A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)
1949-11-25 / 47. szám
A JÓ PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD PAGE 8. OLDAL Folyik a történelem A közelmúlt történelemnek és a jelen történelemnek tetemrehivása KOSSUTH UTOLSÓ GÁRDISTÁJA V. Szabados Árpád Amerikában A régi latin közmondás szerint Keletről jön a világosság, de Szabados Árpádnak egyelőre elég volt a Kelet világosságából. Leginkább attól rettegett, hogy a tervezett néger királyság érdekében, legalább egy féltucat törzsfőnök leányát vagy özvegyét kellett volna feleségül vennie . . . Sőt egy közeli francia kincskereső társaság német-francia-néger tolmácsa szerint, az egyik törzsfőnök csak kölcsön akarta adni neki öt feleségét egy évre, mint a legfőbb törzsfőnökének, azaz királynak, de köteleznie kellett volna magát, hogy egy év múlva a kölcsönadott feleségeket ép ségben és hiánytalanul tartozik visszaszolgáltatni a törzsfőnöknek . . . így hát boldog volt, amikor a nagy kitüntetés elől menekülhetett. Magyarországra még nem volt tanácsos visszamennie, mert nem tudhatta, hogy a bécsi kémnő jelentései milyen követkéz ményekkel járhatnak. Hiszen annak idején — I860 körül — még nyakig benne voltak a Világos utáni elnyomatásban. Újra Egyip tómba ment tehát vissza, mert a sok ezer éves emlékek nagyon vonzották őt. Volt a régi Thébében is, amelynek mai neve “Lu xor”. Itt megmutatták neki a karnaki nagytemplom csodálatos romjait. A romok között akkora dombormüveket és szobormaradványokat látott, mint egy-egy nagyobb ház. Ezekből lehetett csak következtetni arra, hogy milyen hatalmas méretű lehetett a világhirü ókori templom. Végre rászánta magát, hogy Egyiptom legnagyobb kikötőjéből, Alexandriából az Egyesült Államokba fog hajózni. Ez 1862-ben volt. De mielőtt elindult, megmutatták neki azt a helyet, ahol 2000 évvel ezelőtt az egyiptomi csapatok hajszál hiján elfogták Julius Cézárt, a legnagyobb római hadvezérek egyikét. Ezt a helyet még máig is az “Egyiptomi Egérfogónak” neveink . . . A hajó, amelyen jött, 25 nap alatt szerencsésen megérkezett Amerikába, ahol javában dúlt már a véres polgárháború. A* alaskai aranyláz Egyelőre azonban kevés aranyat találtak, ellenben annál több szenvedést Az utóbbi hetekben a sajtó deg ellen. Azután vadásznak tási igazolvány elég a sj I nj-iponta foglalkozott az uj alaskai aranylázzal. Kalandorok, kincskeresők ezrei özönlenek autón, repülőgépen, vonaton Alaskába, hogy a Yukon folyó mentén szerencsét próbáljanak. Az eddigi leletek nem nagyon biztatók és a kincskeresők előtt mérhetetlen szenvedések állnak. A téli időjárás már beállt és a hőmérséklet néha 15 fokkal zéró alá esik. Nem ritka ezen a vidéken, hogy a téli hónapokban 40-50 fokkal esik zéró alá. A legendás aranyvidék Alaska a világ egyik nagy aranylelő helye és mindig a Yukon folyó mentén találták és nagymennyiségű vadhúst halmoznak fel. Később, mikor az igazi tél beáll, a vadászat már embertelenül fárasztó dolog. Ezek a fiatalok — mondta egy veterán aranykereső — nem tudják milyen veszélyben vannak. Sokan közülük itt lesznek eltemetve és mások betegen kerülnek vissza városukba., A “sózott” arany Öreg kormány ügynökök nem tartják kizártnak, hogy e/.uttal “sózott aranyat” találtak -a kincskeresők. A sózott arany, vagy “ültetett arany” ismert fogalom a régi1 aranyksresők körében. Az olyan aranykjjigöt értik alatt, tási igazolvány elég a személyazonosság igazolására. Alaska igazi kincsei A kormány nem bánja az aranylázat, sőt titokban helyesli. Ennek az a magyarázata, hogy már régi kormányprogram Alaska benépesítése. Ezen a hatalmas területen alig 20,000 fehér ember lakik. Pedig Alaska potenciálisan a világ leggazdagabb országainak egyike. De az időjárás keménysége miatt eddig nem sikerült semmiféle telepítés. Holott Alaskának nem minden része sarkvidéki éghajlatú. Vannak enyhe klimáju részek és megfelelő lakásviszonyok mellett még a téli éghajlat is elviselhető. Alaska gazdagsága mesés — de a föld alatt van. A nagy aranybányák mellett óriási szén és olajlerakatok vannak a földben. 'Állítólag több szén van itt, mint a világ isméid szénkészlete. Valószínű, hogy más értékes fémek is vannak a talajban. A prémipar és halászat egymaga évi 300 millió dollárra rug„ Alaska 10 millió embert tudna eltartani és mérhetetlenül növelné a nemzeti jövedelmet. Talán a mostani aranykeresők közül néhány nem az aranyban fogja megtalálni szerencséjét, hanem az uj lehetőségekben. Illetékesek titokban remélik, hogy az aranyláz ezúttal megindíthatja Alaska benépesítését. Aranybánya a Yukon mentén Lincoln katonája Szabados Árpádra nagy hatást tett a szabad Amerika földje, mert hasonló sehol Európában nem volt. Annyit megtudott, hogy az erkölcsi igazság az északiak oldalán van, mert ők a rabszolgatartás ellen küzdenek, mely' nem fér össze a magasabb emberi ideálokkal. Szabados Árpád tehát hamarosan jelentkezett valamelyik toborzó állomáson és ott tolmács segítségével mondotta be személyi adatait. Csakhamar megtudta, hogy tiszti rangban való elhelyezkedésről beszélni sem lehet, mert angolul egyáltalába! nem tudott. Mindamellett azt ajánlották, hogy utazzék Chicagóba, ahol egy magyar, tót, cseh, olasz, lengyel “nemzetközi különítmény” alakult, mert ennél a különítménynél esetleg felveszik legalább altiszti rangban. . a.Mfllitli A tanácsot meg is fogadta és Chicagóba utazott. Ott azonban csak annyit tudott meg, hogy a különítmény már régen harcban áll, a káderje feloszlott és lehetséges, hogy a különítményt is beosztották már a rendes csapatokhoz. Nem akart tovább bolyongani és a legközelebbi toborzó állomáson felvétette magát közlegénynek. Arról semmitsem tudott, hogy a Kossuth emigráció ttisztjei, akik már 11-12 év óta Amerikában éltek és elég jól tudtak angolul, már kezdettől fogva magas tiszti rangban Lincoln seregében szolgálnak. De ha tudott volna is róluk, akkor sem sokat segíthettek volna rajta amig angolul meg nem tanul. így tehát közember lett Lincoln valamelyik ezredében. Mi után már 13 éves kora óta katona volt és nagyon sok tekintetben jobban értett a katonáskodáshoz, mint felettes tisztjei, épen csak a vezényszavakat kellett megtanulnia és utána hamarosan beosztották a harctéri csapattestbe. A harctéren csakhamar feltűnt katonai rátermettsége és három hónap múlva káplár, egy év múlva pedig már őrmester lett. Kétszer volt kórházban. Egyszer a vállcsontját zúzták össze közelharcban, egyszer a sipcsontja törött el. Összesen közel húsz ütközetben vett részt és most már felettesei biztatására folyamodott tiszti átminősítése irán. De ez már 1865-ben volt. A gettysburgi ütközet után Szabados Árpád életének egyik legnagyobb élménye a gettysburgi véres ütközet volt, melyben az északiak döntően megverték a délieket. Ütközet közben egy acélcigarettatárca mentette meg az életét, melyet blúzának bal zsebében viselt és amelyet egy golyó behorpasztott, de ő csak az ütés erejét érezte szive felett. Ez az ütközet olyan elkeseredetten folyt, hogy már nem is rendes harcnak, hanem mészárlásnak tűnt fel a kegyelemnélküli kölcsönös öldöklés. Ez volt a háború fordulópontja, mert addig a déliek voltak fölényben állandóan. Itt kezdődött el a déliek hanyatlása. A gettysburgi ütközet után csakhamar visszaszorították őket Tennessee államba. Lincoln 1863 november 19-én ment el államtitkárainak és számos tisztjének kíséretében Gettysburgba, hogy az ott elesett hősök emlékét méltassa és a katonai temetőt felavassa. A nagy ünnepélyre néhány nélkülözhető csapatot is Gettysburgba vezényeltek és ezek között volt Szabados Árpád csapata is. Akkor mondta el Lincoln hires beszédét: “Four score and seven years ago . . .” Szabados Árpád életének legnagyobb élménye volt, hogy ezt a beszédet végighallgathatta. Bár ekkor még nem sejtette, hogy e beszéd világhírre és történelmi jelentőségre fog emelkedni. Igaz, hogy maga Lincoln sem sejtette. . . (folytatjuk) az aranyat. Minden hir, amely erről a vidékről érkezik és uj arany leletekről számol be, érthető izgalmat okoz. Alaska már két ajkajorcunal^ volt nagy aranyláz színhelye, 1898-ben, mikor először fedeztek fel aranyat és másodszor a huszas évek elején. Azóta több ismert aranybánya és aranymosó hely működik ott, főleg Juneau közelében, de ezek nagy társaságok kezén vannak. A mostani aranylázat egy halász lelte okozta. Ez. a halász vizet merített a folyóból és a vödörben néhány sárgás, iszapos aranyrögöt talált. Összesen 12 borsószem nagyságú aranyrög volt, amelynek értékét legfeljebb 20 dollárra becsülik. Bár nem lehet tudni, hogy a kincskeresők azóta találtak-e aranyat — mert az igénybejelentésig természetesen titokban tartják — a legjobb források szerint az eddigi aranyláz még 50 dollár értékű aranyat sem eredményezett. Ez persze nem fogja visszatartani a fanatikus aranykeresőket, hagy tovább kutassanak. Elet a Yukon mentén Újságírók, akik a helyszínen jártak, leírják, hogyan folyik az élet a Yukon mentén. Lakóházak -természetesen nincsenek és a kincskeresők sátrakban élnek, kis kerosennel fűtött kályhákkal gerjesztve meleget a dermesztő éghajlat alatt. Soknak közülük még kályhája sincs hiszen tapasztalatlanok és a hir vétele után órák alatt indultak útnak, aranyláztól hajtva. Sokan közülük eladták autóikat, vagy kölcsönöket vettek fel, hogy az utikölséget és valami kezdetleges felszereléshez szükséges összegeket előteremtsék. Vannak közöttük veterán aranykeresők, de legtöbbjének fogalma sincs az aranykeresés módszereiről. Egyszerűen kezdetleges szűrőkkel szűrik a folyó vizét és iszapját, keresve sárgás csillogásu homokot és rögöket. A veterán aranyásók és azok az újak, akik hallgatnak a helybeli indiánok tanácsára, sokkal óvatosabban látnák munkához. Előázör is fatörzsekből kunyhókat építenek maguknak, amelyet 31áb vastag földdel szigetelnek a hiamelyet spekulánsok helyeztek el, hogy hiszékeny arany keresőket lépre csaljanak. Ha valaki megtalálja a sózott arany at. aVt-^^er méretesen mzTositamaxarja magának a kiak'názási jogot. Az igénybejelentő hivatalban azután kiderül, hogy már valakinek a birtokában van a jog. Ez a valaki azután jó pénzért hajlandó a kiaknázási jogot átruházni a hiszékeny kincskeresőre. Egy másik lehetőség, hogy a folyami hajókból és bárkák ból réz szögek kerültek a folyóba. Ezek a régi bárkák rézszögekkel vannak készítve. Ha a bárka a folyó sziklás fenekét érinti, gyakran kisebb darabok lemorzsolódnak a rézveretből és leülepednek az iszapban, a kövek és sziklák között tovább morzsolódva a vízben, néhány év alatt hasonlók lesznek az aranyrögökhöz. A kezdő aranyásó minden sárgás fémet, amit a Yukon vizében talál, természetesen aránynak néz. Az aranyásók hiénái Az aranyásók hiénái a vándorkereskedők. Bámulatos, hogy ezek az emberek milyen gyorsan teremnek a helyszínen, ha aranyleletnek hire támad. Valószinüleg ők az egyetlenek, akik az aranyláz igazi nyertesei. Az újságírók leírják, hogy a hirtelen támadt aranyásó telepen milyen árak uralkodnak. Egy csésze kávé 50 cent, egy szendvics 2 dollár. Egy közönséges csákány ára 15 dollár, holott bármely vaskereskedésben 3-4 dollárért megvehető. Egy katonai sátor, amelyet minden Army and Navy üzlet 8-10 dollárért árul, 80 dollárt hoz. Egy közönséges munkáscipő 20 dollár és az aranyásók sok cipőt rongálnak. Gyapjuharisnya párja 5 dollár. Egy gallon kerosene 3 dollár, egy gyufa, amelyet a cigaretta mellé ingyen adnak, itt 10 cent. Egy vágás whiskey 1 dollár. Soknak persze nincs készpénze, de a vándorkereskedő szívesen hitelez, csak épen egy váltót kell aláírni. A váltó összegét bármikor bevasalhatja, ha az adós vaJaha viszszakerül lakóhelyére. Egy social security kártya vagy haj-SZÉKELY GOBE ASSZONY VERVE JÓ Ferjhezadja Orbán a leányát, aki igen nyelves teremtés vala. Kioktatja a vejét: — Egy kicsit bizony szájasocska, azért mondom, inkább előbb verd meg, mint később, mert én a feleségemet később már nem mertem megverni. Ha 1 szökik tőled, majd én igazságot teszek neki itt. Hat hét sem telt el és otthon ült a Juliska. Csípőre rakta a két kezét: — Igazságot tegyen keed, édesapám. Megvert az uram! Ezt a szégyent nem tűrheti a kénosi biró. Orbán elővett egy kötőféket a kamrából és jót rávert Juliska ülepére. Aztán áthivatta a vejét Bágyból: — Tudja meg, vejenci uram, hogy én vagyok a biró Kénosban .Vejem uram megverte a leányomat, hát én is megvertem a vejem uram feleségét. Mehetnek haza Bágyba . . . TALPRAESETT VÁLASZ Két székely evődik: —'No, sógor, ha okos ember k’jed, erre válaszoljon: én meg az asszony együtt hatvan esztendősek vagyunk. Hogyan ősziünk meg? . . . — Eccerü! Az asszony a hatos és k’jed a zérus . . . A fenék és a fenekek Están bánál kutat ásnak. Jó vizet találnak. Az ács másnapra ígéri a kutrámát, azért ott hagyják és áldomást isznak. Están bá tisztességesen beszopott és hazamenet a kútba esik szürkületkor.A viz csak hónaljig ért, de Están bá annál inkább kiabál. Jön is Rebi néni, a felesége. Hívja a szomszédokat és azok négyen húzzák kötéllel kifelé a kutból Están bát. A góbé, amikor feleutig már felhúzták, elkezd a kutban kacagni. Lehajolnak, kérdik tőle, miért kacag ? — Azt kacagom hé, hogyha a kötelet most eleresztem, hát mind a négyen hogy a feneketekre estek . . . DECEMBER 8-AN ZÁRUL PEDLOW KAPITÁNY ÉS BRACK MIKLÓS SZERETETCSOMAG AKCIÓJA MAGYARORSZÁGBA A CSOMAG SÚLYA 90 FONT KÖRÜL LEHET 4 F fontos vagy kisebb csomag szál-I I» litási dija VÁM NÉLKÜL a new ÍJ wUF IS MM yorki főraktártól fontenkénti 2.00 ff a ■ V dollár BIZTOSÍTÁSSAL együtt. “ 15 FONTON FELÜL MINDEN FONT 30 CENT i 11 i ■! m — **—"• ' 1 na VÁMMENTES az a csomag, amely kizárólag használt ruhaneműt tartalmaz és cimzettje rendelkezik sz,egénységi bizonyitványnyal. VÁMKÖTELES minden csomag, amelynek cimzettje nem kap szegénységi bizonyítványt, vagy amely használt ruhanemüeken kívül a legcsekélyebb mennyiségben más cikket is tartalmaz. A vámköteles csomagok teljes súlya után a feladáskor FONTONKÉNT 20 CENT VÁM FIZETENDŐ. A vámot lefizetett csomagban használt ruhaneműn kívül 20% uj holmi, élelmiszer és cigaretta is küldhető. Kérjen tudnivalókat, amely ismerteti a vámrendeletet és felsorolja, hogy mi küldhető. VÁMMENTES KÁVÉ, TEA, KAKAO, NYLON harisnya, szövet, cipő, tűzifa, szén és 14 különböző élelmiszer csomag magyarországi készletünkből bármikor megrendelhető. Kérjen árjegyzéket. AHOL NINCS GYŰJTŐ ÁLLOMÁS, onnan postán (insured) vagy Railway Express utján kell a csomagot new yorki főraktárunkba beküldeni- Ez esetben az óhazai címet egy vászonnal kell befedni, amit mi főraktárunk' 'ban eltávolítunk. Levélben a szállítási díjjal együtt beküldendő az uj holmik és élelmiszerek jegyzéke. Használt ruhaneműt nem keli részletezni. Tel: REgent 4-6300 A new yorki főraktár címe: CAPT. J. G. PEDLO W 1220—2nd AVE. (64-ik utca sarok) NEW YORK 21, N. Y. Szárnyas és tojás nagy választékban A szárnyast jelenlétében tisztítjuk. Mérsékelt árak. Szállítunk lakodalmi, banketti, egyházi, clambake alkalmakra. Rendeljen már most szárnyast az ünnepekre. West 25-Poe Ave. Poultry Market 3558 WEST 25th STREET — CLEVELAND, OHIO ^ házi készítésű N U T - F R U I T Cake Mrs. HAMMERAL — sok finom gyümölccsel és dióval készült j HOME-MADE FRUIT CAKE-1 bérmentesen küld címére. 3 fontnál több...................$4.25 f 2 fontnál több ... $3.00 1 fontos mintacsomag. $1.50 Küldje megrendelését még ma, a pénzátutalással együtt Mrs. Hammeral, 857 McKinley Ave., Akron 6, Ohio címre vagy ttlefonáljón: PArkway 9826 ‘MINDENKOR ÖRÖMMEL ÁLLUNK SZOLLÁ LATÁRA” MUSTEE 1889 ÓTA GOLD SEAL VIZ MELEGÍTŐ 30 Gallon — Csak $OQ°° $10-t beszámítunk az árba régi vízmelegítőjéért. Magnézium rúd megvédi rozsdásodás ellen 46 gallon meleviz óránkint AUTOMATIKUS — ALULÉGŐ — INZULÁLT kGÁZ VIZ-MELEGITŐ undas PLUMBING und BEATING 10315 LORAIN Rö. CL 2133 Refrigerator — Mosógép j Villanyosvasaló JAVÍTÁS és ALKATRÉSZEK FEHÉR WRINGER HENGEREK ! HOME APPLIANCE PARTS I & SERVICE 6808“ LORAIN AVE., Cleveland. Ohio J Tel: AT 6320 SZENT CSALÁD, II. kiadású ima és énekes kö*\yv színes képekkel és oktatásokkal erősebb kötésben, $3.50-ért, bőrkötésben aranyozott szegéllyel $5.00-ért kapható az alábbi címen: y Msgr. Father NYÍRI, 435-10th Ave., MUNHALL, PA. LOVÁSZY IMRE I házi készítésű kolbászok Stand F-2, West Side Market BEJELENTJÜK AZ j!j ESTHER’S HUNGARIAN GIFT SHOP MEGNYITÁSÁT Szépitőszerek — Madeline Thomas készít- D menyei. — Harisnyák -— Linenek. |j Üdvözlőkártyák minden alaklomra. 2088Fulton Road — Tel: OLympic 4444 Cleveland, Ohio MAGYARUL BESZÉLÜNK |