A Jó Pásztor, 1949. július-december (27. évfolyam, 30-53. szám)

1949-12-02 / 49. szám

PAGE 2. OED AE X Jö PÁSZTOR — THE GOOD SHEPHERD A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Fubliehed by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő' Muzslay József — Editor Szerkesztőség' és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 5028 ELŐFIZETÉSI DIJAK SUBSCRIPTION RATES: Egy évre --------------------$4.001 One Year _____________$4.00 Fél évre --------------------- 2.00 Half Year _____________2.00 ________Magyarortzágra; egy évre $5.00 — Félévre $3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. ATOMBOMBA ÉS PESTIS Az Egyesült Nemzetek szervezetének “rossz sajtója” van: az egész világon lekicsinylik az ötvenkilenc nemzet tanácsát, mert nem tud véget vetni a hidegháborúnak, nem tudja a lelke­ket felszabadítani a bénító félelemtől, amely a békés fejlődés­nek legnagyobb akadálya. Az oroszok makacssága miatt, úgy látszik, nincsen remény arra, hogy az atombombát — amelyet talán jobb lett volna fel sem találni — lomtárba dobják s az atomenergiát ehelyett egyedül a tehnika és az orvostudomány szolgálatába állitsák. Bár kétségtelen, hogy az Egyesült Nemzetek szervezetéhez fűzött reményeinkben csalódtunk, mégsem szabad megfeledkez­ni arról, hogy ez a szervezet igen hasznos és jótékony hatású munkát is végez — kulturmunkát, amelyről nem szoktunk nagy­betűs híradásokat olvasni az újságokban. Nagyon keveset hallot­tunk, például, arról, hogy a nemzetközi Egészségügyi Szervezet eredményes harcot folytat oly veszedelmek ellen, amelyek mil­liók egészségét nemcsak fenyegetik, mint az atombomba, hanem tényleg pusztítják is. A kolera- és a pestis-járványok múlt évszá­zadokban százszorannyi áldozatot szedtek, mint a hiroshimai és a nagasakii atomrobbanások. A tizennegyedik században a fekete halál (ahogyan akkor a pestist nevezték) huszonöt millió ember életét emésztette el — Európa lakosságának egynegyedrészét pusztította el! Sokan azt hiszik, hogy a pestisjárvány a múlt kisértete. Pedig valóság az. A földnek több részén most is időn­­kint kitör ilyen epidémia s a hiányos statisztkai adatok szerint legalább 90,000-re tehető a halálos áldozatok száma. Főleg Indiá­ban, Afrika északi partvidékein, Madagaszkár afrikai szigeten, a belga Kongóban és a négyszázmilliós Kinában terjed el időn­­kint nagy területen ez a vész. Az Egyesült Nemzetek egészség­­ügyi szervezete az egyedüli, amelynek a járványok leküzdésé­­..h«z.,szükscges pénz:és szaktudás rendelkezésébe áll-s ez a szerve­zet már sokhelyütt alapos mentő munkát végzett. A pestist, a legborzalmasabb betegséget, legyek és patká­nyok terjesztik; a legyek és patkányok ellen folyik tehát az irtó­hadjárat DDT-porral és egy vegyülettel, amelynek tudományos neve egy szám, 1080. Ez a két szer nemrég a délamerikai Peru államban gyorsan elfojtott egy pestisjáványt. A nemzetközi szervezet most megelőző háborúra készül a pestis ellen: a bacillushordozókat, vagyis azokat a bizonyos le­gyeket és a patkányokat akarja kiirtani, még mielőtt bajt okoz­nának. Ha, mint remélni lehet, az Egyesült Nemzetek január­ban megszavazzák a szükséges összegeket, az indiai Bombay tartományban fog lejátszódni ennek az áldásos világháborúnak első fejezete. A hadvezetőségben helyet foglalnak az összes számbajövő tudományok képviselői: bakteriológusok, állattudo­­mányi szakértők, járvány orvosok, közegészségügyi mérnökök, rovartani tudósok. KARÁCSONYI AJÁNDÉK A szovjet “'‘karácsonyi ajándéka” egy kis invázió lesz, ha az angol intelligence jelentéseknek hinni lehet. Katonai megfigye­lők szerint karácsonyra készülnek betörni Jugoszláviába az orosz hadak, amelyek most a magyar-román-bolgár határon állanak készenlétben. Tüzérség, légiflotta, tankosztagok várják a parancsot az in­dulásra. A csatlósországok katonasága a felhajtó szerepét fogja játszani. Előre küldik őket, hogy a jugoszlávok első tüze majd a magyar bakák életét ontsa ki. Cserébe területeket igér a szov­jet. Akár a nácik, akik szintén más országok bőréből hasították ki az árulók jutalmát. Tito, mint washingtoni követe kijelentette, résen áll és^igy Jugoszlávia megrohanása nem less! olyan könnyű séta, amilyen­nek hirdetik az oroszok. Uj háború előszele fenyegeti a Balkánt és az egész világot. Mert ha a bankáni puskaporos hordó fel­robbant, tüzet foghat egész Európa. A jugoszlávok jelentékeny segítséget kapnak Amerikától. Hadianyag megy nagy mennyiségben és nem vitás, hogy a jugo­szláv nép sem nézné tétlenül a kommunista hordák invázióját. MIRE JÓ A ZSÁKBAN MACSKA? Olvassuk, hogy az osztrák határ közelében levő Sopronban egy macska ára 75 dollárnak megfelelő összegbe kerül. Az olvasó bizonyára álmélkodik, hogy miért lettek egyszerre ilyen érté­kesek Magyarországon a cirmosok. A magyarázat rendkívül egy­szerűen világit rá a mai magyarországi viszonyokra. Sopron ma a magyar szökevények gyülekezőhelye. Aki nyugat felé akar kiszökni az országból a kommunista kormány elől, kénytelen Sopront érinteni. Itt tud meg hireket, itt bérel vezetőt és teszi meg az utolsó intézkedéseket a szökésre. A ma­gyar kommunisták persze minden ellenintézkedést megtesznek. Géppuskás őrtornyokat állítanak fel, aláaknázzák a határt és vérebeket uszítanak a szökevényekre. Eddig minden akadály leküzdhetőnek látszott, de a vérebek sok bajt okoztak. Nem egy szökevény, akit megfogtak, börtönbe vagy koncentrációs táborba került, mig végre a kétségbeesett leleményesség erre is meg­oldást talált. A szökevények Sopronban egy macskát vásárolnak, ame­lyet. zsákban magukkal visznek. Amikor a határőrök vérebe megtalálja nyomukat, a szökevény kiengedi a macskát a zsákból, SOKAT AKAR A SZARKA — Kezdő pennarágók figyelmébe — Irta: GONDOS SÁNDOR Kis gyerekkorom óta emlék­szem egy német versecskére, amely gyenge magyar fordítás­ban ekként hangzik: Kés, villa, olló Nem gyerek kezébe való. Apránként reájöttem arra, hogy az irótoll még veszedelme­sebb eszköz. Ellenőrzés nélkül nem való olyan emberek kezé­be, akik annak erejét nem isme­rik. Úgy járnak vele, mint víz­özön korabeli ükapánk, Noé, aki a bor erejét nem ismerte. Leré­­szegedett tőle. Az irótolltól is le­het mámoros az, aki annak mi­kénti forgatását sohse tanulta. Nekivadul, rugdalózni, ugrálni kezd, mint a fiatal csikó, mikor először engedik a mezőre. Szabadjára engedett, fiatal csikóknak ilyen ug.rándozásán mosolyogtam a napokban, mi­kor két ifjú emberke szerkesztői tollat kapván kezébe, éppen fe­lém kezdett rugdalózni. Úgy éreztem, hogy óvodás gyerekek akartak felcsapni tanítónak. De hadd meséljem el a histó­riát. Az amerikai acélgyári köz­pontban, Pittsburghban, ne­gyedszázadon át valóban kitűnő magyar nyelvű hetilapot szer­kesztett “,Magyarság” címen két arra hivatott ember: Fiók Al­bert és Vasváry Ödön. Mindket­tő Magyarhonban tanulta az új­ságírás ezernyi csinját-binját, tehetségük is volt, meg ízlésük is, és minden Írásuk dísze volt magyar hetilapjainknak. De az­tán apák lettek, sőt nagyapák, beleszürkültek a mindennapi kenyér gondjába és azt mond­ták: — Nekünk elég volt! Huzza ezt az igát ezentúl más. És átadták a “Magyarság” cl mü hetilapot két óvodásnak, ami öreg hiba volt. Nincs olyan szabó, aki, ha ma délelőtt inas­nak vesz fel egy gyereket, dél­után már azt mondja neki: — Ne te, kölyök! Ehol a posz­tó és a mérték. Szabj ki és varrj belőle egy ruhát. Rongy lesz abból, semmi más. A két süvölvény, akiknek vá­ratlanul kezére jutott a hetilap, nem ismervén az irótoll erejét, éppen engem pécéztek ki arra hogy megrugdossanak. Ötven­hat esztendőn át — köztudomá­súlag — toliam a kenyerem. De azért elsőnek “az újságíró nevet bitorlónak” bélyegeztek, aztán “vörös mételyt hintő ügynök­nek.” Ode se neki! Csak moso lyogni lehet kapálózásukon. Ki hinné el ezt a két vádat felőlem Amerikában? Ellenben minden­ki elhiszi azt, amit én mondok nekik: — Ne tanitsaa a csirke a tyú­kot kotkodácsolni! Engem másodszor indítanak mosolygásra ezek a frissen sült cipócskák. Két héttel korábban a kezükre jutott és régi magas színvonaláról mélyre sülyedt lap szerkesztői saját vállaikat veregették, az első oldalon ezt írván: A mi lapunk egy heti szá­mában több tartalmas olvasni­való van, mint a két nagy napi­lap két heti összes számaiban. Láttam ebből, hogy a két kez­­dőcske még nem tudja, milyen szaga van az öndicséretnek. Az ellenem intézett kirohanásból pedig azt látom, hogy fő foglal­kozásuk dacára még a hegyi beszédet se ismerik, amely ezt tanítja: Ne ítélj, hogy meg ne ítél­tessél. De ugyan mi jót várhatnék olyanoktól, akik a maguk ré­szére írnak ám, mert irótol­­luk dadogásA^kutya se kiván­­cci. ajánlok figyelmükbe: — Jó lenne gyakorolni is azo­kat a krisztusi tanításokat, ame­lyeknek hirdetésére vállalkoz­tak. Mások gyalázása még sen­kit nem emelt ki a posványból. FEGYVERKEZÉSI SEREGSZEMLE Az Egyesült Nemzetek politi­kai bizottságában élénk vitára adott alkalmat egy javaslat, hogy az összes országok jelent­sék be, mennyi katonaságuk és mennyi fegyverzetük van. A vi­ta során a szovjet delegátus azt az állítást kockáztatta meg, hogy Amerika uralkodni szeret­ne az egész világ fölött s ezért segít a nyugateurópai országok­nak a fegyverkezésben. Ez a fegyverkezés teljesen indokolat­lan, mondotta a szovjet delegá­tus, mert Oroszország egyetlen ország biztonságát sem fényé-' geti. A szovjet delegátusnak töké­letesen igaza volt. Csakugyan, Szovjet-Oroszország soha egyet­len országot sem fenyegetett. Fenyegetés nélkül kebelezte be a balti országokat, fenyegetés nélkül erőszakolt Csehszolváki­­ára kommunista kormányt, be­jelentés nélkül egy napon orosz főparancsnok alá helyezte a len­gyel hadsereget és ezzel véget vetett Lengyolország fügetlen­­ségének. A politikai bizottság nagy többséggel elfogadta az Ameri­ka által támogatott javaslatot. Ha ezt a határozatot az Egye­sült Nemzetek közgyűlése is el­fogadja, majd kiderül, hogy mi­lyen fegyveres erővel áll ugrás­ra készen a szovjet az európai vasfüggöny mentén. Csodálatos élmény a kutya utánaveti magát és a. szökevény egérutat nyer. Tragi­kusan humoros kis incidensek ezek, de azt hisszük, érdemes fel­jegyezni a történelem margójára, hogy napjainkban miért 75 dollár a macska ára Sopronban. A Jó Pásztor Verses Krónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR TÉLI ÉNEK . • KOPOG! AT MÁR A TÉL, tompulnak a fények, látjuk fehér fényéi már a fél szemének. Vig örömmel szoktuk a vig felet várni, t mikor fehér havon lehet már szánkázni. De komor sejtelem azt súgja most nekünk, hogy ezen a télen sok árnyat lát szemünk. . .. Bágyadt fények szárnyán messze röppen álmunk, mert ködös távolban sok balsorsot látunk. Fehér hegyek alján, fekete bus árnyak: összecsuklanak az égre törő szárnyak. Krisztus helyett most is a Gonosz vezényel s egyik földrészen át a másikig ér el! ÉNEKEL AZ ANYA: téli szelek zugnak — lesz-e íütőfája ennek a kis zugnak? Fuj a szél, hideg van, kinoz a gond nagyon: \ de te azért aludj, drága kis magzatom. Aludj ártatlanom, kis embergerezdem: érted elviselem nagy, súlyos keresztem. Véremmel táplállak, emberré nevellek, küzdelmeken által még jobban szeretlek. ... És mire emberré fogsz nőni majd végül, tRideg világunk majd újra széppé szépül. Nemesebb lesz lélek, jobbá lesz az ember, sírjából a Gonosz feltámadni nem mer. ... Tente kis magzatom ... Éjfélt üt az óra: ébredj tel majd egyszer százszor szebb valóra! MESSZIRŐL VIHAROK zugnak már a télben — vajon mily sors vár ránk a közelgő évben? Béke vagy háború? Mi ég a kohóba? Malaszt vagy tűzeső — mi hull majd a hóba? Hóvirág ... vérvirág csillog-e a havon? Téli vihar szárnyán mi közeleg vájjon? . .. Jóságot érlel-e forró bűnös vérünk? Vagy jégpáncélnál is keményebb lesz szivünk? Ha majd újra fényes lesz a lelki-nappal, éltünk akkor bir csak erkölcsi alappal. Uj'ember tavaszt, jaj, hiába remélünk, amig bűnbe fullad hitvány emberéltünk! P. Agnellus Andrew, az an­gol rádió egyházi tanácsadó­ja mondotta el a .következő élményt: “Egyik este valamelyik lon­doni templomban prédikál­tam igen jól kidolgozott tárgyról. Mar a vtígelelé jár­tam, amikor egyszerre kiha­gyott az emlékezetem, és se­hogy sem jutott eszembe a következő pont. így kényte­len voltam eltérni tárgyam­tól. céltalanul beszéltem to­vább, arról, ami éppen eszem­be jutott és idegesen igye­keztem visszaemlékezni prédi­kációm eredeti fonalára. Ez volt életem legizgalmasabb öt perce a szószéken. “Elképzelhető ezek után meglepetésem, amikor a be­széd után egy ember jött hoz­zám a sekrestyébe, gratulált a prédikációhoz és kérte, in­tézzem el felvételét a kato­likus Egyházba. Elmondotta, hogy puszta kíváncsiságból tért be a templomba, és az­után igy folytatta: ‘Az ön prédikációja nemigen érde­kelt egészen addig, mig szán­dékosan el .nem tért tárgyá­tól ; attól kezdve1 úgy éreztem, egyenesen hozzám szólt. “ ‘Ebben az ®t percben vá­laszt kaptam mindazokra a kérdésekre, amelyek évek óta kínozták lelkemet.’ “Ez az ember igen jó ka­tolikus lett, de nekem a, mai napig a leghalványabb sejtel­mem sincs, miről is beszéltem abban az öt percben.” Okos kislány Harmadikos elemista kisle­ány megkérdezi az apját: — Api, kik azok az athe­­isták ? — Akik nem hisznek Isten­ben. — Nem értem. Hogyan le­het nem hinni Istenben? — Nem hiszik, hogy van Isten. Ők azt mondják, hogy nincsen Isten. — Nincsen Isten? Ezt nem értem ... ki adott akkor ne­künk eszet?! FAKARIKA A budapesti Uj Emberben ol­vassuk: “Az Országos Faanyag­vizsgáló és Fagazdasági Inté­zetben fontos kísérletek foly­nak mesterséges fa előállításá­ra.” — Nemsokára mesterséges fából készül a mesterséges vas­karika. NEM JOBB AZ APJÁNÁL (G. S.) Nincs olyan ember, akinek feje káptalan lenne. Az enyém se az, de szerencsére vannak jó barátaim, akik ha szo­rultságban vagyok, megsegítenek. Nem pénzzel, hanem jóravaló históriákkal, tréfákkal és hasonlókkal. Azoknak mindig hasznát veszem. A múltkoriban, mikor ismét szorultságban voltam, hogy mit írjak, jött Knefély Antal barátom, az ohioi Mansfield város lakosa, tanult, sokat olvasott koponya és kisegített. Elmondta, hogy a legtöbb esetben a fiú olyan alma, amely nem esett mesz­­sze a fájától. És ezt az állítását két csattanós példával igazolta. Újpesti lakos korában ismert Knefély egy embert, aki di­csekedni kezdett:- Az én családom nagyon tehetséges. Feleségem hegedül, fiam gordonkázik és leányom zongorázik. Kitellik egy zenekar a házamból. Persze erre azonnal jött az egészen természetes kérdés: — És maga mit csinál? Elvörösödött a dicsekvő ember arca és mérgesen dohogta: — Én? Mikor muzsikálni kezdenek, én fütyülök az egész családra. Hát ez a kis história az apa felől szólt és most hadd kerül­jön a sor a fiúra, aki külömben eszes kölyök volt, a negyedik elemi osztályba járt, amikor a tanító kérdezte: — Mondd csak, fiam, miért némák a halak? Az élelmes kölyök habozás nélkül felelte: — Próbáljon a tanító bácsi beszélni, mikor a feje vízben van. Az igazi példákat azonban innen, Amerikából kell venni. Itt láthatjuk legjobban azt, hogy jó szülőknek a gyermekei is jók. Egyik ohioi városban van például egy koros ismerősöm, aki példás családapa és példás munkás. Igaz, hogy saját műhe­lyében javítja a lábbeliket,, se segédje, se inasa, nincs segítsé­gük, tehát naponta tizenegy-tizenkét órát dolgozik vas szorga­lommal és ha gyerekeiről van szó, azt mondja: — Legyen a gyerek külömb ember az apjánál. Ennek az egyszerű, magyar földön tanult kis iparosnak fia orvos, két leánya középiskolai tanár és valamennyi nagyon si­keres. Olyan almák, akik tényleg nem estek messze a fájuktól. Azt a példát követik, amit apjuktól láttak. Ezért mondom: — Szülők, legyetek magatok jók, hogy gyermekeitek boldo­gulhassanak! | KÉSŐ BÁNAT EB GONDOLAT Magunkfajta újságos emberek, az élet során temérdek em­berfiával találkozunk és ismerkedünk meg. Hosszú ideig örven­dünk annak, hogy széles kiterjedtségü ismeretségünk van, de amint aztán hamvasedni kezd a fejünk, jobb szeretnék, ha mi­nél kevesebb embert ismertünk volna. Kevesebb undor mardos­­ná gyenge keblünket. Ami engem illet, ma már meg tudom érteni a remetéket, akik erdők mélyén levő barlangokba húzódtak és kerülték az embereket. Torkig jóllaktak velük. Magam is felcsapnék reme­tének, ha a üárlang méiíerfTjffTfonyíiS’ es jő pírrce-feime"-—« --«=*• sok kezelésében. Mikor pár év előtt a távol Nyugaton jártam, ahol éveken át éltem, gyakran fogtam be az öreg tragacsot, amelynek Ford automobil volt az igazi neve és útnak indultam valamerre, mind­egy merre, hogy még több világot lássak. így jutottam el egy­szer Nevada államba. Ez a Nevada állam ott van ugyan a hires California mellett, közvetlen szomszédja, de a kettő között akkora a külömbség, mint egy piros, érett alma és egy döglött hal között. Semmi erő­feszítést nem kell tennünk Nevada államban, hogy úgy hajt­sunk járatlan utain ötven hosszú mértföldet, hogy egyetlen há­zat se lássunk. Igaz, hogy embert se, fát se, csak a sárgás-szür­kés homokot, amely, igen jó vendégmarasztó. Nehezen forog benne a tragacs kerek és vigyázni kell, hogy fel ne forrjon ben­ne a viz. Az egyik ilyen kirándulásom alkalmával megállított egy gyalogosan bandukoló ember és kért, hogy vigyem el a házá­hoz, körülbelül öt mértföldre. Mikor mellém ült, mindjárt be­szélni kezdett a nyugati emberek lassú vontatott szavaival: _ Nincs ennél jobb hely széles e világon. Isten országa ez a Nevada. Ellenkezni kezdtem vele, hogy talán mégis nehéz élet az, ahol az embert hónapszámra se lát más halandót, akivel szót váltson. Mégis csak jobb a város, ahol embereket láthatunk. Az utitárs bólintgatott, de nem adott nekem igazat. Meg is mondta: — Hát igaz, hogy itt nagyon magános az elet. De hol van még egy olyan hely a föld hátán, ahol nem akarunk olyanokkal találkozni, akiknek látását se bírjuk. Alaposan reáütött ezzel az én vendégem a szeg fejére. A magánosságnak legnagyobb előnye az, hogy az embert nern za­varják olyanok, akiknek hangjára már beleszalad a ver a feje­­be és ütni szeretne. BANGHA A FEHÉR KAKASUNK Irta: MIKSZÁTH KÁLMÁN Gyönyörű veres taréja volt s úgy fel tudta borzolni a tolláit, ha haragudott, hogy a többi kakasok és tyúkok ijedten futottak szerte a lócák és ólak alá, a kocsiszínbe vagy a juhakólba. Tisztán emlékszem a “Pepi” kakasra, talán azért, mert édes­anyámnak kedvence volt, vagy azért, mert egyik vakító fehér tollára, mely hátul kunkorodott fel sarlóalakban, fel volt írva szép betűkkel: “Éljen Kossuth Lajos!” . .. Nem volt ez már akkor felirva sehol egyebütt. S a bolond kakas ott járt-kelt ezzel a veszedelmes tollával a zsandárok közt. Egy gézengúz rokonunknak támadt az a ravasz ötlete, fel­rajzolta a kakas tollára azt, ami a zászlókról lemaradt, hogy — azt mondja — igy el nem lopják anyámtól és agyon nem ütik a palóc asszonyok. Aminthogy az igaz is volt.. . Az embert bajba hozta volna az a toll, ha viseli, a kakasnak pedig büntetlenséget biztosított.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom