A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-03-11 / 10. szám

B-IK OLDAE A Jő PÁSZTOR AZ ÖRDdGVZd illái TITOKZATOS BIRODALMA Az égbenyuló begyek által övezett magas fenn­sík, a nehezen megközelíthető és féltékenyen őrzött Tibet, még mindig Földünk legkevésbé ismert, leg­rejtelmesebb vidékei közé tartozik. Évszáradok óta ostromolják elszánt utazók és felfedezők a csodála­tos ország szigorúan elzárt határait, meglehetősen kevés sikerrel. A legtöbbnek még a határon sem sike­rült átjutni, arra pedig, aki álruhában, veszedelmes, elhagyott hegyihágókon mégis bekerült Tibet terü­letére, lépten-nyomon az elfőgatás, a halál vagy leg­jobb esetben a megkinoztatás és az országból való kiüldözés leselkedett. így jártak sorra Tibet hőslelkü kutatói, akiknek borzalmas szenvedéseit és megpróbáltatásait egész sereg irás őrzi. Irtózatos szenvedéseken ment keresz­tül Tilbetben Landor, a világhírű utazó. Sven Hed­­dinnék is kijutott a megpróbáltatásokból, amig tibeti területen járt az expedíciója, sőt dr. Filchner, a né­met tudós és karavánja is halálos veszedelembe ju­tott és egy ideig halálhírét is költötték a merész ku­tatónak, de később azután kiderült, hogy csupán irtó­zatos kínzásokban volt része, de azután sikerült még­is az életét megmenteni. Lhasszába, a megelevenedett Buddha székváro­sába, Tibet fővárosába az angolokkal kötött szerző­dés életbelépése óta ugyan bevonult a modern tech­nika egynémely vívmánya a villanyvilágítás, sőt a telefon is, azonban ez a haladás alig éreztette, sőt a fővárostól távolabb eső vidékeken egyáltalában nem érezteti kedvező hatását és Tibet még ma is a lámák, az ördögűzők, a kegyetlen és vad hegyilakók orszá­ga. Tiíbetről a földrajzi könyvek azt tanították, hogy Kínának, a Mennyei Birodalomnak egyik tartomá­nya, amelyben a főhatalmat a megelevenedett Budd­ha, Lhlasszában, a tilos városban székelő Dalai-láma gyakorolja. Ez igy is volt egészen 1680-ig, amikor azonban a kínai kormányzat megelégelte a Dalai­­láma túlságosan megnövekedett hatalmát és ettől kezdve úgy mesterkedett, hogy egyetlen megeleve­nedett Buddha se érje el nagykorúságát, amikor is a teljes hatalom gyakorlását a szokásjog alapján át­vehette volna. Hogy ezt a célt elérjék, a következőképpen jár­tak el: A Dalai-láma halála után, mindenféle jósla­tok, varázslatok, titkos és égi jelek alapján a lámák megállapították, hogy az elköltözött Buddha, hol, melyik vidéken fog újra testet ölteni egy újszülött fiúgyermek alakjában. Ezt a fiúgyermeket nagy ün­nepségek közepette Lhasszába vitték és az óriási ko­lostorban nagy gonddal nevelték. Az idő alatt, mig a Dalai-láma nem érte el nagykorúságát, csupán az egyházi élet feje volt, a világi hatalmat azonban a tartomány kinai kormányzója gyakorolta. Amikor az ifjú Dalai-láma közeledett a nagy­korúsághoz, régi szokás szerint Tibet déli határán levő Mu-li-ting to partján épült kolostorba vitték. A tizenkét napig tartó utazás és az ott tartózkodás ide­je magábamélyedt áhitatoskodással telt el. Amikor lelkileg kellőképpen elő volt készítve, bepillanthatott a tó tükrébe, amelyben régi Ibabona szerint meglát­hatta jövőjét és a tó vizében tükröződő mennybolt feltárta előtte az isteni boldogság házát. Ha ez a ba­bona igaz lett volna, akkor 1680-tól kezdődőleg min­den Dalai-lámának, amikor a tó tükrébe tekintett, egy-egy méregpoharat kellett volna megpillantani. A kinai kormány által kiküldött orvos ugyanis Tibet kínai kormányzójától kapott parancs értelmében a Lhassza felé vezető tizenkét napos utazás alatt meg­mérgezte a megtestesült Buddhát. Tizenkét egymásután következő Dalai lámát ért ez a rettenetes sors és egyetlen egy sem élte túl közü­lük a huszonharmadik esztendőt, de akadtak közöt­tük olyanok is, akiket már 17 vagy 20 esztendős kor­ban tettek el láb alól. Ugyanez várakozott a tizenharmadik Dalai lá­mára, akit tizennyolc esztendős korában küldtek a Mu-li-ting tó partjára. Ám akkor meghiúsult a kinai kormányzók terve, mert az udvari orvos ezúttal na­gyon megkedvelte a fiatal Dalai-lámát és ahelyett, hogy vakon végrehajtotta volna a kapott parancsot, leleplezte a dolgot előtte és az ifjú Dalai-láma hívei­nek segítségével elűzte a kínai hatalom képviselőit és átvette a tényleges uralkodást. A kínaiaknak azonban még jó ideig erős befo­lyásuk volt a tibeti ügyek intézésébe, sőt egy alkalom­mal a Lhasszába vonult erős kinai haderők elől a Da­lai-lámának menekülni kellett, az indiai kormány vendégszeretetét vette igénybe és védelmét kérte, hogy a puszta életét megmenthesse. Három esztendeig tartott, mig a tibetiek újra le tudták magukról rázni a kinai igát és ezalatt a meg­testesült Buddha, udvari papjaival és kíséretével az angol kormány vendége volt és a Himalája egyik leg­szebb üdülő helyén, a kies Darzsilingben élt. A Dalai-láma és udvartartásának tagjai ezalatt ismerkedtek meg a nyugati technika sok vívmányá­val és számkivetettségéből való visszatérés óta fui­­dogáltak a szabadabb szelek Tibet fővárosa, az ad­dig európai ember számára megközelíthetetlen Lhassza felett. Tibetiben nemcsak a vad és kegyetlen természetű lakosság jelent veszedelmet az idegen utazóra, ha­nem maga az ország is. Már a megközelítése roppant nehéz és csupán vasszervezetüek részére lehetséges. Néhány hihetetlen erőfeszítések árán legyőzhető, veszedelmes hegyihágó vezet a felföldre, Lorain - W. 25 ! Fish Co. \ Hal, osztriga nagy­­> ban és kicsinyben j való eladása. Célunk mindig az, hogy vevőinket ki­­elégitsük. «uz ,« West Side Markellel szemben - CH 1-6255 TEMETTÜNK Szakértő drajavitás OLCSÓ ÁRAK! Gyors kiszolgálás. Garantált munka I West Side Jewelers | 4736 LOHAIN AVE. í WO 1-7851 Cleveland, O. I SANDY'S VARIETY NAGY MEGNYITÁS Játékok, irodai felszerelések, isko­lai cikkek, disz ékszerek, üdvözlő lapok minden nyelven. Filmek előhívása - Gumi bélyegzők 3120U W. 25th St. A Garden Theatre közelében Festék - Falpair TILE - GUMI PLASZTIK — ASZFALT Konyha szekrények Faltól falig faburkolat. - Für­dőszoba berendezések. - Fény­kép falfestmények. - Villanyos szerszámok. - Kéziszerszámok. Will TOY'S FAINT SUPPLY 3184 W. 117 St. WI 1-2144 Pennant Cleaners SPECIÁLIS AZNAPI SZOLGALAT Szabóság - Javítások - Megőrzés “Nu-Life” módszer a tisztítást és ruházatot tartósabbá teszi. Győződ­jön meg a különbségről. 0155 W. 25 St. ON 1-9190 Cleveland, Ohio EDWARD B. NORRIS STAND E-13 West Side Market CLEVELAND, OHIO Különlegességünk: fiatal marhahús és máj. Három diktátor. Lenin után Sztálin következett, akinek örökében most Bulga­nin marsai ül. Meddig? SZIVES TUDOMÁSUL! Megnyitottuk hétfőn, január 31-én vendéglőnket. Kitűnő étel, jó kiszol­gálás, mérsékelt árak! TURAY’S RESTAURANT 3626 Lorain Ave., a fulton RdL-nál Cleveland, O. D. II. FRATO BEILLIÁNSOK, ÓRÁK, ÉKSZEREK TÖRT ARANYAT VESZÜNK. 140 OLD ARCADE SU 1-7015 CLEVELAND, OHIO Segítség Zilahynak Pittsburgh. — Pittsburgh­ban és környékén három lel­kes magyar újabb felhívással fordul az amerikai magyar­sághoz Zilahy Sándor színmű­vész érdekében. Zilahy ugyan szerencsésen átesett betegsé­ge válságos fázisán, de még nagyon messze van a teljes felépüléstől s tovább is anya­gi támogatásra van szüksége. Az itteni magyar közélet há­rom ismert személyisége: Sci­­ulli Gloria, Csernai Teréz és Nagy János arra kérik a ma­gyar testvéreket, hogy adjon mindenki szive és tehetsége szerint és küldjék be adomá: nyaikat a nevezettek címére: Miss Gloria Sciulli, 226/2 Glencaladh St., Pitsburgh 7, Pa., Miss Theresa Czernai, 141 N. Third St., Duquesne, Pa., vagy Mr. John Nagy, 1917 McClure St., Homestead, Pa. Kóstolja meg! Vegyen! Legtökéletesebb dohány "tíWEN ULEND”' gyár many unk 35 év óla kitűnő minőségű. Gyenge, termeszeces zamat — ez a tökéletes keverék a legkényesebb Ízlést is kielégíti. Határozottan nem marja a szájat. 1/2-oz csomag _____________35c 3-oz csomag ______________SOc 8-oz bádogdoboz ________$1.35 16-oz bádogdoboz _________$2.60 JÓTÁLL ÉRTE: THE FRED G. GOLLMAR CIGAR CO., INC. 144 The Arcade - MA 1-3027 24 The Arcade - Cleveland 14, Ohio Végezze sajátmaga vagy vegye igénybe szakértő szolgálatainkat! LINOLEUM - FORMICA Szőnyegezés, Plasztik Tile, Gumi Tile, Aszfalt Tile, Vinyl Tile TED KUBIAK FLOOR COVERING 9217 LORAIN AVE., Cleveland 2, O. Telefon: WO 1-7390 PARMA COFFEE SHOP ízletes Roast Beef Szandvicsek. üzletemberek ebédje 75c Jó ételek. — Jó kiszolgálás. Mérsékelt árak. 5772 RIDGE ROAD A Snow Roadnál GUMI BÉLYEGZŐK IRODAI KELLÉKEK Ace Rubber Stamps & Office Supply Co. 135 THE OLD ARCADE E. 4 és Euclid Avenueval szemben PR 1-8483 Cleveland. Ohio M. A. MILLECK, Inc. Függönyök, drapériák, lakás beren­dezés. Méretezés, tervezés, színek kiválasztása ingyen. 243 THE ARCADE CHerry 1-7795 CLEVELAND, OHIO Nanty Glo, Pa. — Sági J. János február 28-án meghalt 65 éves korában. Az Ondri­­czek kápolnából s a Szűz Má­ria katolikus templomból te­mették. Gyászolják két fivére. BARTON’á TV - RADIO SERVICE 3484 West 25 Sí. - SH 9-1898 3ECSÜLETESSÉG, TAPASZTALAT ".Mindkettő 30 év óta" Mindenfajta rádió, lemezjátszó, TV készlet, álló és asztali lámpa, kis villanyos háztartási eszközök és autó rádiók. Csakis a West Sideon. LEGJOBB VÉTEL a városban! Jöjjön el ős győződjék meg! Bútorok, háztartási eszközök, ók­­:;zerek ős ajándéktárgyak. GRAYSON’S Furniture & Appliances 3719 Denison Ave. FL 1-2357 Cleveland, Ohio SZAKÉRTŐ BÁDOGOS MUNKA L. SCHWARTZENFELD & SON Mindenfajta tetőzési és szerelési munka. Palatetők, furnace, stb. — Gáz furnace és kazán munka. 5017 LORAIN AVE. Cleveland, O. ME 1-7955-6 - Morris' lakás telefon: ER 1-0573 dinned dell Kitűnő étkezőhely. Kóstolja meg naponkénti különlegességeinket! Vállalunk mindenfajta pártik, üzleti összejövetelek rendezését. 2612 LORAIN AVE. CLEVELAND, O. Kastln Tailors FINOM URI SZABÓSÁG Specialisták átalakításokban és javításokban. HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! 15027 MADISON AVE. BO 2-5333 CLEVELAND, O. mek’s Slsoe Service A legkitűnőbb cipőjavitási szolgálat. 5757 RIDGE ROAD Snow Roád közelében SÄNDERHÄUF'S MINŐSÉGŰ KOLBÁSZ ízletes, házi készítmény — 24 féle változatban 3576 Fulton Rd. SH 9-2170 Cleveland, Ohio Brookside Bird Store Parakeet - Kanári - Biskin -Papi gály és mindenféle ritka madarr és felszerelések. 4416 Denison Ave. SH 1-9245 Cleveland, OhW ED’S - Moving ■ Hauling •1737 LORaÍn AVE. ME 1-5881 Cleveland, O. KÖLTÖZÉS - SZÁLLÍTÁS Olcsó díjszabás. NAPPALI ÉS ESTI SZOLGÁLAT Joe’s ice Cream - Lunch Kóstolja meg Ízletes szendvicsein­ket! - ízletes fagylalt. - Malted Milk Jó KISZOLGÁLÁS! 4400 LORAIN AVE. W. 44 St. sarok Cleveland, O. Stärkte Beauty Shop 3102 Fulton Rd. WO 1-1135 PERMANENT : IAJHULLÁMOSITÁS Haj fésülés - Kézápolás - Haj festés a s pecialitásunk. Nyitva pénteken este 9 óráig RENDELHET MAU! METROPOLITAN OPERA ÁPRJJUS 1I-TÖL 16-IG - PUBLIC AUDITORIUM Április 11, este: CARMEN: Stevens, Amara, Del Monaco, Merrill, Krall, Roggero, Ballet. Április 12, este: LA TRAVIATA: Kirsten, Peeice, Bastianini, Krall, Leone. Ballel. Áprilir 13, d. u.: CAVALLERIA RUSTICANA: Nelli, Miller, Conley, Valentino, Volipka, és PAGLIACCI: Amara, Baum, Anthony, Merril, Guarrera. Április 13, Este: LA GIOCONDA: Milanov, Thebom. Warfield, Campora, Warren, Slavenska Ballel-lai. Április 14, Este: MADAME BUTTERFLY: Albanese. Miller Sulivan, Valentino, DePaolis. Április 15, Este: ANDREA CHENIER: Milanov, Warfield, Elias. Del Mo­naco, Warren, Glaz. Anthony, Baccaloni. Április 16, Dédlulán: MARRIAGE OF FIGARO: Steber. Peters. Miller, Sieri, Guarrera, Ballet. Április 16, Este: TOSCA: Kirsten, Tucker, Cassel, Elias, Franke Har­vuot, Pechner. HELYÁRAK: $10.00. $7.00, $6.50, $5.00, $4.00. $3.00. $2.00. S1.20 (Adómentes). Jegyek bizonyos előadásokra nem kaphatók. Szíveskedik 2-ik vagy 3-ik választékát megadni. Checkek a Northern Ohio Opera Association nevére álliiandók ki. JEGYIRODA A UNION BANK OF COMMERCE épületében nyitva d. e. 9:30-tól d. u. 5:30-ig. — Főbejárat East 9th és Euclid, Cleveland 14, MAin 1-8300 — Szövegkönyvek. (Szíveskedjék felülbélyegezett borítékot mellékelni) Kizárólag Knabe zongorát használnak. a Jó Pásztor utazó képviselője Jakab András 234 Wilson SÍ., Tel.: 37-8395 Johnstown. Pa. MÁRCIUSI ÜNNEPÉLY JOHNSTOWN, Pa. — Az itteni Magyar Amerikai Pol­gári Kör méltó keretek-kö­­zött fogja megünnpelni Már­cius Idusát március 13-án a Szent Imre Teremben, este 6 órai kezdettel, bankettel, pro­grammal, meghívott megyei ée városivendégekkel. Miután a Kör 20-ik évfor dúló ja is ebben az évben van, a Kör vezetősége és a rende­zőség szeretettel hiv és elvár dr.índen Johnstown és kör­nyékbeli magyart. KIRÁLY ERNŐ ÜNNEPLÉSE LOS ANGELES. — Király Ernő tisztelői és barátai ápri­lis 23-án művészi műsorral egybekötött nagy estélyt ren­deznek a művész 70-ik szüle­tésnapja alkalmából. HALÁLOS BALESET LOS ANGELES. — Pintér János baleset következtében januárban, 75 éves korában nemrég elhunyt. Az idős ma­gyar házának javítása közben egy magas létráról leesett és koponyatörést szenvedett. A szerencsétlenség után kórház­ba szállították, de nem tért többé magához. Kihűlt tete­mét a Forest Lawn temető­ben helyezték 11 évvel ezelőtt elhunyt első felesége mellé. Második felesége és annak gyermekei gyászolják. Pintérék 20 évvel ezelőtt Detroitból telepedtek ide, fiukhoz, Joe Penner rádió és színpadi komikushoz, aki ka­csájával országos hírnévre tett szert “You wanna buy a duck” mondásával. Joe egész fiatalon, 40 éves korában, nemsokára, hogy szülei ide te­lepedtek, philadelphiai szerep­lése közben szívrohamot ka­pott és elhunyt. Joe szintén a Forest Lawn temetőben, fehér márvány kriptában alussza örök álmát. I gyászhír az óhazából AKRON, O. — Három test­vérhez érkezett Budapestről szomorú hir: John P. Smith és Alexander Smith üzletem­berekhez és n ő v erükhöz, Bank P. Jánosné sz. Smith Gizellához. Budapesten lakó nővérük, Smith Mariska, Kiss Lajosné elhunyt január 7-én. Háborús özvegy volt. Férje Kiss Lajos az elsövilághábo­­ruban hadi-rokkant lett s az­tán rövidesen meghalt. Egy leányuk van, Kiss Manci, aki Sáfrán Ferencnek a felesége. Ők is Budapesten élnek, mi­óta Sáfrán Ferenc visszatért az öt és félévi orosz hadifog­ságból. A Smith család a Bereg me­gyei Ilosváról való. ARANYLAKODALOM Windber, Pa. — Pásztor Mihály és felesége, akik 1905 február 20-án a Borsod me­gyei Mucsány községben kö­töttek házasságot, ennek a napnak 50-ik évfordulóján iaranyllakodalmat ünnepeltek. A tiszteletükre rendezett pár­tin egyetlen leányukon és unokájukon kivül nagy szám­ban jelentek meg ^rokonok és barátok, közelről és messziről, Clevelandból is. Pásztor Mihály 1911-től 1948-ig a Berwind White Coal Go. bányájában dolgo­zott, nyugalombavonulásáig. Mindketten tagjai a Szűz Má­ria r. k. egyháznak. (Hírek Pittsburgh és környékéről TÓTH j JÁNOS, a Jó Pásztor Pittsburgh és vidéki iroda verető je, 75 Oust St., P. O. B. 5589, Tel: HA I-276Ü,Piltsbuigh, Pa. UJ GÖR. KÁT. PÜSPÖK PITTSBURGH. — Ivancho Dániel görög katolikus püs­pök betegeskedése miatt visz­­szavonuit. A National Catholic Wel­fare Conference News Serv­ice jeletése szerint XII. Pius pápa Msgr. Nicholat T. Elko prelátust, a Homestead, Pa.-i St. John the Baptist katedrá­­lis rektorát nevezte ki az amerikai görög katolikusok püspökévé. Elko prelátus/ püspökké szentelésének ünnepéi yes szertartása március 6-án, va­sárnap volt Róma egyik leg­régibb templomában, a St. Glement keleti szertartása egyházban, Eugene Tisserant bíboros, a Kardinálisok Kollé­giumának dékánja és a Keleti Szertartásu Szent Kongregá­ció titkára volt a. felszentelés prelátusa. A szertartáson több görög katolikus főpap vett részt, köztük Gregory Peter Aganianian, Beirut, Lebanon­­ból. Elkó püspök Donora, Pa.­­ban született 1909-ben. Szü­lei most is ott élnek. A Du­quesne egyetemen és Ungvá­­ron végezte tanulmányait. 1934 szeptemberében Mc- Keesporton szentelték pappá. McAdoo-ban és Clevelandban szolgált, majd a St. Cyril and Method szemináriumnak és a Munhall, Pa.-i katedrá­­lisnak volt a rectora. A szent­­irástan professzora volt. Az uj Püspök hazatérését Rómából husvétra várják, amikor átveszi egyházmegyé­je vezetését, amelyhez az amerikai magyar görög kato­likus egpSzközségek is tar­toznak. Elko püspök folyé­konyan beszél magyarul is. MÁRCIUSI ÜNNEPSÉGEK j PITTSBURGH. — Az it­teni Nagybizottság március 20-án délután 3 órai kezdettel a Magyar Társaskör helyisé­gében (120 Flowers Ave.) fogja megünnepelni a Márci­usi Idusát. Ünnepi szónok lesz Nt. Markovits Pál ev. lelkész, , a Szent Anna róm. kát. egy­házközség énekkara énekszá­mokkal fog szerepelni. Az Amerikai Magyar Szö­vetség homesteadi fiókja ugyancsak március 20-án dél­után fogja az Önképző Kör helyiségében megünnepelni Március Idusát, az ünnepi szó­nok Ft. Horváth, a Szent An­na r. k. egyházközség segéd­plébánosa lesz. Úgyszintén meg fogja ün­nepelni a márciusi napokat McKeesport Nagybizottsága is, március 13-án a Szent Ist­ván egyház iskolatermében. HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ Pittsburgh. — Molnár And­rás és neje a napokban ünne­pelték meg házasságuk 40-ik évfordulóját. Ez alkalomból barátaik és tisztelőik nagy számban keresték fel őket ós kedves meglepetési estély ke­retében tolmácsolták legjobb kívánságaikat és szép ajándé­kokkal halmozták el őket. A jólsikerült estély rendezői voltak: Petró Istvánná, Kor­­bély Lajosné, Holéczy Sámuel­­né, Paranay Andrásné és Mol­nár Bélán«. HALÁLOZÁS Pittsburgh. — Petus János­né 66 éves korában 2 és fél évi betegség után meghalt. A ref. templomban a gyászszer­tartást Nt. Harangi László végezte. A megboldogult 1907 ben jött ki Amerikába az Aba­­uj megyei Alsóvadász község­ből s azóta mindig Pittsburgh városában lakott. ARANYLAKODALOM Homestead, Pa. — Bányász András és neje 50 évvel ez­előtt az Ung megyei Buda­­háza község gör. kát. tem­plomában esküdtek örök hű­séget. A most elkövetkezett aranylakodalmi é v f 0 rdulót február 21-én ünnepelték meg gyermekeik körében és az ün­nepi istentiszteleten Ft. Orosz Bálint plébános mondott ér­tük szentmisét. Bányászék 1905-ben, ke­véssel házasságkötésük után jöttek Amerikába. TISZTVISELŐ VÁLASZTÁS Pittsburgh. — A Magyar Társaskör női osztályának a leánycsoportja az 1955 évre a következőket válasz tották meg tisztviselőknek: Elnök Sciulli Katalin, alelnök Teiy­­uskó Erzsébet, levelező tit­kár. Smelko Bertha, jegyző Szilassi Zsuzsi, pénztárnok Hanka Helen, igazgatói-ellen­­őrök: Orosz Julia, Szemán Margit, ajtóőrök: Strella Mar­git, Voytowich Helen. A gyű­léseken imát mond Onda Ce­cilia. Nagy bizottsági képvi­selők: Sciulli Katalin, Boro­­vics Andrásné, Ungváry He­ien, U.M.C.A. delegátus Nóg­­rády Jánosné. VALLÁSOS FILM PITTSBURGH. — A Ma­gyar Társaskör Női osztályá­nak leány csoportja március 29-én este 8-kor a Társaskör helyiségében (120 Flowers Ave.) egy passió filmet fog bemutatni. FLORIDÁBAN TELEL DUQUESNE, Pa. — Kiss Lajos a téli hónapokat Miami­ban tölti. : 1NNEN-0NNAN ! ISMERETEK KINCSESTÁRA I

Next

/
Oldalképek
Tartalom