A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1955-09-23 / 38. szám

Á, JÓ PÁSZTOR .a-iK OLDAL (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EASi 22nd STREET- CLEVELAND 14, OHIO Telefon; CHerry 1-5028-«SB* 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: aigy évre ----------------------------$6.00 Fel évre --------------------------$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year ________________$6.00 Half Year _____________$3.Si­ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 18,9. NEM KELL UNIÓ? Pritchard indianapolisi bird előtti perben nem a General Motors képviselője mondta, hogy “Nem keh unió”, hanem — egy munkás. V. R. Smith, a Gene­ral Motors Allison osztályának munkása, azt kérte, hogy a biró mondja ki, hogy érvénytelen a kollektiv szerződésnek az a pontja, amely szerint újonnan fel­vett munkás egy hónapon belül köteles belépni az unióba és köteles havonta fizetni a tagsági dijakat. Más szóval: a biró mondja ki az union shop tilalmat. Mert — igy vélekedett az unióellenes munkás — a kötelező unió tagság sérti a munkához való jogot, amelyet mint polgári szabadságjogot, az alkotmány garantál. A biró a tiltó parancs kibocsátását megtagadta azzal az indokolással, hogy az union shop rendelke­zés csak arra kötelezi a munkást, hogy felvételi di­jat és havi dijakat fizessen, de nem érinti szabadság­­jogait, amennyiben senkisem köteles az unió akciói­ban résztvenni ' . Az ítélet indokolásában a biró hivatkozott arra is, hogy Indiana államban nincsen a “munka jogát” védő törvény, amely tiltaná az union shopot. A re­publikánusok ugyan javasoltak ilyen törvényt, de a többség elvetette. Tizenkét államban, főleg déli ál­lamokban, Van “munka jogát” védő törvény, amely arra szolgál, hogy ott megnehezítse, megakadályozza uniók alakulását. Általános felfogás szerint — ame­lyet többek közt a katolikus és protestáns egyházak szószólói is támogatnak — a munkások szervezkedé­se erkölcsi törvényen alapul, mert csak ily módon tudnak emberséges munkaviszonyokat kiharcolni; a “munkajogát” védő állami törvények pedig (amelyek még a Taft-Hartley törvény rendelkezésein is tul­­mennek) nem a munkához való jogot védik, hanem azokat a munkásokat veszik védelmükbe, akik része­sedni akarunk a unió által kivívott magasabb bér­ben, de nem akarják fizetni a pár dollár tagsági dija­kat. A munkásság vezérei az ilyen munkásokat élős­­dieknek nevezik. 'í A TV CSODÁJA Gino Prato olasz bevándorlónak kis foltozó üz­lete volt a Bronxban. Női-, féri- és gyermekcipőket talpalt méltányos áron és ebből tartotta fenn család­ját, nevelte gyermekeit. Arra már nem telt neki, hogy felkeresse szülőfalujában maradt öreg édesapját. Egyetlen szenvedélye a zene volt Ginonak, aki aféle csodabogárnak számított a házban, ahol lakott. A véletlenek összejátéka folytán Ginot szemelték ki, ezernyi jelentkező közül a CBS TV állomás 64,000 dolláros programjának managerei. Természetesen a zenét választotta Gino és minden kérdésre megfele­­ve, 32,000 dollárt nyert. Az adók levonása után is még takaros összeg maradt a kis suszter zsebében. Féivhezadta a lányát és megvalósitotta álmát: átuta­zott Olaszországba. Rómáiban előbb a pápánál volt audiencián majd Amerika követével, Clare Botth Luceval töltött egy délutánt. Aztán kiautózott 500 lakosú szülőfalu­jába, Stalateba. Az egész falu apraja és nagyja eléje sietett, ma gubkal hozva a 92 éves Prato papát. Az operakedve­lő suszter élete maga is operalibrettónak való. 33 év után látta viszont a papát és a rokonságot. Ölelés, könnyezés után Gino elmondotta, hogy minden egyet szereplése előtt buzgón imádkozott.-— 'Csoda történt, — motyogta Prato papa és a kis falu népe utána ismételte -— csoda történt. Valóban Csodálatosak a sors utjai ... Ha Ginc nem szereti úgy a zenét, sohasem látja viszont az ap­ját és hozzátartozóit, sohasem kerül az érdeklődé:­­központjába . . . OKOS BESZÉD Eisenhower túl öreg-e ahhoz, hogy újra pályáz­zék az elnöki állásra? A Detroit News újságban olvastunk egy, a szer­kesztőhöz intézett levelet, amely okosan megfelel er­re és más, ennél még sokkal fontosabb kérdésekre is Ezt írja a detroiti lap olvasója: Én túl vagyok az 50-en és ha egy gyárban munkára jelentkezem, azt mondják, öreg vagyok. Vegye tudomásul mindenki, akit illet: Én soha-HÁZI TOLVAJ Irta: ÁNATOLE FRANCE Körülbelül tiz év — talán több, talán kevesebb — meg­látogattam egy női fogházat. A fogház egy -ódon várkastély volt, lábánál egy gyorsan ro­hanó, folyónagyságu hegyi pa­takkal. A fogház igazgatója egy hatvanas öreg ur volt fe­kete parókával és hófehér sza­kállal; hires arról, hogy ön­álló Ítélőképességgel birt s hogy a humanizmus, a feleba­ráti szeretet néni volt isme­retlen érzés szivében. Három­száz vendégének erényét nem becsülte ugyan túl, de arra fo­gadni mert volna, hogy együtt és összevéve ért annyit, mint más háromszáz szabadon járó nőszemély erkölcsi értéke. — Semmivel se rosszabbak, mint a kint levők, — mond­ta jóakaró mosollyal. Mikor az udvaron keresztül mentünk, a fogolynők hallga­tag, egyes sora éppen befe­jezte sétáját s visszatért a munkatermekbe. Sok volt köz­tük az aszott, közönséges arc, ami ezrivel terem az alsó nép­­osztályban. Cabane barátom, a fogház-orvos, aki sétánkban kisért, figyelmeztett arra a különös jelenségre, hogy majd minden harmadik kancsal s hogy alig akad köztük egy is, aki ne viselné arcán a Kain­­bélyeget. Az igazgató lehajtotta fe­jét. -Szemmelláthat-ólag nem osztotta az orvos véleményét. Bizonyára azt gondolta magá­ban, hogy a mai társadalom­ban a bűnöst a nem bűnöstől alig lehet megkülönböztetni. Az igazgató azután a mun­katermeket mutatta meg. Lát­tuk a mészárosokat, mosónő­ket, fehérvarrónőket. Min­denütt olyan rendkívüli tiszta­ság uralkodott, hogy ez a munkásnők vidám arckifeje­zésében is visszatükröződött. Az igazgató minden rabnőjé­vel teljesen egyenlő jósággal bánt. Türelmét és jóindulatát még a legbumbbak és a leg­gonoszabbak kikapásai sem voltak képesek meglazitani. Igazságérzetének'az volt a zsi­nórmértéke, hogy a tolvaj­nőktől, gyermekelhaj toktól s egyéb bűnösöktől csak azért, hogy büntetve voltak, nem kí­vánt tökéletességet. Nem hit­te, hogy a bünhődés báránnyá változtatja át a farkast ; arról meg éppen tudni se akart, hogy a börtönből erényiskolát csináljon. Az ő nézete szerint a szenvedés nem teszi jobbá az embereket; tőle telhetőleg te­hát mindent elkövetett, hogy ezeknek a szerencsétleneknek minél kevesebb szenvedés jus­son osztályrészekül. — Mielőtt a szabályok al­kalmazásába kezdenék, —úgy­mond —, megmagyarázom a letartóztatottnak azok lénye­gét. A szabály például elsősor­ban feltétlen csendességet pa­rancsol. Ha azonban ezt az ember szigorúan alkalmazná: a rabnők kilenc tizedrésze vagy végleg elbutulna, vagy megőrülne. Már pedig — én legalább azt hiszem, — ezt nem akarhatja a szabályzat. Ezt igy magyarázom meg: a szabályzat feltétlen csendet követel. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy nem beszélhettek olyan hangosan, hogy az őrök meghallhassák. Ha lármáztok, a büntetés el nem marad; ha nem lármáztok, nem lehet be­létek kötni. Gondolataitokat nem kérhetem számon. Sza­vatokat sem, ha nem hallom. sem fogok olyan jelöltre szavazni, aki túl van 55-ik évén. Ha én öreg vagyok és már nem érek annyit mint fiatalabbak, ugyanez áll azokra az urakra is. akik elnöknek, szentáornak, képviselőnek, kormány­zónak, polgármesternek pályáznak. A Jó Pásztor Verses Krónikája ŐSZ ELEIEN • Irta; SZEGEDY LÁSZLÓ Hej kedves véreim, nagyon sűrűn halunk, s azt sem tudjuk, miért voltunk avagy vagyunk. Tudjuk: forog a Föld sok millió éve, s minden élő mindig együtt forog véle. De hiába kérdem, szászor vagy ezerszer, lélek-e az ember, vagy csak inkább vegyszer? Mily cél az, mely felé rohan a Föld velünk, s célt érve: meghalunk, vagy csak megérkezünik? Mily hatalom az, mely Földünk létrehozta, útjait kimérte s forgását okozta? Mily hatalom az, mely űzi, irányítja s csillagmilliókkal útját világítja? Kérdőn Égre nézünk , . . megbénul az agyunk: hisz a Mindenségben csak porszemek vagyunk. Álmok jönnek reánk, azután elmúlnak, túl vagyunk már javán a nagy életutnak. Igaz, lángol a nyár; hire sincs őszünknek, s a hőtől a sínek itt-ott meggörbülnek. De hideg tél-álmok hunynak a hő alatt, s készül már valahol a fagyos tél-lakat. De most még egyre tart a nyár lángolása, a nyár kebelének tüzes fujtatása- Nyári álmaink mind hisznek és remélnek, s bohókásan örök tavaszról regélnek. Álmok, mik igazi valóságra várnak, el-el tűnnek messze s megint visszaszállnak. Álmok, uj fecskéi a kéklő azúrnak: szállnak, egyre szállnak, végül porba hullnak. Őröl a szómalom: meddig tart a várás? Mikor teljesül be a békemegváltás? Miért a szenvedés? Mért a kinok-kinja, s miért lett a sorsunk ily feketén Írva? Óh Isten: azt mondják, mindent látsz az Égből, s fűszál sem veszhet el akaratod nélkül. Mégis ajkunkra fagy sok ima, sok zsoltár: segithet-e rajtunk templom, ima, oltár? Gyász-zsolozsmás lelkek felsírnak az Égre: “Megváltó Szentlélek: jövel közénk végre!” Felgyullad kialszik a Béke reménye, s egyre csak pislákol szebb jövőnk szebb fénye. ...... sssnanmni I i... At—n m. m rt ■—[■Ml ■; Ilyenformán a szabálynak is eleget teszek, a fogolynak is. A kórterem és alvótermek, amiket azután néztünk meg, szintén meglepően tiszták vol­tak. A kórterem egyik sarkában egy feltűnően sápadt arcocska ragadta meg figyelmemet. — Nos, hogy vagyunk? — kérdezte az orvos, jobban? — Ó igen, sokkal jobban. És mosolygott. —. Legyen okos és meggyó­gyul. Milyen öröm sugárzott a kis beteg nagy szeméből. — Ugyancsak rosszul volt a kicsike, — mondta az orvos, mikor elhaladtunk. — Miféle vétségért van el­itélve ? — Nem vétségért, hanem bűntettért. — Ugyan! — Gyermekgyilkosságért. A folyosó végén egy csinos kis szobába nyitottunk be, a melynek rostélynélkül ablaka a szabadba nyilt. Az Íróasztal előtt egy feltűnő szépségű nő irt. Mellette egy másik, pom­pás termetű nő valami kulcsot keresett az övén lógó kulcs­tartón. Úgy tetszett nekem, hogy az igazgató leányai. Meg­kérdeztem. Rabnők voltak. — Nem látta, hogy fogházi egyenruhában vannak ? — Nem tűnt fel nekem. — Bizonyosan azért, mert jobban vannak csinálva s mert fejkötőjük kisebb a rendesnél s hajukat engedi látni. — Mert hát — mondta az öreg igazgató — azt már na­gyon bajos megakadályozni, hogy valaki ne mutogassa a haját, különösen ha szép. Ez a kettő irodai munkára van be­fogva. '— Milyenre? — Az egyik a levéltárt, a másik a könyvtárt kezeli. Mindkettő súlyos bűntettet követett el, pedig igazságsze­retők, nagylelküek, önfeláldo­zók. Kis ujjuk többet ér az ap­ró tolvajnők összeségénél, akiknek az egész életük foly­tonos láncolata a bűnbeesés­nek és bünhődésnek. .Bátran állíthatom, hogy ezek nem­csak érdeklődést, de igaz rész­vétet is megérdemelnek. Mert minél tovább foglalkozom ve­lük, annál inkább meggyőző­döm, hogy mindazok akiket bűnöseknek tartunk, csupán szerencsétlenek. Bevezetett saját szobájába s egy őrnek meghagyta, hogy vezesse elő az 503-mast. — Egy jelenetet fogok önök­nek bemutatni, de szavamat adom, hogy nem készítettem elő. Meg vagyok róla győződ­ve, hogy utánna a vétekről és megtorlásról egészen uj fogal­maik lesznek. Amit látni és hallani fognak, százszor lát­tam és hallottam életemben. A fogolynő, akit az őr beve­zetett, parasztnő volt, igen csinos, hogy ne mondjam bá­jos arccal. — Jó hirt mondok neked, leányom! — mondta az igaz­gató. — A köztársasági elnök ur abbeli előterjesztésemre, hogy jól viselted magadat, büntetési időd hátralevő ré­szét elengedi. Holnap hazame­hetsz. A fogolynő nyitott szájjal, kezét hasán összetéve, figyel­mesen hallgatta a szentenciát, de úgy látszott, hogy nem ér­tette meg. — Nem érti? Holnap sza­bad lesz. Hazamehet. Most már megértette. Kezét tördelve, remegő ajakkal igy szólt : | — Hát csakugyan el kell mennem ? Én istenem! mi lesz belőlem? Itt mindenem meg­volt. Nem lehetne annak a jó urnák tudtára adni, hogy job­ban szeretnék ittmaradni? j Az igazgató gyöngéd hatá­­, rozottsággal megmagyarázta 1 neki, hogy ezt a kegyet nem szabad visszautasítani. Az­után tudtára adta, hogy távo­zásakor kap egy kis segedel­met, tiz-tizenkét frankot. Sirva távozott. Kiváncsi voltam tudni, hogy mit követett el. — 503. Cseléd volt egy ke­reskedőnél. Ellopta az asszony kabátját . . , Házi tolvajlás , . . AZ ANGOL MAGNA CARTA a szabadság alap-okmánya Kanadában is I (Canadian Scene) Egész életmódunk Kanadá­ban az alapvető szabadságjogokon nyugszik. Ezeket nem mindig írják körül pontosan törvények vagy az alkotmány, mint az Egyesült Államokban vagy Franciaországban, ahol az alkotmány magában fog­lalja az összes szabadságjogokt, hanem leginkább fejlődési folyamat eredményei. Törvényeknek és tör­vénymódosításoknak a végeredményei, vagy kirá­lyokhoz irt felterjesztésekből, törvényszékek dönté­seiből származtak. Kanada népének szabadságjogai leginkább úgy születtek, hogy a nép tiltakozott va­lamely uralkodó vagy kormányzó testület túlkapásai ellen. Némely esetben vérrel vagy a fegyverfogás fe­nyegetésével szerezték. Sok más esetben viszont egy­szerűen úgy jöttek létre, hogy a brit rendszerben az ember természetesen haladt a türelem és érettség ál­lapota felé — amely folyamat a mai napig folytatódik. Minden kanadai iskolásgyermek tudja, hogy a Magna Carta a szabadság fontos okirata, ha talán nem is tudja megmondani pontosan, hogy mi a tar­talma. Az átlag kanadai szinte ösztönösen tudja, hogy ez a régi okirat valamilyen módon biztosabbá és kel­lemesebbé tette az életet számára. Bármennyire já­ratlan legyen is a törvényben, rendszerint tudatában van annak, hogy ha a hatóság visszaél hatalmával — védelmet talál ellene a ködös múlt valamilyen törté­nelmi kinyilatkoztatásában. A Magna Carta szabad­ságunk egyik nagyobb fontos alapköve. A kereszténység első ezer évében Angliában a király szava törvény volt, szeszélye parancs alattva­lói számára. A feudális rendszer addig a pontig ju­tott, hogy az ország befolyásosabb urai türelmetlen­kedni kezdtek a királyi rendeletek miatt és a nyers, valamint népszerűtlen János király uralkodása alatt kenyértörésre került a sor. János elnyomó uralkodásától felizgatva, az an­gol bárók és egyházi vezetők összegyűltek Oxford­­ban 1215 tavaszán és összeírtak egy néhány ellen­rendszabályt. Fölkérték a királyt, hogy jöjjön el ezek­nek megtárgyalására. Jánost először felbőszítette ez a merészség és nem akart elmenni, de mivel nem volt nagyon bátor és alig volt támogatója a főran­gú nemesek közt, végül mégis beleegyezett a találko­zásba. 1215 junius 15-én a főnemesek és az egyházi ve­zetők összegyűltek Runnymede mezején, a Themze folyó partján, Windsor közelében, és átadták folya­modványukat, a “szabadságok nagy oklevelét” az uralkodónak. Magatartásuk tulajdonképpen azt je­lentetet az uralkodó számára, hogy vagy aláírja, vagy ha nem, viseli a következményeket. Dr. Cyril F. James, a montreali McGill egye­tem volt rektora a következőképpen jellemezte ezt a gyűlést: “Nem övezte pompa, meglátszott benne a részt­vevők szilárd elszántsága, akik leszámoltak azzal a lehetőséggel, hogy feleségeik özvegyek, gyermekeik árvák maradnak, de akkor sem engedik szabadságuk korlátozását.” Az oklevél tekintélyes része feudális kérdések­kel foglalkozik, amelyeknek ma nincs jelentősügük, de a nagyobb rész a közönséges ember jogait és sza­badságait határozza meg. A 12—14 szakasz például kimondja, hogy a ki­rály nem vethet ki adót a népre a nép képviselőinek beleegyezése nélkül. Ablpan az időben ezek a képvi­selők a földesurak voltak. A 38-ik szakasz kimondja, hogy senki nem állít­ható törvényszék elé, ha az állam nem tud “hihető tanukat” állítani ellene. A 39-ik szakasz arról szól, hogy szabad embert nem lehet 'bebörtönözni vagy másképpen megbün­tetni — csak ha törvényt ültek fölötte a vele egyen­lők. Ez az alapja a mai bírósági eljárás esküdtszéki tárgyalásának. A 41 és 42-ik szakasz biztosítja, hogy háború ki­vételével az ország lakói szabadon utazhatnak és el­hagyhatják az országot. A 45-ik szakasz kimondja, hogy csak olyan sze­mélyeket lehet kinevezni birákká, rendőrökké, vagy más, törvényt végrehajtó hivatalnokokkák, akik “is­merik az ország törvényeit és jól megtartják azokat”. Az oklevél egyéb szakaszai biztosítják, hogy az egyházi tisztségekre a király beleavatkozása nélkül kell kinevezni az arra érdemeseket, a büntetéseket méltányos összegekben szabják meg és gondoskod­janak az általános súly és ármértékek bevezetéséről. így jött létre modern szabadságunk első bizto­sitéka. A szerelmesek örülnek a sem­minek, sírnak a semmi miatt, összevesznek a semmiért s ki­békülnek a semmin. * A szeretet maga az élet. A szerelem annak költészete. másfél évi börtönre ítélve. A törvény szigorúan bünteti a házi tolvajokat. DIVATÁRUÜZLETBEN-— Itt volna egy kitűnő anyag, de ezt nem ajánlha­tom, mert legalább 8-10 év­ig tart. MAI LÁNYOK — Nem engedhetem meg, hogy a vőlegényed ilyen késő este hazakisérgessen! — Jó, mama, akkor ezentúl majd mással kisértetem ma­gamat.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom