A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-04-01 / 13. szám

c-íK OLDAL A Jó PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERDJ Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 ELŐFIZETÉSI Egy évre __________ Fél évre __________ DIJAK: _____$6.00-J___T__$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year _____________$6.00 Half Year ________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. ÖSZTÖN ÉS IDOMITÁS A 17 éves Valery Lysikov esete az ösztön diada­la az idomitás felett. Valery egy szovjet fiatalember, aki Németországban átszökött az, amerikai oldalra és menedékjogot kért, amit meg is kapott. Ami ennek a fiatalembernek esetében figyelem­reméltó, az, annyi, bogy soha nem látott országot, amelyben demokrácia van, teljesen a szovjet neve­lési rendszer terméke, “jó kommunista családból” származik, az apja ezredes a vörös hadseregben és megvolt minden előnye, amiben ilyen magas-rangú kommunista fia részesülhet, Valery a Voice of America utján tudta meg, hogy létezik a világnak olyan része is, ahol az em­beri gondolat szabad és nem regulázott. Ahol az em-1 bernek szabad tévednie, anélkül, hogy bűnösnek tart­sák. Általában, ahol az egyén meglehetősen a kedve szerint élhet, ha betartja a törvényeket. Milyen erősnek kell lenni a szabadságvágy irán­ti emberi ösztönnek, hogy ennyi idomitás után, mint Valerynelk volt része a szovjetben, még mindig éljen tenne a szabadság vágya és ilyen nagy lépésre szán­ja el magát. Valery Lysikov természetesen kivételes szeren­csés helyzetben volt. Apját Kelet-Németországba he­lyezték át és igy fiának alkalma volt a szökésre. El­képzelhetjük, mi történne, ha a szovjet lakosságnak általában választása lehetne, hogy hol akar élni -— hazájában vagy a szabad világban. Valery esete min­denesetre biztosíték arra, hogy a szabadság vágya erősebb ösztön mindennél, amit az idomitás tud ki­fejleszteni az emberben. BOLOND LYUKBÓL BOLOND SZÉL FUJ Az amerikai egészségügyi hatóságok nem győz­nek eleget figyelmeztetni a közönséget, hogy legyen résen, ne üljön fel áruitoknak, csalóknak, akik csak a pénzére pályáznak, amikor csoda-orvosságokkal és mindenféle kis gépezetekkel Ígérik kigyógyitani bajaikból. Százával kobozták el a kurüzslók villanyozó gé­peit, amelyek állítólag rögtön megszüntetik a reumát, hátfájást, vesebajt, rákot és más apróságokat. _ A legújabb trükk, hogy mindenbe “urániumot és atomot” kevernek. Mármint e két szót. Az úgyne­vezett “atomorvosság” persze annyit sem ér, mint az üveg, amelyben árulják. Az atomisugározita amu­lettek, amelyeket a páciensnek a nyakán kell visel­nie, akár egy ékszert, akkor látott atomot, amikor a kókler, aki árulja, a háta közepét, Denverben idősebb nőknek atom-púdert és szap­pant adtak el, azzal az Ígérettel, hogy egy hét után széppé, fiatalossá varázsolja őket. Nehéz felfogású embereknek atom-masszázsot ajánlottak, azzal a “garanciával”, hogy eszük fel­élénkül és gyorsabban fog majd. Hihetetlen, hogy mennyire hiszékenyek az em­berek. Nincs az a bődül ebes ostobaság, amivel ne le­hetne kicsalni a keservesen megkeresett pénzecské­jüket. Már Barnum is megmondotta annak idején: “Minden percben egy uj balek születik”. Az amerikai kormánynak kellett közbelépni, hogy e “született balekokat” megvédjék a hiénákkal szemben. ÉLTETŐ RÉMÉNVKERÉS Különös hatása volt George demokrata szená­tor javaslatának, hogy Eisenhower elnök járuljon hozzá egy négyhatalmi konferenciához, az amerikai, angol, francia és orosz- külügyminiszterek konferen­ciájához, avégből, hogy útját próbálják egyengetni a jelenlegi feszültség enyhítésének:. A szabad világ minden részéből éppen úgy mint Moszkváiból bizta­tó és bizakodó jelentések érkeznek: mindenütt he­lyeslik a demokrata szenátor kezdeményezését. Ily körülmények közt nincsen kizárva, hogy az a konferencia tényleg össze is ül egy napon. Különös . . . Alkudozni akarunk a szovjettel, amely nem hajlandó engedni világuralmi program­jából. Alkudozni akarunk a feszültség enyhítéséről a szovjettel ugyanakkor, amikor a szibériai vasúton ágyukat és tankokat szállítanak a kínai kommunis­táknak a legközelebbi előretörésre — Matsu és Que­­moy szigetek megtámadására, ami után, ha sikerül, az oroszok további fegyvereket fognak küldeni a kí­nai kommunistáknak Formosa megtámadására, még­pedig tengeralattjárókat, amelyekkel elsüllyeszthet­nek amerikai hadihajókat. Különös jelenség ez: “Igen, igen, alkudoznunk kell !*’ — mondják azok, akik nagyon jól tudják, hogy a szovjettel j óalkut nem lehet kötni. Mi hasz­na hát az alkudozásnak? Mindössze annyi, hogy egy ilyen konferencia idején rövid időre reménykedni lehet. A reménykedés mint öncél — ilyesmi még so­hasem volt; ez olyan uj, mint az atomenergia és a hidrogénbomba. Szegény világ! Olyan Szegény a világ, mint Szi­cília szegényei. Azok, ha üres a gyomruk és mérge­sen korog, andalító dalokkal csendesítik el. Az elmúlt héten az Ohio folyó kiáradt vize hehatolt Cincinnati utcáiba és nagy károkat okozott. NEVETŐ MILLIOMOSOK Ritka földi -halandó a neve­tő milliomos. Ezt egy olyan ember mondta, aki nemcsak kividről ismerte a milliomo­sok életét, hanem belülről is, mert maga is sokszoros dol­lármilliomos volt. Mert hát a mai nagy vagyonok nem olya­nok, mint a régi nagy vagyo­nok. A régi nagy vagyonok ott hevertek tétlenül a kincs­tárakban, legföljebb vigyázni kellett, hogy a felhalmozott aranyat, ezüstöt, ékszereket,el ne rabolják. A mai nagy va­gyonok nem élhetnek ily sze­líd, békességes életet. A pénz­nek ma forognia kell, állan­dóan veszedelmekkel kell bir­kóznia. A pénz néma, de kí­nos és állandóan veszedelmes csatái között a milliomosok­nak ritkán van kedvük tréfá­ra. “Ha a részvények esnek a tőzsdén, akkor nem tud az em­ber enni, ha pedig emelked­nek, akkor nem tud aludni.” — mondta egyszer Harriman, a vasutkirály. És ebben a tré­fában sok igazság van. De azért a milliomosok kö­zött is akadnak szellemes, a humor iránt érzékeny kedélyű emberek, akik alkalomadtán nem íurakodnok a tréfa ara­nyával. A párisi kró'zus A legszellemesebb és leg­gyakrabban nevető milliomo­sok közé tartozik a párisi Rotschild báró, A kérvényzőik és kéregetők gyakran meg szokták tisztelni látogatásuk­kal. Adni szokott mindenki­nek, de nem sokat. Ha észre­veszi, hogy nem elégítette ki tréfával szokta megoldani az adományt. Egyszer előkelő hölgyek ke­resték fel és egy jótékonysá-gi egylet javára kértek tőle tá­mogatást. Rotschild gondosan átnézte az ivet és 100 frankot adott. A hölgyek fanyalogva mosolyogtak s a legmerészebb megjegyezte, hogy a báró fia 2000 frankot adott. “Csak 2000 frankot adott az én fi­am? Ez igazán nem szép tőle. Én 10,000 frankot adnék, ha olyan gazdag apám volna, mint az övé” — válaszolta az öreg báró. Egy fiatal hölgy bőrzetip­­pet kért az öreg Rotschildtól. “Kedvesem — válaszolta a báró, — ha én azt .tudnám, hogy a papirok mikor esnek és mikor emelkednek, akkor én már régen gazdag ember volnék.” Valaki hiriil hozta Rotschild nak, hogy a fiának párbaja volt és a párbaj alkalmával nagyon bátran viselkedett. Mikor találkoztak, a millio­mos apa igy szólt a milliomos fiúhoz: “Hallom, párbajoz­tál. Azt mondják, úgy lőttél, mint egy oroszlán.” Egy előkelő francia azt kér­dezte- egyszer Rotschildtól, hogyan lehet gyorsan meg­gazdagodni? “Két hét alatt gazdag ember lehet bárkiből — válaszolta a báró, — ha a pénzcsináláshoz van elég esze és még nagyobb szerencséje, hogy nem ikerül börtönbe”. A berlini bankban Hires volt szellemes, kese­rű humoráról Fürstenberg berlini bankár, aki egyszer. igy haátrozta meg, hogy mi az osztalék; “Az osztalék a nyereségnek az a része, amit az ember nem tud eldugni a részvényesek elől minden igyekezete ellenére sem.” Egy vidám társaságban fel­kérték, hogy adjon elő vala­mi érdekes történetet. “Egy nagyszabású rabló históriát fogok elmondani — válaszolta 1 Fürstenberg. — Volt egyszer] egy bankár ...” — És ezzel elhallgatott. Mikor kérték, hogy folytassa, igy válaszolt: Ez egy teljes rablóhistória”. A bécsi kalandor Mikor a bécsi Castiglionet, az olasz származású bőrziá­­nert óriási veszteségek érték a tőzsdén, egy bizalmas ba­rátja részvéttel kérdezte: Hogy történhetett ez?” _ [ “Nagvan.. egyszerűen. Ösz­sze akartaira söpörni a sok -pénzt a börzén. De nem lehe­tett. Erre addig-addig haj­longtam, mig végre kiesett a zsebemből ín ég a saját pénz­tárcám is.” Lélekvándorlás Belmont angol millimosnak is rosszul mentek a dolgai, amikor azt kérdezte tőle vala­ki, hogy hisz-e a lélekvándor­lásban. “Feltétlenül hiszek — válaszolta a milliomos — Egé­szen bizonyos, hogy szamár voltam, amikor a börzére kezdtem járni.” Az olajkirály Rockefeller, a petróleumki-\ rály zárkózott, magábavonult j ember volt, akiről azt mond­ták, levágatta a vizslája far­kát, mert- nagyon -barátságo­san csóválta, valahányszor! vendégei voltak. Nem szeret-i te a nagy társaságot, de az­ért ő is kénytelen volt fényes estélyeket adni. Egyik ilyen estélyén történt, hogy egyik vendég -búcsúzott tőle: “Bo­csásson meg, de már mennem kell” — mondta a bu-csuzó ven­dég. “Egy elmegy, az nem so­kat segit rajtam” — válaszol­ta Rockefeller lemondó kézle­gyintéssel. Rockefeller nem szeretett OVILISTA TAMPA, Fla. — Jeff Da­vis, császár-királynak, a va­gányok koronázatlan uralko­dójának, alattvalói — a Vá­gányok Lovagjai — a civilis­táját, vagyis államfői fizeté­sét, heti 25 dollárról he'd 50 dollárra emelték fel. Ezen­felül a Lovagok a múlt hé^en tartott országos konvencióju­kon megszavaztak a csavargó őfelségének 500 dollár költ­ség-átalányt, hogy megláto­gathassa a vasúti vágányok lovagjai 19 helyi szervezetét. HASZNOS BÜNTETÉS POUGHKEEPSIE, N. Y.— William Johnson 22 éves ifjút a béke,bíró 11 forgalmi kihá­gás miatt 75 dollár pénzbün­tetésre ítélte, de a pénzt nem kell megfizetnie, ha egy éven át minden vasárnap a vasár­napi iskolába megy. adót fizetni. Egyszer már 100 millió dollár volt az adóhátra­léka. Ekkor mondta Rockefel­ler: “Az adó olyan, mint a becsület, megfizethetetlen.” Egy nagy pénzügyi manő­vert tréfás ravaszsággal ren­dezett meg egyszer Rockefel­ler. Tizenkét nagy óceánjáró hajlóra volt szüksége. Ezt nem árulta el senkinek, hanem ti­zenkét hajógyárat felszólított hogy tegyenek ajánlatot egy nagy acélhajó készítésére. A gyárosok mindegyike szerette volna megkapni a munkát, azért a végsőkig leszorították ajánlataikban az árakat. A várakozás és a bizonytalan­ság gyötrelmes napjai után végre megkapták Rockefeller levelét és vele a megbízást. Mindegyik gyáros kapott meg bizást és igy tulajdoniképpen önmagukkal konkurálva szo­rították le az árakat. Noé bárkája Pierpont Morgan, a nagy pénzügyi csaták fővezére, hí­res volt ritkasággyüjteményé­­ről is. Régiség-gyűjteménye testvérek között megért száz­millió dollárt. Egyszer egy ér­telmes régiségkereskedő egy korhadt deszkát akart neki el­adni, amelyet az Ararathe­­gyen találtak és amely állító­lag Noé bárkájából való. “Ezt nem veszem meg — mondta Morgan, — hanem ha meg tudja szerezni annak az indulónak a kottáját, amelyre Jericho falai összeomlottak, arról már -beszélhetünk. Most ugyanis egy nagy pénzügyi csata előtt állok.” A zsugori milliomos Astor, a legnagyobb new­­yorki ingatlantulajdonos nem adott kölcsönt soha senkinek, még a legjobb barátainak se. Az egyik barátja nem ismer­te még ezen tulajdonságát és egyszer hozzáfordult. Néhány nap múlva nagyobb összeget kellene kifizetnem, remélem szükség esetén számíthatok önre. “Hogyne , a legnagyobb örömmel állok rendelkezésére — válaszolta Astor, — csak mondja meg biztosan az idői és én majd segítek kidobni az ön hitelezőjét.” Orosz méreg — nem méreg . - . ' Japánban nagy volt az izga­lom és az Amerika elleni izga­tás, amikor a Csendes-tengeri Bikini szigeten felrobbantott hidrogénbomba sokszáz mér­­földnyire elszállt hamuban rá­dióaktivitást okozott, aminek folytán japán halászok súlyo­san megbetegedtek. Most megint ilyen panaszuk van a japánoknak. De ezúttal orosz hidrogénbomba-robban­­tás helyéről hozta a szél a ve­szedelmes hamut. Most nem folyik izgatás emiatt. A kommunisták hallgatnak. ANGOL NYELVTAN Des Moines, la. — Mit je­lent ez a szó: autobiography? , — kérdezte a tanító. — Az autó élettörténete — I felelte Gary Loveless kisdiák. KANADAI ÚTTÖRŐK Részlet Izsák Gyula öregkanadai iró “Samaritánus” cimü nemrég megjelent könyvéből (Folytatás) Került hozzánk akkoriban az Egyesült Államok­ból egy fiú, azt mondotta, hogy ő nyomdász. Szár­mazását senkisem tudta. G. Dezső az angol nyelvet kitünően beszélte, irta, olvasta, Homesteadot fogott ő is. Whitewoodon ismerkedett meg B. Sándorral, a rokonleikek összekerültek. Dezső bohém ember volt. Sándor bátyám, miikor felfedezte, -hogy jól tud an­golul, mindjárt mondotta, hog-y: “Te vagy az ón em­berem!” Ettől fogva Dezsőt kinevezte udvari tolmá­csává ,vitte magával mindenféle ügyben. Az pedig mindég volt neki, heves- természetű ember lévén. Nem akarta elfeledni, hogy már régen otthagyta a huszárokat, igy aztán kihívta maga ellen az angolo­kat, akik aztán ütöttek rajta egyet, itt is, ott is. Igaz, hogy Sándor bátyám mindig kivágta magát az ilye­nekből. Ha valaki felhozta ,hogy is volt ez, vagy az, ilyenkor 'elmondta, hogy milyen jól járt az illető, hogy igy, vagy úgy, hogy milyen istenes szerencséje volt stb. Mindent elismert, csak azt nem, hogy valaki erősebb, ügyesebb, vagy okosabb nálánál. Ha vala­melyikünket elhívott tolmácsnak, mindjárt észrevet­te, hogy nem úgy mondjuk, ahogy ő akarja, Sokszor egyebet beszélünk. Ez pedig azért volt, mert amit ő mondott és ahogy ő mondta, azt nem volt érdemes angolra lefordítani. Dezsőben aztán emberiére akadt, Dezső nem törődött az illemszabályokkal, mindent úgy fordított, ahogy ő mondta. Ezért becsülte Dezsőt igen nagyra. Ez a két ember egyszer összebeszélt, hogy ök­röket törnek he. Abban az időben a lovaik nagyon drágák voltak, vad tinókat azonban lehetett olcsón beszerezni. Sándor megvett két vadtinót, üggyel­­bajjal Dezsővel hazaszállították. Ott megkötötték a ház oldalához — ez volt a legszilárdabb pont — a házon még nem volt az ablak betéve. Már a szerSzá­­mozá? közben kezdődtek a bajok, amennyiben az egyik vadtinó beugrott az ablakon, de olyan szeren­csétlenül, hogy se ki, se be. Okkal-móddal azért ki­szabadították, karikát húztak az orrukba, ehhez mindketten nagyon értettek. Egyszer én is láttam egy ilyen műveletet, de nem kérek belőle. így kerültek a tinók járomba és megkezdődött az ökrök betörése a botok és a drótos ostorok segé­lyével. Mikor már minden trükköt megpróbáltak a tinók és egy sem vált be, engedelmeskedni kellett nekik. Arra kellett menni, amerre a kötelek irányí­tották az orruknál fogva. Az egyik tinónak eszébe jutott még egy trükk, amit meg is próbált, lefeküdt. Az ostor és a bot hiába működtek, nem állott fel. A két ember kif áradt a püfó-lésbe, de Dezső már ki is -találta a módját: “rakjunk alá tüzet, majd fel­ugrik akkor”. Sándornak eszébe jutott, hogy ő már egyszer jó eredményt ért el tüzes taplóval, beledug­va a makacs állat fülébe. No, de egyikre sem került sor. Az történt, -hogy mivel a tinó már a falu végén lefeküdt, a n:agy lármára, amit a püfölés okozott, a gyerekek odacsődültek. A gyerekek között volt egy pár angol asszony is, akik látták ezt a nem kis állat­kínzást, szaladtak a polichoz, hogy menjen már, két ember ilyen kínzást csinál ott a tinókkal. A polic ment is, látta, hogy az egyik tinó áll, a másik fekszik és a háta úgy néz ki, mint valami európai térkép. Rá­juk rivalt, hogy mit csinálnak, meg ne merjék ütni többet azt az állatot, Dezső lefordította hűen a police beszédét, mire Sándor, aki amugysem lehetett jó hangulatban, -azt mondja: “Mondja csak neki, De­zső, hogy ha ő itt feküdne, ötét is igy ütném”. A polic mikor látta, hogy nincsen kivel beszélni, otthagyta őket. Kevés idő múlva visszatért és egy írást adott mindkettőjüknek. Idézés volt, hogy jelenjenek meg a faluházán, a törvény előtt, mind a ketten. El is mentek. Hosszú volt a tárgyalás. Sándor beszélt, Dezső fordított, a dolog vége az lett, hogy a bíró azt mondotta : -elmehetnek, de máskor, ha ökrö­ket törnek, menjenek messzebb a falutól. Szóval Sán­dor az ő bő beszédjével, alátámasztva mindenféle tapasztalatokkal, — amiről kanadai embernek még fogalma sem volt, — úgy meggyőzte a bírót, hogy nem büntette meg őket. Dezsőnek pedig csak nőtt a tekintélye Sándor előtt. De nagy hézagot is töltött be Dezső a kolónián, mert ő volt az egyedüli ember, aki angolul irt, olva­sott és beszélni tudott. Többször fültanuja voltaim, hogy egy-egy levelet lefordított és rögtön kommen­tárt is fűzött hozzá. Például egy levélben, amelyben valami tartozásról volt szó, az illető igy irt: “Ha eme kérésünket nem teljesítené, félünk, hogy törvé­nyes eszközökhöz kell fordulnunk . . .” Dezső, ezt igy magyarázta: “Itt már muszáj fizetni, mert mikor az angol -azt írja, hogy fél, akkor mindig a másik fél­nek kell félni.” Máskor elolvasott egy levelet, azt mondja: “csak egy szó van benne, amit nem tudok hogy micsoda: Mortgage, de azt tudom, hogy az Egyesült Államokban a farmerek igen félnek ettől a szótól.” (Kiejtve margics, magyarul: jelzálogköl­csön. ) Dezső nem élt sokáig Béke váron. Mikor meg­kapta a homesteadra az öröklevelet, elment az Egye­sült Államukba é-s New York vidékéről’hozott fele­séget. Az uj asszony nem szokta meg a kanadai le­vegőt. Dezső amúgy is igen primitiv élethez volt szok­va. Nagyétkű emiberivolt, ritkán lakott jól,'de ha jól­lakott. akkor éhen is elvolt sokáig. Egyszer egy me­nyegzőn tréfából meg is szólítottam: “Dezső, talán sok is lesz már a töltöttkáposztából!” Mire ő szintén tréfásan felelt: “Bizony, Gyula pajtás, ötször szed­tem ötöt, ötöt...” E-gyszer Whitewoodról hoztam haza, megvett egy fél-hordó almát, a kereskedő olcsón adta, mert kezdett rothadni. Az-t az utón mind megette. Termé­szetesen csak a javát, de meg is jegyezte: “Más em­ber, ha ennyi almát enne, hát megölné. Nekem meg kutya bajom se lesz ...” (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom