A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)

1953-02-06 / 6. szám

i'AGE 4. OLDAL A JÓ PÁSZTOR I Élet a vasfüggöny mögött Maszlag a Magyar Távirati Irodából Békeharcosokká léptették elő az amerikai atomkémeket A hivatalos Magyar Távirati Iroda egy Páriából keltezett, Budapesten összeeszkábált jelentésben számol be arról, hogy az egész világ demokratikus (értsd: kommunista) közvélemé­nye mélységes felháborodásasl vette tudomásul, hogy a Ro­senberg házaspárt, az atomkémeket, ki akarják végezni. Sőt mi több, a jelentés szerint “ebbe a tiltakozó mozgalomba ma már a kommunista és békeharcos tömegeken kívül széles pol­gári körök is bekapcsolódtak.” A M. T. I. az atomkémeket nem atomkémeknek nevezi, hanem békeharcosoknak. Febrnár-nag^ emberekéi nagy események hónapja Washington, Lincoln és Buffalo Bill fobmárban születtek Amióta február az év máso­dik hónapja lett, sok nagy vagy hires ember látta meg a napvi­mirális felfedezte és Amerika nevében birtokba vette a Déli Sarkvidék véghetetlen jégme-Itt egy pár részlet a M. T. I. maszlagjából, amely jellem­zően bevjilágit a szovjetpropagajnda módszereibe. Hazudozás, ferdítés, pestiesen szólva: halandzsázás jellemzi ezt a hírszol­gálatot. Olvassuk: A new yorki bíróság 1951 márciusában “az atomtitok meg­sértése” ürügye alatt halálra ítélt egy békeharcos házaspárt, Julius Rosenberg mérnököt és feleségét, Ethelt. A tárgyalá­son kiderült a Rosenberg házaspár ellen eyielt vádak teljes alap­talansága: a légbőlkapott vádak miatt az amerikai atombizott­ságnak egyetlen beidézett vezető tagja sem mert megjelenni tanúként. A nagy hírveréssel beharangozott 32 “döntő bizo­nyíték” közül csak kettőt tudott “feliforgatónak” minősíteni az amerikai osztálybiróság: egy felhívást a spanyolköztársa­ságiak megsegítésére és egy választási petíciót egy new yorki kommunista képviselőjelölt érdekében, melyeket egyébként a Rosenberg házaspáron kívül még sok ezren aláírtak. A Rosenberg házaspárt az' amerikai rendőrség egy besú­gójának “vallomása” alapján azonban mégis halálra ítélték, hogy e terroritélettel félelmet keltsenek az Egyesült Államok és a nyugati országok békeharcosainak soraiban. Az egész “jogi eljárás” légkörére jellemző, hogy a halálra ítélt házaspárt az amerikai Gestapo, az FBI ügynökei több Íz­ben felkeresték a Sing Sing fegyházban és megígérték nekik, hogy ha nyilvánosan “megtagadják elveiket”, úgy a halálos Íté­letet meg fogják semmisíteni. Julius éiS Ethel Rosenberg azon­ban visszautasították ezt a gyalázatos ajánlatot, kijelentvén, hogy “a halál nem olyan borzalmas, mint a tisztességtelen élet.” Mikor Julius Rosenberg értesült arról, hogy a legfelső bíróság elvetette fellebbezését, felkiáltott: “Ártatlan vagyok, nem fo­gok térden csúszni, nem fogom elárulni elveimet, folytatni fo­gom a harcot a szabadságért és az emberi méltóságért!” Az amerikai fasizmus szégyenletes jogi komédiája ellen magában az Egyesült Államokban felháborodás mutatkozik meg és Truman elnök tizezerszámra kápja a tiltakozó aláirásokat. A Rosenberg-üggyel a szabad országok több lapja is részle­tesen foglalkozik. A varsói Trybuna Ludu két hasábon foglal­kozik az amerikai fasizmus gálád merényletével. A berlini Neuei Deutschland szintén részletesen ismerteti az ügyet. Eddig a M. T. I. halandzsája. Csak egy megjegyzésünk van, az utolsó bekezdésben, amelyben a szabad országokat em­lítik. Félreértés elkerülése végett meg kell jegyezni, hogy sza­bad országok alatt a szovjet és gyarmatai értendők, éppen úgy, mint ahogy demokrácia csakis szovjetországokban van, főleg a koncentrációs táborokban és a szibériai bányákban. Edison Lincoln Longfellow Washington lágot ebben a legrövidebb hó­napban. Hogyan, hát nem mindig volt február a második hónap? Nem bizony, a régmúlt időkben ja-,, nuár előtt volt, tehát az év utol­só hónapja volt. Krisztus szüle­tése előtt 452-ben Numa római király megváltoztatta a naptárt, január mögé helyezte a februárt ás azóta igy maradt ez mind­máig. Mint minden amerikai isko­lásgyerek és öregamerikás ma­gyar tudja, februárban született két nagy elnökünk: George Washington (22-én) és Abra­ham Lincoln (12-én). De még egy harmadik elnöknek is szü­letési hónapja február: William Henry Harrisonnak, aki a kilen­cedik volt az elnökök sorában. Se szeri, se száma a hires feb­ruári gyerekeknek. Csak talá­lomra emlitünk néhányat; Wil­liam F. Cody ezredes,' akit Buf­falo Bill néven ismert és csodált több világrész népe . . . Long­fellow, a költő, Horace Greeley, a neves publicists, Jimmy Du­rante, a bosszuorru’ tréfacsináló, A (I o 1 p h Menjoti, Hollywood; francia .sztárja. Babe Ruth, a hires baseballjátékos. . És Edison, akinek a villany világítá­son kívül még sok egyebet kö­szönhetünk. begyűjtési csendélet Fájsz községben A pesti Népszava jelenti: A közelmúltban a fajszi elszá­moltató bizottság ellátogatott egy házhoz és számonkérte a be­adás teljesítését. A gazda a beadási könyvecskével bizonyítot­ta, hogy. nincs semmilyen terményből sem hátralékban, eleget tett hazafias kötelettségének. Mindez azonban nem elégitette ki az elszámoltatokat. A gazda tiltakozása ellenére elvittek egy mázsa kukoricát. Ki volt ez a gazda, akinél az elszámoltatok igy buzgólkodtak? Torma Károly háromholdas dolgozó paraszt. A következő ház lakója is mindenből eleget tett az állam iránti kötelezettségének. Az elszámoltató bizottság mégis kö­telezte őt búza- és kukoricakészletének beszállítására. Ki volt ez a gazda? Fekete Lajos két és félholdas dolgozó paraszt. Feketéék iszomszédjj'a tartozott az államnak kukoricával. Ezt tehát jogosan követelték tőle. A buzgó emberek azonban! nem elégedtek meg a kukoricatartozás rendezésével, 'haínem elvitték azt az egyölnyi fát is, amely mögött a kukoricát talál­ták! Ezenkívül elvitték a család három és fél zsák lisztjét és két zsák majoránnáját. Vájjon ki volt ez a gazda, akinél igy jártak el? Molnár Istvánná tizholdas dolgozó paraszt. De kövessük tovább utján az elszámoltató bizottságot. A következő ház “gazdája” jócskán tartozik az államnak: 38 má­zsa búzával, 73 mázsa 74 kiló kukoricával, 61.41 mázsa napra­forgóval, 89 kilogram babbal, 18.33 mázsa burgonyával, 3539 darab tojással, 62 kiló baromfival adós. Itt azonban ejég gyor­san végzett az elszámoltató bizottság. Megállapította, hogy bi­zony “ezeknek a szegényeknek már nincs mit beadniok.” Ebbe belenyugodtak, udvariasan elköszöntek és továbbálltak. Ki volt az a gazda, akinek a házánál ilyen hamar végeztek, aki “sze­gény, semmit sem tud beadni? Fekete Ilona 29 holdas kulák, az egész‘falu dolgozó népe előtt ismert többszörösen büntetett feketéző. Ez a kulákasszony együtt él Tumó Sándorral, a be­adásával ugyancsak jócskán hátralékos kulákkal, akitől nemré­gen döngölt paprikát koboztak el, amellyel üzérkedett. Ugyan­csak igy kutyafuttában, “nincs azoknak” jelszóval eredmény nélkül távoznak Szalontai Lajos és Jánosi Mihály kulákoktól, holott azok még a borbélynak is kukoricával fizettek. Véletlen-e az, hogy Fajszom a beadásuknak elegéttevő dol­gozó parasztoktól elviszik a feleslegüket ,is, ugyanakkor a be­adást szabotáló kulákok számára maguk keresik a mentséget a tanácsnál? Nem. Mindez nem véletlen. Mindezekről a túlkapásokról tudott a községi pártszerve­zet titkára, Sági Lajos és a vezetőség több tagja, mint például Katona Mihályné is. Felelősségüket súlyosbítja, hogy helytele­nítették ugyan a tanácsnak ezt az eljárását, mégsem tettek sem­mit, hogy megakadályozzák. A Fajszon történtekért súlyos felelősség terheli a járási tanácsot, mert valóban a párt politikáját és törvényt megsértő utasításokat adott ki. A megyei tanácsnak következetesebben kell dolgoznia. Ha már észrevették ezeket a túlkapásokat, miért elégedtek meg félmunkával? Igaz ugyan, hogy leváltották a súlyosan vétő járási tanácselnököt, de miért folyik még ugyan­olyan szellemben a munka a járási begyűjtési osztályon és a fajszi községi tanácsnál? Vonják felelősségre pártunk poli­tikájának megsértőit. Sürgősen hozzák helyre azt a hibát, amit a tanács a dolgozó parasztokkal szemben elkövetett. Megfelelő ellenőrzéssel akadályozzák meg, hogy a megyében hasonló ese­tek előfordulhassanak. Sok történelmi eseményt je­gyeznek fel februárban az év­könyvek. A .legnevezetesebb ezek közt a legnagyobb ameri­kai városnak, a világ legna­gyobb városának alapítása 300 évvel ezelőtt, 1635 februárjá­ban. Akkor történt, hogy a hol­landusok Hudson-menti telepé­nek koimányzója, a falábú Stuyvesant, megalapította a folyó torkolatánál New Amster­dam városát. A város szivét ké­pező Manhattan szigetet potom1 áron vásárolták meg az indiá­noktól s hamarosan annyira be­telepítették, hogy a telepet vá­rosi rangra lehetett emelni. De nem sokáig büszkélkedtek a hol­landusok a szép ,erdős sziget birtokával. Jöttek az angolok s admirálisuk azt üzente a féllá­­bunak; “Kívül tágasabb!” Egy egész napig dühöngött, tehetet­lenül toporzékolt hivatali szobá­jában a holland kormányzó, vé­gül is kapitulálnia kellett, mert kint a vizen hatalmas angol csa­tahajók álltak. Bevonultak az angolok és a várost átkeresztel­ték New York névre. Ebben az esztendőben New York város népe megünnepli a történelmi eseményt s az ünnepélyeket be­vezető istentiszteleten jelen lesz a pápaszemes német herceg, aki férje a holland királynőnek. Ve­lünk együtt fog ünnepelni, a leg­nagyobb tengerentúli holland vereség 300-ik évfordulóján . . . Február 14-én — Valentine Napján — történt, 1898-ban, hogy Havana kikötőjében, nem messze a komor Morro Castle erődtől, felrobbant a Maine ne­vű amerikai hatalmas csataha­jó, a hullámsirba magával ra­gadva az amerikai tengerész­személyzet egy részét. Máig sin­csen felderítve a robbanás oka; nem tudjuk, merénylet, szabo­tázs, vagy véletlen szerencsét­lenség történt. Tény az, hogy a Maine katasztrófája nyomán el­lenséges lett a hangulat az Egyesült Államok és a spanyol világbirodalom közt, hamarosan háborúra került a sor, amely a spanyol világbirodalom össze­omlására vezetett, Guba szabad lett, a Pülöp Szigetek Amerika érdekkörébe kerültek. 1929 februárjában Byrd ad­zőit, egy addig ' ismeretlen, la­katlan, terméketlen világrészt. Hetven éve, 1877 februárjá­ban folyt le az első városközi telefonbeszélgetés Massachusetts államban, Bos­ton és Salem városok közt. A világháborúban a hadisze­rencse már a mi oldalunkra ha­jolt, amikor 1945- februárjában az amerikai haderők bevonul­tak a Fülöp Szigeteg fővárosá­ba, Manilába, és felszabadult a gyászos emlékű Bataan. Ugyan­csak februárban játszódott le Iwo Jima szigetén a történelmi postabélyegen is megörökített jelenet, amint amerikai katonák a sziget legmagasabb hegycsú­csán kitűzték a csillagsávos lo­bogót. Pártolja Hirdetőinket! BETEGSÉG A betegséget felesleges anya­gok felgyülemlése okozza az ímberi test ellenállásra képte­len részeiben hibás táplálko­zás, hibás életmód vagy hibás gondolkodás következtében. Dr. Chirila, N. D.. Diagnosti­cian, biztosan megtalálja a test ilyen lerakodásait, melyek a reumát, arthritist és más fáj­dalmas betegségeket okoznak, Bőt a testrészek elváltozását esetleg még az agyban is. A mi kipróbált és bebizonyí­tott gyógymódunfk (1916 óta) segíteni fog ezen mérgek eltá­volításában, hogy tartós egész­ségnek örvendhessen. Mrs. Chirila, N. D., ki kitünő­en beszél magyarul is, gondos­kodik a nők ápolásáról fürdés ás masszázs utján más gyógy­módok mellett. Dr. Chirila, N. D., a férfiakat kezeli. Egy láto­gatás meg fogja győzni. A cim '845)4 Lincoln Way West, South Bend l^ndiana és tele fonja 4 . Ap?ő hirdetések ELADÓ — 2 1 inerspring Mattress, egyes ágyra. Csak egy hétig volt használva. $30 darabja. Jelentkezzen 1619 S. Seott Street. Ha rendkívüli alkalmi vételt keres ingatlanban, hívja Äxntx lei©! Ha sürgősen eladó a háza, ismét hivja hxnfa lenit Iroda: 1802 SOUTH SCOTT ST. SOUTH BEND, IND. Tel.: 6-6644 Jézus Szent Szive MAGYAR TEMETŐ BIZOTTSÁGA Tóth János elnök, Bak András alelnök, Nemes György pénztárnok, Prikosovits Ferenc jegyző; bizottsági tagok: Szabó András, Buday Dezső, Nagy János, Nagy Antal. Zahorán Mihály ügykezelő, 1830 S. Kemble Avenue. Tel. 3-9041: Németh Péter elárusító, 744 W. Washington Ave. Tel. 3-2518. Sírhelyek ára $75, $100. PUSZTAY és FIA bebiztosítja házát, bútorát, automo­bilját tűz, baleset és minden más veszély ellen Ha házat, farmot, telket venni vagy eladni akar, forduljon bizalommal hozzánk Cim: 2728 SOUTH MICHIGAN STREET Phone 6-1766 SOUTH BEND, INDIANA Bufioíos Málnái István ki betegsége miatt nem ké­pes munkáját a Ries bútorüz­letben folytatni egyelőre, kéri a magyarság szives pártfogá­sát. Kéri, hogy ‘ mindennemű butortárgyaikat vásárolják to­vábbra is a Ries bútorüzletben' (Lafayette és Monroe St. sar­kán) és vásárlásaiknál említ­sék meg Molnár István nevét. Mikor képes lesz munkáját uj­­relvégezni, ezek a vásárlások is segíteni fogják megélhetését. Előre is hálásan köszöni ba­rátságukat. Németit Pétes és Fia MAGYAR TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓK 744 W. Washington Ave. Phone: 3-2518 South Bend, Ind. Az arcos! tudomány elismeri a méhfullánk mérgének ha­tását reumatikus esetekben. A “MUSCULAID” egyedüli' olyan be­dörzsölő módszer, mely méhíullánk­­mérget tartalmaz. — Fájdalom nél­küli enyhitőleg hat. Reuma, arthritis, viszketegség, csipő és derékfájás, viszértágulás, görcs ,hűtés stb. ese­tekben. Ne szenvedjen. •—- Kérjen INGYENES bővebb értesítést. Cim: JOHN TÓTH, 1143 Hillcrest Road, South Bend 17,-Ind. Telefon: 2-7609. HATKAY MARGIT ruhák tisztításával, vasalásával, javitásával, elraktározásával folgalkozik, még pedig a hírneves SUNSHINE CLEANERS képviseletében 1325 West Indiana Ave. Telephone 6-0261-----------------------------------­Legyen tagja a íerhovay Segély Egylel 132-ik fiókjának 1024 VV. Indiana Avenue South Rend, Ind. Wukovits J. Ferenc, ügykezelő Phone: 4-4609 A Verhováy bárhelyiségben MINDEN SZOMBAT ESTE TÁNCMULATSÁG ZAHORAN MIHÁLY MAGYAR TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓK 1830 Kemble Ave. -Phone 3t9041 KOVÁCS G. ISTVÁN ÜGYVÉD ÉS JOGTANÁCSOS' 701-3 Odd Fellows Building Tel.: 4-0553 Res.: 4-6735 KOVACH J. ANTAL REAL ESTATE Automobile és tűzbiztosítás 1624 S. Main St., South Bend, Ind. Phone: 6-6900 Pénzküldés a következő árfolyam szerint: 500 FORINT $23 — 1,000 FORINT $42 — 500 SCHILLING $22 1,000 SCHILLING $42 — 5,000 DINÁR $20 — 10,000 DINÁR $35 LOCiHMÁNDY HAZAI KÜLÖNLEGESSÉGEI: Hazai főzőkanalak, dió-, mák- és kávédarálók, nyujtódeszkák, nyujtófák, derelyevágók, hazai uborka- és tökgyaíuk, magyar játszó- és vetőkártyák, magyar és angol szakácskönyvek, zseb­szótár és nyelvmester, úgyszintén magyar szalag és magyar ba­bák nagy választékban. ------ JÖJJÖN BE ÉS NÉZZEN KÖRÜL! CHARLES LOCHMANDY. közjegyző Telephone 7-5780 1305 W. Indiana . 1305 W. Indiana Ave. BÍZ VAGY SZÉNFÜTÉS llj kályhák vagy átépítés Ha uj fűtőberendezést akar vagy gázra akarja átszerelni a régit, hívja fel IFI. MENYHÄBT MIHÁLY magyar szakértőt ingyenes tanácsért Belleville Lumber & Supply Co, Épületanyag, festék, vasáruk legnagyobb raktára MINDENT AZ AJTAJÁHOZ SZÁLLÍT Phone 3-9405 2 21S. St. Joseph St. AUTÓ-BiZTOSITM házbiztosítás BÚTOR-BIZTOSIT AS fl Riß) BARANYAI J. «ILY 729 WEST INDIANA AVENUE PHONE 6-4701 SOUTH BEND 4, INDIANA PEARL BEDDING MFG. CO. MINDEN ágynemű szakértő átalakítása a kü­lönlegességünk. — A gyárból az ön otthonába. Nincs közvetítő haszon. Matracok, box springek é* ágyneműk 281 i West 25th St. PR 1-3197 Cleveland, Ohio Gyógyszer recepteket a leglelki­ismeretesebben elkészítünk K. N. Bannon R. YV. McLeo' BOulevard 2-2200 The KURTZ DRUG Co. 14715 Detroit Avenuo Lakewood, Ohio J. F. S Y K O R A FRISS SERTÉSHÚS, FRISS KOLBÁSZ, FÜSTÖLT SONKA, SZALONNA — ZSÍR New Central Market STAND NO. 70. Cleveland. O. INDIANA UNIVERSITY CENTER • University Credit Courses SPRING SEMESTER ENROLLMENT OPENS JANUARY 26 Day and Evening Classes Mull Courses and Series Accounting and Economics Art and Music Chemistry and Physics Education and HPER French, German, and Spanish History and Government Literature and Composition Mathematics and PU Drawing Psychology and Sociology Shorthand and Typing University study programs available in Liberal Arts, Pre-Medicine, Pre-Dentistry, Pre-Law, Teacher Training, Pre-Engineering (with Purdue cooperation), Business and others. Maximum of two years available toward graduation frpm In­diana University. Day and evening classes for both full and part-time students. Advertising Antiques and Antiquity Art and Music Appreciation Astronomy Bible Literature Comparative Religions The Family — Teacher Relationship Insurance; Casualty Interior Decorating Investment Principles Invitation to Literature; Spring Series Lyric Choral Society Nature Study Rcenet Outstanding Novels Review English; Business English Review Typing and Shorthand Secretarial Training Program Slavic Studies Taxps: Federal Personal Income Courses open to qualified adults for either degree or non-degree study. Academic Coun­selors available Monday through Thursday, 2:30 to 4 p. m. and other times by appointment. Call 3-1717 or write Indiana University Center, Room 220, Central High School, South Bend 1. BUL­LETIN and SCHEDULES available. GYORSAN ÉS PONTOSAN KÉSZÍTÜNK ÉS SZÁLLÍTUNK, a szükséges iratokkal ellátva. NEMCSAK EGÉSZ AMERIKÁBAN, DE ODAHAZA IS TUDJÁK MÁR, hogy az általunk EXPEDIÁLT SZEREK megbízhatók, frissek, valódiak és szakjzerüen elkkészitettek, mert nemcsak amerikai, de MAGYAR DIP­LOMÁS gyógyszerészünk késziti a hazai recepteket hozzáértően. MINDEN LEVÉLRE PONTOS ÉS GYORS VÁLASZT KAP. Minden csomag aznap megy és pontosan megérkezik Magyarországba, Jugo­szláviába, Csehszlovákiába és Romániába. ÍRJON MÉG MA ÉS KÜLDJE EL A RECEPTET. Minden $2.50 vagy felüli rendeléssel INGYEN küldünk egy 1953-as diszer falinaptárt. VÖRÖS KERESZT PATIKA — 11824 P.BUCKEYE RD., CLEVELAND 20, OHIO

Next

/
Oldalképek
Tartalom