A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)
1954-07-02 / 27. szám
A JÓ PÁSZTOR PASI f. OLDAL A FEJEDELEM TIW A TÖRTÉNELMI 111 Ilii .KE<.l\Ya IRTA: BOROSS VILMOS I — Bátyám! Válogasd meg a ‘szavaidat, — ször- I nyüködött a hercegnő. I — Ej, mit! Nekem egész Erdély suviksz. Bá- Inom is én akárki. Elég annyit tudnom, hogy te itt ■ őrült kalandokba keveredték, Mi közöd van neked 1 János Zsigmond háborújához, szerencséjéhez vagy ■ becsületéhez? Szavának nem tudott ura lenni, ide ■bolonditott egy felfordult országba, egy tűzhányó ■ hegyen ingadozó trónra, majd lássa következését. ITe jössz velem, azonnal, rögtön, tüstént! Hintóm itt •jön utánam az országúton, egy lépést sem engedlek ■tovább, bevárjuk a hintót és megyünk vissza Bécsbe. I — Nem mehetek, bátyám. ' — Azt már nem te határozod meg — felelte a bajor herceg végtelen haragosan. — Elég bajomba került, mig nyomodba tudtam akadni. Neked itt semmi helyed. Erdély belügyeihez semmi közöd. János Zsigmond nem létezik számodra. Szószegő, gyáva embernek különben sem adnálak. — Szavam köt, nem mehetek, — mondta Mária. — János Zsigmonddal szemben nincs becsületszó. Aztán meg mernéd mondani, micsoda bolondot ígértél János Zsigmondnak? — Miért ne mondanám meg. Igaz, hogy nem neki tettem Ígéretet, hanem másnak. — Bosszankodjam, vagy nevessek? — Amint tetszik bátyám. — Nos, mit ígértél? — Hogy még ma éjszaka megölöm Szulejmánt. A bajor herceg megtapogatta a hercegnő bal kezén az ütőeret. — Hugóm, tökéletesen bolond vagy, — mondta nagyot fújva, — őrizet alá helyeztetlek, mert maholnap még magadban is kárt teszel. Kend meg mit bámul itt, mint borjú az uj kapura? — rivalt Balassira a herceg. — Kotródjék innen, keressen magának más hülyéket, kiket lóvá tehet, bolonddá tarthat, kiket politikai gyilkosságokra bérelhet. Szégyelje magát, hogy egy nagyúri hölgyet, egy gyönge idegzetű teremtést, ilyen rettenetes dolgokra felkésztet ! — Bocsánat herceg ur, — szólt Balassa önérzetesen, — én Balassa Mihály kapitány vagyok, velem nem szoktak ilyen hangon beszélni s egyáltalán azt a nyelvet, melyet hercegséged használ, nálunk a kanászok ápolják. A bajor herceg mérgesen az országutra mutatott. — Arra az ut, kapitány ur! — mondotta kemény parancsoló hangon. — Hugóm itt marad velem, kend pedig mehet amerre lát! — Goromba! — viszonzá Balassa Mihály odavetőleg s a hercegnőhöz fordulva tisztelgett. — Isten önnel, hercegnő, — mondotta udvariasan. — A tervet magam viszem keresztül, nyugodtan távozhatik fenséged. Szulejmán császár reggelre halott lesz. — Mielőtt távoznám, egy vallomást kell tennem, — szólt a hercegnő. — Parancsoljon fenség. — Kelmed tetszik nekem. Az a csiny, melyet a meszes sziklánál elkövetett vakmerő és bátor emberről tanúskodik. Elrabolni a fejedelem menyaszszonyát! Ez olyan dolog, hogy az egész világ bámulna rajta, ha megtudná. — Fenséged igen kegyes, — bókolt Balassa. — Ha egykor kedve volna Bécsbe ellátogatni, szívesen látom, szívesen várom, Isten vele. János Zsigmondnak mondja meg, hogy bátyám akaratával szemben tehetetlen vagyok, haza mentem, ne haragudjon, hogy a szultán meggyilkolásában részt nem vettem. — Az üzenetet átadom, fenség, — viszonzá Balassa. — Bizony okosabban tenné, — szólt közbe a nyers és indulatos herceg — ha most velünk jönne, mint ostobán oda dobja magát János Zsigmond becsületéért. — Hazámnak teszek szolgálatot fenség, köszönöm a szives meghívást, de . . . — Hát maradjon, — vágott Balassa szavába a herceg. —- Én csak a pofája miatt szerettem volna, ha jön. Bécsben mindenki János Zsigmondnak nézte volna. * A herceg hintó ja robogva közeledett. A herceg előtt megállott, a fegyveres inas leugrott a bakról, kinyitotta a kocsiajtót és Mária a bajor herceggel együtt helyet foglalt a kocsiban. Balassa katonásan tisztelgett. Mária hercegnő kezével intett búcsút és a hintó elrobogott. Balassa egyedül maradt a puszta országúton. — Jobb is, hogy elment, — mondotta magában halkan, — legalább megmenekült a biztos haláltól. És most fel, a munkához! Jutalmam Békés Mária szerelme és keze lesz. Ilyen jutalomért kockára tehetem életemet, kockára tehetek mindent, mert hiszen nélküle úgyis üres és kietlen volna nekem az élet! Balassa Mihály levetkőztette a legközelebbi török halottat és az országút mentén elterülő egyik kiserdőeskében átöltözött. Páncélját, sisakját, kardját elrejtette. A halott töröktől elvett görbe kardot kötötte fel és övébe élesre fent tört dugott. Aztán folytatta útját a török tábor felé. A város mindkét része felől apró csapatokban közeledtek török katonák és zimonyi lakosú nők és férfiak. Utánuk szekerek és kétkerekű taligák döcögtek. Az emberek vállaikon ásókkal és kapákat cipeltek. Ezek a csapatok a csatatéren elesetteket jöttek elföldelni, úgyszintén a sebesülteket felszedni és a városba vinni. Az egyik magyar csapattal Blandrata, az orvosból lett vezér is jött. Amint Balassa a holdfény mellett az orvost felismerte, hozzásietett. — Én vagyok, Mihály — mondotta az orvosnak halkan. — No bizony meg nem ismertelek volna ebben a pogány kaczuhában! Mi járatban vagy, reményiem, nem szököl? — Balassa Mihályról szökést feltételezni nem lehet — felelte Mihály. — Holnap reggel mindent tudni fog. Most arra kérem, iparkodjanak a sebesülteket mielőbb összeszedni, iszonyú szenvedéseket láttam. Amott az országút kanyarulatánál, ahol az a nagy jegenyefa áll, Pipacs Tercsi haldoklik. Éppen a szive fölött találta egy gyilkos golyó. Valamikor nagyon szerettem azt az asszonyt, segítsen rajta orvosi tudományával, ha pedig nincs számára mentség, földeltesse el külön, hogy keresztet tétethessek elvérzett szive fölé! — Mindjárt megkeresem, — felelte Blandrata, — s iparkodom őt az életnek megmenteni. — Mit csinál elszéledt táborunk? — Békés most szedi össze katonáinkat. Veszteségünk mindössze nyolcszáz ember, ezt könnyen kiheverjük s támadunk újra. János Zsigmondot semmi esetre sem eresztjük vissza Gyulafehérvárra. — Ha Isten megsegít szándékomban, nagy zűrzavarra virradunk. Azonban ne vesztegessük az időt, siessen kegyelmed, a sebesültek epedve várják érkezését. — Viszontlátásra, Mihály. — Ezúttal nagy szó ez, de azért lehet, hogy viszontlátjuk egymást, — viszonzá Balassa, miközben kezet fogott a tovasiető Blandratával. Zimony egyik oldalát a Duna, másikat a Száva mossa. A Száva itt egyesül a Dunával, itt hömpölyög a város alatt a szürke nagy víztömeg. A zimonyi vár óriási bordái sötéten merednek le a vízre. E vár hajdan a nagyhírű Hunyadi Jánosé volt. Történetünk idejében a török katonák tanyáztak benne. Az a hely, hol Békés a törökre támadt, a római sáncok előtt volt. Innern kellett Balassának a város túlsó oldalához kerülni, hol Szulejmán tábora feküdt. A partok mentén iparkodott a Duna és Száva torkolata irányába, merről a szomszédos belgrádi vár árnyait kerülgette a hold halovány világa. Busan, elborult lelkiállapottal haladt az utón. Többször megszorongatta a rejtett gyilkot, szive megremegett, homlokán hideg verejték gyöngyözött s kezdett bizalmatlanná válni önmaga iránt. De eszébe jutott Mariska, ki szivét és kezét ígérte jutalmul s erre újra magához tért, nekibátorodott és gyorsított léptekkel haladt tovább. . így érkezett a zimonyi várba vezető hid elé. A Duna hullámai erősen csapkodták a hid faoszlopait. A viz fölött hűvös szél kavargott, a közeli fák hajlongtak, zúgtak. — Vihar előjele, — gondolta magában Balassa, — az égen felhők tornyosultak, mintha az Isten segélyemre jönne, mintha ő is azt akarná, hogy a kereszténység esküdt ellenségét eltegyem az útból. A szél meglebegtette a Mihályon levő török rongyokat is, miket a feszes magyar ruhához szokott vitéz, ügyetlenül kapkodott magán össze. A hold körül tiszta volt még az ég. A felhők Belgrád irányában tornyosultak s arról húzódtak Zimony felé. A hídon hirtelen erős lódobogás hallatszott. Balassa a hídfeljáró egyik gerendája mögé húzódott és annak árnyékából nézett széjjel. A hídon sebesvágtatva beláthatatlan tömegben janicsárok és török lovas csapatok nyargaltak a várkapunak, vagyis a várkapu mögött emelkedő hegynek. — Mi akar ez lenni? — kérdezte Balassa önmagától. — A várban már elég török van, a hegy oldalait csak nem akarja a szultán vad csordáival megrakatni? Ah, csak tudnék törökül, csak meg tudnám értetni magamat, rögtön tisztában volnék a helyzettel. Aszultán bizonnyal félti Békéstől, vagyis tőlünk a zimonyi várat s az éj folyamán megrakatja a várhegy minden talpalatnyi földjét katonákkal. Balassa nem mozdulhatott a gerendák mögül. A török csapatok felvonulása egy óránál tovább tartott. Amint a lovasok keresztül jöttek a hídon, a várhegyre vezető óriási kapu mögött eltűntek, negyven ágyút vontatott át a török. Nehéz paripák húzták az ágyuk szekereit, melyek körül vadkinézésü cserkészek lépdeltek. Az ágyuk után társzekerek következtek. Az első szekéren Balassa a szultán díszes sátorának egyes részét pillantotta még. — Ah, hát a szultán költözik, — mondotta magában nem kis meglepetéssel. — A várban akarja fogadni János Zsigmondot. Abból a fogadtatásból ugyan semmi sem lesz! És újra erősen megszorította a keblébe rejtett tőr nyelét. , — Mindegy! — gondolta azután gyors elhatározással. — Észrevétlenül a törökök közé vegyülök, ruhám hasonló az övékhez és belopódzom a várba. Még mindig kijöhetek reggelig, ha a szultán a külső táborban maradna. És úgy tett, amint gondolta. Hirtelen előlépett a hid mögül és a társzekerek mellett ballagó török katonák közé vegyült. Szerencsésen keresztül jutott a várkapun s mivei a többi gyalogosok is segítettek felfelé tolni a szekereket, ő is nekidült az egyik lőcsnek és tolta, taszította felfelé az élelmiszerekkel megrakott társzekereket. _ _____■ . .... E közben folytonosan figyelt és vigyázott. A hegyoldalon nagyban helyezkedtek a janicsárok. S alig érkezett be egy-egy társzekér, a vár körül sátrak felállításához fogtak. Lázas sietséggel dolgozott mindenki s ami legbámulatosabb volt a dologban, a legmélyebb csendben és lárma nélkül. Szokoli nagyvezér ugyanis erre az éjszakára megtiltotta katonáinak a hangos beszédet. A szultán sátorát a hegyoldalon, a Hunyadi vár bejárata előtt állították fel. Arannyal hímzett vörös bársony oldalait a leszakadni készülő felhők fenyegették, de bizonnyal láttak azok már felhőszakadást vagy záporesőt, mert ■a sebesen dolgozó törökök, szikrát sem féltették a tönkreázástól. Szulejmán sátora mellé jobbról a nagyvezér sátorát, balról az előkelőbb vezérek sátorait rakták le. Balassa Mihály mindezt szótlanul, összefont karokkal hézte. Egyik-másik török olykor hátbavágta és dühös kézmozdulattal megfenyegette, amiért nem dolgozott, de Balassa nem törődött ezzel, ő a még folytonosan érkező török csapatokat figyelte. Az ég aztán egészen beborült. A nagy viharból, csak a rajta keresztül vonuló zimonyi fahíd nem látszott a magas lovasok paripáinak dübörgése hangzott fel. Az égen tüzes villámkévék cikkáztak keresztülkasul. Menydörgött, a hegy oldalán levő fákat tépte, tördelte a szél, a Dunába egymásután csapott le a villám s az eső úgy megeredt, mintha dézsából öntötték volna. Balassa ettől kezdve nem látott semmit. Sötét lett minden, a felhők egészen lent úsztak s ellepték a Hunyadi vár ormait. — Szulejmán jobb időt nem is választhatott volna magának az átköltözéshez, — mondotta valaki halkan, Balassa Mihály szomszédságában. — Reggelre kiderül s ő itt táborozik a vár körül. János Zsigmond ugyancsak elbámul, ha a hegyoldali tábort megpillantja! — Kérdés, most jön-e Szulejmán? — viszonzá a másik fekete alak, kit a többiekkel együtt szabadon vert az eső. — Okvetlenül eljön, — szólt az előbbi. — Szulejmánt nem riasztja vissza az eső és vihar, katonái tanulhatnak tőle kitartást és személyes bátorságot. —, Ki beszél itt magyarul? — kédezte Balassa a két beszélgető felé fordulva. — Mi közöd hozzá? — vágta vissza az egyik. — Magyar vagyok, különben nem kérdezném. — Nagyon vissza maradtál a világtól, ió ember, — szólt az imént beszélgetők egyike s azt kell gondolnom, hogy idegen vagy és kémkedni jöttél a hatalmas török szultán táborába. — Én egyenesen a szultánhoz jöttem. Igazad van, keveset tudok a török táborról. — Mi elfogott magyarok vagyunk. Másképen török rabok, kiket a szultán janicsárokká nevelt. — Gyermekkorunkban raboltak el, húsz esztendő óta esszük a török császár kenyerét. — Ha magyarok vagytok, vezessetek a szultán sátorába. — Még nincs itt a szultán. Aztán nem olyan könnyű dolog az a szultán sátorába menni. Sok ceremóniával jár az, megközelíteni a szultán sátorát. Háborús időben éjjel-nappal száz cserkész őrzi a sátort. Értetted jó ember? száz cserkész! Ezeken keresztül 'törni pedig nagyon bajos. — A nagyvezérnek csak két szót kell mondanotok és nyitva áll az ut előttem Szulejmán császárhoz. — És a két szó? — A nevem. — Ejnye, de nagyra vagy a neveddel, földi! Hogy hivnak? — János Zsigmond a nevem, — mondotta Balassa nyugodt, határozott hangon. Sötét volt és Balassa nem láthatta a magyarfiukból janicsárra nevelt földiéinek ábrázatát. De bizonnyal kimereszthették a szemeiket, a szájuk is íiyitva maradhatott, mert jó időbe telt, mig újra megszólaltak. — Já . . . án . . . nos . . . Zsigmond? — mondották egyszerre mind a ketten és egészen közel léptek a bőrig ázott Balassa Mihályhoz. — Török ruhában ilyenkor itt, a török táborban? Ez majdnem lehetetlen ! — Pedig úgy van, barátaim. Az ország sorsa kényszerít, hogy titokban keressem fel a szultánt. — De hiszen holnap nagy parádéval várjuk felségedet? — A parádé előtt óhajtok a szultánnal beszélni. — Nagyon rossz időben jött fenséged. — Miért? — A szultán épen fenséged számára készítette volna ezt a meglepetést, hogy a tábort itt a vár körül találja.-— Biztos vagy abban, hogy Szulejmán még az éj folyamán feljön a hegyre? — Biztos vagyok benne. Hallottam a parancsot, hogy a császári sátor rögtön felállittassék. — Szokoli nagyvezér itt van? — Velünk jött. — Vezessetek hozzá, mondjátok meg neki, hogy Erdély fejedelme kíván vele beszélni. Az egyik janicsár félrevonta a másikat és a következő szavakat súgta fülébe. — Te, azt hiszem bolonddal van dolgunk! János Zsigmondnak nem ment el a sütnivalója, hogy ilyen komisz időben és rongyosan a szultánhoz jöjjön, /mikor nyiltan is beszélhet vele. — Az első pillanatban én is azt gondoltam, — felelte a janicsár —, hogy csendes őrülttel kerültünk össze, aki azt hiszi magáról, hogy János Zsigmond. De, amennyire lehetséges volt, jól megnéztem s mondhatom, ő az, maga a fejedelem, én ismerem, én láttam már őt. (Folytatjuk) ..... __ NEW BRUNSWICK és KÖRNYÉKE Horváth Vilmos, 2 Mapb S New Brunswick, N. J. Telefon: Charter 7-6608. VAKÁCIÓ Pölgárdi Ernőné és Ernő kis fia az elmúlt vasárnap 3 heti vakációra Caliiforniálba repültek. A fiatal asszony fivérét Tóth Györgyöt és családját látogatják meg Garden Grove Californiában. Közben Phoenix Arizonában lakó rokonai Heim Károly és neje látogatását is tervbe vették. BETEGSÉG Id. Tóth György súlyos műtéten ment keresztül a Middlesex kórháziban. A műtétet Dr. Fridenthal sikeresen végezte és a beteg 144 Hamilton st. lakásán a javulás utján van. GÓLYAJÁRÁS Tóth Róza, férj. Grobelny Stanley-nének junius 14-én kis leánya született a Szent Péter kórházban. Úgy a fiatal asszony mint a kis leány jól érzik magukat. Özv. Tóth Lászlóné nehezen várja, hogy az újszülött haza érjen. HAZATÉRŐ KATONA FIÚ Pataki Árpád, Pataki Béla és neje fia két év óta katona, jelenleg Németországban teljesít szolgálatot . Bejárta Ausztriát, csak Magyarországba nem mehetett át, ahol nagyszülei élnek. Julius 10-én tér haza és a Rutgers egyetemre fog járni. KÖRŰT Horváth József, a Szűz Mária Egylet főtitkára és neje valamint Imre fiuk az elmúlt lét folyamán körutat tettek Amerika és Canada nevezetes helyein. Niagara Fallson levő ózsef fiukat és családját láogatták meg. Majd Detroitba és Chicagóba utaztak. ÖSZTÖNDÍJ Ösztöndíjat kapott Robert Sklenar, Mrs. Elizabeth Malamka, connelsvillei lakos tehetséges unokája, a connelsvillei Joint High School növendéke. 4 évet tölthet majd ennek alapján a University of Pittsburgh gyógyszerész fakultásán. SZÜLETÉS Ifjú Demkó Lajost neje egy egésséges fiú gyermekkel ajándékozta meg a Johnstowni Miercy kórházban, melyet keresztszülei, Mr. és Mrs. Edw. Yursky John s Lajos nevekre kereszteltettek meg a windberi r. k. magyar templomban. Daytoni hírek Közli: Moikó János WELEBIL WALTER ÜNNEPLÉSE Nagy ünnepe volt a daytoni magyar katolikus egyházközségnek. junius 13-án. Magyar papunk, Ft. Welebil Walter pappászentelésének huszonötödik évfordulóját ünnepeltük. Angol, magyar előkelőségek, köszöntették. Azt mondotta többek között: “Ha büszke vagyok valamire, akkor igen büsz ke vagyok arra, hogy a szent apostoli, katolikus Egyház papja vagyok.” Mi még sok évet kívánunk neki az Úristen szolgálatában, Akit oly nagyon szeret. Az ünnepélyt ban két követte, amire vagy 500 vendég jelent meg. INNEN-0N1NAN Jó Pásztor utazc képviselője Jakab András 234 Wilson Sí.. Tel.: 37-8395 Johnstown, Pa.
