A Jó Pásztor, 1955. július-december (33. évfolyam, 26-52. szám)
1955-12-30 / 52. szám
AIX OLDAL Karácsony utáni vasárnap EVANGÉLIUM Szent Lukács 2, 33-40 És az ő atyja és anyja csodálkozának azon, amiket előle mondtak. És megáldá őket Simeon és mondá Máriának, az anyjának: íme, tétetett ez sokak romlására és feltámadására Izraelben és jeléül, melynek ellene mondanak, neked magadnak is tőr fogja átjárni lelkedet, hogy nyilvánosságra jöjjenek sok' szívből a gondolatok. És vala egy Anna nevű próféta asszony, Fanuel leánya, Aser törzséből, ki igen előrehaladott napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után s már nyolcvannégy éves özvegy volt és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgálván éjjel és nappal. Ez is ugyanazon órában odajővén, dicsérte az Urat és szóla felőle mindazoknak, kik várják vala Izrael megváltását. És miután mindent elvégeztek az Ur törvénye szerint, viszszatérének Galileába, az ő városukba. Názáretbe. A gyermek pedig növekszik és erősödik vala, telve bölcsességgel és az Isten kegyelme vala rajta. SZENTBESZÉD Még fülünkbe cseng a karácsonyi ének, mely Istennek dicsőségét, a jóakarata embereknek pedig békességet hirdet, még halljuk a betlehemi pásztordalt, mely az Ur Krisztus jászolához szólít bennünket, még érezzük bensőnkben az ajándékozásnak, a szeretetnek édes örömét, még szinte látjuk magunk előtt a kisded Jézust pólyába takarva és jászolba fektetve, s ime a mai evangélium azt mondja Krisztusról: “tétetett ez sokak romlásra s föltámadására Izraelben.” Hogyan, hát Krisztus nemcsak sokak föltámadására, hanem sokak romlására is van ? Nincs itt valami bántó ellenmondás, valami erkölcsi lehetetlenség? Sajnos, egyáltalán nincs mindez, amit az evangélium mond, bármily különösen és szinte hihetetlenül is hangzik, keserű valóság, komor igazság. Krisztus Urunk, bár szeretetből jött a földre és üdvözíteni akart és akar ma is mindenkit, nemcsak kegyes Megváltónk, hanem egyben szigorú biránk is. Mert ne gondoljuk, hogy Krisztus csak azért született, hogy mi egyszer egy évben örvendezzünk: hogy az Ur Jézus csak azért tanított, hogy mi a tanaiban györyörködjünk; ne gondoljuk, hogy Krisztus csak azért szenvedett és halt meg, hogy mi sopánkodjunk; hanem Krisztus azért született a földnek, hogy mi megszülessünk lélekben az égnek, hogy tanítását elfogadjuk és kövessük; azért szenvedett és halt meg, hogy mi is tudjunk Érette szenvedni s ha kell, meg is halni. Ha a Karácsony nekem csak nagy ünnepem és semmi más, ha Krisztus tanítása én előttem csak gyönyörű tan, nem pedig parancs, akkor — bármennyire komoran hangzik — a romlásomra van. Gondoljunk a föld javaira! Isten azokat kétségtelenül az emberek javára adta és rendelte — és mégis mily sokaknak vannak a romlására. Mennyi embert tesz jobbá és nemesebbé a pénz s mennyi embert tesz gonosszá! A természetnek erőit és törvényeit mennyi ember használja ki a maga javára, de másrészt mennyi ember fordítja azokat maga ellen, — a maga kárára! Mennyi rosszat tehetek önmagámnak vagy másnak ugyanazzal! Tőlem függ, egyedül tőlem, hogy mit jelent reám nézve Krisztus, hogy üdvözítőm avagy kárhoztató birám lesz-e? VARGA BÉLA - PAPAI PRELATUS "Tlí rÁ s® pásztor Magyarország egyházmegyéi A váci püspökségen tatárjárás, törökdulás, vallásháború viharzott át Karácsony utáni vasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté 2, 7—15. Ekkor Herodes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosán megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét. És elküldvén őket Betlehembe, mondá nekik: Élményén, szorgalmatosán kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki. Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ime a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mindaddig, amig odaérvén, megálla a hely fölött, ahol a gyermek vala. És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, MáriávaJ; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát. És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más utón térének vissza hazá jókba. Mikor pedig azok visszatérnek vala, ime megjelenők az Urnák angyala Józsefnek álomban, és mondá: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Egyiptomba, és maradj ott, amig én mondom néked ; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket. Ő pedig fölkelvén, véve a gyermeket és annak anyját éjjel, és Egyiptomba távozék. És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Ur mondott a próféta által, aki igy szólt: Egyiptomból hívtam ki az én fiamat. SZENTBESZÉD A karácsonyi szentünnepek isteni Megváltónkat szent gyermekségében állítják elénk. Valami csodálatos báj, elragadó kedvesség árad elénk az isteni Gyermekből. Ennek az oka hitünk mélységes igazságaiban rejlik, amelyekben az Üdvözítő szent gyermeksége iránt tanúsított áhitatunk alapszik. A kis Jézus tisztelete a megtestesülés titkában és az isteni, valamint az emberi természetnek az isteni személyben való egyesülésben áll. Jézus Isten s ember. így tehát az Üdvözítő szent gyermeksége tulajdonképen az ő istenemberi életéhez tartozik, mert Krisztus Urunk épugy isten gyermekségében, mint szenvedésében és megdicsőülésében. Innen van az, hogy Jézus szent gyermekségének egyes tényei époly megbecsülésre, tiszteletre és követésre méltók, mint későbbi életének mozzanatai. Jézus szent gyermekségét ép olyan alapon tisztelhetjük, mint szenvedéseit, mint az Oltárszentségben való jelenlétét, mert az Üdvözítő fogantatástól kezdve mindig Isten-ember. Az isteni Üdvözítő kicsinységében époly vonzó hatással van reánk, mint szenvedésével. Minél nagyobb gyengeséget, lealacsonyitást, önmegtagadást vesz magára az üdvözítő életének valamelyik titkában, irántunk való szeretetből, épen azért annál jobban meg kell becsülnünk, magasztalnunk és gyöngéd szeretettel körülvennünk. Ezért oly szeretetreméltó az Üdvözítő szent gyermekségében, ahol “minél kisebb lett érettünk, annál kedvesebb nekünk!” A kisded Jézus tisztelete tehát kedves és szivreható ájtatosság. Alig van más titok szent hitünk igazságai között, amely oly szelíden, megható módon szólna szivünkhöz, mint ez. Minél világosabban és érezhetőbben áll előttünk valamely áj tatosságnak a tárgya, annál biztosabban hat értelmünkre, képzelő tehetségünkre, szivünkre és akaratunkra. Emberileg mily megható, mikor Isten szolgáival, Ábrahámmal, Mózessel társalog! De végtelenül többet ad nekünk Isten a Gyermek Jézusban. Bizalom, szeretet, odaadás töltse be szivünket a kis Jézus iránt és legyünk határtalanul jók, odaadok, kedvesek az Ő képviselőivel s felebarátainkkal szemben. NEW YORK. — XII. Pius pápa Varga Bélát, a veszprémi székes-káptalan kanonokj át és veszprémegyházmegyei főesperest pápai prelátussá nevezte ki. \ Francis Spellman bíboros, new yorki érsek december 12- én kihallgatáson fogadta Varga Bélát és átadta neki a kinevezési okmányt. A magas egyházi kitüntetés egy eredményekben kivételesen gazdag papi tevékenység legfelsőbb egyházi elismerését jelenti. Varga Bélát 1926-ban szentelték áldozópappá. Püspöke 1929-ben, háromévi káplánkodás után, balatonboglári plébánossá nevezte ki. ö építtette az uj balatonboglári plébániát és templomot, az első modern templomok egyikét Magyarországon, amely máig a mozdern magyar egyházi építészet legszebb alkotása. Ő építtette, ugyancsak Balatonbogláron az ország legnagyobb és legmodernebb katolikus kulturházát, majd a balatonboglári Jankovich-telep templomát. Papi tevékenysége országos méretűvé tágult a zsidőüldözések és a világháború idején, amikor a pápai nuncius és Serédi Jusztinián bibornok megbízásából kezébe vette a vallásuk miatt üldözöttek és a lengyel, francia, holland és más nemzetiségű menekültek s Magyarországra szökött hadifoglyok mentését és ellátását. j . A zsidóüldözéé idején Stern Samu, a magyar zsidóság vezető j e, akit Varga Bélához szoros barátság fűzött, Varga Béla irányításával bonyolította le a nagyarányú mentési akciót, amelynek során sokezer üldözött nyert menedéket és mentette meg életét. Varga Béla irányításával és gondozásával állították fel a balatonboglári lengyel menekülttábort. Emiatt az apostoli mentő tevékenység miatt a Magyarországot 1944 március 19-én megszállt náci hatóságok Varga Bélát halálra keresték. 1944-ben először Mindszenty József, akkori veszprémi püspök rejtette el. 1945-ben Mindszenty Jószef akkori veszprémi püspök kinevezte a veszprémi székeskáptalan kanonokjává. A politikai életbe 193(Lban vezette be a magyar kisgazda mozgalom újjászervezője, Gaál Gaszton, akihez Varga Bélát meleg barátság fűzte. Varga Béla kezdettől fogva tevékenyen vett részt a Gaál Gaszton által vezetett Kisgazdapárt megszervezésében, külö-A váci püspökséget — bár okmányszerűen nem bizonyítható — történészeink tanúsága szerint Szent István alapította. Egyesek csak I. Géza korára teszik azi egyházmegye keletkezését, azonban Géza király 1075-ös alapitólevele, mellyel az szent sbenedeki apátságot teremti meg, már feltételezi amannak korábbi létezését s határait és birtokait is felsorolja. Területének nagyobb része a Duna- Tisza közére esik, de átterjed a Tiszántúlra, Nógrádba, Hont és Heves vármegyék területére is. Régebben Pest és Szeged városa is a váci egyházmegyéhez tartozott. Az első névszerint ismert váci püspöknek Kelement tartják, az 1055-ik év körül. A későbbi okiratok már gyakrabban emlékeznek meg Vác püspökeiről, igy pl. 1222-ben nősen a Kisgazdapárt demokratikus küzdelmében a totalitárianizmu, a náci előítéletek s tévelyek ellen. 1939-től emigralásáig, 1947 juniusági, a magyar parlament tagja, 1946 februárjától a magyar parlament elnöke volt, amely tisztségéről sohasem mondott le. 1945 őszén ő szervezte és irányította a székesfővárosi községi választást, amely az első választási győzelem volt kommunisták fölött, és amelynek az egy hónappal későbbi országos képviselőválasztások antikommunista eredményeiben döntő jelentősége volt. 1945 és 1947 között Varga Bélának jelentős része volt az ostromlott Egyház jogainak és intézményeinek védelmezésében. Emigrálása után Varga Béla, mint a magyar parlament le nem mondott elnöke, Amerikában a szabad földön élő magyar törvényhozókkal megszervezte a Magyar Nemzeti Bizottmányt, amelynek elnöke. az Aranybulla aláírói között Benedek (Bereck) váci püspök is szerepel. A tatárjárás alatt Vancsai (Bancsai) István ül a püspöki trónon, aki IV. Béla kancellárjaként II. Frigyesnél s IX. Gergely pápánál is megfordul. 1243-ban — visszatértekor — az esztergomi káptalan őt választja a mohi csatában elesett Mátyás érsek utódjává. A Rogérius mester siralmas énekében vázolt megrendítő pusztulást hamar kiheveri az egyházmegye. Nagy Lajos és Zsigmond alatt neves diplomata-püspökök befolyása érződik sokszor jótékonyan az egyházmegye életében. A 15. század derekán a cseh husziták pusztítanak az egyházmegye területén; a század végén a feloszlatott fekete sereg, majd 1514-ben a Dózsaféle felkelés garázdálkodása sújtja a Duna-Tisza közét. Mindezeknél nagyobb veszteséget jelentett a török hódoltság. 1544-ben Vác városa s nemsokijya utánna a püspökség összes javai török kézre jutottak. A püspöki székváros és az egész egyházmegye 143 évig nyögte a török igát. A püspökök számüzötten sem a papsággal, sem híveikkel nem érintkezhettek; az elhagyatott protestáns papok ültek be és igy történt, hogy a másfélszázados török uralom elmúltával a váci egyházmegye területén megmaradt csekély számú lakosságnak mintegy kétharmad része protestáns volt. A mohácsi vészt megelőzőleg 262 templommal bíró faluja volt az egyházmegyének, 1654-ben már csak öt plébános rhüködött a püspökség területén. 1675-ben Pongrác püspök jelentése szerint 14 plébánosa állott s az összes hívők száma nem haladta meg a 13,000-et. A papság száma is nagyon megfogyott, hisz nem is volt alkalom a papnevelésre. Jóformán csak ferencrendi szerzetesek, később ezek mellett jezsuiták végeztek missziószerű munkát. Harminc püspöke volt ez időszak alatt az egyházmegyének, de ezek csak névleg viselték a püspöki címet, hiszen nem is léphettek egyházmegyéjük területére. 1664-ben Lötharingiai Károly rövid1 ideig tartó ostrom után- visszafoglalta Várót, a királyi hadak elvonulása után azonban a törökök újra visszatértek s az időközben székhelyén megjelent Kéry János báró váci püspök és papjai csak gyors menekülésükkel menthették meg életüket. Az egyházmegye valódi ujjáteremtője Dvorkovics Mihály püspök lett, kinek kérelmére 1700-ben I. Lipót a káptalant is visszaállította. Ugyancsak 1700-ben már 53 községet láttak el katolikus papok s 17 vándorlelkész volt az egyházmegyében. A munkát'II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának hadi eseményei egyidőre megakasztották, ezután azonban a két Althann püspök (Mirály, későbbi bibornok és Mihály Károly) újra megindítják az egyházmegye újjászületésének munkáját. 1756-ban gróf Migazzi Kristóf lesz az egyházmegye főpásztora. Csak egy évet tölt Vácon, nagy buzgalommal folytatva az újjáépítés és továbbszervezés nagy müvét, mert már 1757-ben a bécsi ér,seki székbe kerül. Mint bécsi érsek lesz 1761-ben a váci püspökség adminisztrátora. 25 éves kormányzása nagy áldást jelentett az egyházmegyére. Szeretetét és gondoskodását hűséggel osztotta meg két egyházmegyéje között. Télen' Béesben, nyáron Vácon lakott. Püspökségi jövedelme legnagyobb részét templomok építésére, iskolák állítására s a szükölködők támogatására fordította. Vác középületeinek javarészét neki köszönheti. A múlt század végén Schuster Konstantin (1886—1899) a templomok egész sorát emeli. Leánynevelő intézeteket' létesít Kecskeméten-, Kiskunfélegyházán, Hódmezővásárhelyen; Vácott gimnáziumot, az Alföldön pedig egész sor népiskolát alapit. Csáky Károly gróf (1900— 1919) X. Pius pápától 1906- ban a maga s mindenkori püspökutódja számára kiváltságképpen az érseki pallium viselésének jogát kapta meg. Az egyházmegye püspökeinek fáradhatatlan munkája nyomán a 17. századbeli mélyponttól máig s püspökség hiveinek száma millió fölé emelkedett (1,187,000) s igy lélekszámúra legnagyobb egyházmegyénk. 246 plébániája, közel 600 világi és szerzetespapja van; ezenfelül mintegy 100 szerzetházban ezer férfi és női szerzetes. A Nagy boldogasszony tiszteletére emelt váci székesegyház francia tervek szerint Osvald Gáspár piarista építész munkája nyomán 1760—1777 között épült. Maulbertsch freskói mellett sok magyar és külföldi művész járult hozzá díszítéséhez. Vác városa püspöki könyvtárával (kb. 60,000 kötet), nagy, modern papnevelő intézetével, piarista gimnáziumával és noviciátusával, irgalmasrendi kórházával, fiunevelőintézetével, árvaházával, zárdáival, nyomdáival, eredetileg katolikus alapítású süketnéma gondozó intézetével, barokk szobraival és diszitéseivel méltó székhelye az ősi magyar egyházmegyének. Jelenleg a nagy Alföld tanyavidékeinek modern pasztorációs eszközökkel való ellátása, uj lelkészi állomások szervezése áll az egyházmegyei munkásság középpontjában. Az iskolák államosítása mintegy 300 elemi és középfokú iskoláját érintette. ÁRULÓ? A kommunista északi Korea két év előtt megbukott külügyminiszterét, Pák Hun Yungot most halálra Ítélték, mint állítólag Amerika kémjét, aki a kormány megdöntésére törekedett, hogy maga állhasson az élre. HALLOTTA MÁR? . . . hogy az autók gyorsaságmérőinek feltalálója Benjamin Franklin volt. . . . hogy az Irish Potato nem Írországból, hanem Délamerikából származik. XII. Pius pápa a Castel Gandolfo nyári rezidencia kertjében sétál. Cicognanj püspök, amerikai apostoli delegátus (középen' a múlt héten ünnepe te meg pappászentelésének 50-ik évfordulóját. Képünk a jubilánst hat amerik« biboros érsek társaságában mutatja be. Balről-jobbra: Bombay, Peking, Detroi Chicago, New York és Los Angeles biboros érsekei.