A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-20 / 3. szám

iw OLDXC «■‘p--* Jézus meggyógyít egy bélpoklost EVANGÉLIUM Szent Máté, 8, 1—12 Az időben, mikor Jézus lejött a hegyről, nagy lereg követé őt. És ime, egy bélpoklos jőve hozzá, imádá őt, mondván: Uram, ha te akarod, megtisztít­hatsz engem. És kinyújtván kezét, Jézus illeté őt, szól­ván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal megtisztula poklossága. S mondá neki Jézus: Nézd, ezt senkinek se mondd, hanem eredj, mutasd meg magad a papnak és áldozd föl az ajándékot, melyet Mózes rendelt, bi­zonyságul nekik. Mikor pedig bement Kafarnaumba, egy száza­dos járula hozzá, kérvén őt és mondván: Uram, szol­gám inaszakadtan fekszik házamban s kegyetlenül gyötrődik. Mondá neki Jézus: Megyek és meggyó­gyítom őt. És felkelvén a százados, mondá: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondjad és meggyógyul az én szolgám. Merthisz én is hatalom alatt álló ember vagyok, ka­tonák lévén alattam; s ha mondom ennek: Menj, ő megy, és a másiknak: Jöszte, ő jön, és szolgámnak: Tedd ezt, és ezt teszi. Hallván pedig ezt Jézus, csodálkozék és mondá követőinek: Bizony mondom nektek, nem találtam akkora hitet Izraelben. Mondom pedig nektek, hogy sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról és telepednek Ábrahámmal Izsákkal és Jákobbal a meny­­nyek országában az ország fiai pedig majd kivettet­nek a külső sötétségbe, ott lészen sirás és fogak csi­­kargatása. SZENTBESZÉD Két gyötrődött, két szenvedő ember járult egy­koron a mai szent evangélium szerint Jézushoz. Az egyik zsidó poklos volt, maga szenvedett, tehát sa­ját magáért könyörgött, amikor azt mondta: “Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem”, a pogány ellen­ben másért szenvedett, tehát nem magáért,' hanem a szolgájáért esedezett, amikor igy szólt: “Uram szolgám házamban fekszik inaszakadtan és gonoszul gyötrődik”, Jézus az irgalmas, a könyörületes, mind a kettőn segít; a zsidón éppúgy, mint a pogányon. A zsidónak azt mondja: És azt akarom, tisztulj meg; de hozzáteszi: “és áldozd fel az ajándékot, me­lyet Mózes parancsolt.”, vagyis légy hálás az Isten­nek gyógyulásodért. A pogánynak is felel Jézus és azt mondja: “El­­inegyek és meggyógyítom szolgádat.” Ha kissé jobban megfigyeljük Krisztus kettős feleletét, vagyis azt, amit a zsidónak és azt, amit a pogánynak ad, észre kell venni, hogy Krisztus a po­­gánynál mintegy kedvesebben járt el, talán bizony azért, mert Jézust meghatotta a pogány nemes el­járása, hiszen a zsidó csak a saját maga baja miatt, a pogány ellenben más baja miatt fordult hozzá, de talán sokkal inkább azért, mert Jézus a pogányban több hitet, több bizalmat és alázatosságot látott, mint a zsidóban. És valóban, amikor Jézus végighallgatja, a pogány elmondja: “Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én szolgám.” Krisztus — mint az írás mondja — csodálkozott és igy szólt követőinek: bi­zony mondom nektek, nem találtam ennyi hitet Izra-Amint egykoron, úgy ma is kétféle gyötrődő, elben.” kétféle szenvedő járul a csodatevő Jézushoz a ke­resztények között is. Vannak olyan keresztények, aki­ket csak a saját bajuk vagy betegségük késztet Jé­zushoz fordulni. Vannak sokan, talán igen sokan, akik mintegy vakon és siketen járnak a nagyvilágban, akik nem látják embertársaik nyomorát, nem hallják testileg és lelkileg szenvedő felebarátaik keserves jajjait, sőt vannak még olyanok is, akik nemhogy könyörület fog­ja el szivüket, nem is szeretnek a más bajára gondol­ni sem. Az ilyenek csak akkor fordulnak Jézushoz, ha bajban vannak s akkor is csak úgy imádkoznak: Uram, szabadíts meg minket, csak minket, mert el­veszünk. MISSZIONÁRIUS TRAGÉDIA Ecuador délamerikai országban, a tengerpart mentén lévő őserdőben öt amerikai protestáns misz­­szionárius a keresztény hitre próbálta téríteni az Auca indiánokat, akik közismerten a legelmaradot­tabbak 'és a 'legvadabbak az összes indián törzsek közül. A misszionáriusok nem tértek többé vissza az őserdőiből s többnapi keresés után repülőgépről fel­fedezték mind az ötnek nyilakkal átszűrt, szörnyen megcsonkított holttesteit. Az Auca indiánok ismerői azt gyanítják, hogy valószinüleg az indiánok barátságuk jeléül felaján­lottak a keresztény téritőiknek szárított emberfejeket s mivel ezek ilyen ajándékot visszautasítottak, bosz­­szuból lemészárolták őket. ...-- j PÁSZTOR Imával nyilt meg a 84-ik konkresszus második ülésszaka. ROSSZ FA JÓ GYÜMÖLCSE A vámos és a farizeus EVANGÉLIUM Szent Lukács 18, 10—14 Mondá az Ur e példabeszédet: Két ember méné fel a templomba, hogy imádkozzanak, egy farizeus és egy vámos. A farizeus állván, igy imádkozék ma­gában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, házasság­törők, mint ez a vámos is. Kétszer bőjtölök hetenkint, tizedet adok mindenből, amit bírok. És a vámos tá­vol állván, szemeit nem akará felemelni az égre, ha­nem mellét véré, mondván: Isten, légy irgalmas ne­kem, bűnösnek. Mondom nektek: ez megigazulva mé­né házához, inkább, mint amaz; mert minden, aki magát felmagasztalja, megaláztatik és aki magát megalázza, felmagasztaltatik. Irta: Sisier ALEXANDRINA (India) SZENTBESZÉD A gőgös farizeus voltaképen nem is imádta az Istent, hanem önmagát dicsérte, mondván: Isten, há­lát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint más emberek. Nem jelent ez mást, mint azt, hogy őkivüle az emberek mind bűnösök? A gőgös, hogy magát fel­magasztalja, másokat megvet és elnyom. Ilyen az ő önszeretete, melynél fogva annyira tetszett önmagának, hogy mások mind nem tetszet­tek neki. íme, a vámos láttára még növekedett a fa­rizeusban a gőg. Kevélységből, jogtalanul, igazság­talanul, méltatlanul ítélte el bűnösnek a vámost, ki már töredelmesen megbánta bűnét és megigazult. A vámos szerénységből, alázatosságból s tiszte­letből szemeit sem merte felemelni az égre; mintegy méltatlannak tartva magát arra, hogy az égre fel­tekintsen, ahol a dicsőséges Isten trónol, akit ő vét­keivel megsértett; hanem mellét véré, ahol a szive van és abban az akarat, amely minden bűnnek a kez­dete és az oka. Majd azt mondotta: Isten, légy irgal­mas nekem, szegény bűnösnek. A vámos nem gondolt másokra, nem vádolt má­sokat a bűnnel, hanem saját magát; nem számlálta fel vélt erényeit, hanem csak kegyelemért könyör­gött; nem áradt el szavakban, hanem rövid kis fo­hász Istenhez volt az ő imádsága. És ennek az őszin­te imádságnak az lett az eredménye, hogy csak a vá­mos igazult meg Isten előtt alázatossága által s nem a farizeus. Kövessük mindnyájan az alázatos vámos példá­ját. Alázzuk meg magunkat az Isten hatalmas keze alatt; hiszen önmaga felől semmit se tartani, mások­ról pedig jól vélekedni, ez a nagy bölcsesség, ez a ki­váló tökéletesség. A BRINK RABLÓKAT ELFOGTÁK Hat évvel ezelőtt, 1950 január 17-én, Bostonban fegyveres banditák behatoltak a Brink páncélos pénztárkocsi vállalat központi irodájába, megkötöz­ték a Brink őröket és 2,700,000 dollárt raboltak el, közte 1,200,000 dollárt készpénzben. Ez volt a leg­­nagyobbméretü rablás Amerikában. A tetteseknek nyoma veszett. Azóta a bostoni rendőrség és az FBI tanuk és 'gyanúsítottak ezreit hallgatta ki és faggat­ta, de mindezideig nem volt eredmény. Nemcsak a tettesek tűntek el, hanem a lopott bankók közül egy sem került forgalomba. Nyilván a rablók elégették azokat a (bankókat, amelyeknek sorszámait annak­idején az újságok közölték. Január 18-án ez a bünügy elévült volna s a tette­seiket nem lehetne többé felelősségre vonni. De cso­dák csodája, most, pár nappal az elévülési határnap előtt, a rablók egyike, Joseph F. O’Keefe, a spring­­fieldi börtönben, ahol egy azóta elkövetett betörés miatt ül, jelentkezett és leleplezte az egész rablóban­dát és — önmagát. Az FBI nyomban lecsapott a ban­ditákra. Hatot letartóztatott. Ketten börtönben van­nak. Kettőt még nem találtak meg. Egy tavaly meg­halt. Mindjárt felmerül a kérdés: Miért árulta el tár­sait O’Keefe? Ő ezt a magyarázatot adja: Azért, mert attól tartott, hogy bűntársai, ha szabadon ma­radnak, elteszik őt láb alól. Erre a feltevésre és ag­godalomra nyomós oka volt: ugyanis már kétizben gyilkos merénylet tervét szőtték ellene társai. A vizsgálat eddigi eredménye szerint Joseph F. McGinnis bostoni italüzlettulajdonos volt a vezére a bandának, amely másfél 'éven át alapossággal ké­szítette elő a példátlanul merész és példátlanul sike­res rablást, ahogyan hadvezérek nagy katonai akció­kat készítenek elő. Tág ur a feleségével és két gyermekével a mi kis misszi­ós falucskánkba jött. A plé­bános ur, egy kitűnő misszio­nárius, mindjárt talált részük­re egy kis kunyhót és foglal­kozást is adott mindkettőnek, a fiúcska és kisleány pedig mihozzánk kerültek az árva­házba. Ezzel megszaporodott a családok száma kis missziós falucskánkban. Az asszony nagyon szorgalmasan jött a hitoktatásra és egy jó szorgal­mas és becsületes asszonyka volt, úgyszintén a két gyer­mek is. Nagyon szétfogadó jó gyermekek voltak. Mindenki hamarosan megszerette őket és jól is tanultak. De a férfi!? — A neve Tag volt, de csakhamar a falube­liek kénytelenek voltak neki egy másik nevet is adni: Csór, ami annyit jelent, hogy tolvaj, mert az is volt. Éjje­lenként rabolni ment. Ott egy kis kunyhóban egy öreg asszonyka békésen éjjeli álmát aludta, ki egyetlen és minden kincsét, eg yvastag ezüst nyak-karikát már sok éve a nyakán hordotta. Mikor még fiatal volt, a keservesen megspórolt rúpiákat súlyban átcserélte az ékszerésznél, hogy későbben, ha bajba vagv nyomodba kerülne, ismét be­válthassa pénzben. Éjjeli sö­tétben berontott ez a Tág ur 'hozzá és erőszakkal lehúzta fejéről azt az ezüst karikát, de úgy, hogy a szegény asz­­szonyka feje is majdcsak ve­le nem ment. Kiabálására jöt­tek tüstént a szomszédok, de az ügyes tolvaj villámsebes­séggel eltűnt a láthatárról. Egy másik sötét éjjelen egy kecskét lopott, azután meg le­vágta a legszebb banán-für­töket, majd ellopta a sárgaréz edényeket a kunyhóból és igy majdnem minden nap vala­hol lopott. Jó felesége sohasem látott semmitsem a lopott dolgok ból, de lelkileg sokat szenve­dett, és nagyon szégyelte ma­gát férje ezen tettei miatt, ő és két gyermeke nagyon jók maradtak és mivel nagy ér­deklődéssel és szorgalommal megtanulták a hittant, meg is lettek hamarosan keresztel­ve és mindenki kedvelte őket, de nem a férjét. Tág ur nyugodtan folytatta továbbra is éjjeli foglalkozá­sát és sajnos, mindig szeren­csével, mivel nagyon tudott átkozódni, amitől az itteniek nagyon félnek és mert a tol­vaj ur bosszúval fenyegető­zött. Nagyon ravasz és ügyes volt lopásában, senki sem tud­ta őt rajtacsipni, vagy felde­­dezni, hogy hová teszi és mit csinál a lopott dolgokkal. Ra­vasz és okos volt, mint a ró­ka. Sikerei még nagyobb buz­­góságot adtak neki éjjeli ör­dögi munkájában. De mégis, addig jár a korsó a kútra, mig el nem törik! így volt ez a mi Tág urunk­kal is. Két esztendőn keresz­tül űzte lopását, nemcsak a mi kis missziós falunkban, hanem a szomszéd falvakban is. Senki sem akart szóba áll­ni vele és mindenki kerülte őt; mindenkitől meg volt vet­ve. Ezt ő nagyon jól tudta és szenvedett is eleget ezen súly alatt, de életmódját azért mégsem változtatta meg. Mi­vel az ember egy társadalmi lény, úgy ő is keresett bará­tokat magának. Ő még min­dig hitetlen volt. A megke­­resztelkedés őt teljesen hide­gen hagyta. Hogy felesége és gyermekei már régen keresz­tények voltak, azzal sem tö­rődött. Kaparintott magának pogány barátokat, kik a misz­­sziónk ellenségei voltak. Ezekkel jött Tág urunk egy éjjel a missziónkba lopni és kiürítették az egész rizsát és dált (dál egy hüvelyes véle­mény, a benszülöttek főelede­le a rizs után) az éléskam­ránkból. A kár 100 rúpián fe­lül volt. Zsákokban cipelték el zsákmányukat. Reggel mi feltörve találtuk éléskamrán­kat és a kiszórt rizsa nyomai a szomszéd faluig tartottak, hol meg is találtunk 2 zsák rizsát' Most itt volt az idej e a Tág urat feljelenteni. A missziós Páter kérésére csakhamar még is jelent egy angol hi­vatalnok, aki a kihallgatást végrehajtotta. Erre a kihall­gatásra mindenkinek el kel­lett jönnie, ahol a Tág ár már valamit ellopott, a közeli és távoli falukból. A kitűzött időre, mintha népvándorlás lett volna, annyi nép jött ösz­­sze, mór alig volt hely az ud­varon. Mindenki, ki csak meg lett lopva, megjelent, mert eddig szótlanul tűrték a bajt a félelem miatt. Most azután mindenki kipakolt és most igazán kitűnt, hogy Tág ur milyen egy ravasz, ügyes és hatalmas tolvaj volt. A ki­hallgatás után Tág ur egy évi börtönre lett elitélve. így iegalább mindenki egy évig éjjel nyugodtan aludhatott. A kihallgatás és elitélés után a Tág urat tüstént meg­kötözték és egy üres kamrába becsukták, mig nem lett átve­­vetve az innen kissé messze eső börtönbe. E kamrának az ablaka az udvarra nézett, mely erős vasrudakkal el volt látva. Ami itt lejátszódott, az felejthetetlen maradt előt­tem. Tág a vasrácsos ablak mögött állott vad tekintettel és vörös mérges fejjel mind hangosabban átkozódott és visszafizetéssel fenyegetett bennünket. 13 éves Walterká­­ja pedig az ablak alatt szót­lanul sirdogált és édesapjára szomorúan helyezte szemeit. Mit szenvedett ez a kicsi ár ‘.atlan tiszta szív e nehéz pil­lanatokban! Ő jól megértette az édesapja helyzetét. Ő na­gyon szerette édesapját, szive rajta csüggött és esze minden gondolata. Édesapját így lát­ni, nem birta elviselni, mert tiszta szive édesapja ártatlan­ságában hitt. Ő nem tud+a el­képzelni, hogy az ő édesapja, kit annyira szeretett, tolvaj volna. Ezért csak szivet lé­pőén zokogott és szemeit egy pillanatra sem vette le édes­apjáról, mig csak a csendőrök apját el nem vitték. Kedves főnöknőnk jól is­merte a gyermekek anyját, tüstént magához vette őt két gyermekével és gondoskodott mindenben róluk. Egy év után visszajött az édesapa. A család1 ismét a fa­luba ment előző lakásukba. Az asszony és gyerekek nagy szeretettel fogadták a kisza­badult foglyot és gondoskod­jak róla, mivel senkise akart munkát adni neki. Egy bizo­nyos ideig még csendőri fel­ügyelet alatt állott. Nagyon meghatotta őt, midőn latta, hogy mennyi szeretettel gon­doskodtunk mi távolléte alatt családjáról. 'Ez megpuhitotta kemény szivét és soha többé nem tudott a kisértés erőt venni rajta ismét. Becsületes ember vált belőle. Jó magavi­seleté folytán és felesége és gyermekei sok kérésére eljö­hetett mihozzánk hitoktatás­ra és kellő próbaidő után ó is keresztény lett. Ezzel a nappal beszállt a béke és sze­retet e házba és állandó lakó­ja maradt mindvégig. Walter közben Calcuttába került, hol megtanulta a fő­zés mesterséget és hamarosan egy nagy konyhának főszaká­csa lett jó fizetéssel. Szép ösz­­szegeket összespórolva, egy szép napon hazajött édesszü­leihez. Az édesanyja nagy örömmel látta fiát és azt- is, hogy még mindig a régi jó fiú. Hamarosan a gondos anya egy szép kis keresztény fele­ségről Is gondoskodott jó fia részére. Hamar meg lett tart­va az esküvő is. Az apa boldo­gan nézte a fiatal szép párt. Walter és Pia mintaszerű ka­tolikus életet éltek mindenki épülésére. Közben az apa meg öregedett, de napjai boldog­ságban úsztak, derék fiát lát­va, ki jó fizetéséből szép ösz­­szeget nyújtott rendesen öreg szüleinek. így múltak az évek szépen békében. A fiatal asszony öt gyermeknek adott életet Egy fiú és négy lány. Pia azonban hirtelen meghalt. A mi misz­­sziónk a gyermekeket rögtön magához vette. Walternek csak egy vágya volt, hogy mi olyan jól neveljük fel gyer­mekeit, mint ahogyan azt édes felesége tette. Ő havon­ta keresete egy szép részét ne­künk küldte, gyermkei felne­velésére. A fiú nagyon tehet­­ségs volt. A közép osztályok után egy Páter segítségével bejutott ingyen a gimnázium­ba, azután a szemináriumba, mivel pap akart lenni. így lett a fiú Walter örö­me. így hozott egyszer a rossz fa jó gyümölcsöt is. TRÓNÖRÖKÖSRE VÁGYIK SORAYA Soraya, a 23 éves szép per­zsa királyné, öt évi házasság után még mindig gyermekte­len. Kétségbe van esve, attól tart, hogy ugyanaz a sors éri, mint húgát, aki az időközben elkergetett Faruk egyiptomi király felesége volt, de elvesz­tette férjét, mert nem tudott fiuörököst szállítani királyi férjének. A szép királyné férjével ta­valy Amerikában járt, itt tu­dós professzorok megvizsgál­ták, kezelték, de nem tudtak a baján segíteni. Most egy orosz tudós segítségét reméli. Moszkvába utazik, ahol Koris­­covszkij tanár elektromos és rádióaktiv eljárásának fogja alávetni magát. AMERIKAI HADIHAJÓKAT KAP BONN KORMÁNYA A nyugatnémet kormány 12 hadihajót, torpedóromboló tí­pusút, kér Amerikától. Ezek a hajóá főleg a jövő német ha­ditengerészeinek kiképzésére fognak szolgálni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom