A Jó Pásztor, 1951. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1951-07-06 / 27. szám
PAGE 2. OLDAL " A JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD A JÓ PÁSZTOR HA MAJD VISSZAJÖN A RÉGI IDŐSZÁMÍTÁS (THE GOOD SHEPHERD) rounder: B. T. TA äKANY *lapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőse^ és kiadóhivatal — Publication Office 173« BAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5028 1ELŐFIZETÉSI DIJAK: j SUBSCRIPTION RATES: 1 Egy évre ......................... $5.00 One Year ........................$5.00 Fél évre .......... 3.001 Half Year........................ 3.00 Kntered as second class matter September 1st, 1983, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 8rd, 1879. FÜGGETLENSÉG NAPJA A Függetlenségi Nyilatkozat 175. évfordulóját hagyományos kegyelettel ünnepeljük meg. Polgáraink gondolkoznak azon, mit jelent a szabadság és azután szabad emberekhez méltóan cselekednek is. Ha levelet Írunk külföldi barátainknak mostanában, emlékezzünk meg Fourth of July jelentőségéről. Három lényeges pontra térjünk ki ebből az alkalomból. 1. A szabadság, amelyet 175 évvel ezelőtt az amerikai honalapítók kivívták, nem a gondviselés ajándékaképpen esett az ölükbe, hanem életüket, vagyonukat és becsületüket kockáztatták érte. 2. A szabadság nem felelőtlenséget jelent ־és nem önző célok elérésére jó. A szabadság céljai nemesek és olyan embéri kötelességek teljesítésé: teszik lehetővé, amelyek élettünknél is fontosabbak. 3. A szabadságot mi amerikaiak nem iparkodunk a magunk részére kisajátítani. Mi azt valljuk, hogy minden embernety szabadnak keli lennie és azt a jogot az egész világra ki akarjuk terjeszteni. Ezek az alapelvek ma éppen olyan fontosak, mint 1776- ban voltak, amikor a tizenhárom gyéren lakott gyarmat szabadság iránti vágya kirobbant. Mi amerikaiak ma is hajlandók vagyunk a szabadságért mindenünket feláldozni és azt hirdetjük, hogy a szabadság minden fajú, nemzetiségű és vallásu ember veleszületett joga. A julius 4-i ünneplésnek mély jelentősége van és ezt a jelentőséget tengerentúli barátain^ körében is terjesztenünk kell. A TERMÉSZETES ÉLETKOR Legutóbb San Franciscóban egy orvosi kongresszuson több előadó azt fejtegette, hogy van egy ‘-,természetes életkor” —■ és pedig a kifejlődéshez szükséges időnek hétszerese. Minden emlős élőlény hétszer annyi ideig él, mint amennyi ideig fejlődik. Az állatoknál ez jobban megfigyelhető, mert azok nem szenvednek olyan betegségektől, mint a tulfinomult ember. Minthogy az ember 21 éves korában tekinthető fejlettnek — mondták az orvosok — a természetes emberi életkor 147 év. Napjainkban, amikor még Amerikában is — ahol legmagasabb átlagos életkort érnek el az emberek — 68 év az átlagos életkor, a másfél százados emberi élet Ígérete hihetetlennek tűnik. De a tudósok azt mondják, hogy ha a tudómány meg tud oldani néhány problémát, amelyek eddig megoldatlanok maradtak, már unokáink korában megvalósulhat a természetes emberi életkor. A jövendölést örömmel üdvözöljük, de van egy kérdéísünk: képes lesz a tudomány érdemessé is tenni, hogy az élet igy meghosszabbodjon? Mert a tudomány eddig mindenre talált választ és hiszszűk, hogy a természetes életkor problémáját is megoldja. De nem talált választ még arra, hogyan lehetne az emberiséget rábírni, hogy éljen és tudásával szebbé tegye az életet. A tudományos jövendölésnek akkor örülnénk legjobban, ha unokáink már nemcsak leélnék a természetes életüket, hanem tudnák, hogy boldogságban élik le. A JÓTÉKONYSÁG HIÉNÁI New Yorkban most lepleztek le több ngynevezett “jótékonysági intézményt”, amelyek mögött kapzsi hiénák álltak, akik a jóhiszemű közönség zsebére pályáztak. Brooklyn kerületi ügyésze, W. MacDonald hozta nyílvánosságra, hogy miféle manipulációkkal lopják a jótékonyságra szánt százezreket lelkiismeretlen gonosztevők, akik a bevétel 30 százalékát lopták el. Évente 3'50 ezer dollárt tulajdonítanak igy el a szenvedélyes “gyűjtők”, akik perselyezni járnak házról-házra, vagy levélben és telefonon zaklatják a jótékony new yorkiakat. A felháborodott polgárok egy csoportja most a polgármesterhez fordult védelemért, hogy a jövőben hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. A városi tanács fog dönteni julius 10-i ülésén és szigorú büntetéssel sújtják azokat, akiket felhatalmazás nélküli gyűjtésen kapnak, vagy akik visszaélve engedélyükkel eltulajdonítják a bevétel egy részét. Egyes szervezetek, hangzatos című egyesületek csinos fiatál nőket küldtek a nagyvállalatok igazgatóihoz, hogy igy szerezzenek minél nagyobb összegű támogatást “a ne»-—. célra”, amely abból állott, hogy az úgynevezett “ promoter megtartotta a könyöradományokat. Most majd a hatóságok sorra vizsgálják ezeket a jótékonysági intézményeket és belenéznek üzleti könyveikbe is. KATI, GYERE BE! A Magyar Népi Köztársaság washingtoni követsége közli, hogy à magyar kormány a felszabadítás ötödik évfordulója alkalmából a korábban kihirdetett amnesztiát október 4-ig meghosszabbította. Október 4-ig visszatérhetnek a vasfüggöny mögé azok, akik 1950 március 25 előtt életük veszélyeztetésével kiszöktek a magyar szovjetparadicsamból. A magyar kormány Ígéri, hogy tiltott kiutazás címén nem fogják bántani őket. De hogy más címen nem fogják-e bántani őket, azt senkisem tudhatja. Az, mint mondani szokás, más lapra tartozik. Kati, !gyere be! — ezt üzenik tengerentúlra, ideáira a szovjet magyarországi helytartói. Mi pedig ezt mondjuk: Kati, maradj kint ! Irta: FARKAS BALÁZS Amig otthon éltünk, a magyar szülőfaluban, mi más vérből való népet nem ismertünk, vagy csak a velünk szomszédos országokból valókat. Néha jöttek üvegező, repedt fazekakat drótozó tótok, egyszer-egyszer medvét táncoltató és furulyázó oláhók és piros kucsmás״ fez néven emlegetett, fent bő, lent szűk nadrágos bosnyákok. Sárga vagy vörös arcbőrü embert, vagy feketét legtöbben akkor láttunk, mikor a sors Amerikába hozott bennünket. ,Megbámultuk ezeket a különős színű embereket, de nem törődtünk velük. Javarészünk csak annyit tudott kinai emberek felől, hogy olyan népek is vannak valahol Ázsiában. Ennyi nekünk nagyon elég volt mind mostanig, amikor háború jött Koreában (ugyan hányán tudjuk pontosan, hogy hol van ez az ország?) és az újságokból 01- vassuk, hogy sárga börü, ferde metszésű szemű, de vörös lelkűletü emberek a mi katona fiainkát öldösik a messzeségben. Köztűk magyar vérből származó, szivünknek kedves legényeket is. Ez óta, tehát maholnap egy esztendeje már, magam is kezdtem érdeklődni utána, hogy mi fajzat lehet ez a kinai? Tegnap például hosszú magyarázat akadt kezembe arról, hogy milyen a kínaiak naptára, hogyan számítják az időt. Kétféleképpen. A legtöbbje még őseinek naptárát használja, de moszkvai parancsra egy csőport már az európai időszámitást használja. Persze nem a mienket, amely szerint karácsony mindig december 25-ik napjára esik, hanem a muszkát, amelynél minden ünnep 2 héttel későbbre esik. Mi már bőjtölünk annak idején, mig az orosz két héttel hosszabb ideig farsangol és eszik húst — ha van! De maradjunk a kinai időszámitásnál. A sárga embernek voltaképpen nem is kell naptár. Kinábah a pontos napot minden gyerek meg tudja mondani, a hold állásáról. A holdesztendő január végén végződött, nem december utolsó napján. Ujholdkor volt nekik elseje és a kinai úgy megszokta, hogy a hold sarlóján olvasson, mintha .kalendádiumba nézne. Kínában az uj esztendő rendesen februárban kezdődött az uj hold félkeltével. A naptárnak Kínában is megvannak a babonái, akárcsak nálünk. Mi is azt mondjuk, hogy péntek vagy a hónap tizenharmadik napja szerencsétlen, és ha egyszerre van péntek és tizenharmadika, akkor okos embér ki se mozdul a házból. Néhai Baróti Gábor esete azonban másra oktat bennünket. Azt mondta az öreg: — Ma péntek van és február tizenharmadik napja. Ilyen nehéz napon arannyal se csalogatnak ki engem a házból. Biztosra veszem, hogy valami baj érne, főleg ha fekete macskával vagy vén asszonnyal is találkoznék. Megebédelt jó étvággyal, nekilátott a borocskának és pontosan délután három órára úgy megütötte a guta, hogy nem is szusszant, csak kiadta páráját. A kinai ember is babonás. Ha valahova elindul, nem azt nézi, hogy milyen az idő, hanem megkérdezi a naptártól, hogy jó vagy rossz-e a nap? Ezzel szemben a rendőrség azt állítja, hogy a legtöbb gaztettet, lopást, rablást, gyilkosságot a jó napokon követik el. Az id!M^a hold járásától való füg^^^Eétele vezetett arra, hogy nincsen szökő nap, minden negyedik esztendőben, ellenben van szökő hónap, azaz olyan esztendő, amikor tizenhárom hónapot számítanak. Ez a tizenharmadik hónap cseppet se tetszett a kinai kormánynak ca a munkásokat meg cselédeket tartó kinai gazdagoknak. Csináltak is egy törvényt, amely kimondta, hogy erre a szökő, azaz tizenhármadlik hónapra nem jár fizetés vagy munkabér. Farsang helyett a régi kínaiak vidám hangulatú tavaszi ünnépségeket rendeztek. Ilyenkor két héten át minden munka szünetelt és a boltok is zárva vol! tak. Mintha kihaltak volna ilyenkor a nagy kínai városok, éppen csak a részegek kurjantásai hallatszottak. Ezzel szemben szabály volt az, hogy uj ruhát újév első napján vegyen a kínai. Ilyenkor a boltok másnap reggelig maradtak nyitva, mert másként a nagy vásárlási düh nem enyhült volna. De viszont ezzel járt az iss hogy uj év napján mindenkinek ki kellett fizetni az adósságát. Mindennek ma már vége van Kínában. Jött az úgynevezett “felszabadítás”, Moszkva páráncsői most a kínai népnek a jól ismert kegyetlenséggel. Bármilyen nehezen szivárog ki a hír ebből az országból, annyit mégis tudunk, hogy milyen szörnyű az elnyomatás és a nyomorúság. Meddig lesz ez igy? Öreg kinai emberek azt mondják: — Amig újra visszatérünk a régi naptárhoz és időszámításhoz. így lesz-e csakugyan, azt a jövő fogja megmutatni. Könyér és kinyer Mi a helyes magyarság? Nehéz kérdés ez, mert hiszen a szülőhazában se beszéltünk egyformán. Az egyik magyar, főleg a Szeged-vidéki azt mondta: ;— Igen jó ez a könyér. Túl a Dunán, Somogybán, Baranyában, a falu népe azt mondta: — Egyél! Ehul a kinyér. És mi, Erdély gyermekei, ragaszkodtunk ahhoz, hogy igy beszéljünk: A Jó Pásztor Verses Krónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR FOURTH OF JULY — Vajh kell-e neked kenyér? Legtöbb bajunk azonban a “j” betűvel volt nekünk, akikét az iskolában a helyisirásra tanítottak. Azt mondta a tanár ur például: — A vitéz kapitány páráncsőit az elfogott ellenségnek, hogy ad-ja oda a kard-ját. 175 ÉVE ránk fényiéit a hajnal, rabnépeket rázó mennydörgő robajjal. Tiprott szolga népből függetlenek lettünk s borús gyarmat-sorsunk kiderült felettünk. Felvirradt a Nagy Nap: vakított a fénye s ez lett minden rab nép vigasza, reménye. Felkelt a néptenger״viharzoti haragja: fegyvert fogott e nép apraja és nagyja. "Jöjj szent függetlenség. Jöjj szent szabadságunk: tűzben, lángban, vérben lelkesedve vágyunk." Jaj annak, ki hátrál . . . Jaj, ki elhibázza. S villámlott a lelkek szent szabadságláza. HALLGA CSAK, YANK TESTVÉR: mit zokog a távol? Távol országoknak népe miért gyászol? Rabszolga nemzetek segélyért sikoltnak: "Zsarnoki hatalmak a porba tipornak. Jaj, a zsarnokságot győzni ne hagyjátok: pusztulás örvényén kiáltunk hozzátok. Testvér.yankee bajtárs, testvérszóval kérünk: ne hagyd, hogy hiába folyjon el a vérünk. Minket nyom a járom, sújt pusztulás, átok s a szent Szabadság-Nap boldogan süt rátok. Osszátok meg vélünk a szent szabadságot s akkor összetörjük mi is a nagy jármot." "TI VAGYTOK, YANK TESTVÉR, az utolsó sziget, amely biztatóan még felénk integet. Ti vagytok az erő; ti vagytok a remény: balsorsunk hányatott, viharzó tengerén. Felétek száll lelkünk vágyak távolába. Ugye, yankee testvér, nem várunk hiába. Féljük a zsarnokot, a rabszolgatartót; Yank testvér, nyiss szivet, tárjál lélek-ajtót. Ezer évig voltunk a szabadság népe; jaj, de a zsarnokság ezt most széjjeltépte. Legyen szenvedésünk vérdija, jutalma: Fourth of July szenteli, megváltó fuvalma." A tanár ur kimondta mindkét esetben a j betűt, ellenben mi, diákok, egymás közt ha ilyesmiről beszéltünk, azt mondottuk: — Aggyá ide a kargyát. Valahol olvastam, hogy ha 1839-ben a Magyar Tudohaányos Akadémia jeles költőnk és tudósunk, Verseghy Ferenc helyesirási szabályait fogadja el, akkor nem azt írjuk: — Adja ide . . . A kiejtésnek jobban megfe!előleg igy írjuk: — Aggyá ide . . . De a tudományos intézet Révai Miklósnak adott igazat és ezért írjuk: — Tetszik, egyszer, költség, fáradság. Ellenben a falusi magyar embér ezeket igy mondja: — Teccik, eccer, kőccség, fáraccság. Nagyképü emberek erre azt !mondják, hogy parasztos. A durvaság azonban nem a kiejtésben van, hanem a modorban, amivel az ember beszél. Másutt is látunk ilyen irásbeli és kiejtésbeli külömbséget. Az erdélyi ember nem beszél soha oláhok felől, csak “oláok”ról. Sőt, a székely megyékben még ennél is tovább megy, mikor azt mondja, hogy oáj. De hát kár talán erről beszélgetnünk. A mi kiejtésünket itt, Amerikában, más rontja meg és =az ellen hiába tiltakoznánk. ADDIG JÁR A KORSÓ A KÚTRA . . . Irta: TARJAS MIHÁLY Vándor Miklós kétszáz akeres farmer öregamerikás honfitár■ sammal és a feleségével a napokban egy pikniken találkoztam. Kiderült, hogy közeli földik vagyunk. Ök a szomszéd falu• hói vándoroltak ki Amerikába az első világháború előtt. Régi emlékeim között kutatva, eszembe jutott a Vándor Mik■ lós és felesége Puskás Erzsi kivándorlása, amiről sokáig beszél• tek a faluban annakidején. Miklós egy táncmulatságon úgy elverte a menyasszonya csautóját, az uraság fiát, hogy asztalterítőbe csavarva kellett hazavinni és az uraság ezért megfenyegette Miklóst, hogy ha a szeme elé kerül, a vadászpuskájával lyukasztja ki a bőrét. Jobbnak látta Miklós, azonnal eltirhulni a tanyáról. Menyasszonyával együtt kivándorolt Amerikába, ahol nem kellett töbóé féltenie Erzsikéjét a kancsi szemű Jenőke urfitól. Az ujhazában házasságot kötöttek. Ma jómódú boldog emberek, de ezt a régi történetet, amit most róluk irok, nem felejtették el ma sem. Mint rossz emlék, igen keserű emlék, ma s ott ég a szivükben. Vándor Miklós meg Puskás Erzsi együtt nőttek fel az urasági tanyán. Miklósból parádés kocsis lett, Erzsi cseléd volt az uraság konyháján. Már pöttömnyi gyerek korukban eljegyezték egymást. A tanyában minden öregasszony egymásnak szánta őket. Teltekmúltak az évek, Miklósból katona lett, Erzsiből meg szemrevaló csinos fruska. Sajnálta is Miklós Erzsit magára hagyni, amikor neki katonai szolgálatra be kellett vonulnia. Tudta, hogy Erzsi kitart mellette, amíg a katonai időt leszolgálja, de azért az is ott motoszkált a fejében, hogy az uraság fia, a Jenő urfi is kamaszkorba lépett és az ő kökény szemű Erzsije körül igen sokat forgolódott. Hiszen ' ott volt a karcsú csinos cselédlány mindennap előtte az uraság kastélyában. Éppen ez okozott gondot Miklósnak, hogy igen közelről settenkedett az ő szive választottja körül a kajlafülü, kancsiszemü Jenőke, az uraság egyetlen fia. Vándor Miklós az első évben semmi rosszat nem hallott Erzsi felől a tanyán. Amikor csak alkalma volt, hazament szabadságra, mátkáját meglátogatni. Olyankor beszámoltak neki öreg szülei meg a rokonság úgy az alvégi, mint a felvégi pletykákról. Erzsi az első évben még bírta ellenállással, a nap mint nap szemtelenebbé fajuló Jenőke ostromát. Másik évben Miklós húsvéti szabadságot kapott. Csinos huszár mentéjében, zsinoros nadrágjában ugyancsak feszitett a kis pedrett bajszu, erőteljes, izmos, jótartásu huszár káplár, amikor Erzsikével végigsétált a tanyán. Hosszú bojtos markolatu kardját hóna alatt fogta. Tükörfényes csizmája sarkantyúját tánc közben a zenére olyan széoen pengette, hogy minden lánynak megdobbant a szive a esinos huszárért. Jenőkének az oldalát fúrta, hogy Erzsi vőlegénye szabadságra hazajött. A pokolba kívánta Miklóst, mert Erzsi a Miklós visszatérése után még vadabbul tiltakozott mindig az ő szerelmi csábításai ellen. Miklós észre is vette tánc közben, hogy Jenőke urfi igen sanda szemeket mereszt rá. Meg is kérdezte Erzsit rögtön, hogy mi ütött a Jenőkébe. Erzsi szemlesütve elpanaszolta neki, ami olyan régen nyomta a lelkét. Mint a patak, úgy megeredt a nyelve a sok panasztól. — Mióta te elmentél katonának — kezdte Erzsi —, nekem nem hagy békét ez a pállott szájú Jenő. Ha magamba maradok az uraság konyhájában, utánam oson és folyton szerelmet vall nekem. Dicséri a szememet, meg a lábamat, igér nekem füt-fát, selyem fej kendőt meg más ringy-rongy okát, csak szeressem őt. Már egy párszor mondtam Julis néninek, az öreg szakácsnőnek, hogy ne is huzza ki a lábát a konyhából, mert ez a tejfeles szájú siheder annyi sokat zaklat, hogy az ebédutáni edényt se tudom néha tőle elmosogatni. — Julis néni mondja is nekem gyakran, hogy csak ne hagyd magad, kapard ki a szemét is, ha erőszakoskodik veled. Énve־ lem is éppen igy tett az apja ilyen kamasz korában. Azt ígérte nekem, hogy ha az övé leszek, akkor rámirat három köblös földet meg nagyobb komenciót mér ki nekem minden ősszel. De nem tartotta be a szavát. Nemsokára faképnél hagyott és más szerető után nézett, és a három köblös földet se Íratta rám soha. Szégyenemben a bábának panaszoltam ki magam. Nem jó az urakkai egy tálból cseresznyézni, hidd el nekem, lányom. — Itt a konyhán azért megtűrt az uraság tovább is, mert jól tudok főzni a szája ize szerint. Te csak vigyázz magadra, Iányom, jobban mint én. Nehogy csókot lopjon tőled ez a heptikás kajla Jenő, mert az első csók után szokott következni a többi. — Julis néni vigyáz is rám, úgy mint a két szemére, — fejezte be panaszát Erzsi. Miklósnak a vér az arcába szökött, ahogy menyasszonya panaszát végig hallgatta. Hosszú nehéz huszárkardjának megszoritotta a markolatát és Erzsinek a szemébe nézett. — Látod ezt a kardot, — mondta indulatosan. Ma este ennek a kardnak a lapjával úgy el fogom verni azt a taknyost, mint a kétfenekü dobot. — Jaj, csak azt ne tedd — rimánkodott Erzsi — hiszen akkor az uraság téged is meg engemet is bajba kerít, tégedet tőlem igen messzire elvezényelte!, hogy ne találkozzunk. Tudod, hogy milyen nagy hatalma van az uraságnak. De Miklósnak nem sokat használt a szép szó. Jenőke urfi úgy is régen a hegyibe volt neki. Sejtette ő, hogy menyasszonyát is gyalázatba akarja vinni, akárcsak Julis nénit vitte az apja. Magára hagyta Erzsit. Kiment a söntésbe és lehörpintett egymás után öt kupica pálinkát. Még szorosabban megszorította .kardja markolatát. Visszament a táncterembe és odaszólt Ercsinek: — Közeleg az éjfél, mikor a lányok következnek táncost felkérni. Te, mintha semmi se történt volna, kérd fel táncolni Jenőkét. Tánc közben egy kicsit kacérkodj vele. Engedd magadat kikisérni a söntésbe. Én majd észrevétlenül követni foglak benneteket. Légy ügyes, és mihelyt hozzádnyul, kiálts nekem. A többit bízd rám. Erzsi, egy kicsit sápadtan, de küzdve aggodalma ellen, felkérte Jenőkét táncolni. Vőlegényének határozott szavai ott csengtek a fülében. Mindent úgy csinált, ahogy Miklós magyarázta neki. Egy kicsit kacérkodott Jenőkével táncközben és hagyta magát a söntésbe kikisérni. Az urfi ott egy óvatlaan pilalnatban magához rántotta, kezeit hátratörve eszeveszetten kezdte csókölni a száját, a szemét, a nyakát, meg ahol érte. Erzsi a hirtelen támadástól alig tudott szóhoz jutni. Összeszedte minden ere(folytatás a 4-ik oldalon) י
