A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)

1957-10-18 / 42. szám

f v Pünkösd után 19. vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté 22. fej., 1—14 szakasz Az időben mondá Jézus: Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, aki menyegzőt szerze fiának. És elküldé szolgáit, hogy hívják meg a hiva­talosakat, de azok nem akartak eljönni. Ismét szol­gákat külde, üzenvén nekik: Mondjátok meg a hi­vatalosaknak: íme elkészítettem ebédemet, tulkaim és hizlalt állataim le vannak ölve és minden kész, jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődvén vele, elmenének, egyik majorjába, másik meg üzlete után. A többiek pedig megfogván szolgáit, bántalmazák őket s megölék. Midőn a király ezt hallotta, megha­­raguvék s elküldvén hadait, elveszité ama gyilkoso­kat és városukat fölégeté. Akkor mondá ismét szol­gáinak: a menyegző kész ugyan, de a hivatalosak nem voltak méltók. Menjetek ki tehát az utszélre és akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre. És kimen­­vén szolgái az utakra, összegyüjték mind, akiket ta­láltak, rosszakat és jókat és betelék a lakodalmas ház vendégekkel. Beméne pedig a király, hogy meg­nézze a letelepülőket és láta ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. És mondá neki: Ba­rátom, hogy jöttél ide be menyegzői ruha nélkül? Amaz pedig elnémula. Akkor mondá a király a szol­gáinak: Megkötözvén kezeit s lábait, vessétek őt a külső sötétségre, ott lészen sirás és fogak csikorgatá­­sa. Mert sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak. SZENTBESZÉD Amidőn Krisztus Urunk az apostolait szétküld­­te a nagy munkára, az evangéliumnak, az Ő szent ta­nításának hirdetésére, azt mondotta nekik: “Élmén­yén az egész világra, tanítsatok minden népet, meg­keresztelvén őket — az,Atyának és Fiúnak és Szent­iéleknek nevében, tanítván őket megtartani mind, amiket parancsoltam nektek. S ime, én veletek va­gyok mindennap, a világ végezetéig.” Krisztus Urunk tehát apostolait az egész világ­ra és minden nép tanítására küldötte. Nem vett ki egy országot se, nem mellőzött egy népet sem, min­den ország és minden nép számára küldötte aposto­lait, minden országot és minden népet meghívott az .3 egyházába és éppen ezért mondjuk, hogy Krisztus Urunk egyháza egyetemes, általános vagy más szó­val kifejezve: katolikus. Fényes bizonysága ennek a maii Szent evangéliumban hajlott példabeszéd is, amidőn Krisztus Urunk szavai szerint a királyi em­ber a hivatalosak után szolgáit kiküldi az utakra és az utszélekre is, hogy akiket ott találnak, azokat mind hívják be az Ő egyházába. Ezért mondja az­után a példabeszéd végén —jogosan — az Ur Krisz­tus: “sokan vannak a hivatalosak.” De nemcsak so­kan vannak, hanem igazán szólva, az emberek mind­nyájan hivatalosak. Hivatalosak vagyunk manapság is mindnyájan és pedig elsősorban azok, akik katolikus kereszté­nyek vagyunk ... De hivatalosak a tévhitüek is, akik Sokszor talán a saját hibájukon kívül vannak távol Krisztus igazi egyházától ,és hivatalosak még azok is, akik talán gyöngeségből, vagy más földi szem­pontból terelődtek el Krisztus földi nyájától. — Hi­vatalosak a hitetlenek is, akik akár a saját hibájuk­ból, akár más, idegen körülmények folytán élnek a hitetlenség sötétségében. Hivatalosak a bűnösök is, mert maga a Szentirás mondja: “Nem akarja Isten a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.” És a hivatalosakban a legnagyobb és leggyako­ribb hiba, hogy elhanyagolják az isteni hívást, elha­nyagolják az istenes életet és csakis a földi élettel törődnek . . . Ne áldozd fel a célt az eszközért, kedves olva­sóm, ne áldozd fel lelkedet az anyagiért! Lelked, szived az Istenhez vágyódik, mint azt Szent Ágostor oly szépen Írja: “Nyugtalan az ember szive, amig meg nem nyugszik Benned, Istenem ...” Flivatalos vagy, tedd tehát magad választottá. Amen. Deportálás előtt véletlen halál? Boris Daniman ukrajnai származású foronxi (N. Y.) villanyszerelőt, aki a Fiatal Kommunisták Ligájánál “földalatti” szlervezője volt, 1953 óta deportálni akarták, de a washingtoni orosz követ­ség csak a múlt héten szánta el magát, hogy (beutazási ví­zumot ad részére és felesége részére. Két nappal utóbb, 54-ik születésnapján, Dani­man halott volt. Titokzatos eset. Daryman azon a napon egy tóparti ka­binban tartózkodott. Délben odavánszorgott a kabintelep irodájához és azt mondta, hogy egy alunäbor üvegből véletlenül mérges savat ivott. Gyorsan elvitték a Montefio­­re kórházba, ahol mint vil­lanyszerelő dolgozott, de nem tudták megmenteni, a méreg kiette a gyomrát. Orvosi vélemény szerint véletlen ki van zárva, mert azt nyomban érzi az ember, hogy nem édes almabort, ha­nem keserű mérget iszik már pedig Daniman nem egy kortyot ivott, 'hanem nagy mennyiséget. KIBABRÁLTAK VELÜNK Wilson volt honvédelmi miniszter, aki szereti a fűsze­rezett szavakat, az orosz mű­hold premiér alkalmából azt mcndta, hogy az oroszok ki­babráltak velünk. Megelőz­tek minket a műhold felröp­­pentésével, holott mi már két évvel ezelőtt felküldhettünk volna a világűrbe ilyen mes­terséges bolygót, de nem si­ettünk, nem gondoltunk ver­senyfutásra a szovjettel. A JŐ PÁSZTÓI? A Niagara vízesés uj gátja elkészült. TISZAZUGI LEGENDA A Tisza partján hallgat a sárgarigó. A fülemile is el­bújt a parti bokrok közé. A felhős ég hűvös harmatot hint a tágas róna homokjára. A homokra, amiről a régi le­gendát igy mesélik unokáik­nak a tiszazugi nagyapók: — Azon a szent napon a Teremtő éppen a termőföl­det válogatta ki rostával. A javát az angyalok kötényben hordták a Bácskába. Már minden hegy elfogyott a kör­nyékről és a dombok is igen megalacsonycdtíijk. Letette hát a rostát Őszentfelsége és körülnézett. Látja, hogy a fő­­angyal keservesen sirdogál. Megkérdi, hogy miért? — Hogyne sírnék — feleli az angyal -— mikor látom, hogy a sok jó földet szétosz­­tcgattad Uram, a haszontalan homok meg ittmaradt! Mi lesz azzal a néppel, akinek ez jut? Nem szólt az Ur, csak szép csendesen elsimogatta a ho­mokot, laposra, mint a gyú­ródeszka. Azután a mutató­ujja a hegyével beleírta a ho­mokba: “Gondom lesz rájuk”. Amig az angyal olvasta, könnyei belehuilottak az irás medrébe és abból lett a Tisza! Ennek a legendának mennyei derűje ömlik el ezen a tiszai lapályon. Még most is — a borús ég alatt valami belső, talán a táj lei­kétől sugárzó ragyogás lát­szik. Ez a ragyogás csalogat­hatta errefelé, Alpár meze­jére a magyar honfoglalókat. Azóta is, a történelem for­gószeleiben nem egyszer ki etlen pusztasággá tarolt vi­dékre ez a fény hívogatta az újabb és újabb letelepülőket. Ebben a természetfeletti de­rűben pillantjuk meg Tisza­­ujfalu bencés apácáinak két­tornyú templomát, ahová most az urnapi misére gyalo­gosan, szekereken, kerékpá­ron gyülekeznek a tanyavi lág emberei. A TEMPLOM HAJÓJÁBAN mely fehérre meszelt falai­val, egyszerű menyezetéve! valami tágas parasztház nagyszobájával áll rokonság­ban — otthonos nyugalom­mal és menyegzős, ünneplős lélekkel ülnek az emberek. Ha jobban megnézzük őket, a Biblia népére ismerünk ben­nük. Valójában azok is: cson­tos, keménytekintetü parasz­tok, halászok, szőlőmivesek. Rajtuk a táj bélyege: az egy­szerűség és elvonultság.Nyil­­tak és rejtelmesek egyszer­re, mint a róna,ahol élnek. Piciny tanyáikról idesereg­­lettek Isten tanyaházába, őket nem zavarja a borús illő. Tudják, hogy a felhős ég alatt is továbbérik a kalász­ban a szem. Berecz Bözsike lelke is verőfény és havaseső váltakozásában edződött Be­recz Skolasztikának, a futó­homok apostolának léikévé. A KÖRMENET a zárdakert utján indul el: il latos rózsák, tündöklő fehér liliomok, hős katonák lehaj­tó lombjai alatt. Virágtalan­sága miatt szégyenlős kerti csáté és szúrós tüskéit röstel­­lő egresbokrok mellett. Apró százszorszépek térdelnek a füves szegélyen. A málna­bokrok piros bogyói izgalom­mal kukucskálnak ki a leyél­­függöny mögül. De mélyen bókolnak a krumpliszár fe­hér virágai is, a kukorica meg hosszú levélkarjaival integet. Csipkés-pártás fejét errefordítja a káposzta. A tá­gas szőlőmezők küldöttei is itt támaszkodnak. Amonnan a száritó góré fala mosolyog örvendezve. A kerti ut végén áll a zárdaiskola. Ajtajában a zöldgallyas urnapi sátorban most teszi le a pap a kicsiny oltárra az égből alászállott Kenyeret. Mindez jelképpé magaszto­sul itt a pillanatok áhítatá­ban és arra tanít, hogy a ke­nyér színében jelenvaló Is­ten nemcsak ezekben az órák­ban, hanem az esztendő szür­ke hétköznapjain is igy jár a búzamezők, krumplitáblák kukoricaföldek, szőlőskertek mesgyéin az alföldi nép éle­tében ! Az első sátornál halljuk az Evangélium szavait: “. . . aki e kenyeret eszi, örökké él!. . .” Vájjon érzi-e jobban valaki ezeknél az embereknél — akik a kenyeret termelik —, hogy a buboskemencébeii dombosra sült kenyér, a sző Icmezök bora, a legkövérebb föld minden gyümölcse és gazdasága sem elég az élet­hez? Nekik — veritékes mun­kájuk fizetségéül — évről-év­­re, napról-napra asztalt térit a természet. Mégis minden­nap jobban érzik, hogy van éhség és szomjúság, ami en­nél az asztalnál nem csilla­pul. Azért futnak, sóvárogva Krisztus asztalához. A nagy árvizeik népe jól tudja a kü­lönbséget a múlandó és örök dolgok között. Látja, hogy a futóhomek legfeljebb az éléskamrának teremhet. És ezért ereszti ilellkénelk gyö­kereit ez a nép az örök élet ta­lajába. JÓL ÉRTIK ÓK AZT is, amit a második oltár Evangéliumában énekel a pap: “Ki az az atya közületek, aki, ha fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? A ti mennyei Atyátok jó lelket ád azoknak, akik azt .tőle kérik!” Az alpári honfoglaló csata óta hányszor öntözte vér ezt a földet! Mennyi küzdés, hit, veríték kellett itt mindig az élethez! Hányszor kellett mindent újra, meg újra elöl­ről kezdeni. Bizony, gyakor­ta kellett kopogni az Isten aj­taján az evangéliumi “jó lé­lekért.” De megnyittatott és adatott nekik. Lám, amikor legnagyobb szüksége volt erre, akkor az angyalok öléből idehullott a mennyei gyöngykaláris né­hány szeme. A gyöngyszemek egy darabig hánykódtak a ho­mok tengerében; elhagyott, testileg és lelkileg szegény nép között. Aztán befuród­­tak a szivek kagylójába és igy lett Tiszauj faluból drága­­gyöngyzátony, amit a tanyai népek immár elkerülni nem tudnak. Skolasztika nővér kedves testvérei, a bencés apácák modern formában voltakép­pen ugyanazt cselekszik, mint elődeik Szent Benedek Rend­­j ében. t Tanítj ák az embereket imádkozni és dolgozni. A ta­­nyavilág elhagyatottságában is a kultúra és a szép élet igé­nyeit ébreszthetik. De első­sorban a lélekét. Nagyrészt az ő munkájuknak és életál­dozatuknak köszönhető, hogy az urnapi harmadik oltár Evangéliuma itt is valóra vá­lik. Skolasztika perjelnő sírja felett ugyanis többen térdel­nek bünbánattal és megbocsá­tással szivükben, hogy bűne­ikre bocsánatot nyerjenek az Atyától, ki a mennyekben van. János evangéliuma hangzik fel a negyedik oltárnál: “. . . Mindazoknak, kik be­fogadták, hatalmat ad, hogy Isten gyermekeivé legye­nek . . .” Minden azon múlik, hogy világvárosok felhőkarcolói­nak ajtaján a villany csengő hangjában, a tanyai ház mad­­zaghuzós zárjának koppaná­­sában meghalljuk-e, amikor Tcjfcm Q küszöbre lép! VECSERNYE után kiderül az ég, kibújik a felhők közül a lemenő nap. Az apácák a városról jött za­rándokoknak megmutatják, hogy hogyan lesz duda a tök­szárból. Igen, Isten kezében a ha­szontalan fü is ■ virágot nyit és a tökszár-duda is szépen szól, ha angyalok fújják! E’z volt és ma is ez a bencés apá­cák missziójának titka: Is­ten kezébe simogatják a vad­füveket és angyali lélekkel fújják a tökszár-dudát. Égi fegyelemben és paraszti egy­szerűségben élnek egyszerre. Hangjuk természetfeletti ma­gasságból zeng, de közben úgy szaladnak végig a nagy kerten, természetes és játé­kos szabadsággal, hogy repül a fátyluk és csattog, mint fe­hér galambok szárnya. Jé­zust viszik a néphez és a né­pet Jézushoz. Égi és földi or­vosságot adnak a betegeknek, ennivalót a szegényeknek a maguk szegény asztaláról, szállást az elesett vándorok­nak; szivük égő szeretetét a Jó Pásztornak, aki a homokon is keresi az ő juhait. HALLOTTA MÁR? . . . . . . hogy az eszkimóiknál a férfiak átlagos életkora 23 és fél év, a nőké 28 és fél év. .. . hogy Napoleon a siker­telen oroszországi hadjárat­ban 575,000 katonáját vesz­tette el. A 600,000 főnyi ka­tonaságból mindössze 25,000- en térték vele haza. runkosd után 19. vasarnap EVANGÉLIUM Szent Lukács 6, 31—36 Mondá az Ur: Amint akarjátok, hogy cseleked­jenek nektek az emberek, ti is hasonlóképen csele­kedjetek nekik. Mert ha azokat szeretitek,, kik tite­ket szeretnek, minő hálát érdemietek? Hisz a bűnö­sök is szeretik azokat, akik őket kedvelik. És ha azok­kal tesztek jót, akik veletek jót cselekszenek, minő hálát érdemietek? Hiszen a bűnösök is adnak köl­csön a bűnösöknek, hogy viszont annyit nyerjenek. Szeressétek tehát ellenségeiteket; jót tegyetek és kölcsönözzetek semmit vissza nem várván; mert nagy jutalmatok leszen, és a Magasságbelinek fiai lesztek, mert ő kegyes a hálátlanokhoz és gonoszok­hoz is. Legyetek tehát irgalmasak, mint a ti Atyátok is irgalmas. SZENTBESZÉD Krisztus Urunk a nyolc boldogság hegyén tartott beszédében mondja s tanítja, hogy ellenségeinket is szeretnünk kell és jót kell tennünk azokkal, akik min­ket gyűlölnek. Az ószövetségi törvényt ugyan a zsi­dó írástudók úgy értelmezték, hogy felebarát csakis az, aki velük ugyanazon nemzetből való, úgyszintén velük ugyanegy hitet vall, nemkülönben ugyanazt a nyelvet beszélik; aki pedig idegen nemzetből való, más hitü és nem azt a nyelvet beszéli, mint ők, az el­lenség, akit nem kell szeretni, sőt az ilyennel szem­ben meg van engedve minden könyörtelenség és ke­gyetlenség. Krisztus Urunk ezen alkalommal az ellenség­­gyűlöletet és az abból eredő hátrányt említi fel és megmagyarázza tanítványainak, hogy csak kitűnő szeretet által külömböztethetik meg magukat a bű­nösöktől, a hitetlenektől és az ószövetség hamis ta­naitól. Mert ha azokat szeretitek, kik titeket szeret­nek, minő hálát érdemietek? Hisz a bűnösök is sze­retik azokat, akik őket kedvelik, — mondá Jézus ta­nítványainak. Mert ha csupán barátaitokat szereti­tek és ellenségeiteket nem, Isten semmiféle jutalom­ban nem fog benneteket részesíteni a mennyben, mi­vel ezen szeretet nem a megigazulásnak gyümölcse, mely utóbbinál fogva az ember kész Istenért még ellenségeit is szeretni. Ha pedig úgy az ellenségeite­ket, mint barátaitokat szeretitek, e szeretet által Is­tentől a megszentelő malasztot és az öjfök dicsősé­get érdemlitek ki és valóban meg is kapjátok. A kereszténynek ellenségeit is szerelni kell! Fá­rasszuk ki ellenségeinket tűréssel és szégyenitsük meg jótékonysággal! A jótétemény, mint sok példa mutatja, még a vérengző vadállatokat is megszelí­díti. Az engesztelhetetlenség és bosszuállás csak szít­ja az ellenségeskedés tüzét és vége-hossza nincs a visszatorlásnak. Az pedig a legveszedelmesebb, hogy Isten is oly keményen bánik velünk és irgalom nél­kül sújt, ha mi azoknak meg nem bocsátunk, akik minket megsértettek, megkárosítottak, meggyaláz­tak és megszomoritottak. Gondoljuk meg, hogy ha ellenségeinknek meg nem bocsátunk, magunk ítél­jük el magunkat, midőn naponkint igy imádkozunk: És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is meg­bocsátunk az ellenünk vétőknek. Caryl Chessman tiz éve ül a San Quentin börtön si­ralomházában. Hat Ízben rendelték el, majd elha­% lasztották kivégzését. S-ffi ÜÜDH3

Next

/
Oldalképek
Tartalom