A Jó Pásztor, 1958. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-18 / 16. szám

6-7K OLDAL Cleveland'iHirek NÉGY HÉT CLEVELANDBAN KÖZLEKEDÉSI HALÁL NÉLKÜL Április 10-én volt 28 nap­ja, hogy Cleveland területén nem fordult elő halálos kime­netelű közelefeedési 'baleset. Ez a leghosszabb szünet, me­lyet a halál Cleveland utcáin tartott 1946 óta. Március 13-án történt ha­lálos baleset óta előfordult ugyan több olyan közeleke­­dési baleset, amelynél embe­rek többé-kevésbé súlyosan megsérültek, de ezek közül egyik sem halt meg. Ennek ellenére, a rendőrség még nem lelkendezik a rekord esetleges megdöntése remé­nyében, hanem tárgyilagosan megállapítja, hogy minek kö­szönhető az eddigi eredmény. A clevelandi Ukrán Terem­ben fehéroroszok megünne­pelték szabadságlevelüknek 40 éves jubileumát. Fehér­oroszország népe nem vallja magát orosznak, Moszkvát nem tekinti hazájuk főváro­sának, mint ahogyan a cári időkben idegen hatalom fővá­rosának tekintette Szentpé­tervárt, a mai Leningrádot. 1917-ben, a bolsevik forra­dalom idején, amikor a cári hatalom megdőlt, Fehérorosz­ország (Bjelorüsszia) elnyer­te önállóságát. Erre a felsza­badulási dátumra emlékezett az Ukrán Teremben ötven it­teni fehérorosz származású clevelandi lakos, de ugvan-Jack Sensenbrenner kormányzó jelölt A demokrata ,jpolitikusokj közt, akik az Ohio állami kor­mányzói tisztségre pályáz­nak, előkelő helyet foglal el Columbus polgármestere Jack Sensenbrenner. Bevándorló szülők gyermeke, szegény sor­ból emelkedett vezető közhi­vatali állásokba. 19 éven át a Civil Service vizsgáztató bi­zottság hivatalvezetője volt, 1954 óta kétszer megválasz­tották polgármesternek. Eb­ben az állásában a tettek és a betartott Ígéretek emberé­nek bizonyult. A munkásárde­­keket éppúgy támogatta, mint az üzleti világ jogos kívánsá­gait. Közben Bibliát is tanít az állam egyik legnagyobb bibliaosztályában. Irányelvei: “Gyűlölöm a nyomortanyákat, amelyekben elrotbad a lélek... Az útépí­tő munkást éppen olyan nagy­ra becsülöm, mint az Egye­sült Államok elnökét ... A faji és vallási! elcjitéleteket felette károsaknak tartom...” Jack Sensenbrenner a nép igazi barátja s május 6-án, az előválasztáson, számit a nép szavazataira. Mrs. America, azaz a legti­pikusabb megjelenésű ameri­kai háziasszony kiválogatását GOODYEAR FELVESZ 450 MUNKÁST AKRON, O. — A Goodyear gumigyár bejelentette, hogy korábban elbocsátott 1910 munkása közül 450-t újból al­kalmaz, mert jövő hétfőtől kezdve a gumiszivacs üzem újból, a normális termelésre tér vissza. A Firestone üzemeiből az elmúlt 12 hónapban 1000 em­bert bocsátottak le, a Good­rich pedig 700 munkással fog­lalkoztat kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Elsősorban annak tulajdo­nítják, hogy a sebesség-korlá­tozások betartására nagy eréllyel ügyel a rendőrség, ezenkívül a bíróságok is ke­mény büntetéseket szabnak ki a kihágások elkövetőire. Nagyon sokat segít a rendőr­ség munkájának, hogy a saj­tó, a rádiók és a TV állomá­sok állandóan napirenden tartják a közönség figyelmez­tetését és szüntelenül óvatos­ságra intik az autósokat. Ezért most, a halálos bal­eset nélküli négy hét végén, mi is olvasóink emlékezetébe idézünk egy magyar közmon­dást: “Lassan járj, tovább érsz!” akkor emlékeztek arra is, hogy népük szabadsága rö­­vidéletü volt, már egy évvel utóbb a kommunisták beke­belezték Rjelorussziát a lenini orosz birodalomba és az máig is egyike a szovjet birodalmat alkotó Szovjet köztársaságok­nak, Az inkább szomorú, mint lelkes emlékezés alkalmából Michael A. Feighan clevelan­di demokrata kongresszusi képviselő köszöntötte a fehér­orosz származású amerikaia­kat. Emlékbeszédében kitért a ma problémáira is és annak a nézetének adott kifejezést, hogy a szovjet . birodalom nem olyan erős, mint sokan Vélik, a nemzeti önállóság és különállás vágya erős min­den nem-orosz részköztársa­ságban, hasonlóképpen a há­ború óta szovjet rabságba döntött csatlósországokban. Éppen eza magyarázata Feig­han képviselő nézete szerint annak, hogy Kruscsev és tár­sai hónapok óta olyan rendü­letlen hévvel követelik az ál­lamfői konferencia összehí­vását, kikötve azt, hogy ezen a konferencián még csak szó­­bahozni sem szabad Magyar­­ország és a többi rabnemzetek felszabadításának kérdését. Más szóval, a szovjet a csúcs­konferenciát azért akarja, hogy Amerika és a többi nyu­gati hatalmak hallgatólag el­ismerjék a csatlósországok rabságának állandó jellegét. A Nyugat segítségét kérik a rabnemzetek állandó leigá­zásához. Ez ellen tiltakozott a kép­viselő. A szabad világnak nem szabad leülni a szovjet zsarnokokkal egy konferen­ciára, amely szentesítené az ő gyalázatos gyarmati elnyo­mó uralmukat Közép- Euró­pában. megelőző Mrs. Ohio választá­son 19 pályázó vett részt, kö­zöttük 3 clevelandi asszony is. A 'bíráló bizottság vélemé­nye szerint Mrs. William G. Giesse, egy Mayfield Heights városi tanácstag felesége, 3 gyermek anyja az, aki a leg­jellegzetesebben képviseli az amerikai háziasszonyt Ohio­­ban, így őt “koronázták meg” egy évre és tüntették ki a Mrs. Ohio címmel. Mrs. Giesse május elsején résztvesz a floridai Fort Lau­­derdaleben a Mrs. America választáson, mint Ohio jelölt­ie-Április 21 és 27 közt a newyorki Metropolitan Opera legjobb énekművészei lesznek Clevelandban, nyolc klasszi­kus operát adnak elő a Pub­lic Auditóriumban. Képünkön láthatók: fent Eleanor Ste­her, Mozart Don Giovanni (Don Juan) operájának női főszereplője, balról jobbra: Antoinetta Stella (Pillangó kisasszony és Aida), George London (Eugene Onegin) és Rise Stevens (Sámson és De­lila.) . MINERVA, 0. — A szö­vetségi kormánynak azt a rendelkezését, hogy a farmo­kon csak bizonyos nagyságú területen szabad gabonane­­müeket termelni, több Ízben megsértette Dr. P. Scott Whiteleather orvos, akinek a környéken van a birtoka. Kát korábbi évadban elkövetett túltermelés miatt tartozik a kormánynak 530 dollár pénz­bírsággal és 1954-es Oldsmo­­bilját is lefoglalták. White­leather az Independent Far­mers of Ohio elnöke. A földmivelésügyi minisz-Segítség a Hicks családnak Annák a tragikus tűzeset­nek oka, amely a Hicks há­zaspár 5 gyermekét követel­te áldozatul, a tüzvizsgáldt után sem derült ki. A rend­őrség és tűzoltóság közös bi­zottságának megáPlripitása szerint a Hicks házaspár nem követett el semmiféle mu­lasztást vagy hanyagságot, -ami hozzájárulhatott volna a tűz kitöréséihez. A gyászoló családhoz, ahol csak egy gyermek élte túl a katasztrófát, a barátok, isme­rősök, sőt ismeretlenek köré­ből nemcsak a részvét jelei, de anyagi segítség is árad, hogy legalább némiképpen enyhisék a majdnem minde­nét elveszített kis családra szakadt csapást. A Hicks házaspárnak nin­csen biztosítása és nincs meg­takarított pénze. Mindenük elpusztult az autójuk kivéte­lével^ Most a Vörös Kereszt, egyik szociális tisztviselőjét bízta meg a segitséggel és a környék lakói is megszervez­tek egy segitőakciót. Vállala­tok és magányosok egyaránt részt vesznek a segélyezés­­j ben. A Met vendégszereplésének műsora a következő: Április 21, hétfő: Csaj­kovszky, Eugene Onegin.­­Kedd: Madam Butterfly, Pillangó kisasszony — Puc­cini. Szerda: Sámson és Delila — Saint-Saens. Csütörtök: Aida — Verdi. Péntek: Szevillai borbély — Rossini. Szombat: Délután Don Giovanni — Mozart. Este Otelló — Verdi. Vasárnap: Faust — Gou­nod. tórium most egy bizottságot küldött ki a farmra, hogy fel­mérje annak területét és pon­tosan állapítsa meg a sza­bálytalanságokat. A több au­tón érkező bizottságnak Rod­ney A. Bell volt a vezetője. Amikor a bizottság az előre bejelentett időben megérke­zett, kb. 200 főnyi farmer csoport ssereglett össze, táb­lákat tartva a magasba, kü­­lömfoöző feliratokkal, ame­lyek a kormány beavatkozása ellen tüntettek. Amikor Bell kiszállt autó­jából és odalépett White­­leatherhez, udvariasan meg­kérdezte tőle, hogy beleegye­zik-e a farmon tartandó vizs­gálatba és a mérések elvégzé­sébe. Whiteleather határo­zottan kijelentette, hogy til­takozik az ellen, hogy bárki ilyen szándékkal a birtokára tegye lábát. Bell ezután sorra bemutatta a bizottság tag­jait és .megmagyarázta, hogy feletteseik bízták meg őket ezzel a feladattal, de csak ab­ban az esetben hajtják végre, 'ha abba a föld tulajdonosa beleegyezik. Felhívta White­leather figyelmét arra, hogy ha a bizottság nem végezheti el a rábízott munkát ,akkor más hatóságok veszik kézbe az ügyet. Ezzel á bizottság befejezte helyszíni működését. A she­riff és segédei jelen voltak, de azon kívül, hogy a forgal­mat irányították, semmiféle dolguk nem akalt. A farme­rek sem tettpk mást, mint a függetlenségüket követelő táblákat tartották. A bizott­ság dolgavégezetlenül eltá­vozott és a kormányhivatalok most más utón keresik a fenn­álló rendelkezés érvényre jut­tatását. Dr. Whiteleather kijelentet­te, hogy az egész ügy lebo­nyolítása. “az amerikanizmus, nagyszerű bemutatása volt.” — Érezhettük ebből, hogy az ország még mindig nem került ebek harmincadjára, mondotta. Arról nem hajlandó hallani sem, hogy lefoglalt autóját visszaváltsa. Whiteleather 12 éve gazdálkodik a 150 akeros farmon és a mellette felvo­nult farmerek is olyanok voltak, akiket túltermelésért már korábban felelősségre vontak a hatóságok. Táblái­kon a következő szövegek áll­tak : — Benson maradjon a he­lyén, de szavazzuk le azokat, aki a farmerek termelésének korlátozását akarják a kong­resszusban ! — 25 évi kormánybeavat­kozás a mezőgazdasági ter­melésbe, túlsók! — Ne rendőri hatalommal dolgozzék az ASC (mezőgaz­dasági ellenőrző bizottság)! Végzetül Whiteleather ki­jelentette : — Elvehetik az autómat, és -elvehetik az egész birtoko­mat, de nem vehetik ki ke­zemből farmon ügyeinek in­tézését. ATOMHISZTERIA Hiroshima japán városban meghalt Hideko Hirata, egyi­ke a 24 japán leány közül, akik az 1945 évi a tóm robb a» nás alkalmával torzitó arcsé­rüléseket szenvedtek s tavaly New Yorkban arcsebészeti ke­zelésben részesülték. A leány halálának oka gyomorrák volt, tehát a halál nem volt késő következménye az atomrob­banásnak. Mégis, ez a min­dennapi halálozási hir bejár­ta a világsajtót. Atcmhiszté­­ria van az egész világon — réimlátás, amely nem is alap­talan. Hii rabszolga volt Birmingham, Ala.-ban meg­halt 160 éves korában Will Sloan, aki gyapotültetvénye­ken mint rabszolga dolgozott. A felszabadulás után bányák­ban és vasutaknál kereste meg kenyerét, csak 81 éves korá­ban vonult nyugalomba .Pol­gárháborús éliményeiről sok mesélnivalója volt. Legérde­kesebb ez: Amikor az északi felszabadító katonák kikér­dezték, hogy hol vannak tá­rolva a déli katonaság kész­letei, ő megtagadott minden felvilágositást. Hü maradt rabszolgatartó urához. ERRŐL SOHSEM SZABAD MEGFELEDKEZNI Butler hadügyminiszter az országos sajtó klubban tar­tott előadásában intette Ame­rika népét, hogy a szovjet ug­rásra készen áll és habozás nélkül háborút kezd, ha elér­kezettnek látja* az időt. NEM JÓ FILM PEKING. — A Peiping Evening News kritizálja az Oliver Twist angol filmet. Az a hibája, hogy happy enddel végződik. Comer Confectionery Store beiegség miatt, ju: ínyosan eladó. __Havi rent 535.00. Érdeklődni:._ Kálmán Molnár 701—5th STREET BETHLEHEM, PA. Magyar, szlovák, hor­­vát, szerb, német, fran­cia recepteket (orvosi rendeleteket,) gyorsan, pontosan és lelkiismeretesen állilunk össze. Hozza be, vagy küldje be. Légipostára csomagolunk. Tegyen próbarendelést! CORNER DRUG STORE PRESCRIPTION PHARMACY F Street and Fairfield Avenue Johnstown, Pa. NE HAGYJÁK CSERBEN AZ OROSZ BIRODALOM RABNEMZETEIT! Fehéroroszok emlékeznek rövidlélekzetü szabadságukra Lázongó farmerek tiltakozása a kormány vizsgálata ellen EREDMÉNYEK A RÁKBETEGSÉG, FEHÉRVÉRŰSÉG KUTATÁSÁBAN Dr. Charles A. Doan. az Ohio State University orvosi kutatóintézeté­nek igazgatója (balról) és Dr. Henry E. Wilson rákos szövetvizsgá­latot végeznek. COLUMBUS, O. — Az Ohio State University orvosi kutató intézetének igazgató­ja, Dr. Charles A. Doan, leg­utóbb azt a megállapítást hozta nyilvánosságra, hogy a fehérvérűség veszedelmes betegségét sikerült az esetek ötven százalékában ártalmat­lanná tenni. A fehérvérűséget általában a gyógyíthatatlan betegségek közé sorolja a közhit, de a tudomány ma már olyan ese­tekben, amikor még megfe­lelő kezdeti időben tud be­avatkozni, meg tudja állítani a vörös vérsejtek pusztulá' sát. Még kilenc évvel ezelőtt, a fehérvérűségben megbete­gedett gyermekek túlnyomó számban 30 napon belül meg­haltak. Manapság, ha kellő időben felismerik a betegsé­get és az újfajta gyógymódo­kat alkalmazzák, az ilyen gyermekek életét hónapok­kal, sőt évekkel is meg tud­ják hosszabbitani. Ez a meg­­hosszahbitott élet is szenve­­diésmentes és lényegében megegyezik az egészséges ember életével. tája ismeretes: Az általában 40 éven felülieket megtáma­dó idiilt, vagy krónikus leu­kémia és a gyermekeket pusz­tító heveny, vagyis akut fe­hérvérűség. A krónikus leukémia a szer­vezet sejtjeinek elfáradásá­val jár együtt, úgynevezett degemerativ betegség, mely­nek lefolyása sokkal kevésb­­bé gyötrelmes, mint a he­veny leukémia. Az idült fe­hérvérűségben szenvedők na­gyon sok esetben más beteg­ségben halnak meg. Mindkettőnél a fehér vér­sejtek tulszaporodása jelent­kezik, de a heveny leukémia esetéiben rosszindulatú fehér vérsejtek mutatkoznak, amit a tudomány sarccmának ne­vez. * A fehérvérűség leküzdésé­re az orvosi tudománynak 6 fegyvere van. Hárem külön­féle gyógyszer (purenithol, nitrogén mustár és az antifo­­lic antagonist) ezenkívül a vérátömlesztés, az antibioti­kumok és a hormonátülteté­­sck. A fehérvérűséget más szó­val a vér rákos megbetege­désének lehet nevezni. Leg­újabb orvossága a purinethol. Ennek alkalmazásával egy kisfiú négy évvel ezelőtt je­lentkezett f Jhérvérüségét, vagy tudományos nevén lcu­­kémiuját, mindeddig meg tudták fékezni. A fiú normá­lis életet él és tanulni, szóra­kozni és dolgozni is képes. Kétszer Ihetsnkint egy fél tablettát vesz be. Footballo­­zik és más sportjátékokat üz társaival. Ez az aktiv élet a legjobb módszer, hogy re­ményt keltsen a végső gyó­gyuláshoz is. Ezek az újfajta gyógysze­rek nagyon drágák és a ki­­sérletezés is nagy összegeket emészt fel. Az American Can­cer Society ezeknek a költ­ségeknek fedezésére gyűjtő­­kampányt rendez április fo­lyamán. Ezt a hónapot kije­lölték a rák és a fehérvérű­ség elleni küzdelem hónapjá­nak. Felhívják a közönség fi­gyelmét, hogy mindenkinek családjában előfordulhat ily betegség, akár fiatal, akár öreg. Ilyenkor látjuk hasznát annak, ha jól felszerelt labo­ratóriumok állnak rendelke­zésre és a nemrég még gyó­­gyithatatlannak tartott bete­get meg tudják menteni az életnek. A tudósok nem szűkölköd­nek jó ideákban a gyógymó­dok keresére terén, de az még nem elegendő, ba valakinek jó ötlete van. Ki is kell ala­posan kísérletezni minden gondolatot. A Sloan-Ketter­­ing intézetben, New York­ban, eddig már 30,000 külöm­­böző gyógyszer próbáltak ki, amelyekkel a fehérvérűséget igyekeznek gyógyítani. A fehérvérűségnek két faj­Az idült fehérvérűséget gyógyítják meg X-ray besu­gárzással, rádióaktiv foszfor­ral és diétikus rendszabályok­kal. Ezeket egyéner.kint, a beteg természetének megfe­lelően alkalmazzák. Ha az egyik gyógyszer nem hasz­nál, akikor a másikat próbál­ják ki. A vérátömlesztést és az antibiotikumokat arra használják fel, hogy az orvos időt nyerjen a különféle gyógyszerek hatásának kipró­bálására. Az Ohio State University rákkutató intézete egyike Amerika négy legnagyobb és legmodernebb ilyen tudomá­nyos központjának. Egy szín­vonalon áll a Sloan-Ketter­­ing, a University of Califor­nia és a bostoni Children’s Hospital laboratóriumával. Hirdessen lapunkban OPTIKUS SZOLGÁLAT Szemorvosa előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. Előirt üveget megfelelővel pótolunk. PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA Magyarul beszélünk 9915 Euclid Ave., Cleveland, Ohio CE 1-4961 22580 Lake Shore Blvd. RE 1-5779 3550 Warrensville Center Rd. SK 1-0112 BUCKEYE JEWELERS BRILLIÁNSOK, ÓRÁK ÉKSZEREK, EZÜSTÖK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER JAVÍTÁS 11611 BUCKEYE RD. CLEVELAND 20, OHIO Telefon: RA 1-0584 L0VÁSZY IMRE Házi Készítésű Kolbászok F-l és F-2 Stand West Sidei Market House A JOBB Építő Vállalkozók EUinNPEllFI* légszabályozót IVI U 11 U H I la I SZERELNEK FEL • HŰSÍT nyáron • FÜT télen A MET SZTÁRJAI r»F'"'-;r ’ A JÖ'PÁSZTOB 1 i MEGVÁLASZTOTTAK MRS. 0HI0T

Next

/
Oldalképek
Tartalom