A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)

1949-09-02 / 35. szám

PAGE 2. OLDAL' Ä Jó PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapított« Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 5030 ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egy évre -------------------$4.00 Fél évre --------------------2.00 SUBSCRIPTION RATES: One Year_____________$4.00 Half Year ..._..................2.00 Magyarországra: egy évre $5.00 Félévre $3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. " LABOR DAY Labor Day — a munka ünnepe a mult század nyolcvanas évei óta fokozatosan lett nemzeti ünneppé. Eleinte csak néhány állam ünnepelte a munkásság kezdeményezésére. A unió moz­galom erősödésével egyre több állam minősítette szeptember első hétfőjét a munka ünnepévé, mig az végül hivatalos ünneppé vált. Azt mondhatnék, hogy Labor Day a legamerikaibb ün­nep. Nemcsak azért, mert ez az ország az egyetlen, ahol a mun­ka napja hivatalos ünneplésben részesül, hanem mert Amerikát igazában a munka tette naggyá. Rövid történelme során egy úgyszólván lakatlan kontinenst, amelynek ősvadonában csak nomád bennszülöttek éltek, a világ első nagyhatalmává tett a munka. Nincs még ország, amely ilyen káprázatos gyorsaság­gal fejlődött volna semmiből nagyhatalommá. Az ősvadon meg­szelídítése,- a hatalmas ipar megteremtése és általában a világ legmagasabb életszínvonalának kiépítése az amerikai munká­nak hőskölteménybe illő fejezetei. Dolgozni emberi joga minden amerikainak. De nemcsak joga, hanem egyben szükséglete is, mert munka nélkül nincs jó­lét. Bár Amerikában még a munkanélküli segély is irigylés­­reméltóan magas, de végeredményben csak átmeneti állapot és szükségmegoldás. Az amerikai ember életeleme és boldogu­lásának alapja a munka. És ezekben a napokban, amikor a mun­kanélküliség komoly jelei mutatkoznak, Labor Day egyben fi­gyelmeztetés arra, hogy csak az állandó munkaalkalom bizto­síthatja az ország nagyságának folytonosságát. S amiként a kor­mány és kongresszus kötelessége, hogy a köztársaság üdvét szol­gálja, aként kötelessége, hogy minden amerikai részére bizto­sítsa a munkának nemcsak jogát, hanem lehetőségét is. AKI NEKEM CSEPPET SE TETSZETT AZ AMERIKAI MAGYAR SZÖVETSÉG ' ÉS A HONTALANOK Lapunk más helyén közöljük egyik olvasónk, Morvái Ba­­lázsné levelét, melyet az Amerikai Magyar Szövetség hontalan­­segítő akciójával kapcsolatban intézett hozzánk. Nem az első levél ez, amelyet az akcióval kapcsolatban kap a szerkesztőség és megbízható információnk szerint a panaszok­nak van alkjuk. Az Amerikai Magyar Szövetségnek jóhisze­műen küldött affidévitek egyrésze nemkívánatos kezekbe kerül. Jó összeköttetésekkel, de annál kétesebb múlttal rendel­kező egyének jutnak Amerikába az amerikai magyarság affi­­dévitjeinek segítségével. A jószándéku és jószivü amerikai ma­gyar lelkiismerete és szive sugallatára hallgatva küldi az affi­­dévitot, hogy otthont és támogatást nyújtson egy hontalannak, hazátlan magyarnak, aki saját hibáján kívül vált földönfutóvá és sínylődik családjával együtt a szövetségesek által felállított táborokban. De nem olyan “hontalanoknak”, akik az előző, fő­ként pedig a nyilas rendszer alatt szedte meg magát és vagyo­nukkal, vagy pedig áldozataik vagyonával menekültek Nyugatra. Ez a lap támogatja a földönfutó magyarok Amerikába se­gítésére irányuló mozgalmat. Legyen az fizikai, vagy szellemi munkás, vasesztergályos vagy mérnök, földmives vagy orvos, szabó vagy tanitó, ha múltja tiszta, megérdemli, hogy. kisegít­sük a barakkokból és kplduskenyér helyett a becsületes munka árán megkeresett kenyeret adjuk a kezébe. Ezért hát Morvay Balászné jogos sérelmét nem úgy kell orvosolni, hogy megvon­juk a segélyt az akciótól, hanem, hogy ellenőrizzük: kinek küldi az Amerikai Magyar Szövetség titkára az affidéviteket. Ehhez joga van annak, aki affidévitet ad és vállalja az er­kölcsi és anyagi felelősséget az idegen honfitársért. De nem szabad és nem lehet egyetlen embernek a döntésére bízni, hogy ki kapjon amerikai beutazási engedélyt. Az affidévitet adó ma­gyar, az egész amerikai magyarság joggal kívánja tudni, hogy miféle emberek kerülnek a segítségével Amerikába? Éppen ezért követeljük, hogy az Amerikai Magyar Szövet­ség haladéktalanul hozza nyilvánosságra azoknak a névsorát és foglalkozását, akiknek eddig affidévitet küldött és akiknek affidévitet szándékozik küldeni. Amíg ennek a felszólításnak nem tesznek eleget, ne csodál­kozzék a Szövetség, hogy jószivü magyarok, mint (Morvay Ba­­lázsné, nem hajlandók további segítséget nyújtani, mert bem akarják, hogy kétes, sőt rosszmultu elemek kerüljenek fogadott hazánkba, miközben az igazi áldozatok és az igazán segítségre szoruló hontalanok továbbra is a barakkok szalma ágyán álmod­nak arró». hogy egyszer még újra emberi körülmények közé kerülhetnek. Minden embernek vannak bo­garai, amelyek rendesen abban mutatkoznak, hogy ez vagy az a dolog nem tetszik nekik. Ne­kem például a csúnya nők soha­se tetszettek. Azokat azonban még elviseltem, mert hiszen nem lehet mindenki szép; de most se veszi be gyomrom azt, amit a második nagy háború óta az amerikai magyarság körében tapasztaltam. A második nagy háború kez­detén és alatt igen sok ameri­kai magyar hagyta faképnél a gyárat és csapott fel “szalonos urnák”. Ismerek egy várost, hol alig van ötszáz magyar család, de azok között pontosan 83 sza­lonos. Személyes ismerősöm valamennyi. Ezek az emberek a háború alatti nagy keresetek mellett hirtelen meggazdagodtak. Nem kellett ugyanis ahhoz sok ész, hogy a szalonos ur pénzt szerez­zen. Vett két és fél dollárért egy üveg pálinkát, azt apró gyüszük­­ben kipoharazta és mire az üveg fenekére jutott, tiz dollár gyűlt a pénztárába, ami hét és fél dollár hasznot jelentett. A gyár­ban maradt emberek a hétköz­napi túlórák és a vasárnapi dup­la fizetéses munka mellett úgy kerestek, hogy tellett nekik bő­ven az italozásra. Ez az egész dolog titka. A hirtelen vagyontól a frissen sült szalonosok megszédültek és fitogtatni kezdték, hogy töb­bé nem szegény emberek. Húsz, huszonötezer dolláros házat vá­sároltak az előkelő negyedek­ben, azt szakemberrel rendez­­tették be, nem gondolva arra, hogy ilyen környezetben úgy festenek, mint a tehén, amely­re gatyát húztak. Az egyik szalonos ur meg akart nagyon tisztelni és meghí­vott a lakására, amely- berende­zéssel együtt harmincezer dol­lárjába került, és mikor annak minden zegét-zugát megmutat­ta, levitt a pincébe (mert hiszen ott laktak, a fényes lakás nem használatra, csak dicsekvésre való volt és megkérdezte: — No, földi, mit szól a házam­hoz? Kerülő utón feleltem a kér­désre ilyes formában: Egy öreg falusi ember bement egyszer a városba a szemüve­ges boltba és szemüveget kért magának. A szemész ráillesztett a szemére egyet és a kezébe nyo­mott egy újságot: — Olvassa hangosan. A falusi ember nézegette az újságot, aztán levette a pápa­szemet és azt mondta: — Nem jó. Uj üveget adott neki a gaz­da, de a mi emberünk arra is csak azt mondta: — Ez se jó. Uj üveget adott neki a gaz­da, de a mi emberünk arra is csak azt mondta: — Nem jó. A hetedik üveg próbálásánál gyanút fogott a gazda és kérdez­te: — Hallja, bácsi, tud maga egy­általán olvasni? Amire a jámbor falusi ember kibökte: — Tudta a fene! Ha tudnék, nem kellene pápaszem. Én bizony nem tudom, hogy megértette-e a példázatot az én szalonos ur barátom, de nem so­kat törődtem vele, mert a nem kivándorló falusi magyarnak való cifra házban nem éreztem jól magamat és hamarosan bú­csút vettem a kapufélfától. De ha a mi magyar szalonos urainknak van hibájuk, az iga­zi amerikaiak se jobbak ama bi­zonyos Deákné vásznánál. l|gy nagyon kiváló magyarországi pap járt közöttünk, aki éppen csak látogatóba jött és aki végül megszólalt kissé indulatosan: Hári Jánosok — Tudja, —meséli az egyik horgász a máliknak, akit éle­tében most lát «lőször — a múlt nyáron',*ugyí«tiPl^ helyen egy akkora hal akadt a horgomra, j hogy magával rántott a Dunába! I — Tudom, — bólint a másik határtalan flegmával — én húz­tam ki magát a hallal együtt! j — Mindenesetre nagyon elő­rehaladott ez az Amerika hoz­zánk képest, akik messze elma­radunk sok tekintetben mögöt­te, de van nektek egy nagyon csúnya szokásotok: a szertelen dicsekvés. Dicsekedtek ti min­dennel, Amerika természeti szépségeivel, gyáraitokkal, gaz­dag voltotokkal, bőségetekkel, örökösen azt kiabáljátok, hogy ti vagytok a föld kerekének legelső, legkiválóbb országa. Más népek nyomotokba se lép­hetnek. Biz ez igaz! Ez a rossz szokás átragadt reánk, amerikai ma­gyarokra is. Gondolkoztam én efelett és eszembe jutott róla az, hogy egyszer meghalt egy gazdag amerikai ember, aki vagy ötszáz millió dollárt ha­gyott hátra és bár ilyen gazdag volt, valami módon mégis beke­rült a mennyországba, ahol pe­dig gazdagoknak kevés a he­lyük. No, közrefogták a mennyor­szág többi lakói és faggatták Amerika felől csak úgy, mint ahogy a szülőföldjére látogató amerikai magyart is faggatják az uj ha^a felől a falubeliek. A sokszoros milliomos azután ame­rikai létére elkezdett dicseked­ni, hogy milyen csodálatos or­szágból jön. Végül kibökte nagy hangon: — Nincs több olyan vízesés, mint a Niagara a föld hátán. Egy alacsony termetű öre­­gecske, akiről meglátszott, hogy már nagyon régen tanyázik a mennyországban, gúnyosan mo­solygott és megszólalt: — Ugyan, kérem, a maguk Niagarája is valami? Felpattant erre haragosan az amerikai milliomos: — Uraságod talán már látott nagyobb vizet is? — Meghiszem ám, hogy lát­tam. — Igen? Hát kicsoda maga? — Én? Noé vagyok, ak-i meg­úsztam a vizözönt. Bangha Antal A Jó Pásztor Verses Krónikája Írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR VETÉLKEDÉS IFJABB ÉS IDŐSEBB GÓBÉ GÁBOR KÖZÖTT: KIÉ A DICSŐSÉG? KIÉ A BOROSTYÁN? KEDVES SZERKESZTŐ UR: irigylik a dzsábom, jó dzsáb lehet hát ez, magam is belátom. De őszintén szólva: azt már mégse véltem, hogy aki irigyli: saját fiam épen! Pedig a levele rímekben is zengi, hogy a dzsábom .épen ő maga esengi. Bár kissé burkoltan, de azért világos, hogy ő akar lenni dzsábomon a vámos. Hiszen góbé elmém minden rejtélyt megfejt: ő szeretné szedni dzsábomról a tejfelt. ... Itt jön a levele ... és reá a válasz: dicsőségére vaj' melyikünknek vál az? TUDJA MEG A VILÁG! Tetemrehivó rimes levél idősebb Góbé Gáborhoz Irta: IFJABB GÓBÉ GÁBOR titkár ur KEDVES APÁM URAM, idősb Góbé Gábor: megdöbbensz most ugye, hogy fiad mily bátor? íme: költészeted megszentelt berkébe váratlanul ifjabb Góbé Gábor lép be. "Nubia párduca nem szül gyáva nyulat", ....................... fiad hát, jó apám, homályba nem fúlhat. Vártam, százszor vártam, hogy mikor fogsz hívni, hogy mikor fogsz főiem rigmusokat kérni. De te sohsem hívtál, de te sohsem kértél; ragyogó toliamtól bizonyára féltél . . . És bár költő lelkem korszakot betöltő: mégsem lett belőlem soha hires költő! Lomboktól eltakart gyümölcs lettem a fán: hátiérben maradtam, hogy nöljön az apám! LELKEM VIRÁGKELYHÉN rimes minden öltés, hej, mégis tiltva volt számomra a költés. . . . Hogy is nyomhattál el apám ily nagy fiat? Hisz most lángcsóvaként mégis lobog fiad! Bár kedvedért eddig mindig félreálltam, de a rímek szárnyán azért egyre szálltam. De elnyomtam mindent . . . Utat az apámnak! S feláldoztam magam a múltnak és mának. . . . Legyen apám a nagy . . . s ha fény gyűl homlokán: egykor majd nagy leszek én is a nyomdokán. . . . Vajúdtak a hegyek . . . lángolt száz vashámor s a Nagy Csillag helyett: megszült Góbé Gábor! . . . Tudja meg a világ, tudatlan ne hagyja: kicsi lett a fiú, hogy nőj jön az apja! -NAGY, KOSZORÚS KÖLTŐ lett volna belőlem, Í ha apám a toliam el nem veszi tőlem. Ma már Csaba utján, a Tejulon járnék" s nem lennék fény helyett apám mögött árnyéit. De a rimes lázak mind hiába űztek: nem lehettem papja a szent égi tűznek. Mindenütt az apám ragyogott előttem s ő aratta le, mit én álmokba szőttem. Csókból, lányálmokból mindig neki jutott, mert a Pegazusán előbb révbe futott. De mosimár elég volt idősb Góbé uram: Kitör és éget kér bennem most a véna; tudd meg apám: tovább nem maradok néma! VÁROSI ILLAT ES FALUSI SZAG Az embör ászt ki nem állhattya IfVELESLÁDA 1» » 9WW "WWWWW WWW tWft WWWW SZERÉNYTELENSÉG Petőfi halálának 100 éves évfordulóján a magyar honvéd­ség is nagyszabású ünnepséget rendezett. Az emlékünnep egyik szónaka, Ilku Pál ezredes, szószeíint a következőket mondottá: — Talán nem is szerénytelenség tőlünk, ha azt mondjuk, hogy Petőfi Sándor volt az első politikai tiszt... Dehogy is nem szerénytelenség! Sőt annál is több: szemér­metlenség. I. A falun nyaraló pesti házaspár első estje a vendégeknek kiadott szobában. Férj és feleség megtekintették a házigazda állatait és nagy elismeréssel beszélgetnek a látottakról: FÉRJ: Gyönyörű volt az a ló. FELESÉG: És a kis csikó! Hogy milyen karcsú egy ilyen csikó! Istenem, ha én ilyen karcsú tudnék lenni . . . FÉRJ: Az a remek tehén! FELESÉG: És a kisborju, az az aranyos bocika, azokkal az óriási szempillákkal! Istenem, ha nekem akkora szempilláim len­nének . . . FÉRJ: Nagyon rendes istálló. FELESÉG: Csak az a szag, hát az valami borzalmas. FÉRJ: Na ja„ istállószag. FELESÉG (Orrát fintorgatva): És magunkkal hoztuk ide is, rémes! FÉRJ: Nem szabad kényeskedni. FELESÉG: Hogy bírják ki ezt a szörnyű szagot? FÉRJ: Megszokás dolga, ők egyáltalán nem éreznek szagokat. FELESÉG (Kölni szagosvizzel fújja tele a szobát): így ni és máris egészen otthoni a levegő. T. Szerkesztő Ur mint a Jó Pásztor olvasója ké­rem, legyen szives leközölni le­velemet, mint feleletet azokra a cikkekre, hogy az amefikai ma­gyarság siessen a szegény, nyo­morgó hontalanok segítségére. Nagyon szép ez a kérés, de az­tán nézzék, milyen példát mu­tatott nekem az Amerikai Ma­gyar Szövetség. Én örömmel vállalkoztam arra, hogy egy vagy két szenvedő hontalannak a könnyeit letöröljem, megír­tam a Szövetség titkárának, hogy nekem nincsen ugyan hon­talan rokonom, de felajánlom a lakásomat és a kenyeremet egy nyomorgó magyar hontalannak. És mit tett velem a Szövetség? Kihozatott a nevemre egy gaz­dag embert, még hozzá olyat, akinek osztrák a felesége, 450 fontos ládával meg öt kofferrel jött meg. Tehát látják, kedves amerikai magyar testvérek: akármennyit ad a magyarság, a szegényeken azzal nem segí­tenek, mert nem a szegény hon­talan jön be, a szegény marad­hat a barakokban, rongyosan és éhesen, ahelyett kihozatják az úri menekülteket, pedig Ameri­kának arra nincsen szüksége, van itt már elég ur, akik jól tud­nak szónokolni, de. nem csele­kedni és csak markolni szeret­nek, de nem segíteni. Én egy nyomorgó hontalant akartam ki­hozatni és hozattak olyat, aki­nek 18-szobás villája volt és olyan hotelja, hogy hét-nyolc ember dolgozott ott. Hát igy jár az, aki az Ame­rikai Magyar Szövetségre bízza magát. Ha az én eszemre hall­gatnának a magyarok, egy fél pennyt se adnának a Szövetség­nek. Morvái Balázsné, Duquesne, Pa. • KÖLTŐ VAGY VALÓBAN! ... M Rimfaragó idősebb Góbé Gábor válasza ifjabb Góbé Gábornak KEDVES IFJABB GÓBÉ, eldobtad a követ s mint fény a csillagot: a lelkem úgy kövei. 3 Mit elmém már oly rég mindhiába kuiai: ~ Te mutatod majd meg fény felé az uiat. 1 Eddig csak boilottam, eddig csak csetleiteim 1 s Góbé Gábornál több tényleg sehse lettem. m . . . De ha te ülsz fel most kordémban a bakra: ■ nem is lesz szükségem többé már lovakra. 1 Ha ostorod csettint, vagy ha hajhót mondol: úgy fut majd a ltocsim, szinte megbolondul! Ha megakadunk is: Te csak rikkants nagyot s koszorúba fonunk minden rim-maszlagot. . . Nagy költővé lenni csak azért nem vágytam, mert a dicsőséget a fiamnak szántam. KEDVES IFJABB GÓBÉ: joggal korholsz engem: nem lett volna szabad rímeken rengnem. Lám, ha költő helyett kolbászgyáros lennék, nyaralgatni messze Alaskába mennék. S annyi mindig volna a ládafiába', j hogy telelni jutna mindig Floridába. I Dalt más csiripelne ... s én arany fövényen, sütkéreznék vigan az enyhe napfényen. Azért hát, jó fiam, neked is»ajánlom, lantodon helyetted más hadd muzsikáljon. Ne bánd, ha a rímet én tovább is rontom: Te csak maradj titkár tovább is Bridzsporton! Örülj, hogy elnyomtam benned a szent lázat; azért van Bridzsporton most nyolcszobás házad. * • DE M.OST BEVALLHATOM: mindig volt egy titkom s bár senkisem tudta, ezt ápoltam titkon. Költő lész valóban! S túl szállsz majd a rácson , s nem rágódsz majd, mint én, pár rossz rimforgácson. Látnoki lelkem volt! Magam is csodálom, | mert, bár visszájára, való lett az álmom! Hogy te is költs vélem: igaz, sohse kértem ‘ ' s úgy költöttéi mégis, hogy még ma sem értem! . . . Hogyha a zsebemben pénzmagot éreztél, i ihletett lélekkel nyomban költő lettél. 1 S ha tárcámban csupán tiz tallért találtál, másik tizet hozzá hitelre csináltál! Fiam, ifjú Góbé, költő vagy valóban: különösen, ha sok költeni valód van! II. Gazdáéknál GAZDA (Vacsorázik, szokatlanul szófián). GAZDÁNÉ: Van valami baj? GAZDA: Baj? Nincs az, mi vóna? GAZDÁNÉ: Nem izlik, amit főztem? GAZDA: ízlik az, mé ne izlene? GAZDÁNÉ: Rossz az étvágya? GAZDA: Néköm? Nem szokott az néköm rossz lönni sose. GAZDÁNÉ: Hát akkó mi bántya? GAZDA: Engöm? Nem bánt engöm semmi. GAZDÁNÉ: Terhire vannak a vendégük? GAZDA: Neköm? Nincsenek azok. Nagyon baráccságos a zembör is, mög a zasszony is. GAZDÁNÉ: De látom, hogy valami nyomja GAZDA: Nem nyom engöm. Csak azt határo ztam, hogy má­ma éccaka kint alszom a zistállóba. 1 GAZDÁNÉ: A zistállóba? ! GAZDA: Ott. A zistállóba. í GAZDÁNÉ: Oszt mé? 1 GAZDA: Mer nagyon röndös népök ezökl csak olyan bü­döset árasat a szobájuk, hogy embör azt ki nem álhattya. j Kisjó Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom