A Jó Pásztor, 1958. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1958-06-27 / 26. szám

2-1R OLDAL A JŐ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published e\ Published every Friday Published by — Kiadó the good shepherd publishing company Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Teléfon: CHerry 1-5905 raÉSSS^> 53 WESSELÉNYI MIKLÓS HIRES PÁRBAJA ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre----------------------------$6.00 fél évre__________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year_______________$6.00 Half Year _______________$3.50 Second Class Mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. IKE ÉS ADAMS Eisenhower elnök katonásan jelentette ki leg­utóbbi sajtókonferenciáján, hogy márpedig ő szereti Sherman Adamsof, nélkülözni nemi tudja, bízik ben­ne és igy kár tovább beszélni a dologról. Az elnök ezzel nyilván a politikai következmé­­nyéket is vállalja. A baráti hűségnek ez a konoksága annak idején Tíruimanniak volt a sajátossága. Támad­ták is érte eleget — a republikánusok. Eisenhower, aki most baráti közösséget vállal a Goldfine botrány­ban fülig úszó tanácsadójával, súlyos kölöncöt vett a nyakába. A republikánus párti vezetők máris “te­hertételnek” nevezik Adamsot, akinek menesztését követelik. üké nem akar harmadszor is elnök lenni, neki tehát nem árthat már a botrány. Annál többet árt a GOP-neík, amely az amerikai nép szemében felelős a vezetők tetteiért. A SZOVJET TERVEI Az amerikai közönség csak nemrég értesült ál­ról, hogy az időjárás szabályozható, amikor Dr. Ed­ward Teller, a m agyarszár mazásu atomtudós a sze­nátus előtt nyilatkozatot tett és mellékesen megje­gyezte, hogy ismereteink az időjárásról oly rohamo­san fejlődnek, hogy az időjárás megváltoztatása “a lehetőségek közé tartozik.” Dr. Teller fel is hívta a fiigyeimet a veszélyre, ha egy “ellenséges szándékú hatalom” képes befolyásolni az időjárást. Hogy az időjárásit befolyásolni lehet, arra 1883-Fjain gondoltak először, amikor a Krakatau tűzhányó (kitörése szokatlanul sok lávaport küldött a felső lég­'retegekbe és utána hetekig igen hűvös volt az idő­járás. (Mert a felső Jégrétegekben vkpán'u tapadt o porszemekhez, megfagyott és 1 ehütötte a levegőt.) Ha á tűzhányó lávapora 15 évig keringett volna a föld körül, egy uj jégkorszak allhatott volna be. A lava­­port aránylag csekély mennyiségű, de manapság hid­­rogénbcmbákkal sokkal több port tudunk az atmosz­férába küldeni és sokkal magasabbra, mint a tűz­hányó. Lehetségesbe megválasztani a földgcimbnelk azt ia pontját, ahol a jégkorszakot akarunk előidézni, nem tudjuk. Egyáltalán semmit sem tudunk biztosan a módszereikről, amelyekkel a tudósok kísérleteznek. De mielőtt még ez a titkos kísérletezés és tanulmá­nyozás beállt, történtek célzások, hogyan lehetséges az éghajlatot irányítani. Egy másik magyar szárma­zású tudós, a néhai Dr. Neumann János matem atikus, aki az atomenergia bizottságnak is tag ja volt, irta le őket. Az egyik módszer’az lehetne, hogy a föld jég ás hómezőit korommal vagy más fányfelszívó festékkel vonjuk be. Tudniillik a hó és jég fehér színe vissza­veri a napsugaraikat. (Ezért is viselnek a trópusokon fehér ruhát). Ezek a jégmezőik elég nagymennyi­ségű napsugaraikat kapnak, de visszaverik őket. Ha valami színnel vonnánk be őket, elnyelnék a napsu­garakat és olvadni kezdenének. Antarcticáiban a szovjet tudományos expedíció végzett ilyen kísérleteket, melyek sikerrel jártak. Képzeljük el, hogy ha légirajok suhannak el festek­­permetezckkel a sarkvidék fölött és elindítják ezt a szörnyű lavinát ... A tenger szintje mindenütt emel­kedni fog és uj özönvíz zudul a földre. A Wesselényi-Wurmbrandt párbaj utólagos hulláma volt az 1834-iki erdélyi országgyű­lésnek, amelynek Becshez huzó elnöke az idős báró Nop­­csa Elek volt, ellenzéki vezé­re pedig a duzzadó erejű bá­ró Wesselényi Miklós. Ezen az országgyűlésen Wesselé­nyi kerekedett felül és meg­valósította a szószerinti, nyomtatott országgyűlési naplót, amelyről a kormány jól tudta, hogy ez már a saj­tószabadságot jelenti. I. Fe­renc király tehát Ferdinánd főherceget küldte királyi biz­tosként az országgyűlés nya­kára, aki azt 1835 február 7-én fel is oszlatta és meg­kezdte Wesselényi üldözését: ellene távollétében olyan Íté­letet hozatott,, mely bármi­­kor-bárhol való elfogatását rendelte el. Ez az igazságtalanság csak fokozta Wesselényi népszerű­ségét, aki Pozsonyba ment, hegy részt vegyen az ott ülé­sező magyar országgyűlés felső táblájának ülésein, e szándékától azonban József nádor kívánságára és Deák Ferenc tanácsára elállóit. A szabadság bajnoka ez után mint fogoly oroszlán élt Pozsonyban, ahol naipról-nap­ra szükebbre fogták ketrecét. Közben az erdélyi udvari párt is lélekzethez jutott s . elsősorban Nopcsa Eleknek igyekezett némi elégtételt szerezni, akinek Wesselényi sok kellemetlen percet szer­zett. E törekvés során hang­zott el gróf Wurmbrandt Fe­renc Nagyváradon szolgáló gyalogos őrnagy szájából az, a kijelentés, amely Wesselé­nyi szájhős. Wesselényi eilen 1835 má­jusában már Magyarorszá­gon is megindult a hütlensé­­gi per, ami tevékenységében még jobban megbénította őt. Wurmbrandt sértése újabb oldalfámadás volt ellene. Provoká Itatta Wurmbrand­­tot, majd az 1836 április 20- ra kitűzött párbajhoz segéde­ket keresett. Első gondolata Széchenyi volt. Széchenyi mélypontjára süliyedtnek látta Wesselényit. “Istenem, ennyit művelhet gőg, maga­­túlbecsülés és hiúság!” — je­gyezte fel naplójába s a se­­gédséget nem vállalta el, lel­kében azonban megtartotta roikönszenvét egykori kebel­barátja iránt. Wesselényi nehezen talált segédeket, mert, mindenki húzódozott a hosszú és fá­rasztó utazástól. Végül azon­ban együtt volt a szabályok által előirt együttes s a felek a két magyar hazából nekiin­dultak, hogy a Nagyvárad melletti Mezőtelegd község rétjén találkozzanak. Á párbaj elé feszült figye­lemmel nézett mindenki. Az ifjú Magyarország lelkesen állt Weseslényi mellé, akit gyűlölettel nézett az udvari főurak kis csoportja. A ibécsi udvarban a mindenható Met­ternich már amugyis elhatá­rozta Wesselényinek holtra üldözését, amiben részt kí­vánt juttatni titkosrendőrsé­gének is. Ez hűségesen telje­sítette kötelességét, sőt még oly jelentést is tudott Bécs­­be juttatni, amellyel felhlv-A NŐK ELŐRENYOMULÁSA A század eleje óta a nőik szakadatlanul nyomul­­iillí előre a férfiak részére femntarott munkaterüle­ten. Ma már aligha van foglalkozási ág, amelyben aléim találunk nőket, kivéve a nehéz testi munkát, mint bányászat — és a szovjetben még női bányászokat is találunk. Nők résztvesznek a közéletben, diplomá­ciai pozíciókat töltenek be és aligha van ma már a világnak olyan törvényhozó testületé, amelyben ne lennének nők. A férfiak utolsó felegvára az angol lor­dok Iházia volt. A férfiakpiost ezt az utolsó fellegvárukat is kény­telenek feladni, mert a nők hamarosan a lordok háza­iba is bekerülnek. Semmi okot nem látunk arra, hogy ne lehessenek női felsőházi tagok, annál is inkább, mert az alsóházban — amely Angliáiban sokkal fon­tosabb a lordok 'hazáinál — van jónéhány igen befo­lyásos aiői tag. A nőknek ez az előrenyomulása a politikai élet-, ben egyáltalán nem aggasztó, sőt az az érzésünk, A Jó Pásztor Verses Krónikája KÉMEKET HAJSZOLJAK Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Az amerikai kormány egy orosz diplomatát kiutasított kémkedésért és ugyanakkor nagyszabású kémhálózat nyomára jött, amelynek a nyomozás szerint amerikai tagjai is vannak. VERJE MEG AZ ISTEN, veretlen ne hagyja, aki ezt a Hazát hütlenül eladja. Ne legyen ünnepe, ne legyen husvétja, aki ezt a Hazát pénzért árusitja. Karácsonyt se üljön, pünkösdje se legyen s árulása bére, szégyenhalál legyen. Ne akadjon aki, érte könnyet sírjon, virág se viruljon a jeltelen síron. Forduljon el tőle a Mindenki Atyja s lelkét, hogyha volt is, Menny be ne fogadja. Kisérje emlékét megvetés, utálat: áruló számára ne legyen bocsánat. JAJ, MIKOR FÉLTETTÜK fogadott Uj Hazánk, hányszor ránk rivalltak, “jobb, fogjuk be a szánk.” Hányszor gunyalódtak a “vörös heringről” mikor szólni mertünk jobb felügyeletről. Hirdettük, hogy titkok, okmányok eltűntek s “boszorkányvadásznak” neveztek bennünket. Mikor kémekről és árulókról szóltunk, mindig nevetség és gúny tárgyai voltunk. “Falainkat fúrják” — panaszoltuk végül s eltorzult az arcuk gúnyos nevetéstül. Mert az igazságnak napfényétül fáztak, kínjukban úgy tettek, rajtunk hahotáznak . . . ÉS MI LETT A VÉGE a nagy hahotának: mikor már rég késő: most “meaculpáznak”. A Haza-féltőket” nevezték hazugnak s árulója akadt minden kormányzugnak. S kik voltak a kémek? Árulók, hitványok? Atcrntudósok és volt államtitkárok. Szégyen, hogy túljártak kormányaink eszén s minden atomtitkunk rég a Szovjet kezén. Rakéta titkainkat szintén “kikendőzték” s aztán Amerikát szépen megelőzték, Minden hadititkunk a Szovjet kezében: Hazánk és életünk ezért van veszélyben. hogy üdvös hatású lesz. Nem mondhatnánk, hogy a férfiak valami nagyszerű politikusodnak bizonyul­tak, hogy a világ, amelyet megteremtettek, olyan hi­bátlan és emberséges. A politizálás rideg világában talán nem ártana egy kis női Ízelítő, egy kis gyengéd- EÓg és emberség, amelyre a nők, miit anyák talán inkább képeseik. A jó ég tudja — talán ha Kruscsev helyén egy nő ülne, ez a világ kellemesebb lakóhely lelhetne az egész emberiség számára. ta az udvar figyelmét József nádor feleségének Wesselé­nyi irányában való kedvező állásfoglalására. “A protes­táns liga törekvése az, hogy Magyarország és Erdély egyesittessék, a korona a ná­dor fejére tétessék és Wesse­lényi neveztessék ki nádor­nak”, — jelentette az udvar­nak a titkosrendőrség. Mindenki érezte, hogy ez a párbaj életre-halálra megy s a felek igy is fogták fel a dolgot. Wurmbrandt “jó kar­dos és dühös vivő” volt, de kitűnő vivő volt Wesselényi is, bár a vívásban elhízott volta súlyos akadály volt. Wesselényi nagyszerű lövő is volt, a pisztoly párbajt azon­ban nem erőltette, mihelyt Wurmbrandt rövidlátóságá­­ról értesült. Wesselényi segédei Des­­sewffy Aurél és Bethlen Já­nos voltak, Wurmbrandtéi Horváth János kapitány és Jósika Lajos. “Egy falka nép scődült ki, de már késő volt más helyet keresni,” jegyez­te fel Wesselényi naplójában. “Vetkezni kezdtünk. Wurm­brandt kijelentette, hogy ám­bár az a szokás, hogy előbb verekedni kell s azután illik a megbántónak engedelmet kérni, ő épen nem átalja meg­ismerni most a verekedés előtt, hogy hibás volt állítása s ezért ezennel tőlem enge­delmet kér s igy tehát csak a közvéleményért vereked­jünk. Én a megbocsátás je­léül kezemet nyújtottam s ki­állottunk a síkra . . .” Szép jeleneit lehetett, me­lyet a mai párbaj kódexek alapján nem lehet megma­gyarázni. A párbaj Wesselé­nyinek egyik bizalmasa, Uj­­falvi Sándor feljegyzései sze- I rint úgy zajlott le, hogy elő­ször Wurmbram) támadott, ps Wesselényi nyakát megse­bezte, majd “vastag szalonná­ját négy helyt ketté szelte, , mire Wesselényi megkettőz­­; tetett erővel csapkodott lan­kadni kezdő ellenfelére és jobb hühelykét ketté met­­szé.” (Ez egy olyan “fokvá­­gással” történt, amilyenre a régi magyar vívás művelői igen büszkék szoktak lenni.) A párbaj Wurmbrandt harc­képtelenségével végződött. Az orvosok először Wesse­lényivel végeztek, aki részt­vevőén vett búcsút Wurm­­brandttól. “Szerencséd, bará­tom, hogy meg nem öltél, — mondta, — mert a nagyvára­di ifjúság hátunk ímegett a li­getben lesben állt s ha elhul­lok, segédeiddel együtt agyon 1 vert volna.” Ezalatt Pozsonyban a leg­vadabb hírek kerültek forga­lomba. József nádorhoz és Széchenyihez például az a rémhír jutott el, hogy Wesse­lényi lelőtte Wurmbrandtot, rögtön utána pedig Jósika Lajos Wesselényit. Ezek a hi­­rek azonban nem voltak hosszú életűek, mert a titkos­­rendőrség gyorsan megtette jelentését, de meg maga Wes­selényi tüneményes gyorsa­sággal hirt adott a történtek­ről. A -bécsi intrika csatát vesz­tett: Wesselényi népszerűsé­ge ismét magasra ugrott. S e nagy ember mégis egyedül volt. Ünnepelték, rajongtak érte, sőt féltek tőle, de nem volt senkije — sem férfi, sem nő — kivel gondjait megoszt­hatta volna. Megható napló­jában olvasni, hogy i párbaj után, április 22-én Rstre ér­­. kezeit. Miért? Hogy megláto­­f gassa Brudermann Mariét, egy finom úri leánykát, aki­­■ nek szülei nem mgedték • meg, hogy Wesselényi u-dvar- i lását fogadja. Harmadnap Wesselényi i megjelent a pozsoiyi liget­ben, ahol valóságos hősként ünnepelték. De a poitikusok bókolása csak fáraszotta őt. Egy egyszerű polgár család A KREOL NŐ Havana forró napsugarában szegény lovam tü­relmetlenül ficánkol. Nemsokára ráborul a gyönyö­rű városra a csillagos ég s a nap égő sugarait a hold szelíd, hüs fénye váltja fel. — Hová vagyunk beszállásolva, Petró? Az ordonánc egy bájos, fenér villára mutat, el­rejtve a fák lombjai közé. — Tehát balra. Odalovagolunk a ház elé. Az ablakredőnyök szo­rosan vannak csukva. Sehol egy hang — sehol egy lélek. Készakarva csörögtetem a kardom, pengetem a sarkantyúm, amint felhaladok a főlépcsőn. Egy­szerre hosszú, panaszos hang üti meg a fülemet. Pil­lanatig feszülten figyelek, aztán belépek az előcsar­nokba. Egy oldalajtó zajtalanul felnyílik s egy ma­gas, fekete körszakállas, égőszemü férfi lép elém. — Bocsánatot, uram, de nem szállásolhatom önt el. Nagybeteg van a házban. Elönt a harag és oöviden, nyers, parancsoló han­gon felelem: — Lorenzo kapitány vagyok s biztosítom, nem leszek a beteg terhére. Holnap reggel tovább lovago­lok, de addig itt szállók meg. Ez hadi parancs. A spanyol haragtól szikrázó szemekkel néz rám. S újra felhallatszik a panaszos, kínos jajdulás. S ismét halkan elnyilik az oldalajtó s egy másik férfi lép ki rajta. Bemutatja magát. — Az orvos vagyok. Ott benn egy beteg vergő­dik lázálmaiban s a halállal vivődik. Uram, ön meg­menthetné, ha bejönne hozzá s egy kis negyedórát töltene ágya mellett. Bámulva tekintek reá. De a spanyol még jobban bámul és megragadja az orvos vállát. — Doktor, mi jut eszébe? Az orvos félre vonja s hevesen suttogva magya­ráz valamit. Én türelmetlenül állok helyemen. Három nap óta nem aludtam s tegnap óta egy falat sem volt a számban. Kardommal lecsapok a földre és magyará­zatra akarom vonni a két férfit e különös viselke­désért, "midőn újra felhangzik a vad, panaszos kiál­tás, mint egy eszelős jajdulása. S az orvos gyorsan megragadja a kezemet és magával von: — Uram, legyen könyörületes, mentsen meg egy emberi életet! Fényűző pompával berendezett szobába vezet. Keleti szőnyegek, arannyal hímzett, selyem vánko­sok között széles, alacsony ágyon egy nő fekszik. Mi­dőn felém tekint, gyönyörű, sötét szemei felgyulnak. r^ix cöíalaIej«. ATiár-vány homlokából nehéz, kékesfeke­te hajfurjtjelt, s kíd íchí. i n -«-—Hja. Ra­gyogó szépségű kreol nő. Görcsösen megragadja ke­­. zem, kényszerítvén, hogy az ágy melletti alacsony székre üljek. S egy szempillantás alatt átfonja fehér, 1 bársonyos karjaival a nyakam és eszeveszetten csó­kolni kezd, mintha a lelkét akarná belém csókolni. Az ajka láztól forró. — Ah, Juan, milyen régen, milyen régesrégen várlak! Végre hát itt vagyISzerelmem! Szempillantás alatt megértettem, összeérnél a kedvesével, egy spanyol tiszttel. Lázas gondüatait felgyújtotta a kardesörrenés, s most félrebeszé A dolog nagyon kínos volt ream nézve. S tein­­tetemet némán szegzem a másik férfire, ki halálá,­­padtan támaszkodik a falnak a szoba túlsó oldalál Vonásairól vad fájdalom, emésztő féltékenység be­szél. Fel akarok állni, de a fiatal asszony reszketve szorítja szivére a kezem. — Juan, maradj mellettem, másként meghalok! — Újra leülök. — A fárasztó lovaglás után talán enni, vagy in­ni kíván valamit? —. suttogja egy hang a fülembe. Tálcán ételt és italt tesznek elém, de én alig érin­tem. A gyönyörű fiatal asszony vállamra hajtja szép kis fejét s pajkosan megráncigálja a bajuszomat. — Emlékszel szivem, midőn utólszor nálad vol­tam? A nap éppen lement a rózsaszínű hegycsúcsok mögött, s a hold szelíd, ezüstös sugaraival elöntötte a hullámokat ... Hirtelen megremegek. Szabad-e tovább hallgat­nom e lázas, szerelmes szavakat? Felpillantok: az orvos int, hogy maradjak. — Nézd, nézd, hogy peregnek a államra a vér­vörös gránátvirágok! Nézd! Gyöngéden beburkolom karcsú testét a selymes, meleg takaróba. Megfogja a kezemet és forrón meg­csókolja. Végre elalszik. De még álmában sem engedi, hogy kezemet Kivonjam a kezéből. Ott virrasztottam át az éjszakát a betegágy mel­lett. Végre éjfél után nyugodtan,, csendesen átestünk a krízisen — susogá az orvos. jutott eszébe, amelynek köré­ben kedves perceket töltött el. “Nettiék — igy ir róluk naplójában ez emlékezetes napon — a berekben láttak meg a sok ember között. Min­dent elfelejtve, egyenesen nekem szaladtak. Szegény Netti darabig sem szólani, sem sírni nem tudott. A szi­ves öröimnek s szeretetnek nem lehetett szebb jelenése.” Ilyen kis örömei voltak a magyarság nagy hősének, kit perének elhúzásával még to­vábbi három esztendeig őrölt a kormány s aztán börtönbe záratott, ahonnan már csak megvakultán, élő halottként került elő.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom