A Jó Pásztor, 1958. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)

1958-10-10 / 41. szám

ö-Hx OLDAL i A JÓ PÁSZlUK i» I » # t t * * t t * * 0 A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL A FIZIKA VILÁGHÍRŰ TUDÓSA FIZIKÁBÓL SZEKUNDÁT KAPOTT Eötvös Lóránd báró, aki az Iő64—65. tanévben Budapesten 8-ik gimnáziumi osztályt járta, egyetlen egyest sem tudott szerezni, kettese csak a magyarból volt (elvégre édesapja volt a 19. század közepének legnagyobb magyar regényírója), a többi tantárgyból hármast kapott, viszont éppen a fizikából négyest vitt haza: tehát abból a tudományból, amelyben né­hány évtized múltán világhírre tett szert, úgyhogy ma is mindenütt a világon az ő nevén ismerik a gra­vitáció Eötvös-egységét, mindenütt Eötvös-effektus­­nak nevezik a Földön mozgó testek sulyváltozását és Eötvös-inga segítségével kutatják ki a Föld mélyé­ben rejtőző természeti kincseket. Eötvös Lóránd nevét világszerte ismerik a fizi­kusok; annak a tanárnak a nevét viszont, aki a 8-ik osztály végén, vagyis a diáknak az életbe indulása percében adta a szekundát, nem sokan tudják. Mégis feljegyezzük itt ezt a nevet: Suhajda Sándornak hív­ták és a szépmüvészeteknek, valamint a bölcseletnek dupla tudora volt! A szekundás diák sorsát jól felvitte az Úristen: 23 éves korára már egyetemi magántanárrá lett, és­pedig éppen a fizikából, 27 éves korára ugyanebből a tanszakból rendes egyetemi tanárrá nevezték ki, 41 éves volt, amikor a Tudományos Akadémia elnö­kévé választották meg, 46 éves korában pedig — na­gyon a kedve ellenére — kultuszminiszterré nevezte ki a király. Mindezt a díszt és dicsőséget pedig nem az édes­apja kedvéért nyerte el az egykori szekundás diák, hanem tisztán a maga érdeméből; mert hiszen Eztvös József már korábban elhunyt, mielőtt a fiát magán­tanárrá kinevezték. Nem volt hát Eötvös Lóránd mellett semmiféle protekció, sőt még a szokásos klikk-befolyások sem érvényesültek az érdekében. Leánya, Ilona bárónő például elmondta róla, hogy Eötvös Lóránd soha életében be nem tette a lábát egyetlen kávéházba sem. De még a saját társadalmi állásának legjobban megfelelő Nemzeti Casinóba is csak egyetlenegyszer ment fel, akkor is illendőség­ből: akkor amikor a Casinóban hivatalosan elparen­­tálták Rudolf trónörököst s Eötvös báró erről az ak­tusról feltűnés nélkül nem maradhatott volna el. Ehelyett azonban sokkalta nagyobb urat látoga­tott meg szívesen és gyakran Eötvös Lóránd báró: az Úristent, legfölségesebb templomában, a termé­szetben. Már akkoriban, amikor a kerékpározás még igen megvetett sportág volt, Eötvös Lóránd, egyete­mi tanár létére, nem restéit kerékhátra ülni s mesz­­szi kirándulásokat tenni. Sőt még ennél is furcsább dolgot cselekedett. Urinő akkoriban nem ülhetett a nyilvánosság előtt kerékpárra. Eötvös Lóránd mégis két leánya számára vásárolt ilyen szerszámot s az­tán hármasban együtt bebarangolták az Alpesek vi­lágát, hátizsákból ettek s valósággal vakmerőség­számba menő túrákat karikáztak be Tirolban. Volt Eötvös Lórándnak még egy furcsasága: utálta a politikát és messziről elkerülte a politikuso­kat. Nem is csoda hát, ha nem volt egyetlen politi­kus barátja sem. Igazi bensőséges barátja azonban egy olyan ember volt, aki maga is eredeti emberpél­dánynak számított: Semsey Andor. Ez a nagy vagyonú, valóságos krőzusi gazdagsá­gú nagyur koldus módjára járt. Néha csak egy cipő volt a lábán, mivelhogy éppen a suszterhoz kellett a' másik cipőt beadnia talpalásra, viszont más cipője nem volt. S ugyanez a Semsey megszámlálhatatlan százezreket adott évről-évre magyar tudományos cé­lokra. Például ő vásárolta meg a Nemzeti Muzeum számára a világ legnagyobb meteorit-gyűjteményét, ő pénzelte Herman Ottó hires müvét az ősmagyar halászatról. A Tudományos Akadémián tiz darab, egyenként 10,000 forintos pályázatot irt ki a legkü­lönbözőbb tudományszakokból. Ő pénzelte a Földani Intézet létesítését s az ő pénzéből létesült a magyar tudósokat nevelő Eötvös-Kollégium, amelyet barát­jának, Eötvös Lórándnak édesatyjáról, Eötvös Jó­zsefről nevezett el. Semsey Andor tizenöt évvel volt idősebb Eötvös Lórándnál, de azért szívesen fogadta a nálánál fia­talabb tudós tanácsait s főként segítette azt tudomá­nyos kísérleteinek megszervezésében. Ötvenezer fo­­rintott adott Eötvös Lórándnak, hogy kipróbálhassa ingakisérleteit a legkülönbözőbb vidékeken és tala­jokon. így került sor 1891 tavaszán, a Celldömölk mel­letti Ság hegyen az Eötvös-ingának első gyakorlati kipróbálására. Mondjuk el néhány szóval, hogy a magyar tudo­mányosságnak ez a világbüszkesége voltaképpen mi­csoda. * Eisenhower elnök búcsúja tanácsadójától, Sherman Adamstól. ra nemcsak maga a Föld, hanem a rajta lévő más­fajta kisebb-nagyobb tárgyak és dolgok is gyakorol­nak vonzóerőt. Ez az úgynevezett tömegvonzás azon­ban olyan kicsi, hogy Eötvösig nem is igen tudták lemérni. Hiszen egy gramm tömeg egy másik egy­­grammos tömegre egy centiméternyi távolságból csak olyan vonzóerőt gyakorol, amennyi erőt egy gramm­nyi súlynak tizenötmilliomodrésze képvisel. Tessék ezt az elképzelhetetlenül kicsinyke sulymennyiséget lemérni! Nos hát Eötvös megszerkesztette ezt a mű­szert, amelynek érzékenysége oly nagy, hogy vele eléggé pontosan meg lehet mérni az ingától egy mé­ternyire ülő embernek a testtömegét, vagyis az in­gára gyakorolt vonzását. Ezt Eötvös egy régebbi fizikai műszernek, az úgynevezett Coulomb-ingának a tökéletesítésével ér­te el, amelyet a tudósok már régóta lomtárba dob­tak. De ezzel még csak vízszintes irányban lehet a tömegvonzást megmérni, mert ez az úgynevezett el­­fordulós inga csak az oldalt lévő tömegek vonzását bírta jelezni. Eötvös Lóránd legzseniálisabb s egyút­tal a gyakorlati élet számára is legjelentősebb felfe­dezése az volt, amikor az inga két végére alkalma­zott különböző sulyok eltorzulásával a mélység felé is elkezdett mérni. Az első ilyenirányú kísérleteket a Balaton jegén végezte s ez a kísérlete majdnem az életébe került. Munkaközben ugyanis a jégfelület, amelyet azért választott ki, mivel Magyarország föld­jén ez a legvizszintesebb szilárd felület, egyszerre csak rianni kezdett, a báró kísérőivel együtt egy moz­gó jégtáblán rekedt s ezt a keletkező vihar vadul hajigálta összevissza. Végül sikerült jégtábláról jég­táblára ugrálva partot érniök. Ezzel a műszerrel a Föld kérge alatt lévő, a ké­regtől eltérő sűrűségű (vagyis másfajta tömegvon­zásul anyagokat is ki lehet mutatni. így jött rá Eöt­vös az ingájával, hogy a Nagy Magyar Alföld kérge alatt nagy mélységekben évmilliókkal ezelőtt egy tűzhányónak kellett lennie, amelynek kráterje ponto­san kimérhető. Utóbb még tökéletesebbé vált ez a mé­rési módszer, most már a szilárd anyagokat egymás­tól is meg tudták külömböztetni: hol van platina, vagy hol van arany, hol van szén? A Lispe környé­kén lévő földgáz fúrásokat az Eötvös-inga segítségé­vel kutatták fel. Ma már az egész világon az Eötvös-ingával dol­goznak a kutatók. íme, a fizikából beszekundádott egykori diák így forradalmasította az egész világ fizikai tudomá­nyát, és pedig annyira, hogy Einstein maga jelentet­te ki, hogy Eötvös nehézkedési kutatási eredményei nélkül az egész relativitás-elmélet meg sem születhe­tett volna. A Föld vonzóerejéről mindenki hallott. Azt azon­ban kevesebben tudják, hogy a Földön lévő tárgyak­Sherman Adams utolsó látogatása Newporibn Eisen­hawaiiéi-Clevelandi Hírek FEHÉRKARTYAS MENEKÜLTEK JELENTSEK BE LAKCÍMÜKET A bevándorlók javán mun­kálkodó Nationalities Ser­vices Center igazgatója, Bo­ris H. D. Clarke, f elhívj a a fehérkártyás szabadsághar­cos menekültek figyelmét ar­ra, hogy állandó itt-tartózko­­dási joguk biztosítására ide­jekorán gondolniok kell. mint tudják, két évvel az ország­ba érkezésük után — amely idő hamarosan elkövetkezik — a Bevándorlási Hivatalnál kérelmezhetik a bevándorló státuszt. Az eljárás az, ‘hogy a fehérkártyás közölje a Be­vándorlási Hivatallal jelenle­gi lakcímét, hogy, amikor közeledik a két évi határidő, a Hivatal beidézhesse kihall­gatásra. A bejelentésnek Írás­ban kell történnie, erre a címre: Immigration and Na­turalization Service, 600 Stan­dard Bldg., Cleveland 13, O. Közölni kell a fehér kártyán levő regisztrálási számot is. Zöldkártyásokra mindez nem vonatkozik, de nekik is kötelességük lakáscímüket be­jelenteni, Iha a januári lakás­bejelentés óta uj lakásba köl­töztek. A lakásváltoztatást 10 napon belül kell bejelente­ni a Bevándorlási Hivatalnál, a fenti címen. Akinek bárminemű további információra van szüksége, forduljon a Nationalities Ser­vices Centerhez: 1620 Pros­pect Ave., SU 1-4560. O'NEILL UJ IRÁNYBA TERELI A VÁLASZTÁSI KAMPÁNYT William C. O’Neill kor­mányzó hirtelen ül irányt vál­toztatott a kampányban. Mostanáig azt (hangoztatta, hogy ő ugyan egyes uniók vezéreinek korrupciója és ga­rázdálkodása ellen hatásos fegyvernek tartja a Right to Work javaslatot, de ezzel csak saját nézetének ad kife­jezést és nem kivánja ezt republikánus pár tköv e tel és s é tenni. Ettől az állásponttól most eltért és kiadott egy nyilatkozatot, amelyben fel­szólítja Ohio népét, hogy tá­mogassák a javaslatot. Ezzel a Right to Work javaslat a republikánus választási kam­pány egyik jelentős program­pontjává lett. Több sem kellett Michael V. DiSalle demokrata ellenje­löltnek. Nyomban felelt a kormányzónak: A Right to Work csak egyike a novem­beri programpontoknak, van­nak annál sokkal fontosabb problémái Ohio államnak, mint az öregekről való jobb gondoskodás, az elmebete­gek gondozásának megjaví­tása, közoktatási problémák, országutak, természeti kin­csek védelme, iparfejlesztés, stb. O’Neill — mondotta Di­Salle — a leghangosabb vitá­kat előidéző Right to Work javaslatot azért tolja előtér­be, hogy elleplezze kormány­zatának fogyatékosságait, az állam financiális nehézségeit. Politikai körökben nagy meglepetést keltett O’Neill erőteljes kiállása a Right to Work javaslat mellett, O’­Neill már előre szükségét érezte a magyarázatnak. Ezt a magyarázatot adta: Min­denfelől számos levelet ka­pott, amelyekben panaszkod­tak, hogy a Right to Work el­lenzői megfélemlítéssel, nyílt fenyegetésekkel hadakoznak. Ez annyira felkeltette ellen­érzését, hogy elhatározta, hogy az eddiginél erélyesebb hangon fog beszélni erről a problémáról. Meghalt Kolozsváry Kálmánná Kolozsváry Kálmánné sz. Kisb Mária, a Clevelandi Öreg Amerikás Magyarok Családja elnökének neje, vasárnap haj­nalban hirtelen elhunyt 72 éves korában. Kolozsváryné gyermekko­rában jött Amerikába, Penn­sylvaniába, ahonnan Cleve­­landba költözve, megtalálta élete párját, akivel 52 éven át legboldogabb házasságban élt. Mindketten hamarosan a magyar társadalmi élet je­lentős személyiségei lettek, férje mellett az Öregamerikás Magyarok családanyja volt, elnöke a Női Segély Egylet­nek, alelnöke az Egyesült Ma­gyar Egyleteknek és a Ma­gyar Kulturkert Bizottság­nak. Két év előtt a Kolozsvá­ry házaspár aranylakodalma a magyarság nagy társadalmi eseménye volt. L0VÁSZY IMRE Házi Készítésű Kolbászok F-l és F-2 Stand West Side! Market House GYÁSZJELENTÉS Alulírottak fájdalmas szivvel jelentjük, hogy a szeretett hitves, drága jó édesanya, nagyanya, déd­anya, anyós, testvér és rokon, az Abauj-Torna me­gyéből, Kassa városából származott ID. KOLOZSVÁRY KÁLMÁNNÉ szül. KISH MÁRIA 3567 East 112nd streeti lakos 72 éves korában boldog házassága 53-ik évében mély fájdalmunkra a St. Luke kórházban hirtelen elhunyt. Drága halottunk Jakab, Tóth and Co., 11713 Buckeye roadi kápolnájában nyugszik ravatalon-, ahonnét október 8-án, szerdán reggel 8:15 órakor tartandó ravatali szertartás után 9 órára az Ephany r. k. templomba, East 120th St. és Union Ave., majd a Calvary temetőbe kisérjük. AZ ÖRÖK VILÁGOSSÁG FÉNYESKEDJÉK NEKI! Cleveland, O., 1958, október 7. Gyászoló férje: id. Kolozsváry Kálmán, gyermekei: Ethel férj. Fiala Edwardné és férje, Tivadar és neje Betty és cs., Gizella férj. Bauman Rudolfné és cs., Elsie férj. Fodor Alfred­­né és cs., ifj. Kálmán és neje Margit, hat unokája, hét déd­unokája. testvérei: Kish Albert és cs., Margit férj. Doehner Tivadarné és cs., nászai: Konyeszni Ferenc és neje, Bauman Pál és neje, özv. Fodor Máríonné és Lengyel László és neje, unokatestvérei, unolcahugai, unokaöccsei, komái, keresztgyer­mekei, rokonai, barátai és nagyon sok tisztelője. A JOBB Építő Vállalkozók M0NCRIEF • HŰSÍT nváron THE HENRY FURNACE CO MEDINA, O BUCKEYE JEWELERS BRILLIÁNSOK. ÓRAK FŰSZEREK EZÜSTÖK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER JAVÍTÁS 11611 BUCKEYE RD. CLEVELAND 20, OHIO Telefon: HA 1-0584 OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemorvosa előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. Előirt üveget megfelelővel pótolunk. PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA Magyarul beszélünk 9915 Euclid Ave., Cleveland, Ohio CE 1-4961 22580 Lake Shore Blvd. RE 1-5779 3550 Warrensville Center Hd. SK 1-0112 LÉGSZABÁLYOZÓT SZERELNEK FEL • FÜT főien A LEGSZEBB AJÁNDÉK AZ UJ Bizonfi Szótár; AMERIKA EGYETLEN MAGYAR-ANGOL és ANGOL-MAGYAR SZÓTÁRA Kilencedik bővített kiadás. KÉT SZÓTÁR EGY KÖTETBEN! KÖZEL 1000 OLDAL Ára keménykötésben csak $6.00 MEGVEHETŐ A CLEVELANDI FŐIRODÁBAN Vagy rendelje meg az árat Money Ordert, csekket vagy készpénzt mellékelve, ezen a címen: A JÓ PÁSZTOR 1736 East 22nd Street, Cleveland 14, Ohio ELTEMETTEK KÁLLAY ELEMÉRT Kállay Elemár, 2861 East 112 streeti lakos, a hétfő esti j magyar rádió igazgatója hir­telen elhunyt október 3-án, péntek reggel 75 éves korá­ban házassága 31-ik évében. Budapesten született és rég­óta élt Amerikában. Koráb- j ban lapunknak képviselője [ volt. Embersegitő munkát végzett, amikor a Szövetségi Lakibármegállapitó Bizottság körzeti vezetője volt és sok szegény ember ügyét intézte. ■Régebben a Home Owners | Loan Co.-nál dolgozott. Bodnár Lajos és Fia 3929 Lorain avenue i kápolnájában nyugodott ravatalon, majd október 6-án hétfőn délben a Highland Park kápolnába hit­ték át, ahol Wayne Mack mint Christian Science reader búcsúztatta. Magyar gyász­beszédet Dr. Haller István mondott. Özvegye Kállay Ele­­mérné sz. Dobay Ilma, testvé­re Lilly férj, dr. Hegedűs Károlyné és sok rokona, jó jó barátja gyászolja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom