A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)

1953-03-20 / 12. szám

AZ AMERIKAI MUNKÁS MAGYAROK KINCSES ÚJSÁGJÁNAK EGYETLEN EGY MAGYAR HÁZBÓL SEM SZABAD HIÁNYOZNI Felfeipiilk Jugoszláviát Hatalmas arányokban megkezdődött Jugoszlávia ellátása legjobb, legmodernebb amerikai fegyverekkel. A múlt héten megérkeztek az első amerikai villámrepülőgépek, amelyeket még 100 vagy 200 fog követni. Úgyszintén kaptak már a jugoszlá­­vok nehéz tankokat, nagy ágyukat, sokezer katonai truckot, to­vábbá lőszereket, alkatrészeket és gazolint. Az első amerikai villámrepülőgépek megérkezése alkalmá­ból ünnepséget rendeztek, amelyen az amerikai nagykövet azt a kijelentést tette, hogy ennek az eseménynek jelentőségét meg fogja érteni mindenki nemcsak Jugoszláviában, hanem — más­utt is, mindenütt, ahol azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy Jugoszláviát szovjet rabságba juttassák. Gosnyák honvédelmi miniszter annak a reményének adott kifejezést, hegy az amerikai fegyverek segitségével a jövőben biztosabbá tehetik a határokat. Az ünnepség lélekzetállitó programpontja volt három ame­rikai villámgép keringése a Belgrád határában levő repülőtér felett. Egy jugoszláviai származási amerikai repülőőrnagy veze­tésével a gépek fejtetőreállást és egyéb hajmeresztő mutatvá­nyokat produkáltak, egészen alacsonyan, közvetlenül a nézők feje felett. A villámgépeket jugoszláv repülők fogják átvenni, mi­után kellő kiképzést nyertek. Dapcsevics jugoszláviai vezérkari főnök a jövő héten Wash­ingtonba jön s azt hiszik, nemcsak az eddigi segítséget akarja megköszönni, hanem további katonai szállításokat fog sürgetni, hogy Jugoszlávia lelanyhithassa a magyar, román és bolgár kommunisták harci kedvét. Közben Tito, a jugoszláv diktátor, útban volt Anglia felé. Jugoszláv hadihajón utazott, két angol hadihajó kíséretében, amelyekhez az Atlanti óceánon még két angol hadihajó fog csatlakozni. Angliában széleskörű intézkedéseket tettek, hogy Tito elleni merényletnek elejét vegyék. A pápa a vatikáni rádió utján tiltakozott Tito angliai látogá' tása ellen, mert ez a megtiszteltetés csak fokozhatja bátorságál az egyház elleni harcában. Hawaii lm a tik állam? A képviselőház nagy többséggel elfogadta a törvényjavas­latot, amely állammá emeli a Hawaii szigetcsoportot. Hawaii lakosságát általában republikánusnak tartják s ez magyarázza meg, hogy a republikánus többségű Ház a javaslat mellett sza­vazott. A demokraták ellenezték ezt, mert szerintük Alaszkának éppen annyi igénye van államiságra, mint Hawaiinak s ezért ők a két territóriumnak egyszerre való felvételét követelik. Alasz­ka népe demokratának számit, ámbár a múlt évben republiká­nus jelöltekre szavazott. Ezt azonban Eisenhower személyes nép­szerűségének tulajdonítják s főleg Eisenhower kampány-ígéreté' re alapítják, hogy a koreai háborúnak hamarosan véget fog vetni. A törvényjavaslat most a szenátus elé kerül, ahol már két­­izben elakadt. A délidemokrata szenátorok ugyanis ellenzik Hawaii felvételét az unióba, mert két hawaii szenátor erősítené a faji egyenjogúságért harcoló elemeket. A legújabb képek Stalin temetéséről. A középen menetelő Malenkov balján Chou Enlai kínai külügyminiszter megy A békepropagandisták gyilkos légi merényletei Malenkov« az uj vörös cár« békehurokat penget General Motors ni rekordja A General Motors Corporation most közzétett évi ’ üzleti jelentése szerint a múlt évben több mint hét és fél billió dollár volt a vállalat bevétele s ebből 558 millió dollár a tiszta nyere­ség. A bevétel ezúttal nagyobb volt, mint a vállalat 44 éves fenn­állása alatt valaha is volt, a tiszta haszon pedig meghaladja a múlt évi rekord profitot. A bevétel és haszon egy jelentős része hadiszállításokból származik, de négyszerannyit termeltek civil célokra mint a ka­tonaság részére. Amerikában, Kanadában és egyebütt összesen 943 millió dollár jövedelmi adót fizettek, valamivel kevesebbet, mint az előző évben. A múlt évben 1,781,085 automobilt gyártottak, 453,312 truck­ot és autóbuszt — kevesebbet, mint az előző évben. Ne sajnáljuk eket Ha olyasmit olvasunk, hogy egy miniszternek vagy hiva­talnoknak vagy követnek éveken át nem volt vakációja, nincs okunk sajnálkozni. Amikor hivatalukból távoznak, megkapják a fizetést a szabadságoktól, amiktől elestek. És pedig mindig a legutolsó, legmagasabb fizetés alapján számítják ki a járandó­ságaikat, úgy hogy csinos összegekre rug a vakációs kárpótlás. Most a kongresszusban nagy a fejcsoválás, mert kiderült, hogy a lelépett kormány tagjai ezer meg ezer dollárokat kaptak e címen. Például a miniszterek 2500 dollártól 5000 dollárig, Don­nelly németországi főbiztos 12,560 dollárt kapott, O’Dwyer mexicoi nagykövet (akinek minden napja szabadság volt) 5396 dollár vakációdijat kapott, Mrs. Anderson követ, akinek Dániá­ban főleg csak cocktail pártikat kellett rendeznie, 2002 dollárt kapott. Összesen 709,538 dollárt osztottak ki ily módon. A Civil Service Commission ezt az osztogatást jóváhagyta, holott a törvény úgy szól, hogy vakációját mindenki köteles az év folyamán igénybevenni, ide még ha ez nem is lenne lehetsé­ges, kárpótlást csak megtoldott vakáció utján szabad adni, nem pedig készpénzben. Mégis, az a gyakorlat alakult ki, hogy ami­kor egy hivatalnok állásából távozik, vakáció-pénzt kap egy összegben. A múlt hét gyilkos légi me­rényletek hete volt. A csehek is odáig merészkedtek már, hogy behatoltak Németország amerikai zónájába és lelőttek egy amerikai gépet, a másikat pedig megfutamították. És az­tán, orosz példára, még ők til­takoztak, azt állítva, hogy az amerikai gépek megsértették a Csehország feletti légiteret. Per­sze Amerika kormánya is tilta­kozott, még pedig erélyesen és ez a tiltakozás a cseh kormány egyik fiókjába került, ahol por fogja belepni. Aliig telt el két nap e merény­let után, az oroszok a német­­országi zónahatáron lelőttek égy angol gyakorlatozó, fegy­vertelen repülőgépet és annak mind a hét pilótája életét vesz­tette. Az angol kormány ezt a támadást gyilkos merényletnek nevezte, és ezzel az ügy el van intézve. De mi lesz a jövőben? Úgy az angol, mint az amerikai hadve­zetőség úgy rendelkezett, hogy ezentúl a gyakorlatozó repülő­gépeket is felfegyverzik s szük­ség esetén vadászgépekkel kisé­rik, hogy elejét vegyék hasonló Ké^i merényletek megismétlő­désének. De ez nem elég. Az oroszok és csatlósaik azért me­részkednek ilyen gyilkos akció­ra, mert tudják, hogy a szabad nemzeteknek Európában sokkal kevesebb repülőgépük van, mint nekik. Amerika máris újabb gépeket küldött oda, ame­lyek feltudják venni a harcot orosz MÍG villámrepülőgépek ellen. Vaiglmngn lelkesed őssel . . . Miután a fő-fő bolsevikok Ma­­lenkovot nevezték ki Sztálin utódjául, összeült a múlt héten az országos szovjet, az úgyne­vezett parlament, és 1 óra'és 7 percen át meghallgatta Malen­kov programbeszédét, aztán egyhangú lelkesedéssel megerő­sítette az uj vörös cár kineve­zését. Malenkov azt üzente Ameri­kának és az egész kapitalista vi­lágnak, amit Sztálin is már sok­szor üzent: hogy minden fenn­forgó ellentétet békés utón meg lehet oldani. A “parlament” tag­jai, miután jeladást kaptak Be­­ria és Molotov miniszterektől, harsányan megéljenezték ezt a nyilatkozatot, amelyet aztán a következő nyilatkozatok követ­tek: Szorosabbra fogja fűzni a kötelékeket a szovjet és a csat­lósországok közt;, fokozni fogja a fegyverkezést; biztosítani fog­ja a párt és a kormány egységét ■- 'mindezt a 'uÄ^vTdekeben. A jelenvolt diplomaták kétke­déssel fogadták az uj cár min­den szavát. Sztálin után G&itwvnld . • • Sztálin temetésére Moszkvá­ba rendelték, a többi csatlósor­szágbeli helytartókkal együtt, Gottwald cseh elnököt is. A te­metés után hazajött és két napi betegség után meghalt 56 éves korában, négy hónappal azután, hogy hóhér kezére adta leghí­vebb híveit, Slansky miniszter­elnökhelyettest és tiz más veze­tő kommunistát, akik állítólag titóizmus bűnébe estek. 1948 februárjában orosz segítséggel és Slansky közreműködésével megdöntötte a Benes kormány­zatot és megalakította a cseh­szlovákiai “népi demokráciát”, vagyis proletárdiktatúrát. • A légierőt fejleszteni kell . . . Hadvezetőségünk a legkivá­lóbb atomtudósek és más fiziku­sok bevonásával alapos vizsgá­latot folytatott az atomháború kérdésében s a tudósok most arra az eredményre jutottak, hogy a szovjetnek legkésőbb két év múlva elég atombombája lesz ahhoz, hogy megsemmisítő csapást mérhessen reánk. Ez a komor jóslás, amely ko­moly tudósoktól származik, az amerikai légierő gyors és erőlte­tett kiépítését teszi szükséges­sé. Eisenhower elnök azzal a gondolattal foglalkozik, hogy 16 vagy 20 ezer millió dollár újabb hitelt kér a kongresszustól e cél­ra. Súlyos probléma ez, mert az adók már ma is nagyon maga­sak. De van egy más megoldás is: az államadósságot, amely ma 275 ezer millió dollárt tesz ki, még tovább növelni, miáltal még meg nem született generá­ciókra hárul át a fegyverkezési költségek egy részének fede­zése. KAT< >NÁ íi KXÁ L SOK A « 1V1L Wilson honvédelmi miniszter, aki General Motorsnál megta­nulta, hogy mindenkit el lehet és el kell látni munkával a mun­kaidő minden percében, rátapin­tott a közismert tényre, hogy a kormányhivatalokban több a munkás, mint a munka. Ezért utasította a haderő mindhárom ágának vezetőségét, hegy máju­sig szélnek eresszenek 39,346 ci­vil hivatalnokot. A katonaság­nak jelenleg 1,327,546 civil al­kalmazottja van, akiknek mun­káját sokkal kevesebben is el tudnák végezni, ha úgy dolgoz­nának, mint privát üzemekben szokás. SZÍNES TELEVIZ8Ő Johnson coloradói demokra­ta G;.,nátor szóvátette a kong­resszusban a színes televízió kérdését és ebben az ügyben fejlemények várhatók. Johnson annak a gyanújának adott kife­jezést, hogy bizonyos ipari érde­keltségek hátráltatják a színes televízió bevezetését. Pedig, Johnson szerint, a színes tele­vízió előtt már nincsenek akadá­lyok: színes képvetitő cső ma sokkal olcsóbban állítható elő, mint pár év előtt a fehér-fekete. A szenátus kereskedelmi bi­zottsága Tobey szenátor elnök­lete alatt foglalkozni fog John­son szenátor panaszával, Az irszaliifozás végnapjai A múlt héten a kormány újabb nagy darabot vágott le az árszabályozás épületéből, megszüntette most már minden élel­miszer és általános használati cikk árainak előírását, úgy hogy már csak acél, gépszerszámok, egyes öntvények, szóval katonai szempontból fontos anyagok árai maradnak korlátozás alatt — április 30-ig amikor a törvény lejár és teljesen szabaddá válik a gazdasági forgalom. A most szabaddá tett élelmiszerek élén a kávé áll, mert ez az a fogyasztási cikk, amelynek ára úgyszólván mindenkit érint. Bizonyos, hogy drágul a kávé s csak arra nézve vannak kételyek, hogy meddig mehet el a kereskedelem, anélkül, hogy a lakosság milliói ellentámadásban megy át és szövetségre lép a teával. A kávé ugrásszerű emelkedése elkerülhetetlen, mert a bra­zil termelők már novemberben, amikor itt a republikánus párt győzött, felemelték áraikat, biztosra véve, hogy az üzleti világ politikai győzelme az árszabályozás végét jelenti. Megdrágul a sör is. Egyáltalán, miniden megdrágul, és az egyedüli védelem az uj drágulási hullám ellen a közönség el­lenállása, amelynek egyik inditóoka lehet a dac, másik a pénz hiánya, Senkisem költhet többet, mint amennyije van, és ez áll nemcsak egyesekre, hanem a nemzetre általában is. Ne bántsák az egy házakat! A felforgató üzelmeket vizsgáló (Un-American) bizottság elnöke, Velde illinoisi republikánus képviselő, uigy nyilatkozott, hogy a közhivatalnokok, unionok, moziszinészek Janitok, stb. után most sorra kerülnek az egyházak is, amelyeknek papjai közt kommunistákat fognak kinyomozni. Ez a bejelentés sok oldalról, mindkét kongresszusi párt ré­széről ellenzést váltott ki. Roosevelt newyorki demokrata kép­viselő indítványozta, hogy Veidét fosszák meg bizottsági elnöki megbízatásától. A papok elleni boszorkányhajsza veszélyeztetné a gondolat és a vallás szabadságát, mondotta Roosevelt. Bünbocsánat A francia parlament 390 szavazattal 210 ellen jóváhagyott egy javaslatot, amelynek alapján negyedízben amnesztiát kap­nak franciák, akik a német nácikkal és Petain tábornagy áruló kormányával együttműködtek s emiatt börtönbüntetést kaptak. Ezúttal elitéltek tízezrei kapnak bünbocsánatot. A 400 képviselő és szenátor, akik annakidején a Petain kormány megalakulá­sát szavazatukkal elősegítették, visszanyerik politikai jogaikat. Csak azok nem kapnak kegyelmet, akiknek bűne folytán fran­ciák életüket vesztették vagy deportálva lettek. Végül amnesz­tiát kapnak újabban, a múlt év április elseje előtt sztrájkmoz­galmak során elkövetett bűncselekmények miatt elitéit kommu­nista munkások is. A vasfüggönyön át elrepültek Három csehországi repülő — egy tiszt és két altiszt — éjnek idején átrepült a vasfüggönyön keresztül Grácba, Ausztria angol rónájába. Ott szívélyes fogadtatásban részesítették őket mint politikai menekülteket. A cseh repülők egyike magyar ember: Molnár Gusztáv 23 éves repülő mechanikus. Azt mondották, r menekülésre az éjszakát kellett választani, mert nappal “for­ró a levegő”, ami azt jelenti, hogy a cseh légierő megkettőztc az őrséget, amióta, tavaly nyáron, két fiatal cseh repülő elrepült Gottwald vörös paradicsomából, ugyancsak Ausztriába. Már ré­gebb óta titokban gyűjtöttek gazolint és most, amikor a Gottwald kormány odáig merészkedett, hogy gyilkos utasítást adott ki cseh repülőknek, úgy érezték, itt az ideje, hogy meneküljenek. Emberrablás a Fertő-tón • A Fertőtón, amely Magyarország és Ausztria közt a határt képezi, magyar csónakos határőrök körülfogtak egy osztrák ha­lászhajót s a benne ülő öt osztrák halász közül négyet maguk­kal vitték. Az ötödik halász a vízbe ugrott és úszva menekült meg a magyar kommunista emberrablóktól. EISENHOWER ELNÖK ÜZENETE AZ AMERIKAI MAGYARSÁGHOZ Az országszerte rendezett ma­gyar Márciusi Ünnepélyek al­kalmából Eisenhower elnök az Amerikai Magyar Szövetség ut­ján a következő bátorító üzene­tet küldte a magyarszármazásu amerikaiaknak és általában minden magyarnak, a világ bár­mely részében élnek is: — Helyes s kívánatos emlékez­ni azokra a történelmi esemé­nyekre, amelyek a személyes szabadságért s a nemzeti füg­getlenségért való emberi törek­vések útjelzői voltak. Bárme­lyik nemzet szabadságvágya, amelyet az Istenfélelem s mások jogainak a tiszteletben tartása táplál, az egész emberiség szá­mára az inspiráció forrásává vá­lik. Százévvel ezelőtt, Ameriká­ban szónokolva, Kossuth Lajos, a nagy magyar hazafi, idegen uralkodók szám űzött je, azt azt mondta, hogy: “.. . Ameriká­ba kell jönnie annak, aki azt a napfényt keresi, amely a legfé­nyesebben ragyog s a szabadság útját megvilágítja. Mindazok, akik ma Kelet zsarnoksága mi­att szenvednek, reménységgel néznek a Nyugat világának sza­bad intézményei felé.” A tiszteletadósnak eme szavai napjainkra nézve prófétai igaz­sággá lettek. Mint akkor, úgy ma is Magyarország népe Ame­rika szabad országától várja a zsarnoksággal szemben való el­lenállásában a biztatást. Meggyőződésem az, hogy a magyarok nem feledték el azo­kat az ideálokat és eszméket, amelyeket Kossuth hirdetett s oly mejgrázóan fejezett ki kor­társa, Petőfi Sándor, a nagy köl­tő. Sőt hiszem' azt is, hogy két­ségtelenül tudatában vannak annak a külső és lelki párhu­zamnak, amely 1848 Magyar Függetlenségi Nyilatkozata és az 1776-i Amerikai Független­ség Okmány közt van. A magyarok nem veszthetik el hagyományos jogaikat, ame­lyek Amerika és a többi szábad országok nemzeteinek a megér­tése és együttérzése segitségével arra a reménységre és igazságos meggyőződésre jogosítják fel őket, hogy a szabadság napja újra fel fog ragyogni felettük. The GOOD SHEPHERD is the Largest Hungarian Weekly Newspaper in America I Beolvadt lapok: KERESZT, EGYETÉRTÉS és VÁROSI ÉLET Szeretettel fogadd szivedbe és otthonodba ezt a léleknemesitő lapot! CLEVELAND, O.. péntek, 1953 március 20 EGYES SZÁM ÁRA 10 CENT No. 12. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom