A Jó Pásztor, 1954. július-december (32. évfolyam, 27-53. szám)

1954-08-27 / 35. szám

í AGE 2. OLDAL A J(R»A3ZTOB A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította I Banda Marói, a vén cigány lieg jelenik minden pénteken Published every Friday Published by —— Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József •— Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal ■— Publication Office „‘736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: *ky évre ................./.____ . $5.00 él évre ......................................$3.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year ...................................$5.00 Half Year ..................................$3.00 Sxitered as second class matter September 1st, 1938, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. Irta NEMESmtl KISS JÓZSEF Szabadság a börtönben? Evanston, Ill.-ban augusztus 15-én kezdődött meg a protestáns egyházak világszövetségének gyű­lése. Ötévenkint más-más országban tartják ezt a kongresszust. Öt ét előtt a hollandiai Amsterdamban gyüléseztek a világ protestánsai és akkor Ordass La­jos püspök képviselte a magyarországi református egyházat. Ordass püspök ismertette a református egyház helyzetét Magyarországon és amikor haza­tért, börtönbe vetették. Most Péter János püspök jött el az evanstoni vi­lágkonferenciára. Őt hazatérése után nem fogják be­börtönözni. Mert ő szép beszédet mondott és azt mondta, hogy odahaza a reformátusok szabadon gya­korolják a vallást az öt év előtt a kommunista kor­mánnyal kötött megállapodás értelmében. Péter püspök azt fejtegette, hogy az egyháznak a társadalmi rendtől és annak változásaitól függetle­nül kell működnie. Ez igaz. De hogyan működhet egy egyház, ha annak püspökeit és papjait mindenféle hamis vádak alapján bebörtönzik? 'Hogyan működ­het egy egyház, amelynek feje életfogytiglani börtön­ben sínylődik? Erre a kérdésre Péter püspök nem fe­lelt és ezért nyugodtan hazamehet, nem lesz bántó­­dása. Ä nép szava Évek óta halljuk és olvassuk a vádat, hogy Kina azért ment át a kommunista táborba, mert a demok­raták engedékenyek vagy elnézők vagy éppen barát­ságosak voltak a kinai kommunistákkal szemben. Most az ismert Gallup-féle közvéleménykutató intézet amolyan népszavazás-félét rendezett az or­szág minden részében a felnőtt lakosság közt: mond­ják meg, mi a véleményük. A kérdezettek 33 százaléka úgy vélte, hogy Ki­na azért lett kommunista, mert a nép milliói szegény­ségben és tudatlanságban élnek, emberhez nem mél­tó alacsony sorban. Más 33 százalék orosz nyomásban és propagan­dában látta a kinai kommunista mozgalom győzel­mének okát. A Csiang-féle kormányzat korrupcióját 7 száza­lék gondja az összeomlás fő okának- még keveseb­ben tulajdonítják a kommunisták felülkerekedését a polgárháborúban árulásnak. Alig néhányan akadtak, akik elfogadták volna a sajtóban és rádióban unosuntalanul hangoztatott vádat, hogy a Truman kormányzat “eladta” Kínát a kommunistáknak. A Gallup-szavaZás eredménye azt mutatja, hogy Amerika népe józanabbul gondolkodik, mint sokan a politikusok közül hiszik. Az amerikai a hamis jel­szavakat nem nyeli le oly módon, mint a ponty a csa­létket. Kínában polgárháború volt, a Csiang kormány nem tett, nem tehetett sokat a nép nyomorának eny­hítésére, és a nép ezért hallgatott a csábítók szavára, akik földet, földosztást Ígértek. Polgárháború volt kínaiak és kínaiak közt, nem pedig amerikai demok­raták és republikánusok közt. A kábítószer A kábítószer mindig is a világ egyik átka volt, de évszázadok óta inkább Ázsia népeinek átka volt. mint a fehér emberé. Az első világháború óta azon­ban egyre fokozódott a használata és a második vi­lágháború után Amerikában csúcspontját érte el. Az opium, morfium, heroin és társaik talán nem olyan elterjedtek, mint az alkohol használata, de kö­vetkezményeikben mérhetetlenül súlyosabbak. A ká­bítószer rabja megszűnik a társadalom felelős tagja lenni és többségében elveszett embernek tekinthető. Csak egy kis százalék gyógyul ki belőle, a többség akaratnélküli álom járóként tántorog végig az életei}, állandóan a bűn határmesgyéjén járva, mert a kábí­tószer megszerzése bűnre ösztökél. A kábítószer elég súlyos probléma ömagábai. véve is, de most azt olvassuk, hogy a kommunisták kezébe politikai fegyverré vált. Kina, amely mindig is az opiumtermelés köz­pontja volt, most 60 millió dollár ára kábítószert ex­portál évente és annak zöme Amerikában talál pia­cot, mint Harry J. Anslinger, a kábítószer ellenőrzés főnöke mondja. Kínának kettős^ célja van a kábítószer export felfokozásával: dollárra akar szert tenni, amelynek szűkében van és demoralizálni akarja vele a szabad világot. Ebben nincs semmi túlzás. Koreában ameri­kai katonák százai szoktak rá a kábítószerekre, mert alkalmuk volt könnyen hozzájutni. Tudjuk, hogy semmiféle szenvedélyt nem lehet végleg kiküszöbölni, de a kábítószer elleni harc ered­ményesebb lehetne, ha Anslingernek több ügynöke lenne, akik a csempészetet ellenőrzik. Most a költség­­vetés felemelését kéri a szenátustól erre a célra és azt hisszük, aligha lehetne az adófizető pénzét jobb cél­ra költeni ,mínt a kábítószer elleni harcra. Szól a nóta bánatosan s amint hallgatom, a régi szép idők emlékezete éled föl ben­nem. Úgy érzem, mintha a vén cigány is messzi szállna lelké­ben innen a csillogó teremből s száraz fájának minden húr­ján a régi szép időket siratja. Körülöttem cifra urak, asz­­szonyságok nevetgélnek, be­szélgetnek és ebben a vig so­­kadalomban úgy látom, ma­gam vagyok az egyetlen e pil­lanatban, aki együtt érzek a hegedüszóval. Úgy van az em­ber néha, hogy csodásán elka­landozik lelke s maga se tud­ja, hogy is vihette el annyi mindenfelé a muzsikaszó. A kávéházban jártam, igy. Az öreg Banda Marcit hallgat­tam, s amikor megpihent egy kicsit a hegedülésben, oda is hívtam magamhoz egy pohár borra. A pohár mellett aztán elbe­szélgettünk és én kértem, me­séljen nekem egyet-mást az ötven esztendőről, meg talán még régebbről. így tudtam meg, hogy már hatvanhat esztendős volt az öreg cigónyprimás. Váczon született, az apja szegény kla­rinétos volt, de már elvesztet­te három esztendős korában, az édesanyját meg nyolc esz­tendős korában. Úgy hányó­dott, mint,a gazdátlan kutya. De már próbálgatta a hegedűt, amit a kis motyójáért szer­zett. A béreseknek meg a pa­rasztoknak cincogott, hogy vessenek egy falatot, meg hogy hálni hagyják valahol a csűrben, vagy az istállóban. Csak eltengődött valahogy, mig. aztán tizenkét estendős korában, téli fagyban, rongy­ba kötözött lábbal elgyalogolt Budapesti'!. Nem vflt hová mennie itt sem. A Hegedűjével keresett egy pár krajcárt és téli éjsza­kákon sokszor lapult meg di­deregve a\Két pisztoly vagy a Két oroszlhn kivilágított, abla­kánál, melrt benn játszott a cigány, ő meg úgy tanulta tőle az uj nótákat. Esztendő­kig ment ez igy, amikor egy­szer meghallotta muzsikálni a hires Rácz Pali és nyomban bevette a bandába. Ott volt néhány esztendeig, aztán haza kellett menni vizitációra. Nem lett katona, mert kimuzsikálta magát. Az urak nagyon sze­rették és megfizették a három­száz' váltóforintot annak a le­génynek, aki beállt helyette. Aztán megint visszakerült a bandába, de haza is járogatott Váczra. Akkor akart házasod­ni. Amikor az urak megtud­ták, összeadtak neki néhány száz forintot, hogy csináljon maga bandát. * Idáig mesélt a vén cigány, aztán fölkelt és muzsikált to­vább. Hogy visszaült megint, elmondta, ahogy a hetvenes években odament Váczra a megboldogult József főherceg s akkor őt lett a cigánya. Na­gyon szerette hallgatni. Csinál­tatott az egész bandának hon­véd uniformist s úgy kellett muzsikálni, még a gyakorlat­ra is kellett masírozni. Hat hé­tig tartott igy. Egy alkalom­mal, amikor a katonabanda játszott este és a karmester gyertyát kért, hogy lássa a kottát, a főherceg odaszólt Marcinak: — Gyere ide, Marci, neked nem kell gyertya a muzsiká­hoz ! A Jó Pásztor Verses Krónikája KÉT NAGY LÉLEK. KÉLjjfbtiZELLEM írta: SZEGEDY LÁSZLÓ Száz kétség gyötör bár, nem szabad csüggednünk: két ragyogó névvel vértezzük fel lelkünk. Egyik István, a szent, magyar lelkünk napja; másik Washington György, a szabadság apja. Vezérlő csillagunk e két fényes szellem, e két névvel küzdünk minden “izmus” ellen. Uj hazánk a hazánk, bár a volt is drága, 3 megoszlik szivünknek szent érzésvilága. De nem futunk mégsem álomképek után: hogyha kell ,a vérünk Uncle Same csupán. Uncle Sam honához köt most már az éltünk, életben, halálban rendelkezhet velünk. Meddig lesz hatalom még a lövészárok? Vannak-e niég nemes emberideálok? Gyomornál a lélek vájjon többet ér-e? Kik gondolnak többre, mint az emésztésre? Ki látja meg, ami földön szépség, jóság? Ki érti meg, ami több, mint a valóság? Ki érti meg, amit szivünk, lelkünk akar: hazájában legyen szabad minden magyar! Hogy múljon el végre a széthúzás, átok, > lobogjon magasan a hunyó zsarátnok. Meg kell érteni, hogy bár itt jenkik lettünk: magyar hazánkért is lobog még aleíkünk! A háború óta most folynak először nagyarányú sztrájkok Nyugat-Német országban. Ezek müncheni sztrájkoló mun­kások A katonák hasábfából nagy tüzet raktak s miközben a ban­da húzta, hogy “Ég a kunyhó, ropog a nád ...” és a főherceg olyan kedvre lobbant, hogy be­ledobta a sipkáját a tűzbe, az­tán derékon fogta a markotá­­nyosnét és járta vele a csár­dást. A bandának jó dolga volt, száz forintot is keresett napjában. — Nagyon jól ment a so­runk, — mondta az öreg — az uraknál is megesett, hogy százast dobtak a poharamba s előbb ki kellett inni a bort fe­nékig, aztán vehettem el. Fölsóhajtott, aztán elmond­ta még, hogy mennyire sze­rették az urak. Mindenfelől kocsin behajtottak Váczra, az­tán küldöztek is a bandának mindenfélét, malacot, elemó­zsiát, bort és más effélét. így éltek vigan és muzsikáltak reggelig is. A hetvenéves évek­ben került Banda Marci a ze­nekarával a fővárosba. — De más világ volt még ak­koriban — sóhajtott megint. — Miért ? — kérdeztem. — Mert hogy akkoriban hallgatták a cigányt, mivel­hogy egy asztalnál muzsikált a társaság előtt. Ma meg bele­beszélnek a nótába . . . Elmondta, hogy akkoriban meg lehetett élni, mivelhogy adtak az urak. Még ha a tá­nyérral ment is úri asztalhoz, öt pengőnél kevesebbet nem adtak, a vendéglőben pedig még szegényebb ember is oda­adta a félforintot. Szégyelt kevesebbet adni. Meg aztán hol vannak most a finom he­lyek, ahol szeretik és megbe­csülik a cigányt, úgy »mint ak­kor ? — Lármáznak, nem hallgat­nak, mert háládatlan népség ez a muzsika iránt. Verklis nó­ta kell, nem a Cserebogár... aztán a végin csak úgy szokás­ból odadobnak egy hatost, de többször a Wekerle-pénzt. Ez a tizfilléres. Még néhány évvel azelőtt is más volt a ha­tossal, meg a két hatossal. De most — mondja az öreg ci­gány — van nap az elegáns vendéglőben, hogy még a kosztra valót se tudják össze­tányérozni. Neki — úgymond — már nehezére is esik. Mi­kor úgy megváratja némely ember a tányérral öt krajczár­­é-rt, elmegy a kedve a muzsi­kától. Aztán meg a magyar nótát se értik, csak a divatos kell, ami modem. — Hát miért nem játszik ilyet, Marci bácsi? — Nincs érzésem hozzá — feleli. A régi múltba kalandozva igy mondja el a maga élete sorát Banda Marci. Az egy­szerű szavakban benne a ta­nulság s bennük van a sorsa a magyar cigánynak. * Régóta bizony sok minden megváltozott, pedig nem jól van igy, mert a cigányt meg kell becsülni, hiába beszélnek róla akármit az akadémiku­sok. A cigánynak megvan mindenképpen a maga hivatá­sa és jelentősége. Ráfogtak már sok mindent, de nem igaz. A tudomány cáfoltá meg azt a vádat, hogy a cigány tulaj­donképpen kárára volt a ma­gyar muzsikának és a nagyobb fejlődésnek ezen a téren. Ez nem áll. A magyar dal­­költészetet éppen ő terjesztet­te. ő benne nincs ugyanis al­kotóképesség. ő mindig annak a nemzetnek a muzsikáját ját­­sza, ahol letelepedett. Amikor a cigány a tizennegyedik szá­zadban ide került, a magyar­nak már rég volt muzsikája, olyan, amilyen. És a cigány vitte és terjesztette és a ma­gyar nóták reprodukálásának itt az országban évszázadokon át a cigány volt a föntartója. A régi dálok a török hódolt­ság idejéből, meg a kurucz nó­ták csupán szájhagyomány alapján nem maradtak volna fönn. Az alkotó művészet a cigány miatt haladhatott nálunk és mindig a maga utján, amel­lett, hogy a régi motívumokat a cigány f öntar tóttá. A régi gyönyörű magyar verbunko­sokat, kesergőket, hallgatókat nem cigányok csinálták, csu-CSOKORBA KELLENE KÖTNI A SZÉP MAGYAR NÓTÁKAT Fráter Loránd sokszor gondolkozott azon, hogy a nótáit színdarab keretében szerepeltesse. Mindig mondogatta: — A nóta: virág! A száz szál gyertya égőpipacs­virág, a “Hívlak akkor is, ha nem jössz” emlékeztető kék nefelejcs, az őszirózsa meg — “őszi rózsa, fehér őszi rózsa”. Aztán hozzátette: — Csokorba kellene kötni őket . . . A csokorba való kötés alatt természetesen ked­ves gondolatát, a színdarabot értette. Szólt is iró ba­rátainak (volt bőven belőle!) egyre kérlelte, biztat­ta őket: — írjatok már valami nekem valót. Persze, hogy megígérte valamennyi- De nem tar­totta meg egyik sem. Fráter Loránd sehogy sem volt megelégedve. Hi­szen volt már neki egy darabja, a cime “Akácfaci­­rág” volt, elő is adták sikerrel a Városi Színházban, de ez nem volt az igazi. Ne a darab legyen fontos, a nóta, a nóta! Rágyújtott bojtos kis pipájára. Gondolkozott. A gondolkozásnak az lett az eredménye, hogy harmad­nap beállított egyik színházigazgatóhoz. — Színdarabot hoztam, testvér! — Hol a színdarab? — A szivemben, meg a fejemben. — Az nem elég. — Miért nem elég? Mindig azt mondjátok, hogy az a jó darab, amit két mondatban el lehet mondani. — Ez igaz. — Nohát, ha ez igaz, akkor az én darabom épen­­séggel remek darab, mert ezt aztán egyetlen mondat­ban el lehet mondani. •— Hát mondd el. Fráter Loránd pillanatig hallgatott és aztán el­mondta a nevezetes mondatot: — Hát. . • egy férfi szeret egy nőt, a nő is szereti a férfit és különféle viszontagságok után egymáséi lesznek! — Ez az egész? — Ez. — Kicsit kevés. Kissé vékonyka . . . ezt a témát föl kell virágozni, ki kell cifrázni. Loránd megharagudott. — Hát virágozzátok fel, cifrázzátok ki! A ti dol­gotok, ti vagytok a szakértők. Azért ültök itt! . . . A darabból nem lett-semmi. Pedig Fráter Lorándnak van igaza- Elmondta a zenés darabok örökös, egyetlen tartalmát. Repülnek délre és a halálba Vietnam indokinai ország kettéosztásának következté­ben az északi, kommunista uralom alá kerülő országrész­ből ezrével menekülnék az em­berek, akik nem hisznek a kommunisták paradicsomi Ígé­reteiben. Az északi ország­rész kiürítését részben ame­rikai, angol és francia repülő­gépek végzik. Most megtör­tént az első halálos lezuhanás. Egy angol repülőgép 47 utas­sal és négy főnyi személyzet­tel rossz időjárásban lezuhant egy folyóba, 46-an odavesztek. A menekültek nők és gyerme­kek voltak. pán naturalisták, akiktől a ci­gány eltanulta, aztán köz­­kincsesé tette és megőrizte a jövőnek. Érdekes visszapillantani a tizenkilencedik századba is a cigány szempontjából. Nálunk még akkor sem tekntették a zenét foglalkozásnak. A ma­gyar nem muzsikált, hanem csupán muzsikáltatott magá­nak. Ha abban az időben volt is úri házaknál hegedű vagy zongora, nem tudtak a hege­dűn úgy muzsikálni, mint a cigány. így érte el aztán virágkorát. Játéka ellen azért sok kifogást tettek, főleg a modorosság szempontjából. Ha meg van is éz a hiba, a régi magyar nóta nemes tisztaságát, egyszerű mélységét, tüzet és erejét nem őrizte meg senki úgy mint a cigány s más nem tudta úgy visszaadni, mint ő. Utóbb aztán elkövetkezett a hanyatlás, aminek igen szo­morú és mélyreható okai van­nak. A cigány ugyanis vele ne­velődik azzal a környezettel, amelyben él. Az a szinraagyar­­ság, amely annak idején úgy rajongott és oly áldozatkész volt a cigánnyal szemben, át­változott többféle tekintetben. Különösen a fővárosban na­gyon vegyes volt a publikum. Nagyon hanyatlott a népmu­zsika iránt való érzék, étter­mekben és kávéházakban han­gos, sőt lármás társalgás folyt, miközben a cigány a legszebb magyar nótákkal re­mekelt. A cigány is mást követelnek most: idegen muzsikát, ope­rát, meg más effélét. Az pedig nem való neki, kivéve, a tánc­zenét, amelyben elsőrangú. A játéka, miközben ezekre az idegen dolgokra rákényszerül, megromlik. Lármásabb hatá­sokra vadászik, virtuózkodni akar s éppen ez vetközteti ki igazi mivoltából és cikornyás­­sá, modorossá teszi. IS KÓMK.A NÉMA SZÓNOK 1852-ben Ferenc József ki­rály meglátogatta Szamosuj­­vár városát is, ahol az örmé­nyek nagy pompával és lelke­sedéssel fogadták. Az egyik küldöttség szónoka ( a hagyo­mány szerint a városé) a ki­rály elé bátorkodván, nagy el­fogódottsággal belekezd a be­szédébe : — Felséges urunk! Szamos­­ujvár szabad királyi város és polgársága hódolva jelent meg felséged színe előtt, hogy. . . hogy. . . hogy. . . izé. . . hogy. A király jóakarattal bólinga tott, mire a szónok, nekiheyül­­ve, folytatni szerette volna a beszédet, de sehogysem kászo­­lódott ki a sok hogy-ból, meg hát-ból. — Kérjük felségedet, hogy hát. . . hát. . . hogy. . . A szónok végre is nagyott nyelt és elhallgatott, mintha elnémult volna. Most a királyra következett a sor, aki feolvasta beszédét: — Jól esett hallanom a hó­dolat és szeretet megnyilvánu­lásának eme szép tolmácsolá­sát, melynek minden egyes szava mélyen vésődött szivem­be. Isten áldása legyen a váro­son és polgárain — fejezte be a király a beszédét és elhajta­tott Kolozsvárra. ALKU Utolsó perceit járta az öreg örmény. Szerette volna még egyszer utoljára látni a napot. Ámde az éjszaka nagyon las­san múlt, mire az öreg örmény türelmét veszítvén, felkiáltott: — Kelj fel már, te nap, mert majd felkelnél, de nem lesz kinek. ÉSMÉÉÉlÉÉÉkAÉ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom