A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-04-01 / 13. szám

P-IK OLDAL s W pXsztw Virágvasárnap EVANGÉLIUM Szent Máté, 21. fej., 1-9 Azon időben, midőn Jeruzsálemhez közeledtek és Bethfagéba értek az Olajfák hegyéhez, akkor el­­külde Jézus két tanítványt, mondván nekik: Menje­tek a helységbe, mely előttetek vagyon és mindjárt találtok egy megkötött szamarat és vele vemhét, old­játok el és hozzátok ide nekem. És ha valaki nektek szól, mondjátok, hogy az Urnák szüksége vagyon rá­ja; és azonnal elbocsájtja azokat. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendőit, mondván: Mondjátok meg Sión lányának, ime, a te királyod jön hozzád szelí­den, szamáron és vemhén, a teherhordónak fián ülve. Elmenvén tehát a tanítványok, úgy cselekvőnek, amint parancsolta vala nekik Jézus. S elhozák a sza­marat és vemhét, rájuk tevék ruháikat és őt azokra ültetők. A nagy sereg pedig leterité ruháit az utón, mások meg galyakat vagdalának a fákról s az útra szórák. A népek pedig, amelyek megelőzők és köve­tők őt, kiáltozának, mondván: Hozsanna Dávid fiá­nak, áldott, ki az Ur nevében jő. Hozsanna a magas­ságban ... SZENTBESZÉD Virágvasárnap és Nagypéntek . . . Csak négy nap ékelődik a kettő közé, de ezek a napok éles vá­laszfalat alkotnak s az emberi állhatatlanság örvé­nyére mutatnak rá. “Hozsanna” és “Feszítsd meg!” Ez többé-kevésbbé minden emberi dicsőség két vég­állomása. Jézus Krisztus ezt a két határvonalat igen rövid idő alatt futotta be. Előtte és utána számtalan ilyen életpályát határolt be két ilyen ellentétes ki­kötő. Ma is ki van téve ennek a közért munkálkodó ember, különösen a pap, mint Krisztus helyettese. Nem hiába mondja Krisztus Urunk tanítványai­nak: “Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak!” Az Egyháznak eddig is voltak és ezután is lesznek ellenségei.' Két csoportra lehetne osztani az ő táborukat: van külső és belső ellenség. Amióta Krisztus Egyháza fennáll, nem szűntek meg az üldözések Jézus tanítása és annak követői el­len. A hitetlenség minden eszközt felhasznált, hogy hami tanítások, tévelyek hirdetése által aláássa a krisztusi hitet a lelkekben. Sikerült is nagyon sokszor , i, gyöngébb hittel rendelkezőkben eredményt elér­­iiiök. Nem állották ki a próbát. Hasztalan volt sokak­nál az evangéliumi szózat: “Legyenek felövezve ágyékaitok és égő fáklyát tartson a kezetek!” Felké­születlenül állottak ki a síkra és a kisértés ßzele elfuj­­ta őket. A kitartó lelkek üldöztetések alkalmával sok­szor vérükkel pecsételték meg hűségűket Krisztus­hoz. Nyíltan vagy titokban lobogott fel az üldöztetés lángja, de sohasem hiányzott. Az emberi gonoszság nem pihent meg, mindig megtalálta a módját a táma­dásnak. Szomorú például szolgálnak a Szovjet egy­ház-ellenes törekvései, amelyeknek sokszor száz vér­­tanuslág lett az. ára. Sokszor találunk belső ellenséget is. Hisz nincs olyan egyházközség, amelyben ne volnának rend­bontók, békétlenkedők, bujtogatók és igy megnehe­zítik a lelkipásztoroknak a lelkek érdekében folyta­tott munkáját. És ez a fájóbb seb Krisztus Egyházá­ban. Legyünk hűséges tagjai Anyaszentegyházunk­­nak. Vegyünk részt a “Hozsanna” örömujjongásá­ban, de ne legyünk ott sohase a “Feszítsd meg!” or­dítozó lármájánál! FARMEREK GONDJAI A képviselőház mezőgazdasági bizottsága, a farmerek helyzetét vizsgálva, arra a megállapitásra jutott, hogy nehészégekkel küzdenek és nehézségeik még növekednének, ha a kongresszus nem állítja helyre a korábbi 90 százalékos paritást a fő mező­­gazdasági termékek árainak alátámasztására. Ezért a bizottság a Ház elé terjesztett egy törvényjavasla­tot, amely hatályon kívül helyezi a republikánus kon­gresszus által életbeléptetett hajlékony paritási rend­szert. Ugyanakkor a földművelésügyi minisztérium megállapította, hogy a farmtermékek árai a múlt év utolsó negyedében leszálltak, ellenben az ipari cik­kek, amiket a faimerek vásárolnak, átlag 1 százalék­kal drágultak. A DIKTÁTOR AZ EGYHÁZ ELLEN Négy hónap óta Argentinában harcban áll az egyház és az állam. Peron diktátor kormánya novem­berben azon a elmen indította el az egyház elleni harcot, hogy a római katolikus egyház nemcsak az ifjúság nevelésére gyakorol tulnagy befolyást, ha­nem politikai téren is áskálódik Peron kormányzata ellen. A harc azzal kezdődött, hogy a katolikus isko­lák állami szubvencióit megkurtitották, egyes ese-A “repülő szem” egy óriási, négymotoros repülőgép, amely radarral ellátva fi­gyeli a partvidéket és a tengert, nehogy ellenséges meglepetés érje az országot. 30 ilyen Super Constellation vigyázza az Atlanti óceánt. Áldás fakad a pénzből Az egyház jövedelmét az emberiség javára fordítja “Senki, aki az Istennek harcosa, nem bonyolódik bele az életnek műveleteibe.” Szt. Pálnak ez a mondása örökre irányt mutat azoknak, akik az Egyházat vezetik. Az iránytűtől el lehet térni, egé­szen el is lehet hanyagolni. Voltak korok, amikor ez meg­történt: az újkor elején pá­pák és bíborosok nyomorú­ságtól körülvéve tündérpalo­tákat emeltek maguknak és száz szökőkuttal szegélyezett parkokat készítettek, mint Estei Hippolyt biboros, esz­tergomi érsek Tivoliban. Ezek elfelejtették az istenszabta elvet s az Egyház földi meg­jelenése szomorú mocsárba süllyedt, amelyből csak a csa­pások és a Szentlélek kézzel­fogható működése tudta ki­rántani és uj virágzásba bo­rítani. AZ EGYHÁZ PÉNZES­LÁDÁJA A történelem tárgyilagos vizsgálata arról győz meg, hogy az ilyen korok csak át­menetiek voltak s az igazság az, hogy a vallás jövedelmi forrás volt — a rászorulók­nak. Az Egyház a római ha­tóságok előtt először 220 kö­rül jelent meg, mint a Biro­dalomban elfogadott jogi sze­mélyiség: Callistus római püspök “collegiumkéntV je­lentette be a hatóságoknál, mint temetkezési segélyegy­letet. Ekkor kezdték el a ma­nap is Callistusról elnevezett katakombák, öt emelet ma­gasságú, földalatti folyosók építését. Itt temettek el min­denkit, aki meg volt keresz­telve, közöttük számtalan olyant, akinek semmije sem volt. Ehhez pénz kellett és ezért az egyházközségeknek már a legrégibb időben volt pénzesládája. AZ ELSŐ KÓRHÁZAK Csakugyan jövedelmi for­rás volt a vallás és ez a for­rás bőven látta el keresztény őseink ókorában a pogányok­­tól az utcára kitett gyerme­keket, az árván maradotta­kat, a betegeket és munka­­képteleneket. Ebből a jöve­delmi forrásból gondoskodtak a diakónusok, az ókeresztény karitász-tevékenység meg­szervezői a gyalogmenetben deportáltakról, akiket ketten­ként, csuklójukon összebilin­cselve hajtottak ismeretlen céljuk felé. Ebből a pénzből segítették azokat, akiket a Cézár bánya­munkára kárhoztatott aszir­­arab sivatag rézbányáiban vagy az északafrikai porfir­­köf ej tőkben s a szardíniái ólombányákban. Ebből a pénzforrásból emel­ték a világon az első kórhá­zakat és árvaházakat, élel­mezték a szegényeket. Ebből gondoskodtak az ókorban garmadával heverő temetet­­lenek eltemetéséről, amint Laetantius, az ókor “keresz­tény Cicerója” mondja: “Még előttünk teljesen is­meretlen emberek hullájánál is ellátjuk ezt a szeretet-szol­­gálatot, azok helyett, akiknek szivéből hiányzik az ember­ség, holott rokonaik voltak.” UJ ÉLETERŐ Mikor a barbár népek csa­pásai alatt a római birodalom romokba dőlt, a régiből csak az Egyház maradt meg Év­századoson n (lkával keresz­ténnyé tette az életerős uj népeket s a szeretet árama tovább keringett az uj társa­dalomban. Az egyházközségek helyét átvették a népvándorlás ko­rának püspöke; minden püs­pöki székhely a menekültek­nek, hontalanoknak, betegek­nek gondozó központjává lett, amelyet a barbárok is tiszte­letben tartottak. A diakónusok ókori kari­tativ szerepét pedig átvették — óriásira nagyitott arányok­ban — a szerzetesek. Ezek­nek voltak birtokaik: eredeti­leg mocsaras területek vagy őserdők, amelyeket saját ke­zük munkája alakított át ter­mőterületté. A szerzeteseken kivül még sokan éltek a kolostorból. Hogy milyen volt ezek gazdál­kodása, elég, ha a nyugati szerzetesek a n y a h á z ának, Montecassino példáját idéz­zük: az örökbérlőknek a ter­més hetedrészét kellett bér gyanánt beadni Aligernus apát 960-ban kelt rendelkezé­se szerint. MISSZIONÁRIUSOK A szerzetesek azonban nem­csak az ősi kultúrtermeteken működtek, hanem mint misz­­szionáriusok a félnomád po­­gányok országaiba is elmen­tek. Ott megtanították a sze­génységben élő népeket a föld­művelésre, az állattenyésztés­re; Norvégiában és Svédor­szágban gabonát termeltek, Németországban h a lastava­­kat készitettek; nekik köszö­nik létezésüket a burgundi, rajnai, auvergnei és angol borvidékek, ők tanították az uj népeket kenyérkereső ipari munkára, textiliparra, vá­szonszövésre, bqlrkikészités­­re. Belgiumi női kolostorok­nak köszöni a müveit világ a valenciennes-i és brüsszeli csipkéket. építő szerzetesek A “vallás jövedelméből” szerzetesek szabályoztak fo­lyókat, ők építették az első gátakat a Németalföldet el­nyeléssel fenyegető tenger árja elé, ők építették a leg­több hidat; a középkorban külön hidépitő szerzet is mű­ködött: a hídverő testvérek rendje. Mindezt azonban sohasem tartották elegendőnek. Nem lévén családjuk, nem kellett utódaikról gondoskodni, igy fölös jövedelmükből a rászo­rulókról gondoskodtak. Thief­­froy, Epternach apátja (1108) kijelentette: A szegényekért “Mit sem használ nekünk, ha templomaink az égig ma­gasodnak, aranyozott oszlo­paik vannak; hogy biborló színben fest j ük pergament könyveinket és kötésüket drá­gakövekkel ékesítjük: ha Krisztus tagjairól, a szegé­nyekről, nem gondoskodunk.” Manap már szinte el sem tudjuk képzelni, mit jelentet­tek a középkorban a monosto­rok és káptalanok. A primi­tiv terménygazdálkodás ide­jén, nem ritkán éhínségek al­kalmából egész vidékek né­pessége özönlött oda és ta­lált segítséget. Kr. u. 1000-ben, a nagy eu­rópai éhínség idején, Leopich, St. Aalban apátja, a templom­­építésre hosszú idő óta össze­­kuporgatott pénzt a szegé­nyek ellátására fordította, mert “az Isten igazi templo­ma a szegényekből áll.” A vallás lehet jövedelmi forrás és az is volt, legtöbb­ször azonban az emberiség ja­vára. Amerika elvetette a tekben megszüntették. A papokat, akik nyíltan til­takoztak ez ellen, börtönbe vetették. Tetőpontját érte el a háborúság akikor, amikor a parlament törvényt hozott, amely bizonyos esetek­ben megengedi a válást, az egyház rideg ellenzésé­vel dacolva. FEGYVERSZÜNET . . . naptár-reform tervét A nrult héten Peron és Copello biboros, argen­tínai prímás közt egyezkedő tárgyalás indult meg és valamelyes megállapodás történt az ellentétek ki­simítása érdekében. De a fegyverszünet alatt is újabb megtorló lépéseket tett a vallásügyi minisztérium az egyház ellen: azt a vádat emelte 89 katolikus iskola ellen, hogy több mint négy millió pezó (300,000 dol­lár) állami segélyt elsikkasztottak. (Ez a vád élén­ken emlékeztet az európai diktátorok egyház-ellenes akcióra. Annakidején Hitler és náci bandája Úgy kezdtek ki a “nemzeti vallás”-propaganda ellen til­takozó egyházzal, hogy bűncselekményekkel vádol­tak meg apácákat és szerzeteseket. Ezt a náci példát követték, egyebek közt, Magyarországon is a kom­munisták, közönséges és politikai bűncselekmények­kel vádolva meg papokat, püspököket és Mindszenty 'hercegprímást.) Az amerikai külügyminisz­térium értesítette Dag Ham­marskjöld U. N, főtitkárt, hogy az amerikai kormány el­lenez mindenféle naptár-re­formot, ragaszkodik a mosta­ni rendszerhez és minden to­vábbi kisérletezést idő- és pénzfecsérlésnek tart. Az amerikai kormány azzal érvelt hogy naptár-reformot csak akkor szabad komoly fontoló­ra venni, ha a nép többsége is kívánja ezt. A helyzet azon­ban az, hogy a legtöbb vallás­felekezet ellenzi a kalendári­um megbolygatását, ami az ünnepnapok rendjét felfor­gatja. Virágvasárnap EVANGÉLIUM Szent János, 12. 1-8. Hat nappal Husvét előtt Bethániába méné Jézus, ahol Lázár meghalt vala, kit feltámasztott Jézus ha­lottaiból. Vacsorát szerzőnek tehát ott neki, és Márta szolgála; Lázár pedig egyik vala azok közül, kik le­telepedtek ővele. Mária tehát egy font drága tiszta nárduszkenetet vön, és megkenő Jézus lábait, és hajá­val törölgeté az ő lábait, és a ház megtelék a kenet il­latával. Mondá azért egy az ő tanítványai közül, iska­­rioti Judás, Simon fia, aki őt elárulandó vala; Miért nem adatott el ez a kenet háromszáz tízesen, és osz­tatott a szükölködőknek? Ezt pedig mondá, nem mintha a szegényekre volna gondja, hanem mivel tol­vaj vala, és az erszény nála lévén, azt, ami abba ada­tott, ő hordozá. Mondá azért Jézus: Hagyjatok békét neki, hogy az én temetésem napjára tartsa azt. Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok veletek. Megtudá pedig a zsidók közül nagy sereg, hogy ott vagyon; és eljövének nem csak Jézusért, hanem hogy Lázárt lássák, kit feltámasztott halottaiból. A. papifejedelmek pedig arról tanakodtak, hogy Lázárt is megöljék, mert sokan ménének el a zsidók közül ő­­érette, és hívének Jézusban. A következő napon pedig a nagy sereg, mely az ünnepre jött vala, midőn meghallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jő, pálmaágakat vőnek, és eléje méné­nek és Máltának: Hozsanna, áldott, aki az Ur nevé­ben jő, Izrael királya. És talála Jézus egy’ szamárvemhet, és rája üle, amint Írva vagyon: Ne félj, Sión leánya, ime a te ki­rályod jő, ülve a szamár vemhén. Ezeket nem érték előbb tanítványai, hanem mikor megdicsőittetett Jé­zus, akkor megemlékezének, hogy ezek őfelőle vol­tak megírva és ezeket cselekvők neki. Bizonyságot tőn pedig a sereg, mely ővele volt, mikor Lázárt elő­­hitta a sírból, és feltámasztotta őt hallottaiból. Azért is ment eléje a sereg, mert meghallá, hogy e csodát tette. SZENTBESZÉD Jézus talált egy szamár vemhét s rája üle, amint írva vagyon: Ne félj, Sión leánya! íme a királyod jön, ülve a szamár vemhén, nem pedig a földi királyok és' harcosok délceg lován, hanem oly állaton, melyet leg­inkább csak a szegények használnak. Azon városba, hová Dávid és Salamon királyok oly gyakorta pom­pásan felszerszámozott öszvéreken vagy lovakon, ke­­vély lovagok csoportjától kisérve vonultak be, az Ur Jézus egy kölcsönzött és még ülésre nem használt szamáron vonult be, melynek takarója az ő tanítvá­nyainak szegényes ruháiból állott, kíséretét olyanok 'tették, akiket a világ köznépnek és csőcseléknek tart. E cselekmény minden körülményéből kitűnik az Urnák azon szándéka, melynélfogva az ő országát első eljövetelekor szegénységben és alacsony álla­potban akarta előtüntetni, hogy igy nyilvánvalóvá te­gye, hogy az ő országa nem földi, hanem szellemi, mennyei és ezért szelíd és alázatos és távol van min­den földi pompától. Az Ur Jézus Krisztus, a Messiás, a béke fejedel­me, akinek mindenek alá vannak vetve; a szamáron, a béke jelképén ülve vonult be nyilvánosan a messiási ország fővárosába: Jeruzsálembe és elfogadta a ne­ki, mint Messiásnak nyilvánított hódolatot. Teljes alázatosságban és szerénységben vette itt birtokába országát, de egykor dicsőségben foglalja majd el, midőn másodszor jön el ■— a végítéletre. Kövessük a béke, alázatosság és szerénység pél­daképét, mely az Ur Jézus Krisztusban tündököl előt­tünk, hogy az utolsó ítélet nagy napján, midőn az Ur dicsőségben jön el, elnyerhessük az örök dicsőség koszorúját. BIBLIAI JELENETEK A JÓ SZAMARITÁNUS.

Next

/
Oldalképek
Tartalom