A Jó Pásztor, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)
1955-05-27 / 21. szám
W OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; _________Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította_________ Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó i THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY í Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office »1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 '_________________««-53__________________ s ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre ________________„__$6.00 One Year _________________$6.00 Fél évre ----------------------------$3.50 Half Year ________________$3.50 ntered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office J of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. A MŰVÉSZET NEMESEI j Yoshiko Kugo 23 éves filmsztár egy márki leánya és Murakami császár leszármazottja. A család 947-ig vezeti vissza a családfáját, amely egyike a legrégiebbeknek Japánban. : * 16 éves korában kezdte karrierjét Yoshiko a To-Jio filmstúdióban és a család ezért nyomban kitagadta. Azt is megtiltották, hogy a nevét használja. Csak amikor MacArthur eltörölte a nemesi címeket és rangokat, írhatta ismét családi nevét a filmjeire. Érdekessé teszi az ügyet, hogy Yoshiko kijelentette: az igazi nemesség a művészet és tehetség, Isten adományai, nem pedig a mesterségesen gyártott iemberi rangok és címek. Az, hogy ma Japán legnagyobb drámai művésznőjének ismerik el, Yoshiko szemében még a császári rangnál is többet jelent. A márki családja, a papa, valaha a japán Felsőházban ült ,és törvényeket hozott, talán nem értik meg saját gyermeküket. A filmgyártást lenézik, számukra megalázó, hogy Yoshiko az egész világnak mutogatja magát a mozik mágikus fehér vásznán. De a japán köszönség és újabban az amerikai is, amely egyre több japán filmet lát, Yoshikonak ad igazat, aki ma a filmvilág igazi császárnője. A VASÚTI DETEKTÍV n . ay at a v innSTON TAVASZI SZELLŐ Moszkva felől tavaszi szellők fujdogálnak. Molotov orosz külügyminiszter mosolygó arccal áll oda fényképezőgépek és a televíziós felvevők elé. Békés együttélést, együttműködést, semlegességet, gyilkos iegyvcrcn vasolja a békeszerető Kreml. Azt a jó tanácsot adják nekünk az oroszok, hogy mondjunk le a németek felfegyverzéséről, romboljuk le a földkerekséget átfogó légibázisainkat, aztán majd ők is megmutatják, hogy jó fiuk. Csakugyan, olyan jó fiuk, hogy még Titoval is békülni akarnak. És hogyan akarnak! Anynyira akarnak, hogy a majdnem Sztálin nagyságú Kruscsevet meg a kirakat-Bulganint, 36 fényes éremmel a mellén, küldik Belgrádba megtisztelő vizitre! A kommunista termeszhangyák minden országban felváltva békét fuvoláznak és kigyót-békát szórnak hazájuk háborús uszitóira. Az ausztriai békekötés nyomában támadt ez a közhangulat. De a józan ész szavának nem szabad elhallgatnia ezeken a napokon, amikor csakugyan jelei mutatkoznak annak, hogy a szovjet békességet akar egyidőre. Elhisszük, hogy békességet akar egyidőre, mert egyrészt nagy gazdasági bajok vannak odahaza és a csatlós gyarmatokban, másrészt már nem bíznak rengeteg emberanyaguk révén katonai fölényre. Ha békességet akarnak, megkaphatják, hiszen mi mindig ezt akartuk, már tiz év óta ezt akarjuk s nem rajtunk múlt, hogy béke helyett hidegháborút kaptunk, koreai és indokinai véres háborúkkal felmelegitve. De nem szabad megfeledkeznünk a kommunista pápának, Leninnek, arról a tanításáról, hogy a kommunisták ne döngessék örökösen a fejükkel a falakat, hanem alkalmasint visszakozzanak egy lépést, hogy aztán két lépést tehessenek előre. És arról se feledkezzünk meg, amit 25 év előtt a kommunista világszövetség (Komintern) vezetője. Dimitri Manujliszki mondott: “A pusztulásra Ítélt hülye kapitalista országok meg fognak ragadni minden alkalmat, hogy velünk barátkozzanak s ezzel vesztükbe rohannak. Mert mihelyt ők botorul biztonságba ringatják magukat, mi vasököllel megint lecsapunk rájuk.” Ezekre a változhatatlan kommunista célkitűzésekre emlékezve fogunk barátságos alkudozásba bocsátkozni a szovjettel. A Nyugati pályudvar detektivkiirendeltsége közölte velünk telefonon, Ihogy ott az öt óra tizenöt perckor induló wieni gyorsvonat egyik elsőosztályu fülkéjében K. Simon főispán zsebéiből Eizig Izidor ismert veszedelmes utazó zseb itolvaj kilopta egyezernyollcszáz koronát tartalmazó levéltárcáját. A detektívek elfogták a zsebtolvajt és a pályaudvari rendőrőrszobán helyezték öl, ahonnan a rendőrök őrizetéből, kalapja, kábát ja és értéktárgyainak hatszáz korona készpénzé nek hátrahagyás ával megszökött. Figyeljük a pályaudvart és az induló vonatokat ! * A telefon jelentés után átkutattuk a pályudvart és miután nem találtuk meg Eiziget, mégis csak beszálltunk egy másodosztályú félfülkébe és azt magunkra zártuk. Azon a szakaszon szolgálatot teljesítő kalauzzal közöltük, hogy mi vagyunk benn, ha lehet, ne háborgasson bennünket. A HADITERV Amikor a vonat kirobogott a pályaudvarról, öreg kollégám egy vasúti fékezőzubbonyt és sapkát adott át azzal, hogy Füzesabony állomás előtt vegyem magamra az álruhát. Amennyire lehet, változtassam el arcomat, kezemet is piszkot jam be, úgyhogy olyan legyek, mint egy vasúti fékező. — Nézze öcsém — szólt hozzám, én nem szállók ki a vonatból, mert könnyen észrevesznek vagy megismernek. A vasúti állomással szemben lévő szálloda kávéháziba menjen be és ott nézzen körül. Igyon valamit. Az ismert zseb tolvajok, ha Füzesabonyig sikerült valamit megvágniok itt szoktak deszállni és ebben a kávéháziban várják meg a legközelebbi vonatot vagy ha nem jón vonat, a szanouauan maradnak. Hátha itt lesz Eizig Izidor is. Én elmegyek Miskolcig és a hajnali vonattal visszajövök. Addig legyen résen, nyissa ki a szemét de egyedül ne intézkedjék, mert talán zsebbtovajok megtámadhatják. ÁLRUHÁBAN Megfogadtam az öreg rendelkezésiét és hozzáfogtam a maszkirozáslhoz, Ott átöltöztem és levetett ruháimat az öreg magához vette. Megérkeztünk Füzesabonyba. Egyenesen a kávéházba mentem. Teát kértem és alighogy a pincér a belső szobán át a konyha felé ment, az ajtó nyílásakor m e g pillantottam odabent K. Jóska ismert utazó zsebtolvajt és Ernát, Sz. Béla utazózsebtolvaj feleségét. Egy harmadik férfi is volt velük, aki azonban hátai ült felém és nem láttam az arcát. Hátulról úgy nézett ki, mint Eizig Izidor. A FIGYELÉS Amíg a teát elkészitették, lármás, nagyobb férfitársaság lépett a külső helyiségbe. Annyira hangoskodtak, hogy a másik szobából Erna az ajtót kinyitva kinézett. Láttam, hogy a pincér hozza a teámat ,ezért a zsebtolvajnő mellett bementem a másik szolbába és a pincér elé léptem. — Adja csak ide! — szóltam a pincérnek, — nem lehet odabenn megmaradni, annyira lármáznak a kupecek. Közvetlen a banda melletti asztalhoz kerültem, mert oda tette le a pincér a teámat. Amikor bementem, mindegyik megfordult és alaposan megnézett. Én fétrefordítottam a fejemet, de a csendességtől éreztem, hogy engem néznek. Különösen a nő figyelt erősen. Lassan megittam a teámat, A BŰNÖZŐ SZOVJET IFJÚSÁG Ha valaki azt hiszi, hogy csak Amerikában van ifjúsági bünhullám, olvassa el a Pravda legutóbbi számaina kegyikét, amely a szovjet ifjúság bűnözéséről panaszkodik. Ez azért lehet meglepő a gyanútlan olvasó részére, mert a szovjet újságokban nem szerepel bűn. Bűnesetek közlése nem “tanulságos”, tehát a szovjet sajtó egyszerűen úgy tesz, mintha a kommunizmus nem ismerné a bűnözést. Mit gondol a nyájas olvasó, minek tulajdonítja a Pravda ezt a jelenséget? Nos hát “a kapitalista múlt SZENT FAL A K0RINTUSIAKH0Z Beszéljék bár földi, vagy égi nyelven, Ha szent szeretet nem lobog szivemben, Csak csengő-zengő cimbalom a lelkem. Tudjam a jövőt és a titkokat, Miket az ész csak vakon tapogat, Legyen enyém a földnek minden tudománya, Ha oly okos lennék is, mint az angyalok S hitem bár nagyobb volna, mint a Himalája, Szeretet nélkül semmi sem Vagyok. S osszam szét bár a szegényeknek minden kincsem, Mindent, amit erőm s verejtékem terem, Ha szeretetem nincsen. Mit használ az nekem. A szeretet türelmes, engedelmes, A szeretet mindig másoknak kedvez. Gonoszságra, bűnre sohasem lázad, Ikertestvére ő az igazságnak, Nem féltékeny és rosszat nem akar, (A szeretet élet és diadal, Nincs benne nagyravágyás, nincs harag, Az mindenkinek mindent odaad, Mindent remél, mindent elhisz s ha kell, Töviskoronát is visel. Jön kor s betelnek a prófétálások, Jön kor s megszűnnek a nyelvek, Nem lesz nóta, nem lesz ima, sem átok S tudományok sem lesznek, De a szeretet mindig élni fog, Most még sok minden érthetetlen itt lent, De egykor nyílt fény lesz minden homály, titok, Egykor színről, színre meglátjuk Istent. Az Ur nekünk a ködös életű tra Három mécsest adott. Nélküle bus lábunk bus útvesztőbe jutna. Előttünk három fénysáv izzik, ing vakít: A szeretet, a remény és a hit. S köztünk a szeretet a legnagyobb. azután félkönyökre támaszkodva, alvást színlelteim. A nő szólalt meg először: — Ne:m koimáljátok ? — kérdezte és rám m-utatott, — Ugyan — legyintett K. Jóska, — mit akarsz tőle, hiszen vasúti. AZ EGÉRFOGÓ Újból csend volt, a tolvajok valószinüleg megnyugodtak. Lassan megindult isimét a beszélgetés közöttük. — Te Izi! — szólt Erna, — a hajnali vonattal gyere v-iszsza Pestre ! Kőbányán leszállónk és élj ősz hozzánk. — Ha bolond volnék! — vágott vissza Izidor. — Egyenesen a “hekusok” (a detektívek) kezébe futnék, miit gondolsz ? — Maradjunk itt — döntötte el a vitát K. Jóska, — egy szobában meghálunk és holnap délelőtt együtt megyünk Kassára. Ebben aztán meg is egyeztek és elindultak szobát keresni. A pincér a hármas számú szobát adta nekik, amelynek földszinti ablakai az uccára néztek. — Pincér! — szólt Izidor — mi nem vagyunk itt. Érti! Ha valaki keres. Adjál neki, Erna, öt koronát! — Értem, kérem •— felelte hajlongva a pincér. Ezzel bezárult az ajtó mögöttük. AZ ELŐKÉSZÜLETEK Én benn a kávéháziban úgy tetteim, mintha akkor ébrennék fel. Riadtan érdeklődtem a pincérnél, hogy hány óra, azután fizettem, kimentem és az állomás melletti bódéban -húzódtam meg. Türelmetlenül vártaim viszsza idősebb kartársamat. Még háromnegyed órám volt a vonat érkezéséig, de óráknak tűnt az idő. Végre negyedháhány perc múlva iberobogott a vonat. Ahogy megláttam az öreget, rohantam hozzá és elmondtam az újságot. — Menjünk, siessünk! — sürgettem türelmetlenül. — Dehogy megyünk, várjunk csak nyugodtan, — szólt az öreg. Engem bántott ez a nyugodt viselkedés. — De kérem — méltatlankodtam, — hisz ezek meg is szökhetnek! — Ne beszéljen, öcsém, várjon! A RAJTAÜTÉS emlékének.” Nem tudjuk megérteni, hogy 15-16 éves szovjet ifjaknak hogyan lehetnek emlékeik a kapitalista múltról. A Pravda nem ad és nyilván nem is vár választ erre a kérdésre. A vonat persze elment. Mi ketten ott vártunk az öreggel, a szállodát figyelve, aimig pirkadni kezdett. Akkor feltűnt az állomáson két csendőr, akik a reggeli gyorssal Budapestre akartak utazni. Azoknak bemutatkozott, felkérte őket, hogy segítsenek a zsebtolvajok elfogásánál. Engem bevitt az állomásfőnök szobájába — aki megengedte, hogy ott átöltözzek és megmosakodjak. Mikor mindez megtörtént, a csendőröket az ablakihoz állította, ő pedig a pincérrel bezörgettetett a szoba ajtaján. ö és én a pincér háta mögött vártuk, mikor nyílik az ajtó. — Ki az? Mit akar? — hangzott belülről Erna riadt hangja. — Én vagyok, a pincér, a Pali! Amikor a zsebtolvajnő felnyitotta az ajtót, az öreg hatalmas erejével és termetével az ajtóval együtt benyomta a pincért is a szobába. Izidor és a nő a két ágyban aludt. K. Jóska pedig a díványon. Egy óra m-ulva útban voltunk már a három megbilincselt jómadárral Budapest felé. A motozásnál három pénztárcát és fegyvereket találtunk náluk. — Mert, fiam — hallom még most is tapasztalt, idősebb kartársam szavát, — az ember nem rohan neki fejjel a veszedelemnek. A TIZENHARMADIK FARKAS A velencei Szent Márkus téren, a hires Danielli kávéház terarszán ül egy őszhaju, viharvert arcú, vállas férfi. Valaha Molnár Ferenc üldögélt a kerek márványasztalok mellett. Most egy másik magyar iró, aki némi késéssel indult el a sikerek utján. Általában Jack Londont tartják a legkalandosabb életű írónak, volt csavargó, csempész, börtöntöltelék, matróz és bekalandozta egész Amerikát. Tulajdonképpen ő tette szalonképessé a büntetett előéletű írókat. Mióta világsikert aratott, a közönségérdeklődése egyre erősebben fordul a hasonlóan kalandos sorsú Írók felé. Ez ma érdekes dolog. Mert mit ér ma egy jó regény, ha az írója még csak börtönben sem ült, nem ölt, nem szöktetett meg hercegnőket és nem csempészet fegyvert? Páris, Róma, Berlin érdekessége egy életrajzregény, amelynek cime: Sorsom. Szerzője Farkas László, magyar iró. Az ő életét bátran összehasonlíthatjuk Jack Londonéval. Bekalandozta fél' Európát, Afrikát, Amerikát. Az élete izgalmasabb a leghajmeresztőbb kalandorregénynél is. Ellentétben a többi irákkal, akiknek semmi különös sincs a sorsukban, Farkas különös lányos szeméremmel tiltakozik ellene, hogy fellebbentsük a fátyolt a múltjáról. Határozottan szégyeni, holott iróemberről van szó, semmi kompromittáló sincs a dologban. Vannak Írók, kik lámpával keresik a megváltó témát, amelyet átélhetnének, hogy aztán regényben feldolgozhassák és személyes átélés varázsával valószínűbben hassanak. Farkas kabala volt a családban. Tizenharmadiknak jött a világra Nagyváradon. Papája ki is jelentette: “De most már aztán elég legyen!” És tényleg, a 13-as számú kis Farkassal 1'e is zárult a lombos családfa. A 13-as szám végzetesen kiséri egész életén át: tizenhárom éves korában elhatározza, hogy önállósítja magát és megszökik hazulról, Konstanzába megy, osztrigát árul. Rendőri segítséggel viszik viszsza a szülői házhoz. Hogy elvégezte iskoláit — réme volt derék tanárainak, — tizennnyolc éves korában Kolozsvárra kerül. Rövid újságírói tevékenykedése után Párisba megy. Gyalog vágott neki, hol szekéren, hol vonaton haladt egy kicsit és kisebb-nagyobb pihenőkkel két és fél hónapos vándorlás után eljutott a művészek Mekkájába: Párisba. Mondani se kell, hogy nem várták diadalkapuval. De rövid pár hét után már barátokra tesz szert, töri a francia nyelvet és nagy eredménynek könyvelte roíJon és szabadban való hálás után sikerült bejutnia az Üdvhadsereg kötelékébe. A párisi Üdvhadsereg csinos palotájában kapod: beosztást, trombitási minőségben. Az Üdvhadseref' védenceit,költötte fel reggelenkint hat órakor. Végigjárta a hálótermeket és trombitáját fújta: “trará! trará!” Ez volt a kötelessége, mindezért cserébe kosztot és hajlékot kapott, nem szólva természetesen számos prédikációkról, amelyeket kénytelen volt végighallgatni. Elbben az épületben kétszáz hajléktalan, ágrólszakadt szegény ember kapott menedéket. Egyrészük, akiknek sikerült Páris gyáraiban munkához jutni, kora reggel munkahelyeikre siettek, mig a másik csoportot az Üdvhadsereg foglalkoztatta. Az utóbbiak haragudtak Farkasra, aki kegyetlen pontossággal trombitálta fel őket. Később azonban megszerették, sőt egyenesen imádni kezdték, mert amint kissé megmelegedett, egyre későbben indult harsonás kőrútjára. A végén már előfordult, hogy reggel hat helyett fél kilenckor keltett, amiből elég súlyos kellemetlenségei támadtak, mert a dolgozók panaszra mentek Farkas ellen. Farkas azzal védekezett, hogy rosszul jár az ébresztőórája. A vezetőség szerette a fiatalembert, aki hangzatos propagandaverseket irt nekik és uniformisában végigkoldulta egész Párist. Rövidesen tizenkét ifjú költő hordta az Üdvhadsereg sötétkék atilláját. Valóságos epidémia tört ki. “Be az Üdvhadseregbe!” adta ki a jelszót az ambiciózus trombitás és csakhamar megalakult az első irodalmi üdvkülönitmény, csupa borzas titánokból. Ment minden, mint a karikacsapás. Farkasra határozottan nagy jövő várt üdvöséknél, amikor aztán . . . i beütött a katasztrófa. Farkas ugyanis pénzinséges pillanatában eladta a kis trombitát. — Gyönyörű sárgaréztrombita volt — mondot- I tta elérzékenyüléssel, — a végén is piros bojttal! ; (FOLYTATJUK) MÁJUS ANGLIÁBAN Anglia közepén május közepén 8 incs bő esett. ROSSZ ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNY CHICAGO___Floilin Posey, az evanstoni Northwestern University tanára, egy politikai előadás keretéiben érdekes adatokat közölt a chicagói alvilág és rendőrség kapcsolatáról. Rendőrkapitányok évente 150,000 dollár hallgatási pénzt kapnak a szervezett bürJbandálktól, amelyek szabadon űzik a törvény által tiltott lóversenyfogadási és szerencsejáték üzletet. A rendőrök, akik szemet hunynak ilyen tiltott 'rodáfc tízeimet felett, betenkint 25-30 dollár vesztegetési pénzt kapnak, rendőrőrmesterek kétszerannyit. Még az is előfordul, hogy rendőrök, akik ilyen keresetüket keveslik, fel kutatnak a bünbandák részére uj helyiségeket, hogy több forgalom révén több jutalmát kaphassanak. Meg az ügyészek közt is akadnak olyanok, akik egy húron perdülnék a törvénysértő üzérekkel és ezért busás jutalomban részesülnek.
