A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1956-06-29 / 26. szám

2-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Fóunder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22sd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 ___________________53' ______________ ELŐFIZETÉSI DIJAK: I SUBSCRIPTION RATES: Egy évre_________________$6.00 One Year ________________$6.00 Fél évre _________________$3.50 I Half Year________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. FOURTH OF JULY Julius 4-ón nemcsak a nemzeti függetlenség szü­letésnapját ünnepeljük, hanem mindazt, amit azóta is áldoztak érte amerikaiak békében és háborúban, verejtékben és vérben. A függetlenség kikiáltása hosszú történelmi folyamat eredménye volt. Az északamerikai gyarmatok polgárai rengeteg sérelmet szenvedtek el az angol királyságtól kezdet­től fogva egészen 1774-ig, amikor is a 13 gyarmat laikói képviselőket 'küldtek ki Philadelphiába, hogy a méltánytalanságokat megszüntessék. Ez a gyüleke­zet volt Continental Congress. A panaszok nem ve­zettek sikerre és a tanácskozásokban résztvevőket bántalmazták, sőt be is börtönözték az angol kor­mány itteni hatóságai. Ezt a tűrhetetlen helyzetet a gyarmatosok to­vább már nem voltak hajlandó eltűrni és 1776 junius 7-én a virginiai Richard Henry Lee határozati javas­latot terjesztett a Congress elé, amely szerint “az Egyesült Gyarmatok szabad és független államoknak nyilváníttatnak, amelyek nem tartoznak többé hű­séggel az angol kormánynak és a Nagybritánniával való minden politikai köteléktől felmentetnek”. Három nappal később e határozat kellő megszö­vegezésére a Congress bizottságot választott, amely­nek tagjai: Thomas Jefferson, John Adams, Benja­min Franklin, Roger Sherman és Robert Livingston lettek. Tizenhét napi munka után a bizottság előter­jesztette a Függetlenségi Nyilatkozat fogalmazvá­nyát, amelyet kisebb változtatásokkal július 4-én el­fogadtak és aláírtak. KURUC KISLÁNY A híres kuruc szabadság­harc már a vége felé járt. A váraik egyienfcint adták meg magukat. Kifáradt már mindenki, nem volt képes többé hevíteni a csüggedő sziveket az a bű­vös talizmán, a Rákóczi név, amel ynek hallatára máskor vakon rohantak az ellenség golyózápora közé. Valami szo­morú fásultság fogta el az em­bereket, mintha nem törődve semmivel sem, nyugodtan várták volna a (bekövetkezen­­dőket. A néhány város közt, ame­lyek hűek maradtak még a fejfedelemhez, volt Lőcse is. Lőcsét Löffelholz német ge­nerális akarta bevenni, de hasztalan volt minden erőlkö­dése, merit a városban volt elég élelem, nem lehetett vol­na kiéheztetni, mint egykor Munkácsot. A katonái is szak­avatott ügyes emberek vol­tak, akik nem ijedtek meg a saját árnyékuktól és Löffel­holz csak a kedvező alkalmat várta, hogy birtokába kerítse a várost. Egy éjjel, hogy hogy nem, felrobbantották a . lőcsei pus­kaporos tornyot. (Persze nagy rémület támadt, a mukétások, pandúrok egy pillanat alatt fegyverben termettek és siet­tek visszaverni Löffelholz tá­madását, aki fel akarta hasz­nálni a zűrzavaros pillanatot a város elfoglalására. Irta: KEPES ANDOR A kurucok vissza is verték a támadást, a német generá­lis kénytelen volt takaródét fuvatni, de egy kuruc legény­­két mégis elcsíptek. -Gyönyörű gyerek volt, vilá­gos kékizsinócr- "uha födte a testét, lábai pc-^nyi csizmák­ba voltak bujtatva, aranysző­ke haja vállait verte. Nagy diadallal vitték a tá­borukba és ott is töltötte a kis fogoly az első éjt, más­nap pedig leszállitatták Kés markra, ahol Löffenholz ez­redesének házában helyezték el. Az ezredes mogorva, vén ember volt, összenőtt bozon­tos szemöldöke rémitgette az embereit, rézvörös orra pedig arra engedett következtetni, hogy nagy barátja a szeszes italoknak. A felesége egészen ellenté­te volt. Piciny, gyöngy teremtés. Nagysága alig haladta meg a négy lólbnyiit, éj fekete szemei­vel pedig olyan rimánikodóan tudott nézni, hogy még az ez­redes kemény szivét is meg­lágyította. Mikor az ezredes hazahozta a fiút, az asszonykája tágra nyílt szemekkel bámult reá­juk. — Hát te mit hoztál? — Foglyot, leikecském. — Aztán minek éppen ide? — Tudod, csak azért, mert titokban kell tartanunk az egészet. Valami előkelő lőcsei patrícius fia lehet és szép váltságdíjra van kilátásunk. — Még a mai korban is így tesznek az emberek? — Hja, leikecském, kényte­lenek vagyunk vele. — Hát ha nem adnak érette váltságdíjat? — Terrinigettét, — károm­kodott az , ezredes, — akkor megöljük. A kis asszonyka megborzad­va hátrált meg a férje elől. — Borzasztó emberek vagy­tok. Az ifjúnak csinos szobát bo­csátottak rendelkezésére és rázárták az ajtót. Oda könyö­költ a vasrácsos ablakra és nézegette aiz utcán járkáló­­kat. Az eddigi vidámság eltűnt az arcáról, mintha bánni kezd­te volna, hogy ilyen veszedel­mes dologiba keverte maigát és szép szemei megteltek köny­­nyel. Az ezredes ezalatt búcsú­zott a feleségétől „és indult vissza Lőcse alá, iszonyú gon­dok között hagyva az asz­­szonyt, aki nem tudta elkép­zelni, hogy miképen lelhet va­laki olyan barbár, hogy egy ilyen ártatlan gyereket a vér­padra hurcoltasson. Hiszen egész gyerek még, alig lehet tizenkilenc éves, a bajsza pelylhedzni sem kezd és máris a halál martaléka legyem? Nem lesz a'z, meg fogja menteni! Még aznap, mikor elvégez­te a délutáni munkáját, felke­reste az -ezredesné az ifjút a szobájában és nyájas, barát­ságos magaviseletével meg­nyerte a tetszését. A Jó Pásztor Verses Krónikája égi televízió A Nyilatkozat célja nemcsak ia függetlenség ki­kiáltása volt, hanem a kikiáltás jogosságának a be­bizonyítása is. Szabatosan és Akesszólóan sorolja fel az okclkat, amelyek az amerikai hazafiaikat arra kész­tették, hogy Angliához való hűségüket megtagadják. Uj korszakot nyitott meg a történelemben ez az ok­mány, amely a nemzetek önrendelkezési jogának íráiflbafoglalt első megnyilvánulása. Szerkesztői jól tudták, hogy III. György angol király lázadóknak fogja őket nyilvánitani és ezért kellett a világgal kö­zölniük, hogy ők olyan kormány alatt kívánnak élni, amely nem zsarnokoskodik polgárain, hanem az ér­dekeiket szolgálja. Az első szakasz összefoglalja a tényeket, ame­lyek az elszakadást megelőzték. A második leszögezi minden nép jogát ahoz, hogy uj kormányt alakítson, ha a régi a zsarnokság útjára tért: “Örökigazság az, hc(ry listen minden embert egyenlőnek teremtett, akiket elidegenithetetlen jo­gokkal ruházott fel, mint az élet, szabadság és a (bol­dogulás utjának szabad megválasztása. E jogok biz­tosítására a nemzetek kormányokat .álitotta'k fel, amelyeknek hatalma a kormányzottak hozzájárulá­sán alapszik. Ha tehát a kormány e jogok megsem­misítésére törekednék, a népnek jogában áll a kor­mányt felcserélni, eltávolítani és olyan kormány vá­lasztani, amely boldogulásának és biztonságának elő­mozdítására alkalmasabbnak látszanak”. A Nyilatkozat leszögezi azt is, hogy a gyarma­tok polgársága türelemmel szenvedte át eddigi sé­relmeit és szép szóval kísérelte meg az orvoslást. Fel is sorolják az elszenvedett méltánytalanságokat, me­lyeket III. György intézkedései okoztak. Nem a sé­relmek maguk vezettek a függetlenség kikiáltásá­hoz; ezek csak a királyi zsarnokság szemléltetésére emlittetnek fel. Csak amikor a kérvények süket fü­lekre találtak és a békés eszközök hasztalanoknak bizonyultak, folyamodtak a polgárok forradalmi esz­közökhöz. Az igazság, amelyeket Washington, Jefferson, Hamilton, Adams és a többi honalapítók lefektettek, nem maradtak Amerika kizárólagos kincsei. A Nyi­latkozatot hamarosan megismerték Európa népei és okultak belőle. A RÉGI NÓTA A neonácik, akik most jobbra-balra szervezked­nek Nyugat-Németországiban, a régi nótát fújják: Amerikát bírálják és a kákán is csomót keresve ki­fogásolnak mindent, amit Amerika tesz. Még azt is, amit Amerika nem cselekszik. Ha elgondoljuk, hogy Amerika állította talpra a háború után Németországot, — amely legázolta Európát —, valóban nincsen okuk a németeknek, Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Telve van a lelkem sok-sok vérző jajjal, így virrad rám sok-sok vérmosolyos hajnal. Uj atom-üllőkön gyilkot kalapálnak, hogy átdöfjék vele szivét a világnak. De fönt az Egekben nagy-nagy reform készül, s egész uj világot alkotnak majd végül. Egy csodás vízió távol szent lánggal ég: Égi fényből, vérből uj embert szül az Ég. Mi emberben eddig állati volt csupán: csupa nemes eszme s lélek lesz ezután. Égi kéz lelkűnkbe uj eszméket sző be s lélek-embert farag égi eszmekőbe. Formál a nagy Mester alkotó szeszélye, de csak a látnokok veszik most még észre. Még magam sem tudom, mi értelme, célja: de húsomba vág már alkotó acélja. De bár nem is tudom, de bár meg sem fejtem: mint Észak a delejt, lassanként megsejtem. Mélyen lent a Nadir, magasan a Zenit: formálják az újat, a jobbat, istenit. Földön még vérmáglyán égnek az emberek, de a világűr már borzongva megremeg. Vérzik még az ember, de ragyog a távol, s Isten lelke lassan lelkűnkbe világok Alkot s összezúzza a Teremtő Mester, s százszor formálódik a szent égi vegyszer. Uj lény formálódik az égvi burába, s uj embervetés hull a Föld ugraá'ba. Égi kohók fénye villámolva lángol, s elvakulnak a nagy fémolvasztó lángtól. Múlt életből halál . . . Volt halálból élet: így teremt az Isten újat, jobbat, szépet. Uj lény formálódik az égi burába, s uj embervetés hull a Föld ugarába. Az Égből vetitnek le uj televíziót: it V. IA 11A f"l» VpI AlVí iOi pcaíJq i» í Az asszony megtudta, hogy Beleznay Bálnak hívják és hogy résztvett már három üt­közetben, míg elfogták. G|yan Ibizialmas csacsogás fejlődött iki közöttük, annyira belementek a beszélgetésbe, egyik tárgyról a másikra ugorva át, hogy észre sem vet­ték, mikor bealkonyodott, amint pedig a szülei felől kér­dezősködött, a bős ifjú, áki már három ütközetben vett részt, könnyekre fakadt és odahajtá fejét az asszony keb­lére, kisírni bánatát. — Hm, — mondta az asz­­szony magában — ez ugfyan­­csak hamar kezdi! — Ne vessen meg, asszo­nyom, hogy ilyen gyönge szi­­vü vagyok, de ha eszembe jut­nak a szüleim, elszorul a szi­vem. — Szeretné őket látni? — Égek a vágytól. — No akkor teljesülni fog a kívánsága, csak viselje ma­gát nyugodtan. — Köszönöm, örökké álda­ni fogom érette. Hagy je el, nem leszek hálátlan. Azzal lehajolt, hogy meg­csókolja a szép asszony kezét, lile az nem engedte, hanem azt mondta: — Egy magyar nemes ifjú­tól nem kézcsókot szoktunk kapni. Az ifjú nem értette meg mindjárt, hogy mire céloz a szép ezredesné, aki vágytól sóvárgó szemekkel, szenve­délytől kipirult arcával és li­hegő keblével úgy állt előtte, mint egy bűnös angyal; majd mikor az igézet tovább is tar-­­tott, piruló arcával zárta kar­jaiba a szerelmes nőt. Az ezredesnét másnap láz bántotta, ágyban volt kény­telen maradni. Ott ült mellet­te a Pali gyerek, aki mesélt neki az ő szép szülőföldjéről, szüleiről. Remegő áhítattal hallgatta az asszony minden szavát, sze­relmes gyönyörrel szívta ma­gába a beszédet. Harmadnapra kiderült az égbolt, gyönyörű szép téli idő lett. A nap sugarai ezerszere­sen megtörve csillámlottak a (Folytatás a 3-ik oldalon) REGI KULI HISTÓRIA Az egyenlítői nap kíméletlenül szórta engesztel­hetetlen sugarait a kietlen tájra. A rekkenő forróság­ban reszketett a levegő s a kulik meztelen, fénylő bar­na hátáról patakokban folyt az izzadság. A letarolt és felégetett őserdő helye, ameddig a szem ellátott, koromtól feketén, üszkösen terült el s itt-ott füstöl­gőit egy el nem égett óriás fatörzs. A kulik immel-ámmal, kedvetlenül dolgoztak, a máskor erélyes és keménykezü tandil (kínai felügye­lő) is álmosan húzódott meg egy fatörzs árnyékában. Az európai felügyelő bágyadtan pislogott karkötő­órájára s eredménytelenül próbálkozott a izzadtság­tól csuromvizes fehér -zubbonyából egy száraz ciga­rettát kihalászni. Egyszerre a távolból egy tompa kondulás hallat­szott, majd még egy, s aztán gyors egymásutánban ismétlődtek a kongó üres fahangok. A “tong-tong” kivájt fatörzs, melyet egy faütővel kongatnak, tórá­ján dongott a nyomasztó csendben. Hangját messze mérföldekre lehetett hallani s jelentette, hogy négy óra van, ma kivételesen egy órával hamarább sza­bad a munka abbahagyni, mert ma “barigajdi” van: kuli fizetési nap. Holnap “haribesar” lesz, nagy nap, szabad nap. A kulikat mintha kicserélték volna. Az álmos, bágyadt kínaiakba visszatért az élet. Szerszámaikat vállukra vetve, fürgén, ruganyosán igyekeztek haza a pondokjukba (kulikaszárnya.) Az európai felügyelő is szaporábban emelgette fáradt lábait s igyekezett mihamarább otthon lenni, hogy kéthetes szakállától megszabaduljon, tisztába öl­­tözködhessék s a kulifizetést gyorsan elintézhesse. Mert holnap neki is nagy napja lesz! Nem kell a tong­­tong könyörtelen hangjára félhatkor felkelnie, sza­bad lesz egész nap s tehet, amit akar. Nagy boldog­ság ez, ha az embernek egyszer tizennégy napban egy szabad napja van. A kulik lakása messze volt a munkájuk helyétől. Igyekeztek is haza, mert otthon a pondokban ma min­den finomban részük lesz, ami után egy kuli szív vá­gyakozik. Lesz evés-ivás, tánc és zene. Meg aztán szabad lesz kockázni kivilágos virradatig, meg az egész következő napon, amíg csak pénzzel bírják, vagy az álmosságtól el nem dőlnek. Mert a kuli sor­sa az: eljátsza a keresetét, aztán a szabad nap után újra kezdheti a robotot. A pondokokban már nagyban történtek az elő­készületek. Az asszonyok szabad tüzeken gyanús sza­gú ételeket sütöttek-főztek, a környékbeli maláj ben­­szülöttek lassan gyülekeztek. Az európai felügyelőnek sietnie kellett, hogy az ültetvény vezetőjétől átvegye a kifizetéshez szüksé­ges pénzt és utasításokat kapjon a jövő kétheti műi ■ kára. A manager, az ültetvény vezetője, hamar kiosz ­totta a parancsot, kiutalta a szükséges pénzt, beszál­lóit rozzant Ford kocsijába s ő is sietett az ültetvényt elhagyni. Már amennyire a kátyus, hepehupás ut és a Ford a sietést megengedte. A felügyelők is hamar szétszéledtek, ki-ki a ma­ga kerületébe, hogy kuliaikat mihamarább kifizet­hessék s a nehezen várt társadalmi élet kezdetét ve­hesse. A kulik a felügyelő házát kerítő bambuszsövé­­nyen kívül gyülekeztek a zsivalyogva tárgyalták meg az eljövő este terveit. A felügyelő fehér ruhája azon­ban feltűnt a szemhatáron, a kis benszülött ponny sebes trappban röpítette a könnyű amerikai taligát s a kulik uruk közeledtére tiszteletteljesen elhallgat­tak. A “tuwan” (fehér ur) helyet foglalt a ház elé kitett asztal mellett, kirakta könyveit, kikészítette a pénzt maga mellé állította a kínai felügyelőt s meg­kezdődött a fizetés. — 2547. szám, Gim Lók Siang, — szólította a fel­ügyelő az első kulit. — A szám fontos. Egy kínai ne­vét összetévesztheti egy fehér ember, a szám pedig mindig csak szám. . Öreg, keshedt, sovány kuli csimpázott elő a sö­vény mellől. Cserzett bőre lötyögött aszott tagjain s egész ruházata egy hihetetlenül piszkos törülköző­ből állott, amit dereka körül viselt. A felügyelő ezen az ültetvényen még nemrégen dolgozott s itten most tartott először ‘kifizetést. Szi­gorú ember volt s az európainak kijáró Hiedelmet szi­gorúan megkívánta. Gim Lók Siang lassan ballagott az asztal felé. — Te semmirevaló vén, neveletlen lókötő, — dö­rögte — hát te igy, meztelenül merészelsz idejönni a kifizetéshez? Takarodj, nem kapsz pénzt, amig tisz­tességesen felöltözve nem jössz. Gim Lók Siang egy kicsit meghökkent, de a töb­bi kuli is. Az előző fehér ur az illemet nem vette ilyen szigorúan s most alig egy-kettő viselt valami vászon­­kabátfélét. ^ De nem azért kínai a kínai, hogy fel ne talál j:? magát. Egy szempillantás alatt kialakult az üzlet. A két kabáttulajdonos a sövény mellett elhelyezkedett s minden kabáttalan kuli egy cent bérért megkaphat­ta a kabátot, addig, amig az ur előtt meg kellett je­lennie s a fizetést átvennie. A kétszáz kuli megúszta a fizetést két kabáttal hogy szájaskodjanak. Ha annakidején Amerika nem áll a sarkára, ma nemcsak a keleti országrész, de egész Németország szovjetgyarmat lenne. Lehet, hogy ez hiányzik a németeknek, egy kis szenvedés, prosperitás helyett, amit az amerikai billiók hoztak. De a német sajtó még egyre zokog a háború alat­ti bombázások miatt, gondosan elhallgatva, hogy a háborút és a bombázást ők kezdték. A háborús gonosztevők újra kezdték a szervez­kedést, hogy “felszabadítsák” és egyesítsék Német­országot. A -régi nótát fújják, igy kezdték a sörcsar­nokok alikoholgőzében Hitler alatt is. Amit Adolf kezdett, azt most volt jobbkeze, Otto Strasser foly­tatja. Persze uj jelszavak, uj jelvények kerültek a •régiek helyére, de a lényeg a régi maradt: “Deutsch­land über alles!” Németország mindenek fölött!

Next

/
Oldalképek
Tartalom