A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)

1955-08-19 / 33. szám

3-IK OLDAU A new yorlki és a párizsi könyvpiacon csaknem egy időben jelent meg L. J. Keating amerikai újság­írónak “Az Atlanti-óceán legnagyobb titkának vég­érvényes megfejtése”' cimü könyve, amelyben az író szavahihető tanuk vallomásai és okmányok alapján magyarázatát adja a “Mary Celeste” nevű angol vi­torláshajó legendájának, amely még az újabb idő­ben is többször foglalkoztatta a világsajtót. Sok cikk és magyarázat jelent meg már erről a titokzatos ha­jóról, de titkát eddig még senki Sem tudta elfogad­ható módon megfejteni. Az eddig ismert adatok a következők: 1872 december derekán a “Dei Gratia” nevű angol brigg egy vitorláshajót vontatott a gibraltári kikötőbe. Ezt a vitorlást az angol brigg teljesen ma­­gárahagyottan, személyzet nélkül találta a nyílt ten­geren. Az angol brigg kapitányának jelentése szerint ezt a fantom-hajót december 4-én reggel tiz órakor pillantották meg az északi szélesség 37, s a nyugati hosszúság 18. foka körül. Amikor közelébe érkezett, megdöbbenve vette észre, hogy a mintegy háromszáz tonnás vitorláshajó a hivójeleire nem válaszol. Most már azután mintegy félni érföl dnyire közelítvén meg a hajót, messzelátó segitségével azt is megállapítot­ták, hogy a kormányos és a parancsnok helye üres, sőt az egész hajón egyetlen teremtett léleknek nyo­ma sincs. Gibraltárba érkezvén, Solly-Flood angol fő­ügyész nyomban meginditotta a vizsgálatot, mely­nek eredményéről a “Liverpool Mercury” és a “Glo­be” cimü napilapok 1873 február havában a követ­kezőkben számoltak Ibe: “Mikor1 a Mary. Celeste vitorlásra ráakadtak, csak a sudárszár vitorlái voltak kifeszitve, s ezekkel a gyönge vitorlákkal tiz napon át hányódott a hajó teljesen magárahagyottan. A hajónaplóban a leg­utolsó bejegyzés november 24-én kelt, ezen a naplón kívül azonban semmiféle más hajó-okmány vagy jegyzék, amiből a személyzet összeállítására lehetett volna következtetni, nem volt feltalálható. A még most is folyamatban lévő vizsgálat nem vetett fel­színre egyetlen olyan adatot, sem, amely a hajó cser­benhagy ásának magyarázatául szolgálhatna. A hajó rakománya, közte pálinkával telt néhány hordó, érin­tetlen; csupán az egyik pálinkáshordó volt üres. Sé­rülést, vagy egyáltalán nyomát annak, mintha a hajó tengeri vihart állott volna ki, nem találtak. A kapi­tány szobájában volt egy harmonium s néhány hang­jegyfüzet, valamennyi sértetlen állapotban. A var­rógépen állott egy kis olajosüveg, tekercs cérna és gyüszü. A kabinban semmi jele a fosztogatásnak, minden értéktárgy és ékszer a maga rendes helyén. Találtak még ott egy kardot is hüvelyestül, pengéjén vérnyomokkal; meglátszott rajta, hogy a rozsdát megkísérelték eltávolítani a pengéről. A falakon lát­hatók voltak ugyan kardvágások nyomai, de hogy azok csakugyan viaskodások hevében kerültek oda, nem lehetett megállapitani és azt sem, vájjon a ha­jót kifeszitett vitorlákkal miért, mely oknál fogva hagyta oda a személyzet. Vájjon a kapitány felesé­ge avagy leánya hová lett, szintén nem volt megál­lapítható.” A vizsgálatot vezető hatóság súlyos feladat elé került. A kapitány kabinjában női ruhákat találtak, amelyek nagyon kistermetű nőé vagy leánykáié le­hettek. A gyöngyökkel ékes csipkelegyező, értéktár­gyaik és ékszerek a legnagyobb rendikén és sértetle­nül, egyedül a kapitány ruhadarabjai hevertek ren­detlenül szerteszéjjel a kabinban, de aranyórája és A Rancho Los Amigos kórház polio betegeit holly­woodi filmsztrárok látogatták meg. Ronald Reagen áll az egyik tolókocsi mögött. A Jő PÁSZTOR A szovjet farmküldöttség Omahában baseball mérkőzést nézett végig. Pompei “feltámadása9* a háborgó Vezúv tövében Érdekes uj leletekre bukkantak a láva takaró alatt ri értelemben vett városház is, a császárok szentélye, a város védőszentjének tiszte letére épített templom és Apollo tem ploma. SZÍNHÁZ 20,000 NÉZŐNEK A római császárok és iste­nek szobrai díszítették a fóru­mot és az árkádok az akkori építészet raffinériáival úgy készültek, hogy az ' esetleges rossz időjárás vagy esőzés el­len a legjobb védelmet nyúj­tottak a fórumon nyüzsgő sze­nátoroknak és a plebs-nek, az egyszerű népnek. A fórum épületei, a Venus és Pompeius tiszteletére emelt bazilikák nemcsak a lávától pusztultak el, hanem az ókori időkben is soksor pusztított ebben a kis­városban egy-egy kisebb na­gyobb földrengés is. A Kr. e. utolsó század ide­jén a földkerekség egyetlen vidékén sem nézhetünk úgy bele a ikultura fokmérőjébe, mint a halálos éjszakán el­pusztult Pompei fejlettségébe. A kisváros lakóinak számához képest sok, ugyanis két szín­ház is volt: az egyiknek 1500, a másiknak 5000 ember a be­fogadóképessége, de a hires amfiteátrum már 20,000 em­bert is el tudott a cirkuszi mu­tatványok, gladiátori játékok számára helyezni. A kisebbik színházban hivatalos színé­szek játszottak és produkciói­kat a mai színészekével bát­ran összemérhetjük. Az amfi­teátrum közepében olyan ha­talmas volt az aréna, hogy nagy záporok idej én valóságos tóvá alakult és külön csator­nák vezették le az összegyűlt vizet. Az amfiteátrum maga olyan nagy volt, hogy a ben­ne lezajló gladiátori viadalok­ra az egész környék lakossága eljárt és a futballdrukkerek mai izgalmát előrevetítve, pá­ratlan szenvedélyességgel ve­tették bele magukat a két el­lenfél küzdelmébe. S akárcsak ma, a mérkőzés lezajlása után a két párt hívei bizony akkor sem kímélték egymást, és a győztes avagy legyőzött gladiátorok gyönyörködteté­sére külön mérkőzés rendez­tek a civilek is. Érthető hát, hogy Amerika turistáit vonzza ennek a ha­lott városnak a “feltámadása” hívogatnak A két millió tagot szám­láló olasz kommunista párt vezetősége kiadta az utasítást a szervezőknek, hogy igyekez­zenek a pártnak megnyerni a katolikus tömegeket — a gen­fi békülékenység szellemében. NÁPOLY. — A Vezúv is­mét háborog és ezzel jó szol­gálatot tett a nápolyi olaszok­nak, mert a turisták tízezrei tódulnak az öreg Vulkánhoz, hogy megcsodálják a vésze­sen füstölgő krátert. Ilelicop­­teren suhannak el fölötte, úgy fényképezik. Közben új­ra kezdték az ásatásokat Pom peiben, ahol csodálatos mo­zaikokat, arany-ezüst edénye­ket és érdekes háztartási cik­keket, szerszámokat a fa­gyott lávaréteg alatt. A VEZÚV Titus császár idejében, Kr. e. 79-ben, egy teljes városi lávába temetett. Ez a halott város: Pompei. A katasztrófa amely az ezüstös viz, a zöldelő szőlő és. a babér erdők világát merevítette meg örök időkre, nagyobb volt, mint a mostani emberi mérkőzések. Élőlé­nyek tusakodása elől el lehet menekülni, vagy győztes­ként felül lehet kerekedni: ily értelemben nem volt ember ezen a szelíd tájon, aki felve­hette volna a küzdelmet a Föld haragjával, az izzó láva­tömegekkel szemben. Futás­nak indultak, a szőlők pincéi­ben elrejtőztek, de nem volt védekezés a halál ellen; pedig akkor még nem hallatszott ágyudörej, csak a Vezúv tompa dörgése. Az égből alá­­szálló hamu és láva mindent eltemetett itt, elborította Pompei utcáit és házait, em­bereit és állatait. Volt, aki épen álomra haj­totta a fejét, ismét mások az ijedt grimászt vágták a ször­nyű természeti tüneményre s ebben a merev mozdulatban örökre megmaradtak. A LÁVA ÉS AZ EMBER Pompei megsemmisült, és a láva megmerevítő aeéltükré­­ben kétezer év után a római világ ködéből a legköznapibb élet mutatkozik meg, minit az élet ezer megkövült hétköz­napi pillanata. Nincs az a háború, nincs az emberi indulatokból fakadó olyan történelmi tragédia, amely úgy megfogta volna az emberiséget, mint épen Pom­pei pusztulása. Most az ember által okozott veszedelem környékezi Pom­­peit. Azt a kis városkát, ame­lyet kétezer év óta ásnak. Pompei felásásából az idők folyamán valóságos ipar lett, időnként megkezdték és me­gint abbahagyták az ásást: csak a 19. század második felé­ben kezdtek állami irányítás szerint feltárni. A Nápoly-öböl partján, a narancsligetek ölén, villák és nyári lakok rejtették maguk­ba a rómaiak boldogságát. Hi­szen ide már az ókorban is előszeretettel telepedtek le a lánca ott hevert érintetlenül ágya közelében az asz­talkán. A hajótiszt kabinjában mindössze egy iv papi­rost találtak, rajta összeadott számoszlopok. Az ebédlőiben három személyre terített asztalon három teáscsésze, melyeknek tartalma — a Dei Gratia hajó tisztjének állítása szerint — még meleg volt, mikor az ebédlőbe benyitott. A legénység szobájában há­rom kéziláda és három vászonzisák, száradás céljából kiteregetett három ing, a földön pipák és dohány szerteszórva. Az éléskamrában nagymennyiségű só­zott hús, friss marhahús és kétszersült. A két mentő­csónak a rendes helyén s ugyancsak kifogástalan rend a fedélzeten és az alsó raktárhelyiségekben is. A vizsgálat tehát végeredményéiben teljesen meddő maradt, a fantoméba jó titkát felderíteni nem sikerült. A Dei Gratia kapitánya és matrózai ezerhétszáz font sterling jutalmat kaptak. J. H. Winchester, a Mary Celesta tulajdonosa, sietve utazott Gibraltárba s hajóját uj legénységgel látván el, azt Genovába irá­nyítottá, ami különben is a hajót utjának végcélja volt. A genovai kikötőparancsnokságnak még ma is birtokában vannak azok az okmányok, amelyek sze­rint a Mary Celesta ott 550 hordó bálnaolajat, 350 hordó szinolajat és 48 hordó alkoholt adott át. Az immár hírhedték vált s 1861-ben épült hajó ezután — amely eleinte az Amazon, majd Mary Sellars s végül Mary Celesta nevet viselte — ismét folytatta rendes útját, a tengeren, de titkát megfejteni senki sem tudta. Azóta regényeket is Írtak róla, s a legfantaszti­kusabb magyarázatok kerültek forgalomba, amik­ben azonban senki nem hit. Sőt jelentkeztek is a new yortki rendőrségen többen, akik azt állították, hogy Mary Celesta legénysége közül valók, de ezekről is kiderült, hogy vagy csalók, vagy bolondok voltak. gazdag latinok: kiélvezték a zöldelő szőlők, az olajerdők, az ezüstös tengertükör és a kék ég nyújtotta szépségeket. A latin városiasság legkelle­mesebb jelentkezése volt ez az egykori városka. Róma metropolisától teljesen elü­tött, lakói egyáltalán nem vettek részt ottartózkodásuk idején a római világbiroda­lom sorsának intézésében: itt csak pihentek, élvezték az éle­tet és kímélték agyukat, szi­vüket a haza gondjaitól, ter­heitől. Mintegy 25,000-re te­hető a számuk közülök a na­gyobbik rész elmenekült, mert az ásatások kapcsán idáig ösz­­szesen 2000, lávába zárt, em­beri testet találtak meg. A fórum, amely minden más ó­­kori latin városban úgyszól­ván- centiméterrel mérhetően is a központban feküdt, Pom­­peíben egészen a város dél­nyugati sarkába került. Itt volt a vásárcsarnok, amelyet egészen kibontottak a lávából, de itt foglalt helyet az akko-Mrs. Una Fine második férjével tanácskozott, mi­után első számú férje, Daniel Schmidt pilóta haza­tért a kínai hadifogságból. Una kijelentette, hogy második férjével, Alforddal (aki képünkön látható} marad együtt. Vigye szemiigyre saját financiális előmenetelét... és jövőjét! Megtalálja — fekete nyomásban fehér takarit, az az öné — és ha a Society­­papiron — a Society of Savings ezer nél van letéve, akkor mindig rendei­­meg ezer betevőinek passbook taka- keséiére áll, ha szükség van rá. rékkönyvecskéiben. Ezek az emberek rendszeresen takarékbetétre beteszik Ha pénzügyei nem úgy alakulnak, minden heti vagy havi fizetésük egy ahogyan szeretné, térjen be 9 könnyen részét elérhető fiókjaink egyikébe . . . nyis­son meg egy takarékbetétet . . . kezd- Mindegy, hogy sokat vagy keveset ke- je felépíteni financiális biztonságát az­­res, a fődolog az ön jövője szernpont-^fczal .hogy rendszeresen megtakarít a jából az .hogy megiakarii! Amit meg-8®Society-nél. Sirfictij fa IN I H £ CITY OF CLEVELAND Founded 1849 (Folytatása következik) M E M S E R P E O E R A i. B E P O S i T ÍNSUfJA N C E CORPORATION Emlékezzünk a régiekről Az elhagyott hajó rejtélye

Next

/
Oldalképek
Tartalom