A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-03-18 / 11. szám

ü-lK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office . 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 "4SI»» 53 ELŐFIZETÉSI .J2gy évre --------------­Fél évre ________ DIJAK: ______$6.00 ____:__$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year --------------------------$6.00 Half Year _________________$3.50 Btered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. A DÖNTŐ BIZONYÍTÉK Évek óta folyik a harc neves rákkutató ntézetek és a cigarettagyárosok között. A Sloan Kettering In­stitute, a Mayo Clinic, a Miami Cancer Institute és -jnég számos emberbaráti intézmény, hosszas kisérle­­teik és kutatásaik eredményét közzé téve, figyelmez­tették a dohányosokat, hogy tüdő és torok rák fenye­geti őket. A Food & Drug Administration is felfigyelt a vitára és nincs messze az idő, amikor követelni fog­ják a cigarettagyárosoktól, hogy álljanak jót termé­keikért. Egyelőre azonban az a helyzet, hogy a gyárosok tagadják a vádat és azzal érvelnek, hogy az állatkí­sérletek még nem döntő erejű bizonyitékok. A Sloan Kettering Intézet most emberi tüdő szö­veteit tartva mesterségesen életben, döntő bizonyi­­tékkai fog szolgálni. Emberi tüdőn figyelik a ciga­retta füst hatását. Ha ez tüdő rákot kap, akkor többé nem jöhetnek halogató kifogásokkal a cigarettagyá­rak, mert utána a dohányosok milliói kártérítési pe­reket indíthatnak majd ellenük arra való hivatkozás­sal, hogy cigaretta okozta rákbetegségüket. Ilyen pe­rek megindultak, de a Federal Trade Commission nyílt állásfoglalása nélkül aligha remélhetnek ked­vező ítéletet. Ami késik azonban, nem múlik. A KIS HÁBORÚK Hat éve, hogy a palesztinai háború véget ért és fegyverszünetet kötöttek a hadakozó felek. De a kis­­hóboruk naponta folynak tovább az izraeli határon. Éjszalkánkint kisebb-nagyobb bandák osonnak át a határon és rabolnak. Elhajtják a telepesek jószágát, learatják a gabonát, leszüretelik gyümölcsét. A-sivatagi arab mindig is híres tolvaj volt, köz­wszamba megy a palesztinai arab sz- neben. A szövetséges nemzetek delegátusaiból alakult fegyverszüneti bizottság megállapította, hogy Egyip­tom okolható a legutóbbi emberölés matt. 'Egy ké­sőbbi összecsapásért viszont Izraelt kárhoztatták. Nem múlik el hét, hogy ne történne gyilkosság, rablás és ez a bizonytalan béke, amely a határmenti telepesek életét veszélyezteti, rosszabb a háborúnál. A jordáni légió tagjai, akik Jeruzsálem egyrészét tartják megszállva, azzal szoktak szórakozni, hogy átlőnek a szomszédos utcáik járókelőire. A fegyverszünet nem vált be, békét kell kötni, békét kell teremteni a Szentföldön. Amerika pompásan fegyelmezett si-csapata Camp Hale kiképzőterepén gyakor­latozik. SZÉP ASSZONYNAK. SZÉP ÉKANYA KÖLTÉSZET ÉS PÁRT A budapesti Szabad Nép, a kommunisták hiva­talos napilapja, szigorúan megkorholta a költőket, mert nem a párt hangján énekelnek. Micsoda eltéve­lyedés, hogy a költők olyan képtelenségekre fordít­ják figyelmüket, mint például szerelem, természet, gyermekkor, évszakok változása stb. Ellenben — panaszkodik a Szabad Nép — a ma­gyar költők egyetlen sort sem Írtak olyan igazán ér­demes témákról, mint például hogy a francia parla­ment visszavetette az európai védelmi tervet és nem hangzott el egyetlen tiltakozó vers sem a párisi egyezmény ellen, ami megengedi Németország fegy­verkezését. Szegény magyar költők! Ha epések akarnánk lenni, azt mondhatnék, még dörmögni sincs ked­vünk, nemhogy énekelni. És legkevésbbé pártkom­­munikéket énekelni. A hivatalos pártvéleményeket robot embereknek is lehet szajkóim, — de a költé­szet más. Ihletet nem lehet ráparancsolni a költőre. A magyar költő szerelemről és természetről éne­kel, mert az még megihleti. A párt “hivatalos költői” képesek ugyan rímbe szedni egy pártbizottsági hatá­rozatot is, de költészetük inkább száraz nyekergés, mint éneklés. Az igazán hivatottak nem találnak elég ihletet a pártban. Hallgatásuk a legsúlyosabb ítélet a rendszer ellen. Most, hogy megsuhogtatják az ostort a fejük felett, talán írni fognak valamit. Tálán vers lesz, ta­lán rímelni fog, de nem lesz költészet. Ez az egyet­len “norma”, amit a kommunisták nem tudnak ki­préselni áldozataikból: a költő igaz odaadással egy ügyhöz, hevülete és ihletettsége. Ehhez több kell, mint a pártrendelet, — de honnan tudná ezt a sze­rencsétlen Szabad Nép, amely már a címében is ha­zudik, mert a magyar nép minden, csak nem szabad. FIATALÍTÁS A szovjet propaganda meg­­: fiatalította, legalább 20 évvel, Bulganin tábornokot, az uj Wniszterelnöiköt. Míg 10 év előtti képein csupa fehér haja van, most szénfekete a haja minden képen, ami szovjet la­pokban megjelenik. Ha a tü­körbe néz, nem ismeri fel ma­gát a megfiatalított agyur. A kilencvenes esztendők elején a budapesti társasélet­nek egyik legismertebb alak­ja volt Király Ottilia. Színhá­zakban, lóversenyeken, a Ste­fánia úti kocsikorzón, de az éjjeli mulatozóhelyeken is feltűnt ez a ragyogó jelenség. Olyan asszonyi teremtés., akit észre kellett venni; kitűnt a sokaságokból szépségével, ele­ganciájával, gazdag toalett­jeivel és még pompás fogatá­val is, melyet maga hajtott a nevezetes Stefánia úti kocsi-A T*—IV J. -gyeit;;, * lották. Persze az úri társaság nem vette be, de Ottilia fity­­tyet hányt az úri társaság­nak. Élte a maga sajátos éle­tét fényben, ragyogásban. Egész életét, múltját és jele­nét különös, regényes homály vette körül. Érdekesebbnél ér­dekesebb dolgokat beszéltek róla. Voltak ,akik tudni vél-Irta: SZATMÁRI MÓR ték, hogy Király Ottilia igen előkelő származású hölgy, hogy apja igen nagy ur volt, s halála előtt jelentékeny ösz­­szeget helyezett el leánya szá­mára az angol bankban. Be­széltek egy királyi herceggel való viszonyáról is, de hogy ki légyen ez a fejedelmi sarj, azt senki sem tudta. Egyszerre azután eltűnt .Pestről és kisvártatva rá hir jött róla Becsből. Fellépett egyik bécsi orfeumban, még pedig olyaujbkerrel, hogy a ihAfiti; iHSjM|B^isflfe|Pftír róla ni 1 sett s m^KviVi, szaporította szerelmi kalandjainak szá­mát is. Később fellépett Pesten is néhányszor egyik orfeumban. Híressége ez időtájt volt a legnagyobb. Mikor Pestről el­távozott, egészen megbaboná­zott embereket hagyott itt. j A Jó Pásztor Verses Krónikája ATOM Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Jaj, hogy mérhetjük fel a nagy távolokat: merre, hova rohan vélünk a sorsvonat? A csillagos zászló még magasan lobog, s akik alatta élnek: szabadok, boldogok. Bár lobogónk ma még büszkén, fenn loboghat, csak az Isten tudja, mit hozhat a holnap? Félve rejti fűbe fejét a kisvirág: atomháborúra készül az egész világ. Ibolya, hajnalka behunyja kék szemét, s helyette a dudva üti fel zord fejét, a százszorszép helyén százszor csúnya férgek: atomháborútól rettegnek a népek! Atom-rémhirektől nedves lett a pillám: mi lesz, ha ránk zuhan majd az atom-villám? Mi lesz, ha majd atom záporoz a földre s minden ember-remény gyenge ágként tör le? Buvunk selterekbe, lefekszünk majd hasra, s atomszárnyon repül lelkünk a magasba. Jaj és gyermekeink . . . lelkünk szép reménye: kialszik majd szemük kéklő csillagfénye. Az atomot Isten örökön titkolta, de a rabló ember Istentől ellopta. Késve ég lelkűnkben Isten csipkebokra: nem vagyunk érettek még atomtitokra! Elménkben, bár későn, kezd az Ég virradni, hogy az atom-átok nem fog ránkszakadni. Ha fel tudjuk fogni a borzalmak súlyát, meglelhetjük még a menekülés útját. Fogjon össze minden ember, aki élő, fogjon össze nyomban . . . most, amig nem késő. Küldjenek egymáshoz béke-követséget; kössenek egymással szent vérszövetséget. Szent rúna betűkből ragyogjon az égbolt: száműzzük örökre a rut atomtébolyt. Ezzel hitet, é tet, vagyont, jövőt védünk: ne legyen az atom gyilkos ellenségünk! Úgyszólván mindenki róla be­szélt. Nagy szenvedélyeiről, szenvedélyes szerelmi viszo­nyairól, melyeken vulkanikus módon robbantak ki szivének és vérének tüzei, de voltak szerelmének poetikus vonásai is, mert — mint mondták — nem tartozott a fizetett vagy kitartott nők sorába. Király Ottilia független, gazdag, gyönyörű teremtés volt. Úgy élt, ahogy neki tet­szett. Persze akadtak olyan lovagjai is, akik házassági saclíi/m?' Uúettekinzi'öSitnaVí visszauta sitotta. Minden egyébnél többre tartotta fel­tétlen szabadságát és függet­lenségét. Neki kalandos, szen­vedélyes élet kellett. Zabolát­lan temperamentuma, örökö­sen lázongó vére nem tűrt hol­mi társadalmi béklyókat. Azután hosszú időn át nem hallottunk semmit Király Ot­­tiliáról. Hová lett? Mikép ala­kult a sorsa? Nem tudtuk. Egyszerre, 1897 augusztus havában az a hir jött Ameri­kából, hogy Király Ottilia Brooklynban agyonlőtte ma­gát, miután előbb kétszer rá­lőtt barátjára; akit súlyosan megsebesített. Betelt a végzete. De hát mégis ki volt tulaj­donképen Király Ottilia ? A halála után ez is kiderült. Messze múltba nyúlik vissza származása. Szépanyja hires francia nő volt, még a na­póleoni korban. Olyan nő, aki­ről Gayard megemlékszik nap­lójában, s akinek szereplése belekapcsolódott tör ténelmi vonatkozású eseményekbe is. Napoleon félt a sajtó hatal­mától. Volt rá oka, mert úgy­szólván az egész külföldi saj­tó ellene dolgozott. Napoleon hires r e n d őrminiszterének, Fouehénak egyik nem utolsó feladata volt a külföldi sajtó féktelen harciasságának el­fojtása. Nagy izgalomba hoz­ta a minisztert egy teljesen megbízható feljelentés (vol­tak neki kémei egész Európá­ban), arról, hogy Lipcsében egy röpirat készült és kerül rövidesen kiadásra, amely a világ elé tárja a francia zsar­nokságot. Fouché egyik ügy­nöke, aki állítólag olvasta a kéziratot, azt jelentette, hogy ha ez a remekül megirt lázitó röpirat megjelenik, egész Né­metország és Ausztria-Ma­­gyarország fegyvert ragad Napoleon ellen. Fouché elhatározta, hogy akármibe kerül, megakadá­lyozza a röpirat megjelenését. Két legügyesebb ügynökét teljhatalommal és korlátlan hitellel küldötte el Lipcsébe, hogy kipuhatolják a röpirat szerzőjét, egyúttal kerítsék j meg a kéziratot, Lipcsében! KEVESEBB ADÓ­ADÓ-TÖBB Nyugat-Németországban a múlt évben leszállították. az adókat és ennek folytán több volt a kormány adóbevétele. Mert az alacsonyabb adók le­hetővé tették az embereknek, hogy többet vásároljanak, az üzletek s iparok többet keres­tek és több adót fizettek. tulajdonképen a franciák vol­tak az urak, hiszen a szász ki­rályt Napoleon ültette trónra, igy a két ügynök hamarosan kiderítette, hogy a rophatnak a szerzője bizonyos Van Zandt hollandi ember. Ezt elfogták. Van Zandt semmit se akart tudni a röpiratról. Földulták egész lakását, pincétől a pad­lásig, mindent felkutattak, de a kéziratot nem találták meg. Van Zandt kereken tagadott s az ügynökök nem tudhattak meg semmit; hiába Ígértek Van Zandtnak füt-fát, nagy összeg pénzt, az megmaradt tagadásá mellett. Elhurcolták Franciaországba, becsukták a' vincennesi erődbe. Ettől fogva nyoma veszett. Nyilván ott pusztult el. Fouché dühöngött. A felje­lentés olyan helyről jött, hogy . nem kételkedhetett alapossá­gában. A két ügynököt vissza­küldte Németországba, tuda­kolják ki, hogy -kik voltak Van Zandt barátai ? Mert alkalma­sint ezek valamelyikénél van a kézirat. Az ügynökök megállapítot­ták, hogy Sziavata nevű gaz­dag cseh ur érintkezett leg­inkább Van Zandttal, és hogy ennek elfogatása után Szia­vata, aki csak látogatóba volt Lipcsében, hazautazott Cseh­országba, hol Prága mellett nagyobb birtoka volt. Arra gondolni sem lehetett, hogy ezt a cseh urat Ausztriából Németországba csalják visz­­sza. Sziavata negyven év kö­rüli daliás, szép ember, két év óta özvegy s egy kis gyerme­ke van. Hogy milyen ember? (Folytatjuk) KANADAI ÚTTÖRŐK készlet Izsák Gyula öregkanadai iró “Samaritánus” cimü nemrég megjelent könyvéből (Folytatás) Furcsa benyomást keltett bennem, hogy se ut, ;e ösvény, néhány kerék nyom volt csak mérföldek­be. Ösvény-féle leginkább az erdőkben volt, valami­kor a bölényeknek az volt a szokásuk, hogy egymás­után mentek és igy ösvényt vágtak. A homesteadunk megtalálása nem volt nehéz, mivel nagybátyám már jártas volt ebben. Nem is igen válogattunk a földekben, — pedig lett volna mi­ben —, felfogtuk a legközelebbi földet. Uj ember nem mert volna messzemenni a többiektől, mert at­tól félt, hogy nem akad vissza. Én magam^ is, cigá­nyok módjára, rongyot kötöttem az erdőszéli fákra, hogy el ne tévedjek. így fogtunk hozzá a tanyaépi­­téshez, gerendákat rakva tengericsutka módra. Be­fedtük 'gyeppel, megtapasztottuk sárral kivül-belül, csak ablakot kellett venni, még az ajtót is magunk csináltuk. Legtöbb bajunk a jószágokkal volt. Nem^ lehe­tett szelíd állatokat venni. A rangesek, akik állato­kat tenyésztettek, nemigen istállózták, a jószág kint volt télen-nyáron, igy különösen a lovak nagyon el­vadultak. Ha a ranges eladott egy darabot, kötéllel fogta meg és mikor a ló egészen legyengült, akikor tettük rá a hámot. A szelidebb ló mellé befogtuk a kocsiba és ilyenkor addig hajtottuk, mig a ló egészen elfáradt. Még igy is mesterség volt sok lovat bevinni az istállóba, vagy szarvasmarhát is. Az volt a szeren­cse, hogy ezek az állatok nem voltak hamisak, csak féltek az embertől. Csak addig volt velük baj, mig megismerték az embert. Az apám mindig bámulta, ahogy én elbántam a vadlovakkal. Ő csak távolról szerette nézni. Természetesen, mint sok más, én Sem lettem mentes attól, hogy egy-két foltot ne hordjak a testemen, amelyet a vadlovak okoztak. De hála Is­tennek nagyobb bajom sohasem történt. Nagyon sok filmet csináltak már arról a korról, mikor a telepeseket vagy a vasutakat nem akarták beengedni a területen lakók. Ettől mi sem voltunk teljesen mentesek. Az indiánokkal nem volt bajunk, ezeket már beszorították a rezervákba, csak néha rándult ki halászatra, vadászatra, vagy látogatásra egyik törzs a másikhoz. Különben békés termeszetü­­ek voltak. Engem nagyon meglepett az a nyugodt­ság, ahogy beszéltek. Beszéd közben nemcsak a nyel­vüket használták, hanem a kezüket is. Folyton gesz­tikuláltak. Sokszor vettek tőlem zabot ponny lovaik­nak, el nem fogadták volna fizetés nélkül. Akkoriban törvény volt, — azt hiszem, ma is áll ez a törvény —, hogy az indiántól csak akkor szabad valamit megvenni, ha a törzsfőnöktől levelet mutat, hogy a sajátja. Ez miatt volt, hogy rá ne >noÍS,M> » indián WKfítiU ■ megbolon&iJlíSk Mikor i: rdoztem, hogy ez a törvény miért nem áll a fehérekre, egy ember azt vá­laszolta: “azért, mert tudva van, hogy a fehér ember sokszor józanon is bolond! ...” Nagy bajban voltunk a csépléssel. Az első ter­mést lóval nyomtattuk ki, már azt ,amit a vad jószág meg nem evett. Mint említettem, a rangesek nem sze­rették, hogy mi odatelepedtünk, mert tudták, hogy előbb-utóbb a homesteadosok kiszorítják őket, mivel nem lesz szabad legelő. Néhány év múlva azonban ok is észbekaptak, kezdtek búzát, zabot termelni, u§y> mint mi. De addig' is sok bajunk volt a jószá­gaikkal, mert azok szabadon legeltek, csak ősszel szedték össze, mikor a felesleget eladták. Minden í angesnek meg volt a maga bélyege, arról ismerték meg »jószágot. Ezt a szokást később mi is átvettük államilag jegyzett bélyegeket csináltattunk. . A második termést egy lovasgéppel csépeltük ki. Mivel soka került a gép a magyarok közé, csak március hónapban tudtuk befejezni‘a nagy téli hide­gek miatt. Abból az időből is hordok egypár faev­­okozta foltot a testemen. ^ , aztán csak az lett a vége, hogy magunk vá­sároltunk cséplőgépet. Az első járgány volt, tizenkét lo húzta, Amásodik egy öreg gőzgép volt, itt meg az volt a baj, hogy senki sem értett hozzá, ha meg­­hibazott. Órákig kellett huzni a nagy szijjjat, mig elindult. Ma persze már az ilyen problémák megol­dása gyerekjáték volna. _________ (Folytatjuk) —— -----------— 1 ..........................

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom