A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)
1953-02-27 / 9. szám
AMIKOR OK ÜIA^.'.,KASOK VOLTAK AZ ELSŐ KÜLÖNÖS ÉLMÉNY AZ UJ HAZÁBAN Elsárgult, töredező, szakadozó papírokban lapozgatunk, a Szabadság napilap régi számaiban. A lap pályázatot hirdetett: Írják meg az olvasók legérdekesebb élményüket az uj hazában, akár szép volt az, akár rut, akár jóleső, akár visszataszító. Hiszen ez szabad ország, itt rpindenki megmondhatja a véleményét mindenről — a törvény-szabta határokon belül. ' A felhívásnak igen értékes emlékezések sorozata lett az eredménye. Régibb és újabb bevándorlók igazán figyelemreméltó esetekről, megfigyelésekről számoltak be, amelyek mind az uj élet küszöbén vagy kezdetén adódtak. Ezeket tehát joggal nevezhetjük ujamerikások első szokatlan élményeinek. És mert az első benyomások többnyire maradandó nyomokat hagynak a lélekben, ezek az emlékezések nem pusztán érdekes olvasmányok, hanem íanuságtételek is. íme, igy mutatkozik, ilyennek mutatkozik ez az ország az újonnan érkezőnek. Húsz évvel ezelőtt jegyezték fel ezeket a megfigyeléseket, de az emlékezések visszanyúlnak a század elejéig, amikor még szabad, korlátlan és tömeges volt a magyarok bevándorlása a dollár mesés országába. Egészen más világ, egészen más Amerika volt az, mint a mai, és már ezért is hisszük, hogy olvasóink, nagyobbára öregamerikások, érdeklődéssel fogják olvasni ezeket a régi tanuságtételeket. Az összehasonlítás a ma és a tegnap és a tegnapelőtt közt mindig érdekes, tanulságos. És most olvasgassunk az elsárgult papírokban. Kezdjük a detroiti Simon Flórián élményével, már csak azért is, mert ez igazán első élmény: az első amerikai nap és éjszaka története. “Az első éjszaka” címen a lap második oldalán találja az olvasó. Tiltakozás a szovjet antiszemitizmus ellen A szovjet újkeletű rendszeres zsidóellenes izgatása megdöbbenést keltett az egész civilizált világban s a kongresszusban akció indult meg avégből, hogy a náci brutalitásnak ezt a vörös színben való megismétlését az amerikai nép nevében megbélyegezzék. A szenátusban Murray montanai szenátor határozati javaslatot terjesztett elő, amely szerint felhívják a kormányt, hogy tiltakozzék az orosz kormánynál az embertelen eljárás ellen, amely félelemmel tölti el a szovjet köztársaság zsidóvallásu lakosait. Taft szenátor azonban ellenezte ezt a határozati javaslatot, amely az ő nézete szerint nem kielégítő. Ugyanis a kommunista zsidóüldözés jelenleg elsősorban a szovjeícsallós országokban mutatkozik s ezért nem elég az ellen tiltakozni, hogy a szovjetkormány saját országában a zsidók ellen hecceli a tömegeket, hanem a tiltakozást ki kell terjeszteni a csatlósországokra is, amelyeknek kormányai Moszkvából kapják utasításaikat. Taft ajánlatára a szenátus a határozati javasltot visszaküldte a külügyi bizottságba, hogy ott újra megfogalmazzák abban az értelemben, hogy a szovjetet fel kell szólítani, hogy a csatlósországokban is rendelje el a zsidóüldözés abbahagyását. íves newyorki szenátor ezenkívül még azt is javasolta, hogy az Egyesült Nemzetek szervezete utján is adjanak hangot a ; világ megdöbbenésének a szovjet gyalázatos akciója felett. Hendrickson és Smith new-jerseyi szenátorok indítványoz- , ták, hogy a szenátus a maga részéről is tiltakozzék az orosz és < a csatlós kormányok becstelen és embertelen eljárása ellen. Hollandia mélyen fekvő területeit még mindig íjyegetik az Északi Tenger felkorbácsolt hullámai. Lázasan folyik a gátak megerősítése homokzsákokkal. Mindenütt az egész lakosságot mozgósították erre a munkára, hogy minél több termőföldet tudjanak megmenteni. AMERIKA SZOT EMEL j\ RABNÉPEKÉRT Sohasem fog belenyugodni Magyarország és a többi szovjetcsatlos ország elnyomatásába Eisenhower elnök javasolta a kongresszusnak, mondja ki határozat formájában, hogy Amerika sohasem fog belenyugodni abba, hogy Oroszország a háború idején kötött titkos szerződések megszegésével szabad népeket rabságban tart. Eisenhower nem említette a yaltai és a potsdami egyezményeket, amelyeknek betűjét és szellemét megsértve a szovjet gyarmati sorba döntötte Közép-Európának egy tucat népét, de semmi kétség, hogy e két egyezményre vonatkozik a javasolt határozat. Ennek az elnöki javaslatnak egész szcvag* -KÄPHwuV hogy -á kelet- és középeurópai nemzetek elnyomatásáért kizárólag a szovjet felelős. Roosevelt és Truman elnököket természetszerűleg nem terheli a felelősség azért, hogy a szovjet nem állta szavát s lábbal taposta a yaltai és potsdami egyezményeket. Washingtonban érthető feltűnést keltett, hogy Eisenhower ily módon igazolta két elnök elődjét az évek óta szélsőséges elemek által hangoztatott váddal szemben, hogy elárulták volna Magyarországot és a többi rabországot. Megjegyzendő, hogy az elnök nem jelenti ki hatálytalanokazokat a szerződéseket, hanem csak Amerika elvi álláspontját szögezi le. MOSZKVA TISZT03ÄT BUDAPESTEN A elides ellen A múlt héten, Testvériség Hetében, Eisenhower elnök a keresztények és Zsidók Országos Konferencájához üdvöző üzenetet intézett, amelyben annak a nézetének adott kifejezést, hogy akik vallási és faji gyűlölködést szítanak, valósággal árulás bűnébe esnek és az istentelen szovjet szekerét tolják. Az elnök élesen kikelt a most moszkvai utasításra a rabországokban folyó becstelen zsidóüldözés ellen. A szovjet antiszemitizmus megerősíti a felfogást, hogy minden zsarnokság rossz — a vörös zsarnokság éppen olyan rossz, mint a náci és fasiszta erőszakuralom. > Elmúltak a mézeshetek Február 20-án múlt egy hónapja, hogy Eisenhower elnök bevonult a Fehér Házba. Akkor ünnepi volt a hangulat és a fényes felavatási bálon hajnalig vidáman szórakoztak republikánus urak. és hölgyek és egy pár tilosba tévedt demokrata. Február 20-án Eisenhower elnök maga köré gyűjtötte a kongresszus két házából a vezető szenátorokat és képviselőket, összesen 25 törvényhozót, és másfél órás konferencián informálta őket a világhelyzetről. Amikor a Fehér Házból távoztak, komor volt valamennyi honatya arca. Semmi jót nem hallottak, a kérdezősködő újságíróknak semmi jót nem mondhattak. A helyzet változatlanul komoly és feszült, az orosz nybmás a szabad világra változatlanul erős. És nincsen könnyű kivezető ut. Akik a korteshadjárat idején lelkendeztek, hogy “Ike elmegy Koreába és rendet teremt ott,” most másképp beszélnek. És Eisenhower, aki az adók enyhítését ígérte, most hadilábon áll saját kongresszusi párthiveivel, akik a választási ígéreteket mellre szívták és most adóleszállitási törvényt készítenek elő. Eisenhower most már belátja, hogy Trumannak volt igaza, aki a jelenlegi helyzetben adóleszállitást képtelenségnek jelentett ki. Csak «egyetlen derűs sugár világított be a borús és ködös képbe: Úgy látszik, hogy Sztálin a közeljövőben még nem szándékszik elindítani a harmadik világháborút, hanem egyelőre csak zaklatni, károsítani, provokálni akarja a szabad világot mindenütt, ahol csak teheti. Bécsből, diplomáciai és egyéb forrásokból különös hírek érkeznek, amelyeket itt közlünk azzal a megjegyzéssel, hogy majd csak a közeljövő hozza meg a megerősítést vagy cáfolatot. Arról szólnak e híradások, hogy Moszkvából nemrég Budapestre jött egy bizottság, amely nagyarányú tisztogatást végzett, kiseprüzte a főbb kormányhivatalokból a zsidókat és más megbízhatatlan elemeket. A tisztogatás részben olyképpen ment végbe, hogy egyeseket kitettek -hivatlukból, egyesek golyót kaptak a fejükbe — mások kezéből vagy önkezükből. . Vegyük sorra a híreket: Vas Zoltán, a Tervhivatal főnöke, vagyis Szovjetmagyarország gazdasági diktátora, tiz magasrangi hivatali társával együtt öngyilkos lett. Péter Gábort, a vörös gestapo mindenható urát, feleségével és gyermekeivel együtt agyonlőt-VÁLASZTÁS AUSZTRIÁBAN A háború óta harmadszor volt általános választás Ausztriában. A katolikus párt és a szociáldemokrata párt, amelyek eddig koalícióban kormányozták a megszállás alatt levő országot, csaknem egyenlő számú mondátuimokat kaptak: a katolikusok 74 mandátumot (egyet vesztettek eddigi mandátumaikból), a szocialisták 73-at (hat uj mandátumot nyertek). A kommunista párt a hathatós és brutális, fegyveres orosz támogatás ellenére is veszítettek 5 eddigi mandátumuk közül egyet. A nácik 15 mandátumról 14-re gyengültek. A legjelentékenyebb változás tehát a szociáldemokraták hat mandátum nyerése volt. Ez a párt a legélesebben harcol a szovjet befolyás ellen, ami mostanság valósággal életveszélyes politika Bécsben. A veszedelmes olcsóság A marha árának esése súlyos következményekkel fenyeget. Attól kell tartani, hogy az állattenyésztők marháikat még gyorsabban fogják eladni, mint eddig tették s ennek folytán a jövőben hushiány állhat be. Állattenyésztő államok kongreszszusi képviselői máris megmozdultak, hogy. lelassítsák a hús olcsóbbodását. Kerr és Monroney oklahomai demokrata szenátorok arra kérték Eisenhower elnököt, rendelje el, hogy az eurrópai szövetségesek részére készen tartott billiókból a kormány vásároljon húst és küldje el a hollandiai, belgiumi és angliai árvizkórosultaknak mint nemzeti ajándékot. Kerr szenátor továbbá azt javaslója, hogy a kormány vásároljon össze nagymennyiségű marhát, vagyis tegye ugyanazt, amit hasonló esetben a Roosevelt és a Truman adminisztrációk tettek. Benson földművelésügyi miniszter ígéretet tett, hogy meg fogja akadályozni olcsó külföldi hús behozatalát. Nem lesz megint 39 centes new-zealandi fagyasztott steak. lőtték. Az asszöny Rákosi Mátyás titkárnője wüt. Nógrádi Sándor tábornok helyettes honvédelmi minisztert és hat főhivatalnokát letartóztatták. A Zsidókórháznak s a rendőrségi kórháznak igazgatóit letartóztatták, több más zsidóvallásu orvossal együtt. Kiss Károly volt külügyminiszter és Házi Árpád volt belügyminiszter eltűntek. A tisztogatásnak nyilvánvalóan két oka van: egyik a Moszkvából kiindult zsidó-ellenes irányzat, másik a termelésben beállt nehézségek, melyeknek folytán a szovjet nem kap elég terméket gyarmataiból. A TENGERALATTI OLAJFORRÁSOK Az amerikai sajtó egy ici-pici jelentésben, apró betűkkel jelenti egy óriási jelentőségű probléma közeli megoldását. Arról van szó, hogy a republikánus-délidemokrata koalíció, se szó se beszéd, elveszi a nemzet közösségétől a negyvenezer millió dollárra becsült tengeralatti olajforrásokat és odaadja azokat a parti államoknak, Texasnak és Floridának. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy az államok engedélyt adnak olajtársaságoknak a fúrásra és az olajtársaságok ezért bizonyos percent jutalékban részesítik az államokat. Továbbá azt jelentené ez, hogy az olajtársaságok mesés profitokra fognak szert tenni, .mert közismert dolog és senkisem tagadja, hogy állami törvényhozó testületekkel könnyebben lehet alkudni, mint az országos kongresszussal. • És végül azt is jelenti, hogy a billiós üzletből származó milliós jutalékokat nem lehet — mint a Truman adminisztráció tervezete — az egész nemzet iskolaépitési céljaira felhasználni, hanem azzal a pénzzel csakis a parti államok fognak rendelkezni. A tengeralatti olajforrásokért évek óta folyik a harc. A nemzeti érdeket képviselő Truman elnök ezt a nemzeti vagyont a nemzet részére óhajtotta biztosítani és annak tisztázását, hogy a források csakugyan a nemzet egészét illetik meg, a Legfelsőbb Bíróság elé vitte. A főbiróság a nemzeti tulajdon mellett döntött. Erre a kongresszus törvényt hozott — ellenkező értelemben. Truman elnök vétói emelt a törvény ellen. Újabb törvényt hozott a kongresszus a parti államok javára — megint vétót emelt Truman elnök. Ebben a stádiumban volt az ügy, amikor elérkezett az elnökválasztási kampány. Eisenhower republikánus elnökjelölt és pártja úgy érezték, hogy csak a délidemokraták támogatásával győzhetnek; ezért felvették a pártprogramba, hogy a tengeralatti olajat az államoknak szánták és ez alapon Texas hátat fordított a demokrata pártnak és példáját több más déli állam is követte. Most eljött az ideje annak, hogy a választási kampányigéretet megvalósítsák. Mint emlékezetes, Truman elnök januárban, úgyszólván a tizenkettedik órában ,elnöki rendelkezést bocsátott ki, amely a tengeralatti olajforrásokat a haditengerészet részére biztosítja. Ez az elnöki rendelkezés a vitának véget- is vetne. De az Eisenhower adminisztráció és a republikánusdélidemokrata kongresszusi többség másképp vélekedik. Mint a sajtó ici-pici betűkkel jelenti, Brownell igazságügy miniszter megállapította, hogy Truman elnök rendelkezése az olaj forrásokat nem adta a Navy tulajdonába, hanem csak... a belügyminsztérium ügyköréből a haditengerészeti minisztérium ügykörébe utalta át... Ez az első lépés, és a következő lépés az lesz, hogy a konggresszus republikánus-délidemokrata többsége a kétszer megvétózott törvényt harmadszorra mégis keresztülhajtja a törvényhozási vízimalmon és ezúttal nem kell attól tartani, hogy az elnök megvétózza. Az olaj érdekeltségek győzelme most már nem lehet kétséges. Ennek az óriási jelentőségű problémának megértéséhez tudni kell, hogy az olajforrások nem az állampartoktól három mérföldnyire levő tengeri sávban, hanem azon túl vannak s igy nem tekinthetők a parti államok részének; azokra Texasnak éppoly kevés igénye van, mint Ohionak. Hogy mégis más államok képviselői fs az általános nemzeti érdekkel szemben egyes államok külön érdekeit védik, annak az a magyarázata, hogy ennek ellenében a délidemokraták támogatják a többi államok képviselőinek helyi érdekeket szolgáló törvényjavaslatait. Kéz kezet Kóbor csirkék Athens ohioi város határában történt, hogy Leonard Zimmerman csirkéi elkóboroltak az országúton át a Herbert Pidcock farmjára. Ridcock ezen úgy felbőszült, hogy puskát ragadott, agyon lőtte Zimmermant, aztán önmagát is. RSirkaszémlálás Oroszországban a múlt héten megyei és községi választások voltak, 83,000 helyen. Mindenütt egyhangúlag megválasztották a hivatalos listát. A sajtó lelkesedéssel állapította meg, hogy az egyhangú választás a nép akaratának megnyilvánulása volt, nem úgy, mint Amerikában, ahol az embereknek eltérő és ellenkező nézetei vannak s aszerint szavaznak. Hitler is igy beszélt. Atombomba a mellényzsebben? Híresztelésekről ebben az újságban elvből nem számolunk be, de most mégis ezt kell tennünk. Mert van oly hamis hir, amelynek mégis van jelentősége. Kanadából jött a hir, hogy Minnesota államban felrobbantottak egy csészenagyságu atombombát. Washington cáfoja ezt a hirt. Ha igaz lenne, szörnyű veszedelmet jelentene egy piciny atombomba: könnyebben lehetne az ellenségnek országunkba csempésznie, mint a rendes, csak repülőgépről ledobható, vagy hajón szállítható atombombát. ŐK IS A BÉKE ŐREI VOLTAK “A miniszterelnök helyettese kijelentette, hogy a kis dunavölgyi ország elfoglalása a lakosságának belső ügye, abba Franciaországnak és Angliának nincsen beleszólása. Mi, tette hozzá a helyettes miniszterelnnök, katonai erőnket tovább fogjuk fokozni, hogy mindenkor készen állhassunk a béke megőrzésére. A mi hadseregünk a béke leghatalmasabb őre.” Ezt egy 1938 márciusában megjelent németbarát lapban olvastuk. Akkor Hitler erőszakkal elfoglalta Ausztriát és a nyugati hatalmak tiltakozó jegyzékére azt felelte, hogy “semmi közötök hozzá.” És miniszterelnök helyettese — a kövér Goring — békét hirdetett, akárcsak Sztálin és helyettese. Semmisem uj a nap alatt; a szovjet világhódítók békepropagandája sem. GAZDÁTLAN PÉNZ Dassel minnesotai faluban tavaly egy farmer megvásárolt két agglegény fivértől egy rozoga házat, de csak most költözött be. És ekkor befőttesüvegekben, rongyos harisnyákban gyömöszölve talált sok papírpénzt, 5 dollártól feljebb egészen 100 dollárig — összesen 30,000 dollárt. A két agglegény holléte ismeretlen és a hatóság nem tudja, mit ^kezdjen a sok talált pénzzel. Minnesota államban Aincsen törvény arról, hogy mi történjék gazdátlan pénzzel. Egyelőre bankba tették a pénzt. De előbbutóbb valakinek oda kell azt adni. A.Z AMERIKAI MUNKÁS MAGYAROK KINCSES ÚJSÁGJÁNAK EGYETLEN EGY MAGYAR HÁZBÓL SEM SZABAD HIÁNYOZNI The GOOD SHEPHERD is the Largest Hungarian Weekly Newspaper in America Szereieliel fogadd szivedbe és otthonodba ezt a léleknemesitő lapot! Beolvadt lapok: KERESZT, EGYETÉRTÉS és VÁROSI ÉLET CLEVELAND, O.. péntek, 1953 február 27 EGYES SZÁM ÁRA 10 CENT No. 9. SZÁM