A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-23 / 34. szám

A JÓ PÁSZTOR 7-IE OLDAL Irta: TOLGYESY MIHÁLY — Szájhős, — mondá. — Ismerem én az ilyen fajta garázdálkodókat. — Csak attól félek, hogy tegnapi látogatása nem volt az utolsó. —»■ No majd megtanítom én őt! — kiáltotta La­jos haragosan. — Megmondom neki, hogy itt sem­mi keresnivalója nincs. — Az Istenért Lajos, csak nem akarsz beszél­ni vele? Azt nem engedem. Megígérted nekem, hogy senkivel sem beszélsz erről, tehát ő vele se. Erre Lajos megütközve nézett rá: p — Meg vagyok hát fogva! Hej, nem jó dolog az, hogy előre szavamat vetted. Ez arra mutat, hogy még találkozni akarsz vele. — Oh, Lajos, hogy gondolhatsz ilyet? — Nos, ha nem akarod, hogy őt rendreutasit­­sam s az útját bevágjam, akkor ebből nem lehet mást következtetni, mint amit már mondtam. Juci sírva fakadt. Lajos lecsendesedett s gyön­géden fogta meg mátkája kezét. — Ne sírj, Jucikám, mert ezzel igazán nagy fájdalmat okozol nekem. Hiszen csak téged akar­lak megvédelmezni az ellen a mihaszna ember ellen! Ugyam .kérlek, mit szólna a viliág, ha megtudná, hogy ez a bitang éjnek idején a kerítésen mászkál át hozzád? — Talán nem fogja többé tenni. — Hogyan tudod te azt? — Mondta, midőn eltávozott innét. Talán önma­gát értette, midőn mondotta, hogy golyója találni fog valakit. — Bizony nem lenne kár az ilyen naplopóért, — jegyezte meg Lajos. Juci most megragadta Lajos kezét: — ígérd meg Lajos, hogy nem fogsz szóba állni vele! — Már miért Ígérjem ezt? Talán nem akarsz neki fájdalmat okozni? — Nem, nem Lajos! De félek, hogy amilyen in­dulatos csakugyan rád emeli fegyverét. Oh Lajos, egész éjjel emiatt rettegtem. Szinte hallani véltem puskájának dördülését, s midőn reggel valakit siet­ve láttam erre jönni, már attól tartottam, hogy hoz­za szerencsétlenséged hírét. Lajos gyöngéden nézett mátkájára. — Jól van Jucikám, — mondá. — Megígérem neked, hogy kerülni fogom őt! Mit is beszéljek én egy ilyen mihaszna semmittevővel. Egy-két szót még váltottak egymással, aztán haza felé ballagott az öreggel, ki ezalatt a másik szobában beszélgetett nászával, a kovács mesterrel. Észre sem vették, hogy Csóti Lenárt utánuk in­dult. A fickó az utca sarkán leselkedett rájuk, a pus­kája nála volt. Egyszer fel is emelte, de aztán me­gint lebocsátotta. Éppen úgy tett ő is, mint egy­kor Lajos, midőn lesben ült Lorántffy Elemérrel. Csóti Lénárt egész a Szitás tanyáig követte őket, ott hirtelen meggyorsította lépteit ,s az öreg Szitás mellett termett. — Szerencsés jó estét, uram bátyám! Az öreg hirtelen megfordult, Lajos is követte példáját. Hamarosan nem ismerte fel, mert régen nem látta, de sejtette kilétét. Ki fia vagy? — kérdezte az öreg Szitás, ki ma kissé pityókás volt, mert egy pohárral többet talált inni a kelleténél. — Hát már nem ismernek, vagy nem akarnak ismerni? — kérdezte a másik dacosan. — Csóti Le­nárt vagyok! Lajosban szinte forrt a méreg, de adott sza­vához híven, türtőztette magát. — No mit akarsz öcsém? — kérdezte a mitsem sejtő öreg jó kedvüen, talán szolgálatot keresel? — Nem, — rázta fejét dacosan Csóti. — Nem azt keresek, hanem igazságot. — Jaj fiam, akkor neked a községházára kell menned. Nem én vagyok a biró, hanem Füstös János uram, a felvégen. Oda eredj öcsém s neki add elő a panaszodat, ha van! Ezzel indult befelé. Csóti Lénárt követte. — Itt keresem én az igazságomat, kegyelmed­nél, — mondá. Most Szitás Gergely meglepetve állott meg: — Én nálam? — kérdé csodálkozva. — Tudtom­mal soha semmiféle ügyem nem volt veled, de még apáddal se! Mit akarsz hát? — Kerüljünk csak beljebb, majd ott megmon­dom ! Erre Lajos tovább már nem uralkodhatott ma­gán s közbe szólt: — Annak nem most van az ideje! Már éjfélre jár az idő, apámnak pihenésre van szüksége! Szitás Gergelyben volt bizonyos büszkeség, mely semmiféle igazságtalanságot nem tűrt. — No jó, — mondá, — gyere hát be a házba! Tudni szertném, hogy ugyan micsoda igazságtalan­ságot követtem el rajtad? Lajos sem akart gyávának látszani s nem tett ellenvetést. Legalább elvégzik a dolgot. A szobába érve, Lajos világot gyújtott, az öreg pedig ily szavakkal fordult Csóti Lenárthoz: — Hadd halljam hát, mi bajod van velünk? — Hát igaz-e, hogy a kegyelmed fia, Lajos, mát­­kaságba jár Vasas Jucikával? — Igaz bizony. Nemsokára meg is lesz a lako­dalom ! — Ha meg lesz, — mondá Csóti Lenárt sajátsá­gos, szinte fenyegető hangon. Ez már most feltűnt az öregnek s nagy szemeket meresztett rá: — Talán bizony nincs Ínyedre, öcsém? — Nincs, — felelt Csóti dacosan. — És én nem is tűröm. . — Olló! — kiáltotta az öreg csodálkozva. Lajosban forrt az indulat, de türtőztette ma­gát, mert nem akarta növesztetni a veszedelmet. — Nem tűröd? — kérdé vontatva az öreg. — Hát ki vagy te? — Én Csóti Lenárt vagyok, — ütött mellére a legény büszkén. — A király kenyerét ettem három esztendeig! — Nem látszik rajtad, — jegyezte meg az öreg gúnyosan. — A katonaságnál több mórest tanulhat­tál volna fiam, és most Isten áldjon meg. Csóti azonban nem mozdult. — Itt az ajtó, — ismételte az öreg. Erre bősz indulatba jött Csóti. — Igen is nem tűröm! — kiáltotta. És ha mégis megtörténik, a maga lelkén száradjon, Szitás Ger­gely uram! Az öreg megdöbbent e szavak hallatára. — Az én lelkemen? — kérdé. — Hogy értsem ezt? — Jucikát kicsi korától fogva szerettem, — folytatta Csóti. — Vasas is szívesen látott s elejtett szavaiból kivehettem, hogyha kikerülök a katona sorból, hát szívesen látna engem kérőnek! Nem is szerettem egész életemben mást soha, mint Jucikát. Ámde a maga fia . . . Erre Lajos bőszülten közbe kiáltott: — Fogd be a szádat, bitang! E sértés irtózatos dühbe hozta Csótit, ki most lekapta fegyverét, Lajos azonban rávetette magát. Dulakodás támadt kettőjük között. A lárma halla­tára befutottak a béresek s lefülelték Csótit. — Te hitvány ember te, — támadt rá az öreg Szitás. — Nem tudod-e, hogy emiatt börtönbe ke­rülsz s még azt a kis becsületed is elveszted, ami még van. — Nem bánom, — ordított Csóti tajtékzó ajkak­kal. — Úgyis elvették már mindenemet, hát ez a kis becsület se kell. A béresek kifelé tuszkolták őt, de még kint is őrjöngve ordított: — Ezt megkeserülik! Megmutatom én gőgös famíliájuknak, hogy ki vagyok én! — Úgy látszik, be van kapva, — mondá az öreg Szitás. — Meg van bolondulva, — tette hozzá Lajos. — Három évig ábrándozott, hogy hazajővén, szépen beleülhet a Vasas uram gazdaságába. Ebből a szép reménységből most kiheppent, emiatt gerjedt oly szertelen haragra. Lassankint lecsendesedett a ház s az öreg Szi­tás álomra hajtotta fejét. Csak Lajos virrasztott. Csóti Lenárt ama szavai, hogy ő mindig csak egyet szeretett, éles tőrszurásként hatoltak szivébe. El is gondolta mindazt, ami tegnap közte és Juci kö­zött előfordult s mintha valami kétely féle szállott volna szivébe. Vájjon csakugyan igaz szerelemből és nem-e esak vagyona kedvéért megy hozzá Juci feleségül? És nem biztatta-e valamikor ezt a sehonnai Csóti Lenártot, ki a legnyalkáfcb legények egyike a falu­ban, de szegény mint a templom egere! Nehéz fohász szakadt fel kebléből s nyugtala­nul hánykolódott ágyában. Első kakas szóra fel­kelt s a többieket is felköltötte, mert hát sok a do­log! Mikor aztán felkelt a nap s aranyos fénye be­­özönlötte a mindenséget, Lajos lelkében is világos­ság támadt. Eszébe jutott Juci. Lelki szemeivel maga elé varázsolta kedves lényét, őszinte arcával s tiszta­ságot sugárzó szemeivel. — Nem, nem, — gondolta magában. — Juci nem lehet képmutató. Csóti Lenárt önmagát ámí­totta, mikor a gyermekleány enyelgéseiből magára nézve olyasmit magyarázott ki, aminek nincs sem­mi alapja. Ebben aztán meg is nyugodott s egész nap oly vígan folyt a munka, mint a karikacsapás. Csóti Lénárt pedig egész éjjel a falu körül bo­lyongott. Reggelig kifújta magát s a Vasas István uram portája felé irányozta lépteit. (FOLYTATJUK) Diefenbaker konzervatív kormányának első népsze­rűtlen akciója fegyvert adott az ellenzék kezébe A torontoi Globe and Mail napilap, amely húsz év óta az első sorokban harcolt a Kana­da fejlődése szempontjából fontos bevándorlás fokozásá­ért, most valóságos keresztes­­hadjáratot indított a Diefen­baker 'kormány ellen, amely elhamarkodottan csak nem teljesen 'leállította- ez év vé­géig a 'bevándorlást, elsősor­ban a magyar szabadságihar­cos menekültek bevándorlá­sát. A lap kétségbevonja azoknak az érveknek alapos­­ságo, amelyekkel a kormány intézkedését megindokolta. A téli időszakban rendszeresen fellépő munkanélküliség a lap nézete szerint nem lehet ok a bevándorlás szüneteltetésé­re, mert igaz 'Ugyan, bogy az egyes .foglalkozási ágakban már most is van munkanélkü­liség, azonban egyes ipar­ágakban és egyes területeken hiány van munkáskezekben. A Globe and Mail határo­zott kiállásnak eredeménye mindjárt a következő napok­ban megmutatkozott. Az or­szág minden részében megje­lenő lapok csatlakoztak a til­takozó akcióhoz és mintegy jeladásra egységfront alakult ki. A kanadai sajtó állásfogla­­ását, amely kétségtelenül a kanadai nép felfogását tük­rözi, kifejezésre juttatják a következő vezére ikk-kiv önö­tök : OTTAWA CITIZEN Az utolsó nyolc évben a konzervatív ellenzék éppen úgy, mint a liberális kormány­zó párt a bevándorlás fokozá­sa mellett álltak ki és a múlt évben a kormány már eltért a megszokott rendtől, a beván­dorlásnak ősszel s télen nagy­fokú korlátozásától, úgy hogy lehetséges volt magyar me­nekülteket nagy számiban be­hozni az országba. John Die­fenbaker miniszterelnök ma­ga is — a választási kampány alatt — hangoztatta a beván­dorlás növelésének szükséges­ségét. A szép szavaikat nem követték hasonló tettek. MONTREAL STAR A kormány intézkedése alig érinti az Angliából való be­vándorlást, világos tehát, iogy a korlátozás a magyar szabadságharc menekültjei ellen irányul. Azok ellen, aki­ket — még emlékezünk — a kezdetben olyan nagy lelke­sedéssel és megbecsüléssel fogadtunk. Akkor tágra nyi­tottuk a kaput és azt üzen­tük a magyar menekültéknek, hogy mindenki bejöhet, aki akar. Egy ország, amelynek majdnem hat millió' dolgozó lakosa van, nem mer befogad­ni két vagy három vagy négy ezer magyart, attól félve, hogy időleges munkanélküli­ségük esetleg pár dollár ki­adást fog okozni az ország­nak ! TORONTO STAR Kanadának nagyobb népes­ségre van szüksége, hogy ki­aknázhassa természeti kin­cseit és erőforrásait, és úgy a farmereknek, mint az iparnak és üzletnek szüksége van na­gyobb belföldi piacra, több fogyasztóra. Ezért sajnálatos, hogy a bevándorlás csaknem teljes szünetelése az év hátra­levő hónapjaiban arra vezet­het, hogy sokan, akik ide akartak jönni, máshová men­nek, elvesznek Kanada szá­mára. WINDSOR DAILY STAR Nem szabad elfelejteni, hogy bevándorlók nemcsak el­foglalnak , műnk a helyeket, hanem teremtenek is munka­helyeket, minden bevándorló fogyasztó és termelő egy sze­mélyben. WINNIPEG FREE PRESS A kormány főleg amiatt aggodalmaskodik, hogy az 'építési iparban munkanélkü­liség fenyeget. De az uj be­vándorlóknak lakásokra van szükségük, ők fokozzák a la­kás szükségletet és elmozdít­ják az építkezést. Tehát az építési iparban a bevándorlás nem munkanélküliséget okoz, hanem elősegíti az építési vállalkozást. Ha ezt az intézkedést ha­sonló meggondolatlan intéz­kedések követik, sokan meg fogják bánni, hogy junius 10- én konzervatív jelöltekre sza­vaztak. SASKATOON STAR-Phoenix A kanadai egyetemeken 1956-ban 1700 mérnök vég­zett és oly nagy a mérnök­hiány, hogy mindegyikre nagy állást várt. A munkaügyi mi­nisztérium az év végén közzé­tett kimutatásban annak az aggodalomnak adott kifeje­zést, hogy 1957-ben a helyzet még kedvezőtlenebb lesz és képzett munkások, specialis­ták hiánya miatt Kanada gazdasági fejlődése megakad. Hogy a helyzet mégsem rosz­­szabbodott ez éviben, azt a ma­gyar bevándorlóknak köszön- { hetjük, akik oly szép szám­ban jöttek be áprilisban és májusban, hogy az egy-mér­­nök-négy-állás helyzetet si­került elkerülni. REGINA LEADER-POST A konzervatív kormány ép­pen az ellenkezőjét teszi an­nak, amit a konzervatív párt a választási kampány alatt ígért. Az ígéret így szólt: “Erőteljes bevándorlási poli­tikát fogunk folytatni.” Még ez év április 25-én — néhány héttel a választás előtt — John Diefenbaker igy nyilat­kozott: “Az a meggyőződésünk, hogy Kanadának népeség-sza­­porulatra van szüksége, hogy­ha azt akarjuk, hogy az or­szág fejlődése arányban le­legyen gazdag erőforrásaival. Ezért a tartományokkal egy­üttműködve, igyekezni fo­gunk Kanadába behozni be­vándorlókat, akik az itt szükséges képze ttségekkel rendelkeznek.” Sajnálatos, hogy a kanadai munkás uniók nyomása alatt a Diefenbaker kormány szél­nek eresztette kampány-ígé­reteit és olyan korlátozásokat rendelt el, amelyek csak ár­talmára lehetnek Kanada ne­kilendülőben levő gazdasági életének,, amennyiben távol­tartja az országtól azokat a munkaerőiket, akikre az or­szágban, ha fejlődni akar, szükség van. TORONTO GLOBE & MAIL A torontoi lap, amely a til­takozásoknak ezt a lavináját elindította, közöl egy levelet egy A. Carbell nevű olvasó­jától, aki, úgy érezzük, sokak elgondolását foglalta szavak­ba. íme: Én a konzervatív pártra szavaztam és erre egyik okom az volt, hogy a párt a beván­­lás kérdésében nagylelkűnek mutatkozott. Éppen ezért megdöbbenéssel o 1 v a ® tam, hogy a kormány a bevándor­lást nagy mértékben le akar­ja csökkenteni. Hol van itt az előrehaladás ? Hogyan teljesítheti' ez az or­szág elhivatottságát tizenhat millió lakossal, amikor har­minc vagy 40 milliónyi népes­ségre van szükség? ,A bevándorlóktól jólétünk­nek fokozását várhatjuk. Mi tudunk már ma termelni, be­leértve lakásépítést, harminc millió ember részére. Nekünk bevándorlókra nagyobb szük­ségünk van, mint a bevándor­lóknak mireánk. Kanada leg­jobb időszakai azok voltak, amikor a legtöbb bevándorló jött az országba. Kanadában ma a gyárak és az üzletek telve vannak áruik­kal. Azért halmoznak fel ily sok árut, mert bíznak abban, hogy el is tudják adni. Kár, hogy a Diefenbaker kormány nem néz hasonló bizalommal a jövő elé. Ha maximális termelés van, azt csak a bevándorlók­kal növekvő piac tudja felven­ni. Csak bevándorlástól vár­hatjuk az üzleti terjeszkedé­seiket. És több üzlet azt je­lenti, hogy lesz több munka­­alkalom, több áru, több és egyre több jólét. Azt hittem, hogy a konzer­­vativ kormány üzletembereik kormánya . . . Hogyan tudja egy üzletember meggyorsita­­ni a tempót és megduplázni az árukészletet és kétszeres­re nevelni üzleti forgalmát, ha a népesség nem növekedik aránylagosan ? Lehetetlenség! Amire szükségünk van, amire égetően szükség van, több bevándorlás, nem pedig ke­vesebb. KÜLÖNVÉLEMÉNYEK Egyes kanadai megértéssel fogadja a konzervatív kor­mány aggodalmaskodását. A Peterborough Examiner ezt írja: Jelenleg 40,000 munkanél­küli van Kanadában, és a tél beköszöntésével ez a szám nö­vekedni fog. A helyzet nem nyugtalanító, de mindenesei­re kedvezőtlenebb, mint veit egy éve ilyenkor. A helyzet talán nem nyugtalanitana egy liberális kormányt, de nyug­talanítja a konzervatívokat, akik irtóznak a komolyabb munkanélküliségtől, mert még élénken emlékeznek a 30- as évek depressziójára, amely az ő kormányzatuk alatt volt. Mégsem lehet őszintén helye­selni a bevándorlás korláto­zásának. Egy ország nem nö­vekedhet, ha népessége lés­számát állandósítja. Különös rokonszenvvel tekintünk a magyarokra, akik azért akar­nak közénk jönni, mert tud­ják, hogy a mi országunkban vannak nagy üres helyek, van elég hely a részükre. Remél­jük, hogy ez a pánik elmúlik és helyet fog adni bőkezűbb bevándorlási politikának. A Halifax Chronicle-Her­ald helyesli a kormány intéz­kedését. Úgy látja a lap, hogy már bejött annyi bevándorló, amennyit az ország “fel tud szívni”, sőt talán már valami­vel több is. Munkásokat elbo­csátanak, családi házak épí­tésében visszaesés mutatko­zik. Ilyen helyzetben nagy­fokú bevándorlás ártalmára lenne a régi kanadai lakos­ságnak ép úgy, mint az újnak. BŰN ÉS BÜNHŐDÉS KIEL — Dr. Kari Clauberg aki az auschwitzi irtótábor­ban terméketlenitési kísérle­teket végzett nőkön és töb­beknek halálát okozta, 10 évig orosz börtönben volt, ta­valy előtt az oroszok hazaen­gedték és Németországban \ nyomban vizsgálati fogságba vetették. A német bíróság előtt most ősszre volt kitűzve ellene a tárgyalás, de Dr. Clauberg most meghalt a fog­házban, 59 éves korában. Birdessen Lapunkban SZERENCSE JI SZÉP ILONKA A bevándorlás korlátozását elitéli a kanadai sajtó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom