A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-06-24 / 25. szám

2-IK OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE good shepherd publishing company Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: így évre __________________$6.00 Fél évre __________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year ________________$6.00 Half Year ________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. AZ UJ AMERIKAI POLGÁROK Mult héten Cleveland városában megindító ün­nepségeik keretében zajlott le a “New Citizens Day”, az uj amerikai polgárok felavatásának napja. Százá­val nyerték el uj honpolgárságukat magyarok is, és az ország más városaiban, ahol nagyobb csoportok­ban találhatók magyarok, hasonló ünnepségek vol­taik. Ezeknek az ujamerikásoknak mindenkinél jobb okuk van arra, hogy jó amerikai polgárok legyenek, és reméljük, lesznek is. A háború utáni évek mene­kültjei ők, szemtanúi egy világ összeomlásának. A szenvedések és megpróbáltatások után a béke és biz­tonság Ararát hegyén érezhetik magukat ebben az országban. Egy szabad nagy ország polgárának lenni azon­ban egyben kötelezettségeket jelent. Azt a kötele­zettséget, hogy ennek az országnak szellemében kell élni. A demokrácia szellemében élni ,annak módsze­reit követni nemcsak ünnepi szónok-frázis, hanem gyakorlati életforma, amelyet a szürke hétköznapo­kon is követni kell. Tárgyilagosság és türelmesség, mások szempontjainak megértése, az előítéletek le­­vetése nélkülözhetetlen kellékei a demokratikus élet­formának. Ezek az uj amerikai polgárok nehéz megpróbál­tatásokon estek át. Óhazájukban is, amíg átvereked­ték magukat az újvilág kapujáig és az ujhazában is. amíg beékelődtek az uj életviszonyok közé. Tudjuk, hogy sokaknak nehezére esett az átformálódás, amíg az elszakított gyökerek helyett uj gyökereket eresz­tettek, -Legtöbbjük azonban ma már megállapodott és megerősíti lojalitásukat is, ami nélkül csak idege­nek maradhatnak ebben a hazában. SZEGÉNY FR IGENT! A1 Capone hajdani jobbkeze, Frank Frigenti, akit más olasz gengszterekkel együtt vissza depor­táltak fatornyos hazájába, össze trombitálta sorstár­sait és “éhségmarsot” rendezett Róma utcáin. így akarta társaival együtt felhívni az olasz kor­mány figyelmét arra, hogy nyomorban élnek, mert nincs mit enniük. A felvonulás kudarcba fulladt, mert a haragos olaszok jól elverték a tüntető gangsztereket. Frigen­­tit most egy nápolyi kórházban ápolják. Azt pana­szolta az újságíróknak, hogy “a koldus Itáliában” nincs mit enniük. Bezzeg Amerikában jól éltek, dús­káltak minden földi jóban. — Szánom-bánom, hogy rossz útra tértem, — jelentette ki az ex-bandita — most Amerikában él­hetnék, saját házamban. Késő bánat ebgondolat, mondjuk mi. Csak úgy mellékesen jut eszünkbe a költő mondása: “Nápolyt látni és meghalni”. Nem kellene ide küldeni az ösz­­szes amerikai gangsztereket? TÖBB EMBERSÉGGEL A new yorki Animal Welfare Institute jelentése szerint az állatvédelem jelentősen fejlődött az el­múlt évtized alatt. A vágóhidakon is több emberséggel folyik a marhák ,sertések leölése. Az európai példát követve, az állatokat előbb elkábitják. Minnesota nagy hús­feldolgozó üzemeinek mészárszékeiben az állatokat előbb carbon dioxiidevel teli gázkamrákon vezetik keresztül. Itt elkábulnak, úgy, hogy amikor már le­szúrják őket, nem is tudják, nem érzik, mi történik velük. Wisconsinban villanyárammal kábítják a vágó­marhákat. Missouriban nagyere jü f ényszórók bénítják meg az állatot, úgy, hogy valóban fájdalom nélkül vesztik életüket, mert a villanykalapács ütését már nem érzik. Uj törvények szabályozzák a mészárszékeket és különf éle emberséges egyesületek vigyáznak rá, hogy betartsák ezeket a törvényeket Eisenhower elnök sorra kezet fogott a Canada Cup International golfmérkő­­résre érkezett japán együttes 25 tagjával. MÁTYÁS ÉS ILONKA Irta: LÁZÁR ISTVÁN Áll még a sárga ház, az emeletes vadászkastély' ahol Mátyás király mulatott a va­dászatok idején. Kint Hűvös­­völgyben, a Hidegkuti-uton, omladozik egy gyönyörű, tiz- Toldas park közepén. Óriási fenyők, évszázados akácok, latalmas tölgyek, hársak, nyírfák mesébeillő erdeje övezi a történelmi helyet, ahol a nagy király szerelmi románca szövődött Szép Ilon­kával, itt lent, a Pilis-hegy alatt. 0 Régi kőkapulábak őrzik a tündérparkot, a kaput elvitte már az idő. Csak egy fára szegzett papirtábla jelzi hogy idegeneknek tilos a bemenet. Szép Ilonka! Csak egy kis erdei virág volt, egy árva napsugár, de a nagy király szerelmén keresztüli magyar királylegendák és idillek leg­kedvesebb hősnőjévé fino­mulva, . mégis beragyog édes ’eánylelke a magyar történe­lem ablakán. Keskeny utacskák szelik át a hatalmas ősparkot, fehér sávok a fák napfoltos árnyé­kában, a kastély felé kanya­rognak, amely patinás szép­ségében ott áll a domb felett. A bejárata előtt két jegenye­­szerű, óriási akác emeli tere­­bélyét a sugárzó egekre. # Mély megindultsággal tű­nődünk az ötsoros kőlépcső alján: itt járt, itt élt, itt lé­legzett, itt mosolygott, itt szeretett s szenvedett Hunya­di János dicső fia, ebben a sárga házban, az óriási fák alatt. Lebegő árnyalakja mintha elsuhanna ott, a nagy fenyők mögött. Rezzen az ág és Lent a park mélyén, sírni kezd valami különös madár. Csend, fény, a fűszálak is hallgatóznak, aztán felsóhajt az őspark mélyen és titokza­tosan. Régi szarvasaggancsok dí­szítik a vadászkastély hom­lokát, amelyre nagy és fényes múltak finom redőit lehelték az idők. A kastélynak hat szobája van, fent is, lent is három, mind különbé járatú, parkranyiló, vastagfalu, ódon vendégszoba, régi vadászurak pihenőhelyei.' Talán ott túl, a szélső nagyobbikban aludt a király. A tágas ebédlőben még áll a falbaépitett szürke kőkan­dalló, hol nagy fahasábok lángadoztak hideg éjszaká­kon. És megvan még a kony­­rában a régi tűzhely is, ezen készítették Mátyás király va­dászlakomáját, a finom szarvaspecsenyét. Szabad »ra­kott tűzhely. Az ablakokon régimódi zár, vasrózsás pléhtábilák falba­épitett éléstár szellőztető nyí­lásokkal, lent nagylépcsős pince, itt hüsitgették a király hires aszuborait. Minden a régi, ahogy akkor volt, a szobák lelke is, csak a bútorait ette meg az idő. A napvilág beragyog, de a szá­zadok doha meglapul a falak közt, mint valami nehéz siri I eh elet. A főajtó bezárul mögöt­tünk, ott hagyjuk a szobák töprengő, titkos csendjét, de a múlt velünk jár az őspark sóhajtozó fái közt. Ott hatal­mas kőmedence áll, csupa mo­ha, közepén trombitás tritan, jó tágas kőkatlan, bizonyosan ebben fürdött a király. Rej­tett zugok mohaszakállas kő­padokkal, amott egy kis lu­gas szakadozott kőzsámoly­­yal, körötte örökzöld-erdő, fölötte egy kis Mária szobor mereng az időkön. Ki tudja, ki imádkozott eb­­oen a kis szentélyben? A park balszélén, elvirág­­zott orgonabokor tengerében kripta áll, kis kápolna, sem­mi sincs benne, csak egy föld­­revetettjárisztus-kereszt, kő­­páditTjgpiMwflái vly repedezett, hogy rá se lehet lépni, az em­ber könnyen bezuhanhatna a halottak közé, kik itt alusz­­szák örök álmukat. Kik lehet­nek? Se jel, se Írás. Csak a kripta padlásán van egy kis szobor: Mátyás király néz át a túlsó hegyekre, hol hajdan a vadat űzve, találkozott Szép Ilonkával. Szép volt az ő szerelmük, szép és szomorú románc. Szi­vek, kik egymásé sohasem le­hettek ! A királyt lekötik az országiás gondjai s megfeled­kezik az erdészkunyhócská­­ról, hol annyi boldog napja telt. A Virág elhervad a pilisi hegyek közt, a fák koronája HÁTRALÉKOS ELŐFIZETŐK FIGYELMÉBE! WINNÉTKA kis hetilapja nekilendült, hogy hátralékos előfizetési dijait behajtsa. Ezen akció folyamán jelent meg a lapban ez a közlemény: “Szerdán délután megjelent lapunk kiadáhivatalában egy előfizetőnk és pontosan meg­fizette az előfizetési dijat. Azt is elmondta, hogy farmer és egy kis eső nagyon jól jön­ne neki. Nem Ígértünk neki semmit, de még aznap este megeredt az eső. Ezt az ese­tet nem dicsekvésként említ­jük, hanem csak rá akarunk mutatni, milyen hasznos do­log, ha idejében megfizetjük előfizetési dijainkat. aranybarnára sárgul, mire szabadulhat a budai palotából és lóra pattanva, kivágtat, a Nyékvölgyön, a pilisi hegyek­be. Ott az erdészkunyhó! De mintha mély áhítatba ros­­kadva, térdelne az is á domb alatt; pirinyó ablakán babvi­rágos függöny, a kéménye se füstöl, a' kapuja is zárva. Szép Ilonka! Ott fekszik sze­gényke a csipkés ágyán, arca fehér liliom, csak nagy kökör­csinkék szemében ragyog a hűsége, a szerelme, a szen­vedése, mint valami mennyei titok. A király odaborul, zokogva csókolja kicsi, vértelen kezét és a leány megbocsátóan mo­solyog. Késő! Mire lehull a falevél, mire leszáll Márton püspök napján az.,öpzi_kö<t. a pilisi hegyekre, már ott dom­borul Szép Ilonka sírja a ha­tárhegy alatt. Hervadása liliomhullás volt, amint a költő mondja, de édes tiszta lelke átsugározta a lángelméjü Mátyás király éle­tét, elmúlása pedig megszen­telte fájdalmával nagy Hu­nyadi dicső fiát, amikor meg­siratta Szép Ilonkát titokban itt e vadászkastély lombtalan fái között. A CIVILIZÁCIÓ MENTESÍTI a lelket Egy amerikai újságíró a legsötétebb Afrikában embei evő kannibál-törzsre akadt, amelynek törzsfőnöke folyé konyán beszélt angolul és s 1 e g v á 1 asz té k o s a b b, legfino­mabb kifejezéseket használ­ta. — Hol tanult meg ilyen ki­tünően angolul? — kérdezte az amerikai újságíró csodál kozva. Oxfordban, — válaszolta a törzsfőnök — ahol hat éven át folytattam tanulmányo kát. És Angliából való visszaté rése után is Ugyanúgy evett emberhúst, mint azelőtt? — kérdezte az újságíró. — Azt már nem tiltako zott a törzsfőnök. — Most tá­nyérból eszem, késsel és vil Iával. John Foster Dulles Antoine Pinay Harold MacMillan United States France Great Britain Dulles amerikai, Pinay francia és MacMillan ango’ külügyminiszterek a san franciscoi konferencián ta­nácskoznak a szovj ettek Magyar tragédia New Yorkban Német újságíró látogatása Ábrahám Pál zene­szerzőnél az elmegyógyitnézetben. NEW YORK, — Távol a várostól, Queensben, hatalmas épülettömb emelkedik. Számos sárga ter­méskőből épült házból áll, s ezek között a Creedmo-or State Hospital, New York elmegyógyintézete. Utób­biban él, jobban mondva, sínylődik tiz éve egy ember, kit az egész világ ünnepelt és aki melódiáival millió­kat bűvölt el: Ábrahám Pál, a magyar operett-kompo­nista, “Bál a Savoyban”, “Hawaii rózsája”, “Viktó­ria és huszárja” s számos más dal éls sláger szerzője. Európában még most is játszák őket s filmváltozatuk még fokozta népszerűségüket. Rádiókban is mindun­talan hallhatók operettjeiről készült hanglemezek. A világ azonban, melyben Ábrahám Pál ily di­csőséget — és gazdagságot is — élvezett, megfeled­kezett róla. Számtalan barátja, kiadói, kik rengeteg pénzt kerestek rajta, a művészek, kik operettjeiben oly nagy sikereket arattak, a muzsikusok, kik cso­dálták — s talán irigyelték is —, mit sem törődnek vele. Szegényen, élő halottiként, kiről senki sem vesz tudomást, tengődik Abraham Pál, elzárva a külvi­lágtól. Csak néhány emlber látogat el nagyritkán hoz­zá Creedmoorba. Annál is magányosabban él, mivel az országban egyetlen hozzátartozója sincs. Felesé­ge, kitől már régen elvált, Budapesten él, s gyerme­kek nem születtek ebből a háazsságból. Valaki, aki még nem feledkezett meg Ábrahám Pál boldogító, örömet sugárzó zenéjéről, kért meg keressem fel az intézetben. Végtelenül megrázó és elszomorító találkozás volt. Az első nyomasztó ér­zés, amely fogadott, hogy minden ajtó csak befelé nyílik, aztán automatikusan bezáródik mögöttem. A várószobában kis zongora áll. Megjelenik a hosszú folyosó végén Ábrahám Pál. Nehézkesen jár, s kissé elhízott. Haja még meg­lehetősen süni, fekete, s csak néhány ezüstös fürtöt rejt. Kísérője közölte velem, hogy az amerikai zene­szerzők egyesülete tetőtől-talpig kiöltöztette a telje­sen lerongyolódott embert. Mikor 1945-ben (beszállí­tották ide, oly súlyos beteg'volt, bogy orvosai közeli halálától tartottak. Most semmi nyomát sem mutatja betegségéneik. De a kép azonnal megváltozik, amint beszélni kezd. Szájára illesztett ujjal közeledik hozzám. '' — “Pszt, pszt!” — és ijedten néz körül, hogy vájjon a várószoba ajtaja be van-e csukva. Nem beszél, csak alig érthetően suttog. Amit mond, még érthetetlenebbé válik, mivel elfelejtette feltenni müfogsorát. Suttogó ebszélgetésünk folya­mán le nem veszi ujját a szájáról, hogy senki más ne hallja, mit mond. Ábrahám Pál egy elmeháborodott különleges világában él. Ez az ő világa: a múltja. Elmeséli, amennyire már meg lehetett érteni —, hogy Ham­merstein Amerikában is elő akarja adni a “Bál a Sa­­voyban”-t és ezért tíz-ezer dollárt ígér neki. Átadok neki egy svájci újságcikket, mely a “Ha­waii rózsája”-ról szól. Kitépi kezemből és zsebébe jyüri. Aztán hirtelen megelégeli a társalgást, feláll ás elbúcsúzik. Megkérdezem, nem volna-e kedve szerzemé­nyeiből zongorázni valamit. Az ápoló beleegyezőleg bólint és ami most következik, borzadállyal tölt el. A zongora körül betegek ülnek, néhányan ször­nyű arckifejezéssel. Mások teljesen bárgyú arccal ácsorognak. Ábrahám Pál leül a zongorához és ját­szani kezd. A betegek -nem figyelnek rá. A zeneszer­ző összes melódiáira jól emlékszik még. Úgy játssza, őket, mint egykor, szabadon, elegánsan és még min­dig jó technikával. De észre sem veszi, mily szörnyű hangszeren játszik, — lehangolt, fahangu, zörgő ma­sinán. Nem vesz észre semmit a borzalmas hangok­ból, csak önfeledten zongorázik. Aztán egy akkord dal hirtelen befejezi és szó nélkül eltűnik, szobájába rohan, melyet 14 más lakóval kell megosztania. iSzekrény nincs a szobájában. Reggel 5:30-kor fel kell kelnie és este 7:30-kor lefeküdni. Lépcsőket kell sepernie és a folyosót súrolnia. Ápolója szerint a legszelídebb és legbarátságosabb betegek közé tar­tozik. Betegsége akkor kezdődött, mikor Gubából a JSA-ba kapott beutazási vizum-ot. Akikor a “Bál a davoyban” előadását várta, melyet beígértek neki. Hirtelen megállt a forgalmas -utca közepén és a járó­kelők csodálkozására egy láthatatlan zenekart kez­dett dirigálni. így szállították a creedmoori intézet­be, melyet azóta sem hagyott el. Az anyakönyvvezető végé­re járt a “Monika-rejtéíy”­­nek és megállapította, hogy az egyik anya egy regényt ol­vasott, amelyet azután a töb­bi szülőnőnek is kölcsönadott és a romantikus, happyendes regény szimpatikus főszerep­lőjét M-onikának hívták. SZÉP NEVET KAPTAK A ludwigshafeni anyaköny­vi hivatalban egy hét alatt 16 újszülött 1 e á n ygyermeket anyakönyveztek Monika név alatt. A Mónikák egy és ugyanazon korház szülészeti osztályán láttak napvilágot.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom