A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)

1953-03-13 / 11. szám

PAGE 2. OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TARKANY alapított« Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkeszti •. Muzslay József Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 173« EAST 22o4 STREET CLEVELAND 14. OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre .......................$5.00 One Year .........................$5.00 Fél évre ........................ 3.00 Halt Year ....................... 3.00 Entered as second clasa matter September 1st, 19S3, at the Post Office oi CI»»elauid. Ohio, under the Act of March 8rd, 1.879. J rn B B . Á € I B O rí, J 0 1 1B ,4 £ Y S O B B A 1848 EEBNAEYOBB VÍVMÁNYAI A JOBBÁGY FELSZABADÍTÁS Fegyverek és emberek A vitriolis szájú Vishinsky szovjet külügyminiszter a UN ülésén beismerte, hogy a Szovjet fegyvereket szállit Kínának. Ebben a beismerésben nincs semmi újdonság. Koreában minden közlegény előtt köztudott dolog ez. Mindenki tudja azt is, hogy a földművelő Kina nem épit tankokat és jet repülőgépeket. Minden megjegyzésünk csupán annyi, hogy ha a szovjet fegyvereket szállit a koreai háború egyik résztvevője részére, akkor maga is harcoló fél. Koreában valami 21 UN tagállam harcol, és nem mindegyik fegyverekkel. Vannak országok, amelyek csupán felszereléssel járulnak hozzá a közös erőfeszí­téshez, de mégis résztvevő számba mennek. Koreában a UN har­col ama csapatok ellen, amelyek megsértették Délkorea függet­lenségét. Minthogy a szovjet is tagja a UN-nek, ellenmondás mu­tatkozik abban, hogy'harcol egy szervezet ellen, amelynek tagja. A szovjet politikában ez nem az egyetlen ellenmondás. A szovjet egyebek között “a béke élharcosa” — mint propagandája hirdeti. Ez teljesen összhangban van a szovjet felfogással a bé­kéről. A szovjet nyilvánvalóan a temető békéjéről beszél, ami­kor békét emleget. Nem tudjuk, hogy egy UN tagnak mi keresnivalója van ab­ban a szervezetben, amelynek döntéseivel nyíltan szembehe­lyezkedik. Vishinsky beismerése újból felvetette a kérdést, hogy van-e helye a szovjetnek a szabad népek gyülekezetében. A rabság dicsérete Négy évvel ezelőtt alakult meg a Molotov terv alapján, mint a Marshall terv versenytársa, a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa: a szovjet és gyarmatai gazdasági együttműködésének előmozdítására. Most a budapesti lapokba^ ünnepük ezt az év­fordulót. Rákosi Mátyás kijelentette, hogy “Nyugodt fejlődé­sünkhöz sokban hozzájárult a KGST és at a körülmény, hogy külkereskedelmünk egyre fokozódó része bonyolódik lé a Szov­jetunióval és a baráti tervországokkal.” A lapok rámutatnak arra, hogy a szovjettel kötött hosszúlejáratú szerződések sike­resen egybehangolják a népgazdasági terveket. Mi az igazság? Az, hogy a szovjet, amelynek szava szent a gyarmati országokban, kereskedelmi szerződéseket köt gyar­mataival s azokban egyoldalúan szabja meg a feltételeket és az árakat. Például Magyarországot kötelezik 100,000 forintos vasúti kocsi szállítására a szovjet által megszabott 40,000 forintos áron. Az ilyen “együttműködést” a rabországokban nem szabad bí­rálni, nem szabad kárhoztatni; dicsérni kell és “Köszönjük, Sztálin!”-! kell kiabálni s kiabálás után még ütemesen tapsol­ni is kell. Jobbágy ... Milyen szomorú zengése van s szónak, (Pedig egy­koron azokat nevezték Így, akik “jobb ágyból születtek”, egye­dül csak a királyt szolgálták, te­hát urak voltak. De a szabad, harcos magyarok ivadékainak legtöbbje csakhamar szolgaság­ba esett; a föld, az ország, a ki­rályé lett, ő osztotta ki kegyelt­jeinek. Aki nem kapott birtokot, az a nemes szolgája lett; szolga­sorba sülyedt. Jobbágynak ne­vezték a föld rabját, a szabad magyar harcosok utódait, ép­pen úgy, mint a hódított, itt ta­lált népeket... Szomorú zen­gése van e szónak, mert nyolc­száz esztendő keserű szolgaságá­nak emlékei fűződnek hozzá, a hiába hullajtott könnyek, a vér és verejték gyászos emlékei.. . A jobbágyflu Szálljunk el a képzelet szár­nyán vissza a múltba, száz esz­tendővel, egy kis jobbágyfalu­­ba... A falu lankás dombok hajla­tában terül élj girbe-gurba kis utcácskáival... A főutcán nád­­fedeles, fehérre meszelt vályog­házak, — ezekben laknak a tel­kes jobbágyok, akiknek a ha­talmas földesül’ belső telket jut­atott, azaz házhelyet és külső telket is, amely husz-huszonkét hold volt. A girbe-gurba “zugok­ban” zsuppfedeles kunyhók, vá­lyogputrik vannak, picinyke belső telekkel, itt lakik a “há­zas” zsellérnép. Mert “háztalan” :s van bővibén, akinek csak az irgalom juttat fedelet... A dom­bon emelkedik a falu legszebb épülets, a templom s mellette a parókia. Jobbágykezek hordták a követ, a gerendát... A földes­­ur a templom? kegyura; ő emel­tette Isten házát jobbágyai ve­rejtékéből, de kisasszony lányai hímezték a szép oltárteritőt... -Zsindellyel van fedye a jegy- 9f hááa. A főutcán van1 a mészá­ros üzlete, a “zsidó” boltja, (akit nem véd a törvény, csak a föl­­desur jóindulata.) — itt van a kovácsmühely is ... A falu vé­gén, földbe vájt putrikban lak­nak a cigányok, akik vályogot Csak helyeselni tudunk Most lépett életbe az uj törvény, amely Ohioban is bizton­ságosabbá teszi majd a közlekedést autósok és gyalogosok szá­mára egyafánt. Aki autót vezet, annak legalább 15,000 dolláros biztosítékkal kell rendelkeznie, akár saját tőkével, akár biztosí­tással. Ellenkező esetben, gázolás esetén, elveszti hajtási en­gedélyét. A jövőben majd jobban vigyáznak a “felelőtlen elemek”, akik a múltban jó ügyvéd segítségével megúszták hasonló ka­landjaikat. Még nagyobb szigorral járnak el a részeg haj tokkal szemben, akik a múltban nevetségesen kis pénzbírsággal szaba­dultak. Most Amerika legtöbb államában, úgy Ohioban, imint New Yorkban, börtön vár a részeg vezetőkre. A newyorki or­szágutakon rendszeresen portyáznak a járőrök, akik megállítják az autókat és azt kérik a vezetőtől, hogy “leheljen rájuk.” Ha a vezető nem engedelmeskedik a felszólításnak, megvonják ve­zetői engedélyét. Különleges vegyszer segítségével tudják teljes bizonyos­sággal megállapítani, hogy fogyasztott-e alkoholt az autós. Az­ért ez az elővigyázatosság, mert clorophyll segítségével eltün­tethetik az alkohol illatát. Az országutak igy valamivel biztonságosabbak lesznek és a városi gyalogos, aki fél átkelni az útkereszteződésnél, valami­vel bátrabban közlekedhet az utcákon. Köszönik a pofont Farkas Mihály hadügyminiszter szigorúan megrótta a fia­tal kommunisták DISZ szervezetét s elrendelte a szervezet tit­kárának elbocsátását. A DISZ elnöksége köszönetét mondott a szidásért a kommu­nista pártvezetőségnek és egyben szent Ígéretet tett, hogy a jö­vőben erélyesebben fognak harcolni a kizsákmányolok, a léhák, a szabotőrök ellen, az amerikai háborús uszitók uszályhordozói ellen, a kulákok, katolikusok és szociáldemokraták ellen és szo­rosabbra fogják fűzni a baráti kötelékeket a szovjettel — a tar­tós béke érdekében. Utóirat: Nem a Nagy Sztálinnak, hanem a Nagy Malenkov­­nak. Mert mindenki nagy, aki a törpéknek parancsol. vetnek és muzsikálnak, ha a tiszttartó urak megtűrik őket. A főutca legszebb háza a község­háza, annak oszlopos tornáca van. Ott áll a deres és a kaloda... A községháza előtt a piactéren pedig a “szégyenfa”, amelyhez kikötik a pletykálkodó asszo­nyokat, meg a “rágalmazókat”, akik valami rosszat mondtak a tiszttartóra, vagy a tekintetes asszonyokra. Ott kell a vétkes­nek a vásári nép szemeláttára pofoznia saját magát és száz­szor, ezerszer elmondania, mig csak a vásár tart: — Hazudtam, rágalmaztam, Rusnya szám van. Köpjetek le! A községházán trónol a jegy­ző ur, akit a megye küldött, de tulajdonképpen a hatalmas föl­­desur nevezte ki; neki engedel­­j meskedik még a vicispány is 1 (arról nemszólva, hogy ahány megyei ur van, az mind sógor és koma.) A falu biráját és az esküdte­ket is a földesur nevezi ki, vagy inkább az ispánja, mert a főran­gú urnák más dolga van, mint­sem ilyen apró-cseprő ügyek­kel foglalkozzék; külső ország­ban mulatozik, vagy az udvar­nál keresi a király kegyét Becs­ben; esetleg Pozsonyban van, a diétán, a rendek ülésén ... A bírói tisztségre nem igen vágyik a paraszt, pedig nagy a fizetsége; neki nem kell robo­tot teljesítenie, se dézsmát fi­zetnie, majd annyi a joga, mint a nemesnek, csak az a baj, hogy ha valami mulasztáson érik, de­resre húzzák bíró uramat s a községháza hajdúja kiméri hát­só felére a huszonötöt. ■ Adó, tized, robot,.. Persze, kaszinó nincs a falu­ban ,még csak gmolyan “köpkö­dő kaszinó” seim a bolt előtt; ki merné kimondani a a földesúrit tartja, hogy min­den úgy van jól, ahogy van.... Olvasókör sincsen, mert kevés az olyan jobbágy, aki olvasni tud; iskola sincs, csak nagyobb községekben, ahol több nemes ur van. A Jó Pásztor Verses Krónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR A mészárosnál, vagy a kovács­­műhelyben szoktak összegyűlni olykor a jobbágyok s ott pana­szolják el egymásnak ügyes­bajos dolgukat. Van mit pana­­szolniok! Dolgoznak hajnaltól vakulásig, de alig van látszat­ja. Sok az urbér. Nemcsak az ál­­kmnak#s a megyének kell adóz­ni. Azt még csak elviselhetné a paraszt. De ezenkívül minden telkes jobbágy és házzal biró zsellér esztendőbeli adótartozá­sonként egy forintot tartozik a földesurnak fizetni. Aztán min­den termése után a tizedet s egy másik tizedrészt, az úgyne­vezett kilencedet az egyháznak. Ezeknél is nagyobb teher a ro­bot. A telkes gazda igás állatai­val ötvenkét napon át dolgozik, szánt és szállit a földesur ma­gánbirtokán, amely nem is a község határában van, hanem messze, túl a külső jobbágy tel­keken. Tizenkét-tizennyolc na­pot kell dolgozni igásállat nél­kül. Ez a gyalogszolgálat. A szegények ajándéka Aztán ott van még az “aján­dék”. Nem a gazdag adja a sze­génynek, hanem a kiuzsorázott, szegény jobbágy a minden jó­ban dúskáló földesurnak. A ren­des, esztendőbeli ajándék min­den egész helyes “gazda” után: két csirke, két kappan, tizenkét tojás, egy itce kifőzött vaj. Har­minc egészhelyes (egész telkes) gazda köteles évente egy borjut adni földesurának, vagy ehe­lyett egy forint és harminc kraj­cárt fizetni. .. Nagy pénz volt ez akkor, amikor tizenkét kraj­cárért egy font szalonnát mér­tek ki a boltban ... 1 Keresztelő a kastélyban Dehát nemcsak törvénysze­rinti ajándék van, hanem “rend­kívüli” is. Amikor a nótárius ur reáüzen a bíróval a népre: minden telkes gazda vigyen fel a kastély konyhájára tojást, tú­rót, csirkét, vajat, sonkát, fi­nom, jó falatokat, mert előkelő vendégek érkeztek; esküvő, vagy keresztelő vagyon a nagy­úri házban ... Aztán, ha a földesur a szokott­nál hosszabb ideig elidőzik az ország dolgaiban a rendi gyűlé­sen, akkor külön adót (ezt is “ajándéknak” nevezték) róhat ki a parasztra. A paraszt "joga" De azért jogai is voltak a pa­rasztnak. Csak Szent Mihály­­napjáig kellett a korcsmában a földesur borát és pálinkáját in­nia; Szent Mihály napja után ihatott a saját terméséből... Ahol erdő volt, ott szedhetett rozsét s a döntött fából is. Mak­­koltatásért a jobbágy hat kraj­cárral kevesebbet fizetett, mint a más vidékről valók ... Aztán megválhatta a robotot pénzzel. Az igás munkát busz krajcárral, a gyalog munkát tiz krajcárral... De erre nem igen került sor, mert olyan pénz­szűke volt akkoriban, hogy a pa­raszt hónapokig szinét sem lát­ta a garasnak. A "dézsmáló iiszi" A korcsmában, a mészárosnál, vagy kovácsmühelyben — ha néhanapján összeverődött né­hány telkes “gazda” — egyéb­ről se volt szó, csak arról, hogy hogyan menekülhetne a sok te­hertől. Szaporodik a falu népe, mert a gyermek a legnagyobb szegénységben is vigasz és Isten áldása, (hátha jobb világot ér meg szegényke!); aprózódik a jobbágy-telek és roskadozik a terhek alatt a paraszt válla. De nincs menekvés!... A tiszt­tartók kegyetlenül behajtják a tizedet és kilencedet . írástudók a tiszttartó urak; a nótárius is csak nekik szolgál s nem a nép­nek. Pontosan számon tartják a termést a határban, Írásos szám­adást csinálnak a kazlak, bog­lyák, de még a keresztek számá­ról is. A “dézsmáló” tisztek én­­j tik a mesterségüket; nem lehet túljárni az eszükön! Minden jobbágynak meg kell jelennie, szekerével ott, ahová az össze­író tiszt rendelte. Dülőről-dülő­­re mennek s úgy folyik a szám­­adoltatás. Mert a hatalmas föl­desur írásban adja ki a paran­csot: — “Ne szállítsa maga a jobb­ágy a dézsmát, mert kisebb ké­vékkel találja megrakni szeke­rét, vagy hamarjában kétfelé kötözi a kévéket, nagyjából ki­csépeli, kitiporja” ... A restség ára A parasztnyuzó földesurnak buzgó pribékje volt a dézsmáló tiszt, hiszen ő is függött a fölt desurtól s aszerint járt ki az ő porciója is, hogy mennyit haj­tott be ... Ha valami “suskuson” érik a jobbágyot: kegyetlenül bünte­tik, kalodával és deressel.. . De pénzbüntetés is van. Ha a tiszt a robotnál “restségen” éri a pa­rasztot, az igásmunkánál két fo­rint bírságot fizettet vele, a gya­log szolgálatnál pedig egy forin­tot ... A zsellért pedig, aki fi­zetni semmiképpen nem tud, de­resre húzzák, vagy tömlöcbe vetik. Az uriszék Ha nagyobb vétségen érték a jobbágyot, az “uriszék” elé ál­lították, ami nem volt egyéb, mint magának a földesurnak a bírósága. Tehát ő vádolt és ő ítélt. Régebbi időkben ő maga elnökölt is. De amikor kimon­dotta a törvény, hogy nem lehet bírája saját jobbágyának, akkor sem változott sokat a helyzet, mert ő jelölte ki, hegy ki legyen az elölülő és a biróság tagjai. A törvény megadta a jogot, hogy a jobbágy is perelhessen. De hol? Az uriszéken, tehát a nemesek bírósága előtt, amely földesurának befolyása alatt állt. A szabad költözködés Megvolt a joga a jobbágynak — egyetlen régi joga, amelytől azonban minden parasztlázadás után megfosztották —, hogy más földesur jobbágy birtokára köl­tözhetett. De ez a “szabad” köl­tözködés! jog is rendszerint írott malaszt maradt; összetar­tottak a földesurnak s a legtöbb birtokon egyformán rossz dolga volt a parasztnak. És ha a föl­desur nem akarta elengedni, ezer ürügyet találhatott; legin­kább azt sütötte ki, hogy a job­bágy adósa — s mehetett a föld rabja panaszra az uriszékhez ... Ha pedig egy el nem bocsátott jobbágyon megesett valamelyik keresztényi gondolkodású ur szive s jjefogadta, őt büntették meg pénzbirsággal. .. A jobbágy a földhöz és a föld urához volt láncolva. De nem: csak ő, hanem egész házasnépe is. Gyermeke is. A jobbágy­gyerek inasnak sem szegődhe­tett földesurának elbocsátóleve­le nélkül. / ínség idején A jobbágy, ha megpihent ne­héz munkája közben egy-egy percre, mindegyre az égre né­zett. Vagy az időt kémlelte, vagy pedig az igazságot tévő Istent kereste ... Kémlelte az eget, mert ha aszály, fagy, vagy túlságosan bő esőzés jött reá, beköszöntött az éhínség s táplá­léka ilyenkor őrölt kukorica­­csutkából, korpából és fűrész­­porból dagasztott kenyér volt... Rossz termés idején is beszedte a dézsmáló tiszt a tizedet, “meg­­akoltatta” a bort, a hajdúk fel­kutatták a házat, a telket, nincs-e a jobbágynak rejtekhe­lye, ahová élelmet vermelt el Ínséges napokra. A jobbágy vigasz?. Más vigasza nem volt a job­bágynak, mint a templom, meg egyeseknek a korcsma .. . Vasárnap a telkes gazda fel­húzta egyetlen ünneplőjét, a kék, vörös, vagy zöld posztóból készült kiskabátot, amit menté­nek nevezett s ha hideg volt, felső öltönyét. A j obbágy-fehér­­nép kék, zöld vagy vörös sze­géllyel diszitett vászonszoknyát, vörös vagy fekete pruszlikot vi­selt. Másként nem is öltözhet­tek a parasztok, még ha módjuk­ban lett volna is; olyan ruhát kellett viselniök, hogy fel le­hessen ismerni róla: nem nemes emberek. Díszes ruhát csak a nemesek hordtak. De amelyik köznemes alól kicsúszott a föld­je, az is felhúzta a paraszti gú­nyát s jobbágy telken vagy va­lamelyik gazdag ur birtokán dolgozott. .. Szolgasorba süly­­lyedt. Sok ilyen elszegényedett nemes volt a jobbágyfalvakban is s ezek együtt éreztek a nép­pel. A szegény zsellér és sokgyer­mekes jobbágy ruhája télviz idején is bocskor és gyolcsing, meg bő gatya volt. Sokszor az is lekopott róla és megfagyott... Hajnelodik A reggelt hajnali pirkadás előzi meg; nem egyszerre kél fel a nap. A szabadság napja is csak lassú pirkadás után bukkant fel a magyar ég peremén, hogy be­sugározza fényével az árva, sze­gény népet... Voltak derék, valóban nemes­­lelkű nemesek, akik szót emel­tek a nép érdekében, Főként a müveit köznemesek, á diplomá­sok soraiból, akik tudományuk­ból éltek. A jobbágy sorsa először, szám­­bavehető mértékben, Mária Te­rézia uralma alatt enyhült, amikor a királyné nemcsak jó­szivére hallgatva, hanem bölcs uralkodói érdekből is megalkot­ta az úgy nevezett “urbáriumo­kat”, amelyekben előirta, hogy mennyi urbért köteles a paraszt fizetni földesurának. Előzőleg II. József is igyekezett enyhí­teni a jobbágyságon, amikor á szabad költözködés jogát bizto­sította* neki, amit a Dózsa-féle parasztlázadás után elkoboztak tőle. De a két uralkodó jobbágy­­védő intézkedéseinek csak ide­­ig-óráig voltak meg előnyös'ha­tásai; törvényeiket a legtöbb birtokon kijátszották s alig-alig javult a nép sorsa. Az igazi hajnalpirkadás 1836- tól kezdődött — s a reggel napja csak 184S-ban, a magyar szabad­ság évében ragyogott fel. Az 1789-i francia forradalom szabadságeszméi egyre nagyobb erővel hódítottak európaszerte a nép körében is s a népek úgy­szólván mindenütt kivivták jo­gaikat; mindenütt eltörölték a jobbágyi intézményt. Megszüle­tik a politikai demokrácia: az emberek törvény előtti egyenlő­sége, az egyenjogúság; a polgári szabadság. És a pozsonyi rendi diétán kialakul egy nemesi csoport, amely szégyenfoltnak érzi ,hogy nálunk még fennáll a jobbágyi intézmény, amikor a müveit or­szágokban már mindenütt össze­omlott a középkori hűbéri rend­szer. De ezek a nemesek még nem gondolnak forradalomra, gyors változásra. Egyelőre enyhíteni akarják a jobbágy sorsát s a ha­ladás útjára vezetni. A száza­dos elnyomatás alatt elcsigázott nép sem kivan mást, csak vala­mivel jobb életet és nyugalmat, hiszen élnek még lelkében a vé­res parasztlázadások szörnyű emlékei: nagy hősének, Dózsá­nak tüzes trónját, amelyen meg­égették, még maga előtt látja; a parasztforradalmakat mindig véresen, kegyetlenül leverték. A jobbágyfalvak kis házaiban, a kovácsmühelyekben, de a ne­mesi kúriákon is egyre több szó esik három nagy magyarról: Széchenyi Istvánról, Kossuth Lajosról és Deák Ferencről...’ "Nem kegyelmet, jogot a népnek" Deák Ferenc a jobbágykérdés égetően sürgős megoldását kö­(folytatás a 8-ik oldalon) mm MAGYAR MÁRCIUS MÁRCIUSNAK SZÁRNYÁN JÖN A TÖRTÉNELEM a átviharzik, túlról a tengeren. 105 esztendőnek messze távolából, két számjegy: "48" még most is világok Nem múlik el fénye a múló idővel, sőt még jobban ragyog minden esztendővel. Van, aki nem látja, mert nem is akarja, látását az uj fény, a vörös zavarja. Csapkod bár az uj fény, sokszor, mint lángözön, de negyvennyolc fénye áttör időn, ködön. Felriad Petőfi: kezében a lantja s felnyílik az ősök rég porladó hantja. Felriad Kossuth is — nemzete rég várja: jobb kezében lobog a szabadság-fáklya! ttUVA üt i 1 LOBOGUNK, angyalos címerünk? Sarlós-kalapácsos zászló nem kell nekünk! Lelkünk zongoráján az uj szin nem rímel: nem kell a magyarnak az uj muszka címer. Fel-fel az uj harcra! Éltet 'vagy eltemet: nem kell vörös csillag ős címerünk helyett! Jaj, hegy muszkaszóra görnyedt háttal járunk ... Hol van szabadságunk, ősi alkotmányunk? Hármas halmunk bérce, négy folyamunk árja bolsi rabság után szabadságát várja. Óh Kossuth, Petőfi: ezért harcoltatok? Muszka rabigában nyögnek a magyarok ,.. MÉGIS NEM HIÁBA vártok, akik vártok; hamu alatt izzik most is a zsarátnok. Közeleg a tavasz, enged a tél-lakat; jégpáncél megreped, rablánc kettészakad. A fák kérge alatt uj nedvek erjednek, lelkek lármafáján uj dobokat vernek. Lelkek mélyén kongnak már a vészharangok: Ősi sírok felett mozdulnak a hantok. Gyürközik Uncle Sam a nagy számadásra s mint magasból a sas, lecsap a muszkára. És mi is megyünk majd, hogyha üt az óra: ha felharsan újra Kossuth indulója!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom