A Jó Pásztor, 1953. január-március (31. évfolyam, 1-12. szám)

1953-01-16 / 3. szám

PAGE 2. OLDAL A JÓ PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkeszti: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre .........................$5.00 One Year .........................$5.00 Fél évre .......................... 3.00 Half Year........................ 3.00 Entered as second class matter September 1st, 1988, at the Poet Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March Srd, 1879. CSAK FEGYVERREL A KOMMUNIZMUS ELLEN A Fülöp Szigetek köztársaságában évek óta folyik a harc a hűk néven világszerte ismert kommunista gerillák ellen, akik­nek teljes nevük huklabaluk. Háj tóvadászatokat indítanak az erdőkből a városokba be-be-törő hukokra és már sokat közülük elejtettek. De ez nem az igazi védelem a kommunista veszedelem ellen. Mint már a kínai tragédiából megtanulhatta az is, aki addig nem tanulta meg: a kommunizmus ellen Ázsiában (és egyes európai országokban, például Olaszországban, Spanyolország­ban) földreformmal kell védekezni. A kommunista világpropaganda azt ordítja nap nap mellett, éjjel és nappal, hogy Amerika a világreakció frontján harcol a haladás ellen. Ennek ellenkezője igaz. Az igazság az, hogy Ame­rika nyomást igyekszik gyakorolni a maradi kormányokra, hogy többet törődjenek népeik jólétével, az ipar tisztességes munka­bért fizessen, legalábbis a Marshall segély alapján elért pro­fitból, a földnélküli parasztság nyomorán pedig földosztással se­gítsenek. Az a baj, hogy Amerika intő szava, az amerikai nyomás nem elég hatékony; a maradi kormányok visszautasítják a “be­avatkozást.” így van ez a Fülöp Szigeteken is. Az amerikai segélyt elosz­tó Mutual Security Agency nemrég elkészített helyzetjelenté­sében rámutatott arra, hogy ott a földosztás elsőrangú és sür­gős szükségesség, merhiszen a földnélküli parasztok harcolnak az erdőkben és a hegyekben a kormány ellen. Erre Quirino, a filipinó elnök ,haragosan tiltakozott az illetéktelen amerikai beavatkozás ellen, mondván, hogy “az a mi dolgunk.” Igen, az ő dolguk, csak az a baj, hogy nem végzik el a dolgukat. És a hűk kommunisták még egyre nyugtalanítják a Fülöp Szigeteken a békét és nyugalmat és építő munkát. A földnélküli filipinó parasztot nem lehet földőhségéből kigyógyitani azzal, hogy agyonlövik. IHAJ — TYUHAJ! A vidám részeg hosszú idők óta népszerű alakja a szín­padnak, filmnek, sőt még társaságban is szeretik a “kedélyes” férfit, aki kissé becsiccsentett és többet fecseg a kelleténél. Ha eltántorog mellettük az utcán, mosolyognak rajta az emberek. A National Safety Council és a rendőrség más véleményen vannak és a közhitet tévhitnek nevezik, kérve a sajtót, hogy segítse felvilágosítani a közönséget. A részeg ember, még ha csak egészen keveset ivott is, nem ura teljesen akaratának és nincsen képességeinek teljes birto­kában. Az ilyen ember felelőtlenné válik és ha autó-kormány kerék mögött ül, köz- és önveszélyessé válik. De mint gyalogos is veszedelmes, mert rá se hederit a közlekedési szabályokra, megálljt jelző vörös lámpákra, megy saját külön anarchikus ked­ve szerint. A karácsonyi és újévi forgalmi balesetek .tüzek halálos ál­dozatainak egyrésze olyan emberekből állott, akik többet itták a kelleténél. A másik, kisebb veszély, amely a részeg részéről fenyeget, hogy hangos, kellemetlen és unalmas a társaságban, amelyre rászabadul. A divatos tévhitből, mondja Dr. P. Wildé washing­toni lélekgyógyász, hogy társaságban rögtön itallal kell kínálni a vendéget és poharát nyomban utána kell tölteni, — gyógyít­sák végre ki az embereket. Azok, akik a whiskeyt úgy isszák, akár a vizet, jó szolgálatot tesznek az alkoholgyáraknak, de nem önmaguknak és nem a társadalomnak, amelyben élnek. Az alkoholista szétrombolja saját családi békéjét és rossz példával szolgál gyermekeinek. Hogyan remélheti gyermekeinek tiszte­letét az apa, aki tökrészegen tántorog haza bárból, pártykról? Ne várjunk tehát, amíg valami kihágással vagy szerencsétlen­séggel kapcsolatban biró elé kerül, kezdjük meg a “kúrát” ide jében, amikor még nem késő ... Békésmegye népe Régi jé idők ... Parasztlázadások A békésiek igazi magyarok. Büszkék, rátartósak, szeretik ha­zájukat, igazmondók, jószivüek és könnyen hívők. Sokat ad a békési háza táj ára, meg a ruházkodásra. A ház min­dig hófehérre van meszelve s náddal vagy zsindellyel fedett. Szalmafödeles házakat arrafelé nem lehet látni. A szobák tisz­ták, a módosabbaknál modern berendezésű szalont is találunk. A fehér hétköznapon borju­­száju inget és gatyát hordanak, a tehetősebbek azonban akkor is posztó ruhát viselnek. Felső öltönyük a juh- vagy báránybőr­­készült suba, bunda, mely fehér vagy világosbarna szinü s kü­lönbözőképpen van diszitve. Ennek négyszögletes gallérja vörös vagy zöld szegélyű, olda­lain és hátán különböző cifrasá­gok, virágok vannak kivarrva. Versenyeznek; • hogy kinek le­gyen szebben kivarrott szűre. A békési nő persze még na­gyobb gondot fordít öltözékére, mint a férfi. Suhogó ráncosszok­nyát hordanak, díszes pruszlikot és kötényt, köznapon sineset, ünnepnapon fehérret. Ünneplő ruhájukat csak az igen szegé­nyek nem készítik selyemből. Hajukat hátra fésülve, fenn és lenn pántlikával megkötve több fonatba leeresztve hordják. így mennek vasárnap délelőtt a templomba. Vasárnap este rendesen össze szoktak táncra gyűlni. S a tánc­nál is észre lehet venni a kü­lönbséget a békésmegyei ma­gyar és a tót között. Mig a ma­gyar tűzzel járja a csárdást, s a gyorsat különösen szereti, addig a tót lassan mozog ide-oda, egyik kezével, mellyel a táncosnője vállát fogja, lassan üti a taktust. Még a gyors zenénél sem jön ki a taktusából, azt is lassan tán­colja. Hétköznapon igen szorgalma­san dolgoznak. Legtöbb a saját földjével van elfoglalva, ott munkálkodik, némelyek az ura­­ságokhoz szegődnek. A kézmű­vességet nem igen kedvelik. A megyében erdő alig van. Szántóföld és legelő legnagyobb része. A békési ember fát nem igen ültet, mert “nam akar a buzapusztitó verebeknek tanyát PÉNZ ÉS HIVATÁSÉRZET J. Edgar Hoover, az FBI igazgatója visszautasította az Inter­national Boxing Club ajánlatát egy évi 100,000 dolláros állásra. Ma meggondoljuk, hogy Mr. Hoover jelenlegi keresete talán még ötödrészét sem teszi ki ennek az összegnek, magatartását való­ban önzetlennek kell tartanunk. Önzetlennek — de nem jutalom nélkül valónak. Azok, akik ilyen kérdések megítélésénél mindig csak az anyagi oldalt mér­legelik, elfelejtik, hogy az ember, bármennyire is törekszik anya­gi jólétre, a legnagyobb tetteket mégis önzetlenül, anyagi meg­fontolások nélkül hajtja végre. A tudóst a laboratóriumban, a hittérítőt az őserdei vadak között, a katonát a harctéren, a sark­­utazót a jégmezőn nem hajtják anyagi előnyök. Erőfeszítésük bőséges jutalmának tekintik a belső elégtételt, amely a jól vég­zett munkával jár. Hoover hovatovább nemzeti intézmény lesz. Legfontosabb biztonsági szervünk, az FBI az ő nevével azonosul. Ő volt an­nak első és egyetlen igazgatója, mai formájában. Mint fiatal­ember került az inítézmény élére és élete legfőbb céljának a kom­munizmus elleni küzdelmet tekintette. Ebben a törekvésben meg­lepő mértékben sikeres volt. A szokásos közéleti lárma, sárdobá­lás és bírálat nem tudta kikezdeni Hoover egyéniségét. Szerencsés a nemzet, amelynek intézményei élén olyan ka­liberű férfiak állnak, mint Hoover. Magatartásában újabb jelét látjuk annak, hogy a hivatásérzet erősebb az anyagi érdeknél — egy felismerés, ami ebben a kétségektől gyötört világban meg­erősíti hitünket az emberben. ültetni.” Az asszonyaik, leánya­ik fonnak és szőnek s munká­juk igazi háziipar, mert a ken­dert is maguk termelik, sőt még a gyapjút is odahaza dol­gozzák fel. A leányok, még a te­hetősebbek is, legtöbbnyire ma­guk készítik el a kelengyéjüket. Igen érdekes volt még néhány évtizeddel előbb a békési lako­dalom. Mielőtt esküdni mentek, nem jött össze a menyasszony és a vőlegény, hanem mindegyik külön-külön ment násznépével zenekiséret mellett a templom­ba. Mikor mint férj és feleség jöttek ki, akkor is az asszony hazament szüleihez, a férj szin­te a maga lakására s igy mulat­tak külön lámpagyujtásig, ak­kor is a férj elindult násznépé­vel kikérni az asszonyt. Volt az­után dinom-dánom, de az uj pár megszökött hamar. Most már együtt mennek a mirtus-koszorus menyasszony, meg a rozmaringos nyoszoly­­leányok a vőlegénnyel, meg a vőfélyekkel templomba, még pe­dig karonfogva s azután el sem távozik egymás mellől az uj pár. Igen érdekes Békésmegyének a története is: A honfoglalás idejében Bárót bihari vezér birtokához tarto­zott a mai Békés s lakói kozá­­rok vagy khazarok voltak, akik­től Tas és Szabolcs magyar ve­zérek vereséget szenvedtek. Ké­sőbb azonban Árpád és Marót közt béke köttetvén, utóbbi ha­lála után birtoka Marót leányá­val együtt Zsolt fejedelemre szállt. Kevéssel utóbb épült fel Békés vára a Fehér- és Fekete- Kőrös egybefolyásánál. Kedve­ző, folyóktól s erdőségektől vé­dett fekvésénél fogva Békés vá­ra környékén önálló megye szer­veztetek. Valószínű, hogy a honfoglalás idejében ide a Zuard nemzet­ség telepedett le.^melynek ala­pítója' Lel ve2cr -<WN^Ar tatárjá­rás után Gyula, Endrőd s más városok gyorsan emelkedtek s a hatalmas birtokos családokban az országos hatalomnak erős tá­masza volt. Egyes lázadások azonban előfordultak. A kalan­dor Fekete György fellázította Békés lakosságát s Gyulát is el­foglalta, de Hunyadi megtörte A Jó Pásztor Verses Krónikája hja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR UJ ESZTENDŐ ... UJ MAGYAR SORS az erejét. Az 1514-iki parasztlá­zadás alatt is sokat szenvedett a megye. A mohácsi vész után a kalandor szerb Cár Iván íCserni Jovan) háborgatta a vidéket, de Török Bálint legyőzte. Gyula várának bukása után (1566) Békés török hatalom alá került s az alatt nyögött 1694. dec. 12-ig, amidőn I. Lipót sere­ge Gyulát visszafoglalta s a tö­rökök erejét Békésben megtör­te a török uralom a régi virág­zás minden nyomát kipusztitot­­ta S csak a Rákóczi-féle háború befejeztével történtek lépések a néptelenné vált vidék benépesí­tésére. 1715-ben önálló megyé­nek rendszeresítették Békést; III. Károly pedig a Békés, Csongrád és Zaránd megyék­ben fekvő fiskális jószágokat Harruckern János Györgynek, a hadi élelmezési bizottság fejé­nek és udvari kamarai tanácsos­nak adományozta. Az 1561-ben volt 63 község közül ekkor csak 9 lévén lakva, Harruckern min­den erejével e megye felvirágoz­tatására törekedett s törekvése­it oly siker koronázta, hogy jog: gal neveztetett a vármegye uj­­jáalkotójának. Érdemei elisme­réséül III. Károly 1729-ben bá­rói rangra emelte és 1732-ben Békés vármegye főispánjává ne­vezte ki. Ő telepítette be Csa­ba, Szarvas, Békés, Gyoma s más községeket és a népet min­denféle kedvezményekben ré­szesítette, minek folytán csak­hamar felvirágoztak. A társadalmi lendület, melyet Békés Harruckern alatt nyert, oly erős és tartós volt, hogy még az 1735-iki Pero-féle parasztlá­zadás sem volt hátrányos befo­lyással s az 1848-ig nem háborí­tott béke oly kedvező volt a megyére, hogy gazdasági élete meglepő lendületet vett. KIS. I HONIKA Úri virtus Egy Lónyay gróf szép négye­sével halad az országúton, szem­be jő egy hasonló úri fogat. Egyik sem akar kitérni. Már szemben áll a nyolc ló, mikor végre Lónyay kocsisa átkiált ura biztatására, hogy: — Kit viszel? — Én Malonyay nagyságos urat viszem, térj ki! A kocsis a maga fejétől visz­­szafelel: — No, ha a te urad csak ma Lónyay, akkor térj ki te! Mert az én uram tegnap és tegnap­előtt is Lónyay volt és az is ma­rad örökre. Az 1830-iki nagy télen a ma­gas Szitnya hosszú hegyi utján megy Selmecre szánon a kedé­lyesen flegmatikus Baross Ká­roly. A hegyi ut közepén szem­közt jön lefelé egy mészáros, szintén szánon. A nagy hóban csak egy száncsapás volt s egyik sem kerülhetvén ki a másikat, szemben megállapodtak. A mé­száros átkiált: — Térjen vissza az ur; az ur­nák könnyebb lefelé, mint ne­kem a hegyre fölfelé visszatérni. — Biz’ én nem térek ki, — mond Baross, ha addig kell is várnom, mig ez a hó mind elol­vad. De hogy ne unatkozzunk (szól inasának, kocsisának), for­duljatok befelé: kártyázzunk! A mészárosnak szörnyen me­­hetnékje volt s ismét átkiált. — Uraim, mondok valamit. Birkózzunk. Aki a másikat a hóba vágja, az térjen ki. Baross félreveti a bundáját, áthatol a mészárohoz, ez is le­száll: összefogóznak ,hogy ro­pog belé a derekuk és Baross úgy vágja ellenfelét a hóba, hogy csak nyekken. A mészáros, midőn föltápászkodott, duzzog­va, kitérő helyett csinált a hó­ban, miben aztán Baross is segí­tett neki. 1848 KRÓNIKÁJA 12 FEJEZETBEN II MÁJUS — A tavaszi nap nem ragyogott zavartalan fénnyel az ország felett. A láthatár szélén már sötét fellegek kezdtek tornyosulni. A bábkirály, V. Ferdinánd nevében uralkodó udvari kör, a kamarilla bánta már, hogy oly sietve teljesítette a magya­rok kívánságait. A bécsi udvar a semmitől nem korlátozott ön­kényuralmat óhajtotta a királynak; a körötte csoportosult fő­urak pedig a régi állapotokat áhítozták vissza, jobbágyokkal, uriszékkel meg a szegény nép elnyomásával. Hogy az áprilisi eredményeket megsemmisíthessék, ördögi tervet eszeltek ki Polgárháborút kell szítani Magyarországon, egymás ellen kell tüzelni a magyarokat meg a nemzetiségeket és harcaikból gonoszul nevető harmadikként csak a bécsi ud­var, meg a körötte csoportosul reakció kerülhet ki győztesen ! Nyomban munkához láttak, hogy éket verjenek a magyar­ság meg a nemzetiségek közé. Ezért nevezték ki horvát bánná a bécsi udvar egyik leghívebb emberét, báró Jellasics József tá­bornokot, aki az alája rendelt osztrák katonaságra támaszkodva megszüntette Horvátország közigazgatási kapcsolatát Magyar­­országgal és nyíltan fegyverkezni kezdett — a jobbágyságot el­­törlő áprilisi törvények ellen. A bécsi kormány megtalálta a maga eszközeit a magyar­­országi szerbek körében is, akik Karlócán gyűlést tartottak és május 15-én Rajacsics érseket pátriárkává Suplikáe István ez­redest pedig vajdává választották. Ők is nyomban fegyverkez­ni kezdtek. Közben összeült Erdély országgyűlése is és május 30-án ünnepélyesen kimondta Mágyarországgal való egyesülését. De az erdélyi szászok, sőt egyes román vezetők is azonnal Bécs felé fordultak. A forradalmi tavasz még nem ért véget, az áprilisi törvé­nyek meg sem valósultak, máris minden irányban fegyverkezni kezdtek ellene. JUNIUS — Az év nyárba fordult és a tovaszálló napokkal együtt az is nyilvánvaló lett, hogy a tavaszi forradalmak nem tudnak könnyedén diadalmaskodni. Mire a nyár beköszöntött, kiderült, hogy Európában — hiszen akkoriban a többi föld­rész még alig szólt közbe a világ sorsának intézésébe — minden országban két hatalmas erő mérkőzik egymással: a forradalom és a maradás, a haladás és a reakció elve. S e kettő küzdelme ott ért leghamarabb véget, ahol elkezdődött: Franciaországban. Cavaignac tábornok junius 23—26 .között négynapos utcai csatában leverte a francia ideiglenes kormányt. Páris utcáit 1500 holttest borította, a szocialista vezetők Angliába menekül­tek és 3500 munkásvezért a gyarmatokra száműzték. Észak-Olaszország, amely Lombardia név alatt az osztrák császár egyik ,sokáig engedelmes tartománya volt, még a ta­vasszal kiűzte területéről az osztrák csapatokat és szabadnak hirdette magát. Most az öreg Radetzky tábornagy csapatai élén bevonult a területére, az olasz szabadsághősöket egymásután leverte, a büszke városokat, köztük Velencét meghódította és V. Ferdinánd császár hatalmát a régi határokig kiterjesztette. A veszélyes változások közben Magyarország még fenn­tartotta az áprilisi vívmányokat. Páris utcáin az ágyuk dörög­tek, Magyarország a választásokra készülődött, az első válasz­tásra ,amelyen már nem csak a vármegyeházára gyűjtött nemes­ség szavaz, hanem a nép is. A választási hadjáratot szenvedélyesen vívták meg. Bár Petőfi Sándor kibukott a képviselőválasztáson, azért egészben véve az ország jól választott. Legjobb fiait bízta meg, hogy kö­vetként induljanak Pestre és ott védjék az igazságot, amit a nép kiharcolt és amit a hatalmasok máris elragadni készültek tőle. JULIUS — Beköszöntött már a nyári hőség a kánikula sürü porfellegeket vert fel a Dunának akkor még kikövezetlen part­jain, amikor julius 5-én összeült az uj magyar országgyűlés. Több mint három évszázad, a rákosi diéták óta az első országgyűlés, amelyet Pesten hívtak össze és a magyar történetben a legelső, amely szabad választás alapján a népet képviselte. Fenyegető bajok között nyomban munkához kellett látnia! Megvédeni a legfőbb kincset: a jogot és a szabadságot! Julius 11-én Kossuth Lajos pénzügyminiszter emelkedett szólásra és zengő hangja komoran szállt végig a képviselőkkel tö­mött termen: “Uraim, midőn a szószékre lépek, hogy felszólít­sam önöket: mentsék meg a hazát! — e perc irtózatos nagyszerű­sége szorítva hat le keblemre!” Elmondotta nyíltan és őszintén, milyen veszélyek fenye­getik a törvényes magyar kormányt és vele együtt a magyar nép jogait. Elmondotta, hogy a fenyegető veszéllyel szemben csak egy menekvés van és 200,000 újoncot, meg 42 millió forintot kért az országgyűléstől. Komor és mégis gyönyörű beszéd volt és az ősz Nyáry Pál, az ellenzék vezére a képviselők egyhangú helyeslése mellett kiáltotta rá: “Megadjuk!” A törvényt három nap alatt megszavazta a felsőház is, de a király nem volt hajlandó szentesíteni. A bécsi tervekbe már sehogysem illett bele, hogy jogai védelmére fegyvert engedé­lyezzenek a magyar nemzetnek. A magyar kormány azonban nem tűrt haladékot, cselekedni akart. A fiatalság lelkes töme­gekben jelentkezett honvédnek. Alig múlt el egy hét Kossuth beszéde óta és a nép máris a pesti utcákon feltünedező uj hon­véd-egyenruhákat köszöntötte bizakodó szeretettel. AUGUSZTUS — A jobbágy április óta szabad ura lett annak a földnek, amit eddig jobbágyi jogon birtokolt. Most már szaba­don gazdálkodhatott benne, jogát és munkája gyümölcsét senki el nem vehette. A nemzedékek óta begyökerezett szokás szerint az erdő, a legelő a földesur tulajdonában állt, de jobbágyainak szabad volt azt használniok. És most, a felszabadítás után hatal­mas községek maradtak erdő és legelő nélkül: az egykori job­bágynak nem volt hova hajtani állatait, nem volt honnan rozsét gyűjtenie a kemencébe. Emiatt már tavasz táján nyugtalanság tört ki az ország egyes vidékein, Szatmár, Békés, Közép-Szolnok, Bács-Bodrog, Eszter­gom megyékben. Legmagasabbra Békésben lángolt az elégedet­lenség tüze, ahol Oláh István, a históriás könyveket áruló vásári árus vezetésével a jobbágyok elfoglalták a megyeházát és maguk vették kezükbe a megye irányítását. És végül a törvények nem intézkedtek a már akkor is fél­­milliónyit kitevő zsellérségről sem. Mert ezek is felszabadultak ugyan, de minden birtok nélkül állván, személyes szabadságuk­kal együtt a mindennapi megélhetés nyomasztó gondja is ko­pogtatott ajtajukon. Évszázadok óta fennálló, milliókat érintő viszonyok felszá­molása nem napok dolga. A jobbágyfelszabadítás nagy munká­ja még hosszú, békés éveket kívánt volna, hogy teljessé vál­hasson. Azok a reakciós erők, amelyek 48-ban önvédelmi há­borúra, szabadságharcra kényszeritették a magyarságot, meg­akadályozták ennek a kérdésnek igazságos rendezését! (Folytatjuk) ELMÚLT AZ ÖREG ÉV, már uj évben járunk, de még csak hajnalán jár mosi is a lábunk. Sok nap van egy évben, de még több az óra; mikor válik egy-egy álmunk majd valóra? Háromszázhatvanöt a napoknak száma: ki tudja, melyikben mi van nekünk szánva? Hát még a sok óra: jön, megy szakadatlan; mennyi van egy évben? Nyolcvanhétszáz-hatvan! Lehullnak az órák a nagy végzetfáról? vájjon hány lesz boldog a sok-sok órából? Hát Magyarországról milyen sors van Írva? 'Farina ttan-e véare sarlós "hrrisi síria? HIDEG MAGYAR TÉLBEN kis tüzek élednek; villanó szikrái távol reményeknek. Bár messze a remény, bár messze a távol; néhány reményszikra idáig világol. Hol éled a szent tűz, a hunyó zsarátnok? Szenvedő telkekből törnek fel a lángok. Vagy csak lidércfények a porladó siron s bennem lobognak most, mig e pár sort Írom? Kis reménytüzei a nagy magyar télnek: de már napról-napra több lélekben égnek. Kicsik még a tüzek; nagy a magyar éjjel: de egyre több szikrát repit a szél széjjel. ITT VILLAN EGY SZIKRA, ott ködük egy remény; szent jánosbogárkák a nagy éj peremén. Szentjánosbogárkák .. .parányi kis fények: hirdeiői mégis a magyar reménynek. Kis szentjánosfények ... mindenütt szétszórva: hej, mért nem lobbantok egy lángba fogózva? Milyen nagy fény volna, milyen nagy láng lenne: vörös zászló, sarló elhamvadna benne. Kisszentjánosfények.. .nagy lehet belőle: vörös bolsi rabság elhamvadhat tőle. Óvjuk szent tüzünket.. . élesszük magasra: s virradjon boldog sors a tiprott magyarra!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom