A Jó Pásztor, 1957. július-december (35. évfolyam, 27-52. szám)
1957-10-18 / 42. szám
c-Jjtk OLDAL LECSAPOTT AZ ANGOL BOMBA Az angolok, akik sajátos természetüknél fogva idegenkednek a nagyotcnondástól, azt jelenítik Ausztráliából, hogy ott felrobbantották a 12-ik kísérleti atombombájukat és ennek hatalmas pusztító ereje még a várakozásukat is meghaladta, meglepte még a tudósokat és technikusokat is, akik a bombát megalkották. A lángok négy mérföld körzetbe hatoltak be és még öt mérföld távolságban is egy angol tiszt lábszárairól leperzselte a szőrt a robbanásokozta hőség. A kísérlet sikere alapján az angol kormány közli mindenkivel, akit illet, elsősorban a szovjettel, hogy: mig Anglia eddig csak védekezésre szolgáló fegyvereket gyártott, ezzel a 12-ik, ausztráliai pusztaságban felrobbantott atombombával megalkotta a támadó fegyvert is — ha bármely ellenség (a szovjet) atomháborút kezd, Anglia atomtámadással tud ilyen háborúban résztvenni bármely ellenség (szovjet) ellen. Az Ausztráliában felrobbantott atombomba olyan, amelyet rakéta visz el a célponthoz, és ezzel a rakétával olyan messzire lehet kilőni, mint az amerikai és az orosz rakétákkal. Ez a megállapítás világraszóló jelentőségű, annál is inkább, mert az egész világ tudja az angolokról, hogy nem hősködők, nem hazudozók, ne mcsinálnak technikai sikereikből propaganda-pecsenyét, mint Kruscsevék. Az angol bejelentés érthető — és örvendetes — meglepetést keltett Amerikában. És még nagyobb meglepetést keltett az a közlés, hogy az angolok rakéta és atom technikája még az amerikainál is fejlettebb, aminek az a magyarázata, hogy ők saját technikai kutatásaik mellett megkapták az amerikai kutatás eredményeit is. Mindez oly hidegen hangzik, mint egy tudományos beszámoló; semmi érzelgősség, semmi lelkendezés, semmi büszkélkedés. Úgy beszélnek az angolok erről az uj nagy sikerükről, mint egy technikai teljesítményről. De a hamu alatt izzik a parázs. Rettentő haragjukat a hamuba temetik az angolok. Haragjuk az izzás fokát érte el tavaly novemberben, amikor balsikerü szuezi akciójukat a szövetséges és baráti Amerika egyszerűen letiltotta és a szovjet hogy az angol-amerikai konfliktusból propagandapecsenyét süthessen, ráadásul még London bombázásával fenyegetőzött. Akkor még talán tervbe sem volt véve a mostani 12-ik, rakétából kilőtt atombomba. De most megvan és most azt üzenik a London bombázásával fenyegetőző szovjetnek, hagy “Mi vissza tudunk lőni.” KRUSCSEV FENYEGETŐZIK A békés együttélés prédikátora habzó szájjal fenyegetőzik: Ha az amerikaiak vagy a törökök hozzá mernek nyúlni Szíriához, nyomban röpködni fognak a szovjet pusztító bombái. Ez csak egy példa a sok közül, a propagandából, amit az első műhold felröppentése alkalmából világszerte megindítottak. Érthetően kihasználják a propagandisztikus értékét annak a ténynek, hogy a műhold felbocsátásával megelőzték Amerikát. A propaganda célja annak hirdetése, hogy ime a szovjet a fegyverkezés terén előnybe, fölénybe jutott Amerikával szemben. Semmi kétség, ez a propaganda eredményes lesz sokhelyütt, különösen az elmaradott, úgynevezett oémeges országokban, Ázsiában és Afrikában, ahol a tudatlan népekhez nem jut el Amerika hangja és az az üzenet, hogy Amerikának is vannak hasonlóan pusztító fegyverei, miértis Kruscsev és bandája hiába fenyegetőznek, nem fogják megölelni a tüzes kályhát. Kruscsev büszkélkedett: A bombavető repülőgép kora lejárt, mi ezer meg ezer mérföld távolságba tudjuk röppenteni földrészközi raktétánkat! De Cyril Osbourne angol képviselő, látogatóban Moszkvában, megfelelt a nagyszájú szovjet vezérnek: “Amikor én Alabamában jártam, ott az amerikai tisztek azt mondták nekem, hogy van nekik is rakétájuk, amely 3000 mérföld távolságba kilőve, pontosan beletalál olyan kis célpontba, mint egy football pálya.” Mit szólt ehhez Kruscsev? Hallgatott. A szovjet vezér rettenetes fenyegetései azért nem rettentik meg a világot, mert hasonló dühve' fenyegetőzött ez év folyamán Dánia és Norvégia Nyugat-Németország és Franciaország felé és — mindenhonnan azt a választ kapta, hogy “a mi oldalunkon is vannak ugyanolyan hatalmas fegyverek.’ NYUGTALAN LENGYEL DIÁKOK Varsóban négy éjszakán át zavargások voltak, a diákok több szabadságot követelnek. Jellemző, hogy a legtöbb kődobás a Sztálin által ajándékozott Kultúrpalotának jutott. A rendőrség gumibottal és könnygázzal kergette szét a tüntetőket, akiknek nagy része azonban nem diák volt, hanem — ha hinni lehet Gomulka pártvezérnek — csőcselék. A diákok s több szabadságért való harc folytatását határozták el, de törvényes formák közt. Ilyen utat ir majd le a föld fölött az amerikai Vanguard rakéta, amely kirepiti a világűrbe az első amerikai müiolygőt. A SZERELEM SÖTÉT VEREM Nem akart ímegvénülni, azért kellett meghalnia Dorothy West Blum 56 éves ki vénült színésznőnek. Tizenhat éves üu volt a szeretője. Az utolsó éjszakán fél óra hosszat voltak együtt és amikor a fin laza akart menni, az asszony irőszakoskodott, azzal fenyegetőzött, hogy sikoltozással botrányt fog okozni ... A fiú torkonragadta és agyonizurta Dorothyt. Aztán a véres kést. zsebrevágta és elment — 17 éves barátnőjéhez, Victoria Schrotterhez. Thomas J. Moore, a 16 éves szerető és gyilkos, fejtörős feladat elé fogja állítani a Írek elemzőit és a törvény embereit. Édesanyja szomorúan és haragosan csak ennyit mon-1 iott, amikor a fiú letartóz- j tatásáról értesült: — Ha ezt tette, akkor csak azért tette, mert félt, hogy megint verést kap. Kitől kapott verést a fiú? Néhány héttel .ezelőtt a fiút rendetlen viselkedés miatt letartóztatták, ő tovább is rendetlenkedett, dulakodott a rendőrrel és a rendőr őt oly alaposan elpáholta, hogy a hátán véraláfutott sebhelyek napokig sajgó fájást okoztak. Az anyja megmutatta az újságíróknak a fényképet, amelyek ennek az alapos elpáholásnak nyomait mutatták. Thomas a fiatalkorúak Jurájától feltételes Ítéletet kapott és azon az éjszakán, amikor a szerelmes idős asszony sikoltozással, botránycsinálás sál fenyegetőzött, a fiun rémület vett erőt: ha megint rendőrkézre kerül, újra embertelenül elpáholják . . . Rémületében rárontott az’ aszszonyra, fojtogatta, aztán többször késsel beleszurt az asszony meztelen testébe. Thomas az iskolában jó magaviseletü volt, jól tanult, aztán kitanulta a villanyszerelő mesterséget. Bizalommal tekintett a jövő elé és komoly szándéka volt, hogy pár év múlva feleségül veszi szive választottját, a 17 éves Victoria Schrottert. Victoria anyja már jóelőre bele-egye: zését adta, hogy ez a jó fiú vegye majd el feleségül a leányát. Most mindennek vége. T'homasra súlyos büntetés vár és az ártatlan kislány is fogházban van, őrizetbe vették, hogy a nyomozó hatóságok rendelkezésére álljon mint tanú. Ha egyébről nem is tud Victoria, arról be tud számolni, hogy milyen magyarázattal vitte el az ő lakására a tett után Thomas a meggyilkolt asszony karkötőóráját és kis rádióját. És ki fogják kérdezni Victoriát arról is, hogy vájjon igaz-e, hogy ő néhány nappal azelőtt szakított a fiúval ? A Second Avenue tájékán, ahol a fiú éjszakánkint kóborolni szokott, nem sok jót mondanak róla. Állandó vendég volt a bárokban, sörözött. Kiszolgálták, mert 21 évesnek mondta magát és 21 éves korát igazolta is — hamisított sorozási kártyával. A hét legjobb vicce Szovjet küldöttség szemlélődik az Egyesült Államokban. Az egyik elvtárs autóüzletbe téved és kérdezősködni kezd: , Kérem szépen, mennyi idő alatt lehet engedélyt kapni autóvásárláshoz? — ,Ne:n kell engedély — kifizeti a kocsi árát és hazaviheti. — Hm. No és havonta mennyi benzinre szól a jegy? i— Jegy csak a villamoson van, kedves uram, — bármelyik gazolinállcmáson annyi gazolint kap, amennyit akar. — Sajátságos. Aztán mondja csak, hány mérföld körzetben lehet használni az autót? Az Államok egyik végétől a másikig — feleli a tulajdonos, mire a szovjet honpolgár gúnyosan jegyzi meg: — Micscüa fejetlenség van itt! * A legnehezebb dolog a világon: ha az ember tudja, hogyan kell valamit csinálni és végignézni, hogy rosszul csinálják, anélkül, hegy az ember egy szót is szólhatna ellene. Épül az amerikai rakéta állomás Floridában. SZÉGYEN! A nemrég megalakult független afrikai néger állam Ghana pénzügyminisztere most Amerikában van. Dover delawarei város határában betért egy országúti vendéglőbe ebédre, űe kitessékelték, mert színes ember. G-bedemah pénzügyminiszter tovább utazott New Yorkba és ott igy nyilatkozott: “Ha az Egyesült Államok alelncike ghanai látogatása alatt az én házamban ebédelhetett, ha Adlai Stevenson az én házamban elfogadta a szives vendéglátást, nem látom be, miért kell engem kidobni egy amerikai országúti étteremből.” Szégyeihstj ük magunkat. De ezt a szégyent nyomban le kell mosnunk magunkról. Ezért Eisenhower elnök meghívta a néger pénzügyminisztert reggelire a Fehér Házba. Clevelandi Hírek A városi-megyei bond kibocsátást pártolja a Kereskedelmi Kamara Minthogy az előválasztáson Celebrezze polgármester elnyerte a leadott szavazatok laibszolut többségét és ennélfogva a november 5.-i választás alkalmával nem lesz versengés a polgármesteri tisztségért, attól kell tartani, hogy sekan távol fognak maradni a szavazóhelyiségektől. Ennek káros következményei lehetnének, mert novemberben fontos bond (kölcsö-nkötvény) kibocsátások felett is döntenie -kell a város és a -megye szavazópolgárságának, s ilyen bondok megszavazásához az egész szavazópolgárság többségének szavazatai szükségesek. Ez okiból -nagyon fontos, hogy a város és a megye lakossága tisztában legyen a bondok jelentőségével, azzal, hogy a felveendő kölcsönök a jövő fejlődést szolgálják. A clevelandi Kereskedelmi Kamara pártolja az összes bondok kibocsátását -é-s főleg arra mutat rá, bogy a tervbevett . közmunkák folyományaképpen privát tőke is nagy befektetéseket eszközölne. Például ha a város népe -megszavaz 15 millió dollár bond kibocsátást egy kiállítási és konvenciós épületre, privát tőke további 4-5 millió dollárt fektetne be egy irodaépület és egy szálloda épit-éseoe. A megye 8 és egynegyed millió dollár összegben szánd ékozik kölcsönkötvényeket kibocsátani a Lakeside bíróság 'épületének modernizálására, a megyei repülőtér kiépítésére és a választási hivatal részére uj -épület építésére. Ezenkivül 8 millió dollár kölcsönt akar felvenni a Public Library, hogy -megvásárolhassa a központi könyvtár mellett a Plain Dealer épületet. A Board of Education 15 milliós építési programot tervez a következő három évre. Mindezeknek a programoknak -megvalósitása közérdek és a végeredménybenminden szavazópolgárnak érdeke, hogy Cleveland és külvárosai fejlődjenek. AGYONTAPOSTA ÖREG FELESEGET Greenwald Ádám, 4417 Bridge avenuei lakos részeg fejjel összeveszett feleségével sz. Hosza Júliával, mert nem ízlése szerint készítette el a vacsorát. A hatalmas termetű férfi földhöz vágta a kis törékeny 72 éves asszonyt és addig taposott rajta, amíg % halt. A rendőrség beibört .!nözte Greenwald Ádamot.. A COMMUNITY CHEST GYŰJTÉSI KAMPANY TÍZ NAPON AT A Community Chest szervezete, amelybe nagyszámú jótékonysági egyesületek, segitőegyletek és emberbaráti intézmények tartoznak, megkezdte 40-edik évi gyűjtését, 124 RED FEATHER AGENCIES hogy az idei évre előirányzott 9 -és fél millió dollárt összegyűjtse. A múlt esztendőben minden korábbi eredmnyt felülmúlt a gyűjtés eredménye, de idén még ezen is túl kell tenni, mert az előirányzat máris 7 százalékkal felette áll a múlt évi gyűjtési eredménynek. Tíz napig fog tartani a kampány és ezalatt nemcsak az utcán, nyilvános szórakozó helyeken -és sportpályákon s a külömböző egyházak tempilomaiban és gyülekezetein találkozik a clevelandi ember a pirostollas gyűjtőkkel, de bekopogtatnak a magánházakba, az üzletházakba és a gyárak irodáiba is. Már a gyűjtés megkezdése előtt befolyt önkéntes adományokból 450,000 dollár. A többit majd az a 46,000 önként jelentkezett gyűjtő feladata lesz összeszedni. A Community Chest 1957 évi gyűjtésének jelszava, a mely a felragaszokon is olvasható: “(Be Glad You Can Give”, azaz “Örvendj, hogy képes vagy adakozni. ----------------------------:--------- BUCKEYE JEWELERS OPTIKUS SZOLGÁLAT brilliánsok, órak ÉKSZEREK, EZÜSTÖK Szemorvosa előírását gondosan és KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER pontosan teljesítjük. Szemüvegeket JAVÍTÁS iavitunk, szorosabbra csinálunk. 1 1 Cl 1 Dl irVTVT DO Előirt üveget megfelelővel pótolunk. X XÖX X DUCNr I E 1\U* CLEVELAND 20, OHIO PRECISION OPTICAL Telefon: RA í-0584 íj dispensing co. ........ ......... L. V. PROHASKA -Magyarul beszélünk ___ - ____ LI mim mi i ■ 3315 Euclid -a. Cleveland Ohio L0VASZY IMRE 22580 Lake Shore Blvd. RE 1-5773 Házi Készítésű Kolbászok 3550 Warrensville Center Rd. _ , _ . SK 1-0112 F-* e* F-2 Stand — —.........— - -......-...— , West Sidei Market House A JOBB Építész Vállalkozók M0NCRIEF • NYÁRON HŐSIT LÉGSZABALYOZÓT HASZNÁLNAK • TÉLEN FŐT á j-Ó PASS'j. OH