A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1954-09-24 / 39. szám
4-IK OLDAL A JO pA»ZTO* Élet a vasfüggöny mögött Ángya! a kulákparadicsomban Szabotőrök iskolája A jpesti Szabad Nép keserű humorral csipkedi a szabadszállási kuiákok angyalát: Hogyan képeznek ki kémeket a vörösök? A NAGYBAJUSZU HARCSA A szabadszállási kulákoknak, — ahogy a faluban mondogatják —, angyaluk van. Nem történt csoda, nem az égből pottyant, a községben született, ott is él: György Máriának hívják és begyűjtési előadó. Miért angyal György Mária? Hát ő intézi a kulákok beadási ügyeit, vezeti nyilvántartólapjukat, s ahol lehet, segít nekik kibújni a kötelezettségek alól. Tavaly ősszel például 10 százalékos kukoricabeadási kedvezménnyel kedveskedett nekik, noha nem teljesítették gabonabcadásukat. (Pedig csak igy járt volna a kedvezmény.) Azután van olyan kulák is, aki disznót vágott a Hlen, bár még most is tartozik a tavalyi beadással. ^ ..^ wm w No, de nem is nagyon noszogatják őket, nemhogy törvénnyel, de még kérő szóval sem, inkább nagykegyesen még a hátralékukat is elengedik. Harcsa vándor nagygazdának például csaknem 100 mázsa terménnyel, hat mázsa hússal és több mint 2000 liter tejjel kevesebbet Írtak a beadási könyvéibe, mint amennyivel igazában tartozik. Valaki azt gondolhatná, talán azért esett meg Harcsán a begyűjtési előadó szive, mert szép lelógó bajusza van. Ai' ie Harcsa esete nem kivétel. Hiszen húsz másik kulák beadási lapjáról (csak ennyit néztünk meg) összesen több, mint két vagon búza, két és fél vagon kukorica, sok napraforgó, sertés, tej, bor, tojás beírása hiányzik. Tóth Sándornak még erre az évre is majdnem tiz mázsával kevesebb terménybeadást állapítottak meg. Persze a kuiákok a paradicsomban, sőt a hetedik mennyországban érzik magukat. KOPASZ A HÁZUKTÁJA Nagyon valószínű, hogy a szabadszállási kulákok arany szárnyakat csináltatnának földi angyaluknak, ha . . . ha bizonyos titoktartásra nem lenne szükség, ilyen esetekben. Pedig hát nemcsak György Máriának van ilyen jóságos szive a nagygazdákhoz. A begyűjtési csoportvezető, Koller Lajosné elméletileg is igazolja, hogyan fordulhattak elő ilyen törvényséi lések. “Kopasz a kuiákok házatája — mondja — úgy sem tudnánk tőlük behajtani semmit”. FÖLDOSZTÁS... Ebben a községben azonban még más módot is találtak, hogy a nagygazdáknak kedvezzenek. Amelyik kulákháznál legényfiu van — a tanács segédletével — szépen megosztották a földet, azaz két beadási könyvet állítottak ki. így lett a 49 holdas Csősz Imrének 29 holdja. Csökkent a birtok aranykoronaértéke, csökkent a beadás is. S hogy ezt még meg is toldják egy kiesig Csősz Imre három holdra szociális kedvezményt kapóit. Erről a területről nincs termény- és husbeadása. Ilyen módon lassan kihalnak a közs 5g nagygazdái, volt kizsákmányolok NEM BÁRÁNYOK! r ___S vájjon a kuiákok ennyi jóság láttán szelíd bárányokká váltak-e? Nem biz’ a! Most inkább még a kötelességtudó dolgozó parasztokat is igyekeznek lebeszélni a beadásról, ezzel a jelszóval: “Ha nem teljesíted, majd úgyis elengedik”. Rosszul is áll a begyűjtés a községben: sertésből 45, tojásból 46 baromfiból 68 százalékra teljesítették csupán a félévi beadási tervet. A begyűjtési hivatalnál persze erre is van kész magyarázat: azt mondják, hogy a térvfelbontás, az adminisztráció miatt nem foglalkozhattak - begyűjtéssel. És miért rossz az adminiszli áció ? Hát természetesen az “operatív munka” miatt. S miért rossz mind a kettő? Az eddigiekből könnyű rá megfelelni. De azért nem ártana, ha ezt a kérdést egyszer már a kunszentmiklósi járási tanács is feltenné a szabadszállási begyűjtési csoportnak. 1 . . hogy Amerikában 51 millió telefon van. . . . hogy Amerikában évente 50 millió dollárért vásárolnak vitaminokat. . . . hogy hithü mohamedánok naponta ötször imádkoznak. ... hogy a Virgin szigeteket Dániától 19i6-ban vásárolta meg Amerika. . . . hogy Riukiu japán szigeteken a holtaknak szebb lakóházakat építenek, mint az élőknek. . . . hogy a legtöbb amerikai államnak indián és spanyol neve van. Maine állam neve francia. . . . hogy Finnország volt az első állam, amely — 1907-ben — választójogot adott a nőknek. . .. hogy a világ kávétermésének kétharmada Brazíliából jön. s .. . hogy az afrikai Libia országban előfordult már 189 fok hőség is. . . . hogy Wisconsin államban 1560 folyóban s patakban lehet pisztrángot fogni. . . . hogy ha fűtőtestet (radiátort) arany vagy aluminium festékkel vonunk be, a hő 20 százaléka elvész. Herman Gőring, a nagyhasu náci repülésügyi miniszter, hajdani birtokán, Karinhallban levő kastélyában van a szovjet európai kémhálózatának kém-iskolája. Itt képezik ki a fiatal fanatikusokat, valamint pénzért mindenre kapható kalandorokat, férfiakat és nőket szabotázsra. Ulius Amoss ezredes, aki a háború alatt az Office of Strategic Service szolgálatában állott és aki nemrég tért vissza európai körútjáról, jelentést téve a kommunista aknamunkáról, melyet a szabad nyugati nemzetek ellen folytatnak, leplezte le a vörösök kémiskoláját. A szövetséges kémelháritóknak nemrég pompás zsákmány került a kezükbe. Az úgynevezett “Bluebird papers”, haditervek ezek, arra az esetre, hogy ha a szovjet megrohanja Európát, mint tevénykedjenek majd a békés országokban bujkáló kémek s szabotőrök. A vörös kérnek vakmerősége odáig terjedt, hogy Londonban világos nappal raboltak el embereket. Nem szólva az úgyszólván minden napos berlini és bécsi emberrablásokról. Mostanában az amerikai partok mentén is láttak orosz búvárba jókat. Lehet, hogy csak képzelődés az egész, véli a sajtó. Senki sem tudott bizonyosat. Tény, hogy nem amerikai tengeralattjárók voltak. Türelmes utánjárással és szívós kitartással aztán lelepleztek egy vörös 7 kémakciót egy meg nem nevezett délamerikai ország partvidékén. A szovjet buvárhajó kémeket, szabotőröket rakott partra. Muníciót is hoztak magukkal, nyilván lőszert és bombákat. Emlékezzünk csak rá, hogy a puertoricoi merénylőknél német pisztolyokat találtak. A német kommunisták a világ minden zugába eljutnak és nacionalista fanatikusokat csakúgy, mint vallási túlzókat használnak fel a saját céljaikra. Ezeknek a túlzóknak a kezébe nyomják a bombát Ázsiában csakúgy, mint Európában. A nyugateurópai országokat állandóan elárasztják röpiratokkal. Az egyetemek hallgatóit agitátorok bujtogatják. Ezek maguk is “diákok” vagy legalábbis azoknak játszák ki magukat. Kairóban, Teheránban százával leplezték le a kommunista uszitókat, akik befurakodtak a hadsereg tisztikarába is. Bevallották a céljukat: fegyverrel űzni el a törvényes .kormányokat és kommunistákat ültetni a helyükre. Az angol, német, francia repülőtereken annyi volt a szabotázs az elmúlt évben, hogy a kémelháritóknak kellett közbelépniiök. Ezek aztán leleplezték a kommunista ügynököket, akik óriásrepülőgépek zuhanását, robbanását okozták, nem törődve azzal, hogy emberéletek százai pusztulnak el. A “Bluebird papers” titkos okmányai között volt egy szov jet akta, amelyből kiderült, hogy annak idején a szovjet kísérletezett bacillus-bombákkal. De a kísérlet úgy elfajult, hogy komoly járvány keletkezett. Az oroszok, régi elveikhez híven, nyomban Amerikát vádolták meg bacillus-bombás támadással. A német kémiskolának 1200, a leningrádi kiképzőnek 3500 “növendéke” van. Az amerikai kémeknek parancsba adták, hogy háború esetén repítsék levegőbe az olaj mezők berendezéseit. 15 nagy amerikai gyár szerepelt “az atom-listán.” FELESLEGES IZGALOM Clevelandban honosítási vizsgára ment Ungár Ernőné, erdélyi D. &Lasszony, alaposan felkészült a vizsgára, mégsem ment simán a polgárosítása. Ugyan is olyan izgatott volt, hogy majdnem megszült a vizsgáztató hivatalnok előtt egy amerikai polgárt, vagy, isobsem lehet tudni, talán egyszerre kettőt is A vizsgáztató azt ajánlotta neki, menjen haza és jöjjön megint, amikor megszülte a gyermekét. De ő nem tágított, áj üldöz va is vizsgázni akart, mert —ezt nem mondta, csak gondolta magában — az volt az óhaja, hogy a várt újszülött mint amerikai állampolgár jöjjön a világra, Cleveland városában, akár a Federal Buildingben is, ha másképp nem megy. Ezalatt azt értik a vörösök, hogy az amerikai nagyipar működését kell megbénítani atombombákkal. A gyilkossági tervek között első helyen áll a listán Tito, akit el akarnak tenni láb alól, nehogy a nyugati szövetségeseket segíthesse. A szovjetnek jelentős hadi titkai vanank, melyeket elhurcolt német mérnököknek és fizikusoknak köszönhetnek a vörösök. A német kémek elismerik, hogy sokan azért csatlakoztak az oroszokhoz, mert mint exnácik, igy mentesültek a büntetésektől, amelyek háborús gaztetteikért vártak volna rájuk. Sokan azért csaptak fel szovjet ügynöknek, hogy bosszút álljanak a szövetségeseken Hitler és cinkosainak pusztulásáért. A Közép és távolkeleti izgatok javarésze ilyen exnáci, akiket személyes motívumok irányítanak. Brazíliában és Argentínában szökevény nácik a kormányok tanácsadói. Egyiptomban nagyrészüket már kiebirudalták, amikor rájöttek, hogy orosz zsoldban állanak. így hát a vizsgáztató nem tehetett mást, feltett neki pár kérdést és ő arra a pár kérdésre szépen megfelelt. Közben jött a rendőrkocsi és vitte a kórházba, ahol megállapították, hogy nem szülési vajúdása, hanem honosítási vajúdása okozta a nyugtalanító tüneteket. És kiderült, hogy honosítási izgalma alaptalan volt. Egy szomszédjától ugyanis azt a hamis információt kapta, hogy az a honosítási vizsga borzasztó nehéz, 96 kérdést intéznek a polgár jelölthöz és jaj neki, ha csak egy kérdésre is rossz feleletet ad. Fokozta az izgalmát az, hogy, bár heteken át éjjel-nappal tanult, állampolgári ismeretei hiányosak voltak. Nem tudta, hogy itt .születendő gyermeke megszületése pillanatában amerikai állampolgár lesz, tekintet nélkül az ő állampolgárságára. Sok izgalom volt semmiért. HÁZIASSZONYOK VAKÁCIÓJA A Medical Press cimü londoni orvosi szaklap felveti az eszmét, hogy a feleségeknek, a háziasszonyoknak is kellene adni évente pár heti szabadságot, akárcsak munkásoknak s tisztviselőknek, feltéve, hogy orvosi megállapítás szerint pihenésre, üdülésre van szükségük. Fizetéses vakáció legyen az? Ha tréfás javaslat lenne ez, igent kellene mondani, de amit a Medical Press kezdeményez, az nem tréfa, hanem komoly dolog. Az angliai általános orvosi biztosítást javasolják kiterjeszteni a háziaszszonyok nyaraltatásával. Ez persze azzal a következménynyel járna, hogy a biztosítási illetékeket az egész vonalon fel kellene emelni. Terjessze lapunkat Ez a bajuszds fiatalember Nicholas Levitsky. 25 éves. Apja a sziámi ikrek országának fővárosában, Bangkokban él, anyja San Franciscóban. Hazája nincsen. Ő azt mondja, hogy fehér-orosz. Fehér-Oroszországba menni nincsen kedve, máshová nem mehet. Hazáilanul kódorog a nagyvilágban, sehol sincs maradása, mindenünnen elkergetik, mondván, hogy kívül tágasabb. Több mint egy évvel ezelőtt egy francia hajóra került, megpróbált Franciaországba bejutni, de nem engedték s vitte a hajó menetrendszerinti útjára, Brazíliába. Onnan vissza Franciaországba. Onnan vissza Brazíliába. Ez igy ment 13 hónapon át. Nemrég a francia hajóról átengedték egy Dominicaba menő hajóra, amely közben New Yorkban kötött ki. Hét óra hosszat volt amerikai földön, aztán repülőjegyei nyomtak a kezébe: Repülj Franciaországba! Mit mondanak majd ott neki? . ,. UTAZÁS A FÖLD KÖRfjf EGY PERC ALATT Ll TOKIO. — Teisaburo Fukuda megtiltotta a fiának,^ hogy feleségül vegye a szive választottját. Mert Japánban a szülők jobban tudnak választani. De a fiatalok szerelmének lobogó lángját az öregek nem tudták eloltani. És a tüzet sem tudták eloltani, ami a szerelmes leányzó bosszúja volt; leégett a ház. GENF. — Svájcnak országos szenzációja van: Batista Lardi vadász az Alpesekben, az olasz határ közelében lelőtt egy farkast. Ez volt 1821 óta az első farkas a svájci Alpesekben. A betolakodó körülbelül 8 éves volt és 66 fontot nyomott. JERUZSÁLEM. — Az izráeli országos-kutató társaság Beit Shearin kisváros határában végzett ásatások során felfedezte Juda rabbi sirját. Beit Shearin, 10 mérföldnyire Názárettől, a régi zsidók kulturközpontja volt Kr. u. 132 óta, miután Hadrián római császár légiói leverték a Bar-Kochba vezetése alatt megkísérelt zsidó fegyveres felkelést. Juda rabbi 135-től 217-ig élt. Ő foglalta Írásba az addig csak szájról-szájra járt “törvényt,” Mózes tanításait; az Írott törvénykönyv azután évszázadokon át a zsidó erkölcstan alapjául szolgált. TOKIO. — Sumiko Hírőse 27 éves asszony megunta az életet, a halálba ugrott egy üzletház hetedik emeletéről. Egy arra járó 53 éves asszonyra zuhant és ez vele együtt szörnyethalt. LON BEACH, Cal. — Harry A. Jones, 66 éves, a lakásán hirtelen összeesett. A felesége azonnal orvost hivott és ez megállapította, hogy a szive megszűnt verni — meghalt. A bánatos özvegy felhívott egy temetkezési intézetet és nemsokára halottaskocsi elvitte Harry A. Jonest. Félúton a kápolna felé azonban különös dolog történt. A kocsi vezetője egy mély sóhajt hallott és amikor hátranézett, úgy látta, hogy mozog a halottat takaró blanket. Ijedten elhúzta a takarót, mire a halott megszólalt: “Miért a nagy ijedelem? Én nem bántom magát!” Bezzeg nem ijedt meg az “özvegy”, amikor viszontlátta a férjét. TEHERÁN, Irán. — A főváros katonai kormányzója elrendelte 400 rendőrtisztviselő letartóztatását, akik a kommunisták kémei voltak. MEXICO CITY. — Luis Eduardo Selly keveselte a hét évi börtönt, amit pénzhamisításért kapott? Úgy látszik. A börtönben folytatta mesterségét egy becsempészett kézinyomdával hamis bankókat gyártott s azokat olcsón eladta szabaduló foglyoknak. Most kapott ezért ráadásul még hét évet-ANNAPOLIS, Md. — A város határában levő Meztelenek Tábora eladó. Ára 30,000 dollár. Érdeklődők megtekinthetik, de csak úgy, ha előbb meztelenre vetkőznek. Miért nem FŐZ Modern Lángnélbiili VILLANYOSSÁG SEGÍTSÉGÉVEL Az Ínycsiklandó ételek főzésének gazdaságos módja — természetesen — a villanyossággal való főzés. Gyors .teljesen önműködő és lángmentes uj villanyos főzőkályha tiszta és megbízható hőfokot ad . . . olyan hőfokot, amilyenre szükség van találgatás és adjusztálás nélkül. Azért mert a villanyos hő tiszta, lábasok és fazekak alja fénylőén tiszta marad sikálás és dörzsölés nélkül. Uj konyhai szabadságot fog élvezni a konyhai rutintól egy teljesen önműködő villanyos főzőkályhával. Mialatt az étel a tökéletességig megfő felügyelet nélkül a háztartás egyéb munkáit elvégezheti minden gond nélkül. Úgy Van! Miért nem főz modern, lángnélküli villanyos főzőkályhán? Nincs könnyebb és megközelítőleg kellemes mód.