A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)
1949-10-21 / 42. szám
PAGE 8. OLDAU A Jó PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD Hitéleti Rovat Széni János 4. fej., 46—53 'szakasz Az időben, mikor Galileába indult, jól fogadták őt a galileabeliek, mivelhagy látták mindazt, amit Jeruzsálemben müveit vala az ünnepen, mert ők is ott valának az ünnepen. Tehát Jézus ismét a galileai Kánába méné, hol a vizet borrá változtatta. Volt pedig Kafarnaumban egy királyi ember, akinek fia beteg volt. — Midőn ez meghallotta, hogy Jézus Judeából Galileába érkezett, hozzáméne és kéré őt, hogy jöjjön le és gyógyítsa meg fiát, mert már halálán van. Mondá azért neki Jézus. Ha csak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek. Feleié a királyi ember: Uram, jöjj le, amig meg nem hal gyermekem. Mondá neki Jézus; Menj el, a te fiad él. Hitt az ember a beszédnek, melyet Jézus mondott neki és elméne. Amint hazafelé tartott, már elébe jöttek szolgái és jelenték, mondván, hogy fia él. Tudakozódok tehát tőlük az óráról, mikor jobban lett, s mondák neki, hogy tegnap hét órakor hagyta el őt a láz. Megérté tehát az apa, hogy épen ebben az órában mondta neki Jézus: A j;e fiad él. És hitt ő és egész háza. SZENTBESZÉD A mai szent evangélium azt a történetet állítja szemeink elé, midőn egy királyi ember Jézushoz járult és azt kérte, hogy Jézus menjen el vele és gyógyítsa meg a fiát, mert az már halálán van. Jézus egyelőre kitérő és szemrehányó választ ad, amidőn igy szól: “Ha csak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek ...” A királyi ember erre ismételten és sürgetően kéri Jézust: “Uram, jöjj, mielőtt a fiam meghal”. — Jézus megérti a fiáért aggódó apát s mert látja benen a hitet, azt mondja neki: “Menj, a te fiad él! . . .” Hitt az ember Jézus szavának. Majd amidőn meghallotta, hogy fia ép abban az órában gyógyult meg, amidőn Jézussal beszélt, akkor már nemcsak ő hitt, hanem hitt az egész háza. Ebből a csodás történetből két mozzanatot figyeljünk mi meg, közelebbről ... Az egyik mozzanat az, hogy a királyi embert a fia érdeke, a fia gyógyulásának kikönyörgése vitte Jézushoz . . . Ha fia nem lett volna beteg, akkor talán sohasem tért volna meg. Ez az egyik mozzanat. A másik pedig az, hogy az apa a fia révén, a fia által lett hívővé, a fia által tért Jézushoz. Ebből a két mozzanatból tanulhat és tanuljon is a szülő és .1 gyermek egyaránt. Az evangéliumi királyi embert fiának a testi betegsége, a fia életéért való aggódás vitte az Ur Jézushoz. Minden bizonnyal ez az apa előzőleg sok mindent megpróbált már és csak mint utolsó menedékhez fordult Jézushoz . . . Tanulják meg a szülők, hogy gyermekeiknek nemcsak testi, hanem még inkább a lelki bajaikban is járuljanak Jézus elé és tanulják meg azt is, hogy Jézus ne egyen az utolsó menedék, hanem legyen az első! A gyermek sorsa végtére is az Isten kezében van. Ez egyszer bizonyos! De bizonyos az is, hogy minél jobbak a szülők és minél buzgóbban tudnak imádkozni gyermekeikért, annál többet képesek kieszközölni Istennél gyermekeik érdekében. Mózes anyja beállott cselédnek a királyi leányhoz, akinél fia nevelkedett, csak azért, hogy fia közelében legyen s annak javát szolgálhassa. így kell beállani rpinden egyes apának s anyának gyermeke kedvéért a jó Isten szolgálatába. Oh, mennyit is megtesz az apa és az anya gyermekéért azoknál az embereknél, akiktől gyermeke előmenetele, sorsa, - boldogsága függ, hát mién ne tenne meg az az apa, az az anya legalább ugyanannyit gyermekéért az Istennél, akitől végre is a legtöbb, sőt minden függ. A gyermekek pedig tanulják meg, hogy a szülők az ő közbenjáróik Istennél, hogy a szülők imádkoznak érettük, imádkoznak az ő földi s örök boldogságukért . . .Ha hálás a gy ermel apjának, anyjának azért, mert embernél eljárnak érdekében, mert embertől kieszközölnek neki valami állást, akkor menny, vei inkább hálásaknak kell lenniök a gyermekeknek szülŐil iránt azért, mert az Istennél járnak közben érettük, mert a. Istentől eszközölnek ki nekik kegyelmet. Amen. A NIKODEMUS-KERESZTÉNYEK A gazdagság és a hatalom szeretete visszatartja őket a bátor hitvallástól A KATOLIKUS CSALAD OTTHONA A családi otthon megmentése érdekében nagyszabású kutató-munkásságot indítottak. Tudományos intézetekben kiváló szakemberek és tudósok foglalkoznak az otthon problémáival. Egy ilyen tudományos kutatóintézetről közöl cikket az America cimü folyóiratban Julian R. Pleasants. A cikk John Rawe S. J. atya munkásságát ismerteti, aki a Cerighton-i egyetem keretében otthon-kutató intézetet alapított. Rawe atya hangoztatta, hogy az intézet célja megmenteni az otthont. Ez volt egész életének főcélja; kutatásait az a felismerés irányította, hogy az emberi kultúra igazi alapja a családi otthon. Az intézetben ő és tanítványai a katolikus életszemlélet alapján láttak hozzá a kutatómunkához. Épitész-tanárok dolgoznak, hogy megtervezzék azokat a házakat, amelyek a családi élet számára a legalkalmasabbak. Szerkesztő-mérnökök magyarázzák meg, hogyan kell kezelni a foglalkc záshoz tartozó eszközöket. Művész-tanárok a keresztén; otthon díszítésére alkalma művészi alkotások elkészítése re serkentik a művészeké Életvegyészeti szakértők étrer det állítanak össze, amely ; legjobban szolgálja az egész séget. Gépészmérnökök terve zik a megfelelő házi és konj hagépeket, gazdaságtan-tam rok az anyagi vonatkozású kél déseket tanulmányozzák a ügyvédek pedig a jogi hibá elkövetésétől óvnak. Bölcsésze ti tanárok a családi élet lelkisé gét támasztják alá, összessé gükben tanítanak arra, mikép pen rendezzük be a katolikus családi otthont, hogy semmi se tudja azt megrendíteni. A cé — fejezi be fejtegetését a cikkíró —, hogy minden embert elkészítsünk arra, teljesítse hivatásából eredő kötelességeit a család és a közélet irányában. És ez a mupka elsősorban katolikus feladat. Jézus csodálatos és isteni drámájának szereplői között alig van érdekesebb és elgondolkoztatóbb jelenség, mint Nikodémus. A jeruzsálemi uralkodó osztály nagybefolyásu tagja, előkelő farizeus. Jézus maga mondja róla, hogy “mester Izraelben”; gazdag is, hiszen Jézus temetésére száz font mirha és aloe-vegyitéket ad. Ez a nagytekintélyű és hatalmas ur csak éjjel meri Jézust felkeresni. Annyira csak éjjel s csak titokban, hogy János egyetlen alkalommal sem mulasztja el megemlíteni, mikor róla beszél: “aki éjjel ment hozzá”, “aki először éjjel ment vala Jézushoz”. Pedig nem csupán nagyrabecsüli Jézust, hanem már akkor meg vall ja róla, hogy isteni küldöttnek tartja, mikor még a tanítványok is kételkedve figyelték mesterüket, “Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem cselekedheti e jeleket, hacsak , nincs vele az Isten.” (Ján. 8, 2) És ez az ember csak titkon meri Jézust felkeresni. S a nagytanácsban azon a döntő s emlékezetes ülésen, mikor bátortalanul felemeli szavát mellette, az első gyanusitgató és goromba támadásra visszahúzódik. % A hatalom bűvölete Vájjon fél ez az ember? Mert a ’keresztény közvéleményben a félénk, gyáva meghunyászkodó hivő jelképe lett valamiképpen: a Nikodámuskeresztényeké, akik, ugylátszik a világ végezetéig hajlamosak rá, hogy csak éjjel merjék felkeresni az Urat. Nikodémus viselkedésének alapvonása a hábozás, óvatoskodás, bizonyos félelem és tartózkodás. De nem olyan félelem, mint Péteré vagy akár a többi tanítványé. Ezek követték Jézust, *,sak éppen a döntő pillanatoan rettentek meg s vesztették d önmagukat. Nikodémus egyáltalán nem tudta rászánni nagát, hogy kövesse. S ebben ■ejlik a nikodémusi dráma jeentősége és lényege. Később valószínű, hogy ott volt az ellő keresztények között; a Szentlélek ereje bizonyosan megragadta őt is. De abban, unit az evangélista jegyez fel óla, örök típusa a hatalom árlyékában vergődő embernek, a íagasrangu hivatalnoknak, ikit fogva tart a rang, az állás i társadalmi'helyzet, a hozzáartozás az uralkodó osztályíoz, tehát a hatalom bűvölete. Szegény ember szabadsága Mennyivel könnyebb dönteti Jézus mellett a vidám haászoknak, vagy akár a bünbenerült vámosoknak! Ezek a :étkezi emberek mentesek az »sztályhelyzet ketrecei tői. 'lem kell sajnálniok az arany ■agy ezüstedényeket, a drága -zőnyegeket, a gabonával és torral teli hombárokat. A szegénységnek nem szabad reklánot csapni, akkor sem, ha szentjük, de bizonyos, hogy a íétkezi szegény embernek van valamiféle szabadsága, amit a polgár, a hivatalnok, az uralkodó osztály tagja, a gazdag íem is álmodik. Nem ismeri azt a reszketést, ami megbénítja a módosat és az elkényelmesetett uralkodó osztály emberét. Amig ez utóbbi aranyaiban bízik, addig a szegény ember minden nap közel lévén a Gondviseléshez, jobban rá meri hagyni magát. Ha Jézus nem volna Isten, akkor'is a világ legmélyebb társadalmi ismeretéről tenne tanúságot az a gesztusa, hogy nem épit a gazdagokra, a hatalmasokra, a fentlevőkre. Tudja, hogy ez a fajta mindenkor sokkal jobban el van foglalva megszerzett hatalmának védelmével, minthogy akár az emberi, akár az isteni törvényekkel sokat törődnék. Csak azokra számíthat, akik újjá tudnak születni a lélekből, akik nem ragaszkodnak jobban az anyagiakhoz, mint amennyire az emberi lét fenntartásához szükséges, Szeretne hős lenni . . . Ahhoz, hogy valaki Jézus mellett dönteni tudjon, vállalnia kell, legalább is lehetőségben és elszántságban a szegény embernek, a mezők liliomának, az erdők vadjának életét. Amig valamely családban, társadalomban általános a szegénységtől való rettegés, addig ez a család, vagy társadalom gyönge, sarkaiból kiforgatható. Nikodémus tragikus egyéniség. Látja a jót, sőt látja az istenit, de gúzsba köti a világban levő helyzete. Élete tele van töprengéssel. Mint minden ily aranykalitkában élő ember, csak titokban és tudat alatt vágyódik a poros országutakon járó-kelő tanítványok életére. Szeretne hős lenni, de a kockázat mindig túlságosan fenyegetően mered eléje. Ezért mindegyre nagyobb sulyok és terhek hullanak lelkiismeretére. Az állandó alkudozás, hátrálás, meghuzódás annyira marja, hogy végül is komoly veszedelmek fenyegetik: vagy a meglátott isteni igazságot tagadja le, hogy lázas lelkiismeretét elkábitsa, vagy fejjel ugrik neki a falnak és elmulasztott hősiességét oktalansággal akarja helyrepótolni. Az evangéliumi Nikodémus idáig nem csúszik el. Vállalja a lelkiismeret hangos szavát, de nem roppan bele, csak alázatossá válik tőle. Az a száz font mirha és aloe ugyanolyan megrendítő illattal illatozik végig a világtörténelmen, mint Magdolna drága kenete. Ez az illat arról szól, hogy ha Nikodémus nem is tudott hős lenni, nem hagyta magát félelem által sem elszakitani az Isteni Mestertől. Meghajolt a világ előtt, de nem annyira, hogy Istent megtagadta volna és hátat fordított volna Krisztusnak. CSUHASSAL TALÁLKOZTAM _ ODA A SZERENCSÉM! Török mondta magyarnak . . . Mióta a magyar katolikus Egyház elszegényedett és egyre több lopott reverendául papot látni, egy!^ ritkábban hallani megjegyzéseket rájuk. A múltban bizony gyakorta megtörtént és' azért még mostanában is megtörténik, hogy ostoba vagy rosszindulatú járókelők, ha pappal találkoznak, gombjukba kapaszkodnak és azt mondják: nem lesz szerencsém. Nos, nem is gondolná az ember, hogy ennek a megjegyzésnek milyen komoly története van. A minap történt, hogy a sümegi ferences házfőnök, az egyik vasútállomáson várakozott a vonatra. Elment mellette egy fiatalember, jól megnézte és odaszólt neki: — Csuhással találkoztam, nem lesz szerencsém. A szerzetes csöndesen odament hozzá és beszélgetni kezdett vala: “Tudja-e kedves barátom, honnan ered ez a gyönyörűséges szokás? Elmondom önnek. A török időkben nemcsak a csauszok nyaggatták és nyúzták a magyar népet, hanem a török kereskedők is. Járták a falvakat és becsaptak mindenkit, akit csak lehetett. Abban az időben kevés volt a pap, mert sokan ottmaradtak a mohácsi patak mellett. Csak mi, csuhás barátok, jártunk az elárvult nép között. Lenézett bennünket a török de nem bántott. Ezért járhatták a barátok a falvakat, hirdetvén Isten igéjét ... De még mást is tettek. Felvilágosították a népet, hogy legalább a török kereskedőkre vigyázzon és ne hagyja magát becsapni. Mint afféle világjáró emberek tudták, minek mi az értéke. És a török kereskedők hamar észrevették, hogy ha valamelyik faluba menet csuhással találkoznak, ott nem akad számukra' könnyű zsákmány. Valahányszor tehát barátai találkoztak, mérgükben nagyot köptek és igy kiáltottak: “Csuhással találkoztam, oda a szerencsém.” Ezentúl valahányszor ezt a mondatot mondja, ne felejtsen rágondolni, honnan ered” — fejezte be a házfőnök. EVANGÉLIUM Széni Lukács 7. rész, 30. szakasz Azon időben egy városba méné Jézus, mely Naimnak neveztetik s vele ménének tanítványai és nagy népsokaság. Mikor pedig a város kapujához közelgett, ime egy halott viteték ki, egyetlen fia anyyijának, ki özvegy vala és a város igen sok népe ment vele. Kit mikor meglátott az Ur, könyörülvén rajta, mondá neki: Ne sirj. S oda járulván, illeté a koporsót. Azok pedig, akik viszik vala, megállának. És mondá Jézus: Ifjú, mondom neked, kelj fel! És felüle, aki megholt vala és szólni kezdett. S átadá őt anyjának. Elfogó pedig mindnyájukat a félelem s magasztalták az Istent, mondván: Nagy próféta támadt köztünk és hogy az Isten meglátogatta az ő népét. SZENT BESZÉD FRANCIS SPELLMAN NEW YORKI ÉRSEK a vatikáni Szent Péter bazilika főoltára előtt misét celebrált Szent Ferenc napján — saját névnapján. A fiát sirató asszonynak azt mondta Jézus: “Ne sirj.” A fájdalomtól megtört siránkozó asszony jelképez bennünket mindny áj unkát, szenvedésekkel, bajokkal sújtott embereket. Mit Csinál az ember, ha a baj, szenvedés nagy? Azt amit a naimi özvegyasszony. Nem tudott sorsába belenyugodni, hangosan siránkozott, sopánkodott. Jézus mikor meglátta őt, azt mondja neki: Ne sirj. Eltiltja a sírást sopánkodást, azt mondja neki sirásod nem segít rajtad, sírásunkkal nem hárítjuk el a bajt. De hát mit kell tennünk, kihez forduljunk bajainkban? Megmutatta ezt Jézus, amikor az özvegyasszony fiát fel támasztotta, hogy ő a könyörülő Isten, aki készségesen fordítja isteni hatalmát a szenvedő emberiség javára. A bajok közepette mindig az a gondolat éljen a mi sziveinkben, hogy az Isten végtelen irgalmas, aki képes ami könnyeinket is felszáritani, ha mi hittel fordulunk hozzá, de természetesen mi is tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik a baj elhárítására, mert amint a közmondás mondja: “Segíts magadon, az Isten is megsegít.” Úgy van , igyekezzünk mindent megtenni a baj elhárítására, de ha azt nem tudjuk magunkról elhárítani, mit tegyünk? Zúgolódjunk, káromkodjunk, szidjuk az Istent és ne tiszteljük? Ó nem! Tegyünk úgy, mint az az afrikai vad pogány fiúcska tette. A missionárius atya a keresztséget felvenni akaró kis pogány fiút, mivel igen rossz volt, botjával nagyon elverte. Ezen eset után egy pár napra a missionárius elhagyta botját, de pogány tanítványai megtalálták azt és összeakarták törni, nehogy őket is megverje a missionárius, mint pár nap előtt egyik társukat. De a többi fiuk között ott volt az a fiú is, akit a missionárius egy pár nappal azelőtt megvert és mikor meghallotta, mi't akarnak tenni többi társai, közzéjük ugrott, megfogta a botot és azt mondta, nem engedem, hogy összetörjétek. Többi társai megütközve kérdezték, hát miért éppen te nem engeded összetörni azt a botot, amellyel téged annyira megvertek." Azért, mert a bot az atyáé, aki azért vert meg, mert javamat akarja és ezért őt tisztelni kell és a botot vissza kell adni. Amit az a kis még csak hittant tanuló néger kisfiú érzett földi lelki atyjával szemben, ezt kell nekünk is érezni mennyei atyánk iránt. A mennyei atya lesújt néha gyermekeire, de szent az Isten keze akkor is, amikor lesújt reánk. A mennyei atyától kapjuk a keresztet is, melyet szeretnünk és tisztelnünk kell még akkor is, ha fáj a hordozása, mert a kereszt Jézusé, az a mi jelvényünk^ kereszt szent és méltó a mi tiszteletünkre. Ha keresztet kell hordozni, ha csapás ér bennünket, első dolgunk megkérdezni önmagunktól, vájjon megérdemeltük-e? Nincs ember, aki nyugodt lélekkel mondhatná, hogy sohase tett olyat, ami büntetést érdemelne. Sokakat gonoszságuk dacára se sújt az Isten itt e földön büntetésekkel, megpróbáltatásokkal; ezeknek büntetését a tulvilági életre tartja fenn. Istenben hivő és bizó gondolkozásunk azt mondja: jobb, ha itt e földön vezeklünk és ezért türelmes lélekkel fogadjuk a csapást, amit Isten joggal mért reánk, mert ezzel is azt akarja Isten bizonyítani, hogy szeret minket. A csapások közepette második kérdés, amit magunkhoz kell intéznünk: “Mire ez?” Soha sem tudhatjuk azt, hogy nem válik-e éppen az a javunkra, amit mi súlyos csapásnak képzelünk. Hányszor van az, hogy gyerekek szülőikről azt gondolják, hogy kegyetlenek, ha valamit nem engednek meg nekik, aelytelenitik cselekedeteiket és ezért durcáskodnak szüleikkel vs csak később látják be, hogy szüleik jót akartak nekik. A naimi asszonynak azt mondta Jézus: “Ne sirj.” Hozzánk s szól, int bennünket, hogy bármily nagyok is legyenek bajaink, gyekezzünk azok között keresni azt, ami megnyugtat bennüncet. Egy igazi vallásos lélek hogyan nyugtatja meg magát? Felíéz az égre és elgondolja magában, hogy az az ő igazi hazája, arra van teremtve, oda kell neki eljutni. Ránéz a földre és elgondolja, hogy itt lesz az ő sírja,, ez a kis helyecske az, amit magáénak mondhat, nem veszi azt el tőle senki, nem viheti oda magával kincseit és körülnéz a világon és látni fogja, hogy aányan vannak, akiknek sokkal több a bajuk, akik sokkal nyomorultabbak, mint ő. LOURDES1 HÍREK Lourdesban lapjelentések szerint az elmúlt három hónapban egymilliónál több szentáldozás történt. Lourdesból újabb gyógyulások híréről számol be a Universe legújabb száma. A jelentések szerint Maria Sone, aki elvesztette beszélőképességét, most visszatért Lourdesból, ahol meggyógyult és élményéről rádión keresztül számolt be. Ugyanakkor vele volt Elisa Biagi olasz leány, aki 14 hónapja nem tudott járni; ő is teljesen egészségesen tért vissza Lourdesból Milanóba. TEMPLOMOT KAPOTT VASSURÁNY Vassurányban a hívek áldozatkészségéből ezer hívőt befogadó templomot építettek. Az uj templomot Kovács Sándor szombathelyi püspök szentelte fel. Pünkösd utáni 20. vasárnap EVANGÉLIUM Pünkösd utáni 20. vasárnap
