A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-01-21 / 3. szám

2-iK OLDAT. A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; ________Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította flegjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József ■— Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office T36 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-502S 53 ______ ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: gy évre ................................ $5.00 One Year ....................*...............$5.00 él évre ............. .......................$3.00 I Half Year ...................................$3.00 titered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. KEGYETLEN SZÁMADÁS Magyarország területe és népessége ma nagy­jában ugyanaz, mint volt a háború előtt. A háború előtt Magyarországnak évente átlag tiz millió tonna gabonafeleslege volt, egy millió hekto­liter borfeleslege és nagy mennyiségben tudott expor­tálni sertést, zsírt és szárnyast. Ma Magyarország népének nincsen elegendő élelme. Búzát, rozsot vásárol a kormány külföldön, vajat vásárol Dániában, tojásport hozat Kínából, bort Chiléből. Miért van ma hiány ott, ahol azelőtt bőség volt? A feleletet erre a kérdésre az orosz szovjet tudja megadni, amely “kereskedelmi szerződések” utján kifosztja a magyar népet; de meg tud felelni erre a kérdésre a szovjet kormány magyarországi helytar­tósága, az úgynevezett magyar kormány is: az orosz rabláson kívül a hiány fő oka az, hogy Moszkva uta­sítására a magyar föld népét a városokba, a gyárak­ba, a bányákba terelték, hogy kenyér és hús helyett vasat, ágyút, tankot termeljenek, amikre az orosz vö­rös hadseregnek és a szovjethadsereg elővédjét ké­pező magyar katonaságnak van szüksége, hogy az egész világon győzelemre vihessék a szovjet zsarnok­ságot és rabságot. A magyar szovjetkormány nyíltan beismeri, hogy a mult évben a magyarországi termőföldek húsz százaléka megmüvelhetetlen maradt, mert felsőbb parancsra, moszkvai parancsra, a magyar földműve­sek egy része a nehézipabban, a fegyverkezési ipar­ban dolgozott. De igaz az is, amit a magyar szoyjetkormány nem ismer be: az, hogy a kisemmizett, kifosztott ma­gyar paraszt szabotál, ellenáll, dacol a begyűjtési ter­rorral. Kegyetlen számadás ez egy rab nép gazdálko­dásiról. A FÁRADTSÁG MECHANIZMUSA A kérdés, hogy miért vagyunk fáradtak, elég egyszerű feleletre kínálkozik. Azért — mondaná a laikus —, mert minden élő szervezetnek, bizonyos mennyiségű pihenésre van szüksége. És ebben igaza van a laikusnak, de az orvost ez nem elégíti ki. A fáradtság mechanizmusát, — miután az ösz­­szefüggésben van az öregséggel is —, hosszan tanul­mányozták. Miért fárad el az öreg ember könnyeb­ben? Nem azért, mert az izmai gyengébbek — akár­hány öreg ember izmosabb a fiatalnál —, hanem, mert szervezete nem képes megújítani elég gyorsan a munka által elvont anyagokat. Mit von el a munka az emberi szervezettől? Erre elég könnyű felelni. A szellemi munka fő­leg oxigént von el, mig a testi munka inkább fehér­jét. Ha ezeket az anyagokat pótoljuk, csökkenteni le­het a fáradtság érzetet. Ez persze nem gyakorlatias megoldás. A fáradt szellemi munkást nem lehet oxi­gén sátorba helyezni és a fáradt kőművesnek nem le­het mindig fehérje injekciót adni. Az orvosok azonban hosszas kísérletezés után megállapították, hogy a természetnek van egy na­gyon egyszerű ellenszere a fáradtsággal szemben: az alvás. Klinikákon megállapították, hogy 4-8 óra alvás után a testben emelkedik a vörös vérsejtek szá­ma és az ember “pihentnek” érzi magát. Amihez az orvosoknak hosszas klinikai kísérle­tek kellettek, annak igazsága bizonyára sok embert nem lep meg. Az a bizonyos Felsőbb Lény, aki az em­bert megteremtette, gondoskodott a “fáradtság me­chanizmusának” megoldásáról is. Ha néhány órai al­vás meg tudja tenni azt, amit a bonyolult orvosi be­avatkozás, akkor az ember, “a teremtés koronája”, elég jól sikerült munka lehet. AZOK AZ ESZKIMÓK Évtizedek előtt Íródott jelentések, riportok, el­beszélések alapján úgy képzeljük el a sarkvidéken élő eszkimókat, mint boldog, egyszerű embereket, akik jégtáblákból épített iglókban laknak és halá­szatból, vadászatból tengetik életüket. ^ Érthető tehát meglepetésünk, amikor az alaskai hatóságok és Alaskából hazatért amerikaiak híradá­saiból egy egészen más eszkimót ismerünk meg. A kőkorszakbeli eszkimó az amerikai telepeken modern emberré alakult át. Mint a haditengerészet civil alkalmazottai havi hatszáz dollárt keresnek. A múltban egy egész eszkimó közösségnek nem volt ennyi vagyona. Egy acélhorog ellopásáért a múltban kivégezték a tolvajt. A mai eszkimó gőzfütóses apartm elitben lakik. Autón utazik és repülőgépen, a kutyaszánt és az iglót már ő is csak romantikus filmekből ismeri. A helyzet furcsaságát remekül jellemzi a követ­kező kis eset. Amikor a fairbanksi repülőtársaság, mint turista attrakciókat, népviseletei ruhákba akar­ta öltöztetni az eszkimókat és- iglóban lakatni őket, valóságos lázadás tört ki és semmi pénzért nem vál­lalkoztak rá, hogy hetenkint 5 napon át meghatáro­zott időben “régimódi eszkimót” játszanak. KÉT .IE<>Y4.Vi lli' Irta SZÉKELY VLADIMIR budapesti rendőrkapitány. — Jöttem bejelenteni, hogy a gyűrűm megkerült. Ne tes­sék tovább keresni. — Jó, de miért ilyen szomo­rúan? Csakugyan olyan szomorú­nak látszott a jelentkező ur. Szakasztott olan busán tekint­­getett, mint mikor egy nap­pal azelőtt azzal állított be, hogy elvesztette a gyűrűjét. Aminek elvégre meg is volt az értelme. Az a bizonyos isme­retlen helyeken rejtőzködött gyűrű gyanús jegygyűrű volt. Azt pedig igazán nem taná­csos — elveszíteni. Az asszo­nyok a legjóravalóbbnak talált férfiről is fel szokták téte­lezni, hogy néhanapján a sze­relemnek e kerek zálogát a mellényzsebbe csúsztatja. Hát hogyne szakadna a kukliprédi­­kációk keserves kálváriáján kívül a gyanusitgatásoknak egész özöne — arra a boldog­talan férjre, aki egyszerre csak e kincs nélkül csupaszuj­jason mer jobb fele előtt meg­jelenni. Úgy gondolkozott Kánya ur is, amikor egy esős éjszakán egy úgynevezett férfiestély­ről ballagott nagy vigan haza­felé. Nagyszerűen mulatott . . . üsse kő, de van élvezet abban, ha az ember egyszer amúgy istenigazában megint legény lehet. Igaz, hogy talán dörömbölni fognak odahaza, de sebaj. Az­ért is bemegy méy egy ká­véházba. Már az ajtónál volt. Egyszerre csali tekintete vé­letlenül odatévedt a kezére. Uramfia! Mi ez? A jegygyűrű eltűnt. No ennek a fele sem tréfa! Szinte érezte, hogy hideg verejtékcseppek olvadnak le a homlokáról. Vége volt minden merszé­­nek. — Parancsol kérem ássan! — karattyolt a pincér. — Hjah igen! . . . Hozzon, hozzon . /.tudja, mit, hozzon egy gyertyát. — Igen, gyertyát. Künt, ta­lán ép az ajtó előtt elvesztet­tem a gyűrűmet, érti ?! A pincér végre is megértet­te. Szegény Kánya egy fél­óráig kutatott, vájkált a sár­ban. Jó darabig vissza is ment, amerre járt. Sehol! . .. semmi! De népcsődület, az lett. Va­laki megjegyezte, hogy “az a részeg fráter itt bolonddá tart bennünket”, s Kánya uram­nak sietve kellett menekülni, hogy holmi elagyabugyálások­­tól megmeneküljön. Rögtön be is szaladt a rend­őrségre és bejelentette nagy buját. Mikor pedig hazatért, igen jámbor és szerény volt, és fel­tűnően sokat tartotta balke­zét a nadrágzsebében, holott az máskor nem volt szokása. Hivatal előtt aztán rögtön egy ékszerboltba sietett1, és . megvett egy hasonló karika­gyűrűt, amelybe azon melegi­­be bevésetté: Dag Hammerskjold, az Egyesült Nemzetek szervezetének fő­titkára, napokon át tárgyalt Pekingben Chou En-lai kinai kommunista miniszterelnökkel a 11 amerikai repülő szaba­­donbocsáíás-' érdekében. A Jó Pásztor Verses Krónikája ÚJÉV UTÁN Irta: SZEGEDY LÁSZLÓ Elmúlt már az újév, rohan uj folyója, rajta hánykolódik éltünk uj hajója. Fehér hab, zugó hah, szennyes hullámhátou, morajlik az örvény, fenyeget a zátony. Hogy küzdünk meg ennyi bajjal, ennyi vésszel, megáld-e az Isten elég hittel, ésszel? Mert a hit iránytű, józan ész a kormány, s szivünk a lobogó a főárbóc ormán. Zátonyra jutunk-e, avagy révbe érünk, merre, hova sodor forró bűnös vérünk? Merre, mikor köt ki életünk hajója? Mindhiába kérdjük, isten a tudója! Elmúlt már az újév: rohan a vonatunk s akarjuk-e vagy sem: mi is rajta vagyunk. Tizenegy pilótánk fogoly még Kinába, s harcolunk bár értük, eddig mindhiába. S jaj, lehull ajkunkról az újévi mosoly: van ott még sokezer, sok más U. S. fogoly! Hisz mi nálunk eszmény, ami nálunk szentség: Szovjet-országokban az mind csak nevetség. Lapjukat bár otthon magyar nyelven Írják, vörös sajtó-pókok a magyar vért szívják, így volt ez a múltban, igy van a jelenben, s könnyes szemmel várnak a segedelemben. Elmúlt már az újév ... de lelked nem látom; felelsz-e, ha kérdlek, jó felebarátom? Gyötör-e az élet, kinoz-e a tudat, hogy van, aki vérzik és van, aki mulat? Egyik emlber sorsa csupa küzdés, pokol, másik meg a délen telelget valahol, Egyik ember bőven hullatja a vérét s más tűzi mellére hőstettei érmét. Egyik embert nyúzzák, operálják, metszik, más operába jár, ha neki úgy tetszik. Egy szemét vesztette, vagy már nincsen lába: másik “hc;e-huja” táncol a kocsmába. Oly döbbenetes a balsors ember-mérleg: megzavarodik az érző emberiélek! ..... ^,.1....y “Mariska, 1902, IV/29.” Az ötlet nagyon tetszett ne­ki. Kijátszotta egyszerűen a balsorsot, s most már nem járt zsebbesülyesztett balkéz­zel. Délután megint megeredt az eső. Az asszonyka úgy találta, hogy az éjszaka talán mégis túlságosan pattogott s engesz­telőig kisérte ki uracskáját. Kánya ur természetesen megbocsátott. Azon boldogan kinyitja az esernyőjét és . . . Mi ez? Fényes karika gurult ki on­nan,— az álnok jegygyűrű volt. Az asszonyka is észrevette. Felkapta s majd az egyik, majd a másik gyűrűt nézte vil­lámló szemekkel. — Tóni, mit jelent ez? Kánya uram természetesen zavarba jött, majd nagyot fo­hászkodott és elmondott min­dent becsületesen. A hatás azonban más volt, mint aminőre várt. — Hát ez az őszinteség?! így kell rászedni egy becsüle­tes asszonyt! — pattogott ide­gesen az asszonyka. Ki tudja, mit mivelsz még, amiről nem tudok. Óh, milyen hazugok is vagytok ti férfiak! — De édesem! A házi béke kedvéért tettem, mert tudom, hogy milyen ideges vagy . . . Mit, én ideges ?! Hát ta­lán szemet hunyjak, mikor a férjem megcsal? Az a gyűrű nem esett le az ujjadról, mert azon jó erősen állt, azt te le­húztad, azt zsebre akartad ten­ni .. . Nőtlennek akartál lát­szani. Kánya uram bosszúsan el­ment . . • — Hát tekintetes uram, lás­sa ilyen az asszony! No de ezentúl csakugyan a mellény­zsebbe teszem a gyűrűt, on­nan legalább nem eshetik le az ujjamról! — fejezte be keserű humorral Kánya uram a dupla jegygyűrűk történetét. , K IS IIÓNIKA ÖRMÉNY ÉSZJÁRÁS Nagy tűzvész pusztította Szamosujvárt 1857-ben. Meg­kezdődött úgy déltájban és másnap reggelig folyton tar­tott a tűz. Menteni semmit sem lehetett, de az örmények, mint afféle keleti kényelem­­szerető nép, nem is igen buz­­gólkodtak az oltásban, hanem Szent Flóriánra bízták a na­gyobb munkát. Egymás után dűltek össze a házak, roskadtak be a tetőze­tek és mikor mindenki azt hit­te, hogy a tűz elcsendesedett, váratlanul uj helyen bukkant fel a vörös kakas az emberek nagy rémületére. Egyik ház­ról a másikra, egyik utcából a másikba terjedt és rövid idő múlva épp a Ferenc-rendi ba­rátok teplomát nyaldosta, a \nikor a bámészkodó örmé­nyek egyike letérdel Szent Flórian szobra elé és igy imádkozik fenhangon: — Dicsősiges Szent Flari­­án legalább tartsál meg az is­ten házát, ha mijink el is ig! A háta mögött álló örmény erre meglöki a másikat és han­gosan, hogy az előbbi is hallja, a fülébe kiállt: s — Tudod, mir kirí úgy ez a Lakács Szent Flariánt? — Há mir? —- Hát csak azir, hogy a templom pallásán niki is van három szalonnája felakasztva. SZOCLALIZMUS A dominikai diktátor öccse Hector Trujillo, aki a sziget­­köztársaság elnöki tisztjét töl­ti be, aláírta az uj törvényt, amelynek értelmében nemzeti tulajdonba veszik át a vil­lanyossági vállalatokat és a telefon szolgálatot. ŐSI LELET Jeruzsálem zsidó városré­szében kétezer év előtti zsidó temetkezési barlangot ástak ki egy ház épitése alkalmával. Agyag és üveg edények vol­tak a sírokban. CIGARETTA Száz-egynéhány esztendővel ezelőtt történt, hogy Egyiptomban egy bennszülött katona, aki tör­ténetesen elvesztette a pipáját, nagyot gondolt^ va­lahonnan darabka india-papirt kerített elő, dohányt sodort bele és meggyujtotta. Az ismeretlen katona ezzel az egyszerű tényke­déssel megteremtette a cigarettát. Egy évszázaddal ezelőtt persze még egészen más arányok között ingadozott az emberiség által elfo­gyasztott dohánymennyiség, mint ma. íMig akkori­ban Angliában évenkint 16 millió font dohányt dol­goztak fel, manapság a feldolgozott, egyedül Angliá­ban elfogyasztott dohánymennyiség meghaladja az évi 120 millió fontot. Köztudomású, hogy a dohányt egy Jean Nicot nevű francia ültetvényes hozta be Európaija, de a feltevésnek, mintha a dohányt Angliában 1586-ban elsőnek Sir Walter Raleigh vezette volna be, semmi alapja nincs. A hagyomány szerint a nemes angol lo­vag ugyanis szenvedélyes dohányos volt és miután hazájában sehogy sem tudott dohányra szert tenni, állandóan utazgatott, hogy szenvedélyét valamiké­pen kielégítse. A szakszerű megállapítások ezzel szemben mások. A dohányt minden valószínűség sze­rint már 1556 körül Sir John Hawkins hozta be Ang­liába és az akkor még rendkívül költséges élvezetnek először Islingtonban, a “Ped Bull Inn” című csap­székben hódoltak az emberek. Az államhatalom nem nézte jó szemmel a do­hányzás elterjedését és 1614-ben I. Jakab király ren­deletet adott ki a dohányzás ellen, a kincstár pedig 1 font dohányra 6 shilling és 10 penny adót vetett ki. Bizonyos, hogy a dohányzás semmiesetre sem használ az egészségnek. Az élvezet, amit nyújt, két­ségkívül a doljány nikotin tartalmának tudható be, már pedig a nikotin erős méreg. Ezzel szemben, mint minden narkotikum, a dohányzás egyszersmind meg­nyugtatja az idegeket, sőt csillapítókig is hat és min­denesetre sokszor bizonyul vigasztalónak válságos pillanatokban. A politikai világ és a zirodalom kimagasló egyé­niségei közül a legtöbben már kora ifjúságukban be­hódoltak a dohánynak, amelyről Charles Kingsley azt állítja, hogy a “szegény ember eledele”. Tenny­son, a világhírű angol költő, méregerős fekete sziva­rokat szitt és ezenkívül tubákolt is, Pőt alkalomadtán pipára is rágyújtott. Ő volt az, aki azt állította do­hányzacskójáról, hogy az elég terjedelmes az egész államkincstár befogadására és elég szép, hogy1 egy Kleopátrának fejdiszül szolgáljon. Carlyle és Dar­win lemondtak ugyan a dohányzásról, ám hamaro­san ujravisszatértek kedvenc szórakozásukhoz. Car­­lylenek orvosa tiltotta meg a dohányzást és a költő saját állítása szerint rettenetesen szenvedett, különö­sen az első időben a dohányzás nélkülözése miatt. Egy szép napon azután, amikor történetesen az erdő­ben sétált, nagy meglepetésére egy bokor tövében pi­pát, dohányzacskót, tüzelőszerszámot talált. A hol­mit nyilván valamelyik kiránduló, vagy lovas veszít­hette el útközben. Carlyle nem sokat töprengett. Fog­ta a pipát, jól megtömte dohánnyal, rágyújtott és azontúl nyugodt lelkiismerettel dohányzott tovább. Darwin még sokkal rövidebb ideig türtőztette magát és csupán négy hétig állta meg dohányzás nélkül. Hasonlóképpen szenvedélyes dohányosok vol­tak Thomas Hobbes és Dean Aldrich, akik naponta 10—12 pipát is elszittak, amikor pedig fogadtak egy­mással, hogy egy napig megállják dohányzás nélkül, mind a ketten elvesztették ezt a fogadást. A dohányzás lelkes rajongója volt Lord Byron is. Lord Wolseley, a nagynevű bíboros késő ivadéka, maga is kiváló angol államférfi, valóságos rekordot állított fel a szivarozás terén. Óránként öt szivart szitt el. Szenvedélyes dohányos volt Bismarck herceg is, a vaskancellár, aki még a königgraetzi csatában sem mondott le a dohányzásról. AKCIÓ A MAGYAR CSOMAGKÜLDÉS megkönnyítése Érdekesen Néhány hónappal ezelőtt közöltük, hogy a magyar kor­mány az amerikai szeretet­­csomagok vámját az amerikai küldők dollárban is leróhatják — fontonkint egy dollárral. Bár az amerikai rokonok és barátok szívesen átvállalnák óházai szeretetteiktől a vám terhét, ezt az uj rendet még­sem voltak hajlandók elfogad­ni, mert úgy érezték, hogy ez­zel a hallatlanul magas vám­mal tulajdonképen nem is vá­mot fizetnének, hanem dollá­rokat ajándékoznának a dol­lárokra éhes kommunista kor­mánynak, i[y módon közvetve támogatnák a kommunista re­zsimet. Az itteni csomagkül­dő vállalatok éppen ezért nem is hozták forgalomba az egy­dolláros vám jegy eket és igy az uj rend papíron maradt. Az amerikai rokonok és barátok továbbra is vámfizetés nélkül küldték az Óhazába a csoma­gokat és igy a vámot az óha­zai címzett volt köteles és kénytelen megfizetni. Sokak­nak nagyon nehezükre esett ezt a vámot forintban leróni, sok esetben visszajött a cso­mag, mert az óhazai címzett nem tudta azt kiváltani. Most Brack Miklós, a U. S. Relief Parcel Service igazga­tója, vállalkozott arra, hogy ezen az áldatlan állapoton, ha csak lehetséges, segítsen. Érintkezésbe lépett az illeté­kes magyar hatóságokkal, hogy jobb feltételeket eszkö­zölhessen ki: alacsonyabb vá­mot dollárban, vagy alacso­nyabb vámot, forintban. Némileg biztató jel, hogy a magyar kormány két postai tisztviselőt megbízott azzal, hogy ebben az ügyben Brack Miklóssal tárgyaljanak janu­ár közepén a svájci Zürichben. Vérmes reményeket mégsem füzünk ebhez a találkozóhoz, mert tudjuk, hogy a magyar kormánynak egyáltalán nem szívügye a magyar népnek juttatott amerikai segítség. HIBÁTLAN ORDÍTÁS Széchényi Istvánnál egy ebéden jelen volt Deák Ferenc, Pulszky Ferenc és több más barát. Döbrentey Gábor egy könyv­vel a hóna alatt jelent meg és átnyújtotta azt Széchényinek. — Az első magyar könyv, amelyben nincs sajtóhiba — mondotta. Nagy csodálkozás közben Deák vette a kezébe a köny­vet és felolvasta a cimlapot — Shakespeare remekei, Döb­rentey Gábor orditása szerint. Az egyiittlevők jót nevettek Döbrentey kijelentésén, aki nem is vette észre a nagy bűz­­góságában, hogy már a cím­lapon kifelejtettek egy f-betűt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom