A Jó Pásztor, 1949. február-május (27. évfolyam, 5-21. szám)

1949-02-18 / 7. szám

PAGE 2, OLDAL’ A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztő: Muzslay József — Editor Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 5030 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre ...........................$4*00 One Year ...........................$4.00 Fél évre ....................... 2.00 Half Year .....................2.00 Magyarországra: egy évre $5.00 — Félévre $3.00 Entered as second class matter September 1st, 1933, at the Post Office of Cleveland, Ohio, under the Act of March 3rd, 1879. A VILÁG ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT • Erre bizonyára nem számítottak Magyarország kommunista urai: alig pár nappal azután, hogy életfogytiglani fegyházra ítélték Mindszenty hercegprímást, ők maguk mint vádlottak áll­nak a világ itélőszéke előtt. Nyugodtan leírhatjuk, túlzás nélkül, hogy az egész világ elitéli a mondvacsinált vádakra és ördögi mesterkedéssel létrehozott vallomásokra felépített ítéleteket és elitéli mindazokat, akik ebben az igazságszolgáltatási komédiá­ban olyan gyalázatos szerepet vállaltak. Az egész világ, mond­juk, mert hiszen a vasfüggöny mögötti nemzetek közvéleményé­nek ma nincsen hangja, nincsen szószólója. Nem az elitéit bűnös, hanem bűnösök azok, akik felette ítél­keztek — ez az egész világ visszhangja a budapesti perre, nem­zeti és vallási külömbség nélkül. Bűnösök ők, és előbb-utóbb bűnhődni fognak, mert ez a történelemnek kérlelhetetlen rend­je. Hatalmasok, akik hatalmukkal visszaéltek, még mindig meg­lakoltak gaztetteikért. De a bűn és bünhődés kérdésén túl van a budapesti nagy pernek még messzebbmenő jelentősége is. Az üldözés célja nem csak a szókimondó bíboros elnémitása és esetleges követők elret­tentése volt; a távolabbi cél, amelynek elérésén fanatikus düh­vei dolgoznak: a katolikus egyház gyengítése, rombolása — és a végcél ennek az egyháznak és minden egyháznak a totális államhatalom alá rendelése, a kommunista társadalmi rend ki­szolgálójává való lealacsonyitása. Hogy ez a cél, azt világosan mutatják a többi vasfüggöny-mögötti országokban, Lengyelor­szágban, Romániában és Csehszlovákiában az utóbbi 'hónapok­ban történt hasonló események: hamis vádak koholása, papok, püspökök bebörtönzése. Csak egy egyházat hagynak békén: az Alexej moszkvai pátriárka fennhatósága alatt álló orthodox egy­házat. Mert ez az egyház behódolt Sztálinnak. Mindszenty egyetlen bűne, hogy nem hajlandó behódolni Moszkvának. A TESTVÉRISÉG HETE Február 22-én Amerika, népe régi hagyomány szerint ün­nepli George Washingtonnak, a köztársaság egyik megalapító­jának és első elnökének születésnapját, és tizenöt év óta a he­tet, amelyre ez a nemzeti ünnepnap esik, a Testvériség Heté­nek nevezzük. Msgr. Hugh McMennamin denveri katolikus lel­kész volt az, aki Washington nevét a Testvériség szellemével hozta összefüggésbe. Mély értelme van ennek az összefüggés­nek. Azt jelenti, hogy az ebben az uj világban sok népi elem­ből eggyé forrott nemzetben a testvériség szelleme eleven va­lóság Washington napjai óta s reméljük, igy lesz ez nqmdenkor, amig Amerika demokratikus állam les? és népe a keresztényi erkölcs parancsait követi. Különösen jelentős az amerikai testvériség, külömböző fa­jok, felekezetek békés együttélésének szelleme és példája ma, amikor a világ sok részében a türelmetlenség és gyűlölködés tombol. Túl a tengeren mindenki mindenkitől fél, az igaz em­ber retteg "a gaz haragjától, az árulkodónak szüretje van. Mi­lyen más világ ez itten, ahol még a haza ellenségeinek, a kom­munista vezéreknek is teljes jogi védelmük van az esküdtbiró­­ság előtt! Miért van ez úgy ott és miért igy itt? Azért, mert George Washington és társai, a honalapítók, csodálatraméltó bölcseség­­gel az uj nemzet alkotmányának alapvető tételéül ismerték el azt, hogy a Teremtő minden embert elidegeníthetetlen jogokkal ruházott fel s e jogok egyike: szabadság. Más országokban az utolsó 150 évben forradalmak, gyökeres változások voltak — itt még mindig érvényes ez a régi elv, hogy akiket Isten egyen­lőknek teremtett, embertársaik előtt is egyenlők legyenek. Büsz­kén ismerjük el, hogy maradiak vagyunk: az atombomba, a szél­sebes repülőgép és a televízió korában mi még mindig azt hir­detjük, amit régesrégen, a lófogatu postakocsi korszakában val­lottak az elődök. 50,000 HELYETT — 2500 A DP törvény, amelyet még a republikánus kongresszus csa­pott össze és amelynek az volt az állítólagos célja, hogy 205,000 hontalant segítsen át Európából Amerikába, a maga teljes egé­szében került a boncasztalra abban a jelentésben, melyet a Dis­placed Persons Commission tárt a 81-ik kongresszus elé. Megtudjuk többek között a jelentésből, hogy eddig 50,000 menekültet kellett volna már behozni az országba. Ehelyett mindössze 2500 jött át nagy üggyel-bajjal. Mint a vizsgáló bizottság nyíltan megmondja, ez az egész törvény csak egy célt szolgált: megakadályozni a hontalanokat, hogy ide kerüljenek Amerikába. Truman elnök megígérte, hogy eltörli a szégyenteljes tör­vényt és máris dolgoznak üj terv kidolgozásán. Ennek a ré­vén megkülönböztetés nélkül jöhetnek majd át katolikusok és igazán rászoruló hontalanok nagyobb számban. 400,000 hontalant engednek majd ide 4 év alatt. A Jó PÁSZTOR -1 THE GOOD SHEPHERD Czuczor Gclrgely riadója Irta: YmKÁCS TIBOR Köd ül a Dunán. A "'hajóhíd lámpásai árván pislognak á ködbe, csend volt, hideg januá­ri este. Néha szél fütyült a bu­dai házak között, felcsapódott a várig, amely aludt a ködtaka­róban. Az őr főzósan topogott egyhelyben, .néha kezébe fújt, fázott. A vizen jégtáblák verődtek egymáshoz. Mintha sírtak vol­na. A fény árván reszketett a vizen. Éjfél lehetett. A tegnapi harcnak már nyoma sem volt, kihalt végig a Dunapart. A havon csizmák csikorog­tak, német vezényszavak pat­togtak s a ködből egy szakasz­nyi német katona köpenye tűnt elő. A parancsnok, — fiatal osztrák tiszt — kavarta elől a havat s a többiek trappogtak a nyomában. A hídfőnél megálltak. Két­­három sötét alak vált ki a ho­mályos árnyékból, odafutottak a tiszthez, kezükben jelentést szorongattak. Pár halk szót vál­tottak, aztán szétszéledtek a szélrózsa minden irányában. A tiszt, néhány katonájával el­tűnt a házak között. Üres lett a tér, csak a szél sirt a Duna fölött. Ezen az éjjelen halálra ke­resték Windischgraetz herceg kopói Czukor Gergelyt, a vidé­ki jobbágyimból lett bencéspa­pot, a lázadó költőt. Közben egy kis földszintes ház zárt ajtói mögött, hideg­ben, imagárahuzott kabátban verset irt a papköltő. Előtte naptár, rajta a dátum: 1849, ja­nuár 19. Egyre több fekete ba­rázdát szántott a tolla, pedig kint már lassan derengett. Előt­te újság fekÉüt. Kossuth lapja, a Pesti Hir«p. Nyitott lapjain vers. Fölöt« nagybetűkkel a cim: Riadó! ■ Ezért az »y versért keres­ték halálra.« Decemberben je­lent meg aBers, amikor még Kossuthé vol Pest. Amint olvBta, láz lobogott a szemében. Fraugrott a székről, és szavalni kezdte a verset, pe­dig ekkor miár zörgették az ab­lakot, már Rátaláltak a rendőr­­kopók. r Nem keM zsarnok király! Csalára ftnagyarok! Fejére «ászhalál, ha reánB agyarog. Ki rabbBncsekei s igát khpl nekünk, Mi sárg^Bkele leikébe ^«t velünk . . . Tiporv<^feeni jogunk, szent harccal ójuk azt. Pusztítsa fegyverünk a fejedelmi gazt. A zsarnokok torán népek vigadjanak, A nép csak úgy szabad, ha ők ^jkéklanak. Kívülről nár feszegették az ajtót s a következő pillanatban már rá is i i>hantak a gyűlölt osztrák kopckj. Vasra verve vit­ték az UjépV et börtönébe. Windischg? tzcel azon a na­pon madarai lehetett volna fo­gatni öröméi in. Hát perszt végre elfogták a lázadót, lakó da kell! Másnap, n i mindig köd ül­te meg a vá st, amikor a haj­nali órákba^ ‘elvezették a pa­rancsnok elé Czuczort. Rövid A Jó Pásztor VersesJtónikája írja: SZÉKELY GÓBÉ GÁBOR H EMBERISTEN. .. ? ISTENEMBER. . . ? JÉZUS VOLT A NEVE: Égből jött a földre, hogy égi fényt hintsen a zord földi rögre. Megérlefték-e Őt, kik Róla vitáztak, vagy az igazságra csak úgy ráhibáztak? Istenember volt-e? Avagy emberisten? Századokon által ezt vitatták itt lenn. Vitáztak s egymásról mondták, hogy elvakult S vitájuk végül is háborúvá fajult, Keresztet! viseltek mellükön, karj ikon S egymást pusztították Nevével aj kukon. S ha a Megfeszített az Égből lenézett: Öt fájó sebhelye mindig újra vérzeltl. EMBERISTEN VOLT-E? Nem szabiid vitázni, Inkább igéire kell jobban vigyázni Ajka emberként szólt, de igéje égi legyünk hát lelkének örökös vendégi. Ha Ő rá hallgatunk, nem veszhet el üdvünk; Minél többször kell hát Hozzá menekülnünk. Ha összetört testünk: megérinti ujja S másnap kidüllesztjük erős mellünk újra. Beteg lélekkel is menjünk csak Hpzzája, Betakargatt lágyan hófehér palástja. Fogadjuk szivünkbe, ki érettünk vérzett s jóra fordul minden sötét baljós-végzet, ISTENEMBER VOLT-E? Jézus vol: a neve; s érettünk világolt lelkének szent ! eve. Eljött, hogy buzdítson, eljött, hogy megváltson, s az Égbe vezessen túl a földi rácson. Végül a szeretet, üdv és örök élet emberré formálva a Kereszten vérzett. De hiába örült sok-sok gonosz pogány: Milliók indultak lassanként nyomdékán. Mert, amiként Máté és Lukács is Írja: Hirtelen megrepedt az Egek kárpitja. Azt hivé az ember: végítélet vagyon s feltámadott Jézus akkor harmadnapon. TELVE MÉG A VILÁG Égre siró jajjal, de már közeleg a szent jézusi hajnal. Felnyílnak a sírok, felnyílnak a kripták, félregördülnek a nagypénteki sziklák. Elmúlnak majd földünk sötét babonái, megszólalnak majd az Egek harsonái, ítéletet tart majd Jézus a bűn feleit; Hej, diktátor urak. mi lesz a felelet? Hogyan adtok számot sok eltiprott népről? Hogy sáfárkodtatok életről és vérről. Uj világ támad majd, melynek nem volt mása: Eljön majd az ember örök megváltása! utón közölték vele a bünteté­sét: — Halál! Egy versért, mert őszintén megírta, amit minden magyar ember érzett, amit mások nem mondtak ki, de szivükbe volt égetve: nem kellenek a zsarno­kok! Tompán kopogtak a léptek a kőkockás folyosókon, amikor ki­sérték vissza cellájába. Már le­számolt mindennel, nem kért kegyelmet. Papirt és ceruzát kért, de nem kapott. Verssel szerette volna lehűteni lázongó gondo­latait. Fejét az ajtó rácsához nyomta hütötte forró homlokát. Deres fején csillogó ősz hajszá­lak ragyogtak, szeme is ragyo­gott, csak arca volt fakó. Tár­salgóit a halállal és a szabad­sággal. Január végéig minden nap várta a halált. Január 29-én végre csikorgóit a zárban a kulcs és elvezették, de nem a bitó alá, hanem Ausztriába 6 évi nehézvasban eltöltendő vár­fogságra. Megmenekült a kötéltől, de a kufst^ini vár sötét kazamatái amugyis beteges testét nagyon meggyötörték. Lángoló hitét azonban nem törték meg, a sza­badság" eszméje a börtönben még inkább mindennapi táplá­lékává vált. A Riadó még min­dig égette a lelkét. Sötét este volt, mikor hatévi várfogság után ismét az ország földjére léphetett. Törődött volt és fáradt. Lassan vánszor­­gott az első kolostorig. Bebocsá­­tották. Éjfélre, amikor már aludtak a jó barátok, pislogó gyertya fénye mellett felkar­colta a falra a versét: Nem kell zsarnok király! Csatára magyarok. Fejére vészhalál, ha reánk agyarog. KÉT FURCSA VÉGRENDELET Minta gyanánt, követendő pél­da gyanált ne használja senki ezt a végrendeletet, amely kö­telező erővel ezeket mondotta: — Miután szerencsétlensé­gemre feleségül vettem Ajtay Erzsébetet, aki egybekelésünk óta szakadatlanul gyötör, és mi­után nem érte be azzal, hogy minden tervemet keresztülhúz­za, hanem ráadásul pokollá tet­te életemet; — miután az ég — úgy lát­szik — nem szólítja őt magához és nekem kell előbb a másvilág­ra mennem, és miután Sámson ereje, Homer költői tehetsége, macskák ügyessége, a bibliabe­li Jób béketürése, ravaszok for­télya és ébersége mind nem ele­gendő, hogy megzabolázzák fe­leségeim! izgága természíetét; — mindezeket tékintetbevéve a fenti Ajtay Erzsébetnek, tör­­vényos feleségemnek és mahol­nap özvegyemnek örökül ha­gyok — egy forintot. Éljen ve­le boldogan, ha tud. A másik végrendeletet egy huncut olasz irta mintegy száz év előtt, akinek Dániel Marti­­netti volt a neve. Végrendeleté­be ezeket foglalta: — Az az óhajtásom, hogy te­metésem ne kerüljön semmibe. Temetési költségeimet egyéb­ként már meg is nyertem a bi­liárd asztalon, mikor a temet­kezési vállalkozóval játszottam két év előtt és ingyen temetés­be fogadtunk két tanú jelenlé­tében. — Drága feleségemnek, aki­vel harminchat éven át napon­ta veszekedtünk, sőt elég gyak­ran verekedtünk is, 500 aranyat hagyok, de ezt a sok pénzt csak halála után kaphatja meg és él­vezheti. Ilyen módon ha utolsó — Játszunk ferblit. Kohn Ábris már osztotta is és Hirsch Náci, aki jobbkéz felől elsőnek ült mellette, hangosan kiáltotta: — Tiz korona vizit adok. — Ráförmedt a lisztes kereskedő: — Micsoda beszéd ez? Tiz koronás vízi? Ha én egy koronás vizinél nagyobbat látok, akkor vérben fürdők! Efelett azután addig marakodtak, amíg elcsattan az első pofon, amelyet záporként követett a többi a derék vendégek között. Ábris, a házigazda végül békitőleg lépett közbe: — Arra kérem a mélyen tisztelt vendégeket, hogy ne ra­gaszkodjunk a kártyázáshoz, hiszen mi mindnyájan müveit em­berek vagyunk és másként is szórakozhatunk. Teszem azt, itt van a másik szobában a feleségem, az majd énekel nekünk. Felorditott erre a fűszeres Náci: — Mit? Hogy a feleséged énekeljen? Akkor inkább adj még két pofont! sjs Mikor ezt a kis históriát baráti körben elmeséltem, megkér­dezték a Budapestről köztünk levő vendég papot, hogyan vi­selik magyar földön a népek a nehéz helyzetet? Megmondta őszintén, hogy bizony sokszor nagyon kifakadnak,, elkerítik még a csillagokat is, zupás öreg huszár őrmesterek ékes nyelvét hasz­nálva. No, erről eszembe jutott valahai, amit elmeséltem, itt meg leírok. Mese a ^hegymászóról, aki csak hirhol ismerte a hegyeket Irta: ROD A-ROD A Volt egy nagybátyám Bécsben, az Alajos bácsi,' a szövet­­nagykereskedő. A család dísze volt. Példás életet folytatott: hetenként négy napot otthon töl­tött, szombaton, vasárnap és hétfőn, télen-nyáron, akár szép idő volt, akár esett az eső, Alajos bácsi felment a Raxra. Teleszivta tüdejét a friss hegyi levegővel, rendszerint egy-egy levelezőla­pot irt nekünk és kedden reggel egyenesn a Raxról jött az üz­letbe. Mindig friss volt és jókedvű. A néni gyakran dicsérte és akkor mindig hozzá is tette: — Nem is csoda ilyen életmóddal! Alajos bácsi egyszer megbetegedett és meghalni készült. Halála előtt megfogta a kezemet és igy szólt hozzám: — Kedves öcsém! Tudom, hogy barátnőd van! Hidd el ne­kem, ez nem vezet jóra. A nők megöregitenek bennünket! Azt tanácsolom neked, öcsém, tölts minden héten három napot a hegyek között. Nézd meg a könyvelőmet! Milyen remek szín­ben van; Egészséges és fiatal! Évek óta minden héten felment a Raxra, hogy feladja a levelezőlapjaimat. S nézz meg engem! Mennyire tönkretett a városi levegő és az éjjelezés . . . Alajos bácsi mélyet sóhajtott és örökre elszenderült éveiben szükséget is látna, meg­marad az a vigasztalása, hogy temetése pompás lesz. Ez a gon­dolat bizonyára arra fogja ösz­tökélni, hogy minél előbbre siet­tesse azt a pillanatot, amikor végre találkozni fogunk egy­mással a túlvilágon és folytat­hatjuk a veszekedést. E célból még tiz centet hagyok neki, amiből kellő erősségű kötelet vásárolhat. Ezeket a végrendeleteket azért Írtam le, mert egyik bará­tom arra kért, hogy csináljak neki is egyet, mert rosszul érzi magát. Már-már nekiültem vol­na, hogy megcsináljam a kért végrendeletet, mikor eszembe jutott, hogy barátomnak se föl­dön, se égen semmije nincs, ami utána maradhat, hacsak az a hét dollár nem, amivel nekem már öt éve tartozik. Ilyen em­bernek pedig minek végrende­let? G. S. Férfi sirás,női sirás Nagy vacsora volt egyszer a hordájáról hires Gönc városá­ban Kohn Ábrahámnak, a gazdag rőfösnek házánál, mikor meg­szólalt hirtelen Hirsch Ignác, a fűszeres: — Kártyázzun, urak, kártyázzunk. Tetszett a szó mindenkinek és javalta is nyomban valaki: — Játszunk huszonegyest. Felförmedt erre a fűszeres Náci: — Nem vagyunk mi kocsisok, hogy huszonegyest játszunk. Inkább máriást. Nem tetszett ez a harmadiknak, mert haragosan mormogta:-— Még mit nem? Máriást? Azt a feleségemmel is játszhatok otthon. Azért nem kell más házához mennem vendégnek. Addig veszekedtek egymással, amig végre megszólalt egy okosabb ember: — Azt kérdezem tőletek, tisztelt barátaim, hogy miért va­gyunk mi magyarok? Azért vagyunk magyarok, hogy nemzeti csendest, azaz ferblit játszunk! Feltámadt erre a magyar vér mindenkinek lelkében és vigan kiabáltak: Az egyszeri abádszalóki plébános nem állhatta, hagy feddő szóval reá ne zördüljön Kovács János gazdára, aki udvarának közepén állva, éktelenül káromkodott. Értette nagyon ezt a mű­vészetet, hiszen a huszárságnál szolgált valamikor és káplári rangra vitte. A sok elkerítés hallatára azt mondta a plébános: — Ejnye no, gazduram, hol tanulta ezeket a csúnya, illet­len szavakat? A huszár-kenyéren nevelkedett gazda büszkén düllesztette ki mellét, úgy felelte: —''Nem lehet ezt tanulni, plébános uram. Erre születni kell! Amire viszont a vendég gyanánt köztünk járó budapesti pap azt mondta: — Szerencsére magyar asszonyaink jobbak. Azok csak sír­nak . . . sírnak ... Erre is volt nekem valami megjegyzésem, ami ekként hang­zik: — Megkövetem a tisztelt lelkipásztor urat, de az igazság az. hogy az asszony azon csodálkozik, hogy a férfi miért károm­kodik olyankor, mikor dühös? A férfi viszont azon csodálkozik, hogy miért sir az asszony, mikor dühös? A káromkodás a férfi sírása és a sirás az asszonyok káromkodása. Ezt tanulta meg egy hosszú élet során. Mokány Berci

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom