A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-13 / 37. szám
g-m OEDXE Pünkösd után 14-ik vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté 6. fej,; 24—33 Senki két urnák nem szolgálhat, mert vagy az egyiket gyűlölni fogja és a másikat szeretni, vagy az egyiket tűrni fogja és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. — Azért mondom nektek: Ne aggódjatok éltetekről, mit egyetek, sem testetekről, hogy mibe öltözzetek. Nem többe az élet az eledelnél s a test öltözetnél? Nézzétek az ég madarait hogy nem vetnek és nem aratnak, sem csűrökbe nem gyűjtenek és a ti mennyei Atyátok táplálja azokat. Nem értek-e ti többet azoknál? Ki adhat pedig közületek gondjai által nagyságához egy könyöknyit? És a ruházatról mit aggódtok? Nézzétek meg a mezők liliomait, mint növekednek, nem dolgoznak és nem fonnak, pedig mondom nektek, hogy Salamon király minden dicsőségében sem volt úgy öltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, mely ma vagyon és holnap kemencébe vetik, az Isten is ruházza, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitüek! Ne aggódjatok tehát, mondván: Mit eszünk vagy mit iszunk, vagy mivel ruházkodunk. Hiszen tudja a ti Atyátok, hogy mindezekre szükségtek vagyon. Keressétek azért először az Isten országát és az Ő igazságát és ezek mind hozzáadatnak nektek. SZENTBESZÉD Krisztus Urunk a mai szent evangéliumban egy igen nagy igazságot jelent ki tanítványai előtt: “Senki két urnák nem szolgálhat”, majd igy folytatja, hogy a dolog még világosabban álljon szemeink előtt: “Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak”, vagyis nem szolgálhattok Istennek és a pénznek, a világnak. Az emberre nézve földi életben két ur szokott szerepelni: Jó Isten és a világ. Az embert vagy az Isten vezeti, vagy a világ. A vallásos ember mindenben vallásos meggyőződése cselekedeteit és szavait, de még gondolatait is az Isten törvénye szerint irányítja, vagyis nem tesz, : vem készéi, de még csak nem is gondol olyasmit, ami íz Isten parancsolataival ellenkezik, és ha talán mégis tett, beszélt, vagy gondolt rosszat, azt megbánja s iparkodik jóvátenni. Az ilyen ember az Istennek szolgál. A világi ember ellenben mindent a saját, vagy az emberek meggyőződése szerint szeret tenni. Életét, gondolatait, szavait és cselekedeteit csak önmaga vagy az emberek irányítják ... Mindent emberi szempontból, emberi tekintetből tesz. A világi emberre nézve nem az az irányitó, hogy mit mond, vagy mit ir elő az isteni törvény, hanem hogy mit mondok én, hogy mit mondanak az emberek ... És ha valami tette balul ütött ki, azt nem az'ért bánja, mert azzal ellenkezésbe jutott az Isten parancsaival, hanem azért, mert amiatt-valamiféle kárt, szégyent kellett elszenvednie az emberek részéről. Eire a két hatalomra, erre a két erőre mondja az Ur: “Senki két urnák nem szolgálhat; nem szolgálhattok az Istennek és a világnak!” Két különböző ut ez; az első jobbra, a másik balra vezet. Más a szava az Istennek és más a szava a világnak, azért nem követhetem egyszerre az Istent és a világot. Ha valahol és valamiben igaz a “vagy”, akkor igaz ebben. Vagy az Istennek szolgálok, vagy a világnak, majr öregségemben szolgálok az Istennek . . . Nem mondhatom, hogy példáid ezen a héten az Isten parancsait követem, a másik héten pedi g a világ szerint élek, aminthogy a gyerek se mondhatja jogosan: ezen a héten szót fogadok, a jövő héten azt csinálok, amit akarok . . . Nem mondhatom becsületesen szemedbe, hogy jó barátod vagyok, a hátad mögött ellenséged. És mégis valahogy úgy vagyunk, hogy szeretjük magunkat megosztani az Isten s a világ között. Az Istennek is akarunk szolgálni, de azért a világot sem akarjuk elhagyni. Valahogy úgy akarnánk eljárni, hogy a kecske is jóllakjon, de káposzta is megmaradjon. Az Ur kedvében akarunk járni, de hát azért néhanapján — mint mondják — az ördögnek is gyújtunk gyertyát. Hát mindez megalkuvás, kétszínűség. És ilyen a mai ember ... Ilyen a templomban, sőt ilyen még a családban is. Tudja, hogy mindenhol és mindenben mit kell tennie és mégis nem mer úgy tenni, hanem ötven percentre megalkuszik, látszólag, nehogy másikat megsértse, voltaképpen pedig azért, mert gyáva. S az ilyesmi előbb-utóbb megbosszulja magát, már az emberek előtt is, de még inkább az Isten előtt, mert az ilyenről mondja Szent János: “Mivel se meleg, se hideg nem vagy, elkezdtek kivetni számból.” Legyünk tehát jellemesek, álljunk határozottan földi életünkben Krisztus mellé, hogy egykoron Krisztus megvalljon bennünket az ő mennyei Atyja előtt. A 7Ö PÁSZTOR Kanada főkormányzója, Vincent Massey szemlét tartott a parlament előtt diszsort álló gárda sorai között. AZ ÖRÖK ELET AZ IGAZ EMBER JUTALMA A lemenő nap ibiborsugarakkal szórta tele az ég alját. Olyan volt, mint egy tüzfüggÖny mögül kikandikáló aranyból öntött fej. Arany hajú fiú és sötétfürtü kisleány játszadoznak a Názáret melletti mezőn. A lányka nagyobb, de minden előtte ismeretlen dologban a kisfi-utól kér felvilágosítást. Most is nézi a lenyugvó napot és szomorúan szól: — Nézd, milyen haragos, mindjárt vége lesz, meghal és holnap egy másik nap fog nekünk világitani. A gyermek mosolygott. — A nap nem hal meg, csak lenyugszik, de holnap újra csak ez fog felettünk ragyogni . Ne feledd, Mirjám, nem hal meg senki és semmi, csak aluszik és azután felébred. — Én sem halok meg soha? — Nem. Te is csak elalszol és aztán majd felébredsz. — Hát te, kis Jézus? — Én ébren alszom. — Nem értelek. Te mindig olyan érthetetlen Idioligokrói beszélsz. Én miért nem alszom ébren? . . . — Majd megtudod egyszer, ha felébredsz. — Most ébren vagyok, miket beszélsz? — Most alszunk, Mirjám és majd amikor az emberek azt gondolják, hogy elaludtunk, akkor ébredünk fel igazán. — Nam értem a beszéded... De a nagyok sem értik. Mikor édesanyámnak elmeséltem, hogy te azt mondtad a koldusról, hogy az gazdagabb, mint a király, anyám kinevetett. Én nem nevetlek ki; szeretem hallgatni a te beszédedet, hiába olyan csodálatos. Jézus -kedvesen mosolygott. — Hallgasd, Mirjám és vésd melékedlbe, s meglátod, nagyon gazdag leszel. — Mikor? — Majd ha meghalsz, vagyis felébredsz . . . — Akkor már nem ér semmit a kincs! De te, kis Jézus, miért nem vagy gazdag? — Az én szegénységem gazdagság, Mirjám. (Majd egyszer megérted . . . De nézd csak, már sötétedik és szüléink keresnek . . . Jöjj, menjünk haza. Mirjám szó nélkül követte a kis Jézust, pádig nem szokott senkinek se engedelmeskedni. A József ács házához érték el előbb. Mária, Jézus anyja kint állt az utcán, várta már a fiát. — Nyugtalankodtam miattad, édes fiam . . . — Ne félj, anyám, nem történhet bajom . . . Az én Atyám őriz engem . . . — Menj, Mirjám, — fordult a leánykához — siess, anyád téged is vár az ut közepén. Mirjám elfutott. Mária magához ölelte fiát. — Honnan tudod, hogy Mirjámot anyja az utón várja? — Érzem. Nyugtalan vágya elszállt már én hozzám... Mirjám anyja valóban az utón volt, várta gyermekét. Szemrehányó hangon kérdezte: — Hol voltál ilyen soká, Mirján? Már aggódtam miattad. Most is szomorúság vár itthon reád: kedvenced, a kis galambod, már a végét járja . . . MEGHALT A KIS GALAMB Mirjám sirva futott be a házba. A kis szelíd fehér ga-' lamb ott feküdt a földön. Néha-néha megvonaglott, már csak ez mutatta, hogy még él. Mirjám kezébe vette, csókjaival borította el és vádolta önmagát, hogy miért is ment el, miért maradt ilyen soká. Anyja ölébe vette, vigasztalta, altat-gátea kis leányát, aki nagysokára el is alulit, de még álmában is gyakran felzokogott és ha a kitörő vihar zúgása felébresztette, sze-pegve bujt anyjához. Mirjám másnap korán reggel selyemkendőbe takarta a galamb élettelen testét és elindult a játszótársához, hogy hívja a virágos mezőre, hogy fehér madarát eltemessék. Mária a ház ajtajában állt, vállán vizes korsót tartott, épen indulni akart. Mirjám széttekintett a szegényes házban. — Hol van Jézus? Elment, megnézi a virágait, vájjon nem szenvedtek-e az éjszakai vihartól. Mirjám nem kérdezett többet, hanem futott az utón arra, ahol Jézussal tegnap virágot ültettek. Nem. tekintett a lábai elé, igy nem látta, hogy a füvek és virágok az erős záportól összetörve, a földön feküsznek és nem is lepődött meg, mikor a ■ tegnap ültett virágjaikat üdén, frissen találta. Játszótársát nem is üdvözölte, csak megmutatta kis galambját és sírástól vongaló ajka akadozva súgta: — Nézd, meghalt . . . Mig mi idekint játszottunk . . . Idehoztam, hegy eltemessük a virágaim közé. És hangos zokogással borult le kis madara élettelen estére. A fiú bársonyos keze megsimogatta a lányka fejét. — Ne sírj, Mirjám, nézd a galambod nem szűnt meg élni! Mirjám csaknem haragosan nézett rá. — Hogy mondhatsz ilyet?... Nem látod, hogy már merev és kih.ült? A csillagszemü fiú elvette Mirjám kezéből a galambot, annak fejét ajkához emelte és gyöngéden rálehelt. Mirjám kerekre nyílt szemekkel nézte, hogy a galamb csendesen felhyitja szemét és hangos kiáltással nyúlt utána, mikor látta, hogy regele venedíve ül a kis Jézus kezén . . . Ugrált, futkosott örömében . . . Jézus arca is ragyogott, de az ő boldogságát az okozta, hogy felszánthatta egy bánkódó gyermeknek könnyeit. (FOLYTATJUK így néz ki majd a jethajtotta utasszállító repülőgép, amely több mint ezer mérföldes sebességgel fog száguldani világrészek között. Pünkösd után 14-ik vasárnap \ EVANGÉLIUM % Szent Máté 22. 1—14 Az időben mondá az Ur e példabeszédet: Hasonló mennyek országa egy királyemberhez, aki menyegzőt szerze fiának. És elküldé szolgáit, hogy a hivatalosakat hívják meg a menyegzőre, de nem akarónak eljönni. Ismét más szolgákat külde, mondván: Mondjátok meg a hivatalosaknak, hogy íme, elkészítettem ebédemet, tulkaim s hizlalt állataim meg vannak ölve és minden kész, jöjjetek a menyegzőre. Azok pedig elmulasztván, elmenének, némelyik majorjába, némelyik pedig keresete után. A többiek pedig megfogák az ő szolgáit és szidalmakkal illetvén, megölék. Hallván ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait s elveszté ama gyilkosokat, és azok városát felgyújtó. Akkor mondá szolgáinak. A menyegző kész ugyan, de a hivatalosak nem voltak méltók. Menjetek ki tehát az utszélekre és akiket találtok, azt mind hívjátok a menyegzőre. És kimenvén szolgái az utakra, összegyűjtők mind, akiket találtak rosszakat és jókat és betelek a menyegzős ház települtekkel. Beméne pedig a király, hogy lássa a települteket és láta ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. És mondá neki: Barátom, hogy jöttél be ide, menyegzős ruhád nem lévén? Amaz pedig elnémula. Akkor mondá a király a szolgáknak: Megkötözvén a kezeit és lábait, vessétek őt a külső sötétségre, ott lészen sirás és fogak csikorgatása . . . Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. SZENTBESZÉD A mi szent hitünk azt tanítja, hogy a halál után minden ember megjelenik az Isten itélőszéke előtt és ettől az Ítélettől fog függni a mi örök üdvösségünk vagy örök kárhozatunk, mert jó tetteinkért örök jutalom, bűneinkért pedig örök kárhozat vár ránk a másvilágon. Mi, keresztény katolikusok, mindezt hisszük s mégis sokan, igen sokan úgy élnek, mintha erről semmit sem tudnának, mintha a földi élet után nem volna se Ítélet, se pokol, se mennyország. Fáradozunk, küzködünk és verejtékezünk a múlandó földi javak megszerzésében, a lelkünk üdvére azonban sokszor nem is gondolunk. Óh és hányán vannak, akik hallani sem akarnak túlvilágról, pokolról, ítéletről és mennyországról! Óh, milyen szerencsétlenek az ilyen emberek! Szerencsétlenek, mert a tül világi ítéletben örök bünhődés lesz osztályrészük. Hogy mi is ily szerencsétlenek ne legyünk, tegyük fel a kérdést: mit kell cselekednünk, hogy az örök életet elnyerjük? Aki üdvözülni akar, annak feltétlen szükséges az, hogy legyen erős hite, mert maga Jézus mondotta: “Aki hiszen, üdvözül.” De még maga a hit sem elégséges az üdvösségre, mert hiszen az ördögök is hisznek s mégse üdvözölhetnek. Feltétlen szükséges tehát, hogy hitünk élő legyen, hogy az a jócselekedttekben nyilvánuljon meg. Vagyis, ha üdvözülni akarunk, feltétlen meg kell tartanunk az Ur parancsait, mert világosan megmondotta azt Jézus Krisztus, hogy “nem mindenki, aki mondja: Uram, Uram, megy be a mennyeknek országába, hanem csak az, aki Atyánk akaratát cselekszi.” Az isteni parancsolatok megtartása nélkül lehetetlen üdvözölnünk. Azért mondja Jézus: “Ha az örök életbe be akarsz menni, tartsd meg a parancsolatokat.” Azonban nagyon csodálkozna az az ember, aki azt gondolná, hogy akkor is üdvözölhet, ha az egyik parancsolatot megtartja, a másikat pedig áthágja. Aki üdvözülni akar, annak az összes parancsolatokat be kell tartani, egyet se szabad áthágnia. Mert ha valaki az összes parancsolatokat megtartaná, de az egyiket áthágná, éppen úgy nem várhat Istentől jutalmat, mint az az ember, aki egy parancsot sem tartott meg, mert azt mondja Szent Jakab apostol: “Ha valaki az egész törvényt megtartja, de egyben vétkezik, vétkezik valamennyiben.” UJ LÁZADÁS CURÁBAN Batista elnök kormányzása ellen újabb felkelés volt, ezúttal a szigetország közepetáján. A lázadók — tengerészek és kikötői katonaság — Cienfuegos városban elfoglalták a rendőrfőnökség épületét. Batista nyomban légi utón küldött megerősítéseket a katonaságnak, bombavetőkkel támadt a lázadókra és reggeltől estig tartott harc után győzelmet jelentett. Sok halottja volt a csatának és a bombázásnak, de pontos adatokat nem közölnek. A sziget keleti szélén, a hegyek közt, még mindig a felkelők a helyzet urai, Castro vezérlete alatt. SARGO Sargo — ezt a nevet jegyezzük meg magunknak, mert fizettünk érte jócskán április 15-én, amikor jövedelmi adót fizettünk. Sargo a neve a Californiában most épü lő uj atomhajtásos tengeralattjárónak. Épitési költség: 48 millió dollár. FÉL AZ ÁRNYÉKÁTÓL KAIRO — Nasser egyiptomi diktátor, a szovjet csatlósa, retteg az árnyékától. Börtönbe vettette egy kommunista titkos szervezet 18 tagját.
