra kap fel, a fák szinte a háztetőket súrolják, a völgy mélyén egy patak ugrál a köveken: gyönyörű táj. Itt született Hruz Mária és kilenc testvére. Innen került Petőfi anyja a' nagy síkságra, már felnőtt korában, először csak Pest megye északi szegélyére, aztán egyre- lejjebb, délre, majd a Kiskunságba, Félegyházárg, a kun fővárosba, ahol fiai beszélni és játszani tanultak: a kun-magyar nyelvjárást beszélték, zömök és vad kunfiakkal játszottak, barátkoztak s verekedtek. Sehol egy domb, síkság mindenütt és beláthatatlan legelők, mérhetetlen égbolt feszült a város felett, a piactéren egy kopolyakut, ahol pásztorok itatják barmaikat és Hruz Mária fia itatja nádparipáját, este a kun dajka kun dallal altatja a fiút, akinek ez az anyanyelve, ez a táj él benne, ez a dal kiséri: hej, sárga cserebogár . . . Semmi a vér ,semmi a név, minden a tudat, szava csak a tudatnak van; magyar az, ki magyarnak tudja, magyarnak vallja magát: minden a vallomás. A vallomás, amit a költő tett, életével, halálával. Hruz Mária szlovák volt, ez éppen úgy vitathatatlan, mint a fia magyarsága: Petőfi Sándor magyar volt, mert igy vallott. KIEV. — Kruscsev gyűlésre terelte össze több kolhoz vezetőit és munkásait cs felszólította a vezetőket, hogy ezentúl kevesebbet fizessenek a munkásoknak. Takarékoskodásra, pénzgyüjtésre nincs szükség, mert aki szükségbe jut, azon segít az állam, mondotta Kruscsev. Buna, a vén róka, a szemöldökeit húzogatta fel. — Félek, hogy te felséged korán örvendezik — j egy zó meg baljóslatú hangon —; vagy talán abban a hitben van felséged, hogy ez valami tiszta választás volt? A király gyöngéiden elpirult. — Hagyj békét a választásnak, Buna! A te felelősségedre ment — sóhajtott a köszvényes király. — Bizony meg csaltuk szegény Bélát, mert nem a korona és a kard közt választott, hanem a kard és a halál közt.- Hát semmiesetre sem volt tiszta választás a mi részünkről . . v —- Nos az ő részéről talán tisztább volt? Gondolja felséged? Csak minket tart roszszalknalk? — gunyoflódbtt a ravasz tanácsadó. — De hiszen te mondád, hogy ártatlan, ha a kardot választja. — A látszat kétségtelenül az, uram királyom, de a látszat mögött még egész világok elférnek. Kezdjük csak elemezni a dolgot. Bemegy a sátorba és igy okoskodik: A bátyáim a koronát és kardot kínálja, hogy válasszak. Ha valóban azt akarná, hogy én legyek a király, a kardot nem tenné elembe, nehogy módot adjon a korona elől kitérni. Tehát nem akarja, hogy király legyek. Ha én ennek dacára mégis a koronát választom, akkor nincs biztonságban a fejem s bár a fejeimre szükségem van, hogy a koronát legyen mire feltenni, még sem bírom azt a koronámmal többé megszerezni, tehát nem választom a koronát. De ha a kardot választom, akkol a' fejemet meg tudom védelmezni és a karddal megszerezhetem rá a koronát. A gyanúra hajló Endre lehajtotta a fejét: “Meglehet, meglehet”, motyogta s a sötét fellegek megint felvonulták a homlokára. “Ah, szegény fiam, szegény kis Salamonom!” t A tanácsurak összenéztek titkosan, jelentősen, mintha mondanák: Mi vagyunk a király miniszterei és szemei. Ma mi feketének mutatunk valamit, ő azt többé sohase tudhatja meg: fehér-e? A KARD ES A KORONA Irla: MIKSZÁTH KÁLMÁN
