A Jó Pásztor, 1956. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)

1956-05-11 / 19. szám

Ä JŐ pásztor 7-IK OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYESY MIHÁLY Végre kihajolt a torony ablakán s lekiáltott: — Jönnek, jönnek, — aztán nekifeküdt a ha­rang kötelének s teljes lelkesedéssel húzta, mintha ettől függne most minden. Bánták is most a falubeliek a lelkes harangszót. Minden szem arra felé irányult, ahonnét a násame­­netnek jönnie kellett. Végre a főutcába kanyarodott egy gyönyörű né­gyes fogat. Mind a négy paripa olyan fehér volt, mint a hó, a szerszám vakítóan csillogott a napfény­ben. Ebben ült a menyasszony a vőféllyel. A csodálkozás kiáltása lebbent el minden ajak­ról. Az asszonynép a menyasszonyt kereste tekinte­tével, — kinek a lengő fátyolon akadt meg először a szeme, kinek meg az ezerpengős fülbevallót volt legelső dolga felfedezni. A férfiak a lovaktól nem tudtak hova lenni bá­mulatukban. — Milyen gyönyörű párák! — Milyen délceg a járásuk! — Hát még a szerszám ! Ily felkiáltások hallatszottak köröskörül. Az el­ső fogat után jött egy másik: négy almás deres, ma­gyarosan íelsallangozva. A parasztgazdák majd­­hogy hanyatt nem estek ennyi ragyogás láttára. Ebben a fogatban ült násznagyával a vőlegény. A harmadik hintóbán ültek az örömszülők, —die csak a menyasszony részéről. Lorámtffy részéről nem volt jelen senki; a méltóságos asszonynak hirtelen vala­mi baja támadt. Etelkáról meg tudva van, hogy már hosszabb idő óta gyengélkedik. Gyárfás olyan feszesen ült a ruganyos ülésben, mintha csontot nyelt volna, élete párja meg folyton folyvást a meghatottság könnyeit hullatta. A násznép most leszállóit a fogatokról. Minden szem a menyasszonyra irányult. A bognárné által említett drágaságokból alig volt rajta valami! De azért igy is ragyogóan szép volt! A boldogság csillo­gása nefelejts szép szemében szebb és becsesebb volt, mint a világ összes gyémántjainak ragyogása együttvéve. így lépteik az oltár zsámolyához. A pap kcimo­­“lyan fogadta őket, f eltette a szokásos kérdéseket, az­után rájuk adta az egyház áldását. Ha a menyasz­­czony is előkelő vérbeli volna, bizonyára ékes be­széddel magasztalta volna a boldogító frigyet. így azonban sietett -túlesni a szertartáson, melynek vé­geztével a fiatalok már, mint törvényes hitvestársak egymás mellett foglaltak helyet a kocsiban. Nem. hajtattak fel Csillagvárra, hanem ismét vissza a patakmai óimba. Ott fogadta Elemér a közre­működött tanúik sz e-renesekivánaíait. Itt csak addig időztek, mig Ilonka átöltözött. Ekkor búcsút vettek Gyárfáséitól e a fiatal pár a bugaméri kastélyba utazott. Úgy volt, hogy ott töltik a mézes heteket. A búcsúzáig könnyekig megható volt és nagy si­rás között ment végbe. Ilonka igazán boldog volt, mégis egy kissé nehezére esett elhagyni a szülői há­zat, ahol boldog gyermekéveit élte. Elbúcsúzott min­dentől és mindenkitől. Még egyszer felkereste ked­venc helyet : az árnyas lugast, a rnora ló patakot, a zakatoló malmot, a hegyfokot, ahonnét még jegyszer végigjáratta tekintetét a viruló 'réteken! Régi cselédjük, a hü Barcsa, m-oet már kezet csókolt neki, és szinte jajgatva sirt, — hogy már most ki fogja a tejet leszűrni, és vasármapomkint ki köti meg neki hátul a másliját olyan szépen. Elemér azonban mindezek iránt kérlelhetetlen volt s magával vitte Ilonkáját egy ismeretlen jövőbe. Az öregek nagy szomorúságban maradtak visz­­szia. Mind a ketten érezték, hogy szivükből kitéptek valamit, hogy házukból hiányzik az a valami, ami őket elégedettekké -és szinte gazdagokká tette. Eltűnt belőle az -a napfény, amely életüket meg­aranyozta, elvitték tőlük sze-retetük egyedüli tárgyát, boldogságuk forrását. És mégsem haragudtak érte. Minden leánynak az a rendeltetése, hogy egyszer férjhez menjen — és boldog az, aki jó férjet kap és szivének vágyait meg­­valósithatja. — Ilonka is boldog lesz, — hajtogatta biztató­kig az anya, aki könnyen szeretett rózsás színijein lát­ni mindent. — Adja az ég, — sóhajtott fel az öreg Gyárfás, aki már valamivel kétkedőbb természetű veit. Ami Eleimért illeti, nem kételkedem, hogy- igazán szereti Ilonkát s mindenkép rajta lesz, hogy őt boldoggá tegye. Csak az nem tetszik nekem, hogy Csillagvár­ról senki sem vett részt az esküvőn. — Úgy mondják, hogy a méltóságos asszony gyöngélkedik, máskülönben biztosan eljött volna, mert hisz minapában is -mily szívesen fogadba Ilon­kát. — Kötve lehet csak hinni a nagy uraknak! Ők már úgy vannak szoktatva, hogy soha se mutatják ki igazi érzelmüket. Sokszor vidámságot színlelnek, be­lül pedig keserű fájdalom marcangolja szivüket. Sok­szor szemtől-szembe nyájasságot mutatnak, de á mo­solygó álarc mögött gyűlölet lappang. — De Ilonkát csak nem gyűlöli a nagyasszony? — Nyíltan nem mutatja, — de ki tudhatná azt megmondani, hogy mit érez szivében! — Jaj Istenem, ily körülmények között nem jó sors vár gyermekünkre. — Bízzuk a jó Istenre a dolgot és Eleimérre, aki­nek lesz. rá gondja, hogy Ilonkának minél keveseb­bet kelljen drágalábos rokonaival érintkeznie. Ebbe aztán Gyárfásné is belenyugodott. A fia­­üal pár ezalatt Bugamérba érkezett, amelyet hamaro­san rendibe hoztak. A csekély számú szolgaszeimély­­zet mindössze egy várnagyból s egy (kulcsáráéból ál­lott, kihez most egy szakácsné csatlakozott. Elemér egyelőre nem kívánt tölbbet, miután há­ziasságának első napjait teljes vijsszavcimultságban töltötte. Boldogok voltak, nagyon boldogok, s önma­­gukon kívül alig vettek tudomást más földi teremt­ményről. Az első nyolc nap elmúltával Eleimér igy szóit nejéhez: — Kedves Ilonkám, elérkezett az idő, hogy Csil­lagvárba is bevezesselek. Ilonka 'összerezzent, szinte 'belelborzadt. — Oh Istenem, csak ezt ne, Elemér! — Ugyan miért, kedvesem ? Jogod van ott meg­jelenni! A kastély az én tulajdonom, tehát te vagy annak úrnője! — Gondold meg, Elemér, hogy ott engem ellen­séges érzülettel fogadnának. — Azt szeretném én, látni, — pattant fel Elemér. — Merjen valaki csak egy helytelen szót is kiejteni. Egyébként ne aggódjál kedvesem. Anyám sokkal okosabb, hogy sem gyűlöletét nyíltan kimutatná. — Az mind igaz, Elemér, mégis hidd el, nagyon keserű pohár ez ream nézve és én igen szeretném, ha ezt eíkerülh etnérni. — Csigavér, — legyintett kéziévé! Elemér. — Nem kell azt felvenni. Már csak azért is oda kell mennünk, nehogy azt mondhassák, hogy mutatni se merjük magunkat. Te most Lorántffy Elem érné vagy s mint ilyennek kell is fellépned a világban. Ilonka végre is belenyugodott férjének akaratá­ba. Másnap már jókor délelőtt kocsira, ültek s áthaj­tottak Csillagvárra. Itt meglepetve tudta meg Elemér hogy anyja el­utazott. Etelka azonban itthon veit, de ő vele nem igen óhajtott találkozni. A cselédséget az első emeleti díszterembe ren­delte, hogy ott bemutassák: hódolatukat a kastély uj úrnőjének. Ilonka bájos lénye azonnal meghódította a szi­veket s a cselédség egyszerre eltelt rajongással irán­ta. Elemér a fogadás után karjára fűzte fiatal nejét ^ /Körülvezette ő-t a kastélyban, hogy lássa annak ösz­­szes nevezetességeit. Etelka, is értesült a fiatal pár megérkezéséről s egyszerre sürgős vágyat érzett magában kilovagolni. Mindjárt ki is adta a parancsot, hogy nyergei jenek, ő maga pedig toilettet csinált. Ahogy lakosztályából kilépett, a véletlen úgy hozta magával, hogy -éppen szembetalálkozott a fia­tal párral. Egy percig megdöbbenve állott me-g, de aztán csakhamad feltalálta magát. — Ah bocsánat! Igen sajnálom, de m-ost sietős a dolgom! Remélem, azonban, lesz szerencséim más­kor. E kellemetlen szavak után elsietett. Ilonkának könnyek szöktek szemlébe, Elemér 'megdöbbenve né­zett nővére után. De aztán -egyet legyintett kezével. — Csak hadd menjen! Meg leszünk mi nála nél­kül is! De azért -ezt meg fogja keserűim! — Nem, nem, Elemér! Nem. akarom, -hogy én miattam viszálykodásba kerülj nővéreddel. Belátom, hogy nem vagyok hozzá való. — M-oist imá-r semmi ramgkülöimbeég sincs közte­­-tek, mert feleségem vagy, sőt mint e kastély úrnője, fölötte is állsz! Ily sértést tehát nem lehet tűrni s ha bocsánatot nem kér tőled . . . — Oh Elemér, az Istenre kérlek, ne bolygassuk ezt. — Jó, jó! Kedvedért hallgatni akarok most, de azért megjön az idő, midőn majd elégtételt szerzek neked és magamnak is. Kőrútjuk alkalmával Elemér le-gényiszobájáiba is betértek, melynek egyszerű, de igen ízléses beren­dezése nagyon tetszett Ilonkának. Megnézett minden tárgyat, megsimogatta az atom-ant, melyen Elemér pihenni szokott, leült Íróasztala -elé, s gyönyörrel szemlélte -a rajta levő apróságokat -és műtárgyakat. Egyebek között gyönyörű elefántcsont keretben megpillantotta saját fényképét is. Ennek látása könnyekig meghatotta és boldogan borult Elemér keblére. Az éjjeli szekrényen megpillantott egy kis orv-osságae üvegcsét, melyben zavarosnak látszó fo­lyadék volt. — Mi ez? — kérdezte — s az üvegcsét kezébe vette. — Biztosan hátramaradt orvosság a múltkori betegségedből. (FOLYTATJUK) Európából érkezett Amerikába ez a fiatal elefánt és utitársa, a szamár. Mind­ketten az amerikai pártok szimbólumai. Élelmes üzletemberek versenyfutása a rendőrséggel Valahol az utcán, az ex­pressz -utón egyszerre leáll egy autó, mint megbokroso­dott ló a világért se mozdul­na el a helyéről. Forgalmi akadályt csinál, türelmetlen autósok tülkölnek. A meg­bokrosodott autó vezetője el­szalad a legközelebbi telefon­hoz, hívja a rendőrség von­tató a-utójót. Pár perc mul-va ott van a helyszínen a Midway Towing Service vontatókocsija mind­járt elvontatja a megrokkant autót. Mlég néhány perc és ott van a rendőrség vontató autója. De a megrokkant autónak csak hült helyét találja. Mi történt? Miért rohant, oda “lóhalálban” a privát vontató? Honnan tudta a pri­vát vontató cég, hogy ott-baj van és segítségre van szük­ség? Mádéi a mólóiban Egy ausztráliai bombavető repülőgép motorjába -betévedt egy vadlud, a gép lezuhant, de a három pilótának sikerült ej­tőernyővel leereszkedni a zu­hanó gépből. Menekülés a paradicsomból Berlinből jelentik: Április hónapban körülbelül 10,000 német -szökött át a -keleti szov­jetparadicsomból a nyugati szabad zónába. Úgy látszik, egyre paradicsomibb az élet a szovjetzónában . . . Frank W. Story rendőrfő­nök azt mondja: Görbe dolog ez. Kihallgatják a rendőrség rádió közléseit és sietve ott teremnek, hogy elkaparint­sák a rendőrségtől a vonta­tást. Ilyen huncutság szövet­ségi törvénybe. (Federal Communications Act) ütkö­zik és súlyos pénzbírság ter­he alatt tilos. Story figyel­meztette az élelmes Midway vontatókat, hogy ha ilyesmi mégegyszer megtörténik, az a sors vár rájuk, amely Balti­­moréban hasonlóan éber és gyors vontatókat elért: 2-500 dollár pénzbírság minden egyes rendőri rádió kihallga­tásért és illegális vontatás­ért. VÁLÓPER Ötezez kolhoz Magyarországon (F. E. P.) A Szabad Nép közlése szerint a ter­­nelőszövetkezetek az ország megművelhető területe­tek 27 százalékán gazdálkodnak; több mint negyed niliió parasztcsalád. Az állami gazdaságokhoz az or­szág termelőterületének 13 százaléka tartozik. A ter­­neiőszövetkezetek száma valamivel meghaladja az ttezret. Az adatok gyakran ellentmondók, mert az uj idatba gyakran beágyaznak régit anélkül, hogy ezt közölnék. Az 1955 év folyamán 480 uj termelőszövet­­cezet alakult és 223 úgynevezett termelőszövetkezeti alu és város létesült. Ezt a címet azok a községek tapják, ahol hivatalosan a megművelhető földek leg­alább 90 százaléka kolhozföld. Valójában ma már izt a “kitüntető” megjelölést minden olyan község negkapja, ahol a megművelhető föld több, mint 50 százaléka a kolhozföld. 1956. január elsejétől feb­ruár 15-ig mintegy 13,000 család lépett be a térine­­őszövetkezetekbe s ezek körülbelül 40,000 hold föl­let hoztak be. A kollektivizálás tehát 1955 eleje óta íagy lépésekkel halad előre, de mégsem olyan iram­­ián, mint az uj kurzus előtt, 1952—55 között . A Társadalmi Szemle érdekes adatokat közöl s i jgyéni gazdaságok jelenlegi alakulásáról. Eszerint íz egyéni gazdaságok száma 1951-h-en 1518,330 volt, L953-ban 1,661,000-re emelkedett. Ezekből a négyszáz légyszögöltől egy kataszteri holdig terjedő gazda­ságok 1951-ben az összes gazdaságok 10.9 százaléká­ba, 1953-ban már 26 százalékára rúgtak. Az 1—3 ka­­sasztrális holdas gazdaságok aránya ugyanez idő alatt 10.3 százalékról 25 százalékra meglehetős gyorsaság­ra! apródóztak el s hatalmas mértékben dominálnak íz aprógazdaságok. Dr. Dévényi Miklós miskol­­czi ügyvéd irodájában játszó­dott le ez a jelenet. Beállít hoz­zá egy ember: — Hallom, hogy a tekinte­tes ur érti legjobban, hogy a férfit meg az asszonyt hogyan kell elválasztani. — Hát ilyesmivel is foglal­koznám — -mondja az ügyvéd. — Válasszon él hát az ur en­gem az asszonytól. Nem saj­nálom érte a pénzt. Nem tudok tovább vele élni. Az ügyvéd belemegy a do­logba, és felteszi a szükséges kérdéseiket. Többek közt ezt kérdi tőle: — Mikor keltek egybe? Az ember nagyot néz: — Nem keltünk mi egybe. — Hát? — Hát csak . . csak u-gy élünk együtt. — De hiszen akkor nem kell válóper — szólt az ügy­véd. — Egyszerűen faképnél hagyhatja az asszonyt. Az ember gondolkozik egy kicsit, aztán nagyon mélyet, nagyon keserveset sóhajt: — Hát azt hiszi a tekintetes ur, hogy ha az asszonyt úgy egyszerűen falképnél lehetne hagyni, hát eljöttem volna ide? Térje» lapunkat: A 2$ éves Bertha Trujillo columbiai hikaviadornő megsebesült, amikor a vad bika fellökte az arénában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom