A Jó Pásztor, 1948. március-május (26. évfolyam, 11-21. szám)

1948-05-21 / 21. szám

MAY 21, 1948 A JÖ PÁSZTOR - ÍME GOOD SHEPHERD A WINDBERI PAP-KÖLTŰ Nt. Szabó László meg nem tartott negyven éves írói és költői jubileuma. Ebben az esetben igazán nem lehet tudni kit kell okolni, kit kell hibáztatni? Az amerikai magyarságot-e, amely elfeledkezett egyik leg­jobban ismert és egyik legki­válóbb költője 40 éves irói és költői jubileumáról: vagy pedig a tulszerény költő-papot, Nt. Szabó László windberi lelkészt, aki elhallgatta ezt a nevezetes dátumot? Ha azonban már erről van szó, akkor szelid szemrehányás­sal kellene illetnünk a Nagy­­tiszteletü aszonyt is, aki maga is jeles írónő és szárnyalóan költői lelkületű, — amiért ő sem közölte sem a sajtóval, sem a lelkészekkel, hogy férje, a je­les pap-költő: 40 év óta színe­síti, ékesíti és hazafias érzésre tüzeli a magyar lelkeket! A költői lelkűiét felette áll minden másnak. Számtalanszor előfordult már, hogy ahova sem a tudomány, sem a bölcselet nem tudott el­jutni: a költői lélek egy felvil­lanása egy pillanat alatt elju­tott oda és meglátta az elrej­tett szépséget, igazságot, vagy valamely probléma igazi értel­mét. Ezek közül a hivatott, ihle­tett költők közül való Szabó László windberi, Pa. református lelkész is, akinek költői lelke, olyan, mint egy kimeríthetet­len ősforrás, amelynek mélysé­géből a költészet igaz gyöngyei buzognak fel! Igaz, hogy ebben nagy része van lelkes múzsájának: Lévay Margit Nt. asszonynak is, aki maga is telve van költői ihlet­tel. Az amerikai magyarságnak határozottan nagy vesztesége az, hogy Szabó László költemé­nyei nem jelennek meg vala­mennyi lapban, mert költemé­nyeinek tisztitó és nemesitő ha­tása lassanként bizonyára meg­mutatkozott volna közéletünk­ben is, mely bizony nem min­denkor áll feladata magaslatán. E pillanatban nem tudjuk lesz-e utólag jubileum vagy nem: de akár lesz, akár nem, mi a Jó Pászor nevében a leg­nagyobb szeretettel kívánjuk, hogy a Gondviselés még na­gyon sokáig engedje meg pen­getni azt a költői lantot, mely­nek nemesveretü költészete az amerikai magyarság egyik leg­értékesebb szellemi kincse! (L. Sz.) Katolikus világhírek NÉMET PAPOK jelentkeztek a SzeB-nél és sikerült kieszkö­zölniük, hogy a német hadifog­lyok közé engedjék őket lelki­­pásztori teendők végzésére. PAGE 5 OLDAL ÓHAZAI EGYHÁZI HÍREK APOR PÜSPÖK BOLDOG­GÁ AVATÁSA. — Dr. Papp i Kálmán győri püspök közlíi a következvket: “Az isteni Gond­viselés megengedte, hogy bol­­dogemlékü elődöm, dr. Apor j Vilmos győri püspök 1945 áp­­pilis 2-án az angyali erény vé­delmében hősi halált haljon. A halál körülménye? arra valla­nak, hogy igazi vértanusággal állunk szemben. Ez a tény, va­lamint a vértanú püspök iránt megnyilvánuló tisztelet köte­lességemmé teszi, hogy a bol­dogavatási eljárást megindít­sam.” (Magyar Kurír). A CHICAGÓI FERENCES RENDHÁZ TAGJA, Dr. Tho­mas Martin két év óta minden szombaton katolikus rádió órát tartott. Beszámolójából most olvassuk, hogy magában Chica­góban az előadások következté­ben 381 volt a megtérések szá­ma és 270 házasságot rendeztek. A JAPÁN KATOLICIZMUS. A katolikusok száma Japánban jelenleg 109,200 és 10,700 hit­­ujoncot készítenek elő a kereszt ség felvételére. A Japán misz­­sziókban jelenleg 478 pap mű­ködik, továbbá 1596 benszülött és 433 külföldi apáca . . . Újab­ban azonban örvendetes hírek érkeznek Japánból a megtéré­sek számának emelkedéséről. Arról is olvasunk, hogy számos hithirdető készül Japánba. Kél» Nap Regény Irta: Csathó Kálmán (75-IK FOLYTATÁS) A LONDONI OLIMPIAI JÁ­TÉKOKRA már nagyban tar­tanak az előkészületek. A ka­tolikus egyház Griffin bíboros vezetésével külön bizottságot szervezett, melynek célja, hogy a legmeszebbmenő gondoskodás történjék a résztvevők lelki szükségletei kielégítéséről. Grif­fin bíboros augusztus vasárnap­ján a résztvevők számára kü­lön szentmisét pontifikái. JULES BEAUTY SHOP PERMANENT HULLÁMOK HAJ STILIZÁLÁS Előbb: a Farkas Beauty Shoppal együtt. 11528 Buckeye Rd. CE. 4017 t Gyógyszer recepteket a leglelki­­\ ismeretesebben elkészítünk j K. N. Bannon R. W. McLeod BOulevard 2200 J THE KURTZ DRUG CO. 14715 Detroit Avenue \ Lakewood, Ohio Newark Remodeling Teljes, mindennemű belső házi átalakítások. Szokásos konyha, kabinet építése. Acél és plasztik tilek (fedőlapok) fürdőszobára és konyhára. Muka garantálva. 11920 Lorain Ave. OR. 0650 Tulajdonos: JOE LEONE Westpark Realty Co. M. S. SCHUSTER 11605 Lorain Ave. OR. 2400 Kovachy Realty Co. GEO. M. KOVACHY 11814 Buckeye Rd. LO. 1314 Teljes Real Estate és Insurance szolgálat. JOHNSTOWN , PA Közli: FÁCZÁN MIHÁLY FONTOS GYŰLÉS A Johnstowni Magyar Ame­rikai Polgári Kör május 23-án vasárnap délután 3 órakor tart­ja rendes havi gyűlését a Szt. Imre Teremben, ahol több fon­tos ügy lesz elintézve. Minden tag jelenjen meg ezen a fontos gyűlésen. FÁCZÁN MIHÁLY, titkár. Olyan fájón és olyan mélyen érintette a csapás, hogy csak hosszú idő múlva eszmélt rá arra, amire pedig hetek óta gondolt, sőt egyedül csak arra gondolt, hogy hiszen akkor >a Vilma hallgatásának az oka vi­lágos s a leány az övé, az övé, az 'övé! . . . Az anyja» utána jött egy fél­óra múlva. . — Elaludt! — mondta köny­­nyeivel küzdve. — Elaludt sze­gény, de előbb nagyon sirt. Azt mondta, hogy mondjam meg neked, hogy . . . hogy . . . Most ő is elakadt, aztán oda­borult zokogva a fia nyakába és úgy tördelte a szót: The Stanley Awning Co. \ 11929 Miles Ave. BR. 4411 \ — ... hogy ő csak akkor lesz nyugodt egész életében, hä te elveszed Káringécz Vilmát . . . De hát ez lehetetlen! Ugy-e . . . ez lehetetlen? Andrásnak nehéz sóhaj sza­kadt föl a szivéből. Megcsókol­ta az anyját és csendesen mond­ta: — Erről majd máskor beszé­lünk . . . Most csak tessék szé­pen, nyugodtan visszamenni hozzá és megmondani, hogy . . . én már megbocsátottam neki ... Elfordult és odalépett az ud­varra nyíló ablakhoz, hogy az édesanyja észre ne vegye, mi­lyen nagy erőfeszitésébe került enek a szónak a kimondása, de Bontháné igy is megérezte a mély szakadékot, amely a két fia között támadt. meg anyja homltjkát és megcsó­kolta: I — Ne tépelődj^k lelkem most már ezeken a qolgokon. Imre meg fog gyógyulni és nem lesz semmi baj . . . A főispánná azonban csende­sen rázta a fejét, aztán pár pil­lanat múlva kitört belőle: — De ha elveszed! Ha csak­ugyan el akarod azt a leányt venni! ... — Édesanyám! — Ugy-e v weííí el? Ugy-e nem? Hiszen ... András sóhajtva vont vállat. — Majd beszélünk erről . . . máskor, — szólt. — Majd, ha Imre jobban lesz . . . Ha meg­gyógyult . . Most csak tessék visszamenni hozzá és megmon­dani . . . amit izentem . . . Szelid erőszakkal tuszkolta be a siró asszonyt a beteghez, ő maga pedig kiment a kertbe. A tarka virágágyak között Awnings: Napellenző minden \ célra. 30 éves gyakorlat napéi- J lenzők készítésében. t MORGAN MOTORS Autó géprészek újjáépítése Minden rész, minden gyártmány 11816 Lorain Ave. OR. 7452 Tulajdonos: GEO. MORGAN IBROADWAY GARAGE CO. I All types of Wood Construction 14 x 20 nagyság­ban felülnyitó aj­tóval. - Garázsát felépítjük, vagy berendezzük tö­kéletes anyaggal. S365 felépítjük 36 hónapig való törlesztéssel. 8022 BROADWAY Hivja DL 2700 f — Hidd el, — szólt sirva — nem ő az igazi bűnös, nem Im­re ... És ez a rágalom bizo­nyosan nem ő tőle származik, hanem . . . — Hanem? —- András vissza­fordult és kérdőleg nézett az 'anyja szemébe. — Nem tudom bizonyosan, de minden okom meg van rá, hogy azt higyjem, Szent-Ág­­nessy Iréntől . . Őt pedig men­ti .. . — Menti? — kérdezte And­rás felháborodással — Nem menti, de meg lehet érteni, hogy miiért tette. Mert talán azt hitte . . . — Hogy ha lehetetlenné te­szi Vilmát, őt fogom elvenni? . . . És édesanyám leányának tudna fogadni valakit, aki ezt tette ? Bontháné csak sirdogált: — Fiam, édes fiam . . . hiszen én már azt sem tudom, hogy mit mondjak . . . Egyszerre jön rém minden baj . . Ez a bor­zasztó szerencsétlenség és . . . András szelíden simította SOUTH BEND, IND. Szent István Egyházközség Ft. Horváth József, plébános Istenes Jánosné, tudósitó Május 19, 21 és 22-én kántor­­böjt, melyet minden jó katoli­kusnak ktöelessége megtartani. Május 23-án Szentháromság vasárnapja a húsvéti szentgyó­nás és szent áldozás záró ide­je. Szeretettel kérjük azokat, akik még nem végezték el hús­véti kötelességüket, tegyék meg e héten az Isten iránt való vég­telen szeretetből és lelkűk nyu­galmából. Aki szereti az Ur Jézust: az szereiben él vele! Nagy szükség van kórháza­inkban ápolónőkre. Felebaráti szívvel kérjük, akik készséget éreznek szivükben e nemes hi­vatásra, azok jelentkezzenek a kedves Tisztelendő Nővéreknél. álló vén diófa alat, ahol annyi színes ábránd és annyi szomorú tépelődés, annyi nagyratörő terv és annyi fájdalmas lemon­dás emléke rajzotta körül, vé­gigfeküdt a keskeny lócán és tekintete belemélyedt a ráboru­ló sürü lombozatba, amelynek keskeny résein ragyogva törtek keresztül a nap aranyoszöld su­garai. Vilma! ... Fölzaklátott idegein jóleső simításként rezgeti át ez a név, amelynek betűi úgy ragyogtak át ellentétes érzéseinek sűrűsé­gén, mint a nap sugarai a lomb­sátor szűk kis hézagain. Vilma! Vilma! Mióta tudta, hogy miért nem kapott eddig választ a levelére, eltűnt feje fölül a kétség felle­gének utolsó foszlánya is s tudta, hogy ami még mindig árnyékot vet reá, az csak a csa­ládi ház talajában gyökeredző vén diófa sürü lombkoronája ... Ha föláll, ha kilép a fa alól1, teljes pompájával fog rásütni a nap . . . Évek óta, ó, talán az örökké­valóság kezdete óta ült az ár­nyékában, kerülte a fényt, a meleget, az éltető sugarat . . . jó fia akart lenni a szüleinek és nem tudott örömet szerezni nekik soha, hogy meg ne, szo­­moritsa őket . . . Most . . . 'talán megszomorit­­ja őket, de azért, hogy majd örömet szerezzen nekik ... Meg fogja őket szomoritani a házasságával, de ha lesz belőle valami, azon az utón, amelyen elindult, talán megértik majd ezt a lépését és ha becsületet tud szerezni a nevének, meg fogják majd szeretni azt a le­ányt is, akinek része volt ben­ne, hogy a fiók kilépett a szo­morú passzivitásból. Miután olvasóink talán ezen a nyilatkozaton keresztül érte­sülnek csak Apor püspök halá­láról, megemlítjük, hogy a kü­lönben is szentéletü püspök a harc alatt kinyitotta a hívek megmentésére a püspöki palota alatti pincét. A többek közt 4-500 asszony és leány keresett ott menedé­ket. Orosz katonák, magasrangu tisztek azonban rájuk törtek és leányokat, asszonyokat akar­tak állati ösztönük kielégítésé­re elhurcolni. Apor püspök elé­jük állt és azt mondotta, hogy inkább meghal, de nem engedi meg szándékuk keresztülvitelét. Az orosz magasrangu tiszt er­re a püspökre lőtt, aki súlyos sebébe a következő nap bele­halt. A püspök lelövése olyan hatást váltott ki, hogy az ál­­latüas katonák is visszaretten­tek szándékuk keresztülvitelé­től. így mentette meg Apor püspök vértanúhalálával félezer magyar leány és asszony tiszta­ságát, hűségét. rangja. Felmentek a toronyba és látták, hogy tengelytörés miatt nem szól a harang. A munkások másnap munkásruhá­ban visszatértek, a harangot le­szerelték, elvitték munkahe­lyükre, a törést rendbehozták s néhány nap múlva újra szólj; a harang. A NAGYBOLDOGASSZONY ÉV JEGYÉBEN áll az ország. Örömeml látjuk, hogy nem elé­gednek meg az ünnepléssel, ha­nem a Szent Szűz életének kö­vetése, a hitvalló, áldozatos élet gyakorlása a célkitűzés. Mindenütt szorgalmazzák a kö­zös ima, főleg rózsafüzér vég­zését, ifjúsági napokat tarta­nak, s az ünepségeket minde­MÁRIAGYÜD ÜNNEPLI az idén 80 éves fennállását. A je­len időben az összes kegyhe­lyek rendkívüli látogatottság­nak örvendenek. A délbara­nyai Máriagyüd az idén 800 éves jubileumát tartja fényes­nek Ígérkező egyházi ünnepség közepette. Itt említjük meg, hogy az el­múlt augusztusban a zarándo­kok száma messze felülmúlta a százezret. Akkor történt, hogy gyári munkások zarándokcso­portja észrevette, hogy nem szól a kegytemplom nagy ha­nütt három vagy nyolc napi ájtatossággal, s szent beszédek­kel vezetik be. * * * MINDSZENTI HERCEGPRÍ­MÁS felavatte a Katolikus Ak­ció pomázi gyermeküdülőjét. Az üdülő felállítását tekinté­lyes amerikai segítség is (főleg a War Relief Service NCWC révén) előmozdította. “Most, amikor megáldom eze­ket a helyiségeket, — mon­dotta többek között a herceg­prímás — igyekszem az áldás­ba bevonni azt, hogy itt ia lel­kek javulása és a testnek gyó­gyulása által az Egyház és Ha­zánk javára minél több áldás fakadjon.” Boldog házasság South Bendben a közszere­tetben élő Lócsi László és ked­ves neje fia: Lócsi L. Pál, ve­zette szive választottját oltár elé május 8-án a St. Adalbert katolikus templomban. A kedves menyasszony len­gyel származású, született: No­­wacki Clementine Anna, aki ugyancsak katolikus szülők gyermeke. A boldog örömszü­lők, Lócsiék Magyarországból v^fók. Az édesapa: Veszkény, Sopron vm. és szerető édesany­ja pedig: Újpestről. Amig a szülők és rokonok örömében osztozunk, a fiatal­oknak az Isten áldását kérjftk mindvégig a házaséletben. Ugyancsak a felebaráti sze­retet szavával kérjük jó híve­inket és barátainkat, hi>gy aki megteheti, az segítse a magyar üldözött, hontalanok megmen­tését azáltal, hogy felelősséget vállal egyért és munkaalkalmat ad neki, hogy az a nagy test­véri szeretet által Amerikába jöhessen. A kitöltendő ivet erre vonatkozólag a plébánián, vagy a templomcsarnokban kaphat­ják meg. Krisztus mondotta: “Amit egynek tesztek az én nevemben, nekem teszitek!” Megdobbant a szive, amikor ennél a gondolatnál eszébe ju­tott, hogy csak akkor irta meg a múltkor azt a levelet a leány­nak, mikor meggyőződött már róla, hogy az Íróság nem pusz­ta ábránd számára többé, ha­nem eleven valóság, mikor bi­zonyossággá vált szivében a tu­dat, hogy Vilma nem fog meg­csalatkozni a beléje vetett hi­tében. Talán a müvéseztet jelentette számára ez a leány? a szabad munkát, amely után áhítozott kora ifjúsága óta? A szakítást mindazzal, ami eddig útjában állt, gátj ául annak, hogy a ma­ga életét élje? (Folytatjuk) HAVAS BÉLA FACIORY OUTLET STORE 'AHOL KICSINYBEN VEHET NAGYBANI ÁRON" Egyenesen a gyárakból vásárolunk s ezért lehet nálunk oly sok pénzmegtakarítással vásárolni. EGY PÁR JÓ ÉRTÉKŰ ÁRU MUTATÓBA: FÉRFI MUNKA-HARISNYÁK Párja 15 c. FÉRFI RAYON HARISNYÁK NŐI ÉS GYERMEK ZOKNIK Tucatja $1.75 3.95 értékű kimenőingek MOST $2.00 69c értékű vég-vásznak Most csak 40c ______________________________egy yard_______ ELSŐRENDŰ NŐI NYLONOK PÁRJA $1.29 1372 W. 3rd St. MAGYARUL BESZÉLÜNK TETEMREHIVAS a BORZALMAK SZÍNHELYEN ... a színhely neve: "DACHAU!" Ez a heh a borzalmak színhelye, az emberi lélek sülyedésá képességének mélypontja, az újra születő lelki ismeret örök ébresztgeiője. A borzalmaknak e színhelyén 238 ezer emberi lényt mészároltak 1 vagy kínoztak halálra. Köziük 1700 keresztény papot és 17 ezer lengyel és jugoszláv kérész tényt . . . Egy kis ausztriai csoport, aki élve került ki innét, most visszatért a borzalma] színhelyére. Az egyik látogató kezével a kínzó !padra mutat. Ott feküdtem én félholtra verve És ott függött a sógorom hat órám át kezénél fogva felszijazva . . . AMERICAN BEAUTY AWNING Division CLEVELAND METAL AWNING, INC. Manufacturers Teljesen Aluminium Otthonokra Üzletekre Bérházakra Gyárakra Irodákra Autó nap ellenzők MAIN 6245 The All American AWNING Ingyen becslés napsütés tetszése szerint 1738 EAST 30th ST. Belső használat

Next

/
Oldalképek
Tartalom